Kezdőlap Címkék Kelemen

Címke: kelemen

Pofonok és szájba verettetések

1

Presser Gábor régi slágeréből tudjuk, hogy „… az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod”, csakhogy itt nem az elsőről van szó, és bizonyára nem is az utolsóról, hiszen abból a rossz pozicionálásból, amelybe a rommagyar politikai pártok belementek, csak pofonokra fog telni, no meg szájba verettetésekre.

(Teljes a klienteláris meghunyászkodás, hiszen a váradi Kelemen-Tőkés kötelező összeborulás azt a benyomást keltheti – mivel Tőkés hamarabb tért meg Orbán keblére, hogy durvábban ne fogalmazzak –, hogy Kelemen a tékozló fiú, aki végre belátta, hogy csakis a Fidesz a „nyerő”, a gesztus a végleges és ráadásul megalázó behódolás gesztusaként értékelhető).

Most éppen az anyanyelven való kötelező feliratozás településen belüli arányainak lecsökkentése kapcsán verték szájba, saját bevallása szerint, a rommagyar vezért a kormánypártok (ne tévesszen meg senkit a csúsztatás, amivel az egész román politikai mezőnyt vádolja Kelemen, az  ellenzéki pártok semmit nem ígértek, helyzetüknél fogva nem is támogathatnak kormánypárti kezdeményezést, stb.), amelyek megígérték a 15%-os küszöb parlamenti elfogadását, majd elbuktatták a kezdeményezést. Az eset sajnos modellértékűnek látszik, lesz még itt szájba vágás sűrűn, sőt egyre sűrűbben. Amíg a budapesti hatalom megpróbálja Bukarestet bevonszolni az illiberális, EU-ellenes zsákutcába, és ebbe az itteni kisebbség ügyeit is bevonja, addig Dragnea and Co. azt csinál velünk ami csak tetszik, hitegethet naphosszat, és somolyoghat a bajusza alatt: kiszolgáltatottságunk szinte tökéletes.

Ugyanis, amikor a legfontosabb rommagyar politikai formáció eldöntötte – és ez nem ma történt –, hogy feladja viszonylagos függetlenségét, ami a Markó-doktrína lényege volt, és „egyenlő közelségtartás” címszóval keressük a korabeli krónikákban, akkor föladta a román-magyar viszonyban kialakított közvetítő szerepét is. Naivság, sőt elfogult politikai kommunikáció, különösen egy elemzői igénnyel fogalmazott szövegben arról beszélni, hogy a Fidesz itteni fiókja pozícióból közvetíteni lehet Liviu Dragnea és Orbán Viktor, és főképpen a mai román-magyar államközi kapcsolatokban. Képviseletünk (ha ugyan még a vezérek érdekein kívül képvisel másokat is) politikai tőkéje végletesen lecsökkent, hiszen nincs (ha hinni lehet az avatott beszámolóknak, Budapest nem is engedélyezi számára a kormányba lépést) kormánypozícióban, és nem is a mérleg nyelve a parlamentben, ugyanakkor Johannistól és az ellenzéktől, a korrupciós ügyekben elfoglalt PSD-ista álláspontja okán, végletesen eltávolodott. Ezért minden szájba vágás ellenére, az illiberális fordulat reményében, mely Dragneanak nagyon bejönne, és amit Orbán legalábbis regionális áramlattá szeretne fölfejleszteni (mondjuk Románia külső támogatásával a V4-ek EU ellenes lobbijában), a fiókszervezet szövetségben áll és marad a jelenlegi román kormánnyal, annak minden hátrányával, és annak minden előnye nélkül. Szóval a Kelemen vezette szervezet nincs sem bent sem kint, kitéve a budapesti és bukaresti szájba veréseknek, de ami nagyobb gond, kiszolgáltatva az itteni és ottani politikai széljárásnak a teljes rommagyarságot magát. Ti., ismerve a szereplőket, a Fidesz fiókszervezet elnöke, Kelemen Hunor nincs abban a helyzetben, magyarán politikai tőkéje nem elég ahhoz, hogy egyik vagy másik vezérre hatással legyen, hogy harmadik félként közvetíthessen. Sem Orbánt, sem Dragneat meggyőzni nem tudhatja semmiről, még a rommagyar kisebbséget érdeklő viszonylag egyszerűbb ügyekről sem. Ráadásul európai hátszél sincsen, amennyiben az itteni politikum egészét jogosan azonosítják az orbáni (NER) illiberális, EU-ellenes politikai iránnyal (ezt a Minority SafePack sorsa fogja világosan megmutatni, ha ugyan sikerül döntésre vinni az ügyet). Nem mellesleg ezt Orbán be is jelentette, amikor itt járt, és a két ország diplomáciai kapcsolatainak utóbbi időkben tapasztalható dinamikája visszaigazolja: nem, hogy közvetítőként fogadnák el a Fidesz itteni fiókszervezetét (leánykori nevén az RMDSz-t, akinek elnöke bizonyára megadta Orbán elérhetőségét Dragneanak katolikus gimnázium-ügyben, oszt annyi), hanem Orbán és Dragnea, éppen, hogy közvetlenül, egymást kölcsönösen zsarolva, akarják kezelni még a kisebbségi ügyeket is.

Aktuális téma a vásárhelyi katolikus gimnázium ügye, ami a dolgok jelenlegi állása szerint, újabb szájba verést fog jelenteni a rommagyar közösségnek. A dolog Dragnea és Orbán telefonbeszélgetésének a függvényévé lett (Kelemen adta a telefonszámot hozzá), és amilyen a zsarolás volt (Magyarország állítólag nem támogatta volna – néhány napig – Románia OECD tagságát), olyan lett az ígéret is, hogy valahogyan, valamikor rendezni fogják a gimnázium ügyét (ezt mind a román miniszterelnök, mind az oktatási miniszter – gyakorlatilag – megtagadta, illetve hárította). Most ott tart a dolog, hogy – Kelemen „meggyőződésének ad hangot” egy sajttájon, illetve – három év után a Fidesz fiókszervezet speciális törvénytervezetet fog kidolgozni a gimnázium meg-, illetve újra alapítására. Viszont elég, ha a parlament két házának valamelyike picit késteti a törvénytervezet megvitatását, mellyel újra „megalapítani” szeretnék (egészen rendkívüli módon, hiszen az oktatási törvény világosan kimondja, hogyan kell új oktatási intézményt alapítani, hogy ezt ezután minden alkalommal törvényben szabályoznák, azt nagyon is kétlem, logikus sem lenne.) a gimnáziumot, és a dolog legalább egy évet csúszik, addig meg … ki tudja?

Így aztán mit ígér a rommagyar politizálás közeljövője? Egyfelől kampány folyik a Fidesz-KDNP mellett (mindegy milyen témával, és milyen eszközökkel), ráadásul az energiák nagyrészét éppen ennek elrejtése fogja lekötni. Bár a Fiókszervezet – állítólag és papíron létező – „más elven levő platformjai” (Szabadelvű Kör, Szociáldemokrata Platform stb.), opportunizmusból vagy meggyőződésből maguk is támogatják a dolgot, a sajtó pedig bedarálva. Azután, az egyelőre takaréklángon égő román nacionalizmus élesztgetése folyik, amikor vezéreink a jövő évvel riogatnak, megelőlegezve, sőt néha egyenesen kiprovokálva az amúgy is készülő centenáriumi cirkuszt. Erre és ennyire telik a rommagyar politikai osztálynak manapság (ja, és kitartani az emellett a nyilvánvalóan hazug álláspont mellett, hogy rommagyar politikai korrupció nincs is),ergo ez vár ránk: sanyarú kilátások.

Magyari Nándor László

A szövetség vége

0

Nem a román nacionalizmus, és végképp nem az EU, hanem a MAI MAGYAR KORMÁNY POLITIKÁJA és annak kritikátlan importja VISZI CSŐDBE a kisebbségi politizálást, teszi hiteltelenné mindazt, amiben eddig hittünk, nullázza le azt a politikai vonalvezetést, amit követtek/követtünk.

Tudható volt, hogy az RMDSz – amit a magam részéről többet nem vagyok hajlandó sem demokratikusnak, sem szövetségnek nevezni, valójában a Fidesz itteni kirendelt fiókszervezete, amit érdemes akként tekinteni – titkon, a háttérben, a jelenlegi magyar kormánynak kampányol, amikor pénzért segíti a választási regisztrációt és irodákat működtet ezért, szerteszét.

A nyílt elköteleződést, a magam részéről, későbbre, a tényleges választási kampány elkezdését követően, mondjuk a jövő tavasszal vártam. De az persze mellékes, hogy én mit gondolok arról, hogy a székelyföldi kiskirályokat követően, Kelemen Hunor is kampányolni kezd a Fidesz-KDNP mellett. Viszont ez az el- és leköteleződés sérti, a még meg nem változtatott fiókszervezet, Programját és Alapszabályzatát, mellőz mindenféle pluralizmust, konzultációt, vitát és testületi döntést: az ÖNKÉNY (igen, így nevezik a politikai vezérek egyéni ízlés szerint meghozott határozatait) cinikus kifejeződése. És ez az önkényes politikai aktus, a teljes rommagyarság képviseletében kimondott el- és leköteleződés, még akkor is rendkívüli felelősséggel jár, csorbítja és torzítja az itteni magyarság pluralizmushoz, saját véleményéhez, sőt szervezeti önállóságához való jogát, ha ezt a legtöbb polgár nem veszi észre (egyelőre), ha a manipuláció és a megtévesztő nemzeti-populista propaganda ezt el is takarja. A mindannyiunk nevében beszélő elnök (ráadásul a másik 2 párt nem különb magatartásával együtt) valójában az ÖNÁLLÓ rommagyar politizálás végét és a romániai magyar társadalom – úgy, ahogy létezett, vagy alakulgató – PLURALIZMUSának, látszat-demokratikus berendezkedésének, végét is bejelentette, mondom, még ha észre sem veszi, a végletesen elfogult és kiszolgáltatott, nagyközönség.  A rommagyar politikai szervezetnek alárendelése és kiszolgáltatása (egyre nyilvánvalóbban a láthatatlan támogatások, az egyesek klienteláris érdekeinek megfelelően stb.) a pillanatnyi magyar kormánypártoknak, látszat szerint egy generációval veti vissza a rommagyar politikai társadalom történetét. Valójában pedig a harmincas évekbe utaztat vissza, és minden egyes problémánk fölvetését is a magyar-román kormányok közötti szembenállás és egyezkedés problémájává teszi, fölszámolja még azt a halk szavunkat is, melyet eddig hallathattunk. Kelemen Hunor gesztusával – átérzi vagy sem, tudatában van ennek, vagy csak nem bírja a nyomást, a zsarolást, mely Budapestről fokozatosan telepedett a fiókszervezet vezetésére – a rommagyar politikai élet DECENTRÁLÁSÁT követte el. Egy tőlünk alig függő politikai mezőnybe a román-magyar csatározások színterére helyezte át, és ezzel lényegében fölszámolta, a rommagyar politizálás szcénáját, feladta mindenféle önállóságát. Nagy ár, nagyon nagy ár az utóbbi időben átláthatatlan és személyes kapcsolatokon, sokszor magánzsebekbe folydogáló pénzekért, az itteni klientúra felhízlalásáért, de még a választási kampányban kapott segítségért is, mint ahogyan arra az elnök először tett utalást.

Eddig csak a formai kifogásokról szóltam a Fidesz itteni képviselőinek viselt dolgai kapcsán, de nem kevésbé fontos, és ugyanakkor súlyos a politikai vonatkozás is. Az elnök úr azt mondja, hogy politikai affinitás okán kell a jelenlegi magyar kormánypártokat, szavazataikkal is támogassák a rommagyar polgárok, mint ahogy ő maga és a vezérkar teszi egy ideje. Csakhogy nincs a mai magyar politikának, olyan lényeges vonatkozása, a NER-nek olyan megnyilvánulása, amely kisebbségi helyzetünkben elvszerű, támogatható és hatékony politikai stratégiát, legalább felvillanthatna. Nincs olyan elemző – de a rendszer hívei is nyíltan vállalják ezt – aki ne látná (elhallgatni elhallgatják itteni kiszolgáltatott értelmiségeink, de ezt máshol fejtem ki), hogy  sem az illiberális demokrácia, (a putyini-erdogáni modell), sem a korlátozott jogállam (a fékek és ellensúlyok leépítése) sem a mindenféle kisebbségekkel (és menekültekkel) szembeni intolerancia, sem az EU-ellenesség, az etno-nacionalista (homogén nemzetállamot erőltető) és populista (valójában alt-right) propaganda, a korrupció állampolitikává változtatása (hosszan sorolhatnám a NER politikai krédójának további összetevőit), stb., NEM SZOLGÁLHATJA KISEBBSÉGI ÉRDEKEINKET. A mai magyar kormányzat politikai filozófiája NEM LEFORDÍTHATÓ és NEM KÖVETHETŐ kisebbségi helyzetben, hiszen a NER minden egyes megnyilvánulása azonmód és visszakézből ELLENÜNK FORDÍTHATÓ. Aki illiberális demokráciát, EU-ellenes politikát, etno-nacionalista, homogén nemzetállamot, és nemzeti korrupciót akar, az ugyanakkor HITELTELEN, amikor az EU-hoz fordul, amikor az egyetemes emberi jogok nevében kér/követel kisebbségi jogokat és toleranciát, amikor a demokratikus jogokra, a jogállamiságra apellál. Az ilyen kettős beszédre épülő (kétkulacsos, hinta-) politika vesztésre van ítélve, nem tartható, sőt veszélyezteti azokat az eredményeket is, amelyeket az elmúlt 25 esztendőben, nagy nehezen, sikerült elérni. Különös, nagyon különös, és saját eddigi politikájuk hitelét, sőt emberi integritásukat is megkérdőjelezi azoknak, akik az eddigi politikát vitték, és akik most hallgatnak akkor, amikor látják: nem a román nacionalizmus, és végképp nem az EU, hanem a MAI MAGYAR KORMÁNY POLITIKÁJA és annak kritikátlan importja VISZI CSŐDBE a kisebbségi politizálást, teszi hiteltelenné mindazt, amiben eddig hittünk, nullázza le azt a politikai vonalvezetést, amit követtek/követtünk.

AKI A KISEBBSÉGI POLITIZÁLÁS ÖNÁLLÓSÁGÁNAK A LEHETŐSÉGÉT IS FÖLADJA, AZ A ROMMAGYAR TÁRSADALOM LÉTÉT TESZI KOCKÁRA, csak ahogy mondani szokás, NOT IN MY NAME!

Magyari Nándor László

A Trump-majmolás természetrajza

0

Most meg a rommagyar politikai vezér (is) Trump-ot majmol, és deep state-zik, azaz összeesküvés-elméletekkel próbálja értelmezni, kontextualizálni azt a politikai tehetetlenséget, mely a román, és ezen belül a rommagyar politizálást gúzsba köti, mely akadálya a kibontakozásnak.

Szinte visszhangtalanul múlt el Kelemen Hunor legutóbbi előadásának (performanszának?) hozadéka, amit a zeteváraljai „edzőtáborban”, saját pályán, az utánpótlást jelentő „RMDSZ ifjúsági szekció”, az aktív MIÉRT-esek előtt mondott el (különös az új megnevezése a nyári agytágítónak: „titkos kiképző-”, illetve „edzőtábor”). Pedig figyelemre méltó, ami ott elhangzott és jól jelöli a politikai kommunikáció irányát, amit éppen az elnök jelöl ki, és ami a jövő évi centenáriumi ünnepségek előzeteseként többet és fontosabbat ígér, mint egyfajta felkészülést a várható nacionalista túlkapások ellensúlyozására. Valójában a kettős beszéd és a kiszámíthatatlan kommunikációra próbálták felkészíteni a fiatal aktívát, arra, amit a szövetség egy ideje folytat, de amit most félig titokban, bár mindenféle elméleti vagy elvi megindoklás nélkül, tártak az ífjak és a világ elé. A politikai formáció félretéve az eddigi politizálás elvi alapjául szolgáló européer irányultságát – sokatmondó, hogy az eddigi EU nyáritábort keresztelték át Edzőtáborrá – határozott, bár még az aktíva számára sem végigmondott, lépést tettek az alternatív jobboldal (alt-right-)nak nevezett „trumpista” irányzat fele. Meglátásom szerint viszont, ez a lépés és a felvállalt – Orwell által jól leírt – kettős beszéd, melyből hiányzik minden következetesség alkalmazhatatlan kisebbségi helyzetben, sehova nem vezet, csak hitelteleníti az eddigi politikai erőfeszítéseket (Ezt, mintha csak egyedül Markó Béla érzékelné, de hát jólfésült esszéken kívül, máshol és máshogyan ő sem hangoztatja).

Ott ahol ezt a stílust, illetve divatot állampolitikai (state raison) rangra emelték zavart és bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot hozott. Legnagyobb veszélyt az alt-right típusú diskurzust művelő amerikai elnök jelenti nem is elsősorban az amerikai társadalomra, mely ellenáll a változó és következetlen, szeszélyes mood-ból származó politikai kommunikációnak, amit az elnök produkál, hanem a külpolitikában. Szemmel látható ugyanis az a veszély, amit az egész világrend(etlenség)re, magyarán a békére, jelent az USA-Észak-Korea között kialakuló egyre áthidalhatatlanabb konfliktus, mely világferfordulással fenyeget. És nem lehetnek kétségeink, hogy a konfliktus valójában az Egyesült Államok és Kína, a háttérben pedig, Oroszország között formálódik, amit a Trump féle tartalmatlan és következetlen politikai irány képtelen kezelni.

A viszonylag új, de terjedőben levő alt-right mozgalom (nem mellesleg Orbán Viktor, aki az EU-s vezetők közül egyedül üdvözölte Trump megválasztását, akinek példaképei Putyin és Erdogan, stb., egyik előfutára az irányzatnak) lényege, hogy nemcsak a liberális, vagy a baloldali értékeket és elveket, hanem a hagyományos konzervatív tanokat is elutasítja. És éppen ezért zavart és tanácstalanságot kelt, a politikai paletta teljes szélességén. Olyan eklektikus, doktrína nélküli mozgalom, mely sokféle (lényegét tekintve szélsőséges) irányzatból merít, egyszerre soft-antiszemita, etnicista, jobboldali populista, és minden esetben támadja a politikai korrektséget, intoleráns mindenfajta kisebbséggel szemben, olyanfajta szókimondást követel, mely egyetlen ügyet sem szolgál, nem visz előbbre: a hangos csőcselék csatakiáltásait ismételgeti. Az alt-right szinte mindenestől az internetes csőcselék által megkövetelt populista és primitív, mindent relativizáló, az átlátszónak tűnő haknikat és beszólásokat, a bombasztikus kommenteket, stb., próbálja egybefogni, mégpedig összeesküvés-elméletekre hivatkozva. Az alt-rightnak, mint radikális populizmusnak fő ellenfele a szakértőiség, amivel szinte minden kijelentésével szembehelyezkedik, amikor „alternatív igazságnak” mondott hazugságokra, ellenőrizhetetlen tényekre, kiforgatott és indokolatlanul felnagyított részigazságokra, stb., stb. hivatkozik. Megtévesztő és ellentmondásos kommunikáció, viszont ne legyenek illúzióink, az általa keltett zavar annyiban tudatos, hogy rég elfelejtett és sokszorosan meghaladott szélsőjobboldali diskurzusok rehabilitására, szalonképessé tételére játszik. A felszín alatt reakciós, racionálisan igazolhatatlan tanok, mint az etnicizmus, rasszizmus, mizoginizmus, fehér felsőbbrendűség, a szegények és elesettek megvetése stb., stb., igyekeznek legitimitást szerezni, betörni, elsősorban az internet ellenőriz(het)etlen bugyraiban, pletykákon és alternatív tényeken, hazugságokon és misztikusnak tűnő utalásokon, legendákon ás konteókon, stb., keresztül. Világkép nélküli világkép, az erőszakkultusz és a hatalom bűvölete tartja össze, ezért közveszélyes és ellensége a racionális/tudományos világképnek, megtévesztő és szakpolitikai, illetve szakértői diskurzusok segítségével kikezdhetetlen (nem véletlen, hogy művelői, Putyintól Orbánig, a filozófusokat és tudósokat, az egyetemeket és szellemi műhelyeket, a civil társadalmat támadták, és a fékek és ellensúlyok rendszerének kitámadást, felfüggesztését megelőzően a professzionalizmust próbálták/ják hitelteleníteni, jelentőségét hanyagolni, stb.)

Nem állítom, hogy a rommagyar politikai mainstream mindenestől elkötelezte volna magát az alt-right, a „szemérmes szélsőjobb” politikai irányzata mellett (sok, izléstelenül sok megnyilvánulása, és főként a hasonló fogantatású Dragnea-i, vagy ortodox fundamentalista kezdemények elhallgatása, támogatása jelzi ezt), viszont reakciós és szélsőjobbos elemeket elegyít, többek között az emberjogi (a kisebbségi jogok sokaknak sajna ilyenek, és az etnicista irányzat, Kövér nemzetállami rögeszméi, ellenségei a kisebbségi jogoknak) diskurzussal.

Most meg a rommagyar politikai vezér (is) Trump-ot majmol, és deep state-zik, azaz összeesküvés-elméletekkel próbálja értelmezni, kontextualizálni azt a politikai tehetetlenséget, mely a román, és ezen belül a rommagyar politizálást gúzsba köti, mely akadálya a kibontakozásnak. Pedig ezt a jármot meg lehetne nevezni, és lehetséges dekonstruálni, következetes, racionális, a szakpolitikák és a törvénykezés részleteire lebontani, stb. Nem új és nem most lett elmondva, kielemezve, hogy a román állam alapvető problémája, amiért szinte kormányozhatatlan, illetve képtelen felzárkózni a politikai nyugathoz, az állam „eredeti” elköteleződése egyfajta tizenkilencedik századi (nemzetépítő) nacionalizmus mellett (elsősorban Katerine Verdery, Gail Kligman, Irina Livezeanu, de Lucian Boia, vagy Vintila Mihailescu, és sokan mások számos elemzésben felhívták erre a figyelmet. Az állam és a társadalmi élet különféle dimenzióinak, a működésmódokon keresztüli, összekapcsolódása a politikai antropológia legfontosabb területe, eszerint, semmiféle összeesküvés-elméletre való hivatkozás nem segíti a tisztánlátást ebben az ügyben, a részletes és elmélyült elemzés annál inkább. Az állam, a törvénykezés és az adminisztráció szintjén, nem engedhet a populista nyomásnak, meg kell őrizze szakszerűségét, mely egyben semlegességet és törvény előtti egyenlőséget is jelent, éppen a hosszú távon érvényesülő közjó érdekében. Csak egy példa, a család restriktív meghatározásának ortodox, és a református egyház által is támogatott, sőt egyes RMDSz vezetőknek is tetsző, reakciós követelménye, mely – látszólag, és a kezdeményezésben előadott kontextusban – társadalmi érdeklődésre és támogatásra tart(hat) számot. A hasonneműek, vagy a csonkacsaládok ügyét viszont, amit nem szabad az állam restriktív szabályozásának kitenni, hiszen az állampolgárok egy részének szabadságjogait csorbítja, „a mindenki egyenlő a törvénykezés szintjén”, elvét sérti. Ilyen rosszul feltett kérdés volt – hányszor emlékszünk a kimenetelére, anélkül, hogy felelevenítenénk az egész akció kezdetét, az elhibázott kezdeményezést, melyet eleinte a Fidesz sem támogatott – a 2004. decemberi kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás is, melynek semmiféle pozitív hozadéka nem volt, viszont sokakat sértett, és politikai tőkeként lehetett használni). Nem szükséges semmiféle láthatatlan, titokzatos, vagy misztikus „mély államra” utalni, csak a törvénykezést (eddig jól látták a vezetőink, hogy az alkotmány első cikkelyét kellene módosítani, most meg elfeledték? Kelemen Hunor példái a „mély állam” állítólagos működésére gyermetegek, rosszul előadott elemei az elkötelezett nemzetállami működésnek, megnevezhetők, maga is azt teszi. Fölösleges jól ismert dolgokat misztikus mázzal bekenni, dekonstruálni kell és nem misztifikálni – bár ma divatos és pénzt hoz a legendárium.), és főként az adminisztráció működésmódját kellene újragondolni, újraszabályozni, a nemzeti korrupciót fölszámolni. Nem mellékes ugyanis, hogy a strukturális korrupció elleni harc legfőbb akadálya az adminisztrációt átható nacionalizmus, ami korlátot szab a leleplezésnek, elfed, sőt legitimál korrupt cselekedeteket (hazafiasságból elkövetett tolvajlás, mennyire olajozottan működik ez Magyarországon, s ott senki sem deep-state-zik, még Kelemen Hunor sem), és persze fel kellene vállalni a kialakult helyzetért a(z arányos) felelősséget is.

Csakhogy ez a beépített, működésmódozattá tett etnonacionalizmus, ellen-etnonacionalizmussal nem kezelhető, még kevésbé máshonnan importált zavaros alternatív-jobboldali diskurzussal, mely diskurzust a PSD-s elit maga is minden erejével igyekszik követni/terjeszteni. Csak az elvszerű és következetes, az európai (és az olykor emlegetett erdélyi) tolerancia és demokratikus jogrendet követő politika lehet hatékony – igaz, nem rögtön csak közép- és hosszútávon – az alternatív diskurzusok nem működnek ebben a közegben, a Trump majmolás (és a fiatalok félrevezetése) politikai hiba.

Magyari Nándor László

 

Kampánykezdet

0

Egyszóval magunk ássuk nap, mint nap a magunk újabb és újabb Trianonját, vagy a költővel szólva, „nekünk Mohács kell”?

Gondolkodóba ejtett Kelemen Hunor hangzatos – bár egyáltalán nem eredeti – kijelentése a jövő évi centenáriummal kapcsolatban, és úgy sejtem nem csak engem lepett meg, hogy ilyen korán előjött a „nem ünnepelünk” szlogennel. T.i. az egyesülés évfordulójáig még 15 hónapnál is több van, meg aztán senki sem kérdezte a dolog felől, stb. Nem eredeti az elnök kijelentése, csak szokatlan egy szövetségi vezetőtől, ez az egyoldalú, közös ügyünket semmiben előbbre nem vivő coming out, amit máskor szélsőséges, de vezető funkcióval nem rendelkező, a politika perifériáján megjelenő egyének szoktak nyíltan hangoztatni. Hadd tegyem hozzá, hogy a suttogópropaganda pillanatnyi elismerését elnyerve, de nem sok vizet zavarva szokott lecsengeni az ilyenfajta jelszó, senki el nem gondolkodik rajta – legalábbis alig vannak, akik nyilvánosan is kifejtik tartalmát – hatása, végső soron, elenyésző. Szóval az itt a kérdés, hogy miért most és egyáltalán, biztosan el kellett ezt mondania a szövetségi elnöknek?

Közelebb visz a válaszhoz, ha kontextusba helyezzük a kisebb-nagyobb botrányt kavaró kijelentést, vagyis figyelembe vesszük, hogy még a centenáriumi ünnepet megelőzően választások lesznek Magyarországon, mégpedig olyanok, amelyek alkalmával nagyon is esélyes a hálavoksok felhajtása és a jelenlegi kormány hatumák általi megszavaztatása (amibe, nem mellesleg, már Tőkés László bicskája beletörött és a dolog megismétlődhet más közszereplőkkel is!). Emiatt lesz „sajátos kihívás” a jövő év, és nem a román ünnepségek kapcsán – ahol minden bizonnyal avittas, untig ismert nacionalista (lásd Marasesti-i ünneplés) jelszavakon túl semmi különös nem fog történni, már ha nem havaz félmétereset –, mint ahogy vezetőink máris sugallják. A dolgot csak Tamás Sándor háromszéki kiskirály fejtette ki nyíltan, illetve indította a propagandát, de hát köztudott, hogy ezen munkálkodik az egész szövetség. Úgy, mint Eurotrans Alapítvány, ami a magyarországi támogatás fejében regisztrációt segít és rejtett propagandát folytat a Fidesz-KDNP mellett. Nem is tehet másként az elfideszesedett szövetség, hiszen egyfelől a „könnyű elszámolású” adóforintokért adós, amiket mind közönségesen Orbán-pénzként emlegetnek, és „élnek meg” vezetőink, mintha családi örökség szétosztása, magán mecenatúra eredménye lenne a támogatás (ja, és közben sorosozunk, aki magánvagyonából támogat életfilozófiájának megfelelő projekteket, melyekkel haj, de nagyon is egyetértettünk rendszerváltáskor, de mennyire megfeledkeztünk róluk a felcsúti guru egyetlen beintésére!); és akkor az „akadémiák” kistafírungozását ne is említsük (közülük az egyik – a hokiakadémia, minő véletlen, nemde? – éppen Kelemen Hunor szülőfalujában működik, RMDSz tisztségviselők kontrollja alatt); az egyéni anyagi el- és leköteleződések is kisebb tételnek tűnnek, holott, ki tudhatja? Másfelől, pedig ott van a tavalyi választásokon való – már persze a megkönnyített, és szavazati joggal ellátott kettős állampolgári tömegek kitermelésétől kezdődő – orbáni segítség (reális számítások szerint 1,5-2%-ot hozott a konyhára a pénzügyi és azután a személyes kormánytámogatás, ami nélkül kétes volt a parlamenti küszöb elérése), ami minden bizonnyal megtérítésre vár. A hálavoksok beszervezése a nagy kihívás, mert Orbán and Co. közismerten bosszúálló fajták, és nagy baj lenne, ha kevesen szavaznák meg, vagy, ha éppen ez miatt ugrana az újabb kétharmad (az egyszerű többség, ellenzék híján nincs veszélyben). Szóval nagy baj lenne az elkötelezett vezéreknek és klientúrájuknak, miközben a rommagyarságnak a leginkább a folytatás lenne a baj, az etnonacionalista uszítás, mely szembemegy eddigi politikai célkitűzéseinkkel. (Orbán EU-ellenes és illiberális politikája hitelteleníti többek között, az EU-hoz való fordulást is kisebbségi ügyeink rendezésében, amit a román kormányok ki is tudnak használni ellenünk).

Szóval semmi más magyarázatát nem látom Kelemen kijelentésének, mint azt, hogy kampányt kezdett, leütve a jövő évi magyarországi választásokon való itteni részvétel alaphangját. Az lehet az eljárás logikája, hogy minél provokatívabb etnonacionalista jelszavakat vessenek be, és ezzel kiváltsák – az amúgy erre nagyon is hajlamos – román közvéleményből a magyarellenes politikai hisztériát. Ami a maga során, mintegy reakcióként Orbánra szavazni mozgosít. Úgy fog tűnni sokaknak, hogy szemben a kontraproduktív kisebbségi nacionalizmus által okozott veszteségekkel Orbán majd hősiesen megvéd bennünket, a manipuláció beindult és egészen jövő nyárig nyöghetjük a következményeit.

Éppen ezért fölösleges a román nemzeti ünnep körül reálisan fölmerülő problémák, a Trianon-trauma leküzdésének megannyi történeti-szociológiai-kulturális, stb. problémáját belevetíteni a kelemeni fölvetésbe, az csupán a meglehetősen átlátszó fideszes kampánypropaganda kezdete. Semmit meg nem old reális problémáink közül, viszont mobilizál(hat), manipulációval és amúgy tetszetős, hiszen hősiesnek, vagy legalábbis bátornak tűnő félrevezetéssel sokakat elvezethet a magyarországi urnákhoz, és nem vitás kire fognak majd voksolni. Minden látszat szerint hatékony propaganda- és napirendkijelölő témát találtak – minden valószínűség szerint nem is itthon, hanem Budapesten – csak a várható mellékes veszteségek lesznek nagyobbak, az itteni hozadék pedig, nulla. A propaganda elfedheti a vezetők felelősségét, a titokban történt „átállást” egy racionális, europakonform kisebbségpolitikai stratégiáról, konfrontatív és hangoskodó, viszályt szító, sőt hencegő, stb., illiberális, sőt irracionális érzelmi politikára, csak ezáltal éppen helyzetünk nem javul jottányit sem.

Nekünk ki kellene lábalnunk a száz év előtti történeti sérelemként és áldozatként fölfogott, és akként továbbörökített szellemi/érzelmi kátyuból, és nem visszasüllyedni legreakciósabb és bénítóbb bugyraiba. Újra kellene értelmezni – és a centenárium alkalmából nyíltan és tisztességesen, manipulatív szándéktól mentesen –, megvitatni a román intelligenciával „Trianont”, és kialakítani egyfajta konszenzust a jövőnkre nézve (a Gyulafehérvári ígéretekre való hivatkozás, azon túl, hogy avittas és pusztán formai, nem jó alap a XXI.-századi körülményekhez képest, nagyobb szükségünk van nekünk erdélyi románoknak és magyaroknak autópályára, mint magasztos, és csak az egymás ellen fordulást segítő speechekre, az hétszentség!). Egyelőre a manipuláció eredményeként ott tartunk, hogy az igazán nem nacionalista, sőt ügyünk mellett elkötelezett román értelmiségiek (lásd Pleșu-Kelemen csörte) sem értik, mit is akarunk? Honnan a kettős mérce, az az újkeletű „magyharrosch” életfilozófia, amivel élünk, hogy t.i. a mi etnonacionalizmusunk a jó, mindenki másé ördögtől való (erre mondja a magyar parlament szászjenőbarát elnöke, hogy „erős és szuverén, nemzetállam kell”, ja, ha az magyharr, mindenki másnak meg? …).

De hiteltelen egyfelől azt harsogni, hogy „nekünk nem ünnep”, másfelől pedig azt követelni, hogy Johannis segítsen egy kisebbségi Charta elfogadtatásában, ügyünk depolitizálásában (jó is lenne egy ilyesmi, és akkor kisebbség-politikusaink megérdemelt örök-szabadságukat élvezhetnék ezután! Végre lehetne rommagyar politikai pluralizmus!); hiteltelen Európához fordulni kisebbségi jogaink garantálásáért, és közben „Brüsszel” ellen uszítani, Putyinnal haverkodni, az illiberalizmust és idegengyűlöletet táplálni.

Egyszóval magunk ássuk nap, mint nap a magunk újabb és újabb Trianonját, vagy a költővel szólva, „nekünk Mohács kell”?

Magyari Nándor László

Kaposfest, 1. nap (vasárnap)

0

Mi történne, ha egy következő magyar miniszterelnök a klasszikus zene rajongója lenne? Minden városban építtetne egy koncerttermet? Egész évben szólnának a hangszerek hazánkban?

A magyar zenészek tisztességes munkával rendes jövedelmet kapnának? A gyerekek rájönnének, hogy az úgynevezett komolyzene nem jelent halálunalmat? Netán egyre többen –és nem csak a gyerekek- tanulhatnának zenét az új zeneiskolákban (merthogy persze azokra is szükség lenne)? Esetleg fellendülne a magyar hangszergyártás is? Jobban éreznék magukat az emberek? Boldogabbak lennének? 

Tudom, delirálok, de mégis ezekre gondoltam a Kaposfest nyitókoncertjén. Erősítette az érzéseimet Szita Károly üdvözlő beszéde.

Kijön a színpadra egy megyeszékhely polgármestere, rendes öltönyben és mond egy nagyon kulturált, rövid beszédet. 

Fontosnak tartja, hogy megemlítse a fesztivál két alapítójának, Kokas Katalinnak és Kelemen Barnabásnak a nevét, ami azért is különleges, mert a házaspár csúnya körülmények között volt kénytelen megválni a művészeti vezetéstől. Megköszöni a közönségnek, hogy eljött és kijelenti, addig lesz Kaposfest, amíg lesz közönség. Elegáns, kedves, stílusos beszéd. Ugyanez az ember –kollégáihoz hasonlóan- a pártja által favorizált témákról képes a legalpáribb módon nyilatkozni. Hogy van ez? Miként dolgozza fel ezt a skizofrén helyzetet? Vagy csak én nem értem, mi a politika meg a kommunikáció?

Akárhogy is, de elsötétül a nézőtér, megszólal két dob és a rövid darab után a színpadra érkezik a Kaposfest két művészeti vezetője, Baráti Kristóf és Várdai István. Két Bach-művet játszanak. Erről nem tudok mit írni, okoskodni meg vannak nálam sokkal jobbak. Egy biztos: ha ettől nem érzik magukat jobbnak az emberek, akkor semmitől. 

És akkor megjelenik a fesztivál legnagyobb sztárja. Nem zenész.

Bősze Ádám. Műsorvezető, showman, antikvárius, zenetörténész. Kifinomultan elegáns, szellemes, humoros, (ön)ironikus, praktikus.

Tudja, hogy addig kell beszélni, amíg átrendezik a színpadot. Ha kell, igazi oxfordi angolsággal. Ezt és így csak ő tudja csinálni. Nem véletlen, hogy a Kokas-Kelemen házaspár új, budapesti fesztiválján (Fesztiválakadémia) is ő a műsorvezető. Szerdán jelentkezik az első magyar komolyzenei standupműsorral. Ott leszek.

A szünetben beszélgettem egy ismeretlen hölggyel, aki elmondta, hogy részt vett az eddigi hét fesztiválon. Kérdésemre, hogy mi a különbség a régiek és az újak között, azt válaszolta: „a korábbi csapat fiatalosabb, spontánabb volt, leginkább közkedvelt műveket játszottak. A mostaniak kevésbé közvetlenek, a műsor is sokszínűbb. A közönség is változott.” Hogy miként azt már nem tudhattam meg, mert kezdődött a második rész. Ennek a szó szoros értelmében a legütősebb darabjának az amerikai Leroy Anderson „Az írógép” című ópusza (1950)bizonyult. Hét zenész játszott alá a főszereplő Tömösközi László ütős művésznek, aki a zene ritmusára verte az írógépet. A harmadik meghajlás után a muzsikusok megismételték a számot. Kezd beindulni a buli.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!