kelemen Archives » Oldal 2 a 3-ből » Független Hírügynökség

Kezdőlap Címkék Kelemen

Színtelen, szagtalan, céltalan?

2018-03-06

Mert a nagy pénzt (az igazi zsét) nem a Fidesz itteni fiókpártja, amiben továbbra sem bízik meg a magyarországi vezér, hanem mások – Kató Béla és Tőkés körei stb. – kapják, egyelőre számolatlanul. A felelősség és a (Hódmezővásárhely után újratöltött) kockázat pedig, Kelemené és persze mindannyiunké, akiket pedig már alig-alig képvisel.

Izgalmasra sikeredett, holott vállaltan unalmas kellett volna legyen a Fidesz itteni fiókpártjának ülésén elmondott elnöki beszéd. A vezér, nyilvánvaló manipulatív szándékkal úgy tett, mintha csak egy rutinfeladatot látott volna el beszámolójával, mert be kellett számolni, mert a politikai helyzetértékelés szokás.

Úgyszólván van néhány pikantéria (hogy ne mondjam anomália) abban, amit Kelemen a hét végén elmondott, amire bízvást érdemes reflektálni. Először is az, hogy centenáriumi szorongásainak hangot adva a „százéves” (téves eufemizmus) Román államot, azzal piszkálja, hogy céltalan, és víziótlan, azaz nincs jövőképe. Kínos dolog, de a riogatás nem járt sikerrel, nincs nagy nacionalista és magyar-ellenes hullám, persze takaréklángon mindenkor ott pislákol a román politikum bevetésre kész eszköztárában, de legalábbis pillanatnyilag, nem virulens. Köztünk maradjon, egyáltalán nem jött be a már múlt év végén belengetett nagy nacionalista fordulata a román politikának, hiszen az (i)gazságszolgáltatás, különösen a DNA domesztikálásának, alárendelésének és a politikai establishmentnek való kiszolgáltatásának folyamatos kísérlete, messze túltesz az etno-nacionalista törekvéseken. Én meg azt mondom, a „román államnak” sajnos van víziója – lassan vagy száz éve –, éspedig egy lehetőség szerint etnikailag homogén, emlékezethiányos, nagyon román és ekként intoleráns „nemzet” fölépítése. És ez a vízió, és alig rejtett program, sajnos átitatta és itatja az intézményeket, az adminisztrációt, és magát a többségi román társadalmat is (az etno-nacionalista történészek és historiográfia a legnépszerűbbek errefelé). Erről a jövőképről kellene valahogyan, elfogadható eszközökkel, lebeszélni „Romániát”, és egy nyitott, toleráns, befogadó és multikulturális stb., „semleges” államot faragni belőle. Mintha eddig Kelemen Hunor is tudta volna ezt, mintha ez ellen lépett volna föl következetesen a már csak nevében szövetség, mintha eddig az etnikai, többség-kisebbség közötti béke, a multikulturalitás lett volna a fontos, nem az egymásnak feszülő – többségi és kisebbségi – etno-nacionalizmusok lettek volna a cél. Csak hát más idők járnak Pesten, és így Kolozsváron, Vásárhelyen és Váradon, meg, és főként, a Székelyföldön stb. is, ezért az ötölés-hatolás, ezért a zavaros és manipulatív beszéd, a megtévesztő kommunikációs panelek.

A modern államok esetében céljai, programja, a mindenkori kormánynak vannak, és amúgy a jelenlegi céltalant, víziótlant és programtalant, Kelemen és társai, nincs még hat hete, hogy támogatták, pontosabban „adtak neki egy új esélyt”, a parlamenti beiktatáskor. Az elnök véleményt sem mondott a kormányról, kérdésre azt válaszolta, hogy majd száz nap után, tehát miről is beszél most? Ugyanis csak az hiányozna nekünk, hogy – amint Kelemen igényli – Románia rendezze a „magyar emberek helyzetét”, hát, csak az lenne a botrányos. Ha a főnök a kisebbségi jogok kérdéskörének a rendezésére gondol, szögezzük le: nincsenek végleges megoldások, a többségi-kisebbségi viszonyok dinamikája, akárcsak az egész társadalom folyamatosan változik. Meglehet, hogy Románia, mint annyi más területen, pillanatnyilag „rendezte” a kisebbségi kérdés szabályozását, a kilencvenes évek, illetve a kétezresek első évtizedére jellemző módon, és ezt szokták is mondani a román politikusok, de. Egyfelől ismét csak az EU-s elvárások legminimálisabb szintjén, és a legutolsó pillanatban fogadta el Románia, a kisebbségi (lényegében nyelvhasználati és oktatási) jogokat ahhoz, hogy felvegyék az EU-ba. Másfelől pedig – a régió ex-szocialista országaihoz mérten is igazolhatóan – óriási a különbség a szabályok, az alkotmány és a törvények, valamint a gyakorlat között, a kisebbségi jogok területén is. (Jól példázza ezt a MOGYE helyzete, amit a BBTE mintájára és a törvénynek megfelelően sem sikerült multikulturálisra változtatni.) Ezért folytatólagosan újra kell gondolni és szabályozni a kisebbségi jogok kérdését, minden ilyen erőfeszítés kívánatos és üdvözlendő, hiszen a sokat hangoztatott modell-értékűség ezen a területen valóban fata morgana, amint azt számtalanszor elmondta a szövetség elődje, amikor még saját fejével gondolkodott a rommagyar politikai (és értelmiségi) elit, és kevesebbet „magyaremberezett” a vezér.

Van azonban egy valóban nagy gondja a jelenlegi román államnak, ami etnikumtól és társadalmi státusztól függetlenül – már leszámítva a kisszámú haszonélvezőjét – probléma, mégpedig az intézményesült és strukturális közéleti korrupció, mely elapasztja a forrásokat és morálisan is degradálja a teljes társadalmat. És ezt kezeli tabutémaként egy ideje a Fidesz itteni fiókpártja és szóvivője Kelemen Hunor. Ma az a rommagyar párt(ok) alapállása, hogy „magyar ember” korrupt nem lehet, ergo minden ilyen ügy magyarellenességről szól. Pedig ez idő szerint, még az összeesküvés-elméletekben gyakran szereplő „párhuzamos”, „mély”, vagy „ügyész” állam sem firtatja politikai vezetőinknek a magyarországi költségvetési pénzekkel folytatott khm …., „gazdálkodását”. Ha lenne ilyen, csak akkor lepődne meg igazán a rommagyar nagyközönség, politikusainak és csatolt részeiknek feddhetetlenségét illetően. És nem tűnik kizárhatónak, hogy lesz még olyan, hogy az adományozó – persze nem a Fidesz, hanem egy esetlegesen másik kormány – fog érdeklődni a költségvetési pénzek sorsa iránt. Ezért a manipuláció, ezért történhet meg, hogy akár vállalt pártcsaládjától is elpártolva csupán a PSD-ALDE-t, a jelenleg regnálókat, látja partnernek a vezér, ezért ellenséges az államelnökkel, és ezért vált mára a legreakciósabbá pártja (az Ab éppen ma tárgyalja a parlamenterek összeférhetetlenségét jórészt föloldó szövetségi kezdeményezésű törvény alkotmányosságát).

Végül, azt már csak a meghökkentési szándék, az abszurd iránti költői vonzalom, az alternatív tények imádata mondathatja Kelemen Hunorral, hangos hahotázás nélkül, hogy az anyaországi kampánnyal kapcsolatban „… a magyarországi pártok részéről nem érkezett semmilyen kérés a szövetség felé.” Hadd szögezzük le, Kelemen és pártja nem pénzért adja-veszi a rommagyarok hálavoksait, hanem kisebbrészt meggyőződéstől vezetve, nagyobb részt pedig Orbán Viktor zsaroló és bosszúálló természetétől tartva, aki kisegítette az elmúlt választási kampányban az itteni fiókpártot. Mert a nagy pénzt (az igazi zsét) nem a Fidesz itteni fiókpártja, amiben továbbra sem bízik meg a magyarországi vezér, hanem mások – Kató Béla és Tőkés körei stb. – kapják, egyelőre számolatlanul. A felelősség és a (Hódmezővásárhely után újratöltött) kockázat pedig, Kelemené és persze mindannyiunké, akiket pedig már alig-alig képvisel.

Magyari Nándor László

Politikai krimi

FüHü

2018-02-20

Tanulságos, de cseppet sem mulatságos, ahogyan a Fidesz itteni fiókpártját a politikai senkiföldjére vezette, ott pozícionálta, és azután maga is onnan próbál fogadatlan prókátorként kibicelni, inkább elszomorító, lehangoló. A senkiföldjén nincs kályhasarka, ahonnan táncra indulhatna Kelemen Hunor, nincs semmiféle önállónak mondható víziója sem, nem a maga ura, utasításra vár és ebből a helyzetből csak veszíteni lehet.

A politika – mely mai formájában erősen közelít a káosz fele – a leginkább a krimi műfajához hasonlít, mégpedig egy hosszú folyamú krimi-sorozathoz. És ez a műfaji besorolás egyfelől nem csak a politikusokat és segítőiket (politics makers) keretezi be, hanem azt is föltételezi, hogy ekként is olvassuk az általuk létrehozott történeteket, magyarán (ahogy azt Borges mondaná) hitetlenkedve, gyanakodva, egyfajta egészséges bizalmatlansággal, intellektuális távolságtartással kell fogyasztanunk a politikai sorozatokat. Másfelől pedig a krimi mégiscsak a klasszikus logika és „erények” fenntartását szolgálja, nem enged a káosznak, hiszen van eleje, közepe és vége, jó és rossz szereplői, egyébként érthetetlen lenne. Az értő elemzőnek különös erudícióra, türelemre és intellektuális erőfeszítésre van szüksége ahhoz, hogy ne csak a politikai krimi felszínét karcolja, ne csak visszaolvassa a belekódolt legegyszerűbb és – egyre inkább populista – üzeneteket, hanem a mélyebb összefüggéseket is belássa, megértse és összefüggéseiben feltárja. Nem egy könnyű műfaj a politikai elemzés, már ha komolyan vesszük, és háládatlan is, mert egy egész gépezettel áll szemben, mely olyan nyelvezetet (rejtjelezett kódot, ha úgy tetszik) és kommunikációs technikákat termel, ami az elrejtést, az eredeti szándékok és érdekek, stb., elfedését szolgálja, ráadásul művelői, alkalomadtán, bosszút is állnak a leleplező elemzőn. És aztán a tévedés, a téves nyomon való elindulás, a rossz értelmezés Damoklész kardja is állandóan az elemző feje fölött lebeg. A politikai puzzle ugyanis többféleképpen összerakható, a tettest csak a sorozat utolsó részében fogják leleplezni, rendre már későn, amikor már semmi nem segít, amikor a bűn el lett követve, és jobb helyett az utólagos leleplezés adhat egyféle katarzist, amolyan nézőtéri fölsóhajtást: láthattuk volna, sőt előre láthattuk volna, hiszen szemünk láttára zajlott a krimi, de mégsem fedeztük föl a gyilkost.

A román és a rommagyar politikai mezőny, a színpad (szcéna), természetéhez tartozik a túlzottan drámai, súlyos, feszültséggel terhes hangnem, miközben az előadott krimi, valójában tragikomédia (Caragiale szó szerint hallhatatlan, no meg az abszurd ikonikus alakja Ionesco, úgyszintén). Mindez arról a színjátékról jut az eszembe, amely a napirenden levő politikai játszma sorozat-krimijét (sitcom) jellemzi. Karaktergyilkosságokkal és kísérletekkel, leleplezésekkel és félrevezető, szimulált, leleplezésekkel, humbug és bohóckodás (buffoonery), minden szereplő álságos, mindenki menekül, a forgatókönyv pedig nyitott végű: lesz ami lesz. A politikai osztály rá akar telepedni arra az (i)gazságszolgáltatásra, melynek önállósága, objektivitása és kompetenciája máris kérdőjeles, de senki sem veszi fel a konyhakést és nem mer pisztolyt rántani, hogy lelője a krimi, akarom mondani a rendszer, ikonikus alakját, a DNA főügyészét. Laura Codruta Kövesi pedig éppen a többiek romlottsága miatt tűnhet hitelesebbnek és kompetensebbnek, mint amilyen a valóságban: elvtelenek, hitetlenek és hiteltelenek között egy, ki védi még a mundért, „vakok között félszemű a király” („in the land of blind, the one-eyed man is king”). Az ellene irányuló karaktergyilkossági kísérletek, amelyek megvádoltaktól, sőt elítéltektől indulnak, pontosan az ellenkezőjét váltják ki annak, ami szándékuk, a vádlókat vádolják meg, az ők intrikáit leplezik le, és támadásaikat hiteltelenítik.

Patthelyzet van mert egyfelől a vezető politikusi garnitúra nagyon is sebezhető, sőt máris sebzett, hiszen tisztelet a kevés kivételnek, korrupció-gyanúsak, illetve elkövetők. Nehéz úgy támadni és hitelesnek maradni, hogy magasrangú vagy egykor magas funkciókat betöltő, mérvadó politikusok, támadás közben menekülnek. Részük külföldről üzenget, leplez le és fenyeget stb., másrészük meg, bajusz alatt, kényszermosolyogva, elítéltként és bírói ítéletre várva hadakozik, hátha, hátha sikerül megúszni. Kormányzás márpediglen nincs is (ami van az nem adminisztráció, hanem az entertainment industry része: 2 bohóca is van a kormánynak a juh-imádó agrárminiszter Petre Daea és az új-régi Anton Anton, aki energetikai viccekkel szórakoztat), legfennebb utólagos kármentésre futja a fejetlen adóreform következményeinek ideig óráig való rendbehozására, menteni a még menthetőt. A DNA-főnök mögött meg ott van az államelnök, aki nemcsak belpolitikai hasznot húz a konfliktusból, hanem külföldön is jól pozícionál, és ő lehet a nevető harmadik, második mandátumáért szorgosan dolgoznak ellenfelei.

A rommagyar politikusok (április 8-ig minden bizonnyal, de azt követően is valószínűsíthető) spárgázó bábuk, Budapest és Bukarest között. Semmi pénzért nem lennék a szorongó, sőt rettegő Kelemen Hunor helyében, aki két tűz között, érthető módon, menekülőre fogta. Érthető az űzöttsége, mely legutóbbi tv szereplésében arcára kiült, homlokát összeráncolta, szemöldökét összerántotta, miközben csépelte (már úgy, ahogy rengeteget ő-getve, é-getve) a szót, nem mondott semmit. Mert, ugyan mit is mondhatott volna, ha folyton azt kell hajtogatnia, hogy Magyarországon kampány van – mintha ez mindent mentene, bármi megengedett lenne kedvenc miniszterelnöke és tsai részéről – a bukaresti politikát pedig, nem ismeri eléggé, nem is érti, mondta, a legtöbb kérdésre kitérőként. Tanulságos, de cseppet sem mulatságos, ahogyan a Fidesz itteni fiókpártját a politikai senkiföldjére vezette, ott pozícionálta, és azután maga is onnan próbál fogadatlan prókátorként kibicelni, inkább elszomorító, lehangoló. A senkiföldjén nincs kályhasarka, ahonnan táncra indulhatna Kelemen Hunor, nincs semmiféle önállónak mondható víziója sem, nem a maga ura, utasításra vár és ebből a helyzetből csak veszíteni lehet. Duplán vesztes helyzetben van (lose-lose situation), és sajnos nem csak személyesen, hanem magával ragadta a rommagyarság jó részét is, hiszen mind a bukaresti korrupt hatalom, mind a budapesti akarnok politikája követhetetlen.

Csak két példa. Kelemen és a szövetség egy árnyalt kép kialakítása mellett (ehhez alig pár saját korrupt „elengedését” kellett volna eszközölnie) részt vállalhatott volna az államelnök által szorgalmazott és nevével fémjelzett korrupció-ellenes ellenzéki koalícióban, mely jó kilátásokkal bír, és „természetes szövetségeseinek” – ha ugyan komolyan gondolja a PPE-hez, a konzervatív Kereszténydemokrata Internacionáléhoz való tartozást – körében pozícionálhatta volna magát és pártját. Ha meg képes lett volna tartani az „egyenlő közelség elvét” a budapesti pártokkal, akkor meg kampányolnia nem kellene, kiszolgáltatni a rommagyarságot Orbán igencsak változó és fantáziadús kénye-kedvének. Mert magam is azt hittem, hogy a szatmárnémeti magyar polgármester, majd a református egyházfők csatlakozása az ortodox reakciós homofób mozgalomhoz alkalomszerű és „elszigetelt” jelenség, egyszeri megtévedés volt. Most viszont Orbán Viktor szíves közléséből kiderült, hogy a reakciós ortodox fundamentalizmus Európát (sic!) védi, ergo követendő!

