Kezdőlap Címkék Kína. korrupció

Címke: Kína. korrupció

Kína vezére kíméletlen tisztogatási kampányra készül

Leváltották Sanghaj főrendőrét, akit korrupció miatt vizsgálnak. Hszi Csinping felavatta a rendőrség új vörös – kék zászlaját, melyben a két szín önmagáért beszél. A vörös – párt színe van felül, a rendőrségé alul.

Eddig a rendőrség a kormány alá tartozott. Ezentúl a kommunista párt vagyis Hszi Csinping irányítja éppúgy mint a hadsereget. Ilyen körülmények között hirdette meg Kína vezérének kedvenc főrendőre az új tisztogatási kampányt.

“Leszámolás a kétszínű politikusokkal”

“Vannak, akik bólogatnak, de nem értenek egyet a vezetéssel és nem teljesítik annak utasításait” – írja a főrendőr, akit most bíztak meg a kormányőrség vezetésével. Egyébként pedig a belügy államtitkára. Ami ennél is fontosabb: több mint harminc éve képviseli Hszi Csinping érdekeit a rendőrségnél és a titkosszolgálatnál. Vang Hsziohung arra utal, hogy olyan tisztogatás kell mint Jenanban. A negyvenes években Mao elnök ott tisztogatta ki ellenfeleit a kommunista pártból a titkosszolgálat vezetőjének segítségével. Kang Senget ezek után elnevezték a párt hóhérának.

Rettegés a pártvezetésben

Li Kocsiang miniszterelnök elvben a második ember a kommunista hierarchiában. Mögötte áll az ifjú kommunista frakció, melynek tagjai most azonnal szétküldték a főrendőr cikkét mondván: vigyázzatok, mert mindenki bajba kerülhet!

Min vitáznak Pekingben?

A Nikkei Asian Review szakértői szerint az Amerikához fűződő viszony osztja meg a legfelső vezetést. Hszi Csinping és csapata hajlandó a kompromisszumra Trumppal még azon az áron is, hogy megszigorítsák a külföldi szellemi tulajdon ellopásának jól bevált módszereit. Ez Trump egyik legfőbb követelése, de a kínaiak húsába vág, mert ha komolyan veszik, akkor cégek ezrei húzhatják le a rolót több millió embert az utcára téve. Ennek az érdekcsoportnak a képviseletét vállalta fel a kormányfő és csapata – nacionalista húrokat pengetve. Ez a csoport a hatalmas belső piacra akar támaszkodni míg Hszi Csinping emberei a globalizáció folytatásáról sőt erősítéséről beszélnek. A tét nagy, mert Kínát is érinti a koronavírus válság. Ráadásul a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt 2022-ben kongresszust tart. Ezt megelőzően kell megtisztítani a pártvezetést Hszi Csinping bírálóitól nehogy valaki megkérdezze: miért nem megy nyugdíjba a vezér 10 év után mint elődei?!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK