Kezdőlap Címkék Juhász Miklós

Címke: Juhász Miklós

Egy nem minden gyanún felül álló jelölt

A DK közleményben tiltakozik Juhász Miklós alkotmánybírói jelölése ellen, mert – mint írják – az több, mint aggályos.

Juhász Miklóst javasolta az Alkotmánybíróság új tagnak Balsai István helyére. Juhász köztudottan elkötelezett fideszes pártkatona, akinek a jelöléséről nemhogy nem voltak hajlandóak egyeztetni szélesebb körben, de a múltja sem éppen feddhetetlen.

Juhász Miklóst ugyanis, mint az kiderült, korábban már elítélték bennfentes információval való visszaélésért.

Juhász Miklós volt továbbá az, aki a Gazdasági Versenyhivatal elnökeként jogilag jóváhagyta, hogy a Fidesz egy kézbe vonja össze a különböző médiumokat, amiről később bírósági ítélet mondta ki, hogy jogellenes.

A Demokratikus Koalíció a korábbi gyakorlatának megfelelően nem hajlandó részt venni az új fideszes alkotmánybíróról való szavazáson.

Mi, európai magyarok – folytatódik a közlemény – úgy látjuk, hogy

az alkotmánybírók szerepkörébe nem fér bele sem az elvakult pártelkötelezettség, sem az, hogy korábban elítélték

egy ilyen kényes ügyben, sem pedig az, hogy végigasszisztálta, ahogyan a Fidesz bekebelezi a különböző médiafelületeket. A jelenlegi helyzetben kiemelten fontos lenne, hogy egy nagy tekintélyű, a magyar polgárok jogait védő, pártoktól független alkotmánybírónk legyen, Juhász Miklós azonban ezen feltételek egyikének sem felel meg.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!