Kezdőlap Címkék Jair Bolsonaro

Címke: Jair Bolsonaro

Orbán brazil barátja veszített a választáson

Jair Bolsonaro, ha minimális mértékben is, de alulmaradt Lula ex elnökkel szemben, aki így harmadik periódusát kezdheti majd meg. Macron francia elnök azonnal gratulált az új brazil elnöknek. Ezzel azt kívánta jelezni, hogy semmiképp sem szeretné, ha Donald Trumphoz hasonlóan Jair Bolsonaro is megkérdőjelezné a választás eredményét.

Bolsonarot gyakran nevezik trópusi Trumpnak. Fiatalkorában a hadseregben szolgált, ahol még jól emlékeznek a diktatúra idejére amikor Lulát és más baloldali vezetőket börtönbe csuktak.

Akkoriban persze az Egyesült Államok még támogatta a katonai diktatúrákat, hogy visszaszorítsa a szovjet befolyást. A Szovjetunió bukását követő időszakban a katonai diktatúrák is elveszítették a jogosultságukat Latin Amerikában. Lula így lehetett elnök két perióduson keresztül is. Utóda, Dilma Rousseff  vitte csődbe a baloldali rendszert, melyet elárasztott a korrupció.

A baloldal jelentős mértékben javított a szegényebb néprétegek helyzetén, de nem alakított ki sikeres gazdasági modellt. Brazília továbbra is nyersanyag szállítóként kapcsolódik a globális gazdaság rendszerébe.

Orbán és Bolsonaro

A brazil elnök, aki Putyinnal is tárgyalt, megállt Budapesten, hogy közös fénykép készülhessen Orbán Viktorral, aki globális egységre hívta fel a populista jobboldalt. A világgazdasági válság hatalomra segítette Meloni asszonyt Itáliában, de megbuktatta Bolsonarot Brazíliában. A populista jobboldal hatékony a bírálatban, de nincs receptje a válság leküzdésére. A populista baloldal, mely most győzött Brazíliában, hasonló helyzetben van. Lula elnöknek egyáltalán nem lesz könnyű teljesíteni választási ígéreteit. Washington valószínűleg támogatja Lula elnököt, de a gazdasági problémák megoldásához ez kevés. Brazília az utóbbi időben Kína felé tájékozódik. Tagja a BRICS szövetségnek, amely új világrendet akar, melyet már nem kizárólag az Egyesült Államok határoz meg. A több pólusú világrend, melyről Orbán Viktor is gyakran szónokol, egyelőre csak vágyálom. A világgazdasági válság megmutatta, hogy egyelőre a dollár a király. Kína G2 világrendet akar vagyis az USA-val együtt kormányozná a világot. Brazíliának vagy Magyarországnak periferikus szerep jut mindkét rendszerben, ahol a helyi populista hatalmaknak a saját erejükből kell boldogulniuk akkor amikor a lakosság többségének az életszínvonala csökken.

Bolsonaro, a „megmentő” Budapesten

Bolsonaro brazil elnök jóval közelebb ülhetett vendéglátójához, Putyinhoz  mint Orbán Viktor, akivel különben a mai napon találkozik Budapesten.

Putyin környezetében korábban a Covid vírussal indokolták meg a hosszú asztalt, amely nemcsak Orbán Viktor esetében keltett feltűnést, de Emmanuel Macron francia államfőt is messzire ültették Putyintól. Később az orosz államfő a hosszú asztal mellett fogadta két fontos miniszterét: Lavrov külügyminisztert és Sojgu hadügyminisztert is.

Aztán megjött Jair Bolsonaro brazil elnök, aki már komfortosan tárgyalhatott Putyinnal.

Bolsonaro akadályozta meg a harmadik világháborút?

Ezt állítják a dél-amerikai Trump hívei, akik szerint pontosan aznap tárgyalt a brazil elnök Putyinnal, amikor a CIA szerint Oroszországnak meg kellett volna támadnia Ukrajnát. Ehelyett az oroszok csapataik egy részét visszavonták az ukrán határtól. Ezt értelmezik úgy a brazil elnök hívei, hogy Bolsonaro megmentette a világot a harmadik világháborútól.

Korábban már a Covid világ járványtól is meg akarta menteni Brazíliát. Az eredmény több mint 600 ezer halott, ezzel Brazília a második helyen áll az USA mögött (több mint 900 ezer halott). Lakosság arányosan Magyarország náluk picit rosszabbul áll a maga 42 ezernél több halottjával.

Trump hívei igyekeznek összetartani

Az USA elnökének választási veresége után Trump külföldi híveit folyamatosan biztosítja támogatásáról. Nemcsak Orbán Viktor vagy Jair Bolsonaro járt így, de nemrégiben Eric Zemmour, a francia szélsőjobb egyik elnökjelöltje társaloghatott 40 percig Donald Trumppal.

Biden diplomáciája igyekszik levadászni Trump híveit

Hernandez hondurasi elnököt Trump jó szövetségesének tartotta noha jelentették róla, hogy a latin amerikai kábítószer maffiák egyik legfőbb keresztapja, aki több millió dollárért biztosít védelmet és támogatást a klánok vezéreinek.

Hernandez elnök testvérét az USA-ban már elítélték: életfogytiglant plusz harminc évet kapott! Washingtont kérvényezte az ex elnök kiadatását is, és a baloldali kormányzat sietett eleget tenni a kérésnek. Élő televíziós adásban bilincselték meg Honduras ex elnökét, aki hamarosan bírái elé kerül az Egyesült Államokban.

Orbán Viktor csütörtökön találkozik Jair Bolsonaro brazil elnökkel a Karmelita kolostorban.

A populista elnök az oltásellenes kampány vezére

Jair Bolsonaro, brazil elnök a vírus szkeptikusok első számú szószólója lett a világban miután Donald Trump a választások elvesztése után már nemigen foglalkozik a Covid-19 vírussal. Az USA viszont Nagy Britannia után elsőként fogott bele a Pfizer-BioNtech oltási kampányba.

Brazília elnöke folyamatosan a Covid-19 védőoltás ellen kampányol.

„Krokodilus is lehet belőled a Covid oltás után!”

– ilyesmivel áll elő a populista államfő miközben az USA-ban és Európában gőzerővel kezdődött meg az oltási kampány.

Az Egyesült Államokban és Brazíliában volt a legtöbb halottja a Covid-19 járványnak, és ebben nagy szerep jutott annak, hogy mindkét állam elnöke erősen vírus szkeptikus húrokat pengetett. Sok szakértő úgy véli, hogy Donald Trump ezért is veszítette el a választásokat az Egyesült Államokban.

Jair Bolsonaro ennek ellenére nem állt le: azzal szórakoztatja honfitársait, hogy szidalmazza a Pfizer-BioNtech oltást, mely 95%-os védettséget biztosít. A brazil elnök azon a rutin figyelmeztetésen élcelődik, hogy a védőoltás feliratán ott a jelzés: a mellékhatásokért a gyógyszer előállítója nem vállalja a felelősséget.

„Ne csodálkozzatok tehát, ha nőknek szakálla nő az oltás után! A férfiak pedig női hangon kezdenek el majd beszélni! Vagy épp valaki krokodilussá válik!”

Kínos párhuzam

Az Epoca című brazil lap felidézi egy népszerű képregény sorozat polgármester hősét, aki azért nem küzd a járvány ellen, mert így megtelnek a temetők! Neki ebben van üzlet. Hozzá hasonlítja Brazília vírus szkeptikus elnökét a helyi lap mondván több mint 7 millió a vírusfertőzött és csaknem kétszázezer a halottak száma – illene kissé komolyabban venni a Covid-19 járványt!

Mindeközben az oltási kampány körül teljes a káosz – jelenti a Reuters Brazíliából. Meg is kérdezték Bolsonaro elnököt: mégiscsak annyi vírushalott után nem izgatja ez egy kissé? „Fütyülök rá!” – válaszolta a legnépesebb latin-amerikai állam elnöke.

Nyomás alatt kell tartani a politikai idiotizmust képviselő állami vezetőket!

Ujhelyi István szerint folyamatos nyomás alatt kell tartani az idióta politikai elveket képviselő állami vezetőket. Vonatkozik ez egyaránt a brazil Jair Bolsonarora pont úgy, mint hazánk jeles elnökére: Orbán Viktorra.

Egyre nagyobb az elvárás az Európai Uniótól is, hogy tegyen végre érdemi lépéseket az eszement brazíliai erdőirtás felelőtlen állami engedélyezőivel szemben. A francia elnök és a német kancellár már világossá tette, hogy szükség esetén blokkolnák az EU és a dél-amerikai országok kereskedelmi megállapodását, ha a brazil vezetés továbbra is nemhogy védené a földünk tüdejét jelentő esőerdőket, de inkább egyenesen támogatja az amazóniai dzsungelek kiirtását.

Az Európai Parlament tagjaként hasonló ellenállásra hívtam két napja európai képviselőtársaimat én is egy nyilatkozatomban, amikor egyértelművé tettem: nemsokára újra az EP elé kerül a hivatkozott szabadkereskedelmi megállapodás, amelyet azonban addig egyetlen EP-képviselő sem támogathat tiszta lelkiismerettel, amíg Brazília nem ad valós garanciákat arra, hogy véget vet a minősíthetetlen és embertelen fairtásnak.

Nyomás alatt kell tartani a politikai idiotizmust képviselő állami vezetőket, elég a finomkodó eszközökből!

Nézzük a tényeket: bolygónk alig hét százalékát fedik már csak esőerdők, amelyek az általunk kibocsátott üvegházhatású gázok egyharmadát nyelik el. Jair Bolsonaro jobboldali brazil elnök hiába kötelezte kormányát a párizsi klímaegyezmény keretében arra, hogy nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét, ehelyett nyíltan támogatja az erdőirtásokat (többtucat focipálya méretű terület veszik kárba naponta; csak hogy Orbán is értse), mondván a klímaváltozás csak kamu, a brazil gazdasági növekedés gátja pedig nem lehet holmi környezettudatosság.

Ugyanez a jobboldali politikus mondta azt is, hogy a környezeti fenntarthatóság egyik megoldása, ha az emberek csak kétnaponta ülnének vécére. Komolyan. Nem viccelt. És ezek az illiberális politikai idióták észre sem veszik, hogy közben mindent tönkretesznek.

A történelmi tények kedvéért pedig még egyetlen apróság: a homofób kijelentéseket tevő, a politikai ellenfeleivel szembeni „tisztogatásról” beszélő, a civilszervezeteket vegzáló, a rendőri erőszakot legitimáló Jair Bolsonaro brazil államfő beiktatásán alig egy tucat ország vezetése képviseltette csak magát. A kevesek egyike Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt, akivel kedves barátként veregették meg egymás illiberális vállát, hangsúlyozva, hogy a migráció kapcsán mennyire nagyon, de nagyon egyetértenek. Az „értékazonosság fontos pontja volt”, mint fogalmaztak később, hogy Brazília is kilépett az ENSZ migrációs csomagjából. Tavasszal arról szóltak a kormányzati hírek, hogy Bolsonaro brazil elnök még idén személyesen is viszontlátogatja nagy barátját, Orbán Viktort. Ha valóban így lesz, elvárjuk a magyar kormányfőtől, hogy környezetünk és földünk fenntarthatósága érdekében a leghatározottabban ítélje el az erdőirtásokat, szólítsa fel brazil elvbarátját a klímaegyezmény betartására és tegye világossá: Magyarország nem támogatja a szabadkereskedelmi megállapodást mindaddig, amíg nincsenek valós garanciák brazil részről a környezettudatosság visszaállítására.

Ha megint csak bizniszelésre, agyatlan migránsozásra és férfias vállveregetésre futja majd tőlük, akkor inkább ne is jöjjön.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázötvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Kokainnal bukott le Bolsonaro testőre

Rengeteg kokainnal bukott le a brazil elnök egyik embere Spanyolországban. Bolsonaro elnök kormányőrségének egyik őrmesterét elcsípte a spanyol rendőrség Sevilla repülőterén: bőröndjében 39 kilogramm kokaint találtak.

Jair Bolsonaro brazil elnök Oszakába repült és útközben megállni tervezett Sevillában. A tartalék gép előbb szállt le, ezen utazott az őrmester, aki már több külföldi úton is elkísérte Brazília elnökét. Aki úgy került hatalomra, hogy elődeit korrupcióval vádolta meg. Az ellenzéki sajtó már régóta írogat arról Brazíliában, hogy a jobboldali Bolsonaro elnök élvezi a kábítószer-maffiák támogatását is.

Amint Bolsonaro elnök hírül vette az őrmester őrizetbe vételét, utasította a kormánygépet, hogy kerüljék ki Spanyolországot. Az elnök gépe végül Lisszabonban tartott technikai pihenőt , majd tovább repült Oszakába, ahol a G20 csúcstalálkozót rendezik a hétvégén. „Több, mint 300 ezer ember szolgál a brazil hadseregben. Nem lehet mindenkit állandóan ellenőrizni” – írta Twitteren Jair Bolsonaro.

Az ellenzéki sajtó szerint az őrmester nyilvánvalóan „öszvér” volt, aki kihasználta az elnöki gép adta kiváltságokat. Brazília alelnöke is elismerte, hogy az őrmester a kábítószer maffia megbízásából szállított 39 kilogramm kokaint külföldre.

De vajon nem rendszerről van-e szó? – teszi fel a kérdést az ellenzéki sajtó Brazíliában, ahol máris Aerococa botrányról beszélnek.

Menekülőút?

0

Az jár a fejemben, hogy miért választotta a közismerten családszerető Orbán Viktor a családi szilveszterezés helyett az utazást a távoli Brazíliába, a részvételt az új brazil államfő, a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro beiktatási ünnepségén.

Elgondolkodtató, hogy a 193 ENSZ tagállamból hazánkkal együtt is csupán 12 ország vezetője jelezte a részvételét. A nagyarányú távolmaradás jól mutatja a volt katonatiszt iránti ellenszenvet, akiről köztudott, hogy számára a hatalomgyakorlás legrokonszenvesebb módja a diktatúra.

Latin Amerikában e szó hallatára mindenkinek milliók meggyilkolása jut eszébe. Az sem titok, hogy Bolsonaro szegényellenes, nőgyűlölő és homofób.

Meggyőződésem, hogy egy magát demokratikus politikusnak tekintő kormányfő nem megy el ilyen ünnepségre. Ezt bizonyítja 180 állam-és kormányfő tüntető távolmaradása is. Donald Trump érthető okokból gyakran hangsúlyozza Brazília fontosságát. De ő is csak a külügyminiszterét küldte el maga helyett. Hallottam olyan érvelést is, hogy Orbán Viktor diktátorok között érzi jól magát. Ha csak ez lenne a részvételének az oka, akkor nem kellett volna ilyen hosszú, fárasztó utazást vállalnia, hiszen néhány diktátort közelebb is talált volna, ráadásul mindegyikkel jó viszonyban van.

Véleményem szerint Orbán Viktor a részvételével üzenni akart. Jelezni akarta, hogy ő egyetért a Bolsonaro által vallott értékrenddel.

Sokan vagyunk akik azzal szoktuk vigasztalni magunkat, hogy a nemzetközi közvélemény nem azonosítja Magyarországot Orbán Viktorral. A magyarországi valóságot jól ismerő politikusok, külpolitikai szakértők és újságírók valóban nem. Hangsúlyozzák is, hogy a magyarok többsége nem osztja Orbán Viktor nézeteit.
Az viszont aggasztó, hogy a kevésbé tájékozottakat, az „átlagembereket” megtévesztheti a három legutóbbi magyarországi választás eredménye. Az, hogy Orbán pártja és rendszere már
három alkalommal kapta meg a parlamenti képviselői helyek kétharmadát. Ezt nem lehetetlen, de nehéz megmagyarázni. Ezért tartom károsnak, sőt nemzeti érdekeinkre veszélyesnek
Orbán Viktor kihívó részvételét Bolsonaro beiktatásán.

Kovács László

Beiktatták Jair Bolsonarót, Brazília szélsőjobboldali elnökét

Miután hivatalosan átvette a megbízatást elődjétől, az új brazil elnök azt mondta rövid beszédében, hogy „a nép ma elkezd megszabadulni a szocializmustól és a politikai korrektségtől”. Hozzátette, hogy a brazil zászló „soha nem lesz vörös”.

A Brazíliavárosban, a Planalto palotában Jair Bolsonaro átvette a jelképes elnöki szalagot elődjétől, Michel Temertől és ezzel formálisan is ő lett Brazília 38. elnöke. Ezt követően tartott beszédében bejelentette, összehívja a parlamenti képviselőket, hogy „strukturális reformokat” hagyjanak jóvá.

Hozzátette, hogy végrehajtja a szavazó urnákban kért változtatásokat és azon fog dolgozni, hogy Brazíliát a megérdemelt kiemelt pozícióba juttassa a világban. Megígérte, hogy harcot folytat majd a politikai alkuk és egyeztetések kormányzati modellje ellen és megszabadítja a nemzetet „az értékek kifordításától, az óriási államtól és a politikai korrektségtől”.

Szakít azzal az ideológiával, amely szerinte „védelmezi a banditákat és kriminalizálja a rendőröket”.

A gazdaságról Bolsonaro azt mondta, hogy szembeszáll a világválság hatásaival, javasolni fogja és bevezeti a „szükséges reformokat”. Más gazdag nemzetek mintájára az alapképzést helyezi majd előtérbe.

Beszéde végén Jair Bolsonaro utalt az ellene elkövetett szeptemberi merényletre és megismételte kampányának egyik szlogenjét: „A mi zászlónk soha nem lesz vörös. Csak akkor, ha szükség lesz a vérünkre ahhoz, hogy megtartsuk zöldnek és sárgának”.

Orbán Viktor gratulált

A magyar kormányfő, aki egyike volt a kevés megjelent külföldi vezetőnek, gratulált Jair Bolsonarónak. Valószínűleg tetszett neki a beszéd is – bár erről nem nyilatkozott facebook oldalán.

Forrás: Facebook

Orbán Benjamin Netanjahuval is tárgyalt

A 2019 elején Jeruzsálemben tartandó V4-Izrael csúcstalálkozóról is tárgyalt Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu Brazíliavárosban.

A két miniszterelnök áttekintette a magyar-izraeli kapcsolatok aktuális kérdéseit. Egyetértettek abban, hogy a következő időszakban szorosabbra fűzik a magyar-izraeli biztonságpolitikai és védelmi együttműködést.

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Trump gratulált a brazil elnöknek beiktatási beszédéhez

Az amerikai elnök gratulált Jair Bolsonarónak a beiktatási ünnepségén elmondott beszédéhez. „Gratulálok Jair Bolsonaro elnöknek, aki nagyszerű beiktatási beszédet mondott. Az Egyesült Államok önökkel van” – írta Twitter-bejegyzésében Donald Trump.

Bolsonaro szintén Twitter-bejegyzésben köszönte meg az amerikai elnöknek „a bátorító szavakat”. „Együttes erővel, Isten segedelmével, felvirágzást és haladást teremtünk népeinknek” – hangoztatta.

A fasiszta Jair Bolsonaro nézeteiről, a győzelmét lehetővé tevő válságról itt olvashat részleteket >>>

Ma iktatják be Brazília fasiszta elnökét

A magyar embereket általában egyáltalán nem izgatja, hogy mi történik a távoli Brazíliában, erről az országról csak a foci, a kávé és a tangában szambázó csinos lányok szoktak eszükbe jutni. A valóság azonban az, hogy ami ott zajlik, az hatással van az egész világra, így Magyarországra is.

Brazília ugyanis – bármilyen meglepő – világhatalom. Azt talán könnyű belátni, hogy egy egész kontinens – Dél-Amerika – vezető gazdasági és politikai hatalma, de az sem lehet kérdéses, hogy az egész bolygóra hatással van. Ez ugyanis az ötödik legnépesebb ország a maga 208 millió lakosával, és része a világ gazdasági elitjének is, mivel hosszú ideje ott van a 10 legnagyobb gazdaság között, most éppen a 8. vagy a 9. a GDP, vagyis a bruttó hazai termék adatok szerint. (Magyarország a GDP szerint az 58., pont Kazahsztán mögött, a 2016-os adatok szerint…)

Ráadásul a brazil politikai helyzet drasztikus változása része egy az egész világon érzékelhető tendenciának, a szélsőjobboldal és a populizmus erősödésének, aminek Donald Trump a jelképe. Az új brazil elnököt, Jair Bolsonarót éppen ezért szokták a „Trópusi Trump”-nak „becézni”. Ez azonban szerintem tévedés. Trump ugyanis csak egy demagóg populista, akit azért az amerikai szélsőjobb is támogat, míg

Bolsonaro egy igazi fasiszta.

Ez egy kemény jelző, de ha megnézzük, miket mond, teljesen indokoltnak érezhetjük. Kezdjük azzal, hogy az új brazil elnök dicsőíti a 1964 és 1985 közötti katonai diktatúrát, a legszívesebben visszaállítaná az akkori rendszert. Ennek érdekében politikai tisztogatást is ígért és a mostani – demokratikus – rendszer átalakításáról szokott szónokolni. A brazil katonai diktatúra persze nem volt olyan kemény, mint a chilei, de azért ott is bőven voltak gyilkosságok, letartóztatások, miközben nem működtek a demokratikus intézmények. Bolsonaro ezért elégedetlen is az egykori katonai katonai diktatúrával, szerinte azt jól tette, hogy megkínozta és megölte az ellenfelei egy részét, de legalább 30 ezerrel több embert kellett volna akkor megölni.

Bolsonaro a választási kampányban konkrétan azt ígérte, hogy támogatja az emberek kínzását, az pedig szerinte nem is igazi rendőr, aki nem öl. Azt is mondta már, hogy a vörös semmirekellőket el fogja takarítani az országból, olyan tisztogatás lesz, amilyet még nem látott Brazília. A diktatúra dicsőítésére nem mentség, csak részbeni magyarázat, hogy annak idején Bolsonaro katonai vezető volt…

Azt is megígérte, hogy elnöki rendelettel fogja megkönnyíteni a fegyverek vásárlását és a fegyvertartást a büntetlen előéletű állampolgároknak. Ennek hatására a Taurus Armas brazil fegyvergyár részvényeinek árfolyama 88 százalékkal nőtt egy év alatt.

Persze utálja a melegeket is,

azt mondja, jól el kellene verni őket. Sőt, inkább látná holtan a gyerekét, mint hogy az meleg legyen. A 63 éves Bolsonaro régóta, 27 éve parlamenti képviselő, és először akkor vált széles körben ismertté, amikor megakadályozta azoknak a tankönyveknek a terjesztését az iskolákban, amelyek a homofób előítéletek ellen is nevelni akarták a fiatalokat. Na és persze házasság is csak egy férfi és egy nő között lehetséges.

Egyébként a nőkkel is baja van, hiszen „beismerte” egyszer, hogy van egy gyengesége is, négy fia mellett ugyanis egy lányt is nemzett. Egy képviselőnőről pedig négy éve azt mondta, hogy még ahhoz is ronda, hogy megerőszakolják.

Na és ha már „Trópusi Trump”,

akkor természetesen kiléptetné Brazíliát a párizsi klímaegyezményből, a világ legnagyobb és legfontosabb zöld övezetét, az Amazonas-medencét pedig tönkretenné bányászattal, erdőirtással és az őslakosok elűzésével. A kampányban egy bárányhimlős gyerekhez hasonlította az Amazonas-medencét, amin a himlőfoltok az őslakosok felszámolandó rezervátumai. Az őserdő tönkretételének katasztrofális klimatikus következményei lesznek az egész Földön. Nálunk is.

Latin-Amerikában még soha nem választottak meg elnöknek ilyen szélsőséges politikust, a hozzá hasonlók eddig csak puccsal kerülhettek hatalomba.

Hogyan győzhetett egy fasiszta abban az országban, ahol régóta baloldali kormány volt?

Ráadásul a legnépszerűbb politikus talán még ma is Lula, a korábbi baloldali elnök. Csakhogy a bíróság nem engedte, hogy Luiz Inácio Lula da Silva – akit a nép csak Lulaként emleget – induljon a választáson, mert korrupció miatt éppen börtönbüntetését tölti. Hiába volt 2003 és 2011 között elnök, hiába befolyásos és népszerű politikus, a kormányzat sok más tagjával együtt őt is elítélték, amiért kenőpénzt fogadott el a megemelt áron megbízásokat kapó cégektől. Brazília – még – nem illiberális állam, ott még börtönbe lehet jutni az ilyen – nekünk igazán ismerős – „alkotmányos költség” miatt.

