Címke: ház

A házasság, mint tudjuk, szép dolog. Mesék és romantikus filmek vége mindig ez, mikor az egymást szerető pár tagjai sok-sok viszontagság és rengeteg akadály legyőzése után végre egymáséi lesznek.

Az esküvő után már a ház is közös, azaz van hol. Jobb helyeken a ház királyi kastély, de többek szerint az csak mese, bár mások állítják, hogy láttunk már ilyet, főleg nagyobb ingatlanos cégek esetében, ahol a panaszkodó szegénylegénynek meg a királylánynak van belőle pár darab. Rosszabb helyeken persze házról nincs szó, legfeljebb közös lakásról, vagy ha arra sem telik, akkor a szülőkhöz költözésről, a végeredmény egy közös szoba, ahol végre lehetséges egymáséi lenni. A könnytől csillogó szemű közfelfogás szerint a hely mindegy, a házasságban nem a ház a fontos, vannak viszont, akik szerint de.

Régen, mikor még a nyugati társadalmakban sem volt szekularizáció, a házasságot a vallás szabályozta. Ugyanúgy, ahogy akkoriban minden mást is, mivel pedig a vallásokra egyáltalán nem jellemző az engedékenység, mert Isten sohasem liberális, az volt ám a kemény gender, mondhatom! Ezt Orbán és csapata nem igazán értené, ugyanis fogalmuk sincs arról, hogy mi az a gender, csak azt tudják, hogy Bayer szóhasználatával valami ratyis izé, amiről jobb, ha senki nem beszél, nem ír, és nem olvas. Ők is nyilván mást olvasnak. Pénzt, ha jól tudom.

Ha valakit mégis érdekelne: a gender a társadalmi nem. Azt mondja meg, mit vár el egy adott társadalom egy férfitól, és mit vár el egy nőtől, valamint mit tesz akkor, ha valamelyik férfi vagy valamelyik nő a helyi gender rá vonatkozó előírásait nem követi, azaz nem úgy viselkedik, ahogy a társadalom, amelybe beleszületett, meghatározta neki azt. A „férfi” és a „nő” definíció alatt itt kizárólag a kinézetet kell érteni (hogy ő minek gondolja magát, az érdektelen), azaz az elsődleges és a másodlagos nemi jelleget, melyek alapján a nőket meg a férfiakat még a szellemileg visszamaradottak is képesek szétválogatni. A nőnek kinéző illetőknek tehát a nőkre vonatkozó íratlan szabályokat kell követniük, a férfiúnak kinéző egyéneknek meg a férfiak szabályait.

A szabályrendszert társadalma válogatja. Minél vallásosabb egy adott közösség, annál több és szigorúbb szabályt igyekszik érvényesíteni, és minél világibb, annál megengedőbb a tagjaival szemben. Régen, mint már említve lett, a vallás előírásait szigorúan kellett követni, a házasság egy életre szólt, abból kiút nem létezett, holtomiglan-holtodiglan, ásó, kapa, nagyharang és punktum. A lányok pártában nem maradhattak, mert akkor sírig tartó szégyen volt az osztályrészük, és a férfiaknak is meg kellett nősülni, ha legális szexet akartak, mert az illegális az akkori gender szerint következményekkel járt, ugyanis a családok igencsak vigyáztak lányaikra, a férjek meg az asszonyokra, ha kellett, akár gyilkolásra alkalmas fegyverrel is, amit akkoriban mindenki rendben lévőnek talált. Ez alól csak a nagy emberek voltak a kivételek, akiknek elég pénzük és/vagy hatalmuk volt hozzá, hogy titokban tartsák, vagy ne kelljen vele törődniük.

A változás csak lassan nyert teret. Logikus módon a nőkkel kezdődött, akik szerint ők ugyanúgy emberek, ahogy a férfiak, tehát minden téren ugyanazon jogokat kezdték követelni. A nagyközönségnek így új dolgokat nem kellett megtanulnia (az nehezen megy neki), elég volt alkalmazni a régit. Így jött divatba a nőknél a tanulás, a munka, a sport, sőt a vezetői beosztás olyan helyeken, ahol a beosztottak között volt férfi is.

A férfiak ugyan sokat bosszankodtak a fizikai fölényük által biztosított társadalmi fölényük elvesztésén (a férfiak nagy része a nők nagy részét meg tudja verni), de mivel a társadalom munkaereje mind létszámban, mind a szellemi kapacitást tekintve sokat erősödött, aminek gazdasági téren pozitív hatása volt, lassan belenyugodtak. A gender nem csak a nők esetében módosult, hanem a férfiakat illetően is, amennyiben már nem volt követelmény a nők állandó gyámolítása, mert tudtak boldogulni egyedül, viszont a nőkkel szembeni fizikai/lelki atrocitásokat nem nézte el a társadalom, mint régen. A nő immár nem volt az apja vagy a férje tulajdona. A közvélemény átállítása az új divatra a nyugati társadalmakban hosszú időt vett igénybe, a keleti társadalmakban jelenleg is folyik, a nagyon iszlám társadalmakban meg el sem kezdődött.

Azok harcias macsók, arrafelé nem lesz egyszerű. Évszázadok óta alaptétel náluk, hogy amíg férjuram külhonban aprítja a hitetleneket, halálbiztos lehessen abban, asszonyait otthon senki nem kívánja meg! Mert ha látná, és megkívánná, mi lenne abból ugyebár! Férjuram még ott találná hagyni a többi harcost, hogy hazamenve agyonüsse csalárd hitvesét, és sok harcos hazamenése esetén akár a gyaurok is győzhetnének! Mit szólna ahhoz Allah? Ezért kötelező arrafelé a hidzsáb (ami nem csak a ruházatot, hanem a szerénységet, a titoktartást és az erkölcsösséget is jelenti – naná!), a jól zárt lakóhely és az asszonyi iskolázatlanság, hogy ha be is jutna valaki a házba, ahol az eltakaratlan asszonyokat megkívánhatná, az asszonyoknak ne legyen fogalmuk, hogy a szerencsétlen vajon mit akar. A feltételek betartása esetén már nincs veszély, egy harcos sem sérül büszkeségileg. A testi épségére nézve ugyan más a helyzet, de mivel minden csata egy újabb lépés a hurikkal jól felszerelt Mennyország felé, mégis a sereggel marad. Nagyon szívesen.

A nyugati államokban a szüfrazsettek végső sikerével nem állt meg a folyamat. Kiderült ugyanis, hogy vannak olyanok a férfiak és a nők között, akik nem a másik nemet szeretik, hanem a sajátjukat, és miután a Bibliának az ilyenekre vonatkozó kiirtási parancsa a szekularizáció miatt korábban érvénytelenné vált, és már az elektrosokk sem volt divat, el kellett dönteni, mi legyen velük. A lakosság nagy része kezdetben úgy gondolta, hogy persze, ne ölje meg őket senki, de a hátrányos megkülönböztetés, az utálat és a megvetés marad! Voltak viszont olyanok is, akik szerint egyrészt ez a kívánttól eltérő viselkedés nem okoz semmiféle kárt a többieknek, mert egyáltalán nem érinti őket, másrészt az így születettek bántatlanul több hasznot hajtanak a közösségnek, mint megvetett páriaként, tehát sokkal jobb, ha ezzel nem törődik senki, ahogy a balkezességgel sem foglalkoznak a jobbkezesek. Tudomásul veszik, és kész. A nyugati országokban egyre többen látták be, hogy érzelmi kérdést ebből nem érdemes csinálni, racionálisan viszont a második megoldás a jó, ezért döntöttek úgy, ahogy. Kezdtek is a mesék elterjedni két királyfiról.

A nem annyira nyugati országokban kétkirályfis mese nem található, mert ha lenne, az ország erkölcsének szorgos őrei azonnal ledarálnák. Amiről nem tudunk, az nincs is, nemdebár? A strucc ezt úgy oldja meg, hogy bedugja a fejét a homokba, ne is lássa a fentebb említett szörnyűségeket, de azért a ledarálás se rossz. A fóliázásnál mindenesetre jobb.

A fentebb használt, „nem annyira nyugati” kifejezés azt jelenti, az ország jórészt vallási alapon működik, de a szekularizáció már megtörtént, így a házasság nem az örök hűség egymásnak való, szent esküvése (az úgyis túlzottan optimista lenne), hanem egy polgári szerződés, amely a két, egymással szövetséget kötő ember tulajdonjogát és öröklési rendjét szabályozza. Ezért ennek a szerződésnek semmi köze a szexhez, azaz teljesen érdektelen, hogy mi a nemük a szerződőknek, az indiai legfelsőbb bíróság a várakozással ellentétben mégis elkaszálta az egyenlő házasság jogát, ami lehetővé tette volna, hogy „azonos neműek” is házasságot kössenek, szorosabb kapcsolati szintre emelve az élettársi viszonyt.

Hát ja. Nem annyira nyugati országokban van ilyen. Most már csak arra kell rájöjjek, ez az indiai helyzet honnan olyan ismerős nekem?