Kezdőlap Címkék Gázolásos merénylet

Címke: gázolásos merénylet

Vádat emeltek a torontói gázoló ellen

0

Tíz rendbeli gyilkosság és 13 rendbeli emberölési kísérlet miatt kedden vádat emeltek Alek Minassian ellen, aki hétfőn hajtott a járókelők közé Torontóban.

A férfi ebédidőben hajtott fel a járdára Toronto North York nevű városrészében, és 25 embert gázolt el, akik közül tíz meghalt. A 15 sebesült közül öt ember állapota életveszélyes.

Alek Minassiant kedden hallgatták meg a bíróságon, majd vádat emeltek ellene. Következő meghallgatását május 10-re időzítették, addig előzetes letartóztatásban marad.

A 25 éves férfi a rendőrség közlése szerint egy bérelt kisteherautóval hajtott fel a Yonge utcában a járdára, ahol

több mint egy kilométert haladt, elütve mindenkit, aki az útjába került.

Utána elhajtott a helyszínről, de nem sokkal később elfogták.

A Guardian beszámolója szerint hősként ünneplik és a professzionalizmusáért dicsérik azt a rendőrt, akinek egyetlen pisztolylövés nélkül sikerült letartóztatnia a férfit, miközben az azt kiabálta, hogy öljék meg, és hogy pisztoly van nála.

Mark Saunders, Toronto rendőrfőnöke az ügyben megtartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy Minassian tette szándékosnak tűnik, de azt még nem lehet tudni, mi motiválta. A férfi, aki a környékbeli Richmond Hill városából származik, a hatóságok szerint nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Ralph Goodale közbiztonsági miniszter arra utalt, hogy elszigetelt esetről van szó.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök „tragikus és értelmetlen támadásnak” nevezte a történteket. „Mindnyájunknak biztonságban kellene éreznünk magunkat városainkban és közösségeinkben sétálva” – tette hozzá.

Az Iszlám Állam vállalta a New York-i gázolást

0

Az Iszlám Állam magára vállalta a New York-i gázolásos merénylet elkövetését, amelyben nyolcan vesztették életüket – ezt az an-Nabaa című internetes lapjukon tették közzé csütörtökön.

A lap szerint „a támadó egyike volt a kalifátus katonáinak”. A Nabaa nem közölt bizonyítékot az állítása alátámasztására – írja az MTI.

Sayfullo Saipov október 31-én Manhattanben teherautóval hajtott az emberek közé, ezzel nyolc embert megölve és többet súlyosan megsebesítve.

A hét éve az Egyesült Államokban élő, 29 éves üzbég származású férfit többrendbeli emberölés és külföldi terrorszervezetnek nyújtott támogatás címen helyezték vád alá.

Az incidens során meglőtt férfi azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam zászlaját. A nyomozók az Iszlám Állam több ezernyi propagandaanyagát – videókat, szórólapokat, fotókat – találták meg mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet, amelyen a dzsihadisták lefejeznek foglyokat. Az amerikai hatóságok szerint a férfi az Egyesült Államokban radikalizálódott.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!