Kezdőlap Címkék Gyógyszergyár

Címke: gyógyszergyár

A dán Karikó Katalin, aki Európa rekorderré tette cégét

Interjú a dán feltalálóval, aki fogyasztó injekciójával Európa rekorderré tette a Novo Nordisk gyógyszergyárat, melynek értéke az év végén meghaladta a Daimler-Benz, a Bayer, a Lufthansa és a BMW összértékét. Ez a több mint 400 milliárd euró  magasabb mint Dánia egész GDP-je. Lotte Bjerre Knudsent a hamburgi Der Spiegel tudósítója érte el.

“Engem nem nagyon érdekel a pénz, én szocialista vagyok. Mi itt Skandináviában arra tanítjuk a gyerekeket már egészen kis koruk óta, hogy mindent csapatban kell csinálni. Nem egyénileg kell érvényesülni hanem a lényeg a csapat sikere. Én 34 éve vagyok a cégnél, de még egyszer sem kértem fizetésemelést. Persze kapok pénzt a találmányom miatt, de nem hajtok erre. Nem hiszem, hogy a pénz, a kapitalizmus boldoggá tenné az embereket. A cégemnél, a Novo Nordisknál sohasem magamnak kértem fizetésemelést hanem azért harcoltam, hogy adjanak több pénzt a tudományos kutatásra. Egyébként nincsen szabadalmi jogom, ezt átadtam a cégnek amikor beléptem ide.”

Knudsen asszony fejlesztette ki a fogyást elősegítő injekciót, a GLP1-et. Ezt megelőzően a dán kutató kifejlesztette a Wegovy-t, amely forradalmasította a súlycsökkentést. Ez a gyógyszer ugyanis arra serkenti a hasnyálmirigyet, hogy termeljen több inzulint, és egyúttal előidézi a teltségérzést, így a páciensek korábban leállnak az evéssel. A légitársaságok máris azzal számolnak, hogy a jövőben csökkenthetik az üzemanyag kiadásaikat hiszen az utazóközönség súlya várhatóan jelentős mértékben karcsúsodik majd.

“Mindig reménykedtem abban, hogy találok valamilyen gyógyszert a túlsúlyosak számára hiszen rengeteg panaszt hallottam arról, hogy milyen nehezen tudnak leállni az evéssel. Eddig ezek az emberek annyit ettek állandóan mint húszéves korukban, most pedig végre normális életet élhetnek. Most már azon gondolkodom, hogy milyen új kutatásba foghatnék. Ebből a szempontból örülök, hogy a Novo Nordisk sok pénzt kap a találmányomért, mert így jobban érvelhetek amellett, hogy költsenek többet a tudományos kutatásra.”

A súlycsökkentő gyógyszer és injekció drága

Már ma is megfigyelhető, hogy a túlsúlyos polgárok többsége szegény, de a jövőben ez talán még inkább így lesz hiszen nem mindenki tudja megengedni magának a gyógyszert illetve az injekciót.

“Megpróbálok nem túlságosan aggódni a gyógyszerek ára miatt, mert nagyon komplex kérdésről van szó. Általában beletelik egy időbe, hogy az új gyógyszer mindenkihez eljusson.”

Házon belül nagy harcok folytak a súly csökkentő gyógyszer körül, ez ugyanis mérsékelheti az inzulin szükségletet márpedig ez a Novo Nordisk legfőbb bevételi forrása.

“Igaz, hogy harcokat kellett vívnom azért, hogy legyen súly csökkentő injekció. A korábbi elnök-vezérigazgató gyakran viccelődik azon, hogy ő mennyire nem hitt abban, hogy valóban lehet találni egy olyan gyógyszert, amely hatékonyan csökkenti a páciens súlyát. Miközben sokan bíráltak, azért hagytak kutatni. Én mindig nagyon odafigyeltem a bírálatra, ha az tudományos körből érkezett. Róma sem egyetlen nap alatt épült föl, sokat kellett dolgozni az új gyógyszereken. Folytatni akarom a kutatást, mert még nagy feltáratlan terület van a súlycsökkentés terén. Ezenkívül nemrég egy stroke sújtott le nálunk a családban, és ez is motivál.

A súlycsökkentő gyógyszer esetleg hatásos lehet az Alzheimer kór ellen is, de ezt orvosilag még nem bizonyították be. A szívleállás ellen viszont a GLP1 gyógyszerek fenomenális eredményt produkálnak. Ez azzal magyarázható, hogy ezek a gyógyszerek enyhítik a gyulladások hatását az egész szervezetre.”

Elon Musk, a Tesla, a SpaceX és az X fura ura, a világ leggazdagabb embere a dán kutató gyógyszerével fogyókúrázik.

“A férjem Teslat vezet, ezért Elon Musk közel áll hozzám. Én magam imádok enni, de visszafogom magam. Ezért reggel 11 előtt és éjfél után nem eszem semmit. A fogyókúra megtanított arra, hogy milyen nehéz nemet mondani valamilyen ételre például azokra a remek tortákra, amelyeket nálunk az összejöveteleken adnak. A túlsúlyos embereket általában hibáztatják, hogy miért nem fogják vissza magukat, de valójában gyakran sokkal inkább genetikáról és biológiáról van szó. Ha engem kérdeznek erről, akkor én óvatosan csak annyit válaszolok: ha sokáig akar élni, akkor vigyázzon magára! Nem ajánlom senkinek sem a saját gyógyszereimet” – nyilatkozta a Der Spiegelnek a forradalmi súlycsökkentő gyógyszerek és injekció feltalálója, aki Európa leggazdagabb cégéve tette gyógyszergyárát, a dán Novo Nordiskot.

Örökzöld avagy miért drágák az EU-ban a gyógyszerek?

15 évig véd szabadalom egy új gyógyszert, de az óriások megtalálták a módját, hogy tovább védjék érdekeiket és persze a magas árakat. Ezt nevezik örökzöldnek a bennfentesek – írja a brüsszeli Politico.

Az Európai Unió már 2009-ben rámutatott arra, hogy erősíteni kellene a piaci versenyt az árak lenyomásának érdekében, de szinte semmi sem változott. Brüsszelben most újra nekifutnak a gyógyszer árak szabályozásának, és az uniós szakértők megosztották a törvénytervezet szakmai tanulmányait a sajtóval.

Mindjárt az első probléma az, hogy egy gyógyszerhez nem egy szabadalom tartozik hanem akár többszáz is. Ez a bokor, ahogy a szakmában hívják. Ily módon lehetővé válik, hogy egy gyógyszer a 15 éves határidő után sem kerülhet át a generikus gyógyszergyárakhoz, amelyek jóval olcsóbban adnák azt a piacon. Az Enbrel nevű artritisz elleni gyógyszer például, melyet Európában a Pfizer forgalmaz, 37 évre védett, mert a “bokorban” olyan sok szabadalom bújik meg, amelyek 22 évvel meghosszabbíthatják a 15 éves határidőt.

Persze lehet bírósághoz fordulni ilyen ügyekben, de ilyenkor a leleményes gyógyszergyárak újabb gyártási szabadalmakkal állhatnak elő. Lehet, hogy végül a bíróság a generikus gyógyszergyáraknak ad igazat, de közben eltelhet akár hét év is a jogi procedúra miatt.

A generikus gyógyszer gyárak persze azért lobbiznak Brüsszelben, hogy változzon a szabályozás: ”egyre inkább azt látjuk, hogy a nagy gyógyszergyárak jogi procedúrával akadályozzák a versenyt” – nyilatkozta a Politiconak a generikus lobby vezére Brüsszelben.

Ritka betegségek gyógyszere a szalámizás

Az olyan gyógyszerek, amelyek csak kevés pácienst érintenek, nekik viszont különösen fontosak hiszen életmentőek lehetnek, rendkívüli kedvezményeket élveznek: tíz évre minden vetélytársat kitiltanak az uniós piacról! Itt jön a csavar: ritka betegség nincs olyan nagyon sok, de szalámizással lehet növelni a számukat. A nagy gyógyszergyárak igen leleményesen találnak új ritka betegségeket, amelyeket csakis az ő gyógyszerük gyógyít. Eddig ez kicsiben ment, de minthogy a világban egyre inkább terjed a személyre szabott orvoslás és gyógyszerezés, ezért itt korlátlan tere lehet a visszaéléseknek. Ezeket a jogi lyukakat meg kell szüntetni – mondják az uniós szakértők.

Vészhelyzetre hivatkozva egy kormány dönthet úgy, hogy nem veszi figyelembe a gyógyszerszabadalmat. Ez ellen persze foggal-körömmel küzdenek a nagy gyógyszercégek. Az USA-ban fekete listát vezetnek azokról az államokról, amelyek ezt a módszert gyakran alkalmazzák.

Milyen lesz az uniós szabályozás? Valószínűleg jobban figyelembe veszi azt, hogy az illető kormány vészhelyzetben cselekedett, de ehhez természetesen részletesen dokumentálni kell, hogy miért is hagyták figyelmen kívül egy gyógyszer szabadalmi védettségét.

A Pfizer kutató központot létesít Vuhanban

Az amerikai gyógyszergyár, amely elsőként fejlesztett ki vakcinát a Covid-19 vírus ellen, kutató-fejlesztő központot létesít abban a kínai nagyvárosban, ahonnan a járvány tavaly ősszel elindult. Mindez része a Pfizer globális fejlesztési programjának – hangsúlyozta a gyógyszergyár ázsiai igazgatója.

A Pfizer védőoltást már engedélyezték Nagy Britanniában és Kanadában. Nagy Britanniában kedden már el is indult a védőoltási kampány.

A védőoltást egy török házaspár készítette el rekord idő alatt Mainzban a BioNtech kutató központban. A török házaspár felhasználta a magyar Karikó Katalin szabadalmát, amely a korábbiaktól eltérően nem a vírust injekciózza be, hogy a szervezet ellenanyagot termeljen hanem a sejteket ösztönzi arra, hogy immunitást mutassanak fertőzéssel szemben.

Vuhan a kínai hadiipar egyik központja

A Kína kellős közepén fekvő 11 milliós város a katonai kutatások egyik központja. Tavaly egy új városrész alapjait rakták le Vuhanban, ahol Biolake-nek keresztelték el, mert a gyógyszergyárak kutatóintézetei kapnak ott helyet. Itt lesz majd a Pfizer új kutató-fejlesztő központja is. A Pfizer ázsiai igazgatója hangsúlyozta, hogy a fejlesztésük teljes mértékben szinkronban van a kínai kormányzat elképzeléseivel.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!