Lula szakszervezeti vezető volt mielőtt politikus lett, ő és a pártja, a Munkáspárt azért lett igazán népszerű, mert a gazdaság szárnyalt és ezt egyebek között arra használták fel, hogy jelentősen csökkentsék a társadalmi feszültségeket, milliókat vezessenek ki a nyomorból. Csak aztán később, amikor már Lula két elnöki periódus után nem indulhatott újra és párttársai lettek az utódai, összeomlott a brazil gazdaság, amiben a nagyon ráfizetéses riói olimpiának is szerepe volt. A korábban a nyomorból kimentettek közül milliók csúsztak vissza a szegénységbe, már csaknem 13 millió brazilnak nincs is munkája.

A visszatérő nyomor és a korrupció miatt pedig zuhant a baloldal népszerűsége

Ezt használta ki Bolsonaro, aki a Trump és más a populista politikusok által is használt demagógiával harcot hirdetett az elit és az establishment ellen – „megfeledkezve” arról, hogy 27 éve ő maga is része volt ennek az elitnek.

Azt is kihasználta, hogy a gazdasági válság miatt drasztikusan megnőtt a bűncselekmények – köztük a gyilkosságok – száma. Azt harsogta, hogy majd ő keményen elbánik a bűnözőkkel, a rendőrségnek megengedné, hogy szinte bármikor fegyvert emelhessen a bűnözőkre, a büntethetőség korhatárát pedig leszállítaná 16 évre.

A szavazóknak (főleg a képzetleneknek, a fiataloknak meg a fehér férfiaknak – ez is olyan „Trumpos”) szimpatikus volt a durva kampány, a keménykedés és az elit pocskondiázása. Bolsonaro népszerűségét még az is növelte, hogy szeptemberben egy kampányrendezvényen megkéselte egy elmeháborodott, aki azt hitte, ezzel Isten parancsát teljesíti. Sokan ezt úgy fogták fel, hogy Isten valójában Bolsonarót segítette, hiszen életben maradt.

Orbánnak tetszik a fasiszta Bolsonaro, el is megy a beiktatására

Orbán Viktor egyike annak a mindössze tizenkét állam- és kormányfőnek, aki jelen lesz Jair Bolsonaro beiktatásán. Latin-Amerikán kívülről Orbán Viktor mellett csak Benjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök és Marcelo Souza portugál elnök vesz részt az eseményen.

Feltűnően kevés vezető lesz tehát személyesen jelen, de ez nem annyira Bolsonaro nézeteinek szól, hanem inkább a január elsejei dátum következménye. A magyar kormányfő amúgy már megválasztásakor lelkesen gratulált az új brazil elnöknek.

Frissítés: Orbán megérkezett Brazíliába

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Orbán Brazíliavárosból üzent a Facebookon: Itt három óra híján 2019. Boldog új évet, Magyarország.

Az új brazil elnök bizonyára örül Orbán látogatásának, hiszen Trump és Pinochet (!) mellett Orbán Viktort is a példaképei közzé sorolja, Bolsonaro is sokat kampányolt a migráció megfékezésével.

Gyors változások jönnek majd rendeleti úton

Az Estadão brazil portál szerint Bolsonaro, miután hivatalba lép Brazília elnökeként, rendeletekkel akar gyors változásokat keresztül vinni. Ezek közé tartozik a fegyvertartás új szabályozása és az Erdő törvény módosítása is. Hamilton Mourão alelnök pedig azt mondta, ki kell használni az első hat hónapot. Persze azért a szövetségi parlament két háza ellenállhat és lassíthatja az ország átalakítását, a kongresszusban nincs is többsége az elnöknek.

A brazil elnök szobája (elég gyatra Orbán várbeli szobájához képest…):

Fotó: Estadão

Van megoldás az orvoshiányra!

Kubai orvosokat kellene befogadni, akár százával a rengeteg gondot okozó orvoshiány megoldására. És nem, ők nem migránsok lennének, hanem ideiglenesen hazánkban állomásozó külszolgálatosok. Mint most megtudtam, Kuba egyik legfontosabb bevételi forrása az orvosok exportja: mintegy 50 000 egészségügyi dolgozójuk vállal munkát a világ 60 országában.

A megdöbbentő friss hír, ami erre felhívta a figyelmet, az az, hogy az új, szélsőjobboldali brazil elnök, Jair Bolsonaro miatt most 8500 kubai orvos elhagyta Brazíliát és ezért több millió (!) brazil maradt orvosi ellátás nélkül.

A nemrég megválasztott brazil elnök ugyanis közölte, hogy a kubai orvosok csak akkor maradhatnak, ha a kubai kormány beleegyezik, hogy megkapják teljes bérüket és magukkal vigyék a családjukat is Brazíliába. Ha elmennek és ezért rengeteg brazil – főleg a szegénynegyedekben – orvos nélkül marad, ezek szerint nem zavarja Bolsonarot. Meg Donald Trump kormányát sem, hiszen az Egyesül Államok üdvözölte és megdicsérte a kubai orvosok hazazavarását.

Kubai orvos a reptéren – Forrás: YouTube

Az persze igaz, hogy a kubai állam elveszi a külföldön dolgozó orvosok fizetésének 75 százalékát, családjaik pedig nem hagyhatják el Kubát. A kubai rendszer ezzel akadályozza meg, hogy az orvosok kivándoroljanak, vagy talán pontosabb azt írni, hogy disszidáljanak. Még így is van rá legalább egy példa, hogy valaki inkább Brazíliában marad.

A külföldi munkát vállaló kubai orvosok azonban még így is jól járnak, hiszen bérük nagyobb részének elvonása ellenére is messze a kubai átlag fölött keresnek, világot látnak és átérezhetik, hogy fontos feladatot látnak el olyan emberek kezelésével, akik nélkülük nem is látnának orvost.

Na és mi a helyzet nálunk?

Ami meg minket illet, ne higgyük, hogy mondjuk egy szabolcsi falú végén jobb a helyzet, mint egy brazil favelában (nyomornegyedben). Más kérdés, hogy Pártunk és Kormányunk nyilván nem lesz hajlandó befogadni kubai orvosokat, hiszen bizonyára komcsik, nem a tízparancsolat segítségével akarnak gyógyítani, meg különben is, ha a szegények meg a nyugdíjasok tovább élnek, arra csak ráfizet a NER, és kevesebb közpénz jut Orbán haverjainak.

Újabb populista kerül hatalomba?

0

A bűnözésellenes programmal kampányoló Jair Bolsonaro ellenfele a Munkáspárt jelöltje, Fernando Haddad lesz az elnökválasztás második fordulójában, október 28-án.

A jelöltek egyike sem tudott 50 százaléknál jobb eredményt elérni, ezért jön a második forduló. Bolsonarónak egyébként nem sok kellett volna ahhoz, hogy az első körben nyerjen: ő 46 százalékot ért el, míg Haddad 29-et. Pedig a közvéleménykutatók szoros versenyt jósoltak.

Jair Bolsonaro valaha igencsak jelentéktelennek számító pártja, a Szociálliberális Párt ígérkezik az új parlament legnagyobb erejének az elnökválasztás első fordulójával egyidejűleg tartott törvényhozási választások után. A politológusok földrengésszerű változásról beszélnek Brazília politikai életében.

Ebben nagy szerepe volt a Munkáspárt elleni, egyre növekvő dühnek: az eddigi kormánypártot hibáztatják a szavazók az elhúzódó recesszióért, az erőszakos bűncselekmények elszaporodásáért és a Dél-Amerika legnagyobb gazdaságát átszövő korrupcióért.

Brazília nagyon megosztott és törékeny most – véli a BBC tudósítója. Ő legalábbis ezt érezte, mikor a vasárnapi választáson szavazókkal beszélt. Sokan azt mondták neki, hogy a kevésbé rossz jelöltre adják a voksukat. Mert egyrészt soha többé nem engednék a hatalom közelébe a Munkáspártot, másrészt nem szívesen bíznák rá a fiatal demokráciát a szélsőjobb jelöltjére. Szerinte ideges a hangulat az országban és az is marad a következő három hétben, az újabb kampányidőszakban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK