Miután hivatalosan átvette a megbízatást elődjétől, az új brazil elnök azt mondta rövid beszédében, hogy “a nép ma elkezd megszabadulni a szocializmustól és a politikai korrektségtől”. Hozzátette, hogy a brazil zászló “soha nem lesz vörös”.
A Brazíliavárosban, a Planalto palotában Jair Bolsonaro átvette a jelképes elnöki szalagot elődjétől, Michel Temertől és ezzel formálisan is ő lett Brazília 38. elnöke. Ezt követően tartott beszédében bejelentette, összehívja a parlamenti képviselőket, hogy “strukturális reformokat” hagyjanak jóvá.
Hozzátette, hogy végrehajtja a szavazó urnákban kért változtatásokat és azon fog dolgozni, hogy Brazíliát a megérdemelt kiemelt pozícióba juttassa a világban. Megígérte, hogy harcot folytat majd a politikai alkuk és egyeztetések kormányzati modellje ellen és megszabadítja a nemzetet “az értékek kifordításától, az óriási államtól és a politikai korrektségtől”.
Szakít azzal az ideológiával, amely szerinte “védelmezi a banditákat és kriminalizálja a rendőröket”.
A gazdaságról Bolsonaro azt mondta, hogy szembeszáll a világválság hatásaival, javasolni fogja és bevezeti a “szükséges reformokat”. Más gazdag nemzetek mintájára az alapképzést helyezi majd előtérbe.
Beszéde végén Jair Bolsonaro utalt az ellene elkövetett szeptemberi merényletre és megismételte kampányának egyik szlogenjét: “A mi zászlónk soha nem lesz vörös. Csak akkor, ha szükség lesz a vérünkre ahhoz, hogy megtartsuk zöldnek és sárgának”.
Orbán Viktor gratulált
A magyar kormányfő, aki egyike volt a kevés megjelent külföldi vezetőnek, gratulált Jair Bolsonarónak. Valószínűleg tetszett neki a beszéd is – bár erről nem nyilatkozott facebook oldalán.


Orbán Benjamin Netanjahuval is tárgyalt
A 2019 elején Jeruzsálemben tartandó V4-Izrael csúcstalálkozóról is tárgyalt Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu Brazíliavárosban.
A két miniszterelnök áttekintette a magyar-izraeli kapcsolatok aktuális kérdéseit. Egyetértettek abban, hogy a következő időszakban szorosabbra fűzik a magyar-izraeli biztonságpolitikai és védelmi együttműködést.


Trump gratulált a brazil elnöknek beiktatási beszédéhez
Az amerikai elnök gratulált Jair Bolsonarónak a beiktatási ünnepségén elmondott beszédéhez. “Gratulálok Jair Bolsonaro elnöknek, aki nagyszerű beiktatási beszédet mondott. Az Egyesült Államok önökkel van” – írta Twitter-bejegyzésében Donald Trump.
Bolsonaro szintén Twitter-bejegyzésben köszönte meg az amerikai elnöknek “a bátorító szavakat”. “Együttes erővel, Isten segedelmével, felvirágzást és haladást teremtünk népeinknek” – hangoztatta.
A fasiszta Jair Bolsonaro nézeteiről, a győzelmét lehetővé tevő válságról itt olvashat részleteket >>>