Kezdőlap Címkék Hajdúdorog

Címke: hajdúdorog

Kormányhivatalnokok őrizetben – ukránoknak szereztek hamís papírokat

0

Sajtóhírek szerint január 24-én Hajdúdorogon több kormányhivatali alkalmazottat vettek őrizetbe. Az esetről a rendőrség hivatalosan csak annyit közölt, hogy négy embert vettek őrizetbe, akiket hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítanak.

A nyomozás közel egy évvel ezelőtt, 2017 májusában kezdőt9ött. A Magyar Nemzet szerint a két kormányalkalmazott, valamint két másik társuk hamis okiratok megszerzésében segíthetett ukrán magánszemélyeket. A lap munkatársai megtalálták azt a fodrászatként is működő családi házat, ahová a mintegy negyven ukrán állampolgárságú személy volt lakcím szerint bejelentve. A rendőrség itt is házkutatást tartott.

Az ügyben nagyon nagy a titkolózás, mert a jelenleg is őrizetben lévő kormányhivatali alkalmazottak

állítólag egy közismert személlyel állnak szoros kapcsolatban.

Miután a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem túlságosan közlékeny az ügyben, jelenleg azt sem tudni, hogy az ügy milyen kapcsolatban áll a sajtóban mostanában gyakran emlegetett és ukrán nyugdíjbiznisznek nevezett tevékenységgel. Ez utóbbiról a Független Hírügynökség is írt, a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig egy rövid, az interneten nagy népszerűségnek örvendő videót is forgatott.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!