Kezdőlap Címkék George Birnbaum

Címke: George Birnbaum

Átvertek minket – 2019. január

Utálom, ha hülyének néznek. Ráadásul most kiderült, hogy az egész országot annak tekintette az a két amerikai kampány-guru – George Birnbaum és a már elhunyt Arthur Finkelstein -, akik a Századvéggel együttműködve, a Fidesz megbízásából, rászedtek minket.

Úgy látszik, lejárt a titoktartási moratórium, vagy valamiért fényezni akarja magát a szakértő páros még életben lévő tagja, mert egy svájci lapnak a közelmúltban elmesélte, hogyan vertek át minket a magyarországi Soros-kampány kitalálásakor. Ha volna bőr a fideszes politikusok képén, most sűrű bocsánatkérések közepette kellene ostorozni magukat, hogy hazudtak Sorossal, a migrációval és az ellenzékkel kapcsolatban is, de ez nem vallana rájuk.

Nincs ebben semmi meglepő. Tulajdonképpen az első fideszes kormány bukása óta követik a két amerikai tanácsát, a negatív kampányt. E szerint ahelyett, hogy a saját programjukat népszerűsítenék, folyamatosan az ellenfelet támadják. 2014-ben a Fidesz programjáról csak annyit árultak el, hogy folytatják, (hogyan, és mit, azt ma már tudjuk), ám máig is azt halljuk, hogy a magyar nép ősellensége Gyurcsány és a baloldal. Ehhez „csatlakozott” 2013-ban Soros György, a milliárdos pénzember. A Fidesz szerint, ott a tenger túlsó felén, ő mással sem foglalkozik, mint azzal, hogyan taszítsa romlásba egykori szülőhazája népét. Később a kormánypropaganda tromfolt: a Fidesz „megtudta”, hogy Soros menekültekkel akarja elárasztani Európát és Magyarországot. Lám, tényleg ő a nemzet főellensége.

Az interjúból megtudhattuk, az elhunyt amerikai kampányszakértő azzal számolt, hogy minden választás már a szavazás előtt eldől. A legtöbb ember már a kezdetektől fogva tudja, hogy kire fog szavazni, és nagyon nehéz őket eltántorítani a döntésüktől. Ezért kell egyfajta ellenséget kreálni, akit folyamatosan támadni lehet, és akire minden, a választók által rossznak vélt dolgot ki lehet vetíteni, hogy aztán elveszítse az emberek bizalmát. Az illető megpróbál majd védekezni, amivel csak azt éri el, hogy a választók szemében a személye összekapcsolódik az ellene felhozott vádakkal.

S ha ezek a vádak kellően sokkolóak, akkor a média is elkezdi terjeszteni azokat. Így nyertek már 2010-ben, ezzel a karaktergyilkossággal söpörték le a pályáról a DK elnökét, így démonizálták 2014-ben a magyarok szemében Sorost, és az életüket féltő menekülteket is.

Rászedték a magyarokat, vallotta be a svájci lapnak cinikusan nyilatkozó Birnbaum. Találtak nekünk egy személyt, Soros Györgyöt, aki nemcsak irányítja a külföldi nagytőkét, hanem meg is testesíti a Magyarországot támadó, a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenséget. Olyan, aki nem politizál, ezért nincsenek politikai eszközei a visszavágásra, és még csak nem is él az országban. Ha visszautasítja a támadásokat, azzal alátámasztja a vádat, hogy beleavatkozik Magyarország belügyeibe. „De Sorosnak ez esze ágában sem volt” – ismerte el az interjúban Birnbaum.

A miniszterelnökség pedig csodálkozik, nekik semmi közük nincs, és nem is volt sem Birnbaumhoz, sem Finkelsteinhez. Aki mást állít, biztosan hazudik.

Ez csak más hangnem vagy másik Gyurcsány?

0

Fideszt leleplező videóüzenet került ki Gyurcsány facebook oldalára. 4647 megosztás 159 ezer megtekintés… Mi lenne ha még népszerű is lenne?

5 percben az ország legnagyobb átveréséről

Ugye te sem vetted be, hogy létezik a Soros-terv?Sajnos kétmillió magyar igen. Most megmutatom nektek, hogy mi volt a Fidesz receptje. Itt a nagy átverés 5 percben. Orbán mindenre képes a hatalma megtartásáért. Ne dőlj be neki.

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2019. január 22., kedd

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK