Címke: kína
Kína: nyolc évet kapott a kormánykritikus blogger
Az Ultra Vulgar Butcher (Ultravulgár Hentes) művésznéven tevékenykedő Vu Kan aktivista ellen egy tiencsini bíróság hozta meg az ítéletet. Vu Kant 2015 májusában vették...
Sokkal többen haltak meg a Tienanmen téren, mint eddig gondolták
Legalább 10 ezer halottja volt a Tienanmen téri mészárlásnak 1989-ben, ez derült ki egy most nyilvánosságra hozott brit dokumentumból. A téren a kínai katonák...
Moszkva és Peking hidegháborús mentalitással vádolja Washingtont
Az Egyesült Államoknak két stratégiai ellenfele van: Kína és Oroszország - állapította meg a Trump-kormányzat által nemrég kiadott dokumentum, amely Washington diplomáciájának fő irányát...
Trump: Oroszország és Kína a legnagyobb ellenfél
Ezt a két országot emelte ki az amerikai elnök, aki most tette közzé első nemzetbiztonsági stratégiáját.
A dokumentum szerint Oroszország és Kína is kihívást jelent...
Mesterséges intelligenciát kutató központot nyit a Google Kínában
Ez lesz az első ilyen központ Ázsiában, a lépés több szempontból is különös.
Ez már az ötödik hasonló Google-létesítmény lesz a világon, a többi központ...
Kína Észak-Korea összeomlására számít? – Menekülttáborok épülnek a határon
A brit sajtó (a Financial Times és a Guardian) megszerzett egy olyan belső dokumentumot Kínából, mely öt nagy menekülttábor felállítását rendeli el Észak-Korea határai...
Kínai kisokos: mit tegyünk atomtámadás esetén?
Ugorjunk a folyóba, ha látjuk a gyilkos felvillanást - ezt tanácsolják a kínaiaknak az Észak Koreával határos Csilin tartományban. Ahol kitört a pánik miután...
Az egyenlőtlenség felrobbanthatja az ázsiai fejlődési modelleket
Kínában és Indonéziában az emberek 90%-a, a Fülöp szigeteken valamivel több mint 50%-a véli úgy, hogy valamit tenni kell a társadalmi egy egyenlőtlenség fokozódása...
Kína olcsón felvásárolja Kelet-Európát?
Ezzel a címmel jelent meg Balogh S. Éva legújabb blogja a Hungarian Spectrumon. Ebben a szerző részletesen idéz szakértőket, akik megkérdőjelezik például a Belgrád-Budapest...
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetes Kínában
A 63 éves buddhista szerzetes az ellen tiltakozott, hogy hazája nagy részét Kína megszállva tartja.
A londoni székhelyű Free Tibet (Szabad Tibet) szervezet közleményében a...



























