Kezdőlap Címkék Kampánynyitó

Címke: kampánynyitó

Karácsony Gergely stadionstopot hirdetett

Az én városomban addig nem épül új stadion, amíg nincs minden kerületben CT-berendezés – mondta kampánynyitó rendezvényén Karácsony Gergely. „Csak nem beszarni, ez a jelszó” – ezt üzente a színpadról Dés László.

„A király szemében a nép az utolsó, de mi nem leszünk Felcsút-alsó”

volt a tételsora A változás dalának, amelyet Szabó Kimmel Tamás énekelt a Szabadság téren összegyűlt pár ezres nézősereg előtt Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampánynyitó rendezvényén.

Előtte Dés László és zenekara adott hangversenyt. Ennek egyik összekötőszövegében a muzsikus engedte el az este legelső erős mondatát, idézve egy családi mondást, hogy „csak nem beszarni, ez a jelszó”.

Kennedy után magyarul

Garas Dezsőtől vett idézettel azt mondta, hogy olyan várost szeretne, ahol fűre lépni szabad. Budapest legyen zöld és legyen szabad. Szerinte Budapesten veszélyben van a szabadság, ezért ezt meg kell védeni.

Beszédének hangsúlyos része volt J. F. Kennedy elnök 55 éve Berlinben elhangzott mondata, az Ich bin ein Berliner. Ennek példájára sorolta azzal kezdve, hogy „én is egy budapesti vagyok”. Aki nem fogadja el, ha megmondják neki, milyen elvek mentén tanítsák gyerekeit, aki ragaszkodik a Római parthoz, a Városliget fáihoz, nem szereti, ha megmondják neki, melyik írót szeresse, ragaszkodik ahhoz, hogy a városi szegényeket nem büntetni kell, hanem segíteni, nem fogadja el, hogy a hatalom mondja meg, mit játsszon a színház.

Hiszi, hogy a város akkor is erős marad, ha le akarják gyengíteni azok, akik szemében ez bűnös város.

„A szabadság kultúráját nem lehet erőből lerombolni”

– mondta.

Visszavenni Budapestet

Ezért felhív mindenkit, hogy „vegyük vissza Budapestet a kiváltságosok kezéből és adjuk vissza azoknak, akik a valódi tulajdonosai, a budapestieknek”.

A változás most nem csak remény, hanem lehetőség és szükségszerűség. Ennek minden politikai feltétele megvan, mert csak egy főpolgármester-jelöltjük, 23 polgármester- és 289 képviselőjelöltjük van a változást akaró embereknek – mondta Karácsony.

A klímaügy a középpontban

A változás élet-halál kérdése – mondta -, mert sokan halnak meg a rossz levegőben és a fűtetlen lakásokban, majd rátért a klímaváltozásra, amit a főváros mai vezetése a „légkondicionált terepjárókból” nem lát. A Fidesznek odaszúrt azzal is, hogy

„az a helyzet, kedves Lajos, hogy nem a bozót ég, hanem az erdő”,

s hogy tudja, a Fideszben mindenről a foci jut az eszükbe, de a Föld mégse focilabda.

Idézte Tarlóst, hogy az a 40 fokos metrókocsiról kérdezték, azt válaszolta: „büfékocsi nem kéne?” Karácsony azt mondta, büfékocsit nem, de tisztességes főpolgármestert szeretnének. Tarlós odaadta a kormánynak a Városligetet, a kórházakat, az iskolákat, felére vitte a város költségvetését – sorolta Karácsony.

Mint mondta, a kormány mindenhova stadiont szeretne építtetni. Ezermilliárdot készül elkölteni Budapesten presztízsberuházásokra. A főpolgármesternek vétójoga van, de Tarlós István nem tett semmit – mondta Karácsony. Ezért megígérte, hogy „az én városomban addig nem épül új stadion, amíg nincs minden kerületben CT-berendezés”. A hallgatóság ezt a „Stadionstop” skandálásával nyugtázta.

Dobrev Klára EU-s kampánynyitó beszéde

0

No comment…

Dobrev Klára beszéde

Dobrev Klára beszéde a Demokratikus Koalíció EP kampánynyitójáról

Közzétette: atv.hu – 2019. április 14., vasárnap

A fiatalokhoz, de nem csak nekik szólt Fekete-Győr András

„Van még ötven nap! Van remény! Van választás! Gyertek velünk!” – ez volt a fő üzenete a Momentum évértékelő és egyben kampánynyitó rendezvényének, Fekete-Győr András mozgósító hangulatú beszédének. Kétmillió politikai árváról beszélt, hozzjuk szólt – fizikailag Szegeden, hologrammos megoldással Budapesten.

 

A Momentum vezetője ugyan a fiatalok nevében, de nem csak a fiatalokért emelte fel a hangját, mint mondta:

a mostani választások legnagyobb tétje a mi generációnknak van, az, hogy végérvényesen szétszéledünk-e a világban.

Magyarország kormányai már hétszer ígérték, hogy a jövőnket építik, ha csak egyiküknek is sikerült volna, nem állnék itt – fogalmazott Fekete-Győr, aki célként azt nevezte, hogy Magyarország a 21. század nyertese legyen.

Egy, a zsebében lévő okos telefon példáját felhozva, annak költségét tételesen lebontva plasztikusan mutatta be, hogy miért is rossz, hogy Orbán azt akarja, hogy mi legyünk az összeszerelők. De Magyarország csak korszerű megoldással válhat korszerűvé, nyertessé.

Felszólította a fiatalokat, szólítsák meg a szüleiket, nagyszüleiket, hogy bízzanak meg bennünk, ha már rájuk merik bízni a GPS-ük beállítását, akkor is bízzanak bennük, amikor az ország GPS-ét kell beállítani.

Fekete-Győr beszélt arról is, hogy a Fidesz akár kétharmados kormányzásra is készülhet, amiben a parlamenti ellenzéknek is felelőssége van. Annak az ellenzéknek, amely nyolc év alatt 11 milliárd forint állami támogatást kapott.

A Momentum szerint nem az a kérdés, hogy milyen esély van? A kérdés az, hogy milyen a választás? „Mi nem adhatjuk fel, a cselekvés ereje pedig elhozza a változást” – mondta, rámutatva:

Lehet, hogy a fiatalok indítják el a változást, de a motorja az egész nemzet lesz.

Ha nem lesz kormányáltás, akkor ugyanazzal az ellenzékkel kell folytatni?- tette fel a kérdést. Mint megválaszolta: habár a Momentum kormányváltásra készül, s készen áll a kormányzásra (független szakértők szerint az ő programjuk a legjobb, mondta), de felkészül a parlamenti ellenzéki szerepre is, s elkészítik ennek is a programját.

„Ne azt nézzük, hogy mi nehéz és rossz, nincs tökéletes választás, olyan soha nem lesz, hogy mindenben egyetértetek egy párttal.

De nem a legkisebb rosszra kell szavazni, hanem arra az erőre, amely nem a nemzetet akarja megosztani, amelyet becsületes, őszinte vágy vezérel”

– szögezte le, azzal zárva beszédét, hogy „Van még ötven nap! Van remény! Van választás! Gyertek velünk!”

 

 

Nincs alku Orbánnal! Harc van! – hirdette meg a DK

„Nincs alku Orbánnal!” volt talán a legtöbbször elhangzott szlogen a Demokratikus Koalíció kampánynyitó rendezvényén, amelyen sok-sok bejátszással és komor arcokkal illusztrálták e mondandót, s alátámasztásként időről időre bevillantották a „Harc van” felirattal ékesített ökölbeszorított kezet.

 

A Gyurcsány beszédet felvezető, a párt képviselőjelöltjeinek rövid beszédei (amelyekben az Orbán leváltásának indokait sorolták) éppen úgy ezt a fajta kérlelhetetlenséget és harciasságot közvetítették, miként a párt elnökének kampánynyitó beszéde is gyakirlatilag azzal keződött, hogy

„Nincs alku! Nem kell hogy legyen alku! Nem kell megmagyarázni, miért nem fogadjuk el ezt a mai világot. Tessék szavazni! A DK-ra!”

– mondta Gyurcsány, aki beszédét azzal kezdte, hogy a DK hisz a szabadságban, a demokráciában, az emberi méltóság tiszteletében, az egymásért viselt felelősségben. Egy ilyen világ teremthet közösségi és egyéni jólétet a sokak Magyarországának. De tudjuk, a nap végén sokakat csak a végeredmény és nem a rendszer milyensége érdekel – mondta. Sokszor tisztességtelen, embertelen, a demokratikus jogokat sárba tipró diktatúrák is egy darabig fenn maradhatnak – vélekedett Gyurcsány, hozzátéve: nem bántja ezeket az embereket, megérti őket.

„Ám ha ránézek Orbán diktatúrájára, sem jólétet, sem biztonságot nem látok”

– mondta, hozzátéve: dacára annak hogy vannak példák, amikor diktatúrák fennmaradnak, de „az orbáni diktatúra halálra van ítélve, s ezt ki fogjuk mondani a választókkal együtt”.

Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége és Molnár Csaba, a DK ügyvezetõ alelnöke éa párt kampánynyitóján MTI Fotó: Máthé Zoltán

Beszélt a korrupcióról, poénkodott az Orbán-családdal, a vejjel, hangoztatta az ország szüskégszerű Európai Uniós kötődését, szóba hozta a pártprogramokat, illetve ironikusan viccelődött azzal, hogy a Fidesz immár azt sem meri vállalni, amit négy éve „kormányprogramként”, nevezetesen, hogy „Folytatjuk”.

Majd rátért arra, hogy mi lenne az új kormány első napjának a teendője (nem kérünk száz napot, mert nem az időt kell múlatni, hanem cselekedni kell”.

Utalt arra – többször is -, hogy nem ő lesz a miniszterelnök („én az új kormány első napján reggel hétkor a gyereket viszem bölcsődébe” – mondta), majd órára lebontva a következő lépéseket sorolta:

  • Eltávolítjuk Polt Pétert és különleges ügyészi hivatalt álltunk fel, levelet küldünk Brüsszelnek, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.
  • A költségvetés átcsoportosításával első lépésként a másfélszerése növeljük az orvosok és a nővérek bérét, és megduplázzuk a ct-k és az mri-k számát.
  • Benyújtjuk a prlamentnek a választójogi törvény módosítását, hogy ne szavazhasson itt, aki soha nem élt Magyarországon.
  • Értesítjük a szakszervezeteket, hogy új bérmegállapodást kezdeményezünk, hogy a minimálbér érje el legalább a mindenkori létmininimumot.
  • Tájékoztatjuk a kijevi kormányt, hogy felfüggesztjük a korábbi, még a Szovjetunió időszakában született megállapodást: véget vetünk az ukrán nyugdíjbiznisznek, kivizsgáljuk a csalásokat és eljárásokat indítunk.
  • Nyugdíjkorrekciós programot jelentünk be, a nyugdíjak értékmegőrző garanciáját,  visszaállítjuk a szolgálati nyugdíjasok státuszát.
  • Zár alá vesszük a fideszes oligarchák vagyonát és kárpótlási alapot hozunk létre belőle.
  • Törvényt fogalmazunk az internet hozzáférés alapvető állampolgári jogáról, ingyenes alapvető internetes szolgáltatásról.
  • Módosítjuk a köznevelési törvényt: visszaállítjuk a 18 éves tanköztelezettséget, a négy évfolyamos szakközépiskolákat, megszűntetjük az egyházi iskolák kiváltságait, kéttannyelvű iskolákat létesítünk és bevezetjük a digitális oktatást.
  • Megszüntetjük az egyházak kiváltságait, vizsgálóbizottságot állítunk fel az egyházak által elkövetett gyermekmolesztálási ügyek kivizsgálására.
  • Átcsoportosítjuk a költségvetést, a családi pótlékot a harmadával, az egyedülálló szülők számára 50 százalékkal növeljük, valamennyi éhező gyerek naponta háromszor kapjon ételt.
  • Bevezetjük a közműminimumot.
  • Leállítjuk Paks II-t, támogatjuk a megújuló energiát.

A második nap programját már  az új kormányfő fogja bejelenteni – tette hozzá Gyurcsány, utalva ismét  arra – mintegy a kedélyek megnyugtatása végett -, hogy az nem ő lesz.

Leszögezte:

Nem kell félni  a koaliciós kormányzástól, nem a párbeszéddel van a baj, hanem a diktátummal.

Majd ismét visszatért a leendő kormáynfő személyére, hangoztatva:

Ha a koaliciós tárgyaláson nekünk kell javasolni az országnak miniszterelnök-jelöltet, ezeken a tárgyalásokon én fogom vezetni a Dk küldöttségét, s teszem ezt annak tudatában, hogy

nem a DK-nak, nem is a demokratikus ellenzéknek hanem az egész országnak kell egy olyan miniszterelnököt találni, akik bírja az ország bizalmát és képes lesz az országot továbbáépíteni – szögezte le.

 

Gyurcsány: Aki nem képes együtt tartani az ellenzéket, az később, kormányra kerülve az országot sem tudja egybetartani

0

A Demokratikus Koalíció elnöke szimbolikusan a Nyugati téren tartotta meg kampánynyitó beszédét. A nagygyűlés végén a párt elnökségi tagjai elvágták az Orbán vagy Európa feliratú szalagot.

„A múlt soha nem fog egyesíteni bennünket az ellenzéki oldalon, csak a jövő, ez pedig a kormányváltás” – mondta Gyurcsány Ferenc.

A pártelnök felvázolta a DK pozícióját a demokratikus ellenzékben: „a DK-t se legyőzni sem megkerülni nem lehet. Hozzátette: „Mi sem akarjuk a többieket se legyőzni sem megkerülni.”

Az egyéni választókerületekről Gyurcsány Ferenc elmondta:

a DK nem fog alkudozni az egyes választókerületeket illetően.

A Modern Magyarországgal az együttes megmérettetést választotta a DK, amelynek lényege: köztársaság vagy Orbán világa, alkotmányos demokrácia vagy mindennek az ellopása. Ennek a célnak az elérése érdekében át tudjuk hidalni a köztünk levő távolságokat is.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!