Címke: költségvetés

Mikor az ember felveti a következő témát, annak áttekintése a feladat, hogy korábban írt-e róla. Persze mindenki rájön, ez egy hülyeség, hiszen Szerző ugyan emlékszik a saját gondolataira (ma sem mások, mint akkor), meg aztán le is írta őket, ami rögzíti az ott szereplő dolgokat, ám az olvasója igencsak másként van vele. Tán még nem is látta azt az irományt, vagy ha olvasta volna, ezer dolga közt már nem emlékszik arra, mit is olvasott. Így aztán mindkettőnk érdekében ismételni kell. Ha ehhez hozzávesszük a fideszes szajkók heti 168 órás, ellenirányú működését, az ismétlési kényszer még nagyobb.

Ott van például a nyugdíj. A ténylegesen fennálló helyzet regnálóékat nem hatja meg, tovább szédítik a népet minden vonalon. Múlt év őszén kezdődött annak mantrázása, hogy januárban „emelt” nyugdíj érkezik, ezt a FIDESZ nevű párt szajkói az összes rendelkezésre álló fórumon állandóan ismételgetik, így aztán a mi részünkről nagyon kevés, ha egyszer halkan leírja valaki, hogy ez nem ám emelt nyugdíj, hanem csak az infláció kompenzációja, így a nyugdíjak vásárlóértéke a svájci indexálás Orbánék általi eltörlése óta (2010.) egy fillérrel sem emelkedett. Ha valamilyen konkrét hatást akarunk a választópolgárok tudatában, nekünk is nagyon sokszor és minden lehetséges helyen le kell írnunk, meg el kell mondanunk, hogy Orbánék megint csak átverésre játszanak, már csak azért is, mert a nyugdíjasok száma 2,5 millió. És mind választókorú.

Ugyanez van a 13. havi nyugdíjjal is, amelyet nem Gyurcsány vett el, hanem Bajnai (Gyurcsány a regnálása alatt végig fizette), ő sem „megszorítási” céljából, hanem mert válság volt, ráadásul nem örökre gondolta, hanem csak addig, amíg tart a válság. Orbánék azonban másképp gondolták, és hatalomra jutásuktól 10 éven keresztül (amely szerintük Magyarország legjobb 10 éve volt, válság sehol és semerre, a világpiac szárnyalt, az EU-ból dőlt a pénz) egyszerűen ellopták a nyugdíjasoktól, azaz, bár semmi oka sem volt már a visszatartásnak, nem fizették ki nekik. A fentiek ellenére a fideszes szajkók éjjel nappal azt hajtogatják, hogy szegény nyugdíjasoktól a 13. havit a gonosz Gyurcsány vette el, és Orbán volt az, aki jóságosan visszaadta (hát persze, hogy visszaadta, mivel igencsak megijedt a közelgő választástól, ahol tényleg volt esély az Összefogás győzelemre, ha MZP meg a független sajtó nem szúrta volna el). Nehéz észérvekkel egy ilyen kórus ellen, de nincs más fegyverünk. Mindent el kell a népnek magyarázni. Sokunknak, sokszor, sok helyen.

Az infláció már magától értetődik. Egyetlen leleplező írás nem fogja még csak kicsit sem megkarcolni annak a fideszes ráutalásnak a titánötvözetű felületét, hogy az infláció csökkenése az árak csökkenését jelenti, holott az árak kisebb inflációnál is tovább nőnek, kizárólag a növekedésük lassul. Négy év alatt az árszint 60 százalékkal lett magasabb, nincs hová drágulni már, az emberek pénze elfogyott. A vágyott akármi persze idén is drágább lesz, de már „csak” 6 százalékkal! Lehet örülni emberek! Az inflációról tudjuk még, hogy Magyarország kezelte a legrosszabbul, ebből egyértelmű, hogy a növekedés nagy részét maga a kormányzat okozta, a fentebb írtakból látható az is, hogy viszont a csökkenéséhez a kormánynak nincs köze (akármennyit csapdossa is Orbán fejszével a levegőt), ugyanis a kereslet az, ami megszűnt, mert a bérek nem követték az inflációt. Nincs már értelme tovább emelni a kereskedőknek, mert ha pénz híján úgysem veszik meg, tökmindegy az ára. Ezért csökken az infláció. Hiába hazudnak mást a szajkók. Na, ezt kell nekünk megírni, minél többször minden vonalon.

A további témákat illetően a szuverenitásról már szó esett (pl.: itt) a FIDESZ közpénzből folytatott propagandájáról szintén (itt), a tanári fizetésekről ne is beszéljünk (itt), de azért még van ilyen.

Például a foci. Ha megvizsgáljuk az ország mai helyzetének legfőbb jellemzőit, akkor a korlátlan hatalmú, nárcisztikus, állandó győzelmi kényszerben élő egyszemélyes vezetési jelleg után következő két legfontosabb: a keresztény ideológia meg a focizmus.

Egy olyan ember, aki már az ötvenes években azt kiabálta a boldogult emlékű Népstadionban, hogy „Hajrá magyarok!”, a hatvanas években meg BVSC ifistaként próbálta előbbre lökdösni a magyar labdarúgás szekerét (kevés sikerrel, pláne Törőhöz képest), nyilván elfogult kedvenc sportágával, ezért a tárgyilagos értékeléshez el kell távolodni önmagától. Szerencsére egyre hűvösebben és távolságtartóbban figyelem az ott történteket. Két ok miatt. Egyrészt a magyar foci teljes, már-már a múlt század ötvenes éveire jellemző átpolitizáltsága, másrészt a változás okán, mivel a hajdani játék egyre inkább küzdelemmé torzul.

Hogy miért ment el a foci az amerikai futball irányába, azt nem egészen értem, hiszen olyan már van. Ahogy rögbi is, a birkózásról nem is beszélve. A változás olyan, mintha egy asztaliteniszező a labdának a másik asztalfélre való átütése után rögtön átrohanna az ellenfélhez, és két kézzel ellökné, aki persze így nem tudná visszaadni, viszont a bíró jóváírná a pontot a lökdösőnek, mondván, az ellenfél nem állt elég határozottan ellent neki. Főleg az idegesít, mikor a levegőben lökik meg a fejelni felugró játékost, mert arra nagyon kíváncsi lennék, hogy a FIFA meg az UEFA vezérkara ott fent mibe kapaszkodva tudna ellenállni. A meccseken több már a handwork, mint a foot, az azonos testhelyzet hiánya semmit nem jelent, és a közelharcban nehéz a labdát még vezetni is, nemhogy trükközni vele.

Az én gyerekkoromban minden fiú kipróbálta a focit, tehetség nem veszett el egy sem, manapság viszont rengeteg az egyéb lehetőség, akár az okostelefonon és a videójátékon kívül is. Ráadásul megszűntek a grundok, a Mekiben nem lehet kapura lőni, a focipalánta-neveldék meg nem úgy működnek, hogy mindenkit  próbajátékra invitálnak, hanem úgy, hogy ha jön az apuka a gyerekkel, és nagyon erőlteti, akkor addig ott maradhat, amíg nem jön egy másik apuka egy másik gyerekkel, akinek az agitáló képessége jobb. Így aztán kevesebb tehetség nyer teret. Lényegesen kevesebb. A válogatottat tekintve nagy szerencsénk, hogy ez a tendencia az összes fejlett ország esetében érvényesül.

A másik baj az átpolitizáltság. A „mimagyarok” elv a fociban is dominál, a nemzeti tizenegy valamiféle szentséggé magasztosul, de a többi klubcsapat is nagyon magyar, és ha valaki nem szurkol nekik kellő intenzitással, árulóvá minősíttetik. A dolog érdekessége, hogy például kirakatcsapatunk, azaz a Ferencváros Abu Fani, Besic, Pesic, Zachariassen, Marquinhos középpályája (Szűcs Lajos be se férne) olyan sok „mimagyarsággal” nem rendelkezik, sem vérvonalilag, sem kulturálisan, mégis a tenyerünkön hordozzuk őket, lelkesen követjük nemzetközi szereplésüket, le egészen a Konferencia Ligáig. Kár, hogy nincs egy még lejjebbi szint, mert így a többi magyar nagycsapatnak kupameccsen nem szurkolhatunk. Például a Puskás Akadémiának sem, amelynek jelenlegi összeállítása: Markek, Ormond, Stronati, Szolnoki, Maceiras, Favorov, Corbu, Nagy, Soisalo, Levi, Colley. Ebből látható, hogy milyen jó ott az utánpótlás nevelés. Tisztára Ajax már, nem hiába dől oda a pénz.

Persze ezek még úgy, ahogy bírhatók. Az embernek igazából akkor megy el a kedve, mikor minden magyar focisiker egyszemélyi dicsőséggé kezd válni. Megjelenik a terepen a Gazda, ő adja a pénzt, ő építi a stadionokat meg a fűtött edzőpályákat, ő várja el az eredményeket, neki húzza a cigány… illetve neki játszik a csapat, olyan szövetségi kapitány lesz, amilyent ő akar, kerül, amibe kerül, nem érdekes, ebből nem enged, és nem sajnálja rá a pénzt. Igaz, hogy a miénket nem sajnálja. Ahogy másra sem.  Ott van a rokonság meg a baráti kör, sok éhes szájat kell etetnie, még szerencse, hogy telik, a magyar költségvetés főösszege 40 000 000 000 000 HUF.

A Gazda megbecsüli az érte fáradókat. A Szoboszlaik (jelenleg egy van belőle) Nobel díjas magasságokba emelkednek, újságok garmadája foglalkozik azzal naponta, hogy mit mondanak meg írnak róla, külföldön is, meg itthon is, és ahelyett mit kellett volna róla írni meg mondani. Hiába, no, a „mi fiunk”, általa egy kicsit mi is a Liverpoolban focizunk, még ha nem is tudunk egy egyeneset a labdába rúgni, és megvédjük bármitől, mert jaj annak, aki rosszat mer még csak gondolni is róla!

A többi magyart szintén nagy-nagy figyelemmel követi a sajtó, és bár sokszor túlzásba esnek, de egy rajongónak mindez mindennel együtt még elfogadható… lenne, ha nem sugározna nagy erővel mindenfelől, hogy MI szeretjük a focit, MI szeretjük a válogatottat, tehát MI szeretjük a hazánkat, TI meg nem, nyomorult árulók! A Mi meg a TI felismerése remélhetőleg nem okoz gondot senkinek.

Na, ezért hasonlik meg az ember, hiszen ha a magyar csapatoknak drukkol (márpedig nekik), azzal a Gazda hasznát növeli, mert ha siker lesz, ő aratja le. Népszerűség, fölény, többlet FIDESZ szavazat.

Ennek drukkoljunk, tessék mondani?