Kezdőlap Címkék Ideológia

Címke: ideológia

Búcsú Novák Ifigéniától

A leghatalmasabb görög király a nemzeti egység megteremtése érdekében a trójai háborúra összegyűlt csapatok előtt feláldozta lányát, a szépséges Ifigéniát. Az egymást utáló görögöket így akarta egységes nemzetté összeforrasztani Agamemnon, aki azután borzalmas véget ért miután hazatért a győztes trójai háború után. Saját neje döfte le.

Miért áldozta föl Orbán Viktor ily látványosan Novák Katalint, aki OV fülbevalót viselt, és fegyelmezett köztársasági elnökként mindent aláírt amit elétettek?

Ifigénia vére a nemzeti egység megteremtéséhez kellett, Orbán Viktornak is ezért lehetett szüksége Novák Katalin feláldozására.

Persze vannak olyan görög legendák is, hogy Agamemnon csak szimbolikusan áldozta fel lányát, akit a tauroszok közé küldött a mai Krím félszigetre. Novák Katalin is havi 4,5 milliót kap bukott köztársasági elnökként is, és az állam gondoskodik lakásáról és autójáról. Schmitt Pál nyugdíjba mehetett a bukás után, de ehhez még Novák Katalin túlságosan fiatal. Talán később kaphat egy nagyköveti posztot mondjuk Peruban, ahol Kaleta, a pedofil nagykövet lebukott. Ez már csak technikai kérdés, de az viszont politikai dráma, hogy megszilárdul-e Orbán Viktor táborának egysége Novák Katalin feláldozása után?

Bayer Zsolt újabb békemenetre mozgósít

Vajon miért érzékel Orbán válságot amikor látszólag minden rendben van hiszen politikai hatalma sziklaszilárd, az ellenzék pedig romokban? Az ellenzék olyan területen támad, amely eddig a hatalomé volt, az LMBTQ fügefalevél volt hivatva leplezni azt, hogy az uniós eurómilliárdokat azért nem kapja meg Magyarország, mert Brüsszel joggal tart attól, hogy ezt Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei lenyúlják. Az elmúlt hétéves periódus során csekély 10 milliárd euró landolt így a hatalomhű elit zsebében a 30 milliárdból, melyet Brüsszel kiutalt.

“Hét szűk esztendő következik”

Orbán Viktor egy gyenge pillanatában a 2022-es választások megnyerése után őszinte volt, és megemlítette:

“a bőség időszaka után hét szűk esztendő következik.“

Hithű választói, a kisemberek megpróbálták nem meghallani ezt, de jött az óriási infláció, amely mindenkit kijózanított: az életszínvonal csökkent annak ellenére, hogy Mészáros Lőrinc tavaly 150 milliárd forinttal lett gazdagabb, és ezzel szépen javította a statisztikát. Nagy Márton gazdasági miniszter azzal büszkélkedik, hogy legyőztük az inflációt, de azt nem teszi hozzá, hogy ez nem a gazdaság remek teljesítményének hanem a nemzetközi trendnek köszönhető, és elsősorban annak, hogy elfogyott a hazai vásárlóerő! Egy főre jutó fogyasztásban immár Bulgária is megelőzte Magyarországot, amely az utolsó helyre került az Európai Unióban.

Orbán Viktor immár nem tudja úgy megtömni a zsebét, hogy közben maradjon pénz a választópolgárok életszínvonalának emelésére is. Márpedig ez a titka a nemzeti együttműködés rendszerének: politikai siker és gazdasági kudarc.

Egy olyan országban, ahol a lakosság legkevesebb háromnegyede az európai szegénységi küszöb alatt tengődik nem könnyű nemzeti egységet létrehozni nulla forint nulla fillérből márpedig csak ennyi marad, ha a piramis csúcsán állók továbbra is csillagászati pénzeket akarnak bezsebelni.

Rogánnak mennie kell!

Ezt hangsúlyozta Magyar Péter, aki a Partizánnak nyilatkozott. Varga Judit elvált férje neje és Novák Katalin bukásáért is Rogán Antalt okolja. Célzott arra, hogy

“ebben az országban mindenkinek a cégét el lehet venni.

