Kezdőlap Címkék Határon túli

Címke: határon túli

Borbás Marcsi ritka erénye

Talán sokan meglepődnek most – szeretem Borbás Marcsi műsorát. Már akkor is bírtam, amikor a jelen rezsim első próbálkozásakor – a kilencvenes évek végén – megjelent a tévében.

Kicsit régi magamat láttam benne. Ahogy lelkesen mászott barlangba, meg ámult el valami apróságon – így vizslathattam 45 éve egy 30 méteres készülő csarnok tetején a futómacskát (a híddaru hajtóműve), és ámultam el a kétméteres csúcstávolságot befogni képes esztergagépen, ami ráadásul tizedmilliméteres pontossággal volt képes megtartani a központi tengelyvonalat.

Kicsit – na jó, nagyon – irigylem azért, hogy sikerült neki kitalálni, megtartani immár százon felüli szériában futó Gasztroangyal című műsorát. Ebben főképp azt, hogy úgy bejárja az országot, ahogy nagyon kevesen – emberekkel beszélget, nemcsak nyilatkozókkal. Köztudott róla, hogy híve a mostani kormányzó erőnek -, de ez nem jön át olyan erőszakos bunkósággal, mint más műsorokban. Sőt néha – tán szándékai ellenére – éles kontrasztba kerül a hivatalos vonallal: például amikor a magyar-csángó-székely-sváb lakosságú kis faluban az immár egy asztal körül ülők emlékeznek ki-be telepítgetésük idejére, a kétszer-háromszor a semmiből való újrakezdésre. A legélesebb volt a Beloiannisz faluban történt forgatás. Abból bárki megtudhatta: a magyarok, négy évvel a háború vége után, amikor még itthon is hiány volt mindenből, romban állt a fél ország, több tízezer görögnek adtak menedéket, akik a hazájukban dúló polgárháborúból menekültek.

Egyet nem szabad: a Gasztroangyal határon túli adásait megnézni

Az amúgy is elérzékenyülésre hajlamos Marcsi ugyanis képes minden szem puliszka vagy sztrapacska nyakába borulni, könnyekig meghatva annak magyarságától. Amitől egyébként szegény helyiek is zavartan toporognak.

Viszont érdekes reminiszcenciákat ébreszt néhány adás. Pilisvörösváron a helyi svábok körében járt Marcsi, a svábkonyha jellegzetességeit bemutatva. Mintha a gyerekkorom – legalábbis Anyu konyhája idéződött volna föl egy pillanatra. Holott tudtommal nem vagyunk svábok. Pontosabban: a dédszüleimig visszamenőleg biztosan nem. Nem vagyunk Eszterházyak, (sőt Esterházyak sem), így nem őrzik őseim nevét fóliánsok. Bár a családi legenda szerint kering valahol egy Rátessy névre kiállított kutyabőr – de hát ilyesmije mindenkinek lehet Magyarországon. Anyai nagyszüleim vezetékneve – Biró és Berta – sem utal sváb eredetre. Mégis: amikor az őszhajú asszony mesélni kezdte, hogy régebben nem volt ennyiféle étel, húst sem ettek mindennap – már mondtam is magamban szikrányival előbb, mint a mesélő: szerda és péntek volt a hústalan nap… És „pünktlikt” úgy tojásleves vagy bableves járt a tésztás ételhez.

A nudli – nudel – bemutatásakor került sor erre. A világ a gnochit ismeri – mindkettő kifőzött krumplistészta. Bár szerintem a nudli sokkal finomabb, puhább, a gnochiban több a liszt. És amíg a gnochi egy jól megtermett csipetkére hajaz, a nudlit kisujjnyi hengerekké formálják. Gyerekkoromban sokat nevettünk, amikor Anyu elárulta e finomság Zalában használatos nevét: angyalbögyörőnek hívták. (A bögyörő a kisfiúk – angyalfiúk esetében nem használatos – szerszámát jelenti a népnyelvben.)

Borbás Marcsi (ő maga hívja magát így – nem a legszebb beceneve a Máriának) egy Madaras nevű faluban nőtt föl, – erre gyakran hivatkozik. 1998 és 2002 között gyakran szerepelt a nyilvánosságban is a mai magyarországi kormányfő csapatában, férje pedig az a Rákay Philipe, aki kétmilliós tömeget delirált a Kossuth térre. Philipe – akinek a valódi neve egyébként Kálmán, ma a tévé, vagy az MTVA egyik vezetője. Azért jellemző a büszke magyarra – legalább Fülöpnek hívatná magát, ha a Kálmánt annyira cikinek érzi. Úgy tudni, a frigy is széthullott – de ez az ő személyes ügyük. De nyilván a tévé egyik vezetőjeként van befolyása arra, hogy a Gasztroangyal repülhessen.

Tőlem ugyan repülhetne tovább

Lenne ötletem is, merrefelé – például vidéki városokba, netán a fővárosba is – felderíteni, mi, hogyan változott a magyar gasztronómiában, ahogy szomszédként találkozott az alföldi, meg a palóc, a nyírségi tirpák, meg a baranyai tüke. Szép kis szociológiai panno lenne. Bár erre Borbás Marcsi valószínűleg képzett segítség nélkül nem lenne képes – ahogy én sem, hiszen nem ismerem e tudomány eszközeit. De szerintem arra képes lenne, hogy az adódó következtetéseket emberi nyelven továbbítsa.

Igaz, ehhez meg kellene szabadulnia attól, hogy régen „minden jobb volt”, meg az igazi csakis a rokka szőtte ruha, meg a zsíros mangalica lehet. Meg kéne bocsátania a városiaknak, hogy traktort, szivattyút, villanybojlert, fürdőkádat, virágos tányért, meg hasonló hiábavalóságokat gyártanak, és nem a saját kertjükben szedik a pálinkának valót. Hoppá: azt a számítógép vezérelte lepárló berendezést valószínűleg nem a pajtában szerelte össze Pista bácsi az apjától, meg az öregapjától rámaradt ősi magyar kaszákból, amin a saját kertjében álló saját fájáról szedett saját gyümölcsből főzeti a saját pálinkáját. Szóval, bonyolult dolog ez…

És, ha már gasztronómia. Két kis trükköt ismertetnék. Az egyik Anyukámé, aki a palacsintatésztába csak egy tojást tett, és nem tejjel, hanem felerészben tejjel és szódavízzel keverte. Ezzel elérte, hogy a palacsinta hidegen sem merevedett meg, sőt felmelegítve is olyan lett, mint a friss. Ráadásul átlátszóan vékony tésztákat lehet így sütni.

A másik saját „innováció”

Ehhez tudni kell, hogy bár Budapesten születtem, és élek – sőt, nem is szeretnék elköltözni ebből a városból -, mindig vonzott a föld, hacsak egy cserépnyi is. Amikor 1974-ben vettünk egy darab földet egy szőlőhegyen (a Balaton felvidéken – gyönyörű, hely. De se út, se víz, se semmi.) lelkesen nekiálltam ásni, gazt irtani, ültetni – nem törődve azzal, hogy a köves, agyagos föld nem való kerti növényeknek. Víz sincs – autóval hordtam kannában a vizet a locsoláshoz. A 2×3-as bódé tetejéről nem jött le annyi esővíz, hogy elég legyen. Egyik évben mindezek ellenére rengeteg petrezselyem nőtt ki. A petrezselyem hisztis növény – Anyu úgy mondta: előbb lemegy a pokolba, hogy megkérdezze az ördögöt, kinőjön-e. Mindegy, itt van, egyelni kell. Egy ölnyi friss növényt kellett kihúzgálnom – és a szívem szakadt meg, hogy télen meg majd adhatok tíz kókadt szálért ötven forintot.

Gondoltam egy nagyot: alaposan megmostam, és a gyökérfarkincájával együtt ledaráltam egy kis kézi zöldségaprítón. Az aprítékot beletömtem a jégkockatartókba – nem volt elég, így korábbi bonbontartókat is bevetettem, majd óvatosan felöntöttem vízzel és lefagyasztottam. Amikor megfagyott, kiütöttem a kockákat a tartóból, és egyesével fóliába csomagoltam. Így jobban elfért a mélyhűtőben, és felhasználása is egyszerűbb lett. Csak kivettem egy kockát, beledobtam a levesbe – és elöntötte a konyhát a friss petrezselyem illata – amit nem tud visszahozni a szárítmány sem, de még a télen hajtatott sápatag csokor sem.

Borbás Marcsira meg a Gasztroangyalra visszatérve: jól tudom, hogy az indirekt befolyásolás sokkal hatásosabb, mint az arcba tolt manipuláció – sőt, ez utóbbi kontraproduktív is lehet. De van egy nagy különbség más, hasonló néven ismert személyekhez képest: nincs – legalábbis a műsorában – izzó gyűlölet, de még csak lenézés, káröröm se. Valószínűleg nem ő fogja megírni a huszadik századi magyarországi liberalizmus és keresztényszocialista eszmerendszer összehasonlító elemzését mondjuk idősebb Vázsonyi Vilmos és Pehm József műveinek tükrében. De ért az emberek nyelvén – sőt képes gügyögés (kivéve, ha határon túli, vagy kutya akad az útjába – egy határon túli kutya végképp megindítja) és lenézés nélkül beszélgetni is.

Ez pedig mindkét oldalon ritka erény.

Az MSZP ebben sem ért egyet a DK-val

0

Miközben a Demokratikus Koalíció aláírásokat akar gyűjteni, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, addig a Magyar Szocialista Párt közleményben sietett kijelenteni, hogy “nem hisz a jogfosztásban”.

 

„A nem Magyarországon élő magyarok választójoga esetében úgy kell igazságot tenni, hogy a kivándorolt honfitársaink ugyanolyan módon tudjanak részt venni a választáson, mint a határon túli magyarok” – szögezi le a Demokratikus Koalíció akciójára reagáló MSZP-közlemény. Gyurcsány Ferenc a hét elején jelentette be, hogy aláírásgyűjtést indítanak annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

A szocialista párt mai közleménye leszögezi: a magyarországi lakcímmel rendelkező, külföldön dolgozók számára is biztosítani kell a levélben szavazás lehetőségét. Az erre vonatkozó törvényjavaslatuk hetek óta arra vár, hogy végre megtárgyalja az Országgyűlés. A közlemény leszögezi:

“az MSZP nem hisz a jogfosztásban, nem támogatja, hogy szerzett jogot bárki visszavegyen, és nem vonnánk meg senki szavazójogát.”

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedden jelentette be az aláírásgyűjtési szándékot. Mint mondta:

az állampolgárságtól nem akarnak megfosztani senkit,

de nem látják be, miért a magyarság próbája az, hogy az ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek. Közölte: a 2014-es országgyűlési választásokon a Fidesz a határon túli magyarok szavazatával szerzett kétharmados többséget. Hozzáfűzte:

“Az ehhez szükséges egy mandátum a határon túlról jött.”

 

Erdélyi magyarok véleménye.
Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják a határon túliak szavazati jogának megvonására vonatkozó javaslatot. A pártvezetőket a Krónika című erdélyi magyar napilap kérdezte, ezt szemlézte az MTI.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségének (RMDSZ) elnöke „totális tévedésnek, manipulatív és rosszindulatú akciónak” minősítette a felvetést.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke különösen helyénvalónak tartotta a határon túli magyarok szavazati jogát olyan körülmények között, hogy a nemzet szövetét immár nemcsak a kulturális szálak, hanem a közös Kárpát-medencei gazdasági tér is összeköti.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a határon túli szavazatok csekély befolyásoló erejére utalva nevetségesnek találta azt az érvelést, hogy csak azok szavazhassanak, akik Magyarországon fizetik az adójukat.

 

Pénz és/vagy politika

0

Nem lehet hatékonyan, illetve hitelesen fellépni kisebbségi jogaink európai védelme mellett, ha közben el kell hallgatni, hogy a magyar kormány (ezt Kövér éppen itt Erdélyben tette világossá) etno-nacionalista, homogén nemzetállamot követel, szemben Európával.

Képmutatás és megtévesztés azt hangoztatni, hogy a politikától átitatott elosztórendszerek, értsd a költségvetést visszaosztó, felügyelő, azt számonkérő intézmények, az állam semleges, minden szegletében szakszerű és racionális, sőt politikai befolyástól mentes, akárhol a világon. Nevezhetjük lobbinak – szebb, mint részrehajlást, klientelizmust mondani –, vagy kiálthatunk folyton korrupciót minden egyes apró ügyletnél, ahol látszik, hogy a kedvezményezettek, illetve haszonélvezők, a kivitelezők, vagy más módon érintettek köre befolyásos politikusok körével esik egybe, a jelenség mindenfele létezik. A dolognak viszont, egyfelől erős korlátot kell szabjon a törvényesség, az intézményes működés átláthatósága, az egymástól független hatalmi ágak közül többek között az oknyomozó média ténykedése, stb. Másfelől a józan ész, a tisztesség, a morális meggondolások, mely – minden ellenkező híreszteléssel szemben – a politikában is érvényes, még ha ehhez a választók kontrollja, a politikai ingamozgás fenyegetése is szükséges.

A kormányzati és egyéb politikai intézmények működésével kapcsolatban minősített farizeizmus lenne százszázalékig elvárni, hogy azok, és persze a politikusok, legyenek például mindenestől semlegesek támogatások odaítélésekor, hogy csakis stratégiai tervezés, és fokozatos, ellenőrzött és átlátszó módon osztogassanak (/fosztogassanak), amikor azt tehetik. Ezekben az ügyletekben viszont, hogy konyhanyelven mondjam és eltekintsek példának okáért a svájci határőrség lényeges kivételétől, a méret számít. A kis előnyök és juttatások esetén a közvélemény elnézi, sőt „emberek vagyunk” alapon mindenkor föltételezi is, a valamilyen szintű részrehajlást, (antropológiai jellemvonásokat nehéz fölülírni) a rokoni kapcsolatok „hasznát” (igen, a nepotizmust, még akkor is, ha valaki – mint kedves bumfordi agrárminiszterünk teszi – a lányát alkalmazza, amiről fogadni mernék, hogy egy közvélemény-kutatás simán kimutatná, hogy nem érzik összeférhetetlenségnek a népek, azok többsége) és a lojalitás jutalmazását. Végtére is a politikai formációk kormányra kerülve saját programjaikat kell megvalósítsák, ezért ha nem is a személyekhez kötődő, de a programok iránti lojalitás elvárható a kivitelezőktől, és a támogatók valamilyen szintű jutalmazása is. Más kérdés, hogy a román politikai rendszerben, a pártoknak csakis ez, azaz a közigazgatási funkciók szétosztása és a zsákmányszerző politika honosult meg, ez a legállandóbb vonása a politikai mezőnynek, ezért nem számítanak az ideológiák csupán a kormány/ellenzék törésvonal strukturálja a mezőnyt.

És ezért egészen más a jelenlegi magyarországi politika, ahol egyetlen hatalmi központból, lassan-lassan egyetlen személy dönt országos és hosszútávú, valamint a határontúli támogatások szétosztásáról, ahol a lojalitás személyes alapú, alattvalót követel és teremt. (A rendszer jellegét – túl a megfigyelhető és átlátható ügyleteken, ami nem jelenti, hogy látni is akarja a többség azt, ami szemet szúr: ugyan ki gondolhatná komolyan, hogy a Mészáros gazdagodása vállalkozói tehetségének köszönhető, és a csúti kisvasút gazdaságos? – a vezér példaképei, Putyin, Erdogan stb., mutatják meg.) Márpedig az a helyzet, hogy az egyébként hellyel-közzel és hangfogóval (melyet Szili Katalin mesterien fogadtatott el a legvéresszájúbbakkal is, ezt egyszer még tanítani illene, és a képmutatást is, amivel vezéreink élnek az ügyben is) még mindig autonómiázó, függetlenségükre oly büszke, elöljáróink (régió, párt és személytől függetlenül, nagy tisztelet az igen apró kivételeknek), aprópénzért is szó nélkül hajlandók Orbán kövét fújni, vitorláit dagasztani, alamizsnáját elfogadni. (Egyszer majd lelepleződik a „lojalítás-verseny is, amiért ezt megéri, az a cinizmus, ahogyan nagy ájtatoskodva gazdagodnak és klientúrát építenek nemcsak az itteni potentátok, hanem a magyarországi kormánytagok is köz- és európai, illetve ki tudja milyen pénzeken, nagyot fognak csodálkozni főként azok, akik ma is pontosan tudják, mi és hogyan történik ezen a területen.) Ha a „benyaló lojalitás” közhasznot szolgál, és ismerek ilyen ügyleteket is (no nem sportakadémiákra meg politikusok fényezésére fordított protokollpénzekre gondolok), akkor, és bizonyos korlátok között akár elfogadható is lehet(ne) a dolog. Csakhogy esetünkben és általában a határon túli területekre irányuló támogatásoknak semmiféle rendszere és még kevésbé kontrollja nem alakult ki, pontosabban le lett építve, ami eddig – úgy ahogy, de mégiscsak – működött. Felsorolni sem érdemes azokat az ügyleteket, amelyek esetében sem semmiféle tervezés, sem semmiféle kontroll, (egy-két oldalas pályázattal nyernek el, és ugyanilyen beszámolóval szoktak elszámolni tetemes összegeket) nem működik.

És még ezt sem gondolom a legnagyobb problémának, a feltétlen lojalitásért osztott pénzek csak a jéghegy csúcsa, esetenként megkárosítja különösen a magyar adófizetőket (ha nekik így tetszik, hát rajta, mondhatnánk cinikusan, pedig nagyon is rontja elsősorban az imidzsünket, azután a hitelünket, a hozzánk átfolyó obskurus és hektikus, rendszertelen és klienteláris alapon működő támogatások ügye! Ráadásul viszonyulni hozzá, megindokolni a támogatásokat, egyáltalán nem könnyű. Még akkor sem, ha nem is itt, hanem Magyarországon költik az erdélyiekhez/székelyekhez köthető támogatásokat, mint az a szászjenő-féle fantomintézet és újabban a orbánjánosdénes-féle „íróakadémia” – milyen gyakoriak lettek a szovjet mintára, sőt annál is önkényesebben létrehozott mindenféle akadémiák, nemde? – esetei mutatják.), de messze nem annyira veszélyes, mint egyéb vonzatai. Nevezetesen ennél károsabb először is a megkövetelt EU-ellenességben megnyilvánuló, magyar etno-nacionalista politikához való lojalitás, ami homlokegyenest ellentmond a határon túli kisebbségek eddigi politikai filozófiájának, stratégiájának. Ez olyanfajta sunyításhoz, kettős beszédhez vezet az itteni politikában ami, minden valószínűség szerint, és előbb utóbb, szét fogja zúzni annak kereteit. Nem lehet hatékonyan, illetve hitelesen fellépni kisebbségi jogaink európai védelme mellett, ha közben el kell hallgatni, hogy a magyar kormány (ezt Kövér éppen itt Erdélyben tette világossá) etno-nacionalista, homogén nemzetállamot követel, szemben Európával. De ennek a megkövetelt feltétlen lojalitásnak a káros és értelmezhetetlen következménye az is, ami az „azeri pénzmosoda” címen elhíresült nemzetközi korrupciós botránnyal kapcsolatosan az EP-ben történt, hogy képviselőink nem támogat(hat)ták a kivizsgálást, melyet végül mégis elfogadtak. Következményei pedig Magyarországra és áttételesen ránk is hatással lesznek (Biztosan végig sem gondolták vezéreink-képviselőink, de éppen az át nem látható források és elszámolások miatt, ha valaki majd azt mondja, hogy kuss ebben az ügyben is, mert esetleg ide is jutott – bizonyíthatóan, vagy sem – támogatás az azeri diktátor pénzéből, akkor mi van? Hogyan lehet megvédeni a rommagyarság jó hírnevét, és hogyan bizonyíthatják ártatlanságukat egyre inkább csak saját érdekeiket képviselő, de a nevünkben beszélő, KÉP(TELEN)viselőink?).

Tudatában kell(ene) lenni annak, hogy egy átfogó határon túli támogatási rendszer, egy követhető stratégia, általában a támogatások átláthatósága nem (csak) a korrupció leleplezéséről szól (esetlegesen persze erről is), hanem mindenekelőtt közérdeket szolgál. A hitelvesztéstől ment(ene) meg, attól, hogy végül mindnyájan cinkosok legyünk, ha nem másként a hallgatásunkkal, egy minden bizonnyal elhibázott, csupán magyarországi belpolitikai célokat szolgáló politikai játszmában.

Magyari Nándor László

 

 

FRISS HÍREK

Érkeznek az ...

1 milliárd a...

Élő adás Hon...

4 milliárd e...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK