Kezdőlap Címkék KESMA

Címke: KESMA

Meleg pornó a kormányzati médiában

Leszbikus pornó modellel csókolózott huszonhatodik születésnapján Bella Thorne – tudtuk meg az Origón, mely a KESMA zászlóshajója.

A kormányzati média e cége, mely a nagyon is hivatalos Magyar Nemzetet is kiadja, és amely keresztény és nemzeti szellemiségűnek vallja magát, működteti a magyar piac legnagyobb pornó megosztó oldalát!

A Videa mindenféle pornót közöl, a meleg pornográfia sem képez kivételt – írja a valasz.hu. A  cél  nyilvánvalóan  az,  hogy  a  kormányzati propaganda minél több emberhez eljusson.

Sex sells! – ez az amerikai hirdetési piac egyik alapszabálya, melyet a nemzeti együttműködés rendszere is átvett.

Közben pedig kirúgták a Nemzeti Múzeum főigazgatóját, mert egy nemzetközi fotó kiállításon három kép homoerotikus öregeket ábrázolt – művészi fotókon.

A képmutatás nyilvánvaló, de egyáltalán nem újdonság hiszen az a Szájer József írta a magyar alkotmányt, aki pedofil botrányba keveredett már a kilencvenes évek elején Bécsben, ahol Pataky Etelka akkori magyar nagykövet mentette őt meg a kínos következményektől. Később hálából a Fidesz vezérkara egyengette is Pataky Etelka pályafutását.

Szájer József brüsszeli botránya

A Fidesz egyik alapító atyja, Orbán Viktor barátja és a magyar alkotmány szerzője egy eresz csatornán próbált elmenekülni a belga fővárosban, ahol a rendőrök rajtaütöttek egy homoerotikus bulin, melyben az Európai Parlament tagjai is részt vettek. A rendőrök azt nehezményezték, hogy akkor rendezték ezt a homoerotikus bulit bőségesen megfűszerezve kábítószerrel amikor a Covid járvány miatt tilos volt nagyobb társaságnak összegyűlnie a belga fővárosban.

“Ez nem fér bele a mi erkölcsi rendünkbe”

– intézte el akkor ezt a kínos ügyet Orbán Viktor, aki évtizedek óta tudatában volt barátja hajlamainak. Azért is küldte ki Szájer Józsefet Brüsszelben, mert pontosan tudta, hogy ott a homoerotikus hajlamokat nem övezi olyan negatív előítélet mint Magyarországon.

Aztán meghozták a gyermekvédelmi törvényt, melyet Brüsszel kifogásol, de Orbán Viktor elszántan ragaszkodik hozzá. Az LMBTQ ügyekkel próbálja meg ugyanis elterelni a figyelmet a csökkenő életszínvonalról, a gyenge egészségügyi ellátásról, a szociális hálóról, melyen egyre több a lyuk.

A magyar miniszterelnöknek ezt a stratégiát az az amerikai választási szakértő ajánlotta , aki maga is meleg volt, de a politikusoknak kampányt ajánlott LMBTQ ügyben a konzervatív szavazatok megnyerése érdekében.

Az pedig Orbán Viktort egy cseppet sem zavarja, hogy üzenetei az Origón egy kattintásra vannak csak a pornográfiától. Neki csakis az a fontos, hogy sokan kattintsanak a hatalom médiájának oldalára, kövessék a kormányzati propagandát: kire kíváncsi a magyar érdeklődő?

Orbán üzenetére vagy meleg pornóra?

Orbán ingyen újsággal kampányol

Alig néhány napja hallhattuk az EU részéről, hogy tehetetlenek a magyarországi médiahelyzettel kapcsolatban. A KESMA hatáskörükön kívül esik. Szomorú megállapítás ez egy olyan ország számára, ahol „a kormányfő sosem ment a szomszédba”, amikor azt kellett kitalálni miként honosítsa meg az autokráciát a demokratikus látszat fenntartása mellett.

Orbán Viktor hűbéresei ingyenes újságot jelentetnek meg azokban a városokban, ahol a 2019-es önkormányzati választásokon az ellenzék került hatalomra. Nézzünk körül ezen kiadványokEgy pillantás a lapra.

A Pécsett megjelent kiadvány nem kevesebbet állít címoldalán, mint hogy

„A baloldal le akarja kapcsolni az utcai lámpákat és megállítani a buszokat”. 

Kezdhetjük ott, hogy Pécs polgármestere nem tartozik egyetlen párthoz sem, így aztán a baloldalon sem lehet.

Ami még ennél is fontosabb:

semmiképp sem akarja kikapcsolni az utcai lámpákat és törölni a buszjáratokat.

Az viszont tény, hogy az idén a szokásosnál is kevesebb pénzt kaphat Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől. Olyan keveset, hogy spórolnia kell – ha nincs más út, akkor talán a szolgáltatásokkal is.

Orbán fél az ellenfelektől

Ez azonban nem szerepel a „City 7” újság cikkében. Ezek a közelmúltban elérhetőek minden buszmegállóban és más közterületeken a magyar városokban – több százezer példány mindenhol, ahol nem Orbán pártja uralkodik. Az első oldalon hatalmas, vastag betűk ordítják:

„Orbán ellenfelei rosszul kormányoznak!”

Van azonban a belső oldalakon is szemezgetni való:

  “A baloldal a vírus oldalán van.”

A szakértők és hozzájuk csatlakozva az ellenzéki politikusok kételyeiknek adtak hangot, amikor a kormányfő – az elsőként Európában – orosz és kínai oltásokat vásároltak a koronavírus ellen.

Orbán a fenti szlogennel próbálta ellensúlyozni  félelmét – mivel az ország méretéhez képest – Magyarországon a legtöbbet halnak meg a koronavírus miatt.

Orbán joggal félhet ellenfeleitől, mert azok összefogtak és véget akarnak vetni a kormánypárt, a Fidesz hatalmának az egy év múlva esedékes választásokon.

Orbán Viktor: “Az országot újraindítjuk”.

A kormány új ingyenes újsága a választási harc része lett. A lap azt a szemenszedett hazúgságot is harsogja, hogy milyen remekül kézben tartja Orbán a járványt. Akit pedig untatnak, vagy ingerelnek az ilyen ódák, annak Magyarországon ma már erőfeszítéseket kell tenni, hogy mást lásson, mert mostanra gyakorlatilag az összes rádiót, és a legtöbb lapot, portált átvett az Orbánhoz hű oligarcha tábor.
 A kritikus újságírásnak csak a világháló marad, de a kisebb magyar városok helyi híreinek az ilyen oldalakon általában nemigen jut hely.
Az ingyenes lapban a gyakorlatilag egyetlen hirdetés a svájci Stadleré, a lapnak a jelek szerint nincs szüksége hirdetésre, nem kell nyereséget termelnie.

Magyarországon a hirdetés is fegyver: újságírók kiszámolták, hogy az erre fordított állami pénzek szinte teljes egészét kormánypárti lapokhoz megy, míg a független konkurenciát kiéheztetik.

Az ingyen újság azokhoz is szól, akik nem politizálnak. Orbán azokban a városokban, ahol legutóbb nem rá szavaztak, legalább a bizonytalanokat magához akarja vonzani.
Sokszor hallani, hogy Magyarország már nem demokratikus állam. Orbán szerint az ő konzervatív demokráciája nem liberális, de szerinte a liberalizmus nélkül is léteznek demokráciákem jelent feltétlenül demokráciát.
„Orbán demokrácia-értelmezése azt is jelenti: garantáltak a szabad, de nem feltétlenül tisztességes választások”
(Az SFR-ben megjelent cikk és Ara-Kovács Attila fordításának felhasználásával)

Brüsszeli bizottság alelnöke: kapcsolatban állunk az Index-szel

“Ahhoz, hogy szabad választások legyenek szükség van sokszínű és független médiára. Több ízben is megosztottan aggodalmaimat ezzel kapcsolatban. Nagyon nehéz lehet az Index újságíróinak ilyen bizonytalan körülmények között dolgozni. Kifejeztem a szolidaritásomat velük” – mondta újságíróknak Vera Jourova asszony.

A cseh uniós biztos elsősorban jogi problémákkal foglalkozik, de ő egyben a brüsszeli bizottság alelnöke is. Ráadásul Prágából érkezett vagyis jól ismeri a kelet-európai gyakorlatot hiszen Babis miniszterelnök is sajtó birodalmat teremtett, amellyel megerősítette politikai befolyását.

Orbán a bevált taktikáját alkalmazza

2011-ben azt követően  hogy június végén a magyar miniszterelnök megtartotta búcsú beszédét az EU soros elnökeként, azonnal megindult a gőzhenger a közszolgálati médiában: több száz újságírót küldtek el! Akkor is voltak tiltakozások, de a közmédia teljesen átalakult, és a nemzeti együttműködés rendszerének szócsöve lett – nem is titkolva pártos elkötelezettségét.

Most alig ért véget a maratoni hosszúságú uniós csúcsértekezlet, Orbán Viktor megindította újabb offenzíváját a magyar média ellen. Ezúttal az Index a célpont, a legolvasottabb internetes portál.

“Folyamatosan kapcsolatban vagyunk az Index-szel”

Ezt hangsúlyozta Vera Jourova a brüsszeli bizottság nevében. Az újságíróknak elmondta még, hogy a KESMA ügyei is aggasztják a brüsszeli bizottságot.

“Nagyon komolyan vesszük ezt az ügyet is. Megvizsgáljuk , hogy versenyjogi szempontból mennyire elfogadható?!”

A sajtó megrendszabályozása egyáltalán nem magyar sajátosság. Szlovénia, ahol Orbán Viktor politikai szövetségese, Janez Janza került hatalomra, szintén hozzálátott a rendcsináláshoz a médiában: ott törvénymódosítással akarják átszervezni a közmédiát. “Szlovénia nem követheti Magyarország útját!” – hangsúlyozta Vera Jourova. Kérdés, hogy mit tud ellene tenni a brüsszeli bizottság alelnöke?!…

Így látják ők

Az osztrák ORF1 csatorna Gute Nacht Österreich című műsorában ment le a következő összeállítás a magyarországi helyzetről. Az összeállítás végén a műsorvezető elmondja, az osztrák televíziózás történelmében most először feliratoztak egy saját készítésű műsort idegen nyelven: magyarul.

Méghozzá azért, hogy ha németül nem értenék, akkor legalább a magyar feliratozással segítsék annak megértését valójában mi megy végbe saját hazájukban.

Centrális erőtér – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ír kávét kérek, kell a lélekjelenlét: remeg a nadrágom, inamban a bátorság, jaj, megróttak a kormánymédia vezetőségétől! Hogy ebből még mi lesz, azon kívül, hogy semmi? Szerintem igen nagy röhögések lesznek mindjárt, amint kifejtem, hogyan is történt az a szidalmazás, ugyanis a módja – nos, az nem volt hétköznapi.

Szóval, tegnap a Népszava értesülései és saját információim, valamint tapasztalataim alapján arról írtam, méghozzá pont ide, miszerint kiszivárgott egy terv a kormánymédia, a KESMA felső köreiből. Mondjuk nagy meglepetést nem okozott, nem akkora koponyák ülnek ott, mint akik a Manhattan-tervet hozták tető alá: arról szólt a dal, hogy várhatóan az önkormányzati választások után – mert addig azért kellenek! – a vidéki napilapokat tökéletesen centralizálnák, megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok, és a helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át. Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, minimális helyi tartalommal, amit megyénként néhány újságíró állítana elő. Helyben nem lennének vezetők, főszerkesztők sem. Egy ilyen rendszer természetesen jóval olcsóbbá tenné a működést, márpedig a KESMA létrehozásának ez az egyik bevallott célja.

Nem kell még egyszer mondanom: ez agyrém, ráadásul buta ember agyréme: helyi lapot helyben kell írni, szerkeszteni. Minden más megoldás elfogadhatatlan.

A még független magyar sajtó maradéka is hozzám hasonló megrökönyödéssel fogadta a hírt – nem ért senkit sem váratlanul, lehetett ugyan sejteni, hogy valami ilyesmit szeretnének ezek az antitalentumok, de azért maradjunk annyiban, hogy sajtórombolásban idáig még Rákosi sem ment el. Másfelől azonban, mivel a független sajtó munkatársai sem nem tulajdonosok, sem nem tényezők a KESMA-ban, egyebet nem tehetünk annál, mint hogy figyelmeztetünk a közelgő veszélyre.

Mely köszöni szépen, és tőlünk függetlenül továbbra is közeleg.

Illetve: sértődötten közeleg.

Ugyanis túl jókat vagy túl igazakat írhattunk, mivel Pauska Zsolt, a Mediaworks tartalomfejlesztési vezetője üstöllést billentyűzetre kapott, és írt valamit, amit ő cáfolatnak vél, de nem az – hanem előbb lássuk, szó szerint, mit mond.

„Szomorú nap ez a magyar sajtó történetében

Azt írja címlapján a Népszava szombati online kiadása „A megyei napilapok teljes bedarálására készülhetnek” című cikkében, hogy „Felszámolnák a már ma is csak papíron önálló megyei lapszerkesztőségeket, a folyamat eredményeként pedig akár a teljes vidéki napilaphálózat is megszűnhet a jelenlegi formájában.”

Idáig jutottak balliberális polgártársaink – mert kollégáknak már nem nevezhetjük őket. Az újságíró ugyanis arról ismerszik meg, hogy legalább megpróbál igazat írni. Ők már, jól láthatóan, nem is próbálkoznak ezzel.

A Népszava cikke szemenszedett hazugság.

Az abban foglaltak még a fake news kategóriájába sem sorolhatók, a fake news ugyanis arról ismerszik meg, hogy első hallásra legalább hihetőnek tűnik, még ha ki is derül róla hamar, hogy nem volt igaz. Az idézett hírről viszont első hallásra is tudható, hogy egy baromság.

Csak kérdezzük: ki az az eszement, aki elhiszi, hogy egy nyereséges, napi egymillió olvasót kiszolgáló médiahálózatot a tulajdonos tönkre akarna tenni? Nos, megvan már erre is a válasz: a Népszava.

zomorú nap ez a magyar sajtó történetében.”

Hát akkor most osztályozzunk. Nyelvtanból egyes, ugyanis nem észlelte szerzőnk a feltételes módot. Végig állításként kezeli egy lehetőség felvetését. Aztán jön a logika: abból is egyes, mivel, ha alaposan végigolvassuk, ez nem cáfolat. Nem bizonyít, csak tagad. Ismételten tagad, egy érvet hoz csak fel, azt, hogy a mostani hálózat nyereséges. Ő ne tudná, hogy míg a kormány kezében van a hirdetési piac legnagyobb része, bármi nyereséges volna?

Egy sajtpapír is, csak legyen rajta hely a reklámnak?

Dehogynem tudja, ebből él.

Csak nincsenek érvei, mert ezt sem nevezném annak.

Azt elhiszem, hogy ideges, mert kiszivárgott a jajdebonyolult mesterterv,

amit egy kisiskolás is szőhetett volna és ugyanezen a szinten lehetett kikövetkeztetni is – habár az eredeti forrás, a Népszava informátorokra, vidéki napilapok szerkesztőire, vezetőire hivatkozik, szóval sajtóetikai szempontból helyesen járt el, ez nem spekuláció, hanem bizonyított tény. Hogy az informátorok nevét nem adja ki? Pauska úr, ha maga olyan szakértője a sajtónak, ismerhetné a hatályos sajtótörvényt: nem is kötelességük kiadni. Bizony, igen előkelő helyen áll még a mostani magyar sajtótörvényben is az informátor védelme.

Akkor most vegyük a sértéseket: azt mondja Pauska mester, akinek pedig van szakmai gyakorlata, nem vitatom el tőle, hogy nem vagyunk kollégák, és nem is próbálunk igazat írni. Az első állításról Csortos Gyula jut eszembe, akit egyszer úgy köszöntött egy fiatal, csinos és sikeres filmszínésznő, hogy „Jó napot kolléga úr!” Csortos általában is morózus ember volt, de a köszöntés még jobban megharagította, visszaszólt: „Kolléga? Mióta vagyok én kéjnő?”

Szóval ennyit a kollegialitásról. Elképzelhető, hogy nem vagyunk kollégák, de nem azért, amit ön mond, hanem ellenkezőleg: azért, mert a független sajtó munkatársaitól idegen az üzletszerű kéjelgés, mint megélhetési és karrierépítési módszer. Ha nem volna idegen, akkor nem is tartanánk ott, ahol.

De azt kikérem magamnak, hogy nem is próbálunk igazat írni, főleg egy olyan cáfolat kapcsán, ami nem tartalmaz cáfolatot, csak görcsös tagadást.

A „de igen!”, „de nem” érvelés az óvodai kiscsoport szintje. Ellenben nekem – és nem csak nekem, ezen röhög tegnap óta az egész szakma – azért volna érvem is.

Azt tetszik állítani, hogy szó sincs semmiféle sajtócentralizációról, központi irányításról, minden lapban egyszerre megjelenő, egy helyről szétküldött cikkekről.

Akkor mivel magyarázza, tekintetes úr, hogy ez a válasza is egyszerre, egy időben, egy szó változtatás nélkül, betűhíven másolva jelent meg tegnap a Délmagyar, a Fejér Megyei Hírlap, a Kisalföld, a Somogy Megyei Hírlap, a Békés Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap, meg persze az összes többi, sőt még a Magyar Nemzet címlapján is?

Mi lelte magukat, uram? Nincs centralizáció, de akkora az egyetértés KESMA-n belül, hogy minden szerkesztő szó, sőt, írásjel szerint ugyanazt gondolja, amit ön és azonnal, összebeszélés nélkül, percnyi pontossággal veszi át flekknél rövidebb írását?

Pusztán a véleményközösség mián?

Ekkora egyetértést, harmóniát, amikben még a vesszők is konszenzus tárgyát képezik, én még soha, sehol nem láttam.

Uram: ez öngól volt. A sajtócentralizálást tagadó jegyzetet sikerült centralizálva lehozni.

Más szóval: megszólalt egy kórus és azt zengik érces baritonban: „Mi nem vagyunk kórus”.

Kérem tisztelettel, most és így már semmi szükség nincs is a centralizálás bizonyítására.

Azt megtette ön.

Én most már csak hátradőlök, és kérek még egy kávét a kisasszonytól.

Kézirat kávéért, kultúra bagóért – Déli kávé Szele Tamással

Kávét, kisasszony, de gyengét, kérem, amúgy is felment a vérnyomásom: be kell váltanom egy meggondolatlan tegnapi ígéretemet, nem gondoltam volna, hogy ez veszélyes lehet az egészségemre nézve. Azt ígértem ugyanis tegnap ezeken a hasábokon, hogy ha megjelenik a kultúrharc legújabb irányelveit tartalmazó cikk második része, utánanézek a dolognak.

Meg is jelent a HVG-n, utána is néztem, azért ketyegek most… de az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: lássuk, mit terveznek már megint ezek a fékezhetetlen agyvelejű kultúrmérnökök? Előre megmondom: semmi jót.

Szóval, az történt, hogy a HVG birtokába került egy tervezet, melyet két részletben ismertettek, olyan terjedelmes, és nem kevésbé felháborító. Mielőtt azonban kardot rántunk, nézzük csak meg, pontosan mi is a címe?

„Előterjesztés a kormány részére a Petőfi Irodalmi Múzeum hosszú távú fejlesztési és működési koncepciójáról, valamint az ahhoz 2020 és 2022 közötti időszakban szükséges költségvetési forrásokról”

Akkor ezt a Petőfi Irodalmi Múzeum (a továbbiakban: PIM) mostani vezetése írhatta, éspedig azért, hogy lejmoljon. Állami támogatást. Tehát ez csak egy intézményre kéne vonatkozzon – de tartalmaz országos terveket is, ráadásul már ebben a fázisban támogatja Kásler miniszter, mikor a kormány még nem is tárgyalta a kérdést. Szerintem – majd meglátják – nincs kizárva, hogy bele is írt ezt-azt.

Tehát névleg nem a kulturális élet általános átalakításáról van szó, csak a gyakorlatban mégis de, ugyanis olyan centralizálást kér a PIM, hogy mindennek a közepén ez az intézmény álljon, kis túlzással, ami betű. Kivéve azokat a dolgokat, melyek a KESMA-hoz tartoznak, vagy netán a már kézzelfogható közelségben látszó Sajtókamarához. Bár, vannak átfedések.

Akkor lássuk, tényleg csak vezérszavakban, mit kíván a PIM?

Kívánja, hogy alakuljon „nemzeti jelentőségű irodalmi erőközponttá”, jelentsen ez akármit (a későbbiekben úgyis meglátjuk majd, mit jelent).

Kívánja költségvetésének megemelését – álljunk is meg kicsit a számoknál. 2019-ben a PIM költségvetésére fordított 2,9 milliárd forinthoz képest 2020-ban és 2021-ben is duplájára emelnék a intézményre költött összeget. Hogy mire pontosan mennyit, azt tételesen tartalmazza a táblázatba foglalt részletes költségvetés, ennek összesítése egyértelműen mutatja a változások nagyságrendjét: a felvázolt programra 2020-ban 6,1 milliárd forintot, 2021-ben 5,8 milliárd forintot, 2022-ben pedig 5,4 milliárd forintot irányoznak elő. Ezek szép pénzek, abban viszont nem vagyok bizonyos, hogy elegek lesznek a nagyratörő tervekre – mármint, ha egyáltalán meg akarják valósítani az összeset, ugyanis az előterjesztés inkább úgy néz ki, mint Pistike levele a Mikuláshoz, minden benne van, ami eszébe jutott a szerzőnek, aztán ha lesz belőle villanyvasút, nagyon jó, de ha csak egy pöttyös labda jön össze, az sem baj. Hát lássuk, mit kért a PIM?

Pénzt, persze. De mire?

Először is azt említik, hogy politizálni akarnak. Akarnak is, de kell is nekik, mert az intézmény jövőbeli célja, hogy

„Álljon bele az európai és magyar értékek védelmébe. Generáljon társadalmi vitákat. Provokáljon ki produktív konfliktusokat. A mai nyugati kultúrában a PIM már pusztán létezése okán politikai állásfoglalásnak számít.”

Az első társadalmi vitát már sikerült is generálni ezzel a tervezettel, szóval komolyan gondolják, ha nem is pontosan úgy, ahogy most folyik a vélemények kifejtése róluk – habár azon sem csodálkoznék, ha ők maguk szivárogtatták volna ki az iratot, hogy szóljon minél nagyobbat.

„A PIM-et ki kell mozdítani az elitek klubja berendezkedésből, a horizontját ki kell tágítani, (…) a jövőben minden erejével azon kell lennie, hogy az »író ír írónak« berögzült gyakorlatát felülírja. Jelenleg a PIM-nek a kortárs irodalom jelenére, és ami fontosabb: jövőjére kevés befolyása van. Pedig ambiciózus hozzáállással lehetne az utolsó lépcsőfok a Magyar Művészeti Akadémia-tagság előtt”.

Sokat akar a szarka, de vajon bírja-e a farka?

„Olyan társadalmi programokat kell kezdeményeznie és menedzselnie, amelyek a lehető legszélesebb olvasói kört érik el az egész Kárpát-medencében.”

Ennek a mondatnak nem sok értelme van, ugyanis eddig is a lehető legszélesebb olvasói kört célozta az intézmény, más kérdés, hogy maga az olvasás sajnos nem annyira népszerű, hogy milliók zarándokolnának a betűvetők nyomában. Tehát akkor ezentúl nem úgy lesz, ahogy eddig volt, hanem ugyanúgy.

Itt érdekes rész következik: a PIM rá akarja tenni a kezét a műfordítások piacára, kiadására, a külföldi művek magyarra, magyar művek idegen nyelvre átültetésére, és főként ennek menedzselésére. Irodalmi ügynökségként kívánnak működni, amint látom, körülbelül olyan piaci hozzáállással, mintha mosóport árulnának – nehéz lesz, és ha koncessziót kapnak rá, az ügyetlenségükkel tönkre is tehetik az egész, amúgy sem jó viszonyok között tengődő műfordítói szakmát.

Persze, a kiadóit is, hogyne.

Sőt: a sajtó utánpótlásának a képzésére is fáj a foguk!

Azt írja a sillabusz, hogy ezt a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-re bíznák, melynek

„Célja és feladata jól felkészült, tájékozódni és elvonatkoztatni tudó, kritikus gondolkodású, felelősségteljes, a magyar érdekeket szem előtt tartó újságírók képzése, akik képesek lesznek alakítani, ezáltal jobbá tenni a világot.”

Nem fogtok ti annak örülni, urak. Ugyanis ha ilyen újságírókat fogtok képezni, szó szerint ilyeneket, azok nektek nem lesznek a barátaitok. De persze ezt senki sem veszi túl komolyan: manapság a kormánypárti újságírót nem képzik, hanem kinevezik, a tehetség vagy a szakmai tudás lényegtelen. A sajtószakmának tényleg gondja az elöregedés: képzeljék el, hogy ötvenegy évesen én fiatalnak, de maximum középkorúnak számítok a kollégákhoz képest… kéne utánpótlás, de azt a szakma kéne kinevelje, nem a PIM, kakastejen és hamuban sült pogácsán.

És most jönnek az irodalmi ösztöndíjak, kötelező haknival. Többféle is volna, konkrétan három fajta, vagyis hat (lásd még Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel), három az ifjú titánoknak, három az érett titánoknak. Az ösztöndíj kiírásban előre rögzítenének „havi vagy kéthavi kötelező rendezvényi fellépést a PIM-ben”. Így „a PIM rendezvényeire a Móricz Zsigmond ösztöndíjasok az irodalmat, az Örkény István ösztöndíjasok a drámákat (színészekkel, felolvasószínházzal, bemutatókkal), a Babits Mihály ösztöndíjasok a világirodalmat szállítanák”.

Hát még ez sem volna baj, ha ez egy ajánlat lenne a sok közül – de a cél az, hogy csak a PIM legyen, máshová tollforgató ne is fordulhasson. Terveznek még irodalmi karavánokat is – nem tehetek róla, tényleg ez van ideírva! – sőt, irodalmi hajózást is!

„Minden évben a Dunán nekiinduló hajónak köszönhetően a Duna-menti nemzeti kultúrák mutathatnák meg magukat. „Minden nagyobb kikötővárosban megállhatnának, és „kipakoljuk a portékát” egy-két napos villámfesztivált rögtönöznének. Úgy időzítenék, hogy Budapestre a Sziget időszakában kössön ki.”

Elképzelem a jelenetet:

– Maga író?
– Az voltam.
– És miért hagyta abba?
– Tengeribetegség miatt…

Egyúttal az irodalmi szerkesztőségeket és az írószervezeteket is bekvártélyoznák a PIM étkezőjébe, amit közösségi térré alakítanának, „ötvözve a XX. század eleji kávéházi kultúrát, a »kockás abroszos« vendéglőt a manapság divatozó »co-working irodákkal«”.

Sőt, lehetne kávéért kézirattal fizetni.

Hát kérem, az nagyon drága kávé lenne. Budapesten egy átlagos dupla átlagos helyen háromszáz-ötszáz forint, legrosszabb esetben ezer. A sajtóban alkalmazott flekkdíj, ha csak nem rablókkal, csalókkal üzletelünk vagy nem kötöttünk állandó szerződést, körülbelül ötezernél kezdődik, tehát egy gépelt oldal árából nekem öt-tíz kávét kéne kapnom közepes helyen, míg a PIM adna jó esetben egyet. Urak, magas az a haszonkulcs!

A végére hagytam a legszebbet: kétheti lapot is terveznek, Országút címmel – meglehet olyan lapos lesz vagy olyan kátyús, esetleg andalogni fognak rajta a jobbágyok, mint Arany Jánosnál. Mindenképpen, bátor címválasztás. 490 forintért lehetne megvásárolni, és a tervek szerint a 48 oldalas kiadvány 8000 példányban jelenne meg. Emlékszem még a Kerényi-féle Magyar Krónikára, ami egy ideig még meg is jelent – no, ahhoz képest ez még szerény elképzelés. Bár a terveik nem olcsók.

„Az új lap elindítására és csak az idén felmerülő költségeire 374 millió forintot szánnak, a részletes költségvetésen belül kifejezetten bér jellegű kiadásokra 99,5 millió forintot irányoznak elő, de még ezen felül fizetnének ki 50 millió forintot szerzői honoráriumokra. Az egyszeri, induláskor adódó kiadásokat letudva, a 2019. évi támogatást a jövőben már be kell építeni a mindenkori költségvetésbe, ami azt jelenti, hogy a tervek szerint évente 300 millió forintot költhetnének az új folyóiratra.” (HVG)

Ennyiből, urak, tévét lehet csinálni, nem lapot… Ráadásul hogyan is tetszenek gondolni?

„A lapot a legjobb szakemberekből – szerkesztők, cikkírók, gazdasági és marketingszakértők stb. – kiválogatott, professzionális szerkesztőbizottság vezetné. Olyan szakemberekre bíznák, akik tudatában vannak azoknak a nemzetstratégiai feladatoknak, amelyeket egy ilyen lapnak el kell látnia.”

Én még olyan lapot nem láttam – pedig láttam már egy párat! – amit nem a lehetőségekhez képest legjobb szakemberekre akartak volna bízni, más kérdés, hogy ez egy estben sem sikerült az elmúlt harminc évben, legalábbis tapasztalataim szerint.

Már csak egy pont maradt: a Digitális Irodalmi Akadémia helyzete. Ott manapság ingyen és nyilvánosan lehet kiváló kortárs magyar irodalmat olvasni (), most tessék ott böngészni, míg lehet, ugyanis

„A PIM irányítása alá tartozik jelenleg a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA), de mint megállapítják, csekély a társadalmi hasznosulása. Ráadásul egy Magyarország méretű országban a világon jellemzően csak egy művészeti akadémia létezik, nálunk rögtön három, az előbbin túl a Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. „Ezen állapot felülvizsgálata mindenféleképpen javasolt” – olvasható az előterjesztésben.” (HVG)

Senkit nem zavar, hogy ez egy ingyenes könyvtár, aminek csak a neve akadémia? Nem. Felül fogják vizsgálni, hogy arról koldul, de meg is szűnik, ha jól látom a nemes szándékot.

Kérem, távolról sem teljes ez az áttekintés, rengeteg részlet kimaradt belőle, de egyszerűen képtelenség volna a terveket összefogni ebben a terjedelemben: alapvetően azt kéne eldöntsük, mi akar ez az előterjesztés lenni?

Két dolog lehet. Vagy állami kísérlet a kulturális élet teljes kisajátítására, ami az írott műfajokat illeti, vagy egyszerűen a PIM vezetésének levele a Mikuláshoz, aki aztán hoz majd nekik, ami kifér a költségvetésből, de a teljes listát nem kaphatják meg.

Nekünk meg olyan levelet kéne írni a felsőbb hatalmakhoz, hogy maximum virgácsot meg szenet hozzon nekik – mert itt a mi kultúránk lenne az ajándék.

Egyelőre érdekellentétek is láthatóak a KESMA-val és a szervezés alatt álló Sajtókamarával, sőt, biztos, hogy több befolyásos mufti érdekszférája is sérülne ettől a tervtől – reméljük, nem lesz belőle semmi.

Mert ha lesz, akkor eldobhatjuk az irodalmunkat, költészetünket, drámánkat.

Legenda születik – Déli kávé Szele Tamással

Ha már így kávézunk, tetszettek már gondolkodni azon, hogy születnek a legendák? A politikai legendák például? Tegnap láthattuk, a saját szemünkkel, és nem is értem, a művelt politizáló közönség hogyan volt képes döntő többségében a valószínűséggel tökéletes ellentétben álló következtetésre jutni – hát igen, innentől lesz legenda Varga István történetéből.

Mert hát mi történt? Varga István a fideszes sajtót tömörítő állami médiaholding, a továbbiakban KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) elnöke volt tegnapig. Ámde az esti órákban viharos gyorsasággal „ajánlotta fel” lemondását, amelyet Liszkay Gábor alapító el is fogadott. Mindezt azzal hozza összefüggésbe a közvélemény, hogy a kevesek által nézett békéscsabai Behir.hu You Tube-csatornájának adott korábban egy interjút – ez tegnap látott nyilvánosságot – melyben a legkevésbé sem mondott hízelgő dolgokat a kormánymédiáról és a KESMA-ról.

A nép hangja este már a Facebookon mennydörögte:

„Igazat mondott szegény, kirúgták!”

Igaznak épp igazat mondott. Sőt, valószínű, hogy őszintén is mondta. De annyira nem sajnálnám, ugyanis nézetem szerint a dolog fordítva vagyon: kirúgták, és ezért mondott igazat.

Ne tessenek azt mondani, hogy az mindegy, mert nagyon nem az. Ha a véleménye miatt rúgták ki, akkor egy gerinces politikus, aki véletlenül a kormánypártba keveredett, ha azonban azért mondta el a véleményét, mert neki már úgyis mindegy volt, akkor legalább gerincességgel nem kell gyanúsítanunk.

És tapasztalatlansággal sem. Olyan régi bútor ő már a Parlamentben, hogy szerintem felvették a listájukra a karbantartók is.

Hát lássuk csak a biográfiáját – meg fognak lepődni, mennyi ideje ismerősünk ez az ember

Miután még Parlamenten kívülről erősen vitatott szerepet játszott a Iustitia albizottságban a rendszerváltás idején (ez a kommunista rendszer bűneinek elszámoltatására jött létre, és Varga szólt egy ülésen valami olyasmit, hogy Keitel és más német tábornokok kivégzése a nürnbergi per következtében justizmord lett volna), emberünk 1994-től két cikluson át MDF-es képviselő volt, majd 2002-ben kilépett a pártból, és átigazolt a Fideszbe. Nyolc év ügyvédkedéssel töltött kihagyás után, 2010-ben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listáról jutott be a Fidesz színeiben az országgyűlésbe. Az alkotmányügyi, igazságügyi, ügyrendi, valamint a mentelmi bizottság tagja volt, ámde 2012-ben markáns véleményt fogalmazott meg a hölgyekről:

„Ha mindenki a két-három vagy négy gyermekét megszüli, és eleget ad a hazának, és mindenki boldog lesz, ezt követően mindenki megvalósíthatja saját magát.”

Igen bizony, ezt is a tegnapi nap hőse mondta. Csak nem tetszenek rá emlékezni most már, ugye? Azért van az újságíró ugyebár, hogy tudja, bár ilyen bődületeket mindenkinek illenék megjegyezni. Nos, emberünk a KESMA elnökeként került a Behir.hu világot jelentő képernyőjére, és ott valóban érdekes dolgokat mondott. Lényegében véve azt, hogy a sajtó nem egy engelsi pálya, ahol a mennyiség átcsap minőségbe, hiba volt összevásárolni minden sajtpapírt, amit újságnak hívnak, ugyanis most csak mennyiségileg van kormánypárti túlsúly a sajtóban, minőségileg független túlsúly van, a független sajtó az, ami olvasható, a kormánypárti olvashatatlan.

Zene füleimnek, csak éppen érdekes, hogy ezt pont a KESMA elnöke mondja

Hát mi lelte ezt az embert? 1994 óta hivatásos politikus, nem lehet ennek őszinteségi rohama, rég megtanult uralkodni magán… és mégis, kifakad:

„Nem igaz, hogy ennek az oldalnak nincsenek újságírói!”

Maradjunk annyiban, hogy nem sok van, azok is már lassan csonkig koptak a nagy használatban. De van viszont tévéjük.

„Vannak tévéink is, biztos tudja, de mondjuk a köztévénél is, én szeretném úgy nézni azt a műsort, hogy el is tudjam nézni, és nem azt szeretném látni, hogy Magyarország felett felhőtlen az ég, és minden szép és jó, és mindenki jól szerepelt és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak, és mi vagyunk a legszebbek és a legokosabbak. Mert ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más. Úgyhogy ebben kellene változtatnunk, de a köztévé nem a mi dolgunk, úgyhogy nem kell megijedni a híradósoknak.”

Ne tessék félteni a híradósokat, nem egy ijedős népség. Nagyon jók az idegeik. De hát elnök úr, maga miket szokott olvasni?

„Keresztény, konzervatív, kormánypárti ember létemre én Élet és Irodalmat járatok, én Magyar Narancsot olvasok, Népszavával kezdek – mert most még nincs Magyar Nemzet -, ha jó tollú cikket, glosszát akarok elolvasni.”

Offline ízlésünk nagyjából egyezik. És az online sajtó?

„Az újságíróinkon múlik, hogy ennek a tartalmi része is pozitív legyen, és azt mondhassuk pár év múlva, hogy kialakult egy keresztény, nemzeti, konzervatív újságírás, és hogy a másik oldalon is elolvassák a mi újságjainkat, megnézik az internetes portáljainkat, és nem következik az be, hogy – gondolom ön is, meg én is – először az Indexet szoktuk elolvasni, nem pedig az Origót.”

Hát, súlyos szavak, komoly beismerés:

ez azt jelenti, hogy ha megszűnik a független online sajtó, akkor még annak a kormánynak az emberei sem fogják tudni, igazából mi történik a világban, amelyik megszünteti. De lehet összegezni az interjút? Lehet hát.

„A keresztény, nemzeti, konzervatív újságírásnak, annak ellenére, hogy eltelt 30 év a rendszerváltozásból, nem sok követőjét látom, illetve igényes, jó tollú újságírókat – és nem kell megsértődni, de nyugodtan mondhatom – inkább a másik oldalon látok.”

Hát, ezt se nekem mondták, sőt – ezt nagyon nem nekem, hanem a túloldalnak. Pikáns, hogy az az ember nyilatkozta, aki az interjú pillanatában még élet és halál ura volt náluk. Az ellenfél vezére ismerte be, hogy nem hadai vannak, hanem csőcseléke, nem tollforgatói, hanem vasvillás csürhéje. Vagy tán még az sem.

Az interjú úgy dél körül rázta meg a független magyar sajtót, ugyanis a kedves kollégáknak fel kellett ébredni, meg kellett inni a kávét, meg kellett hallgatni a beszélgetést, meg kellett rökönyödni és még meg is kellett írni, amit hallottak – én magam csak pödörtem egyet a bajuszomon és annyit dörmögtem magam elé: „Előbb lássuk meg, mi lesz belőle”.

Megláttuk.

Az esti órákban már az volt a vezető hír, hogy – a ma még – Magyar Idők megfogalmazásában:

„Felajánlotta lemondását tegnap Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke, amelyet Liszkay Gábor alapító el is fogadott. Varga azt követően távozik posztjáról, hogy a békéscsabai Behir.hu-nak adott interjújában a valóságtól elrugaszkodó állításokat fogalmazott meg a konzervatív média helyzetéről.”

Tegnap ajánlotta fel?

Lássuk csak a dátumokat! Igen, a videó február elsején került ki a You Tube-ra. Csak senki sem vette észre negyedike reggeléig. Ezek szerint Vargának már elseje előtt is ez volt a véleménye. Beleszámítom az átfutási időbe a vágást is, az olyan egy nap, szóval maga a felvétel január utolsó napjaiban készülhetett.

Akkor hát az lehet, miszerint maga a kormány is csak a független sajtóból vette észre, hogy mit gondol az emberük, és ennek nyomán mondatták le dupla sürgősséggel, ajánlva?

Lehetne, de szerintem nem ez történt. Ez ugyanis még mindig azt tételezné fel, hogy az ezer parlamenti szócsatában edződött, acélidegű harcos, Varga egy pillanatra megbolondult és elvesztette az önuralmát – sőt, később sem nyúlt utána a felvételnek, nem töröltette, nem akadályozta meg a közlését, holott az mindenkinek jogában áll, hogy egy közlést megjelenés előtt megakadályozzon, a nyilatkozatát visszavonja, a kiadást megtiltsa. Erről ne tudott volna ez a különben jogászember?

Dehogynem tudott.

Csak nem akarta megakadályozni.

A személyes véleményem az, hogy ő pontosan tudta, miszerint neki negyedikén este minden körülmények között az Operában kell lennie, bocsánat, le kell mondania. Azonban ennek nem örült és utoljára még akart szúrni egyet azon, akinek át kell adnia a zsíros állást.

Gondosan nyilatkozott egyet egy alig nézett csatornának, amit alig vett észre valaki, és a már napok óta kikerült videót ő maga juttatta el a független sajtónak a lemondása reggelén. Vagy ha nem is ő személyesen, megbízott vele valakit.

Így most nem lesz könnyű dolga az utódjának, hiszen minden ballépésénél – és lesz abból épp elég – az orra alá fogják dörgölni, miszerint „a Varga már megmondta!”.

A Varga bizony megmondta és igazat is mondott, csak nem épp önzetlenül

Bosszú vezethette, esetleg arra is gondolt, hogy egy jövendő világban nem fog ártani neki egy ilyen „kiborulós” nyilatkozat, mikor a többieket elszámoltatják, őt tán ki is tüntetik majd.

Más kérdés, hogy történetesen tudom: igen művelt ember, és valóban lehet ez a véleménye.

Csak mostanáig gondosan titkolta.

Most meg nem.

Tehát ne tekintsük az igazság mártírjának: lehet, hogy igazat beszélt, az a nem mindegy, hogy miért ragadtatta magát igazmondásra?

Mert ezek az emberek önzetlenül, ingyen és bérmentve nem szoktak igazat mondani.

Nagy luxus volna az nekik.

No, de tegnap legenda született.

Ki tudja, hol áll meg.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK