Kezdőlap Címkék Impeachment

Címke: impeachment

Megmentették Trumpot

Marad tisztében Donald Trump, miután a szenátus republikánus többsége felmentette az impeachment alól. Lesöpörték az asztalról fontos tanúk meghallgatását.

Az amerikai szenátusban szerda este felmentették Donald Trump amerikai elnököt az ellene folytatott alkotmányos felelősségre vonási eljárás keretében felhozott két vádpont alól. Vagyis a hatalommal való visszaélés és a kongresszus akadályozása bűne alól. Ez azt jelenti, hogy az elnök hivatalában marad. Az elnök elmozdításához kétharmados többséget kellett volna kapnia az erről szóló két indítványnak.

A hatalommal való visszaélés vádpontról tartott szavazáson a Republikánus Párt soraiból egyedül Mitt Romney szenátor szavazott arra, hogy elítéljék Trumpot, akárcsak a demokrata szenátorok egésze. A Republikánus Párt, amelynek többsége van a szenátusban, azonban 52 szavazattal elbuktatta az indítványt. Hasonló sorsra jutott a második vádpont, a kongresszus akadályozása. A szavazásban 53 szavazattal 47 ellenében felmentették az alól a vád alól is Donald Trumpot.

Az elnök ellen

tavaly decemberben a képviselőházban indították az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment).

Az volt az egyik vád ellene, hogy visszaélt hatalmával, amikor lehetséges politikai vetélytársa, John Biden volt alelnök, jelenlegi elnökjelölti aspiráns elleni vizsgálatra kérve nyomást gyakorolt egy idegen állam vezetőjére, Ukrajna elnökére a 2020-as elnökválasztások előtt. Vagyis azt követelte Volodimir Zelenszkijtől, hogy az indítson büntetőeljárást Biden fia ellen, aki egy ukrán gázcég vezetésében vett részt. Ennek feltételéül szabta az Ukrajnának már a törvényhozásban megszavazott tetemes összegű katonai segély folyósítását.

Egy másik vádpontot is kezdeményeztek ellene, amely szerint akadályozta a kongresszust a történtek feltárásában. Abban, hogy fehér házi tisztviselők tanúként valljanak. Donald Trump végig azt állította, hogy semmi rosszat nem tett.

A képviselőház tehát megállapította Trump felelősségét a „főben járó bűn” alkotmányos előírása alapján. A szenátusnak kellett volna ráütnie a pecsétet erre. Ehhez azonban szükség lett volna olyan tanúvallomásra is, mint John Boltoné. Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója szerint tanúja volt annak, hogy

az elnök megzsarolta Zelenszkijt az ominózus telefonbeszélgetésben.

Az ezt is tartalmazó könyvének e része a múlt héten megjelent a sajtóban.

Miután a republikánusok elutasították az újabb bizonyítékok benyújtásának lehetőségét, bizonyossá vált, hogy nincs esély Trump elítélésének megerősítésére. Vagyis arra, hogy felmentsék tisztéből az elnököt.

Élőben a USA szenátusából – Trump’s impeachment

Watch US senate discuss Trump's impeachment

Watch US senate discuss Trump's impeachment

Közzétette: The Independent – 2020. január 22., szerda

Törvényhozók-Trump: 1-0

A vártnak megfelelően a képviselőház demokrata többsége igennel szavazott a Trump elleni elmozdítási eljárásra. Ezután a szenátus jön, ahol viszont republikánus többség van.

Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban.

Hatalommal visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása a vád.

A szavazással döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.

Az amerikai kongresszus alsóháza (képviselőház) csütörtökre virradóan külön-külön szavazott a demokrata törvényhozók által megfogalmazott két vádpontról. Először 230:197 arányban fogadták el, hogy az elnök felelősségre vonható a hatalommal visszaélés miatt, majd 229:198 arányban megszavazták az eljárás lefolytatását a második vádpontban, a kongresszus akadályozása címén is.

A törvényhozók párthovatartozás szerint voksoltak, az első információk szerint csupán egyetlen demokrata párti képviselő, a hawaii Tulsi Gabbard nem szavazott pártjával együtt, az adatok pontosításakor azonban árnyaltabb kép bontakozott ki. Kiderült, hogy két demokrata párti képviselő – Jeff Van Drew New Jerseyből és a minnesotai Collin Peterson – mindkét vádpontban a republikánusokkal együtt voksolt, Jared Golden, Maine állam demokrata párti törvényhozója pedig az első vádpontot megszavazta, a másodikat viszont nem. Elemzők ezzel kapcsolatban megjegyezték: Van Drew, Peterson és Golden

olyan körzetek képviselői, ahol Trump a 2016-os választáson nagy arányú győzelmet aratott.

A voksolást megelőző vita több mint nyolc órán keresztül tartott, történelmi ihletésű magyarázatok és rendkívül heves szócsaták tarkították. A képviselők pártjaik álláspontját ismételve érveltek, és rendszerint nagy tapsvihar tört ki, amikor a republikánusok azt bizonygatták, hogy

az elnök ellen felhozott vádpontok alaptalanok és nem bizonyítottak.

Ezért az egész eljárással a demokraták szerintük a jövő évi választásokat akarják befolyásolni.

A demokraták szerint viszont Trump korrupt módon visszaélt hatalmával, amikor a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében azt akarta elérni, hogy Kijev indítson vizsgálatot a demokraták egyik lehetséges elnökjelöltje, Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben, ettől téve függővé egy nagy összegű katonai segély folyósítását.

A demokrata törvényhozók állítása szerint az elnök ezzel

idegen hatalmat buzdított arra, hogy beavatkozzék az amerikai választásba,

és egyben veszélybe sodorta az amerikai nemzet biztonságát is.

A demokraták, köztük is például Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának vezetője, úgy vélekedtek, hogy sürgősen lépéseket kellett tenniük az elnök ellen. Jerrold Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke pedig az amerikai demokráciát fenyegető veszélyekről beszélt, részletekbe nem bocsátkozva.

A hatalomról van szó: Donald Trumpnak van hatalma, a demokraták pedig akarják a hatalmat – hangsúlyozta Matt Gaetz floridai republikánus képviselő. Liz Cheney wyomingi republikánus törvényhozó – Dick Cheney volt alelnök lánya – pedig arra figyelmeztetett, hogy a Trump elleni impeachment megszavazása hosszú távon okoz károkat az amerikai demokráciának.

Az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási

eljárás megosztja az amerikai közvéleményt,

ahogyan erről szerdán írtunk. A Gallup közvélemény-kutatása szerint amióta októberben a demokraták formálisan is megindították az impeachment előtti vizsgálatokat, Trump népszerűsége 39 százalékról 45 százalékosra emelkedett, az impeachment támogatottsága pedig 52 százalékról 46 százalékra csökkent.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök a voksolás után tartott sajtótájékoztatóján az Egyesült Államok számára „nagyon szomorúnak”, de az alkotmányosság szempontjából „nagyszerűnek” nevezte az impeachment megszavazását. A házelnök két képviselőházi bizottság vezetőjével, Adam Schiff-fel és Jerrold Nadlerrel közösen tartott sajtótájékoztatót. Ezen Schiff úgy fogalmazott: „most az a kérdés, hogy (Mitch) McConnell szenátor (a szenátus republikánus frakciójának vezetője) lehetővé tesz-e egy tisztességes eljárást a szenátusban”.

A képviselőházi szavazás után ugyanis

az impeachment a szenátusban folytatódik januárban,

ahol szabályszerű tárgyalást folytatnak le. Ennek vezetője az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts lesz. A szenátorok egyszerre látják el az esküdtek és a bírák feladatát. A felsőházban kétharmad kell az eljárás megszavazására, amihez

legalább 20 republikánus képviselőnek kellene átállnia. Erre semmi esély se mutatkozik.

