Tíz évvel a népszavazás után a brit miniszterelnök és az MI5 vezetője is kimondta: Oroszország megpróbálta befolyásolni a Brexit-kampányt. Az RT és a Sputnik egyoldalú tudósításai, valamint trollok és hamis közösségi profilok erősítették az EU- és bevándorlásellenes üzeneteket. Arra azonban továbbra sincs bizonyíték, hogy Moszkva megfordította volna az eredményt. Az ügy igazi tanulsága nem a Brexit érvényességéről, hanem arról szól, hogyan használja ki a Kreml a nyugati társadalmak már létező törésvonalait.
Tíz év kellett ahhoz, hogy egy hivatalban lévő brit miniszterelnök nyilvánosan kimondja: Oroszország beavatkozott a 2016-os Brexit-népszavazásba.
Andy Burnham a The Rest Is Politics podcastban azt mondta, hogy a Downing Streetre érkezése után rákérdezett a történtekre, és „világos választ” kapott: igen, volt orosz beavatkozás. Kijelentése azért számít politikai fordulatnak, mert az egymást követő brit kormányok korábban nem vállaltak ilyen egyértelmű álláspontot.
Két nappal később Sir Ken McCallum, az MI5 főigazgatója megerősítette a befolyásolási kísérlet tényét. A brit elhárítás vezetője azonban fontos korlátozást is fűzött kijelentéséhez: különbséget kell tenni a beavatkozás szándéka, a végrehajtott művelet és annak tényleges hatása között.
Ami bizonyítható: az orosz állami média és Oroszországhoz kötött közösségi profilok megpróbálták erősíteni a megosztó üzeneteket. Ami nem bizonyítható: hogy nélkülük más eredmény született volna.
Két fronton zajlott a művelet
McCallum szerint az orosz beavatkozás egyik eszköze az RT és a Sputnik volt. A két, orosz állami tulajdonban álló angol nyelvű médium a népszavazás idején erőteljesen foglalkozott a bevándorlással, a brit szuverenitással és az Európai Unió állítólagos kudarcaival.
A 89up digitális kampánycsoport későbbi vizsgálata 261 olyan RT- és Sputnik-anyagot azonosított, amely a Brexit témájával vagy erősen EU-ellenes tartalommal foglalkozott. A kutatás szerint ezek összesen akár 134 millió lehetséges megjelenést érhettek el.
A lehetséges megjelenés azonban nem azonos azzal, hogy ennyi ember valóban elolvasta a cikkeket, még kevésbé azzal, hogy azok hatására változtatta meg szavazatát. Egy tartalom elérése, befogadása és politikai meggyőzőereje három különböző dolog.
A második frontot a közösségi média jelentette. Több kutatás talált olyan profilokat, amelyek orosz állami műveletekhez vagy a szentpétervári Internet Research Agency trollgyárához kötődtek, és Brexit-tartalmakat terjesztettek.
A számok itt jelentősen eltérnek. Az Edinburgh-i Egyetem kutatói 419 IRA-kapcsolatú fiókot azonosítottak. Egy Swansea-Berkeley kutatás viszont több mint 156 ezer, valamilyen módon Oroszországhoz kapcsolt profilt említett, amelyek a kampány utolsó 48 órájában több tízezer Brexit-üzenetet tettek közzé.
Az eltérés oka a módszertan. Nem ugyanaz egy bizonyítottan orosz trollfarmhoz tartozó profil, egy Oroszországból működtetett fiók, egy automatizált bot és egy felhasználó, aki egyszerűen orosz forrásból származó tartalmat osztott meg. Ha ezeket egyetlen kategóriába sorolják, könnyen túlzó számok születhetnek.
Az MI5 fontos féket tett Burnham állítására
A hírszerzési vezető nem vonta vissza vagy cáfolta a miniszterelnök kijelentését. Azt azonban hangsúlyozta, hogy az orosz műveletek nem voltak különösebben kifinomultak, és nincs alap arra, hogy a Brexit eredményét a Kremlnek tulajdonítsák.
„Nagyon fontos különbség van a beavatkozási kísérlet és az eredmény sikeres megváltoztatása között”
– fogalmazott McCallum.
Arra is figyelmeztetett, hogy az orosz trollok képességeinek eltúlzása maga is Moszkva érdekeit szolgálhatja. A Kreml számára már az is eredmény, ha a brit közvélemény utólag azt hiszi, hogy néhány hamis profil képes volt irányítani egy több tízmillió választó részvételével megtartott referendumot.
Ez növeli a bizalmatlanságot, vitathatóvá teszi a demokratikus döntések legitimitását, és minden politikai vereség után lehetőséget teremt a külső manipuláció emlegetésére.
Az orosz információs hadviselés célja sokszor nem egy konkrét jelölt vagy döntés biztos győzelemre segítése, hanem a demokratikus rendszerbe vetett bizalom gyengítése.
A vizsgálat, amely lényegében elmaradt
A 2020-ban közzétett parlamenti Oroszország-jelentést gyakran úgy idézik, mintha felmentette volna Moszkvát. Valójában nem ez történt.
A parlament hírszerzési és biztonsági bizottsága azt állapította meg, hogy a brit kormány és a hírszerző szolgálatok nem végeztek megfelelő, utólagos vizsgálatot a Brexitbe irányuló esetleges orosz beavatkozásról. A jelentés nyílt forrású kutatásokra hivatkozott az RT és a Sputnik EU-ellenes tartalmairól, valamint a botok és trollok tevékenységéről, de nem vállalkozott az eredményre gyakorolt hatás megállapítására.
Ezért a pontos következtetés nem az, hogy „nem találtak beavatkozást”, hanem az, hogy nem keresték olyan alapossággal, amelyből biztos következtetés születhetett volna.
Az Egyesült Államokban a 2016-os elnökválasztás után két hónapon belül készült hírszerzési értékelés az orosz műveletekről. Nagy-Britanniában ezzel szemben évek teltek el anélkül, hogy hasonló átfogó vizsgálat történt volna.
Ennek következménye máig érzékelhető: tudjuk, hogy volt aktivitás, de nem rendelkezünk olyan teljes képpel, amelyből annak terjedelme és eredményessége megbízhatóan megítélhető lenne.
Nem Moszkva találta fel a brit euroszkepticizmust
Az orosz beavatkozás elismerése nem változtat azon, hogy a Brexitnek mély brit okai voltak.
Az euroszkepticizmus évtizedeken át jelen volt a Konzervatív Pártban és a brit sajtó jelentős részében. A népszavazás előtt az EU-t rendszeresen bürokratikus, pazarló, szuverenitást korlátozó intézményként ábrázolták. A bevándorlás, különösen a 2004 után csatlakozott kelet-európai országokból érkező munkaerő kérdése tartós politikai konfliktust okozott.
A Brexit támogatottságát erősítette:
- a 2008-as pénzügyi válság utáni megszorítás;
- az iparvesztett térségek gazdasági elégedetlensége;
- London és a vidéki Anglia közötti különbség;
- a közszolgáltatások túlterheltségének érzése;
- az idősebb és fiatalabb választók eltérő identitása;
- valamint a brit politikai elitbe vetett bizalom csökkenése.
Egy nagy hatású kutatás szerint a megszorító politika jelentősen növelte a UKIP támogatottságát, és ezen keresztül érdemben hozzájárulhatott a kilépéspárti szavazatokhoz.
Oroszországnak tehát nem kellett létrehoznia az elégedetlenséget. Elég volt felismernie, felerősítenie és összekapcsolnia a már létező indulatokat.
Moszkva nem meggyőzni, hanem megosztani akar
A Kreml modern információs műveleteinek egyik sajátossága, hogy nem mindig következetes politikai üzenetet terjesztenek. Egyes profilok ugyanannak a konfliktusnak akár mindkét oldalát támogathatják, ha ezzel növelhető a düh és a társadalmi szembenállás.
Az alkalmazott eszközök időközben sokat fejlődtek:
- hamis vagy lopott személyazonossággal működő közösségi profilok;
- politikai hirdetések és célzott tartalomterjesztés;
- feltört dokumentumok szelektív kiszivárogtatása;
- álhíroldalak és megtévesztő internetes címek;
- valós véleményvezérek és politikai csoportok közvetett támogatása;
- mesterséges intelligenciával készített kép-, hang- és videóhamisítványok;
- valamint az egymást erősítő automatizált fiókhálózatok.
Ezek célja ritkán az, hogy egy teljesen új nézetet ültessenek el. Sokkal hatékonyabb a már meglévő félelmeket felerősíteni: bevándorlásellenességet, elitellenességet, háborús aggodalmakat, gazdasági bizonytalanságot vagy az állami intézményekkel szembeni bizalmatlanságot.
Brexit, AfD és a bizonyítékok határa
Burnham a Brexit mellett Németországot és Franciaországot is figyelmeztette az orosz befolyás veszélyére. Elmondása szerint Friedrich Merz német kancellár az AfD orosz kapcsolatairól beszélt neki, Burnham pedig hozzátette: a pártot szerinte Moszkva finanszírozza.
Ezt az állítást óvatosan kell kezelni. Az AfD több politikusa dokumentált kapcsolatokat ápolt orosz szereplőkkel, a párt az Ukrajnának nyújtott támogatás leállítását, a szankciók megszüntetését és az orosz gázimport újraindítását követeli. Putyin egyik megbízottja és AfD-politikusok között 2026 szeptemberében új gázmegállapodásról is készültek tárgyalások.
Merz nyilvánosan azzal vádolta Oroszországot, hogy támogatja a pártot és rajta keresztül próbálja megosztani Németországot. Arra azonban nincs nyilvánosan bemutatott bizonyíték, hogy Moszkva közvetlenül finanszírozná az AfD egészét vagy irányítaná döntéseit. Merz sem közölt ilyen bizonyítékot.
A kapcsolat, a politikai érdekazonosság, az információs támogatás és a közvetlen finanszírozás nem ugyanaz. Ezek összemosása ugyanazt a hibát ismételné meg, mint amikor a Brexitbe való beavatkozási kísérletből automatikusan az eredmény megváltoztatására következtetnek.
Miért most került újra elő a Brexit?
Burnham kijelentése nem légüres térben hangzott el. Kormánya közeledni akar az Európai Unióhoz, november 20-án pedig új brit-uniós csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben.
London a fiatalok mobilitásáról, az élelmiszer-kereskedelem akadályainak csökkentéséről, az energiaügyi együttműködésről és más gazdasági kérdésekről szeretne megállapodni. Burnham azt is közölte, hogy komoly párbeszédet kíván kezdeni az ország hosszú távú európai helyéről.
A miniszterelnök korábban nem zárta ki a vámunióhoz vagy az egységes piachoz való közeledést, sőt a teljes uniós visszatérést sem a lehetséges hosszú távú forgatókönyvek közül.
Ezért politikai ellenfelei azzal vádolják, hogy az orosz beavatkozás ügyét a Brexit visszafordításának előkészítésére használja. Burnham viszont hangsúlyozta, hogy nem vitatja a 2016-os eredmény legitimitását.
A kettő nem zárja ki egymást. Egy demokratikus döntés lehetett legitim akkor is, ha egy külföldi hatalom megpróbálta befolyásolni. És egy tíz évvel korábbi döntés újragondolása sem szükségszerűen annak érvénytelenítését jelenti, ha azt új választás vagy népszavazás alapján teszik meg.
Beavatkozás nem egyenlő választási csalással
A vita középpontjában három, gyakran összekevert állítás áll.
| Állítás | Mit tudunk róla? |
|---|---|
| Oroszország megpróbált beavatkozni | Ezt a brit miniszterelnök és az MI5 vezetője is megerősítette. |
| Az orosz műveletek sok választót elértek | Valószínű, de a közölt elérési adatok részben becslések és „lehetséges megjelenések”. |
| Oroszország eldöntötte a népszavazást | Erre nincs bizonyíték, és az MI5 sem állítja. |
Ez a megkülönböztetés nem felmentés Moszkva számára. Már a választói környezet manipulálására irányuló kísérlet is támadás a demokratikus önrendelkezés ellen. De az ellenkező túlzás – hogy a Kreml „csinálta” a Brexitet – elveszi a brit politika és a brit választók felelősségét.
A Brexit kilépéspárti kampányát brit politikusok vezették, brit lapok támogatták, és brit választók vitték győzelemre. Oroszország legfeljebb ráerősített egy olyan politikai hullámra, amely nélküle is létezett.
A következő választásokon nehezebb lesz felismerni a támadást
A 2016-os kampány eszközei ma már kezdetlegesnek tűnnek. A generatív mesterséges intelligencia segítségével olcsón és tömegesen lehet meggyőző hamis képeket, hangfelvételeket, videókat és teljes híroldalakat előállítani.
A beavatkozás ráadásul egyre kevésbé közvetlenül orosz médiából érkezik. Tartalmak kerülhetnek helyi influenszerekhez, politikai szervezetekhez, álhírportálokhoz és látszólag hiteles civil profilokhoz. Mire az eredeti forrás azonosítható, az üzenet már beépült a hazai politikai vitába.
Burnham ezért szeptemberben bejelentette a Nemzeti Információvédelmi Központ létrehozását. Feladata az ellenséges állami információs műveletek felismerése, eredetük megállapítása és megzavarása lenne.
Egy ilyen szervezet ugyanakkor új demokratikus kérdéseket is felvet. Ki dönti el, mi számít külföldi manipulációnak? Hogyan különíthető el a dezinformáció a legitim, akár szélsőséges politikai véleménytől? Milyen ellenőrzés alatt működik majd az állami információvédelem?
Ha a védekezés pártpolitikai cenzúrává válik, akkor éppen azt a demokratikus bizalmat rombolhatja, amelyet védeni hivatott.
A Brexit valódi tanulsága
A mostani beismerés nem írja át a 2016-os eredményt. Inkább azt mutatja meg, hogy a brit állam túl későn ismerte fel a politikai információs tér nemzetbiztonsági jelentőségét.
A demokratikus rendszereknek egyszerre két tévedést kell elkerülniük. Az egyik a naivitás: azt feltételezni, hogy külföldi hatalmak nem próbálják manipulálni a választókat. A másik a hisztéria: minden kellemetlen választási eredményt külső összeesküvésnek tulajdonítani.
Az orosz beavatkozás sikerét nem feltétlenül a Brexit végeredménye mutatja. Sokkal inkább az, hogy tíz évvel később is képes vitát gerjeszteni arról, vajon a britek valóban maguk döntöttek-e saját jövőjükről.
Moszkva nem találta fel a brit euroszkepticizmust, nem szervezte meg a Leave-kampányt, és bizonyíthatóan nem döntötte el a népszavazást. De felismerte a társadalom repedéseit, és megpróbálta szélesebbre feszíteni őket. Ez az orosz befolyásolás legfontosabb módszere – és a Brexit legidőszerűbb tanulsága Európa következő választásai előtt.
