Kezdőlap Címkék Gazdaság

Címke: gazdaság

Donald Trump vállalkozónak egymilliárd dolláros vesztesége volt

Ez derül ki azokból az adóbevallásokból, melyeket az elnököt csak igen mérsékelten kedvelő New York Times megszerzett. Tíz év alatt /1985-1994/ Trump vállalkozásai összesen 1,17 milliárdos veszteséget mutattak ki!

Választási kampánya során Donald Trump azzal dicsekedett, hogy tizenhat éve nem fizetett adót. Most kiderült, hogy már korábban is ez volt a helyzet: a vizsgált tíz évből nyolc veszteséges volt. Nem is akármilyen veszteségek ezek: 1990-ben és 1991-ben 250 millió dolláros veszteséget mutattak ki Donald Trump adószakértői. Ebben a két évben ő volt az abszolút rekorder ezen a téren! Ez persze nem az a kép, amelyet önéletrajzában (Art of the Deal – az Üzletkötés művészete) Donald Trump önmagáról felvázolt.

De akkor miből élt Trump?

Az apjától örökölt vagyonból illetve bankok hiteleiből – állítja a New York Times. Csakhogy az amerikai bankok egy idő után kifogytak a türelemből és nem hiteleztek Trumpnak, aki viszont nem kívánta lejjebb adni luxus életszínvonalát. Európai bankokhoz fordult, melyek közül a Deutsche Bank igen készséges volt. Óriási hiteleket nyújtott Trumpnak, amelyeket az elnök állítólag nem fizetett vissza. Erre nagyon kíváncsiak az ellenzéki demokraták. Akiknek a pénzügyi szakértői azt állítják, hogy Trump adósságát részben az oroszok vásárolták fel. Ily módon tartják kézben az Egyesült Államok elnökét. Természetesen az érintettek közül mindenki mindent tagad, de Donald Trump mindenáron meg kívánja akadályozni azt, hogy a Deutsche Bank közzétegye az ő pénzügyi helyzetével kapcsolatos dokumentumokat.

Trump még soha nem volt ilyen népszerű

Nyolc évet akar a Fehér Házban tölteni Donald Trump, akinek a népszerűsége minden eddiginél magasabb. Vagyis a jövő évi választásokon reális esélye van a győzelemre. Miért? Mert jól megy a gazdaság! Nem igazolódtak be azok az aggodalmak, melyek szerint az önmagának is gyakran ellentmondó elnök, akinek semmilyen korábbi közéleti tapasztalata sincsen, lerontja az amerikai gazdaság teljesítményét. Miközben az Európai Unió épp most tett közzé meglehetősen borúlátó előrejelzést, az USA gazdasága az egyik legsikeresebb a nyugati világban. Bár a tőzsdét most megviselte Trump fenyegetése, hogy újabb szankciókat alkalmaz Kína ellen, de az üzleti világ alapjában elégedett a Fehér Házzal. Márpedig Trump számára ez a legfontosabb. Most nem is sietett reagálni a New York Times leleplező dokumentumaira. Ügyvédje csak annyit mondott, hogy nagyon pontatlanok a New York Times által közzétett számok. Ez sok mindent jelenthet, de aligha valószínű, hogy a New York Times leleplező adóbevallásai aláásnák Trump népszerűségét. Végül is csökkent a munkanélküliség és növekedtek a reálbérek az Egyesült Államokban. A rozsda övezetek alsó középosztálya, mely Trump legszilárdabb szavazó bázisa, erre érzékeny igazán. Az pedig, hogy Trump sikeres vállalkozó  mítosza homokra épült, senkit sem lep meg igazán az Egyesült Államokban, ahol a PR mindig felülírta a valóságot …

Válság jön, de szórják a pénzt

A nemzetközi adatok is a gazdaság lassulását jövendölik, ahogyan arról a kormányban is beszélnek. Ennek azonban ellentmondani látszik, hogy nyolc éve most költötték a legtöbb pénzt a rendkívüli helyzetre félretett tartalékból – hívja fel a figyelmet a Policy Agenda.

Meg-megújuló kijelentések hangzanak el a kormány tagjai részéről arról, hogy az országnak fel kell készülnie gazdasági válságra, amire akcióterveket készítenek, s ez elő-válságkommunikációnak nevezhető – derül ki a Policy Agenda (PA) elemzéséből. Mint írják, a válságnak már olyan jelei lehetnek, hogy valóban rosszabb gazdasági adatok érkeznek például a német gazdaságból, emellett folyik az USA-Kína kereskedelmi háború, valamint még nem ismertek pontosan a Brexit hatásai sem. Az említett veszélyekre és a további esetleg bekövetkezőkre történő felkészülés érdekében mindenképpen szükséges feladat gazdaságpolitikai forgatókönyvek készítése.

Mindez alatt a költekezés zavartalan

A PA megfogalmazásában az elő-válságkommunikáció politikai értelemben arra szolgál, hogy előállítsa a „mi megmondtuk” hangulatot. Ugyanakkor

a kormány és az MNB érdemi lépéseket egyelőre csak ígérnek,

de még a versenyképességi programról sem sikerült döntést hozni.

Az elemzők arra az általuk talált ellentmondásra hívják fel a figyelmet, hogy ebben a közegben a költségvetés általános tartalékából az országgyűlési választási évekhez képest is több pénzt költöttek el az idei év első negyedében, mint 2011 óta bármikor. Például 2011-2012-ben még csak 2,8-5,1 milliárd forint közötti összeget vettek ki a váratlan helyzetekre szolgáló tartalékból. Ezzel szemben 2019-ben eddig már 47,3 milliárd forintról született döntés. Ez pedig az általános tartalék 29 százaléka.

Forrás: Policy Agenda

A költségvetés tartalékát („rendkívüli kormányzati intézkedések” című sor) a kormány lényegében szabadon használhatja fel, ehhez elegendő kormányhatározat. Az összeg súlyát pedig jól mutatja, hogy az első három hónap döntéseivel ebből a tartalékból (a parlament politikai értelemben vett megkerülésével) több pénzt költöttek el, mint az önkormányzatok kulturális feladatainak támogatására egész évre szánt összeg, illetve éppen annyit, mint a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a foglalkoztatási, képzési, szakképzési és felnőttképzési programokra szánt összeg szintén éves támogatása.

Természetesen egy esetleges gazdasági válság elleni fellépést főként nem az határozza meg, hogy a 160 milliárd forintos tartalékból mennyit költenek el az év elején. Ettől ugyanis még lehet sikeres egy kormányzati akcióterv.

A PA szerint a probléma inkább az, hogy nem tűnik összehangoltnak a gazdaságpolitikai irányítás. Egy elő-válságkommunikációval semmikképpen sem fér össze az, hogy 2011-óta idén költötték el a legtöbb pénzt a tartalékból. Az EU-választási kampány pedig várhatóan újra kinyitja a kormányzati pénztárcát.

Idén még marad a tempókülönbség, de jönnek a felhők

0

Bár jelentősen csökken a gazdaság növekedése, az EU-é is visszaesik, tehát a magyar adat teljesítheti a kormány igényét, a két százalékpontnyi tempókülönbséget. A GKI prognózisa szerint a bérek gyarapodása alábbhagy, az infláció pedig ebből is nagyobbat harap.

Valószínűleg sokáig megismételhetetlen lesz a magyar gazdaság növekedése 2018-ban. A 4,9 százalékkal alighanem túl is lendült a zeniten, az előrejelzések ennél kisebb értéket jövendölnek erre az évre. A GKI Gazdaságkutató Zrt. 3,5 százalékra számít. Mivel legfontosabb piacunkon, az EU-ban is csak másfél százalék várható, ezért teljesülhet a kormány azon óhaja, hogy a magyar ráta 2 százalékponttal haladja meg ezt.

A GKI szerint

tavaly a növekedés fő hajtóereje a belső felhasználás volt,

amit a két számjegyű béremelések is nyomtak felfelé. Idén jelentősen, kevesebb, mint a felére esik a beruházás gyarapodása, a bérek is 10 százalék alatti mértékben emelkedhetnek.

Nem jó hír, hogy az infláció viszont valószínűleg beáll a 3 százalék feletti sávba, ami erősebben apasztja a jövedelmeket.

A fogyasztás növekedésében nagyobb szerepet kap a kormány által is táplált hitelezési dinamizmus,

ami viszont kérdéseket vethet fel azzal kapcsolatban, hogy idén minden bizonnyal kénytelen lesz elkezdeni a kamatok emelését a Magyar Nemzeti Bank.

A külkereskedelmi többlet jelentősen csökken, az infláció és az államháztartási hiány pedig egyike a legmagasabbaknak az EU-ban – írja a GKI.

A szakértők szóba hozzák az elmúlt hetek kormányzati program-cunamiját is, amit át nem gondoltnak és megalapozatlannak tartanak. Hiányolják a hatáselemzést, és főleg azt, hogy nem számolnak az uniós források belátható időn belüli elapadásának következményeivel.

A tekintélyelvűség árt a gazdaságnak

0

A demokrácia az egész világon kockán forog, és nem kizárt, hogy a gazdaság is – írja a The Conversation független brit portál az „Árt-e a tekintélyelvűség a gazdaságnak – kérdezzék meg Venezuelát, Magyarországot, vagy Törökországot” című, több tanulmányra épülő cikkében.

A Freedom House jelentése szerint a világ 195 országából 71-ben hanyatlottak az elmúlt években a demokratikus intézmények. A visszacsúszásra általában jellemzőek az olyan választott vezetők, akik növelik végrehajtó hatalmukat, miközben gyengítik a törvényhozást és az igazságszolgáltatást, csökkentik a sajtószabadságot és kevéssé versenyszerűvé alakítják a választásokat. A kutatások kimutatják, hogy a kormányzati intézmények ilyen erodálódása nem csupán a demokráciában tesz kárt, hanem a gazdaságot is megsebesíti. A tudósok Venezuelát, Magyarországot és Törökországot vizsgálták, és megállapították: mindháromban problémák mutatkoznak a gazdaságban, amióta a megválasztott vezetőik az elmúlt években egyértelműen tekintélyelvűvé váltak.

Az ország stagnált, amióta Orbán Viktor egyre antidemokratikusabbá vált

A cikk ismertette Venezuela és Törökország súlyos aktuális gazdasági gondjait, Magyarországról pedig ezt írta: „Az ország stagnált, amióta Orbán Viktor egyre antidemokratikusabbá vált. A 2014-es választás óta, amikor igazán megszilárdította a hatalmát, a növekedés drámaian lelassult, a 2014-es 4 százalékról 2016-ban 2 százalékra. A világbank előrejelzése szerint a magyar gazdaság tovább zsugorodik 2020-ig és azután is.” A tekintélyelvű gazdaság nem mindig árt a gazdaságnak, példa erre Kína és Szingapúr, de ezek az országok soha nem is voltak demokratikusak. Amikor azonban egy korábban demokratikus állam válik tekintélyelvűvé, az a gazdaságra is negatív hatással van.

Ez azért van így, mert a demokráciákban a gazdaságpolitikának a különböző szakértők, valamint a törvényhozó és a végrehajtó hatalom közös „termékének” kell lenni, és még további, független intézmények, például a nemzeti bankok is segítik a gazdaságpolitikai döntések kidolgozását. A törvényhozók különféle módokon ellenőrzik a vezetők impulzív döntéseit, és a végső döntés a különféle ágak közötti tárgyalások eredményeként jön létre. Amennyiben a törvényhozás nem tudja már hatékonyan gyakorolni ezt a funkcióját, mert visszaszorították a hatalmukat, mint Venezuelában, vagy Törökországban, illetve mert a parlamentet a kormányzó párt uralja, mint Magyarországon, nemigen áll rendelkezésre eszköz ahhoz, hogy megakadályozzák a tekintélyelvű vezetőket a gazdaságra nézve ártalmas, rossz döntések meghozatalában.

A törvényhozásnak azért is fontos szerepe van a gazdaságpolitika kidolgozásában, mert különböző pártokból álló képviseleti testületek, és a parlament az a csatorna, amelyen keresztül az emberek és a társadalmi csoportok követelményeket támaszthatnak a vezetőkkel szemben. Amikor a tekintélyelvű vezetők kiszorítják az ellenzéki pártokat, az állampolgárok csakis az utcán juttathatják kifejezésre elégedetlenségüket. A társadalmi nyugtalanság növelheti a gazdasági bajokat, különösen, ha erőszakossá válik. A zavargások rombolást okozhatnak a fizikai infrastruktúrában, menekülésre késztethetik az embereket, emiatt a feladatokat nem végzi el senki, kritikus pozíciók üresen maradnak.

A demokratikus visszacsúszás csökkenti a külföldi befektetést

A nemzetközi piacok sem kedvelik ugyanis a társadalmi nyugtalanságot, és amennyiben a tüntetések sokáig tartanak, vagy a kormány erőszakkal lecsap ezekre, a befektetők általában menekülnek. Ám a befektetők már akkor is idegeskednek, amikor a választott vezetők tekintélyelvűvé válnak: mindhárom vizsgált országban a bizalomvesztés miatt jelentősen csökkent a közvetlen külföldi befektetés: Venezuelában a csökkenés a cikk szerint 2013 óta 66, Magyarországon 300 százalékot tett ki. Ennek egyik oka az, hogy a befektetők attól tartanak: a kormány elkezdhet a profitot csökkentő módon beavatkozni a tevékenységükbe, ez ugyanis a tekintélyelvű jobb- és baloldali vezetők közös stratégiája. Magyarországon például „a tavalyi választások óta Orbán Viktor pártja megerősítette a kormány ellenőrzését a nagyobb energiacégek felett, átvette a közműveket, és egyre erőteljesebben ellenőrzi az országban működő külföldi cégeket is” – írja a szerző.

A kutatások kimutatták: egyetlen olyan tényező létezik, amely lehetővé teszi a gazdaság virágzását a demokrácia hanyatlásának körülményei között is, ez pedig az, ha a független törvényhozásban működő pártok vannak jelen. Ez a helyzet például a Fülöp-szigeteken. Mi több: a hatalom megosztása a törvényhozókkal fellendíti a gazdaságot, és végső soron elősegítheti, hogy ezek a tekintélyelvűségre hajlamos vezetők tovább hatalmon maradjanak – írja a szerző.

Ara-Kovács Attila

Már készülhetünk az alászállásra

A gazdaság növekedésének lassulására számítanak elemzők, és ezzel számol a kormány is. A  vállalatok hangulatát azonban erősen befolyásolja az ágazat, a tulajdoni helyzet és az exportképesség.

A magyar gazdaság növekedési lendületének megtorpanását előrejelző elemzők sorában a Policy Agenda (PA) is arra a következtetésre jut, hogy jövőre elkezdődik a magas dinamika mérséklődése. A vállalatok várakozását szondázó Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) pedig arra mutat rá, hogy a kép vegyes, lefelé és felfelé mutató tendenciák egyaránt lehetségesek.

A PA is megállapítja, hogy tavaly az EU átlagának nagyjából dupláját produkálta a magyar gazdaság gyarapodása, bár az intézet által közölt 4,2 százalékos adat a 2017-essel egyezik meg, a 2018-as első becslést ezután fogja közölni a KSH. (Mivel tavaly minden negyedévben ennél magasabb volt az érték, az éves átlag várakozások szerint 4,7 körül lehetett.)

A valószínűleg a tetőpontot képező 2018-as növekedés

után a PA visszaesést vár a beruházásokban, az exportban is. A növekedésben szerintük némiképpen növekszik a belső értékesítés súlya, de a lakossági fogyasztás valamelyest visszaesik. Ennek oka az, hogy a bérnövekedés jelentősen elmaradhat a tavalyi átlagtól.

Az infláció a PA szerint megrekedhet a 2018 végi 3,5 százalék körüli értéken.

Az intézet is arra számít, hogy a munkaerő-kínálatban nem lesz fordulat, egyre nagyobb mértékű a hiány, főleg a szakképzettek körében. Ez pedig nem ígéri azt, hogy javulna a gazdaság versenyképessége.

A leggyorsabban az építőipar bővül, majd a kereskedelem és az info-kommunikációs ágazat. Az ipari növekedés lelassul. Az exportnál a belföldi értékesítés gyorsabban nő, mert az európai járműipar strukturális problémákkal küzd, és emellett a belföldi építési beruházások jelentős – bár a későbbiekben visszaeső – keresletbővülést eredményeznek – írják a PA-ban.

Ez utóbbi megállapításokkal vág egybe a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kutatóintézetének most publikált vállalati felmérése. A GVI a (tavaly októberi adatfelvétele idején kapott) válaszokból arra a következtetésre jut, hogy a kereskedelemben és az egyéb gazdasági szolgáltatásban működő cégek egyértelműen romló konjunktúrával számolnak, a feldolgozóipariak stagnálásról számoltak be.

Egyértelmű optimizmus csak az építőipart jellemzi.

Első látásra  is feltűnő, hogy a tisztán hazai tulajdonú vállalkozások tekintettek jobb várakozással a jövőbe, a külföldi érdekeltségűek bizalmi indexe lefelé mutat. Minél nagyobb az export a cégek életében, annál kevésbé optimisták, a csak hazai pályán játszók viszont enyhe javulásra számítottak ősszel.

Mindezek visszaigazolják azt, hogy a világgazdaság egyértelműen lassulást mutat, a magyar szempontból legfontosabb

Németországban éppen mostanában vágták vissza drasztikusan

a 2019-es növekedési kilátást.

Nyilván ezeknek a tendenciáknak (és az EU-támogatások jövőjét is befolyásoló élesedő vitáknak) is szerepük van abban, hogy a kormány felmelegítette a „jön a válság” kommunikációt, bár gondosan kerülve az egyenes fogalmazást.

Ne legyünk ennyire pesszimisták: a világ sokat javult

Egy nemrég elvégzett nemzetközi kutatás szerint igen pesszimisták vagyunk, a többség szerint romlik az emberiség helyzete, például az Egyesült Államokban csak a válaszadók 6, Németországban pedig csak 4 százaléka szerint javul a helyzet. Azon kevesek egyike, akik ezt másképp látják, Max Roser, az oxfordi egyetem közgazdásza, aki érdekes táblázatokkal bizonyítja, hogy az elmúlt két évszázadban rengeteget fejlődött a világ, ma már sokkal jobb az emberiség helyzete, mint korábban volt.

Szegénység

„Ma 130 ezerrel kevesebben élnek szélsőséges szegénységben, mint tegnap.” Roser szerint 1990 óta ezt minden nap elmondhattuk volna.

1820-ban csak egy szűk elit élt jó körülmények között, a nagy többség a mai fogalmak szerint mély szegénységben (napi 1,9 dollárnál kevesebből). 1950-ben még az emberek csaknem háromnegyede volt ilyen szegény, 2015-re azonban az arányuk 10 százalék alá csökkent. Mindez a termelékenység növekedésének köszönhető.

Írástudás

1820-ban csak minden tizedik 15 évesnél idősebb ember tudott olvasni és írni. 1930-ban már minden harmadik, ma pedig már 85% az egész világon. (A lenti ábrán a kék szín mutatja az írástudok arányát.)

Egészség – Gyermek halandóság

200 éve még a gyermekek 43 százaléka meghalt ötévesnél fiatalabban. Azóta ez az arány nagyon sokat csökkent a jobb táplálkozásnak, a nagyobb higiéniának, az egészségügy fejlődésének valamint az oltások és az antibiotikumok elterjedésének.

Szabadság

Az ábra azt mutatja, hogy a világ lakosságának mekkora része él demokráciában vagy valamilyen diktatúrában. Régen sokat rontott a helyzeten a gyarmatokon élő száma (kék színnel), mára az emberiség fele valamilyen demokráciában él (zölddel az ábrán). Az utóbbi években ennek a helyzetnek a javulása megtorpant, de Roser szerint azt is figyelembe kell venni, hogy ez egy lassúbb fejlődési folyamat, mint a többi ábrán bemutatott, továbbá a diktatúrában élők 80 százaléka, 1.300 millió ember Kínában él.

Lakosság

A Föld lakossága rendkívül sokat nőtt 1900 ás 2000 között, 1,5 milliárdról 6 milliárdra. Roser szerint ezt főleg az egészség javulása, a gyermekhalandóság csökkenése okozta. A gazdasági színvonal emelkedése azonban lassan csökkenti a születések számát, ezért a lakosság növekedése 2075 körül megáll mintegy 11 milliárdnál. Ez persze azzal is jár majd, hogy nő az átlagéletkor. Ennek megvannak a veszélyei, de a legtöbb országban még évtizedekig ez a munkaképes korosztály arányának növekedését jelenti, ami megdobja a termelékenységet.

Oktatás

A fiatalok több és jobb oktatást kapnak, mint a korábbi generációk. Ha ez a tendencia folytatódik, 2100-ban már 7 milliárd embernek lesz legalább középfokú végzettsége. Roser szerint ez az egyik fő oka a jövőt illető optimizmusnak.

Akkor tényleg minden egyre jobb?

Nos, erről azért szó sincs, elég ha csak a globális felmelegedésre, és számos élőlény kihalására gondolunk.

Célpontok – Déli Kávé Szele Tamással

Így a kávé mellett eltöprengek: mennyi és hányféle célpontja, Utálatos Képe, kisördöge, mumusa és pomogácsa volt már ennek a kormánynak, melyet van balszerencsénk magunk fölött érezhetni? Ennek a megállapításához lassan tudóscsoportra lesz szükség, kell belé egy matematikus, egy csillagász, aki otthon van a nagy számok között, egy történész…

Mert ugye, először és mindenekelőtt ott voltak a filozófusok. Miért pont ők, meg lehetne indokolni, csak pontosan nem tudjuk mégsem: aztán a mozgássérültek, leszázalékoltak, munkanélküliek, a munkások, utánuk a diákok, a romkocsmában merengők, az értelmiségiek mindig is, Alföldi Róbert önmagában, az EU, az IMF, Soros, Sargentini, a menekültek, a bankok, a civilek, a Norvég Királyság, a liberálisok úgy általában, a baloldaliak úgy általában, az RTL Klub, egy időben az Egyesült Államok, a kisegyházak, a hajléktalanok, a hajlékonyak, a pedagógusok, a melegek, a romák, a független újságírók, utóbbi időben általában az írók, színészek, képzőművészek és egyéb komédiások… Jó összevissza listát sikerült összekapnom hirtelenjében, a kormány elmúlt kilenc év alatt kinevezett bűnbakjainak a harmada sincs rajta, de már így is azon csodálkozna egy független szemlélő, mondjuk egy marslakó, hogy ha valakiknek ennyi az ellenségük, hogyan vannak még életben?

Persze úgy, mondanám a marslakónak, hogy ezek igazából nem szeretik – most már semmiképpen sem – a kormányt, hiszen az ellenségnek tekinti őket, de azért nem kelnének ellene kaszára-kapára, az élet nem fekete-fehér, az ember általában békés természetű, míg ki nem hozzák a sodrából.

Nem igazi, elkötelezett ellenségei a bűnbakok a kormánynak, hanem csak rájuk fogják.

De hát mire jó ez, kérdezné a marslakó, hiszen az embernek általában kellemetlen, ha ellenségeket szerez?

Az már szentigaz, csakhogy a háborúnak vannak előnyei is, ilyen például a rendkívüli állapot. Ha béke van, nyugalom van, tiszta az ég, zöld ág virít a föld ormain és munkában él az ember, mint a hangya, küzd a kéz, a szellem működik, lángol a gondos ész, a szív remél, hamar kiderül, ha valami nem működik.

Mondjuk például a gazdaság.

Vagy ha sikkasztanak, lopnak a közelben, az is hamar meglátszik. De ha zavarosak az idők, ha állandóan attól kell tartani, hogy martalócok cserkelnek a kert alatt, ha egymástól is rettegünk, akkor egyrészt nem derülnek ki a disznóságok, mert nem firtatjuk őket, van fontosabb dolgunk is, készülünk a védekezésre – másrészt a kormánypárt teljes apparátusa egy választási hadigépezet, arra van kitalálva, ha nem kap ellenséget, háborút, össze is omlik, mert békeidőben igazából semmire se jó. Lehet ugyan szántani a tankkal, ha nagyon muszáj, de azért nem véletlen, hogy inkább traktorral szokás.

Bárki bármikor célponttá válhat

Rendben, mondaná az én kedves marslakó cimborám, ez azért nagyon idegesítő helyzet lehet, hogy tudjuk elviselni? Hiszen bárki bármikor célponttá válhat, bekerülhet egy gyűlöletcsoportba, ráadásul az ellenzék is eltanulta ezt a kormánypárttól, és ma már mindenki utálhat mindenkit, csak egy kis jóindulat kell hozzá?

Elég nehezen bírjuk, jó marslakóm, nehezen, kell hozzá egy idegrendszer… aztán van, akinél elszakad a cérna, mint mostanában a szegény, tizenhét éves Nagy Blankánál, kicsúszik a száján pár virágosabb kifejezés és neki is zúdul a teljes kormánymédia, meg a védelmére kel mindenki más.

És mondjam csak – kíváncsiskodna a marslakó – tudom már, kik lesznek a következő célcsoport?

Tudom bizony.

Honnét?

Hát, kimentem én éjfélkor a keresztútra, meghintettem idei bagoly tavalyi tojását három szűz által három ösvényen hozott szenteltvízzel, magam elé mormogtam, hogy „kuruzsu, pimpó, bakmacska”, bekentem a képemet temetői agyaggal és a Göncölszekér rúdjának végében megláttam a célcsoportot. De az is nagyon jó módszer a misztikus eljárásokkal szemben, ha az ember Magyar Időket olvas, ugyanis akit abban egyszer megtámadnak, abból menten ellenség és mumus lesz. Szóval, ha nem akarunk agyaggal maszatolni, elég az is, ha értő szemmel olvasunk.

És kik lesznek azok?

Tessék megkapaszkodni, mert rázni fog: a gazdasági szakértők és a közgazdászok.

Azok meg ugyan miért?

Azt még csak sejtem, de hogy tegnap két írás is ízekre szedi őket az említett lapban, az biztos. Ráadásul az egyiket épp a főszerkesztő, Gajdics Ottó jegyzi, „Tudományos béljóslás” címen. De legalább egyből, az első bekezdésben meg is mondja, mi a baja a közgazdászokkal.

„Ott tartunk, hogy környezetemben egyre többen vonják kétségbe a közgazdaságtan tudományos jellegét azon szakértők miatt, akik életükben még egy adatot sem találtak el a magyar gazdaságról szóló előrejelzéseikben. Különösen igaz az ezotériába hajló okoskodás olyan időszakokra, amikor nemzeti kormány próbálja kirángatni a balliberálisok által előidézett csődhelyzetből az országot.”

Hát kérem, én az úr környezetéről nem tehetek, tessék talán jobb társaságba járni. Az meg, hogy a szerző által balliberálisnak nevezett (holott ennek a jelzőnek semmi értelme) közgazdászok adatai nem stimmelnek a magyar kormány szerint? Az tán azért lehet, mert a magyar kormány olyan adatot mond, amilyent épp akar, a szakértők meg ezzel szemben megpróbálnak a valódi számokkal dolgozni. Persze, hogy nem ugyanaz jön ki. Ahol nincs gazdasági csoda, ott nehéz kimutatni – pedig ahhoz képest még nem is áll olyan rosszul a magyar gazdaság, mint ahogy állhatna. Van még ennél lejjebb, bőven. Csak épp jól sem áll.

Szerintük sok a balliberális áltudós…

Az a szerző leszögezi mindenképpen, hogy „Nem a közgazdaságtan áltudomány tehát, csak sok a balliberális áltudós.” Értem. És ki a balliberális áltudós? Akire ő azt mondja. Jobboldali áltudósok meg természetesen nincsenek is. Hogy is lehetnének?

A másik írás is érdekes, Rácz Gergő tollából. Már a címe is lényegre tör: „Az elemzők évek óta nagyon rosszul teljesítenek”. Az elemzők, tetszik érteni, nem a gazdaság: az elemzők. Kicsit olyan ez, mintha valaki a Meteorológiai Intézet előtt tüntetne, szép időért. (Állítólag Bukarestben egyszer megtörtént). De lássuk, hol a gond?

„Piaci elemzők és nemzetközi szervezetek is kishitűnek bizonyultak, 2017 őszén előrejelzéseikben messze alulbecsülték Magyarország tavalyi gazdasági növekedését, sorra két-három százalék körüli mértékkel számoltak – hívták fel a figyelmet csütörtökön gazdasági kormányzati vezetők. Hozzátették: a magyar gazdaságban a legfontosabb mutatók kivétel nélkül kedvezően alakulnak, ami a nemzetközi gyakorlatban kifejezetten ritkaságszámba megy.”

Aha. Holott a pénzügyi tárca szerint tavaly a gazdasági növekedés elérhette a 4,6 százalékot. Ez ugyan a pénzügyi tárca dolga, én magam nem tapasztaltam komoly növekedést, sokkal inkább áremeléseket, de jó lehet nekik, ha ők tapasztaltak. Viszont érdemes 1,6 százalék növekmény-különbség miatt sajtókampányba fogni?

Amiatt biztos nem. Pedig megszólalt még Orbán Viktor is az ügyben.

„Az elmúlt időkben számos elemző alulmérte a magyar növekedési kilátást. Választási évben az elemzők jól láthatóan politikai eszköznek tekintik magukat, nem a valóságot akarják bemutatni, hanem politikai szimpátiájuk alapján befolyásolni akarják az embereket – mondta a múlt héten a kormányfő. Orbán Viktor kifejtette: ez most sem lepi meg, hiszen megkezdődött az EP-kampány.”

Na, itt kezd nekem gyanús lenni valami. Itt valami nagyon komoly gazdasági válság közeledhet, uniós pénzek maradhatnak el, de tán történhet rosszabb is, azért indult meg a hadjárat – mint látom egyenesen a vezénylő tábornokkal az élén – a közgazdászok ellen, mert rövidesen nagyon rosszak lesznek a mutatók, és előzőleg alá kell ásni a szakértőkbe vetett bizalmat. Lehessen rájuk azt mondani, hogy hazudnak, nem is úgy van, nincs semmi baj, ez csak az ellenzék és Brüsszel mesterkedése.

Ez a struccpolitika nem fog segíteni a valódi válságon,

ahogy az Erik a vikingben is hiába kiabálja a földrengés közepén a király, hogy nem süllyed az ország, azt attól még elnyeli a tengerár. Már persze, ha lesz válság, mert az ilyesminek kényes a természete, nem lehet pontosan megjósolni, mi várható.

De megnyugodhatunk: ha lesz valami baj a gazdasággal, arról már előre a közgazdászok tehetnek, efelől gondoskodva vagyon.

Ahogy ha rossz az idő, azt meg a meteorológusok csinálják, nem a szél meg a felhő.

Ha rossz az egészség, arról az orvos tehet, nem mi, akik megettünk két méter véreshurkát kenyérrel és most nyomja a gyomrunkat.

Felelős nálunk mindig van, esetünkben már előre ki is jelölték őket.

Mi baj történhet ezek után?

Ja: mindenféle.

Német félgyarmati biztonság – a gazdaság helye a kormánystratégiában

Magyarországé a világ egyik legnyitottabb gazdasága, jelenleg a külkereskedelmi forgalom a GDP 175%-a körül van és növekszik. Az összes áruexportból és áruimportból Németország részesedése kb. 16 ezer milliárd forint, ami a kb. 38 ezer milliárdos GDP majdnem 40%-ának felel meg. Ha hozzávesszük ehhez a szolgáltatások kereskedelmét, a németországi magyar munkavállalókhoz kapcsolódó pénztranszfereket és a német tulajdonú vállalatok hazai beszállítóit, Németország relatív jelentősége még nő is.

A német gyártó és szolgáltató cégek preferenciális elbírálás alá esnek az idegen működő tőke amúgy sem szűkkeblű kormányzati támogatásában és a kormány – minden visszás belpolitikai intézkedése dacára – e vállalatok és anyavállalataik szilárd támogatását élvezi. Biztonsággal kijelenthető, hogy a gazdasági támogatás is hozzájárul ahhoz, hogy a német politika meglehetősen kesztyűs kézzel bánik Orbánnal akár ha a fő támogató bajor tartományi, akár ha a német nemzeti, akár ha az EU-s fórumokat nézzük. A németek egyébként is hagyományosan gazdaságpolitikailag vezérelt külpolitikájában Magyarország stabilitása meglehetősen fontos szempont, és ezt a stabilitást Orbántól várják és meg is kapják. Ezt a helyzetet az amerikai külpolitika utóbbi kétéves elfordulása Európától és ezen belül különösen Magyarországtól csak erősíti, és az oroszokkal kapcsolatos német gazdasági érdekek se gyengítik.

A németek érdekeit nálunk mindössze a munkaerőhiány és a munkaerő képzettsége fenyegeti

Ez azonban még messze nem éri el a stratégiai mértéket. Az Orbán-kormány úgy kalkulál, hogy a német ipar kiszolgálásában sokkal fontosabb szerepe van a munkaerő viszonylagos olcsóságának, és ezt a munkaerőt mindig lehet a hazai KKV-któl elszippantva vagy keletről (elsősorban Ukrajnából) bővíteni, illetve a német vállalati képzés majd kipótolja az esetleges szakmai hiányosságait.

A KKV-knál jelentkező munkaerő-veszteség most éppen kritikus méreteket ölt, de nem lennék meglepve, ha a kormány egy részük tönkremenetelére bazírozna, egy nagyobb részüket pedig hatékonyságnövelésre és támogatásokkal robotizációra is ösztönözné. Ezzel szinkronban az autóipari trendek – pl. a robotizáció és a motorgyártás átalakulása – fenyeget ugyan munkahelyeket a nagyvállalatoknál is, de telephelyeket nem, és a várható technológiai változások középtávon enyhíthetik a gyári munkaerő-hiányt. Most éppen abban a kritikus időszakban vagyunk, amelyben ez a fordulat megtörténik. Ha a robotizáció előrehaladása később munkaerőfelesleget generál, még mindig nyitva áll a közmunka, esetleg néhány évtized múlva a feltétel nélküli (vagy a kínai állampolgári kreditrendszert majd importálva: a feltételes) alapjövedelem, tovább erősítve az állam kontrollját a dolgozók fölött.

A munkaerőpiaci trendek ebben a pillanatban éppen átlagbér-emelkedéshez vezetnek, amihez ugyan hozzájárul a munkaerőkeret- és a túlóraszabályozás is, de ezt a budapesti értelmiség és akár a szakszervezetek meggyőződésével szemben a legtöbb dolgozó – jobb híján – üdvözli. Mindent összevetve 2030-35-ig előretekintve elég jelentős esély van a munkaerőpiaci stabilizációra, ami persze jól jön a Fidesznek.

Magyarország egyre kiszolgáltatottabb lesz a német gazdaságnak

A megkerülhetetlen probléma persze az, hogy ez a stabilizáció Magyarországot egyre kiszolgáltatottabbá teszi a világpiacnak és ezen belül a német gazdaságnak – nem elsősorban az autóipari dominanciájú exportszerkezetünk miatt, hanem a hozzáadott értékének alacsony volta okán. A kormánystratégia alacsony hozzáadott értékre és viszonylag alacsony bérekre, ezeknek köszönhetően alacsony minőségű belföldi szolgáltatószektorra lövi be a gazdaságot, ami az ország tovább fokozódó versenyképességi lemaradását fogja eredményezni. A szoftverek, az MI és a robotok fogyasztói és nem a dizájneri, még csak nem is a termelői oldalára pozicionálja a gazdaságot, amivel – tekintve, hogy paradigmaváltásban így importőrök és (másod)felhasználók leszünk – a 4.0-ás ipari-technológiai forradalom előrehaladtával visszaveti az országot a 3.0-ás állapotban élvezett relatív pozíciójához képest is ahelyett, hogy a jó kihasználásával előretörnénk.

Röviden, az eddig elemzett változások – a német félgyarmati biztonság – ellenére romlik majd Magyarország pozíciója az európai gazdaságban.

Béndek Péter

Bérből és fizetésből, avagy a minimálbér mítosza

0

Tegnap a Független Hírügynökség is benézett a számok mögé, és azt jártuk körül, vajon a dinamikusnak tetsző bérnövekedés mire lesz elég. (Olvassák el szerdai írásunkat, abból minden kiderül.) A Központi Statisztikai Hivatal ma kiadott jelentése szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 322 800 forint volt, 10,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 324 100 forint, a nettó átlagkereset 215 500 forint volt, egyaránt 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

 

De mi a helyzet a minimálbérrel? Ami a minimálbéreket illeti, a jövőre nézve még nem dőlt el semmi: folynak a bértárgyalások, és az álláspontok egyelőre eléggé messze vannak egymástól. A munkaadók továbbra is 5 százalékkal emelnék a legkisebb béreket, a munkavállalói oldalt képviselő szakszervezetek viszont a minimálbért 13, a garantált bérminimumot pedig 15 százalékkal növelnék.

Nyilván sem a munkavállalóknak, sem a munkaadóknak nem mindegy, hogy mennyi a minimálbér, bár valójában ez főként a utóbbiak számára jelent gazdasági megfontolásokat. A magas minimálbér – elsőre talán furcsának tűnhet – ugyanis nem a munkavállalóknak jó, hanem a politikusoknak. Azok közül is azoknak, akik kedvelik a szemfényvesztést, szeretnek nagyot mondani, hajhásszák a népszerűséget, és az sem érdekli őket, hogy mi ennek az ára.

A munkavállalónak persze jó, ha néhány ezer forinttal magasabb a minimálbére, mint korábban, de még ennél is jobb, ha a munkája keresményéből képes eltartani a családját.

Magyarországon ma minimálbérből családot eltartani nem lehet, átlagbérből is csak akkor, ha a házastárs (élettárs) szintén dolgozik, vagy van máshonnan származó jövedelmük, esetleg egy gazdag nagybácsi Amerikában.

Aki a magas minimálbérrel dicsekszik, az megtéveszti azokat, akik nem értik az összefüggéseket. (A magas átlagbér már egy fokkal jobb mutató.) A magas minimálbér ugyanis – azonos járulékot feltelezve – többe kerül a munkaadónak (gyárnak, hivatalnak, vállalkozásnak), de még az alacsonyabb járulék esetén sem biztos, hogy a munkaadó új munkahelyekkel bővíti a cégét. Ha jóval alacsonyabb a munkavállaló után fizetendő járulék, akkor persze elképzelhető, hogy új dolgozókat vesz fel, de valószínűbb, hogy „beéri” azzal, hogy a régieket megtartja.

A munkaadó akkor vesz fel új munkaerőt, vagyis, akkor növeli a foglalkoztatottságot, ha bővül a piaca, azaz, több terméket tud eladni, mert növekszik a fogyasztás. Vagy még nem bővül, de belátható időn belül komoly esély látszik erre.

Egy kormány dicsekedhet azzal, hogy emelte a minimálbért, ám ha már mégis muszáj, akkor a minimálbér helyett az átlagbérrel kellene dicsekedni, vagy még inkább ez utóbbinak a vásárlóértékével. Ha az emberek a jövedelmükből többet tudnak vásárolni, vagyis, nő a fogyasztás, akkor gyarapodik a gazdaság és beindul a növekedés.

És akkor már (majdnem) mindegy, hogy mennyi a minimálbér.

Soros: Orbán célja, hogy átvegye az európai kereszténydemokraták vezetését

0

Miközben a kormány azt kommunikálja, hogy a magyar származású amerikai milliárdos migránsokat telepítene Európába, és a magyar parlament a Stop Soros törvénycsomag elfogadására készül, Soros György újabb, a magyar kormánypropagandára nem rímelő újságcikkben tette közzé álláspontját. A hvg.hu által közölt írás eredetileg a Project Syndicate-en jelent meg.

 

A 2008-as gazdasági válság óta úgy tűnik, az EU utat vesztett

– írta Soros.

A dollármilliárdos szerint ugyanis az EU a megszorítás programját választotta, amely elvezetett az euróválsághoz, és az eurózónát hitelezőkre és adósokra osztotta fel. Előbbiek feltételeket támasztottak, amelyeket az utóbbiak nem tudtak teljesíteni. Ez már sem önkéntes, sem egyenlő társulás nem volt – pont az ellenkezője annak, amire az EU épült.

Soros úgy látja, ennek eredményeként

ma sok fiatal számára az EU ellenség, amely megfosztotta őket a munkájuktól és a biztos jövőtől.

Az ellenérzésekre rárepültek a populista politikusok és EU-ellenes pártokat és mozgalmakat alapítottak rájuk.

„Ezután jött 2015 menekülthulláma. Elsőre a legtöbben együttérzően fogadták az elnyomás vagy polgárháború elől menekülőket. De attól tartottak, hogy mindennapi életüket megzavarja az ellátórendszerek túlterhelése. Hamarosan pedig elvesztették bizalmukat, amikor azt látták, hogy a hatóságok nem képesek a válság kezelésére.”

„Egész Európát összezavarta a menekültválság. Gátlástalan vezetők még azokban az országokban is ki tudták használni, ahová szinte egyáltalán nem érkeztek menekültek. Magyarországon Orbán Viktor arra alapozta a kampányát, hogy

engem vádolt hamisan azzal, hogy muszlim menekültekkel akarom elárasztani Európát és benne Magyarországot.

Orbán ma a saját, keresztény Európa-víziójának védelmezőjeként lép fel. Ez a jövőkép szemben áll az EU alapelveivel. Az a célja, hogy átvegye az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó kereszténydemokraták vezetését.”

Eközben – értekezik Soros – az Egyesült Államok tovább súlyosbította az unió problémáit.

„A 2015-ös iráni atomalku egyoldalú felrúgásával Donald Trump gyakorlatilag tönkretette az atlanti szövetséget.”

„Ma már nemcsak retorikai fordulat, hogy Európa léte forog kockán. Ez a valóság.”

Soros szerint az EU három súlyos bajjal néz szembe: a menekültválsággal, a gazdasági fejlődést akadályozó megszorításokkal és a dezintegrációval, amelynek első példája a Brexit.

„Mindenekelőtt a menekültválságot kell kezelni.”

„… mindig az volt az álláspontom, hogy a menekültek szétosztásának teljesen önkéntes alapon kell történnie. Sem a tagállamokat nem szabad befogadásra kényszeríteni, sem a menekülteket olyan országokba irányítani, ahová ők nem akarnak menni. Sürgősen felül kell vizsgálni vagy megszüntetni a dublini szabályozást, amely felelős az Olaszországra és más déli államokra nehezedő igazságtalan terhelésért; és a katasztrofális politikai következményekért.

Az EU-nak meg kell védenie külső határait, de nyitva kell állnia a legális bevándorlás előtt. Ezzel szemben a belső határokat nem szabad lezárni.

Az Európa-erőd, amely totálisan zárt mindenfajta bevándorlás előtt, nemcsak a nemzetközi és európai joggal ellentétes, de teljesen lehetetlen is” – írta Soros.

„Európa szeretne segíteni Afrikán és a fejlődő világon, a demokratikus szándékú kormányok támogatása útján. Ez helyes, mivel ezáltal az érintett országokban javulhat az oktatás és a munkaerőpiac, vagyis polgáraik kevésbé vállalják majd az Európába vezető, gyakran veszélyes utazást.

Egy ilyen ’afrikai Marshall-segély’ eredményeképp nemcsak az ellenőrizetlen menekülthullám apadna el,

de lehetővé válna a rendezett bevándorlás megszervezése is. Így a migráció a bevándorlók és a fogadó országok részéről is önkéntes lehet.”

Soros szerint azonban ma messze vagyunk ettől az ideális helyzettől. Az uniónak még mindig nincs egységes migrációs politikája, sőt, minden tagállam a maga útját járja, gyakran egymás érdekeit keresztezve. Szerinte Európa országai nem az afrikai demokratikus fejlődést tartják szem előtt, hanem csak meg akarják állítani a migrációt.

„Ezért a rendelkezésre álló összeg nagy része diktátorokkal kötött piszkos üzletekre megy el:

megvesztegetik őket, hogy erőszakkal állják útját a népmozgásnak, és elnyomással akadályozzák meg saját állampolgáraik utazását.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!