Az elnöki hivatal, a Fehér Ház közleményben reagált a voksolásra. Hangsúlyozta, hogy Donald Trump meggyőződése szerint a szenátus helyreállítja a törvényes rendet, és tisztázza őt a vádak alól. Stephanie Grisham szóvivő a szavazást az amerikai történelem egyik leggyalázatosabb politikai epizódjának minősítette. Szerinte a demokraták egyetlen republikánus szavazat és bűncselekményre utaló egyetlen bizonyíték nélkül keresztülnyomták a képviselőházban az impeachment törvénytelen cikkelyeit.

Trump szerdán este – a szavazás idején – egy michigani kisvárosban tartott nagygyűlést. Ott arra szólította fel híveit, hogy jövőre a félidős választásokon „küldjék a pokolba” Nancy Pelosit. Hangsúlyozta, az ország „jobban áll”, mint valaha, s ő semmi rosszat nem tett.

Elkezdték a vitát Trump sorsáról

Európai idő szerint este elkezdték a vitát Donald Trump esetleges elmozdításáról a képviselőházban. Ez csak az első lépés, utána a szenátus következhet. Az impeachment támogatása pengeélen táncol a közvélemény-kutatások szerint.

Szerdán itteni idő szerint este elkezdték az impeachmentről (alkotmányos felelősségre vonásról) szóló vitát az amerikai képviselőházban. Mivel ez demokrata többségű, valószínű, hogy meglesz a többség. Ha az éjjel várható szavazás eszerint alakul, az ügy a következő év elején a szenátus elé kerül, ahol viszont a republikánusok vannak többségben.

A vád Donald Trumppal szemben az, hogy visszaélt személyes hatalmával, amikor a nyáron megkísérelte rávenni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy az nyomoztasson Trump lehetséges első számú elnökjelölti kihívója, Joe Biden fia ukrajnai üzletelése miatt, korrupciót kutatva. Ennek érdekében visszatartott egy nagy összegű katonai segélyt. Emellett a kongresszus eljárásának akadályozását vetik az elnök szemére (megkísérelte megakadályozni tisztségviselők vallomástételét az előzetes meghallgatásokon).

Az elnök elmozdítása rendkívül megosztja az amerikai politikát és a társadalmat is. Valóságos törzsi szemlélet jellemzi a két tábort. A demokraták által kezdeményezett eljárást támogatóik 85 százaléka támogatja, a republikánusoknak csak 5 százaléka – derül ki a Gallup ma nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából. Ebből kiderül az is, hogy Trump elnöki tevékenységét 51 százalék nem támogatja, 45 százalék igen; a két görbe éppen most, decemberben közelített egymáshoz.

A Gallup adatai szerint jelenleg kisebbségben van az impeachment támogatottsága, de a jelenlegi 46-51-es arány az elmúlt két hónapban fordított is volt, és a különbség szinte hibahatáros.

Forrás: gallup.com

Más mérések pedig fordított véleményt mutatnak. Több kutatásból egy hete jelentetett meg összegzést a statista.com. Itt éppenséggel – szintén rendkívül szűk többséggel Trump elmozdításának támogatását hozták ki.

Az alsóház elnöke, Nancy Pelosi a vitát „ünnepélyesen és szomorúan” nyitotta meg. Az elnököt az Egyesült Államokra nézve fenyegetésnek nevezte. Szerinte az államalapítók köztársasági elképzeléseit most a Fehér Ház fenyegeti, s bizonyított ténynek nevezi, hogy Trump megsértette az alkotmányt. Trump „meggondolatlan cselekedetei szükségessé teszik a vádiratot” – mondta.

A republikánusok természetesen „alávalónak” nevezték az eljárást, és hogy „a demokraták tudják, hogy zéró bizonyíték van az elnök hatalommal történt visszaélésére”. Mike Pence alelnök azt mondta egy rendezvényen, hogy „amikor ez az elnök kiáll a semmittevő demokraták, végtelen vizsgálódásaik és pártosan elfogult impeachmentjük ellen, akkor mi Donald Trump elnök mellett állunk”.

Maga Trump Twitter-bejegyzései egyikében „a radikális baloldal által elkövetett szörnyű hazugságokról” írt. Szerinte az eljárás támadás Amerika, és a Republikánus Párt ellen.

A Trump-vádak hivatalosak

Hivatalosak a Donald Trumppal szembeni törvényhozási vádpontok a bizottsági szavazás után. A szenátusban azonban szinte bizonyosan elbukik az impeachment.

Donald Trump visszaélt hatalmával és akadályozta munkájában a kongresszust: ez az a két vádpont, amelyet az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága 23:17 arányban megszavazott pénteken. Ezek lesznek az elnök alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) hivatalosan is elindító eljárás alapja.

A demokrata többségű képviselőház testületében a bizottság párthovatartozás szerint voksolt:

a demokrata párti törvényhozók valamennyien megszavazták a szöveget, a republikánusok pedig egyöntetűen elutasították.

A bizottság alig tíz perc alatt megszavazta a két vádpontot azok után, hogy csütörtökön egész nap vitázott róla, és az éjszakába nyúlóan sem sikerült megállapodásra jutnia és elnapolta a döntést.

A két vádpontról szóló szöveget

a képviselőház egésze elé terjesztik szavazásra,

amit várhatóan jövő szerdán tartják. Szinte bizonyosra vehető, hogy a kongresszus demokrata többségű alsóháza megszavazza az impeachment-eljárás megindítását a republikánus elnök ellen.

Ezután az ügy a szenátus elé kerül,

ahol az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts vezetésével lefolytatják a pert az elnök ellen.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője csütörtök este egy televíziós interjújában azt hangoztatta,

„zéró esélye” van annak, hogy elmozdítsák hivatalából Donald Trumpot.

Az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárását a demokrata párti törvényhozók a Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés miatt kezdeményezték. Ezen Trump felvetette, hogy korrupciós vizsgálatot kellene indítani Kijevben a demokraták elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben. Ezt kötötte feltételként ahhoz, hogy teljesítse a már megszavazott nagy összegű katonai segélyt. Az eljáráshoz vezető képviselőházi meghallgatásokat összegző bizottsági jelentés arra a következtetésre jutott, hogy Donald Trump fehér házi megbeszéléseket, a katonai segélycsomagot és más hivatalos csatornákat is felhasznált, hogy újraválasztásához külföldi segítséget vegyen igénybe.

Megvan a „vádirat” Trump ellen

Hivatali visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása. E két pontban akarják felelősségre vonni a törvényhozásban Donald Trumpot az impechment eljárás keretében.

Hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával vádolják Donald Trump amerikai elnököt – jelentette be kedden Jerry Nadler, a demokrata többségű képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke és Adam Schiff, a hírszerzési bizottság vezetője. Nadler kijelentette: Trump veszélybe sodorja a demokráciát és a nemzetbiztonságot. A bejelentést a törvényhozók a képviselőházban tették meg Nancy Pelosi házelnök jelenlétében.

Nadler kijelentette:

Trump a törvények felett állónak tekinti magát,

de senki, még az elnök sem áll a törvények felett. Leszögezte, hogy a tét a következő választások tisztasága, és „ezért kell most cselekednünk”. Adam Schiff szerint Donald Trump „nem hagyott számunkra választási lehetőséget”. Hozzáfűzte: ha a demokrata törvényhozók nem tesznek semmit, akkor az elnök cinkosává válnak.

A hatalommal való visszaélés vádpontja arra vonatkozik, hogy a feltételezések szerint Donald Trump nyomást gyakorolt Ukrajnára. Annak érdekében, hogy Volodimir Zelenszkij elnök indítson vizsgálatot politikai riválisa, Joe Biden, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa és volt alelnök ellen korrupció gyanújával az ukrajnai üzleti ügyei miatt.

A kongresszus akadályozására vonatkozó vádpont azért teszi felelőssé az elnököt, mert megakadályozta egyes munkatársai részvételét  az impeachment eljárás előtti vizsgálatokban. A két vádpontot a törvényhozók 17 tanú több, mint száz óráig tartó meghallgatása után fogalmazták meg.

Az igazságügyi bizottság várhatóan még a héten szavaz a vádakról, majd a döntést a ház egésze elé terjesztve, a képviselőház voksol az elnök alkotmányos úton történő felelősségre vonásának, azaz felmentési eljárásának a  megindításáról. Pelosi a bejelentés előtt közölte: Trump megpróbálta korrumpálni a soron következő választásokat és az elnök „továbbra is veszélyt jelent nemzetbiztonságunkra”.

Donald Trump szintén a bejelentés előtt a Twitteren azt írta, semmi rosszat nem tett, a két vádpont kihirdetése után pedig boszorkányüldözésről írt.

A republikánus többségű szenátus azonban várhatóan nem szavazza meg az elnök eltávolításához vezethető szavazást. A két házban együttesen kétharmad kellene ehhez.

Alakul a vádirat Trump ellen

A kongresszus elnöke a Trump elleni jogi eljárás vádiratának összeállítását kezdeményezte. Az elnök elmozdításához vezethető procedúrában a tét: kimondják-e, hogy Trump visszaélt hatalmával. A szálak Budapestre is elkanyarodtak.

Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi bejelentette csütörtökön: arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amelynek alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen. Úgy fogalmazott: az elnök személyes politikai céljai érdekében, a nemzetbiztonság rovására visszaélt hatalmával, tetteivel súlyosan megsértette az alkotmányt.

A törvényhozóknak nincs más lehetőségük, mint a cselekvés,

„demokráciánk a tét”

– tette hozzá. Mint fogalmazott: „szomorúan, de bizalommal és alázattal, az alapító atyák iránti tisztelettel és Amerika iránti mély szeretettel telve ma arra kérem bizottsági elnökünket, hogy indítsa meg az impeachment-eljárást”.

A kongresszusban tartott sajtókonferencián a demokrata párti politikus leszögezte: szerinte a tények vitathatatlanok. Vagyis

Trump saját politikai céljai érdekében és a nemzet biztonságát, valamint a 2020-as választások tisztaságát kockáztatva visszaélt hatalmával,

amikor visszatartotta az Ukrajnának ígért amerikai katonai segélyt cserébe azért, hogy politikai vetélytársa ellen Ukrajnában vizsgálatot indítsanak.

A demokraták vizsgálatainak középpontjában a képviselőházi meghallgatások nyomán megfogalmazott vád áll, hogy Trump a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel júliusban folytatott telefonbeszélgetésekor arra kérte partnerét: indítson korrupciós vizsgálatot Joe Biden demokrata elnökjelölt-aspiráns és volt alelnök, valamint fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.

Nancy Pelosi arra nem tért ki, hogy mikor kezdődhet meg az impeachment-eljárás.

A házelnök bejelentése után a Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham kijelentette: a demokraták szégyellhetik magukat, s várják a tisztességes eljárást a szenátusban. Nem sokkal Pelosi bejelentése előtt Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta: „ha meg akarják indítani az impeachment-eljárást ellenem, akkor tegyék meg gyorsan, így tisztességes perünk lehet a szenátusban, és az ország minél előbb visszatérhet a normális kerékvágásba”. Szerinte a demokratáknak nem számít semmi, „megbolondultak”. „Győzni fogunk” – írta később -, a jó hír az, hogy a republikánusok soha nem voltak ilyen egységesek.

Az Ukrajnával kapcsolatos hírek sorában a The Washington Post című amerikai lap Kijevből keltezett tudósításában jelentette: Rudy Giuliani, Donald Trump személyes ügyvédje Ukrajnában a Hunter Biden elleni korrupciós vizsgálat egyik kulcsszereplőjével, Andrij Derkacs ukrán  parlamenti képviselővel találkozott Kijevben. Az ukrán politikus az újság szerint azt ígérte: korrupcióellenes bizottság felállítását kezdeményezi az ukrán parlamentben.

A The New York Times terjedelmes cikket szentelt Giuliani európai megbeszéléseinek, s ebben meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a többi között azt írta:

Trump ügyvédje kedden Budapesten is járt,

ahol Jurij Lucenko volt ukrán államügyésszel találkozott. Lucenko még szeptemberben egy interjúban jelezte, hogy kész megjelenni az amerikai képviselőházi bizottságok meghallgatásán. Akkor azt is elmondta: korábban többször is találkozott Giulianival. Összeállításában a The New York Times kitért arra is, hogy Giuliani kedden este az Egyesült Államok magyarországi nagykövetével, David Cornsteinnel vacsorázott. A lap idézte a nagykövetség közleményét, mely szerint a vacsora „magánjellegű” volt, amelyen a nagyköveten és  Giulianin kívül senki más nem vett részt.

Az impeachment dráma

Tegnap megint egy nagykövetet, a Trump-kormányzatnak az EU-hoz delegált nagykövetét, Gordon Sondlandot kérdezte az amerikai képviselőház illetékes bizottsága arról, hogy vajon felhasználta-e az elnök az amerikai diplomáciát a potenciális vetélytársa, Joe Biden volt alelnök és Kijevben dolgozó fia ellehetetlenítésére.

Néhány napja ugyanígy kérdezték az USA korábbi ukrajnai nagykövetét, a Trump által idő előtt visszahívott Marie Yovanovitchot is, és a jelenlegi ügyvivőt, William Taylort is. Mindhárman esküt tettek, és szépen elmondták, amit tudnak, s ami igazolja az elnökkel szembeni vádat.
A világ számára ebben az az érdekes, hogy lépésről-lépésre nő az esélye annak, hogy a dologba Trump belebukik. Nem feltétlenül úgy, hogy a képviselőház előterjesztését elfogadja a szenátus kétharmados többsége is, ez jelenleg fölöttébb valószínűtlennek látszik. Annyiban azonban igen, hogy a meghallgatások előrehaladtával egyre kínosabb lesz Trump újjáválasztását támogatni.
Van ennek a történetnek egy számunkra érdekes másik eleme. Olyan emberek, amerikai kormánytisztviselők tesznek eskü alatt vallomást az amerikai képviselőházban, akik korábban a jelenlegi kormányzat hűséges tisztviselői olykor, mint a most meghallgatott Sondland, Trump személyes hívei, támogatói voltak, és most az igazságot előadva közvetlen vagy közvetett főnökük, az elnök ellen vallanak.

Ők ugyanis nem az elnök emberei, hanem hazájuk, az Egyesült Államok tisztviselői voltak, és ezért egy képviselőházi vizsgálatban – az elnök ellenzékének tagjai által faggatva – el kell mondaniuk azt is, ami az elnökre nézve terhelő.

Mennyire más ez, mint amit Fidesz-Magyarországon tapasztalunk, ahol

minden kormánytisztviselő csak a kormány és személy szerint a miniszterelnök iránt lojális, nem hazája iránt.

Amióta Trump folyamatosan támadja az amerikai demokrácia intézményrendszerét, gyakran hangzik el a kérdés: nem forog-e veszélyben Amerika demokráciája. A köztisztviselők ilyen beállítódása az egyik támasza a demokráciának (a többi, a szabad sajtó vagy a független bíróságok mellett).
Annyi más mellett ez is hiányzik nálunk.

Három év börtön Trump személyes ügyvédjének

Michael Cohen vádalkut kötött és ezért úszta meg három évvel azt, hogy éveken át „fedezte Donald Trump rossz cselekedeteit”. Konkrétan három ügyben ítélte el a bíróság: két esetben azért, mert hallgatási pénzt fizetett ki két nőnek, akik szexuális kapcsolatban álltak Donald Trumppal, az elnökjelölttel. A harmadik elismert bűncselekmény, hogy Michael Cohen hazudott a kongresszusnak Washingtonban a kampány pénzekről. A két nő: Stormy Daniels és Karen McDougal korábban pénzért állt szexuális kapcsolatban Donald Trumppal, aki akkor még csak dúsgazdag üzletember volt. Később a választási kampány idején gondolt arra, hogy kínos lehet a nők vallomása az elnöki esélyeire. Ezért megbízta személyes ügyvédjét, hogy fizesse le őket! A nők szép pénzt kaptak azért, hogy ne rontsák Trump választási esélyeit. Miután Donald Trumpot megválasztották, a nők úgy érezték: lejárt a hallgatás ideje, és beszélni kezdtek. Stormy Daniels még könyvet is kiadott, melyben

Trump mini nemi szervéről írogatott

Mindez nem zavarta az Egyesült Államok elnökét abban, hogy jelezze: nyolc évig kíván a Fehér Ház lakója maradni. Vagyis újra a választópolgárok elé áll 2020-ban is. Michael Cohen már aligha lesz részese ennek a kampánynak.

Vajon mit árult el Cohen Trump orosz kapcsolatairól?

Az FBI különleges csapata továbbra is vizsgálódik Trump orosz kapcsolatai iránt. Ellenfele, aki elbukta a választást, azt állította: az oroszok segítettek a győzelemben. Hillary Clinton állítását bizonyítékokkal nem tudta alátámasztani, de Mueller egykori FBI főnök, aki a Trump elleni vizsgálatot vezeti rájött sok érdekes dologra. Michael Cohen ügyvéd is elmondhatott egyet és mást hiszen egy időben nagyon is közel állt Donald Trumphoz. Az amerikai elnök közölte: nem izgul emiatt. Nem tart az impeachment-től – mondta a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjújában. Az impeachment az a jogi eljárás, melyet a washingtoni kongresszus indíthat meg az elnök ellen, hogy eltávolítsa őt a Fehér Házból. Miután Trump pártja, a republikánus javította pozícióit a szenátusban az elmúlt választások során, ezért az impeachment lehetősége jelentős mértékben csökkent. Ennek ellenére a demokrata ellenzék sok borsot törhet Donald Trump orra alá, mert többséget szerzett a képviselőházban. Ez az impeachment-hez kevés, de ahhoz bőven elegendő, hogy kellemetlen kérdéseket tegyenek fel Donald Trumpnak orosz kapcsolatairól, melyekről érdekes dolgokat árulhatott el Michael Cohen ügyvéd.

Trump: Szaúd-Arábia királya két hétig sem tartaná magát nélkülünk

0

Barátom Szalman király, de mondtam neki: ha nem lenne amerikai katonai támogatás, akkor még két hétig se biztos, hogy tartani tudná magát! Így beszélt az Egyesült Államok elnöke legjobb arab szövetségeséről Mississippi államban, egy kampánygyűlésen.

Az Egyesült Államokban novemberben félidős választásokat tartanak. Donald Trumpnak fontos, hogy megmaradjon a republikánus többség a Kongresszusban Washingtonban. Ha ugyanis az ellenzéki demokraták kerülnének fölénybe, akkor lehetővé válna az impeachment, vagyis Trump elnök megfosztása elnöki hatalmától – jogi eszközökkel.

Trump tisztában van Szaúd-Arábia jelentőségével: első elnöki útja épp oda vezetett. Rijádban részt vett egy arab-muzulmán csúcstalálkozón. Egyidejűleg pedig egy 110 milliárd dolláros szerződést kötött a sivatagi királysággal amerikai fegyverek vásárlásáról. Később kiderült, hogy a hatalmas üzlet része egy még nagyobb megállapodásnak: az USA és Szaúd-Arábia 350 milliárd dolláros keretmegállapodást írt alá tíz évre. Trump persze cserében teljesít is: felmondta az atomalkut Szaúd-Arábia fő ellenfelével, Iránnal.

Az amerikai elnök minden szövetségesétől több pénzt szeretne kapni a katonai támogatásért cserébe. A NATO-csúcstalálkozókon rendszeresen szó van arról, hogy a szövetségeseknek többet kell betenniük a közös kalapba. Lengyelország, mely tart az orosz fenyegetéstől, az élen jár ebben. Nemrég kétmilliárd dollárt ajánlott azért Trumpnak, ha állandóan amerikai csapatokat állomásoztat a keleti határok közelében. A lengyelek azt is felajánlották: Trump-erődnek nevezik el az új létesítményt, mellyel amerikaiak védelmeznék Lengyelország keleti határait Oroszországgal szemben.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK