Kezdőlap Címkék Gőgös

Címke: Gőgös

A civilek találnák meg a 106 „igaz embert”

1

A Közös Ország Mozgalom kiterjedt kampányt szervez, hogy kiderüljön, ki a legalkalmasabb jelölt a 106 egyéni választókerületben. Mintegy 1000 fős mintából, személyes úton, közvélemény-kutatást szerveznek, amelyet közösségi finanszírozásból, állampolgári adományokból finanszíroznak. Ez számításaik szerint nettó kétmillió forintba fog kerülni.

Ezt Gulyás Márton a KOM vezető aktivistája jelentette be a mozgalom választási nagygyűlésén, Budapesten. A rendezvényen megjelent a demokratikus ellenzék több pártja – a Momentum igazoltan volt távol, mivel ők már korábban rendezvényt hirdettek erre az időpontra.

Mellár Tamás, Pécs független képviselő-jelöltje a szélesebb összefogás szükségességéről beszélt, amelyhez fontos az, hogy a politikai pártok mellett a civilek is hallassák a hangjukat. A civileknek azt kell kikényszeríteniük, hogy mindenhol a legesélyesebb jelölt induljon.

Kész Zoltán, Veszprém független képviselő-jelöltje szerint a reménytelenséget kell legyőzni. Ehhez őszinte beszéd és munka kell. Úgy vélte, keletről jót nem várhatunk, el kell zavarni a Fideszt.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kifejtette, hogy hisz a szabadságban és a versenyben, az új pártok segítik megújítani a régi pártokat. Szerinte az MSZP-DK-Együtt-Párbeszéd meg fog állapodni. Tegnap is tárgyaltak, a jövő héten is fognak, és várhatóan a következő hetekben megszületik majd a megállapodás. Hozzátette: „a többiek majd eldöntik, jönnek-e velünk.” A Fidesz legyőzéséhez Gyurcsány szerint el kell tudni hagyni a pártszimpátiát és a közös demokratikus ellenzéki jelöltre szavazni azért, hogy veszítsen a Fidesz.

Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke is az együttműködés szükségességéről beszélt. Szerinte újra rendszerváltásra van szükség, vissza kell térni a szabadsághoz.

Az MSZP-s Gőgös Zoltán alelnök elmondta, hogy a szocialistákon nem fog múlni a kormány- és rendszerváltás. Szerinte el kell kezdeni kampányolni.

Mindezzel a MOMA-s Kajdi József alelnök is egyetértett.

Karácsony Gergely, az Együtt-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az együttműködés mellett a programok fontosságát emelte ki. A Fidesszel az a bajuk, hogy egyszínű Magyarországot szeretne, míg szerinte sokszínű Magyarország kell.

(Víz Ági)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK