Kezdőlap Címkék Járvány

Címke: járvány

Orbán hazug, méltánytalan, voluntarista

Orbán szokásos péntek reggeli rádiónyilatkozatában a médiában sokszor emlegetett aktuális mondandója mellett csak úgy mellékesen megismételt két, korábbról már ismert üzenetet. Ezúttal is elmondta, hogy az ellenzék, „a magyar baloldal a járványügyben csúfosan leszerepelt, túlságosan messzire mentek, nem segítettek, hanem csak ártottak”. És tovább: „azt kell megjegyeznünk mindannyiunknak, hogy ha baj van, a baloldalra nem lehet számítani”.

Ha ő ismétel, én is elismétlem, hogy ez egyáltalán nem igaz. A védekezés szervezése annak dolga, akinek kezében van a végrehajtó hatalom. Országosan ez a kormány. Országosan az ellenzéknek nem a kormány intézkedéseinek támogatása, hanem értékelése és bírálata a dolga.

Márpedig van mit bírálni azon, amit az Orbán-kormány járványügyben tett illetve nem tett.

Immár több, mint egy éve bírálja az ellenzék, hogy az Orbán-kormány más országokhoz képest keveset tesztel, és a tesztek csak azok számára ingyenesek, akiknek már tünetei vannak. Ha valaki például azért kíván tesztet csináltatni, hogy merjen-e találkozni idős, beteg rokonával, ezt csak sok pénzért teheti meg. Ez fékezi a védekezést, mint ahogy fékezi az is, hogy aki saját vagy családtagjának pozitív tesztje miatt nem megy dolgozni, az nem kap száz százalékos táppénzt, és ezért sokan inkább bemennek a munkahelyükre.

Hogyne bírálná ezért az ellenzék a kormányt? Ez a dolga, ezért küldték választói a parlamentbe!

Mint ahogy azért is joggal bírálta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott vakcinákkal oltanak Magyarországon, hiszen ez sokféle kockázattal jár. Ma sem tudjuk, hogy mennyire hatékony a Sinopharm vakcina, ellentétes értékelések vannak erről. Azért a másfél-kéthónapos előnyért, amit az oltási kampányban szerzett így a kormány, nem érte meg felrúgni a védőoltások alkalmazásának nemzetközi normáját. A csak jóváhagyott vakcinákkal történő, valamivel lassúbb oltási folyamatnak nem kellene több megbetegedést, több halottat jelentenie, ha a más országokban látotthoz hasonló mértékben alkalmazták volna a tesztelést, a kontaktuskövetést, a karantént.

Az ellenzék szerepét a járvány elleni védekezésben annak alapján helyes megítélni, amit ott tett az ellenzék, ahol maga gyakorolja a végrehajtó hatalmat – az ellenzéki önkormányzatokban.

Márpedig az ellenzékiek által vezetett önkormányzatok jelentős mértékben járultak hozzá a védekezéshez: védőeszközöket szereztek be az egészségügyi és szociális intézmények számára, tesztelték az ott dolgozókat és a lakosokat – vagyis azt tették, amit a kormány elmulasztott megtenni –, segítették az oltási kampányt, ha a kormány hagyta. Vagyis

Orbán állítása, hogy az ellenzék nem vesz részt a védekezésében, szemenszedett hazugság.

A Kossuth rádióban elhangzott interjú végén Orbán elismételte: „én azt szeretném, hogy ha azt mondhatnám, hogy nemcsak az életminőség, nemcsak a szívek fölemelése, nemcsak az élet szépségei tekintetében vagyunk előrébb, hogyha gyermekeink vannak, hanem hogy anyagilag is kiszámíthatóan és bizonyíthatóan jobban jár az a család, ahol több gyermeket vállalnak, mintha ezt nem tették volna meg.” És: „Én ugyan erőltetem ezt … de ebben a pillanatban még, bár a helyzet sokat javult, még mindig nem mondhatom azt …, hogy

aki gyermeket vállal, az havi költségvetése szempontjából is jobban jár, mintha nem vállalt volna.

… a havi rezsipénzeknél, költségvetésnél még nem ez a helyet. Tehát még növelni kell a családtámogatásokat, még növelni kell a gyerekek utáni adókedvezményt, és még mindenfajta egyéb támogatásokat kell adni a családoknak, hogy – ha mindent összevetünk, akkor – a havi költségvetés, családi költségvetés megtervezésekor vagy megszervezésekor azt mondhassa egy édesapa meg egy édesanya, hogy így, hogy több gyerekünk van, könnyebb is lesz az életünk.” Nemes célkitűzés? Sokak szerint igen, szerintem nem.

Ha valaki a fizetéséből gyerekeket is eltart, a család egy főre eső jövedelme a világon mindenütt alacsonyabb lesz, mint aki gyerekek nélkül él. A gyermekvállalást a legtöbb fejlett országban családi pótlékkal és/vagy adókedvezménnyel, nálunk emellett gyermekgondozási segéllyel illetve díjjal, a lakásszerzés illetve fenntartás költségeinek részbeni átvállalásával támogatják.

Magyarország a hatvanas évek óta, amikor alanyi jogúvá tették a családi pótlékot és bevezették a gyermekgondozási segélyt, nemzetközileg élen jár a gyermekvállalás pénzbeli támogatásában. Ez mérsékli a gyermekvállalásból eredő anyagi hátrányt, de nem szünteti meg.

A családtámogatások – akár direkt támogatásként, akár adókedvezményként nyújtják azokat – a költségvetésnek jelentenek terhet, a költségvetés forrásai pedig az adókból származnak, tehát azt jelentik, hogy a gyerekvállalás pénzügyi terheit részben a többi polgár fizeti. Nem magától értetődő viszont, hogy korlátlanul helyes a családtámogatások növelése. Bizonyos mértéken túl ez már társadalmilag méltánytalan: az Orbán által kívánatosnak tartott mérték az eleve szerencséseket tenné még szerencsésebbé a kevésbé szerencsések rovására. Különösen így van ez, ha figyelembe vesszük a családtámogatásoknak az Orbán-kormány által kialakított struktúráját. Mint tudjuk,

Orbán számára elvi kérdés, hogy csak a munkaviszonyhoz kapcsolódó támogatásokat, tehát az adókedvezményt növeljék, a családi pótlékot pedig nominálisan se növeljék, annak reálértéke tehát csökkenjen. (Ez a „munkaalapú társadalom” orbáni doktrínájából, a jóléti társadalom elutasításából következik.)

Ugyanígy a lakhatás támogatásában a saját tulajdonú lakás megszerzését támogatják hitelezési kedvezménnyel vagy a lakásvásárlást, lakásfelújítást szolgáló juttatással, a bérlakásban élést viszont nem támogatják. Mindez azt jelenti, hogy a gyerekesek napi megélhetésének támogatását is a stabil foglalkoztatás alapján tisztes jövedelemmel rendelkezőkre irányítják, és a jövedelmük szintje és stabilitása alapján hitelképesekhez irányítják a lakhatás állami támogatását is.

Az eddigi intézkedésekből jól látható, hogy a családtámogatások további bővítése is a Fidesz által kedvezményezett közepes illetve magas jövedelmű társadalmi csoportokra irányul.

Ezért volna kiváltképp méltánytalan, ezért sértené az elemi társadalmi igazságosságot, ha megvalósulna Orbán elképzelése, hogy az állam kifejezetten jobb anyagi körülményeket teremtsen másokhoz képest a gyerekesek számára.

Orbán elképzelése nemcsak méltánytalan, de téves is, amikor azt feltételezi, „hogyha jó gazdaságpolitikát, jó családpolitikát csinálunk, és elhárítjuk azokat az akadályokat, amelyek miatt a fiatalok kevesebb gyereket vállalnak végül, mint amit szerettek volna, akkor Magyariországnak a népesedési, biológiai, szellemi és lelki egyensúlya helyre fog állni.” Ez illúzió.

A családtámogatások erőltetett emelése máshonnan von el pénzt, másutt teremt feszültségeket, és ezek a feszültségek óhatatlanul az egész társadalom közérzetét rontják, márpedig a gyermekvállalást az össztársadalmi közérzet legalább olyan mértékben fékezheti, mint a gyermekvállalás közvetlen anyagi terhei.

A fejlett országokban sehol sem érték el azt a „népesedési egyensúlyt”, amelyet a maga intézkedéseivel Orbán megcéloz, mindenütt szükség van bizonyos mértékű bevándorlásra. Az orbáni családtámogatási politika nemcsak méltánytalan, nemcsak igazságtalan, hanem voluntarista is.

Sokkal több áldozata van a koronavírus járványnak

A Washingtoni egyetem szerint jóval többen veszíthették életüket a Covid-19 járvány miatt mint ahogy azt a Johns Hopkins egyetem számon tartja – a hivatalos közlések alapján.

3,2 millió a hivatalos jelentések összegzése alapján megállapított adat, amely a valóságban több mint 6,9 millió! A Washingtoni egyetem arra alapozta a számításait, hogy megnézte a járvány előtti halálozási mutatókat, és azokat összevetette a pandémia számaival.

Eszerint Magyarországon több mint 37 ezren haltak meg a Covid-19 járvány következtében. Hivatalosan ez a szám több mint 28 ezer.

Van, ahol csalnak

Indiában, Törökországban és másutt is megfigyelhető, hogy a központi vezetés arra utasítja a helyi hatóságokat, hogy ne minden Covid esetet jelentsenek. Ezekben az országokban arra hivatkoznak, hogy pánik törne ki az országban, ha az emberek megtudnák: milyen súlyos a helyzet!

Oroszországban 100 ezer fölött van – hivatalosan – a korona vírus halottak száma, de a valóság ennek az ötszöröse-hatszorosa is lehet!

Putyin viszont szeptemberben választásokkal néz szembe, ezért nem kívánja a valóság bemutatásával sokkolni polgártársait.

Ennek persze megvan az a következménye is, hogy az oroszok kétharmada nem kívánja beoltatni magát!

Peszkov, Putyin szóvivője ezt azzal magyarázza, hogy az oroszok hagyományosan bizalmatlanok a hatalom felhívásával szemben.

Az átlagpolgár nincs tudatában az őt fenyegető veszélynek, mert a szigorúan ellenőrzött média igencsak szűken adagolja a járvány következményeivel kapcsolatos híreket és beszámolókat.

A lakosság vonakodása azzal az előnnyel is jár, hogy Putyin csapata vígan árusíthatja az orosz vakcinákat külföldön – feltöltve ezzel az államkasszát és növelve Oroszország amúgy nagyonis megkopott presztízsét.

Ideje volna nyitni?

Az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István azzal állt elő egy tegnapi sajtótájékoztatón, hogy „nyitni kellene”, „újra kell gondolni a kormányzati korlátozások mértékét”.

Szerinte a november 11-én bevezetett korlátozások – a vendéglátás és a szállodák, valamint a színházak, mozik, hangversenytermek, edzőtermek stb. bezárása – felülvizsgálandó, mert a társadalom, a vállalkozások tűrőképessége elfogyott. Ceglédi Zoltán politikai elemző a hvg360-on „Kedves Egyesült Ellenzék, nyissatok, ne lökjetek minket a Mi Hazánkhoz!” címmel ismétli meg Ujhelyi követelését, hozzátéve, hogy a vendéglátás nyitását a politikában egyedül a Mi Hazánk képviseli, és nem lenne szabad az ellenzéki pártoknak a Mi Hazánkra hagyni a korlátozásokkal elégedetlenek politikai képviseletét.

Nagyon nem értek egyet velük.

Engem is nyomaszt a bezártság, az, hogy idős, krónikus betegségekkel is sújtott emberként a veszélyeztetett csoportokhoz tartozom, és egyedül töltöm a heteket a lakásomon, hónapok óta nem találkozhatom a hozzám legközelebb állókkal. Azt is tudom, hogy ez még hónapokig így lesz, az oltásra nekem is még hosszú ideig várnom kell.

Mégis azt mondom: ezeket a hónapokat nekem is, a vendéglátósoknak is, a kultúra embereinek is, az egyetemistáknak is ki kell bírnunk. Aki megbetegszik, és hetekig, hónapokig ágyhoz van kötve, és reményt adó orvosi kezelést kap, annak ki kell bírnia a gyógyulásig tartó heteket, hónapokat, akkor is, ha nehéz.

A koronavírus-járvány az egész ország, az egész világ egyfajta megbetegedését jelenti. Van rá reményt adó kezelés, reményt adó gyógyszer, előbb-utóbb az oltás, amelyet lenyűgöző erőfeszítéssel, példátlanul gyorsan kifejlesztettek a tudósok és gyártja a gyógyszeripar. Ötmilliárd embert kell vele ellátni, köztük legalább négyszázmillió európait, és ennek elérése még eltart egy darabig. Az addig tartó időre a kezelés fő eszköze az emberek közötti találkozások lehetséges legnagyobb mértékű korlátozása.

Segít a kézmosás, az általános fertőtlenítés, segít a maszk is, de a legfontosabb mégis csak az, hogy minél kevesebb találkozás nyisson utat közöttünk a vírusnak.

Ezért bizony áldozatot kell hoznunk. Ahogy egy beteg embernek az élet sokféle öröméről kell lemondania – a gyógyítható betegnek átmenetileg, a nem gyógyíthatónak végleg, életük végéig –, úgy kell a betegségtől szenvedő országnak, világnak átmenetileg lemondania életünk sokféle öröméről: a vendéglőbe, kávéházba járásról, a nyaralásról, a színházról, moziról, hangversenyről, klubéletről, a vallásgyakorlás közös formáiról.

A pápa még a karácsonyi éjféli misét is közönség nélkül celebrálta Rómában, Tokióban elhalasztották az olimpiát, a világ operaházai, zenekarai online előadásokat tartanak, online tartják az uniós csúcsértekezleteket, tudományos konferenciákat és így tovább.

Orbán Viktor augusztusban, a második hullám előtt azt hitte, hogy az országnak „működnie kell”, elég a határokat lezárni és elterjeszteni a maszkviselést, és nem vették elő a tavasszal használt „maradj otthon” jelszót. Hiba volt, és

a kormánynak novemberben módosítania kellett a védekezés módját.

Sajnos a sokkal enyhébb tavaszi hullámhoz képest nálunk is, és Európában másutt is visszaszorult a home office, most kerül csak napirendre, hogy széles körben alkalmazzák, sőt elrendeljék mindenütt, ahol lehet. Igaz, a vendéglátó és kulturális vállalkozásoknak az eddiginél komolyabb, kiszámítható kompenzációt kell nyújtani.

Szerintem nincs itt az ideje a nyitásnak. Nem akkor kell nyitni, amikor nem bírjuk már tovább a bezártságot – felnőtt emberek vagyunk –, hanem akkor, amikor a tömeges oltás megteremti ennek feltételeit. Most éppen ott tartunk, hogy a vírus új mutációi fokozzák a veszélyt, és sok európai kormányt késztettek a korlátozások szigorítására.
Én a találkozások korlátozásából három fajta találkozással tennék csak kivételt: a munkába járással (ahol nincs mód a távmunkára), az orvoshoz járással, ahol annak halasztása egészségromlással járna, és a bölcsődei, óvodai és általános iskolai jelenléttel, mert a tavaszi hullám idején Európa-szerte szerzett tapasztalatok szerint annak hiánya visszafordíthatatlan, tartós károkat okoz a gyerekeknek. E három kivételtől eltekintve kitartanék amellett: a találkozások (kontaktusok) maximális korlátozására kell törekednünk

11 milliós várost zártak le Kínában járvány veszély miatt

Sicsiacsuang Hopej tartomány fővárosa, amely közel van Pekinghez. A Holdújév közeledtével ezért a hatóságok a maximális szigorral próbálják megfékezni a járványt.

83 Covid-19 fertőzöttet számláltak Sicsiacsuang városában – tudósít a pekingi China Daily, amely beszámol arról is, hogy mit jelent az elzárás a gyakorlatban.

Egyetlen jármű sem hagyhatja el a 11 milliós várost illetve léphet be oda – kivéve a járvány ellen küzdő különleges matricával rendelkező autók. Minden járműben maximum két ember ülhet, és mindkettőnek fel kell mutatnia a személyi igazolvány mellett az érvényes negatív vírus teszt igazolást is.

A repülőtér is csaknem teljesen leállt, mert Sicsiacsuang legfertőzöttebb körzete mindössze 10 kilométerre fekszik tőle.

A pályaudvar leállt: senki sem érkezhet vagy távozhat vonaton a városból.

Három helyi vezetőt megbüntettek, mert későn jelentették a fertőzést – írja a China Daily. A baj az, hogy a fertőzés központja nem magában a városban van hanem egy Sicsiacsuanghoz csatolt faluban, ahol nagyon szerény az egészségügyi ellátó rendszer. A hétvégén észlelt fertőzés miatt az egész 11 milliós várost le kellett zárni.

(Kínában minden nagyvároshoz sok falusi települést is hozzácsaptak, mert még Mao elnök döntött úgy, hogy a megfelelő mezőgazdasági ellátás érdekében agrár övezetnek is kell a városhoz tartoznia.) A teljes zárással egyidőben megkezdődött a tömeges tesztelés Sicsiacsuangban. Ezért Hopej tartomány 1000 egészségügyi dolgozót küldött oda más településekről.

Hopej más városai is fertőzöttek

Az okozza a legnagyobb fejtörést a kínai hatóságoknak, hogy Hopej tartomány más városaiból is jeleztek új Covid-19 fertőzést. 51 új esetet jelentettek csütörtökön – a többi között Hszingtai városából is, ahol emiatt korlátozták a távolsági autóbusz forgalmat – írja a China Daily.

Hopej tartományban az összes fertőzöttek száma meghaladja a 230-at – a Global Times híradása szerint. A pekingi vezetés angol nyelvű portálja címlapon közli a cikket, ezzel is hangsúlyozva, hogy a Holdújév előtt fokozott figyelmet kell fordítani a járvány veszélyre.

Orosz vírus?

Nem találják az első fertőzöttet Sicsiacsuangban, de a vírust elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy kívülről hozhatták azt be a Peking közeli nagyvárosba. A vírus hasonlít ahhoz, melyet korábban Oroszországból hoztak be – hangsúlyozza a Global Times. Egy vírus szakértő arról nyilatkozott a portálnak, hogy valószínűleg a repülőtérről terjedhetett el a vírus akár ember akár valamilyen tárgy révén. A terjedését felgyorsította a szilveszter, melyet a falusiak nagy családi körben ültek meg Sicsiacsuang külső területein, melyeket most még magától a várostól is elzártak, minezt Kína kellős közepén.

Reggeli vírusjelentés megjegyzésekkel, 2020. december 29. kedd

Tavaly év vége óta már több mint 80.844.732 embert fertőzött meg és  1.765.998 életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Az elmúlt 24 órában 483.286 új fertőzöttet regisztráltak.

Magyarország 

Hazánkban 902 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 317.571 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 131 az elhunytak száma 9.292 főre emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma 169.914. Kórházban 6.298 koronavírusos beteget ápolnak, közülük  444-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 21.667-en vannak.

Az elmúlt huszonnégy órában 6.190 mintavételre került sor a pozitivitási arány 14,57%.

A pozitivitási arány még mindig nem éri el a WHO ajánlását, amely 5% feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány.

A WHO által kívánatosnak tartott tesztelési mennyiséget eddig két napon érte el a közegegészségügy.

A fertőzés terjedésének valódi állapotáról akkor kaphatnánk valós képet, ha minden nap ugyanannyi, ugyanolyan területi elosztásban kerülne sor a mintavételre. A jelenlegi hatezres mintavételi szám közel ötöde az eddigi maximális számnak, azaz az egy napon elvégzett majdnem harmincezres mintavételi mennyiségnek. Ilyen elven,

ha nem végeznénk egyetlen tesztet sem a kormány kommunikációjában megszűntnek lehetne nyilvánítani a járványt!

Kivégzés a járványtilalmak megsértése miatt

Észak Koreában nem viccelnek a Covid-19 járvánnyal, amely hivatalosan ugyan nem létezik, de a hatalom mégiscsak elszántan harcol ellene. Olyannyira, hogy lezárták a kínai határt, amely pedig létfontosságú az észak-koreai gazdaság és persze a csempészet szempontjából.

Kim Dzsong un, az ifjú generális állítólag maga is megkapta a Covid-19 fertőzést, ezért szerepel oly ritkán a nyilvánosság előtt. A szövődmények megtámadták idegrendszerét is. Ennek kettős hatása van: egyrészt sírva kérte honfitársai bocsánatát azért, hogy képtelen volt jobb életszínvonalat teremteni. Ilyesmire évtizedek óta nem került sor Észak Koreában, melyet a Kim dinasztia irányít vaskézzel 1945 óta.

A másik következmény az, hogy több munka hárul a diktátor húgára. Kim Jodzsong immár nemcsak a propaganda irányítója és bátyjának kabinetfőnöke, de ő helyettesíti a diktátort akkor amikor az nincs abban az állapotban, hogy az államügyeket intézhesse.

Kivégzés a határ övezetben

Egy csempészt állítottak kivégző osztag elé a kínai határ közelében, hogy ily módon riasszák el az észak koreaiakat attól, hogy a dinamikusan fejlődő kínaiaktól szerezzék be a létfontosságú cikkeket is.

A korábban kevésbé őrzött határon megsokszorozták a határőrök számát, és hangszórókon tudatják a lakossággal: a határőröknek tűzparancsuk van!

Csakhogy Kim Dzsong un már a határőrökben sem bízhat meg 100%-ig.

Többször kiderült ugyanis, hogy a határőrség összejátszik a csempészekkel, akiktől védelmi pénzeket szednek illetve osztoznak a biznisz hasznán.