”Ha nincs elég pénz, akkor az éhes cápák egymás ellen fordulhatnak. Pintér Sándor a Völner-Schadl ügyet azért indította el, hogy megbuktassa Rogán Tónit. Orbán Viktor ellene döntött, de Pintér, aki messze túl van minden korhatáron, maradt a posztján. Miért? Mert túlságosan sokat tud Orbán Viktorról, és mert az USA benne bízik, a miniszterelnökben nem. Rogán Antal propaganda gépezete azért igazán hatékony, mert a hatalom valóságos működését tökéletesen titokban tartja. Ha viszont

Varga Judit elvált férjéhez hasonlóan mások is beszélni kezdenek azok közül, akik belülről ismerik a hatalmat, akkor baj van, és még inkább lesz.

A nemzeti egységet ugyanis pénz híján ideológia propagandával kellene fenntartani a hét szűk esztendő folyamán. Ez nem könnyű hadművelet. A Rákosi rendszernek is körülbelül ennyi idő jutott, hogy azután 1956-ban megbukjon pedig a propaganda terén olyan monopóliumot élvezett, melyről Rogán Antal csak álmodhat.

Új korszakot ígér a kínai elnök, de valójában minden marad a régiben

0

Ma Kínában kezdetét vette a XIX. kongresszus, amely során megválasztják a párt új politikai bizottságát, amely majd a következő öt évben irányítani  fogja a kelet-ázsiai országot. Az előzetes elemzések szerint nem várható nagy változás Peking kül-és belpolitikájában.

Hszi Csin-ping főtitkár egy három órás beszéddel nyitotta meg  a Nagy Népi Csarnokban tartott pártkongresszust, amelyen 2300 küldött vett részt. Az állami tévében is közvetített beszédében felszólította a 89 milliós Kínai Kommunista Párt (KKP) minden tagját, hogy

„szóban vagy tettben vegyék fel a küzdelmet minden ellen, ami veszélyeztetheti a párt hatalmát és tisztaságát”

Továbbá elégedetlen nyilatkozott a „rókavadászat” eredményéről, amely a Hszi által indított antikorrupciós kampányt jelenti. Ennek során eddig 1,3 millió kínai tisztségviselőt büntettek meg, többen közülük a kínai elnök ellenfelei voltak nemcsak a pártban és az állatiránymásban, hanem a Kínai Népi Felszabadító Hadseregben is.

Modern szocialista ország felépítését és egy „új korszak” elindítását ígérte Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán a kommunista párt ötévenként megrendezett, egyhetes kongresszusát megnyitó pekingi beszédében, hozzátéve, hogy Kína soha nem fogja lemásolni semelyik másik ország politikai rendszerét, mégis nyitott marad a világra.

Hszi úgy vélte, hogy Kína előtt szerinte fényes jövő áll, egyúttal súlyos kihívások elé néz, amelyek között mindenekelőtt a gazdaságiakat említette, például a „kiegyensúlyozatlan és nem megfelelő fejlődést”, valamint az egyre növekvő államadósságot. Beszélt arról az álmáról, hogy Kína szuperhatalommá válik. „Az ország megújítása nem lesz könnyű menet, a párttagoknak készen kell állniuk arra, hogy még keményebben dolgozzanak e cél érdekében” – szögezte le.

Az AFP francia hírügynökség úgy vélte, hogy Hszi beszéde szertefoszlatott minden reményt arra, hogy liberalizálnák a kínai politikai rendszert. Noha az elnök nem akarja visszatéríteni az országot a „szocialista piacgazdaságra”

az ideológia tekintetében visszatért a marxizmushoz. 

Hszit elnöksége első öt évében sokan bírálták amiatt, hogy vezetésével lassan viszik keresztül a szükséges reformokat, az alulteljesítő állami vállalatokat támogatják, és visszafogják a magánszektort. Beszédéből kiderült, hogy az állami vállalatok megerősítése továbbra is fontos lesz gazdaságpolitikájában. Tajvannal kapcsolatban Peking eddigi politikájának folytatását ígérte, határozott akadályozását annak, hogy a sziget külön ország legyen a kontinentális Kínától.

AFP/FüHü/MTI

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!