-
Az energiaiágazatban mérhetetlenül nagy pénz van, ami lefordítva akár rengeteg jól irányított közbeszerzést is jelenthet
-
Szijjártó és Orbán szereti odadugni az orrát, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne
-
Ha valaki oroszul tárgyal az oroszokkal, akkor az valóban tárgyal, ha a diplomáciában szokásos módon angolul, akkor inkább csak „tárgyalgat”
-
Ha akarnánk, meg tudnánk oldani a gázellátásunkat az oroszok nélkül is
-
A gáz ma már éppen olyan termék az európai árupiacon, mint bármely más termék.
-
Nem tudni, ki súg Orbánnak energetikai kérdésekben, de sokszor ostobaságot súg, ha ő maga találja ki, ahogy mondják róla, akkor még rosszabb a helyzet
Kérem, fordítsa le számunkra, hogy miért és milyen megállapodást kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szentpéterváron? Ő maga annyit jelentett be, hogy „a kormány a Gazprommal a Magyarországra irányuló gázszállítások jövő évi mennyiségéről és áráról állapodott meg, illetve megkezdődtek az egyeztetések a 2020-as szállításokról is”. Merthogy sem mennyiségről, sem árról nem ejtett egyetlen szót sem…
Ebben semmi különös nincs, hiszen ugyan évente születik erről megállapodás a hosszú távú szerződés következő gázévi lebontásának a keretében, de Budapesten nem szokás bejelenteni egyik adatot sem. De kérdem én: egyáltalán miért egy külügyminiszter teszi ezt?
Hiszen ez nem hogy nem külügyminiszteri, sőt véleményem szerint, még csak nem is miniszteri hatáskör. Ez két cég ügye …kellene, hogy legyen.
A két fél egyike az eladó, a Gazprom, a másik pedig a vevő, a hazai importőr, közüzemi nagykereskedő.
És akkor Ön szerint miért nem a két cég intézi?
Szijjártó Péter – és egyébként a főnöke, Orbán Viktor kormányfő is – szereti odadugni az orrát, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne. Mind a ketten szeretnek ott lenni, amikor születik egy ilyen megállapodás, amiben saját – vélt vagy valós – szerepüket hangsúlyozhatják, amikor ott tapsolhatnak az aláírók mögött. Igazság szerint, a másik oldalon is van erre fogadókészség: a Gazprom elnök-vezérigazgatója, Alekszej Miller ennek nyilván örül, mivel szeret azzal büszkélkedni, hogy ő mennyire fontos ember, s értelemszerűen úgy érzi, emeli az ő fontosságát is, ha miniszterekkel, kormányfőkkel direktben találkozik.
Azért a kérdés akkor is felmerül: nem pusztán technikai tárgyalásokról van-e szó? Hiszen adva van egy keretmegállapodás – amely 2021-ben jár majd le –, s azon belül kell csak a 19-es évre vonatkozó részletekben megegyezni. Ami nem politikai, hanem szakmai kérdés. Vagy rosszul gondolom?
Valóban, volt egy hosszútávra szóló keretmegállapodása Magyarországnak a Gazprommal, amely eredetileg három éve, 2015-ben lejárt volna. Anno még a MOL kötötte azt a 15 éves szerződést az orosz céggel, majd azt tokostul-vonóstól átadta a gáznagykereskedelmi üzletágát, 2006-ban felvásároló E.On-nak, amely aztán 2013-ban, utóbb átruházta az MVM Partnernek, amikor a magyar állam megvette a céget a németektől. Az eredeti – majd később többszörösen továbbörökített –, úgynevezett TOP (Take or Pay) megállapodás értelmében a vevőnek akkor is fizetnie kell a lekötött mennyiség után, ha azt éppen nem veszi át – pontosabban egy nagyjából 70-120 százalékos sávra vonatkozik ez a kitétel –, s amikor a 2008-as válság után a hazai gázfogyasztás visszaesett durván a korábbi felére, akkor úgy módosították a szerződést, hogy nem kell kifizetni az el nem vitt gáz árát, ám ennek fejében
vállalni kellett, hogy az eredetileg megállapított határidő kitolódik addig, amíg a teljes mennyiséget Magyarország le nem vásárolja. Ez a mennyiség 2021-ig ki fog még tartani.
Ám minden évben rögzíteni kell, hogy mennyi fogyott el az eredetileg lekötött összmennyiségből, s hogy annak terhére a következő évben mennyi gázt szerez majd be a Gazpromtól Magyarország.
Ez valóban a tárgyalás tárgyának technikai jellegét mutatja. És az ár kérdése?
Az oroszok maguk is tökéletesen látják a piaci mozgásokat, a növekvő kínálatot és a meglévő, enyhén emelkedő, de leginkább stagnáló keresletet és azt, hogy új kereskedelmi kapacitások lépnek be – s ennek megfelelően maguktól csökkentik az árakat.
Az, hogy Szijjártó – máskor akár Orbán – hozza nyilvánosságra ezeknek a tárgyalásoknak a tényét, s van jelen személyesen is, nos, ez nem mást mutat, mint azt, hogy ezeknek a tárgyalásoknak elsősorban a politikai jellegük a fontosak.
Észrevette, hogy – csak úgy mellesleg – Szijjártó Szentpéterváron tárgyalt Rosszatom-Paks-II témáról is? De ismét lenne egy kérdésem:
ha már Paks, akkor miért nem Süli János miniszter tárgyal az oroszokkal?
Hiszen ő nem csak az atomerőműhöz ért, de még oroszul is beszél, és személyes tapasztalatból mondom: ha valaki oroszul tárgyal az oroszokkal, akkor az valóban tárgyal, ha diplomáciában szokásos módon angolul – s Szijjártó és Miller csak angolul tud egymással szót érteni –, akkor inkább csak „tárgyalgat”.
Megéri nekünk a Gazpromtól venni gázt? Egyáltalán, nem járnánk jobban, ha kizárólag a nemzetközi piacról vásárolnánk? Hiszen ma már az európai piacon is nagy a kínálat.
Biztosan állíthatom, hogy megéri. Egyrészt soha nem volt gond velük:
az oroszok mindig betartották, amit ígértek, s bárki, bármit is mond – ezt le lehet ellenőrizni visszamenőleg is, mert nyilvánosak az adatok – a gázminőséggel szemben sem lehetett soha kifogás. Évtizedek óta stabilan jó minőségben szállítanak.
Baj csak akkor volt, amikor elzárták a gázcsapot – de a 2009-es lépésüknek is elsősorban politikai okai voltak, azt akarták, hogy az Európai Unió fenyegesse meg az ukránokat, hogy ne csapolják meg az Európába szánt, Ukrajnán át futó hálózaton szállított gázt.
És ami az árat illeti?
Az oroszok nem adják tartósan és jelentősen drágábban a piaci árnál, hiába hosszútávú a szerződés. Oroszország elégíti ugyanis ki az európai gázellátás egyharmadát, s nyilvánvalóan nem akarnak engedni ebből a piaci pozíciójukból. Emiatt pedig igazítaniuk kellett és kell az árakat a bővülő kínálat okozta alacsonyabb európai árakhoz. Nem tudom, emlékszik-e rá, de az MSZP kiperelte, hogy mennyiért adták-adják az oroszok a gázt Magyarországnak. Az adatokból kiderült, hogy az eladó menet közben egyoldalúan csökkentette, nem is kicsit az árat, követve az európai piacon fellelhető többlet okozta nemzetközi áresést.
2015 novemberében például maga Miller jelentette be, hogy 22-28 százalékkal mérsékelték az EU-ba irányuló gázra vonatkozó, hosszútávú szerződések értékesítési árait.
Az hazai nagy-, és kiskereskedelemben ebből keletkező „megtakarítást” – és ezt Némethné korábbi fejlesztési miniszter, akkor már csak államtitkár szavai szerint – tartalékolták. Ugyan arra hivatkozva tették ezt, hogy mi lesz, ha ismét emelkedik az ár, ám az az érzésem, hogy valójában inkább a rezsicsökkentés által a gázellátó cégeknek okozott, indokolatlan veszteség miatt elmaradt fejlesztésekre, karbantartásokra kellett volna a pénz, mivel addigra már állami vállalatok lettek, ahogy a multik eladták ezeket a veszteséges cégeket az állami közműszolgáltatónak. Mint a kiperelt dokumentumokból és a cég éves beszámolójából is kiderült,
mintegy 50 milliárd forint parkolt a Nemzeti Földgázkereskedelmi Zrt. eredménytartalék-számláján…és mit tesz isten? Nagyjából pont ennyibe került a választások előtt Orbán által a lakosságnak osztogatott 12 ezer forintos extra rezsicsökkentés.
Ha nem lenne orosz gáz, akkor Magyarországon hiány lenne ebből fűtőanyagból? Vagy ma már megoldható lenne a stabil és biztonságos gázellátásunk anélkül is?
Öt-hat év én magam is azt mondtam volna, hogy a magyar gázellátás kelleténél erőteljesebben függ az orosz gázimporttól, ma már azonban más a véleményem. Ugyanis vannak új európai gázforrások, plusz jelentősen bővítették az osztrák Baumgarten kapacitásait, megépült a szlovák-magyar vezeték is, nem szólva arról, hogy ma már jóval évi 10 milliárd köbméter alatt marad a hazai gázfogyasztás, miközben 2005/2006-ben ez az országos fogasztás majdnem elérte a 15 milliárd köbmétert. Ez visszaesett 2013/2014-ben 8 milliárd köbméter alá, s bár azóta ismét nőtt a fogyasztás, úgy gondolom, hogy ezt a mennyiséget talán még az oroszok nélkül is meg lehetne oldani, ha minden kötél szakad.
A gáz ma már éppen olyan termék az európai árupiacon, mint bármely más termék.
2021-ben lejár a Gazprommal kötött hosszú lejáratú szerződés. Már az év elején szó volt arról, hogy újat akarnak kötni Orbánék. Ön szerint érdemes a mai piaci helyzetben ilyet lépni?
A hosszútávú szerződések kötésében a jövőben is van logika, elsősorban az egyetemes szolgáltatott fogyasztói kör ellátásának stabil biztosítása érdekében, de évi 3,5-4 milliárd köbméterben maximálva – igaz, sejtésem szerint az oroszok szeretnék ezt feltornászni évi 5-6 milliárdra. Mert hogy nagyon megélénkült a nemzetközi, európai gázpiac, elsősorban a közel-keleti, afrikai és akár USA-ból származó LNG európai megjelenésének köszönhetően, ezért egyre kisebb mennyiségeket kötnek le hosszútávra. Egyébként a magyar piac is megnőtt, érdemes megnézni, hogy milyen hatalmas mennyiségek forognak a magyar gáztőzsdén is. Persze ehhez földalatti gáztárolók is kellenek –, és szerencsére ehhez tárolói kapacitás bőven van, a teljes elérhető tároló kapacitás meghaladja a 6 milliárd köbméteres mobilkapacitást.
Mindenesetre Szijjártó januárban Moszkvában tárgyalt, majd bejelentette a Gazprommal kötendő új gázszállítási megállapodást előkészítésének a tényét. Nem tartja ezt túlságosan korainak? Kiváltképpen amiatt, mert addig még nagyon sok minden történhet a gázpiacokon
Hogy mennyire változó a helyzet:
Szíjjártó januári szinte győzelmi jelentésnek is beillő bejelentése után alig 3 héttel jelentették be a románok, hogy az offshore Neptun gázmezőn jelentős mennyiségű, évi 4 milliárd köbméter gázt fognak kitermelni.
Ezt a tulajdonosok, teljesen érthető módon részben a nemzetközi piacokon is értékesíteni akarják, ezért kapacitás aukciót hirdettek, amelyen magyar gázkereskedő cégek is elindultak, s nyertek is. Erre Orbán már úgy gondolta, hogy csupán azért, mert a kereskedő magyar cég, azért mind a 4 milliárd köbméter gázt majd Magyarország fogja tudni felhasználni – gyorsan be is jelentette, hogy lazítani tudunk az orosz függőségen. Ez részben persze igaz is, hiszen minden forrás-, és útvonaldiverzifikáció javít az energiafüggőségen, de azért határáteresztő kapacitásra szólt csak az aukció, és távolról sem arra, hogy magyarországi legyen a szállítmányok végcélja is. A magyar kereskedők nem csak Magyarországon kereskednek, hanem szerte Európában. Tehát a lényeg az, hogy folyamatosan változik a helyzet, egyre nagyobb a kínálat, egyre több az Európát elérő szállítási útvonal a gázpiacon.
A múlt hét végén az Európai Bizottság most zárult trösztellenes vizsgálata eredményeként született határozat „befenyegette” a Gazpromot, követelve a többi között az általuk értékesített gáz országhatáron túl történő továbbértékesítését; a versenyképes gázárak biztosítását; illetve kiköti, hogy nem éhet vissza piaci fölényével a gázinfrastruktúra használatában. Ez mennyire zavarhat bele a magyar-Gazprom kapcsolatokba, tervekbe?
Röviden?
Egy ilyen EU határozat mindig belezavar a korábban kigondolt elképzelésekbe.
Elvégre erről szól az európai szabályzás, hogy átláthatóan és mindenki számára egyformán szabályozza a piaci feltételrendszert, ne tudja akárki saját előnyére kovácsolni a korábban kialakult, vagy kikényszerített erőfölényét. De szerencsére minden ilyen európai szerződés úgy kell a Gazpromnak, mint egy falat kenyér. Eddig az oroszok tiltották, a fel nem használt, tőlük származott gáz úgy nevezett „harmadik feles” továbbértékesítését a szabadpiacon – de ezt már nem tehetik meg.
Ön tapasztalt szereplője nem csak az orosz-magyar, de általában a nemzetközi energetikai kapcsolatoknak is. Hogy látja, mennyire profin mozog a magyar kormányzat ezen a területen?
Őszintén szólva nem tudom, ki súg a miniszterelnöknek energetikai kérdésekben, de sokszor ostobaságot súg, például elhitették vele, hogy az atomenergia olcsó, mert a 70-es években üzembe állított paksi erőmű olcsón termel. Igen. Most már olcsón, hiszen leamortizálta már régen a beruházási összeget, így nem terheli magas amortizációs költség. DE ez egy új erőmű esetén már egyáltalán nem igaz.
Ha ő maga találja ki ezeket, ahogy mondják róla, akkor még rosszabb a helyzet.
Vegyük csak az alapokat: például az már önmagában paradoxon, hogy az energiarendszernek kizárólag állami kézben kell lennie, mert ez a garanciája a „megvédendő” rezsicsökkentésnek. Ez egy butaság. Egy jól szabályozott, átlátható és hatóságilag kontrollált piacon elvileg lényegtelen, hogy ki a tulajdonos, a szabályozás – elvileg – mindenkire egyformán vonatkozik. Pontosabban: az ő szempontjukból nyilván nem is olyan nagy „ostobaság” ez:
hiszen az energiai ágazatban (termelésben, szállításban, kereskedelemben és ellátásban) mérhetetlenül nagy pénz van, ami lefordítva akár rengeteg jól irányított közbeszerzést is jelenthet. Ezt pedig ugye, nem kell tovább ragoznom?!
