Kezdőlap Címkék Gyenge

Címke: gyenge

Meghallgatná a gyenge forint miatt Matolcsyt a DK

1

Hetek óta zuhanórepülésben van a forint. E pillanatban 326 forint azeuró árfolyama, elemzők szerint azonban közel van a 330, és nem lehetetlen még ebben az évben a 340 forintos árfolyam sem.

A Demokratikus Koalíció szerint mindennek igen súlyos következmények lesznek a magyar lakosságra nézve. Jelentősen megdrágul az import, minthogy pedig a magyar termékek importtartalma igen magas, ráadásul pedig az árfolyam emelkedése miatt dráguló üzemanyag a szállítást is költségesebbé teszi, ez szükségképpen az árak komoly emelkedésével jár.

A drasztikus árfolyam-emelkedés a 2019. évi költségvetés megalkotását is befolyásolja, jelentős bizonytalanságot visz a költségvetési tervezésbe, ami viszont már az Országgyűlés hatásköre. Varju László, a Költségvetési Bizottság DK-s elnöke ezért indokoltnak tartja, hogy a Bizottság első kézből tájékozódjék a monetáris folyamatokról.

Kezdeményezi ezért, hogy hívják meg az MNB elnökét, és kérjenek tőle információt az árfolyam várható alakulásáról, ennek a költségvetési politikára gyakorolt hatásáról és a Magyar Nemzeti Bank terveiről.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!