Ezért a diktátor a titkosszolgálat különösen megbízható alakulatait is a határra rendelte azzal a feladattal, hogy ők ellenőrizzék a határőröket!

Az eredmény? Idén már 75%-al csökkent Észak Korea kereskedelme Kínával, a csempészetre vonatkozóan nincsenek adatok, de abban minden szakértő egyetért, hogy dollár milliárdokról van szó. A legfőbb csempész maga a titkosszolgálat, amelynek mindenáron pénzt kell produkálnia a fegyverkezési programhoz.

Kim Dzsong un valószínűleg újabb rakéta kísérleteket hajt végre, hogy felhívja magára Joe Biden figyelmét – állítja a dél-koreai hírszerzés, mely szerint januárban a pártkongresszus előtt nagyszabású katonai parádé is lesz. Mit szól mindehhez a Covid-19 vírus?!…

Orbán meghátrál és csapdákat állít

Amit az elmúlt hetekben hangosan követeltek a szakemberek és részben az ellenzék is (nevezetesen a Párbeszéd), abba Orbán most részben belement.

Többször megírtam ezen az oldalon, hogy „az ország működőképességének fenntartása” érdekében kerüli az olyan korlátozásokat, amelyek a találkozások (a kontaktusok) radikális korlátozására irányulnak.
Most, a járvány felfutása miatt Orbán bejelentette a rendezvények betiltását, a lakodalmak megtiltását, az esküvőkön és temetéseken és a magán-összejöveteleken való részvétel korlátozását, a középiskolai és felsőfokú oktatás digitális távoktatásra való átállítását, a vendéglátás helyszíni igénybevételének felfüggesztését, az üzletek esti nyitva tartásának korlátozását.
Lássuk be,

Orbán meghátrált, és tegyük hozzá, hogy jól tette.

Azok közé tartozom, akik egyetértenek azzal, hogy a bezárás az óvodákra és általános iskolákra nem terjed ki: bár azoknak is van szerepük a vírus terjedésében – éppen ma követelik osztrák tudósok az iskolák bezárását Ausztriában – én mégis azt gondolom, hogy a kisgyerekeknél nincs mód digitális átállásra, és a bezártság nekik okozza a legnagyobb kárt, és miattuk sok dolgozó szülőnek kellene otthon maradnia, ennek minden gazdasági és egyéb hátrányával.
A meghátrálás persze részleges. A pedagógusokat, akik az óvodákban és általános iskolákban továbbra is naponta találkoznak majd a gyerekekkel, hetente tesztelni fogják, ígéri Orbán, de a szélesebb körű tesztelésről és általános kontaktuskutatásról nincs szó, arra nem hoztak létre apparátust, a tisztiorvosi szolgálat Lázár János idején végrehajtott felszámolása ebben lehetetlen helyzetet teremtett. (Ebben nem követik Ausztriát és Németországot.)

A kormány, illetve személy szerint Orbán ezeket a korlátozó intézkedéseket a veszélyhelyzet újbóli bevezetéséhez kapcsolja, és elvárja az ellenzéki pártoktól annak holnapi megszavazását.

Az Eötvös Károly Intézet viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy ez hamis,

a korlátozó óvintézkedésekre a veszélyhelyzet júniusi feloldásakor hozott „átmeneti törvény” okán a katasztrófavédelmi és az egészségügyi törvény rendkívüli jogrend nélkül is módot ad. Itt

az ellenzéki pártok csapdába kerültek:

az újabb felhatalmazási törvény megszavazásával olyan jogkorlátozásokhoz is hozzájárulnának, amelyekre a járványkezeléshez nincs szükség. Ez történt tavasszal is, akkor az önkormányzatoktól vettek el rendeletekkel pénzt a veszélyhelyzetre hivatkozva.

Állított a kormány egy másik csapdát is a friss korlátozásokkal.

Azzal, hogy a felsőoktatásban is elrendelték az áttérést a digitális oktatásra, és a kollégiumok kiürítését is elrendelték, az SZFE diákjainak és tanárainak állítottak csapdát.

Ne csodálkozzunk, ha Szarka kancellár most el fogja rendelni az elfoglalt épületek azonnali kiürítését, és a veszélyhelyzet erre jogalapot is teremt. Ha az ellenzéki pártok támogatják a második felhatalmazási törvényt, akkor az ő jóváhagyásukkal történik ez.

Jobb későn, mint soha

A járvány terjedésének lassítása érdekében Orbán Viktor miniszterelnök szigorú korlátozásokat jelentett be, melyek szerda 0 órától lépnek érvénybe.

A magyar helyzet mindig 1-2 héttel követi az osztrák állapotokat – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint minden rendelkezésre áll a kórházakban az ágytól, maszkoktól a védőfelszereléseken át a lélegeztetőgépekig. A kórházi személyzet emberfeletti munkát végez, de az ő számuk és energiájuk is véges és ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor az egészségügy képtelen lesz megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. Ezért kell csökkenteni a fertőzések számát a meghozott intézkedésekkel.

  • Minden gyülekezést megtiltanak.
  • Kijárási tilalom lesz este 8 és hajnal 5 között, ebben az időszakban csak munkavégzés, munkából hazajárás vagy egyéb rendkívüli indokkal lehet az utcán közlekedni
  • Az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
  • Általános rendezvénytilalom lép életbe.
  • Az üzletek, fodrászatok, kisipari szolgáltatók 19 órakor bezárnak.
  • A szállodák csak üzleti célból fogadhatnak vendéget, turistákat nem.
  • Családi összejövetelen, magánrendezvényen legfeljebb 10 fő vehet részt.
  • Korlátozzák az esküvőn és a temetésen résztvevők számát, utóbbira csak 50 ember mehet egyszerre. Esküvőn csak a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt.
  • A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött tartják.
  • Szabadtéren az amatőr tömegsport is tilos, egyéni sporttevékenységet lehet végezni.
  • A szabadidős létesítményeket bezárják – múzeumokat, színházakat, edzőtermeket, mozikat, állatkerteket is.
  • A felsőoktatás átáll online üzemmódba, a kollégiumokat is be kell zárni.
  • Középiskolában 8. osztály fölött digitális oktatás lép életbe.
  • A bölcsődék, óvodák, általános iskolák nyitva maradnak a 14 év alattiak számára.
  • A kórházi dolgozókat, tanárokat, óvónőket és bölcsődei dolgozókat hetente, célzottan tesztelik.

A negyedik melléfogás

Most már nálunk is igazán riasztóak a számok. A szerda reggel jelentett 48 halálesetben ugyan valószínűleg van áthúzódás is az előző napról, de a trend egyértelműen azt mutatja, hogy nálunk is rohamosan terjed a fertőzés.

„Együtt újra sikerülni fog”

– hirdetik országszerte a kormányplakátok, és a csehországi, belgiumi, franciaországi számokra hivatkozva mondták a propagandisták, hogy bezzeg nálunk ellenőrzés alatt van a járvány.
Szeptember óta érezzük, hogy nem így van, és most már a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen levők és a halottak száma olyan mértékben emelkedik, hogy láthatjuk: nincs az országnak olyan szerencséje, mint a tavaszi első hullám idején.

Amit látunk, az az Orbán-kormány negyedik melléfogásának is következménye.

Az első melléfogás az volt, hogy az Orbán-kormány tíz évig elhanyagolta az esetleges járványra való készültséget, az államszervezet átalakítása során felszámolta a tisztiorvosi szolgálatot és elküldte az ott dolgozó szakemberek egy részét, nem töltötte fel a védőeszköz-készleteket, és emiatt a járvány kezdetén az orvosok, az ápolók, a szociális dolgozók sem rendelkeztek elemi védőfelszerelésekkel.
A második, súlyos melléfogás a kórházi ágyaknak a miniszterelnök utasítására elrendelt tömeges „felszabadítása” volt húsvétkor.

Ma sem tudjuk, hogy hány, de minden bizonnyal több ezer embert küldtek haza néhány nap alatt a kórházakból, akik között bizonyosan voltak kórházi ápolásra nem szorulók is, de volt legalábbis sok száz olyan beteg is, akinek állapotát, sok esetben életét kockáztatták ezzel.

A harmadik melléfogás a több ezer lélegeztetőgép felesleges beszerzése volt a tavaszi hónapokban, amelyekhez nem volt és nem lehetett hozzáértő szakszemélyzet, s amelyekre nem volt és ilyen mennyiségben még a járvány várható súlyosbodása esetén sem lesz szükség.
Azért érdemes felsorolni ezt a három súlyos melléfogást, mert jól mutatják: milyen hibákat okoz az önkényuralmi hatalomgyakorlás egy olyan területen, a járvány kezelésében, ahol a politikai döntéshozóknak a hozzáértő szakemberek általi kontrollja és a kormányhatalom intézkedéseinek folyamatos nyilvános vitatása elősegíthetné a hibák elkerülését. Ilyen kontrollmechanizmusok nálunk nem működnek, és a járványkezelésben tapasztalt melléfogások könnyebben érhetők tetten akár néhány hónap elteltével, mint a gazdaság- és társadalompolitika más területein, ahol a következmények csak évek, olyankor évtizedek elteltével láthatók.
A nyár folyamán Orbán minden bizonnyal úgy döntött, hogy az őszre várt második hullám esetén a tavaszitól eltérő stratégiát alkalmaz: elkerülendő az újabb gazdasági visszaesést, nem törekszik a társadalmi érintkezéseknek (kontaktusoknak) a tavaszihoz hasonló csökkentésére, nem zárják be az oktatási intézményeket, nem térnek rá sokfelé távmunkára, nem alkalmaznak kijárási korlátozást, nem zárják be a vendéglátóhelyeket, a szálláshelyeket.
Erről szól a kormány jelszava, miszerint az országnak továbbra is működnie kell. Orbán hozzátette:

„Mindenkit, aki elkapja ezt a betegséget, meggyógyítunk”.

Azt feltételezte, hogy a tavasz óta végrehajtott eszközbeszerzésekkel, a kórházhálózat fejlesztésével a minden bizonnyal sokasodó fertőzés és megbetegedés kezelhető. Nem tudjuk, mennyire merték a kormány szakemberei figyelmeztetni az e politikából következő kockázatokra, veszélyekre, bár néhány figyelmeztetés nyilvánosságra is került.
Az önkényuralmi rendszer vezetője azonban szemlátomást elnyomta a szakembereket, leverte az aggodalmakat, és ragaszkodik az önkényes döntéshez. Ezt nevezem negyedik melléfogásnak. Félő, hogy ennek sokkal súlyosabb következményei lesznek megbetegedésekben, halálozásban, mint a korábbi melléfogásoknak egy szerencsésebb helyzetben.
Ahogy Európa számos országában, nálunk is újra rá fog kényszerülni a kormány durvább korlátozásokra is, de hetekkel később, mint azt demokratikus politikai rendszerben, a kormányzati döntések folyamatos nyilvános ellenőrzése esetén történhetett volna.

Az orbáni külön-utasság akadályozza az európai védekezést

Értelmetlen és felelőtlen az a különutas magatartás, amelyet az Orbán-kormány tanúsít a járvánnyal szembeni uniós védekezéssel kapcsolatban – áll Ujhelyi István EP parlamenti képviselő nyílt levelében.

Mint az a sajtóban megjelent nyilatkozatokból világossá vált: a Fidesz-kormány nem támogatja az Európai Bizottság azon javaslatát, amely közös szabályok kialakításával tenné átláthatóbbá a tagállamok utazási korlátozásait, például egységes tesztelési szabályokon alapuló, koordinált és kiszámítható karantén-intézkedésekkel.

Erre nemcsak a vírus terjedésének hatékonyabb megfékezése, a polgárok egészségének védelme, valamint az unión belüli, biztonságos körülmények közötti szabad mozgás fenntartása miatt van szükség, de nem utolsó sorban az európai gazdaság kiszámíthatóbb működésének biztosítása miatt is. A szokásos orbáni kekeckedés most épp ennek fekszik keresztbe.

Teljesen világos és egyértelmű, hogy a Fidesz számára a sehova nem vezető EU-ellenes szabadságharc és a rövidtávú pártpolitikai érdekek hajhászása fontosabb, mintsem az átfogó és hatékony megoldás. A nemzeti hatáskörre hivatkozva akadályozzák a közös fellépést, miközben azokon a területeken, ahol kizárólagos nemzeti hatáskörrel bírnak – például a közegészségügy működtetése és finanszírozása -, már láthatóan rosszul teljesítenek. A koronavírus járvány egy olyan kihívás, amelyet szögesdróttal, propaganda-plakátokkal és katonai kifejezéseket pufogtató miniszterelnöki beszédekkel nem lehet megállítani. Ez az egészségügyi krízis a teljes európai közösséget érinti, ezért semmivel sem indokolható a közös megoldások és közös fellépések akadályozása.

A kormány továbbra sem akar szembesülni a valósággal, ezért nincs például széleskörű és ingyenes tesztelés. Az abnormális kuruckodás helyett inkább azzal foglalkozzanak, hogy mindennap rekordokat dönt a fertőzöttek száma, a legsúlyosabb károkat elszenvedő ágazatok pedig – mint például a turizmus – érdemi állami segítség hiányában a teljes összeomlás szélére kerültek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!