Kezdőlap Címkék HEPA

Címke: HEPA

Maradni Afrikában

A fekete kontinens évszázadok óta a gyarmatosítók kedvenc vadászterülete volt. A függetlenedési hullám után pedig a befektetők, a vállalkozók, a kereskedők fedezték fel az ottani aranybányát. Magyarország is próbálkozott állami szinten és magánvállalkozásban is. Ez utóbbi bizonyult sikeresebbnek. Talán ezt lehetne erősíteni.

Az Átlátszó írta valamikor tavaly októberben: „a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) szerződést bontott valamennyi afrikai partnerével. Azokkal is, akikkel mindössze pár hónapja szerződött. A hivatalos indokot egyelőre nem ismerjük, forrásaink a nem elég hatékony ügymenettel, az állami ráfordítást igazoló eredmények hiányával, és a zavaros kapcsolatrendszerrel magyarázzák az állami export-élénkítő cég lépését. Balogh Sándor, a vizes vb gazdasági igazgatója ugyanakkor ’informális’ kereskedőház-üzemeltető maradhatott Botswanában”.

A Független Hírügynökség tudomása szerint nemcsak Botswanában van, nem veszteségesen működő érdekeltségük, hanem több más afrikai helyen is. Az általuk irányított HTCC (Hungarian Trade and Cultural Center) honlapján a legutóbb arról értesülhettünk, hogy májusban Nigéria is csatlakozott a HTCC hálózatához: „Nigéria nem csak Afrika legnépesebb országa, de egyben – ma már Dél-Afrikát megelőzve – Afrika legnagyobb gazdasága is.  Az olaj mellett- ami máig a bevételek jelentős részét alkotja -egyre jelentősebb a helyi feldolgozóipar, és izmosodik az a középosztály, amelyik fogyasztásában már az európai trendeket követi… Így Nigériában megjelenni bármely külföldi cég számára kívánatos – hiszen nem csak az ország több mint 100 milliós piacára, hanem a teljes nyugat-afrikai térségbe belépőt jelent egy lagosi iroda”. A HTCC honlapjáról azt is megtudhatjuk, hogy a vállalatnak az afrikai hálózata kiterjed Botswanára, Etiópiára, Gambiára, Ghanára, Marokkóra és Ugandára. Tegyük hozzá, hogy a HTCC nem veszteséges, hanem nyereséges, még ha ez a profit szerény is.

Nos, a Külgazdasági- és külügyminisztérium által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., amely folyamatosan évről-évre veszteségeket termelt és afrikai „kirándulása” is kudarcnak bizonyult, megszűnik és egy újabb vállalattá alakul (HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.).

Ilyen előzmények után megindult „az afrikai piac újrafelosztása”, legalábbis ennek a piacnak az a része, amely Magyarország számára is elérhető.

Egyes hírforrások már megírták, hogy az exportfejlesztési ügynökség élére történő kinevezésével nagyjából egy időben Ligetfalvi Gábor a Mészáros Lőrinc milliárdos felcsúti gázszerelő birtokába került MKB Bank leányvállalatának, az MKB Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nek is vezető tisztségviselője lett. Ebből többen arra a következtetésre jutottak, hogy Mészárosék ki szeretnék terjeszteni tevékenységüket Afrikára is.

Most már csak az a kérdés, hogy a „déli nyitásban” leszerepelt állami utódvállalat ezentúl felhasználja-e a magáncég (HTCC) eddig sikeresnek bizonyult tapasztalatait, infrastruktúráját vagy folytatja a milliárdos veszteségeket termelő afrikai kalandját? 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!