Címke: Gyurcsány Ferenc
Orbán puskája be van tárazva
Széles választási mozgalom keretében lehet felvenni bármi eséllyel a versenyt a túloldallal, még akkor is, ha az ebbéli szándékok az elmúlt nyolc évben kudarcba...
Gyurcsány: Nem találjuk az ellenszerét a Fidesz politikájának
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ugyan pártja sikeresen szerepelt a választáson, a demokratikus ellenzék nem osztozott ebben, ezért az eredmény csalódást jelent.
Leplezetlen csalódással állapítom...
Tudja, hogy mikor kit kell gyűlölni?
„Migránsok”, Vona Gábor és a Jobbik, Soros György, az ellenzék általában és Karácsony Gergely. A kormánymédia szerint őket kell a legjobban gyűlölni – vagy...
Ezekről a visszalépésekről állapodtak meg az ellenzéki pártok
Megszületett a megállapodás az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt között: összesen 13 körzetben lépnek vissza egymás javára. Emellett azt is bejelentették, hogy a...
Ezek voltak az elmúlt hónap legnagyobb botrányai
A választáshoz közeledve egyre több a botrány – sorra derülnek ki a kormánypárthoz köthető, legalábbis korrupciógyanús ügyek, az ellenzéki pártok pedig egymással veszekednek, hogy...
Bréking nyúz, március 31. – Tudósítás a másik valóságból
Vona Gábor ma a fő ellenfél a kormánymédia alternatív valóságában, de Kövér László is felmondja a kampányszöveget. Nem marad el a migránsokkal riogatás és...
Vona nem mer vitázni Gyurcsánnyal?
Csonka lesz az RTL Klub által tervezett jelölti vita, amelyet a választás előtti késő estére terveztek műsorra tűzni. Először Orbán Viktor lépett vissza, aztán...
Gyurcsány őszödi beszédével buzdítanak szavazásra
Egyre több olyan kampányfilm kerül fel az internetre, amelyben mindenkit arra buzdítanak, hogy menjen el szavazni. Az egyik legújabb Gyurcsány Ferenc hírhedt őszödi beszédét...
Hadházy: Az LMP egyelőre lezárta a tárgyalásokat
"Az LMP a tárgyalásokat egyelőre eredménytelenül lezárta" - jelentette be Hadházy Ákos, a párt társelnöke a Facebook-oldalán.
"Amikor először jeleztem egyik tárgyalópartneremnek, hogy az LMP...
Bréking nyúz, március 19. – Tudósítás a másik valóságból
Régi időket idéző levélben gratulált Putyinnak Orbán, akiről már-már személyi kultuszhoz illően számol be a kormánymédia alternatív valósága. Van ahol, Gyurcsány-Vona koalíciót is vizionálnak.
Az...