Magyari Nándor László

Botrány, botrány hátán

FüHü

2018-02-13

Illiberális puccskísérletnek vagyunk a tanúi, a tét, hogy Románia Lengyelország és Magyarország útjára térjen, zavaros és kiszámíthatatlan mezőnybe, sőt promoszkovita befolyás alá kerüljön, amelyben a korrupció az uralkodás eszköze – annak minden, gazdasági, politikai, sőt kulturális vonatkozásával együtt –, az betonozza be a hatalmat.

Azok a botrányos „leleplezések és ellenleleplezések” (valójában kísérletek a politikai mezőny szimulált újratöltésére, diszkurzív, az igazságon túli valóság felépítésének kísérletei), melyek a közéletet tematizálják, a jogrendszer és a politika közötti feszültség terében zajló hibrid háború részei. Nem a törvényhozás tudományos – az egyetemes tudás, az igazság keresésének a része – beágyazásának a kísérletei zajlanak, nem jogi viták, hanem a korrupcióellenes politikák megfojtásának közvetlen, elkeseredett és brutális próbálkozásai. A jogi szövegek érvényességének és helyességének a fölvetése, az igazságosság törvényi formába öntésének (hermeneutikai probléma) egész problematikája csak ürügy, füstbomba, melynek leple alatt a korrupt politikusok élet-halál harca folyik leleplezésük és felelősségre vonásuk ellen. És szándékosan mondom/írom a széles, azaz nemcsak szigorúan jogi és főleg nem csupán bírói végzésben kimondott korrupt politikusok kifejezést, hiszen a kormányzás, illetve a képviselet eszközeinek eltérítése önmagában is korrupció. Amikor a PSD-ALDE, és csatlakozásával, a Fidesz itteni fő fiókpártja, úgy döntenek, hogy a kormányzás, a közjó menedzselése és szolgálata helyett a korrupció-ellenes politikák felszámolásával foglalkoznak, arra használják nemcsak politikai hatalmukat, hanem azokat az erőforrásokat is, amelyeket a kormányzás és intézményei biztosítanak, a kormányzati korrupció útját járják. Amikor a hatalmi pártok vezérei – akik nem mellesleg a parlament két házának az elnökei is – a reprezentáció, a polgárok érdekeinek képviselete helyett, gyanús kollégáik felmentése érdekében lépnek fel, erre használják felhatalmazásukat, akkor a képviseleti korrupció útját járják. És igazságtalanok lennénk, ha ki nem mondanánk: az ellenzék képviselőinek jórésze – bár az államelnöktől való félelem olykor sunyításra, elhallgatásra inti őket – szintén ezt a játszmát folytatja (Băsescu volt államelnök és pártja nyíltan kapcsolódik a többség korrupciópárti megnyilvánulásaihoz).

A politikai osztály ma mind a kormányzás, mind pedig a törvényhozás szintjén merőben korrupt, sőt perverz játszmát folytat. Valójában sem nem kormányoz, sem nem szabályoz, azaz törvénykezik, hanem ezer sebből vérző legitimitását próbálja befoltozni populista és demagóg diskurzusokkal. Ebben a kétségbeesett és gátlástalan igyekezetében nem ismer határokat, úgy tűnik Dragnea-Tăriceanu és Kelemen, valamint alkalmanként további politikai vezetők is, süketek az ésszerűségre, a vox populi kifejezett követeléseire, de még az EU és a politikai nyugat erős jelzéseire is. Reménytelen helyzetükben, önmaguk és társaik fölmentésének reményében, hajlandók mindazt a progressziót beáldozni, amit Románia, kínnal keservesen, de mégiscsak elért, úgy tűnik készek levenni az országot az európai (nyugathoz kapcsolódó) térképről. Illiberális puccskísérletnek vagyunk a tanúi, a tét, hogy Románia Lengyelország és Magyarország útjára térjen, zavaros és kiszámíthatatlan mezőnybe, sőt promoszkovita befolyás alá kerüljön, amelyben a korrupció az uralkodás eszköze – annak minden, gazdasági, politikai, sőt kulturális vonatkozásával együtt –, az betonozza be a hatalmat.

Legalábbis elméleti értelemben így jellemezhető a helyzet, gyakorlati vonatkozásában pedig az (i)gazságszolgáltatás és a politikacsinálás (posztmodern) ütközése zajlik egy fikciós, elképzelt és felépíteni kívánt álvalóság (alternatív tények világa) kulisszái között. Ebben a restaurációs, és/vagy reakciós játszmában a DNA és általában az ügyészség, sőt egyre inkább a bíróság és a titkosszolgálatok a célpont, őket no meg az államelnököt nevezik előszeretettel „párhuzamos államnak”. Félreértés ne essék, egészen biztos és bizonyítható, hogy a DNA és más ügyészségek nem tévedhetetlenek, hogy a korrupció ott is jellemző, sőt az egymásnak ellentmondó bírói végzések azt is jelzik, hogy ott sincs minden rendben. És nemcsak korrupció, hanem hozzá nem értés is jellemzi ezeket az intézményeket, akárcsak a titkosszolgálatokat. Egy higgadt és pártatlan (bármit is jelentsen ez még) kivizsgálás, ha lenne még arra hiteles fórum, felszínre hozhatná és jogorvoslatot is biztosíthatna ezen intézmények téves működésével kapcsolatban. Csakhogy itt senki nem a független és pártatlan (i)gazságszolgáltatásban érdekelt, hanem abban, hogy a rendszer „neki dolgozzon”, az ő korruptjait védje és a politikai érdekeit szolgálja.

Mégsem vagyok teljességgel pesszimista, a mérkőzés, a korrupció-ellenes harc még nincs elveszítve, akkor sem, ha a legutóbbi mesterséges botrányban – mely fikciókon és lejáratási kísérleteken alapul – még hallgat az államelnök és az utca is csendes. A közvélemény (ha van ilyen) még kivár és ezzel az a téves benyomás keletkezhet a hatalmasokban, hogy nekik áll a zászló. Úgy tűnik, hogy úgy változtathatnak törvényeket, mozdíthatnak el közszereplőket, járathatnak le intézményeket, ahogy kedvük tartja, pedig a dolog nem így áll. Legalábbis egyelőre nem, hiszen a legfontosabbat a legitimációs deficitet, a hiteltelenséget nem képesek fölszámolni, sőt. A közvélemény szemében, a civil társadalom, az államelnök és a politikai nyugat legitimitása nagyobb, mint azoké az ismétlem, korrupt politikusoké, akik ma az ellenük folyó politikát benépesítik.

Mert a legitimitás, a (köz)bizalom alapja nem lehet egy bábkormány, melyet egy büntetett előéletű politikus a háttérből irányít és kénye-kedve szerint váltogat, minden hozzáértés nélkül. Mert miféle jogi (azaz tudományos), szakmai hitele lehet egy olyan törvényhozói testületnek, ráadásul különbizottságnak (hisz nagy valószínűséggel az (i)gazságszolgáltatási törvényeket negatívan véleményezte volna a szabványos jogi bizottság, miután a kormány sem vállalta azokat), melynek vezérei kétes ismeretekkel és semmiféle joggyakorlattal nem rendelkeznek? A Iordache-Nicolicea-Márton bizottság mindhárom ikonikus alakja későn (véletlenül vagy sem, éppen 2002-ben), már képviselőként, másod-harmadosztályú magánegyetemen szerezte jogi képesítését, és soha nem gyakorolt jogászszakmát. Mert a mostani frontális támadás a DNA és vezetője ellen, olyanoktól indul, akik megvádoltak, sőt akik ellen alapfokon ítélet van, egyikük ráadásul külföldön van szökésben. Miféle hitele lehet annak a miniszterelnök-asszonynak, aki egyszerre támadja és igyekszik elmozdítani a DNA vezetőjét – aki ellen még nincs semmiféle vád, nemhogy ítélet – és közben nem hajlandó fölmenteni azt a tanácsadóját, akit korrupcióért (igaz alapfokon, csakhogy azt már nagy valószínűséggel nem fogja érvényteleníteni egy fellebbviteli bíróság, esetleg a kiszabott büntetést módosítja) már elítéltek?

A jelenlegi hatalmasok győzelme pürrhoszi, válságuk viszont mély és strukturális bizalmi válság, rengeteg gondot és bajt fognak még okozni, de a mérkőzésnek még nincs vége.

Magyari Nándor László

Egy vacsora utóélete – Kelemen Hunor a Facebookján reagált TGM írására

FüHü

2018-02-07

Egy vacsora utóélete – Kelemen Hunor a Facebookján reagált TGM írására

Facebook-oldalán reagált egy hosszabb bejegyzésben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Tamás Gáspár Miklósnak február 5-én a hvg.hu-n, Kelemen Hunor vacsorája címmel megjelent írására.

Ebben a filozófus szerző azt állította, hogy az RMDSZ elnöke korábbi, Karácsony Gergellyel a Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltjével, valamint Molnár Gyulával, az MSZP elnökével folytatott kolozsvári találkozója után tett nyilatkozatával a legdurvábban megsértette a magyarországi ellenzék egyik fontos részének a vezetőit, tagjait, rokonszenvezőit és szavazóit.

A múlt heti kolozsvári közös vacsorát követően Kelemen Hunor azt nyilatkozta a Maszol.ro-nak: „A vacsorán megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak.”

„Elhíresült vacsoránkon nekem szegeztek egy kérdést, nevezetesen azt, hogy „mit kellene tennie a magyar ellenzéknek Transzilvániánkban a magyarországi választási kampányban?” Őszinte ember lévén, amit már Andrei Plesu úr is kifogásolt és mesterien összekevert a faragatlansággal, tömören válaszoltam: semmit! Nincs értelme! Az erdélyi magyar emberek nagyon nagy többsége nem ebben a kampányban fogja eldönteni, hogy amennyiben él a szavazati jogával, akkor kire fog szavazni” – írja ennek kapcsán az Egy vacsora utóélete címmel közzétett bejegyzésében a szövetségi elnök. Kelemen hozzáteszi, hogy természetesen ő maga is tudja, hogy lehetett volna diplomatikusabb, mézes-mázas, lakkozhatta volna a témát, hiszen állítása szerint tudja, hogyan kell ezt csinálni. „Vacsorapartnereimet tisztelem annyira, hogy nem kezdtem elmés dolgokat mesélni nekik arról, hogy

az utolsó száz méteren miként lehet parittyából lézerkardot gyártani, merthogy tulajdonképpen nem lehet ”

szögezi le Kelemen Hunor, aki elmondja, nem érti, hogy miért kell ezért dühösnek lenni. TGM azon állítására is reagált, miszerint az: „erdélyi magyarság önbecsülése, méltóságérzete megkövetelné talán a lelki függetlenség minimumának akár szerény jelzését, amelyhez elég lett volna, ha Kelemen Hunor van annyira bátor, hogy hallgasson”. „Vannak dolgok, amelyekhez az idő teltével sem tudok hozzákopni. Úgy tűnik, hogy amikor az erdélyi magyar emberről van szó, akkor néhány hasonló elvárás mind román, mind magyar (értsd magyarországi) oldalról elő-elő bukkan. Nem tudok kezdeni semmit azzal az elvárással, hogy a „lelki függetlenség” szerény jelzése és az erdélyi magyar ember bátorságának a fokmérője az lenne, hogy bizonyos kérdésekben mélyen hallgat. Csendben ül! Figyel, nehogy szó hagyja el a száját. És ha mégis, akkor az nem lehet bármilyen, nem lehet vélemény, illetve az nem lehet más, mint amit elvárnak tőle. Mert csendben ülni egyes méltóságos urak szerint a helyes cselekedet és a nagy tiszteletadás egyetlen és valóságos jele” – írja erről.

(Transindex)

Tanácsokat kért Kelemen Hunortól két magyarországi ellenzéki vezető

FüHü

2018-02-03

Tanácsokat kért Kelemen Hunortól két magyarországi ellenzéki vezető

A pénteken Kolozsváron tartózkodó két magyarországi ellenzéki vezetőnek – kérdésükre – Kelemen Hunor szövetségi elnök azt a tanácsot adta: fölösleges Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavazzanak.

Vacsorára hívta meg péntek este Kolozsváron Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét és a történelmi egyházak helyi képviselőit Molnár Gyula, az MSZP és Karácsony Gergely, a Párbeszéd elnöke. Az erdélyi körúton tartózkodó két magyarországi ellenzéki politikus előzőleg egy nyilvános fórumon vett részt a Szabadelvű Kör szervezésében.

Kelemen Hunor elfogadta a meghívást. „Aki velünk találkozni akar és kíváncsi a véleményünkre, azzal mi találkozunk. Ez a magyarországi politikai pártokra kettő kivételével érvényes: sem a Jobbikkal, sem a Demokratikus Koalícióval nem tartunk fent intézményes kapcsolatot, és ezt nem is tartom ebben a pillanatban lehetségesnek” – számolt be a Maszolnak az RMDSZ elnöke.

A politikus tájékoztatása szerint a találkozón a két magyarországi ellenzéki vezető elsősorban a román-magyar viszony alakulásáról érdeklődött. Kelemen Hunor vázolta az erdélyi magyar közösség törekvéseit és a problémáit. Ugyanakkor megismételte a szövetség már korábban ismertetett álláspontját a magyarországi választásokról: az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja.

„A vacsorán megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak” – idézte fel Kelemen Hunor a vacsorán elhangzottakat.

(Maszol)

Milyen ma a politika?

FüHü

2018-01-30

Cetero censeum, a rommagyar kisebbség politikai pluralizmusának kérdését újra napirendre kell tűzni, vagy feladni önálló társadalomként való létünk ideáját és/vagy utópiáját, populista autonómiázással helyettesíteni a valóságra való reflexiót és felelős cselekvést.

Álságos módon még a kritikus elemzők is egyetlen lehetséges politikai kommunikációs fogásnak nevezik azt a jelenséget, mely korunk politikai mezőnyének és az ott ténykedő, illetve tétlenkedő személyeknek (stakeholders) a jellemzője, azt, hogy egyetlen ethosznak képesek hódolni és ez a képmutatásból és manipulációból fakadó haszonelvűség, az önös érdek paranoiás követése. Az „önközpontúság”, az, hogy a sztárpolitikusok csak önmagukat figyelik és senkire nincsenek tekintettel bonyolult korunk terméke, mely már-már lehetetlenné teszi a közjó fogalmának fölvetését is. Ezért aztán a rengeteg erőfeszítés, hogy alternatív tényeknek és posztigazságoknak tüntessék föl a közönséges hazudozást, a fedezet nélküli és igazolhatatlanul önkényes szavakat és mondatokat, megőrizni igyekezvén a beszélő hitelét, vagy legalábbis azt a látszatot keltve, mintha valóságosan is létezne (a politikus manapság csak kommunikátor, hiszen ideje jórészét az éterben, tévében és neten tölti; maga a megtestesült, illetve testetlen virtualitás, van is meg nincs is, lebegő részecskehalmaz és hullám, önmaga fénye, amit fényez minduntalan, de semmi más), nem csupán „felhőalapú” kommunikációs szolgáltatásként. Korunk politikusa személyiségtorzulás, maga a paranoia és nemcsak úgy, hogy a politikai mezőny lassan erodálja a résztvevők személyiségét, hanem már kezdetétől az. Szinte kivétel nélkül mellékes, sőt kontraproduktív, az erényes férfiak és nők kiválasztása, hiszen a feltétlen lojalitás, a zsarolhatóság stb., ritkán vagy soha nem társul kreativitással, a bátorság, önmérséklet, hűség, nagylelkűség, igazságosság, bölcs belátás, és társaik megmosolyogni való tulajdonságok. Hazai tájakon a smekkeria, egyszerre sok mindent jelölő fogalma, és a korrupt láncolatok logikájának követése, a gátlástalanság társul a föltétlen lojalitáshoz. Minden esetre az ethoszmentes személyiségtípus a nyerő, ha politikai funkciók osztogatása van napirenden. Arra akarnak rávenni, hogy ehhez, és ne a közjó morális elvárásaihoz, (deontológiai/kötelességtani normáihoz), mérjük a politikusok személyiségét, sőt teljesítményét úgyszintén.

A megnyilvánuló populizmus nem ideológia, vagy pragmatikus politikai stratégia (bizonyos értelemben anti-politika, hiszen ideológiai értelemben is homogén „nép”-fogalommal operál, mindenkit kizár a demos-ból, aki nem illik a saját maga adta definícióhoz, a legtöbbször az etnicista/kulturalista/maszkulin/homofób, stb., értelemben definiált nemzethez), hanem misszionárius tevékenység, hívő gyülekezetet, követők tömegét akarja megteremteni és kommunikációs paneljeivel, imáival egyben tartani (akár az alogéneknek/másfajúaknak kikiáltottak, a hitetlenek, kizárásával! A populisták istene kíméletlen és kirekesztő, intoleráns mindennel és mindenkivel, aki nem föltétlen híve, ezért a vallási tolerancia ünneplése, a muszlimok és mindenki más ellenes gyűlöletkampány kellős közepén, farizeizmus a javából).

A hebegés-habogás, és egyben öntelt demagóg és tartalmatlan populista nyilatkozatok, melyek az újonnan kinevezett miniszterek parlamenti meghallgatásáról kiszivárogtak jól jelzik: az az őrült – a politikai kommunikáció torz szabályai szerint – aki a közjó elvárásaihoz mérni merészeli a politikusoknak nemcsak cselekvéseit, hanem már szándékait, valamint morális tartását is. A miniszternek semmit sem kell tudni, semmihez sem kell érteni, csak hinni és vallani kell, a párthűség újra elsődleges, a visszarendeződés itt is tetten érhető, Ceaușescu tetszhalott csupán (pedig éppen százéves lenne, akárcsak az ünnep), sőt kormányon van, még ha a háttérben is. Dragnea 3.0 kormánya már beiktatásakor kitűnő példája a populista paranoiás politikának, a visszarendeződés biztos záloga, reakciós és korrupciópárti (a tanügyminiszter a plágium apologétája), demagóg (az energetikai miniszter – komikus, ha nem tragikus lenne – villanyégő elmélete szimbolizálhatná a leginkább az új kabinetet, de a gazdasági miniszter sem kismiska, csak éppen lámpalázas, több társához hasonlóan, nehezen fejezi ki magát anyanyelvén), tudatlan de dölyfös, büszke képviselője a nihilnek. A legtöbb újonnan kinevezett miniszter már túl van mandátuma legnehezebb napján, kisebb nagyobb nyelvi/nyelvtani hibákkal, de felolvasta/letette az esküt, és nem is fogunk hallani róla sokkal többet rövid mandátuma alatt.

A rommagyar politikai hatalmasok pedig követik a trendet – Budapest is ezt sugallja minden bizonnyal – és populista paranoiás kiszólásaik, mintegy természetes módon egy táborba terelik őket a visszarendeződés harmadik kormányával. Kelemen Hunor azt mondja az új kormányprogramról, hogy az „olyan, mintha a Mezőgazdasági minisztériumban írták volna meg, két sör között”, (lehet ez a rózsaszín pantalló átka?) másnap aztán megszavazza a parlamentben a Dăncilă-kormányt, “ad még egy esélyt a koalíciónak”, csak azt nem mondja ki, hogy mire? (Azt is mondják, hogy vannak konkrétumok a programban, melyet már ezelőtt is megszavaztak, de hát ez ellenérv!, hiszen harmadszorra ígérik, de egyszer sem váltották be. Az új miniszterelnök-asszony 2 év alatt 350 km autósztrádát ígér, ha összevetjük azzal, hogy az Erdélyi pálya 14 év alatt 62 kilométeresre nőtt, ezt az ígéretét biztosan tartani fogja /Lol/, sőt 250 km vasutat is épít, vagy felújít, ez még nem világos. Új adót sem vezetnek be, már persze az autóregisztrációs adót már márciustól ígéri a szaktárca vezetője stb. A helyi adminisztráció kieső jövedelmeinek pótlását még csak nem is ígérik stb.)

Plusz gond itt, és elhallgatással nem kezelhető, hogy a kisebbségi politizálásnak sajátos, a politikai mezőnyben egyedi módon strukturált helye, etikája van. Sajátos helyzetünk egyfelől deontológiai etikát követel, azaz minden közéleti/politikai lépést az emberi jogokra, nevezetesen a kisebbségi jogokra való hivatkozással, ahhoz mérten kell értékelni. A kisebbségpolitikában érvényes szimbolikus és pragmatikus cselekvések egy másik dimenzióban, az emberi jogok elsőbbségének feltételezett és mérceként használt mezőnyében is megméretettnek. Miért jó egy egész kisebbséget (ma már társadalomnak /gesellschaft/ nem mondanám, közösség /gemeinschaft/ meg sohasem volt) populista, etno-nacionalista, ráadásul két, rajtunk földrajzilag is kívüli, problémáinkra érzéketlen hatalomnak kiszolgáltatni? És a kérdés tovább vezet ahhoz, hogy helyes-e a politikai pluralizmus minden formájának elfojtása a kisebbségen belül? Lehet-e demokratikus az úgy megválasztott képviselet, hogy nincs pluralizmus, nincs választási lehetősége a kisebbséghez tartozóknak, akik foglyul estek a hatalmi elitnek? Képviselve vagyunk-e egyáltalán?

A mostani hezitálás és újbóli elköteleződés alapvető kérdéseket vet föl, pontosabban a kisebbségi politizálás mezejének újra strukturálását követeli meg. Még akkor is ha ennek sem intézményi, sem pedig személyi struktúrái nem adottak. Cetero censeum, a rommagyar kisebbség politikai pluralizmusának kérdését újra napirendre kell tűzni, vagy feladni önálló társadalomként való létünk ideáját és/vagy utópiáját, populista autonómiázással helyettesíteni a valóságra való reflexiót és felelős cselekvést.

Magyari Nándor László

Hiénamosoly és rossz póker-kéz

FüHü

2018-01-16

Hiába volt hajlandó cenzúrázni és lapot beszüntetni, szerkesztőket meneszteni a Kelemen-közeli médiát elfideszesíteni, a főnök (és a nevében (apró)pénzosztó, Nagy-Debreczeni házaspár), az Orbán-barát hobbyíró egymaga több pénzt szerzett az itteni média újabb einstandolására, mint a szövetség egésze.

Akármilyen szorgosan kémlelték profi kártyavetők a kedvező jeleket, nincsenek jó előjelek: az új év rosszul kezdődik – és minden bizonnyal rosszul is fog folytatódni – a román politikában. Alig múlt el a vízkereszt napja, s máris kormány nélkül az ország, mégpedig a Gyulafehérvári Nemzetgyűlés, nagy csinnadrattával bejelentett, centenáriumának évében. Úgy tűnik nem több fél évnél a PSD-s – ALDE-s kormányok garanciájának ideje, ennyi a miniszterelnökök reakció ideje, amíg rájönnek, hogy kormányon képtelenség úgy táncolni, ahogy Dragnea (és a párt) húzza(ák). És így is marad ez, amíg Dragnea húzza, amíg a szakértelem teljességgel lényegtelen kritérium a kormányzati pozíciók betöltésénél, illetve csak a személyes hűség, a feudális kötöttség, a klientelizmus számít; amíg a pártok zsákmányszerzésre, újabban pedig a felelősségre vonás elkerülésére épülnek; amíg a párt-patronátusi (kamarilla-politika) rendszer uralja a politikai mezőnyt, marad a teleormani (banán, azaz korrupt és álságos módon kormányzott) köztársaság, ahol a kormányzás művészete jószerével ismeretlen, a közjóra való hivatkozás pedig hiénamosolyt vált ki.

A kormányzás viszont mégsem utcasarki smekkeria (skaccok ügyeskedése, alvilági figurák kisded játéka), a dolgok természeténél fogva nem az, szakértelmet és integritást követel, viszont a többségi párt(ok) leadership-je minden, csak nem kompetens és nem tisztességes, ezért jóslom az elhúzódó válságot. Van, és minden bizonnyal lesz még Tudose-nél is lennebb, az inkompetencia, a középszerűség, illetve annál is gyengébb adottságú káderek hosszú sora vár ugrásra készen. (Tudose – minden elszólása és félművelt balgasága ellenére – utolsó napjaiban éppen helyesen kezdeményezte a kormány karcsúsítását, a bürokrácia megnyirbálását, a teleormani klientúra fontos kormánypozíciókból való hazavágását, csak hát későn és előkészítetlenül, ad hoc módon lépett föl, és szükségszerűen elbukott). Akik, máris halált megvető buzgalommal nyalják a megfelelő hátsó fertályt, de akik borítékolhatóan képtelenek lesznek a kormányzásra, háromperces rivaldafényt kapnak, majd újfent elzavarják őket, egészen addig, amíg a nagy kártyakeverőt (aki viszont most bevallotta: számára a kormányzás egyféle pókerjáték, jó vagy rossz lapjárás kérdése, és ő nem jó póker-kéz) el nem zavarja a következő patron (a PSD Iliescu óta a „Big Daddy”-k pártja, csak így müxik, a patriarchális vezetési stílus nélkül halott), és ez a pillanat még várat magára.

Dragnea egy számára kedvező összetételű – értsd zsarolható, hitegethető, illetve kliensekből összeverbuvált – vezető testületben (CEX) lemondásra kényszerítette a miniszterelnököt, de nincs még új jelölt, és főként nincs az államelnök által elfogadtatva. A válság-tanácskozás folytatódik és ez erodálja hatalmát, gátat vet autokratikus hajlamának, és az ellene folyó perek, minden megakadályozásukra tett próbálkozás dacára, folytatódnak (nem járhat a korsó a kútra míg a világ, csak míg eltörik). Csapdahelyzet ami kialakult, mert most már miután Dragnea azzal jött elő, hogy immár többet nem ő javasol miniszterelnök-jelöltet a pártján belül, ami persze sima szemfényvesztés. Viszont a párt nem is fog olyan befolyásos és kompetens, valamelyest is integráns személyt találni, aki – az előzmények ismeretében – elvállalná a funkciót, aki meg majd elvállalja az a lojalitásán kívül csak inkompetenciájával fog kitűnni: Dragnea újabb bábut keres, a mozgató drótok és spárgák, pálcikák és állványok, valamint a további kellékek és kulisszák maradnak.

Amúgy is sokféle olvasata lehetséges a mostani kormányválságnak, és még nincs vége a cirkusznak, hiszen messze az új kormány beiktatása, és egyáltalán nem tűnik sétagaloppnak, bármennyire is próbálják saját magukat is nyugtatgatni az illetékesek, a válság aktualizálódásának aktorai. És nehéz megjósolni, hogy az államelnök mit fog lépni, hiszen már a múltkori kormányválság idején megüzente, nem fog még egyszer egy Dragnea-bábut jelöltként elfogadni. (A jegyzetírás idején még nem döntöttek az új miniszterelnök-jelöltről, sőt még az ideiglenes, ügyvivő miniszterelnök személyéről sem). Könnyen meglehet, hogy Johannis az adott helyzetben úgy érti: a jelenlegi parlamenti többség képtelen a kormányzásra – és ebben van is valami – ezért akár új többséget is megpróbálhat létrehozni. Nem tudjuk, hogy az ALDE és Tăriceanu pontosan mit gondol, hiszen hallgatott a miniszterelnök és minisztereinek menesztéséről, illetve az előrehozott választások kierőltetése sem elképzelhetetlen.

És nincs esély a nyerésre egyik itteni Fidesz-fiókpárt számára sem, még ha úgy próbálják is feltüntetni, hogy Tudose zászlós elszólása hozzájárult bukásához (Érdekes megfigyelni, hogy akik most, különösen Magyarországon, a PC-beszéd ellen agitálnak, mennyire érzékenyek a „mások” szókimondására, miközben semmiféle kognitív disszonanciát át nem éreznek.) ez semmiféle politikai tőkét nem terem. A rossz pozicionálás, az elvtelen politizálás, és ennek következtében a több tűz közé szorultság egyre nyilvánvalóbban ellene fordul az önállóságukat vesztett rommagyar politikai formációknak.

Hiába volt hajlandó cenzúrázni és lapot beszüntetni, szerkesztőket meneszteni a Kelemen-közeli médiát elfideszesíteni, a főnök (és a nevében (apró)pénzosztó, Nagy-Debreczeni házaspár), az Orbán-barát hobbyíró egymaga több pénzt szerzett az itteni média újabb einstandolására, mint a szövetség egésze. Egy névtelen és mindezidáig ismeretlen alapítványnak (a fura hangzású Erdélyi Médiatér Egyesületnek) nagyobb beleszólása van a rommagyar médiapolitika alakulásába, mint a szövetségnek és megannyi médiaintézménynek, nagy nevű alapítványnak, vagy egyszerűen csak politikai lojalitás alapján összetákolt kuratóriumának együttvéve. És szemmel láthatóan többet ér Kató Béla jókor és jó helyen elhangzó „szerelmi vallomása” (aki ráadásul azt mondja, úgy kapott kilencven millió eurós támogatást, hogy ”Orbán Viktorral nem voltam barát, nem látogattuk egymás házát…”, mekkora költségvetési összeg járt volna, ha barátok?), mint az összes választott testület és vezér befolyása, politikai és egyéb programja, valamint „autonómiázása” egy helyen, hiszen az övé a nagy pénz. Gyakran látjuk majd, ahogy Kelemen Hunor másodhegedűsként vesz részt felavatási ünnepségeken, díszes és úrhatnám fogadásokon, és sorban áll egyházi támogatásért: megfordult a világ, és egyáltalán nem a javára. A rommagyar politikai képviselet csak nevében az, aminek lennie kellene, tehetetlen és kiszolgáltatott, önállóságát vesztett, decentralizált, gittegyletek és klienteláris hálózatok egyre kevésbé befolyásos, súlytalan hálózata. Meg kellene fordulni és más irányt venni, de nem látszik a visszaút. Azt hiszem a következő időszak egyre világosabbá teszi: zsákutca, amiben a politikai establishment jár, végén a fal várja és nagyot fog koppanni.

Magyari Nándor László

A demagógia, mely összehoz

FüHü

2017-11-29

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Amikor azt állítom, hogy a rommagyar politikai mainstream, hasonlóan az ország és a régió többi politikai elitjéhez, félreérti, illetve rosszul fogja föl a jelenlegi válságának különösen hosszútávú következményeit, nem az egyes politikusok szellemi képességeire utalok. Nem azért indulnak el a téves úton – a legtöbbszőr, szinte kényszeresen, vagy saját legjobb belátásukat téve zárójelbe, jobb sorsra érdemes politikusok – mert nem lennének képesek fölfogni az amúgy valóban bonyolult változásokat, hanem inkább azért, mert eleve rosszul pozícionáltak. Abból a kilátótoronyból, mely alig emelkedik a talaj fölé, mely ráadásul sűrű erdő közepén, a bokrok alján épült, alig látni rá a valós tényekre és folyamatokra, köldököt nézni persze onnan is lehet és még kényelmesebb is, mint távlatosan gondolkodni.

Ennyiben a demagóg szövegek, melyek, mint csapból a vezetékes víz folynak, a szellemi restség termékei is. Már persze elsősorban a megvezetési, manipulatív, önigazoló és rejtegetni való célok legitimmé tételére kitalált hazugsággyűjtemények, mert mi más lenne az alternatív tények és az igazság utáni valóság, amit a deep state konteójával egyesítenek, mint hazugsággyűjtemény? Márpedig folytonosan hazudozni nem intelligencia-hiány, hanem jellembeli hiba. Ha nem másért hát azért, mert a demagógia – amelyről elkövetői jól tudják, hogy hamis kijelentések gyűjteménye – másik sajátossága, hogy ha nem is idiótának, de minden esetre ignoránsnak tekinti hallgatóságát. A demagóg diskurzusok csak akkor és annyiban hatnak, ha elkövetőik és hallgatóságuk egyaránt szemet hunynak, vagy ez utóbbiak helyzetüknél fogva (a karhatalom, vagy a megvezetettség, vagy anyagi fenyegetések stb., az ok mindegy is) nem léphetnek föl ellene.

A vezérek meg egyenesen örömüket lelik összemérhetetlen kategóriák összehasonlításában, hamis szaktekintélyekre való hivatkozásokban, áldilemmák fölállításában, egymáshoz nem illő tények párhuzamba állításában, mások demonizálásában, ellenségképek kialakításában, érzelmi támadásokban, gyűlöletkeltésben, sejtelmes és hazug utalásokban, stb. Mert hogyan másképpen hathatna és válhatna már-már hihetővé, világösszeesküvések fölemlítése, a sorosozás, alternatív tényekre, párhuzamos- vagy mély államra való utalás, ha nem a hallgatóság bűnös/kényszerű cinkosságával? A médiapolitizálás korában, a legelső és kitüntetett fontosságú hallgatóság, maga a kiszolgáltatott média, mely minden kritikai megjegyzés és az elemző gondolkodás legkisebb jele nélkül átveszi és sulykolja a demagóg diskurzusokat. (A média hatalmi struktúrában elfoglalt helye és tulajdonosi érdekstruktúrájának következtében – tisztelet a kevés valóban független médiának – a jelzett cinkosság transzmissziós szíja, elterjeszti a populista-demagóg diskurzusokat és meggyőzi hallgatóságát). Sőt, nemcsak visszhangozza, hanem generálja is a demagógiát és a populista diskurzusokat az állandó ismételgetés már önmagában is fölerősíti, egyfajta álhitelességgel ruházza föl a demagógiát.

Jó példa erre Liviu Dragnea párhuzamos állam definíciója (melyet a kormányfő nem is ért), mely szerint létét rengeteget hangoztatják a nyilvánosságban, és „mindenki érti” (sic!)… Dragnea and Co demagóg kijelentéseit nehéz – és kevesen teszik – komolyan venni, hiszen az ő rejtegetni valójuk annyira áttetsző, hogy motivációik – nemcsak kikandikál, hanem orrba is rúg, az a bizonyos lóláb – a többség számára beláthatóak. Dragnea-Tariceanu-Iordache (akinek balján állandósulni látszik Márton Árpád képviselő, mint fődemagóg) és társaik még csupán nevetséges hazudozóknak, elzavarható pojácáknak tűnnek, de senkit ne tévesszen meg, ha megerősödnek – mondjuk sikerül a parlamenten átverni korrupciót támogató elképzeléseiket – bebetonozzák hatalmukat (az orosz, török, magyar, lengyel stb. példák mérvadók ebből a szempontból), kormányra viszik a demagóg-populista politikát.

Annál bosszantóbb a rommagyar politikában és nyilvánosságban eluralkodó demagóg diskurzusokat olvasni, hogy jól tudjuk: ez nem saját kútfőből, hanem megrendelésre termelődik és forgalmazzák. És ráadásul magát a budapesti megrendeltséget, az utasításos-klienteláris rendszert, a teljes politikai mezőny kiszolgáltatását és az önálló rommagyar politikai cselekvés korlátozását is el kell rejteni. Kelemen Hunor nem egyszerűen Dragneat – elv- és szerződéses politikai barátját – utánozva hangoztat demagóg szövegeket, hanem ezt ráadásul orbáni ukázra teszi. Amit mond és ahogyan mondja az – ha ugyan lehet fokozni a demagóg-populista szövegelést – többszörösen demagóg és hiteltelen. Oly sok mindent próbál elfödni, eltagadni és nem létezővé tenni, hogy az immár egyre inkább szabványossá váló párhuzamos államra való hivatkozás rövid takaró (apró zsebkendő egy jókora kupac bélsáron), a hazugság-hegyen.

És akkor itt van az újabb majdnem kifejtett demagógia, mely Dragneától indul (a deep statet „nem én találtam ki, ennek ma már van szakirodalma” (Sic!) – mondja) és immár Trump összeesküvés-elméletére hajaz, hogy azt mondja a Fidesz fiókpártjának vezére, hogy nincs párhuzamos állam, csak deep state van. Amit viszont definícióként igyekszik megfogalmazni, az a liberális demokráciák nélkülözhetetlen eleme, a fékek és ellensúlyok rendszerének őt zavaró működésére utal. Szögezzük le a hatalmi ágak szétválasztása és kölcsönös kontrollja, és igen, a „nem választott intézmények” hatékony működése (ez zavarja ám a demagóg-populista politikusokat, de nagyon) nélkül a populista és demagóg politikai irányzatok és politikai vezérek éppen a demokrácia fölszámolásában válhatnak sikeressé. Helyesen fejtegeti, hogy a vízfejű és agyonbonyolított bürokrácia, az elsősorban gazdasági, kibontakozás akadálya, hogy a korrupt bürokrácia, olyan saját érdekeket fejlesztett ki, melynek leépítése nélkül valóban nehéz előre lépni. Csakhogy a jelenlegi, általa is támogatott kormány, egekbe emelte a bürokraták és a fő-fő kinevezettek, az adminisztratív személyzet fizetését és ezáltal hatalmát, nem pedig csökkentette bürokráciát, vagy egyszerűsítette a működésüket.

Az egy év óta a korrupció-ellenes törvények enyhítéséért folyó ádáz harc, az igazságszolgáltatás politikai kiszolgáltatására való igyekezet, melynek egyik fő mecénása egy rommagyar képviselő, éppen hogy megnöveli a potenciális korrupciót, a Kelemen szóhasználatában mély államnak nevezett korrupt bürokratikus rendszer erejét, nem pedig korlátozza. Azután a civil szféra folyamatban levő korlátozásával hagynák kicsúszni a társadalmi kontroll alól a bürokratikus rendszert, melyet másfelől minden baj forrásaként jelölnek meg (erre mondaná Caragiale, hogy „curat murdar”, azaz „tisztára piszkos”). Magyarán Kelemen az általa definiált deep state érdekében szólal föl és nem ellene, akárcsak Dragnea and Co, akik korrupt ügyeik miatt illegitimek és ezért ellehetetlenítik magát a kormányzást, miközben láthatatlan erőkre, konteókra hivatkoznak. Álságos a kormányzás céltalanságát emlegetni – miközben a Fidesz itteni fiókpártja partnerséget vállal a PSD-ALDE-s hatalommal – hiszen ezzel csak elrejteni próbálja azt, hogy a kormányzat csupán a pártvezér menekvési érdekeit szolgálja, van cél, csak kimondhatatlan és nyilvánosan vállalhatatlan, mert a korrupt politikusok és közéleti aktorok fölmentését célozza.

Ehhez adja nevét és arcát Kelemen, ezt csomagolja ilyen-olyan, lényegét tekintve demagóg-populista mezbe a pártvezér, és ezt akarja elhitetni velünk, balgának néznek és észre sem vesszük, sőt eszköztelenek vagyunk föllépni ellene, nincs alternatíva, mert nincs rommagyar pluralizmus (a jelek szerint még sokáig nem is lehet), kiszolgáltatottak vagyunk, mert klienteláris érdekek alapján kiszolgáltattak.

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Magyari Nándor László

Románia hullócsillagai

FüHü

2017-11-26

Pár napja iktatták a Legfelső Bíróságon Tőkés László fellebbezését a Románia csillaga érdemrend visszavonása ügyében. Teljesen véletlenül aznap este, november 15-én döntött az érdemrend becsületbírósága egy másik magyar politikus, Kelemen Hunor „csillagtalanításáról”. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság megerősíti a Bukaresti Táblabíróság ítéletét, a „forradalom szikrájaként” is emlegetett egykori temesvári lelkész lehet az első romániai kitüntetett, akit megfosztanak az érdemrendjétől. A sors iróniájaként is felfogható, hogy Tőkés – akárcsak Kelemen – egy német ajkú államfő döntése nyomán maradhat román állami kitüntetés nélkül – írja Szőcs Levente a bukaresti Maszol-ban.

„A két ügy – sőt már önmagában a Tőkésé is – azért problémás, mert a törvény értelmében az elnöknek már régóta meg kellett volna fosztania számos kitüntetettet az érdemrendjétől. A törvény világos e tekintetben: egy elítélt ügyében nem kell összeülnie a becsületbíróságnak, az Elnöki Hivatal mondhatni saját hatáskörben rendezheti az ügyet. A nevek ismertek. Adrian Năstase volt miniszterelnök például kétszer is ült, Miron Mitrea bebörtönzéséről is tonnaszám írt a sajtó és a sor folytatható.”

Szőcs a cikkben megállapítja” „Csak tőle (az államfőtől) függ, hogy elveszi-e Năstase, Mitrea vagy Stănoiu asszony (besúgóként Sanda) érdemrendjét, vagy nem. Apropó, a Temesvár Társaság listáján szereplő rovott múltú egyéneket kivétel nélkül korrupció miatt ítélték el. És Iohannis állítólag rühelli a korrupciót. Vagy mégsem? Mindenesetre nem annyira, mint a centralizált nemzetállammal kötözködő magyarokat.”

Célkeresztben a civil társadalom

FüHü

2017-11-21

Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Különös határozatot hozott, a kormányt adó, magát szociáldemokratának mondó, politikai alakulat vezérkara, dörgedelmeset és a korszellemnek megfelelően, alternatív tényekre, álhírekre, láthatatlan és ellenséges, valamint minden bizonnyal fiktív, összeesküvés-elméletre alapozottat. Ahogy az egyes „rosszabb helyeken” – értsd putyini Oroszország, Trump-féle AEÁ, orbánista Magyarország, és Kaczynszki-féle Lengyelországon kívül, talán leginkább az Erdogan uralta Törökországban – dívik. Azt üzeni a párt vezetősége, mely büntetett előéletű elnökének megvédésére, utolsó megvádolásának okán vészesen fogyatkozó hitelének megerősítésére gyűlt össze, obskurus virágnyelven ugyan, de jól kivehetően, hogy a párhuzamos állam (leánykori konteo nevén: „háttér hatalom”, deep state, Soros György, Fethullah Gülen) nem engedi, hogy a megvádolt, vagy egyenesen elítélt politikusok zavartalanul folytathassák garázda tevékenységüket. Ergo, a párhuzamos államra le kell csapni, politikai és jogi eszközökkel egyaránt. Osztály, illetve pészédé-áldé-ellenes összeesküvését le kell leplezni, lefejezni és láthatatlan fejét, elrettentő példaként, a városkapukra kitűzni. Keveset tudni arról, hogy mit is jelent az aktuális politikai zsargon kulcs szava a párhuzamos állam, hiszen maga Liviu Dragnea, a fő hangoztatója is csak annyit nyilatkozott róla, hogy: „Hosszú ideje (sic!) beszélnek róla a nyilvános térben, és mindenki érti (sic!)….”, de minden esetre sokakat megtéveszt, illetve félrevezet. És minden bizonnyal azért nem lehet meghatározni a párhuzamos államot, vagy akár csak képviselőit pontosan megnevezni – mindazok az eufemizmusok, amelyek a titkosszolgálatokhoz, a DNA-hoz, vagy újabban Johannis elnökhöz kapcsolják, szintén csak sejtetések – mert a köd, a többértelműség fenntartása a cél, hangoztatásával. Valami olyasmi, mint a Soros-terv, ami ugyan nem létezik, de félelmet és szorongást kelt, sőt (lényegében antiszemita) gyűlöletkeltésre alkalmas konteóra utal.

Nem kis kihívás a párhuzamos állam lehetséges intézményi és személyi struktúrájának kifürkészése, hiszen a konteók természete, hogy titkosak és képesek ezerarcú fenyegetésként megbújni akármelyik bokor, akarom mondani intézmény mögött. Hol a titkosszolgálatok (főként a SRI), hol a Korrupció-ellenes Ügyészség (DNA és annak vezetője), hol pedig az EB Igazságügyi jelentése (MCV), (egyszer majd a betűszavak különös politikai karrierjéről is érdemes lesz szemiotikai elemzést végezni, hiszen úgy jelölnek valamit, hogy közben el is rejtik lényegét: benyomást, érzelmi viszonyulást keltenek, anélkül, hogy valós jelentésük, racionális tartalmuk lenne), de egyre inkább az államelnök szimbolizálja a rejtett hatalmat, amely nem hagyja Dragnea és tsainak, hogy minden létező intézményre rátegyék kezeiket, hogy megszállják az államot és a központi hatalmi intézményeket, hogy maguk alá gyűrjék az (i)gazságszolgáltatást. Sajnos a PSD-ALDE nincs egyedül az illiberális állam kiépítésének szándékával, a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengítésével, hiszen egyre inkább „természetes szövetségesük”, az Orbán elvárásait közvetítő, Fidesz itteni fiókpártja (hogy a jelentéktelenekről ne is szóljunk), valamint azok az „ellenzéki” pártfrakciók, képviselők és szenátorok, akik korrupciós ügyekben érintettek. Várom, hogy nálunk majd a korrupcióellenes politikákat nevezzék meg a liberális demokráciák felszámolási kísérleteinek okaként, mint ahogy az áldozatokat szokták rendre felelőssé tenni molesztálási, bántalmazási ügyekben.

Minden esetre a párhuzamos állam, úgy ahogyan azt hangoztatják (rokonságban Putyin és azután Orbán és régióbeli társainak hagymázas elméleteivel) egyetlen dologra kezd hasonlítani, mégpedig a mégoly halovány és vérszegény, de utolsó bástyaként működő CIVIL TÁRSADALOM-ra. Eszerint a párhuzamos állam mi magunk, A CIVILEK, főként az aktív és ellenálló civilek! A nyomakodó és sajnos egyre inkább teret nyerő, K-K-európai kormányok és populista pártok (alt-right) ellenségei a civil társadalom és annak képviselői az NGO-k (ezek támogatása Soros fő „bűne”), az általuk megmutatkozó ellenállás, mely Romániában – egyelőre – képes ellensúlyt képezni a politikai mainstreammel szemben. A párhuzamos állam a vox populi, mely utcára vonul (mely paradox módon nem megy, vagy csak módjával vesz részt a szavazáson) és időről-időre felforgatja az „illiberális állam” híveinek terveit, elzavar kormányokat, megvédi a jogállam alapjait stb. Mert a civil társadalom hagyományosan is „szemben áll” az elnyomó állammal, mindenféle totalitarizmussal és autoritér vezetéssel (Habermas definíciója szerint más a civil társadalomra jellemző rendszer logikája [párhuzamos], mint az államhatalomé. A civil társadalom ugyanis nem formalizált, a közvetlen és személyes kapcsolatok világa, de legfőbbképpen az “uralommentes kommunikáció szférája”.), diktatórikus hajlammal. Nem csak Romániában, hanem az egész régióban az utolsó védvonal, mely még megvédheti a többé-kevésbé Európától elfordult kormányok és mainstream politikai elittel szemben az európai liberális demokrácia értékeit az, a civil társadalom. Ezért támadják, ezért igyekeznek korlátozni (putyini mintára nemrég Magyarországon, most meg egy hallgatólagosan elfogadott törvénymódosítóval nálunk is. Vajon hol volt a Fidesz fiókpártja, amikor ez történt? Vagy maga is elfogadja, hogy az elsősorban bennünket, de a szervezetet magát is érintő, megbélyegzés és kirekesztés, potenciális üldözés lehetőségét jogszabályba foglalják? Hogy korlátozzák a civil társadalmi szerveződések mozgásterét, hogy okkult politikai erők céltáblájává, cimkézésnek tegyék ki az NGO-kat és képviselőiket?), tevékenységüket, ezért bélyegzik meg és igyekeznek hitelteleníteni (ennek része a CEU-elleni támadás is!).

És a párhuzamos államozással – ha még nem is vált hivatalosan a kormánypropaganda részévé, de minden esetre a legjobb úton halad az felé – Románia csatlakozott, a térségben Putyint követő, Orbán által közvetített és kiszínezett EU-ellenes politikai blokkhoz. Ha évekkel ezelőtt országos műfelháborodást váltott ki annak még csak a halovány fölvetése is, hogy Bukarest útja az EU-ba Budapesten át vezet, ma Dragnea and Co. nyíltan vállalják, hogy Romániát az orbáni útra terelik: ha nem a jó irányba, de majd a romlásba Budapesten át halad Bukarest is. Aki ezt az átállást ellenzi, ugyanakkor a korrupció-ellenes föllépést támogatja, aki legalábbis potenciálisan megakadályozhatná a hatalom nyomulását, egy újabb autoritér rezsim bevezetését az ellenség: a párhuzamos állam pribékje. Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Magyari Nándor László

123 2. oldal a 3-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

Címke: kelemen

Facebook-oldalán reagált egy hosszabb bejegyzésben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Tamás Gáspár Miklósnak február 5-én a hvg.hu-n, Kelemen Hunor vacsorája címmel megjelent írására.

A pénteken Kolozsváron tartózkodó két magyarországi ellenzéki vezetőnek – kérdésükre – Kelemen Hunor szövetségi elnök azt a tanácsot adta: fölösleges Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavazzanak.

Cetero censeum, a rommagyar kisebbség politikai pluralizmusának kérdését újra napirendre kell tűzni, vagy feladni önálló társadalomként való létünk ideáját és/vagy utópiáját, populista autonómiázással helyettesíteni a valóságra való reflexiót és felelős cselekvést.

Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA