Kezdőlap Címkék Gábor György

Címke: Gábor György

Köszöntő

A német Adolf Busch zseniális hegedűművész volt és fantasztikus zenepedagógus. A lutheránus Busch undorodva hagyta el a hitleri Németországot, s amikor a nácik megpróbálták visszacsalogatni, azt mondta, örömmel megy, ha Hitlert, Goebbelst és Göringet már felakasztották.

Busch alapította meg a világhírű Busch-Quartet vonósnégyesét, Bázelben pedig tanítványa volt Yehudi Menuhin, s miután többekkel, Toscaninivel, Bruno Walterral és testvérével, Fritz Busch-sal együtt megtagadták, hogy fellépjenek a hitleri Németország zenei rendezvényein (Bayreuth Fesztivál, Salzburgi Fesztivál etc.), megalapították a Luzerni Fesztivált. A Harmadik Birodalomtól minél távolabb akart kerülni, s 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol a világhírű zongoraművésszel, Rudolf Serkinnel létrehozta a Marlboro Zeneiskolát és Fesztivált.
Adolf Busch fantasztikus zenepedagógiai módszeréről könyveket írtak tele. Az egyik neves és sokak által átvett mondása szerint elsősorban nem az számít, hogy mire képes a hegedűművész vagy a zongorista keze, hogy technikailag mennyire virtuóz, hanem legfőképp

az számít, hogy mi van a zenész lelkében, s a szívtájon megszülető művet hogyan képes a kezén át hitelesen eljuttatni a hegedű húrjaihoz vagy a zongora billentyűzetéhez.

Két Magyarország van, két hang, két intonáció.

Tegnap a hivatalos csatornán újra lehetett hallani az ócska, hazug, hiteltelen csatornatöltelék hangot, a köztársasági elnöknek nevezett galád becstelenség megszokottan üres, a puszta megúszásra és letudásra törekvő, az őt felemelők hazug ízléstelenségének tökéletesen megfelelő, semmitmondó fecsegését.

És valóban: két Magyarország van.

Mert ugyanekkor egy másik hang is hallatta magát, a hivatalosoktól éppen elutasított RTL csatornán: Fischer Iváné és a Fesztiválzenekaré, meg annak a Magyarországnak a hangja, amelyet nem szokás meghallani, de Fischer Iván mikrofonja felerősítette a személyes hangokat. Igen, egyik-másik hang zeneileg pontatlan volt, de abszolút lélekből jövő, s csodák csodája, minden hang fantasztikus összhanggá állt össze a többi hanggal, a kórussal és a zenekarral.
Két Magyarország van, de lehetne újra egy is. Nem a hamis és fülsüketítően fals hangok elviselhetetlen kakofóniájának Magyarországa, hanem a Fischer Iván elképzelte Magyarországé, a lélekből szóló Magyarországé, ahol az én hangom is hallható, meg a tiéd, meg valamennyiünk hangja, s így képez mindez egy harmonikus egészet.
Ahogy az Adolf Buschnak is tetszésére szolgálhatott volna.
Gábor György

Gábor György: Villámkommentárok Orbán mai irományához.

1. „Óraműpontossággal járőröző libernyák határőrök”, vagyis a libernyákok teljes offenzívában:

„Kiutasítás az akadémiai életből, állásvesztés, megbélyegzés, egyetemi vesszőfutás, a példák lassan mindennaposak.”

– Hát persze, mintha kézi vezérelte udvari történészei azt írták volna, hogy a 380-ban kiadott vallási rendeletében a kereszténységet államvallássá tevő Nagy Theodosius (aki a törvénykönyvében keményen szigorította az eretnekek, a zsidók és a pogányok, vagyis a nem keresztények helyzetét), szóval Theodosius birodalmában borzalmasan üldözték a keresztényeket.

2. A Nyugat-imádók hamarosan csalódni fognak, s „hamarosan indul a visszasomfordálás. Mint Moszkvából egykoron.” – Meglehet. Én viszont most még a Moszkvába visszasomfordáló Orbánt érzékelem.

3. „A konzervativizmus és liberalizmus mai összekeveredése arra vezethető vissza, hogy a totalitarizmus elleni nagy csatákban a konzervatívok és a liberálisok félretették lényegbe vágó és akkor még nyilvánvaló különbözőségeiket. Félretették és szövetséget kötöttek a közös ellenséggel szemben.” – Így igaz.

Miként ma is egy totalitárius egypártrendszer leváltása vált szükségessé Magyarországon.

4. „Akik azt állítják, hogy a hatalmi ágak szétválasztását… vagyis a jog uralmát, jogállamot csak a liberalizmus szellemi keretei között lehet elgondolni és csak a liberális demokrácia eszközével lehet megvalósítani, azok tévednek.” – A hatalmi ágak szétválasztásának montesquieu-i elve Orbán illiberális demokráciájában is maradéktalanul érvényesül. Ennek mindenki által érzékelhető egyértelmű és vitán felül álló jele a futballstadionok díszpáholyában közös zacskóból szotyolázó miniszterelnöknek és legfőbb ügyészének bukolikus kettőse.

5. „A liberálisok – itt nem részletezendő, Kantig visszanyúló filozófiai megfontolásból – azt hiszik, hogy minden országot, azokat is, amelyeket ma nem liberális demokráciaként irányítanak, arra kell kényszeríteni, hogy elfogadják ezt a kormányzati formát.” – Megjegyzés a kollégáimnak: Drágáim, melyikőtök engedte át Lánczi Andrást a Kant-vizsgáján? Ez az akkori galamblelkületű vizsgáztatónak minimum ötven év pluszt jelent majd a purgatóriumban. „Itt nem részletezendő megfontolásból…” Bizonyára a vizsgáján sem részletezte a Kantra vonatkozó megfontolásait.

6. „Egymásnak feszülnek politikáink abban a kérdésben is, amit elegánsan szubszidiaritásnak szokás nevezni Brüsszelben. A liberálisok szerint az a jó, ha minél több nemzeti kormányzati hatáskört ruházunk át a nemzetközi szervezetekre.” –

Vagyis azt állítja, hogy a szubszidiaritás elve a nemzeti kormányzati hatáskör átruházása a nemzetközi szervezetekre. Épp ellenkezőleg! A szubszidiaritás elvét az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikke fekteti le, kimondva, hogy a döntések meghozatalára az állampolgárokhoz lehető legközelebbi szinten kerüljön sor.

A szubszidiaritás elvét – amely a katolikus egyház társadalmi tanításának egyik pillére – egyébként az 1931-ben közzétett Quadragesimo anno kezdetű enciklikájának 79. és 80. bekezdésében fogalmazta meg XI. Pius. Idézek az enciklikából: „örökérvényű alapelv”, „amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása… A kézenfekvő megoldás tehát az, ha az állami vezetés a kisebb jelentőségű teendők és problémák megoldását… átengedi az alacsonyabb szervezettségű csoportoknak… minél tökéletesebben működik a… szubszidiaritási elv… annál sikeresebb lesz… maga az állam.” (Az egyház társadalmi tanítása, szerk. Tomka Miklós és Goják János, Szent István Társulat, Budapest, 1992. 81-82.)

Amúgy a szubszidiaritás elvét az az Orbán Viktor támadja, aki a vesztes pogány bosszújával fokozatosan csökkenti az önkormányzatok hatáskörét. Világos!

   Összegzésképpen annyit mondhatunk, hogy Orbánnak a remek és felkészült tanácsadói mellett ideje volna olykor hallgatnia az Idegen szavak szótárára is. Sőt!

7. A „globális tőke nagykutyái”, „mások tönkretétele útján gazdagodó pénzügyi spekuláns”. – Keresem ezeket a kifejezéseket az általam még használt (mert kellett) Politikai gazdaságtan c. tankönyvekben, de ezekben már a fentiek nem találhatók meg. Az egész kapitalista társadalom logikájának és működésének ellentmondó fogalmak az ötvenes évek utáni kötelező tankönyvekből kikerültek. Most „visszasomfordáltak” Pekingből.

8. „A konzervatívok szerint a karakteres nemzeti hagyományokra kell összpontosítani, s a nevelés célja, hogy a bevált hagyományainkat továbbvinni képes hazafiak lehessenek gyermekeinkből.” – Távoktatási program nélkül, egy-két nyilas nézetet valló kolléga tankönyveiből, a XXI. században, felfegyverzett iskolaőrökkel.

9. „az Isten által kinyilatkoztatott abszolút értékekre” kell építeni, s nem lehet tűrni, hogy „a vallás befolyását a közélet világából” a libernyákok kiszorítsák. – Ezt ennél szebben még a szép emlékezetű Ruholláh Muszavi Homeini ajatollah vagy Mahmud Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság hatodik elnöke sem mondhatta volna. Ez utóbbi egyébként nagy barátja volt Izrael állam megsemmisítése gondolatának. Nézeteit amúgy rendre az Isten által kinyilatkoztatott abszolút értékekből vezette le.

10. A koronavírust „külföldről hurcolták be Magyarországra.” – Vicces! A külföldi országokba szintén külföldről hurcolták be, vagyis onnan nézve például Magyarországról.

11. „Magyarország nem húzódhat vissza csiga módjára a házába, haladnia, áradnia, növekednie és emelkednie kell, mint egy Liszt-rapszódiának.” – Bartók Béla nevezetes MTA-székfoglalójában (megjelent a Nyugat 1936/3-as számában, tetszenek tudni, abban a „kis zsidó lapocskában” – különleges köszönet Takaró Mihálynak, a Nemzeti Alaptanterv egyik kidolgozójának és motorjának) többek között ezt írta: a népművészetet illetően „…magából Liszt Ferencből hiányzott minden lényeges feltétel ahhoz, hogy valamennyire is tisztán láthasson”, „hiszen akkor a népművészetről alkotott fogalmak a legkezdetlegesebbek, illetve teljesen hamisak voltak… Persze, ha ő évtizedes anyaggyűjtő munkára adta volna magát, ha bejárta volna és nagy kitartással tanulmányozta volna a magyar falvak ezreinek zenéjét, akkor kétségkívül más következtetések szűrődtek volna le munkájának eredményeként… Liszt Ferencet, mint annyi más kortársát, jobban megragadta a sallangos díszítés, a pompa és kápráztató cifraság, mint a teljesen sallangmentes, tárgyilagos egyszerűség. Evvel magyarázható, hogy sokszorta fölébe helyezi a pompázó, túlzsúfolt és rapszódikus cigánymuzsikálást a paraszti előadásnak.” Szóval a Liszt-rapszódiákkal egy parányit óvatosabban, s habár nem zeneesztétikai analógia, de maradjunk az Orbán által használt, s igen-igen találó „mint gyöngy a borban” képénél.

12. „egy sikeres járvány elleni védekezéssel, felizmosított egészségüggyel, soha nem látott magasságba lendített gazdasági növekedéssel, teljes foglalkoztatással, még a korábbiakat is túlszárnyaló otthonteremtési boommal és a visszaépítés alatt álló 13. havi nyugdíjjal érkezünk meg a huszonkettes választáshoz.” – Amikor Orwell disztópiája szimbiózisba lép Campanella Napvárosával.

13. Az európai „nemzeti ellenállás, melynek Magyarország kezdettől fogva tekintélyes ereje.” – Orbán bejelentkezett.

14. „alkotmányos forradalom” – sajtóhiba, helyesen: alkotmányos puccs.

15. „valójában már nincsenek saját akarattal bíró pártok. A munka elvégezve: a Jobbiktól az LMP-ig mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász” – mondja ezt az ország legeslegnagyobb kolbásztöltője.

Hiszen – többek között – az MDF, az FKgP, a KDNP vagy éppen a Jobbik széljobb szárnya már rég bedarálva, felfalva, megemésztve, s szerves anyagként visszaadva az anyaföldnek.

16. Az utolsó néhány sor keresztényi artikulációja: „döntő ütközet”, „ideje… hadrendbe állni”, „vissza kell térni a választási csatatérre”, „a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk”, „nagy ütközet vár ránk”. Végül „Készüljetek.” (special thanks to Alapjogokért Központ)
A Magyar Nemzet Orbán írásának címét viszont – legnagyobb sajnálatunkra – rosszul adta meg. Szerintem az alábbi jobb és találóbb lett volna:

Sein Kampf

Gyurka, a babasegg és a Talmud

Autóban ülve, s a híreket hallgatva arról értesít a hírolvasó, hogy a kiváló Matolcsy nekiesett Varga Mihálynak, s a pénzügyminisztert egy Talmudból vett idézettel küldte a padlóra.
Tehát nem éltem hiába! Én itt orrba-szájba idézem a héber Bibliát, a Tanachot, idézem a Talmudot, idézem az Újszövetséget, volt már Korán is néhányszor, s most megérhettem azt, hogy két fideszes főkáder a Talmudból vett citátummal veri szét egymás képét! Hálát adok, hiszen „te, Örökkévaló, pajzs vagy körülöttem…,hangommal az Örökkévalóhoz kiáltottam föl, és ő meghallgatott engem szent hegyéről.” (Zsoltár 3,4-5).

Aztán idehaza látom ám, hogy mit is írt Matolcsy. Hát ezt írta: „Vigyázz a gondolataidra, mert szavak lesznek belőlük, vigyázz a szavakra, mert tettek lesznek belőlük, vigyázz a tetteidre, mert a személyiséged lép elő belőlük és vigyázz az egyéniségedre, mert a sorsod lesz belőle.” /Talmud, Ószövetség/

Na, Gyurka, ennél még a babaseggen lévő piros folt is jobban állt magának.

Mert legelőször is: mi a búbánat az, hogy „Talmud, Ószövetség”? Ez milyen forrásmegjelölés, Gyurka? Ezzel az erővel írhatta volna azt is, hogy – teszem azt – Antigoné, római irodalom. Vagy azt, hogy Petőfi, futurizmus. Vagy Puskin: Anyegin, Závada: Egy piaci nap. Vagy bármit írhatott volna,

mert akármit is ír, az úgy hülyeség, ahogy írja vagy mondja,

pont annyira, mint ez a „Talmud, Ószövetség”.

Aztán menjünk tovább! Az ember persze nem tudja a Talmudot (mi több, a „Talmudot, Ószövetséget”) fejből, de azt tudja, hogy ilyen mondás sem a Talmudban, sem az Ószövetségben (amúgy tanulja meg, Gyurka, hogy Tanach, vagy azt, hogy Héber Biblia – ez utóbbi könnyebben fog menni, ha már a Talmudot emlegeti, tehát ismételgesse csak párszor: Héber Biblia), szóval sem egyikben, sem másikban ilyen mondás nem található.

Milyen bánatos internetes, harmatos tavaszi mező-illatos, rózsaszín szívekkel keretezett, virágfonatos ornamentikával ékített bölcs mondások felületén lelte ezt a lelkünkbe markoló bölcsességet, Gyurka? Milyen parafrázisoktól hemzsegő Elektrába burkolózó hamletes küllemű, úrhatnám polgárosan hülye, Godot-ra váró, s kopasz énekesnőnek álcázott, öreg hölgyként a vágy villamosán megérkező, a babaszobában kurázsi mamásan Ványa bácsiskodó csirkefejes aggyal imposztorkodó hülyeséget olvasott össze, Gyurka, amit most végtelen negatív bölcsességében, mindannyiunk épülésére visszaböfizett?

Mert megismételném: ilyen, az Örökkévalótól eredeztethető mondás még akkor sincs sem a Tanachban (Ószövetség), sem a Talmudban, ha azt maga a közpénzjelleget rendre elveszejtő, amúgy ráérő idejében önmagát a Magyar Nemzeti Bank elnökének magamutogató figura azt állítja.

Szóval: nincs!

Van viszont máshol. Tudniillik Mohandász Karamcsand Gandhinál.

Vagyis, hogy értse, Gyurka, a forrásmegjelölést: Talmud, Ószövetség, Mohandász Karamcsand Gandhi. Angolul ez így hangzik: „Keep your thoughts positive because your thoughts become your words. Keep your words positive because your words become your behavior. Keep your behavior positive because your behavior becomes your habits. Keep your habits positive because your habits become your values. Keep your values positive because your values become your destiny.”

Nézzen tükörbe, Gyurka, tekintsen a tükörből visszapillantó arcába (ha az ember a világra értelmetlenül néz, a világ is értelmetlenül néz vissza), s maradjon meg szépen a babaseggeknél.
Viszont, hogy ne maradjunk Talmud nélkül ezen az esős-fázós őszi estén, idézek én magának, Gyurka, négy bölcs mondást is, mind a négyet a Pirké ávotból, testre szabottat, hátha tud velük valamit kezdeni.

„…vigyázz szavaidra, nehogy azokból tanuljanak hazudni.”

„Legyetek óvatosak a hatalmon lévőkkel, mivel csak saját érdekükben barátkoznak, amikor ez hasznukra van, de nem állnak ki az ember mellett, ha rájuk van utalva.”
„Nincs módunkban se felfogni, sem megmagyarázni a rossz emberek jólétét, sem az igazak szenvedéseit.”
„Kenyeret sóval egyél, vizet mértékkel igyál, a földön aludj, nehéz életet élj, és foglalkozz a Tórával!”
És ha a Tórában Gandhit keresgéled, ne csodálkozz, ha nem találod meg benne. Sem a piros pöttyös babasegget. (Forrás: Talmud, Ószövetség, Gábor György)

Gábor György

Ha fel- még nem is, de bejelentették Orbánt

0

E sorok írása közben közelíti a háromszázat (és folyamatosan emelkedik) Gábor György egy napja megjelent Facebook-posztjának megosztást jelző mutatója. A filozófus a Tett és Védelem Alapítvány online jogsegély oldalán tett bejelentést Orbán Viktorról, amiért az belga nácikkal „parolázott, s őket látta el jó tanácsaival”. A dolog pikantériája, hogy a TEV-et az a Köves Slomó rabbi által vezetett EMIH alapította, amely a jelenlegi kurzusnak kedves zsidó szervezet. „Semelyik hatalomnak nincs joga, hogy egy színes közösségből saját belátása szerint kiemelje bármelyiket, mert a mi függetlenségünkbe nyúl ezzel bele” – reagált erre Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke.

“Olyan neonácikról van szó, akik – mint ez kiderült –, örömmel szórakoztatják magukat különféle fotókkal, például Hitler portréjával, avagy olyan felvétellel, amelyen egy szeneslapát látható, a lapáton földről felszedett hamu, s a kép fölött felirat: Hogyan kell felszedni zsidó csajokat („How to pick up Jewish chicks”)” – áll a posztban, amely így folytatja:

A magam meggyőződése szerint Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének, az ország második legfőbb közjogi méltóságának, aki a zéró tolerancia elvét vallja, meg kell szólalnia.

Világossá kell tennie, hogy számára elfogadhatatlanok ezek a nézetek, s el kell határolódnia a belga neonáciktól, nyári beszélgetőpartnereitől.

“Ha nem teszi meg, s hallgat, az annak a kifejezése, hogy a vidám, mosolygós képeken hasonlóan gondolkodó és hasonló világnézetet valló elvbarátok láthatók, a belga neonáciktól Orbán Viktorig, Magyarország miniszterelnökéig”

– írja Gábor György, aki a Tett és Védelem Alapítvány állásfoglalását kért az ügyben.

Az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Dr. Köves Slomó vezető rabbi kezdeményezésére, 2012 novemberében hívta életre a Tett és Védelem Alapítványt, mely a romló minőségű közbeszéd, a kirekesztés, az antiszemitizmus táptalaját adó ismerethiány, valamint az atrocitások és törvényszegések elleni erélytelen jogi fellépéssel szemben kíván új alternatívát nyújtani, a pozitív zsidó identitás és a közösségi szerveződés stratégiája mentén.

Küldetéséről a többi között az olvasható honlapján:

„A véleményformálók és közszereplők elsődleges felelőssége, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus kérdését, mint a társadalom egészét fenyegető betegséget közelítsék meg,

Az amúgy végletekig megosztott országban a politikai szereplőknek felül kell emelkedni az aktuális politikai érdekeiken

úgy, hogy ne a téma kisajátításában vagy relativizálásában lássák saját küldetésüket.”

Forrás: http://tev.hu/jogsegely/

Mint ismeretes, a Köves Slomó vezette EMIH jó viszonyt ápol a kormánnyal, vezetője pedig az április választásokat megelőzően maga is beszállt a kampányba, egy fideszes jelölt mellett tette le a voksát, nevezetesen, Hollik István Fideszes képviselőjelölt választási szórólapján szerepelt. Mindennek fényében nem lehet véletlen, hogy a három év után jövőre, a magyarországi holokauszt 75. évfordulóján végül megnyílni látszó Sorsok Házát a kormány döntése értelmében Köves Slomóék a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködve alakítja ki, a múzeum tulajdonosa az EMIH lesz. (A Sorsok Házával kapcsolatos előzményekről itt is írtunk.)

Fotó: Youtube

„A zsidó közösség sokszínű, az EMIH e közösség egy kicsiny része… semelyik hatalomnak nincs joga, hogy ebből a színes közöségből saját belátása szerint kiemelje, preferálja bármelyiket, mert ezzel a függetlenségünkbe nyúlik bele…ez rossz gyakorlat…

nem az antiszemitizmusról van szó, hanem a hatalomgyakorlásról, ami sérti a függetlenségünket”

– reagált a Sorsok Házával kapcsolatos hírre a Klub Rádió Megbeszéljük c. műsorában Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.

Szerinte nagyon fontos legitimációs kérdést vet fel az egész eljárás, amelynek a tanúi voltunk: van-e a hatalomnak joga kijelölni, hogy ki fogja képviselni a magyarországi zsidó közösséget”. A válasz Heisler szerint az, hogy nincs ehhez joga. Mint emlékeztetett rá: a Mazsihisz egy olyan neológ mozgalom képviselője, amely többszáz éve a társadalomba integrálódva él Magyarországon, s demokratikusan választja meg a vezetőit.

„Köves Slomóék  egy nemzetközi szervezet tagjai, kevés magyar hagyománnyal, megkérdőjelezhető legitimációval, s nincs mögötte erős közösség. Attól még nem közösség, hogy a kormány rengeteg ingatlannal és vagyonelemmel”.

Az ostobácska magyarázat is belefér a vallásszabadságba

0

A vallásszabadságba belefér, hogy bárki ostobácskán magyarázva Isten büntetésének tartsa büntetőügyét is – mondta Gábor György a Fidesz piksziséből kipottyant sikerüzletember Kuna Tiborról a Független Hírügynökségnek. Ennél nagyobb baj szerinte, ha vallási szimbólumot aggatnak a törvényhozás épületére.

Isten két kiadós, nagy pofonnal a helyére rakta azzal, hogy először kirakták a közbeszerzésekből, aztán 245 milliós költségvetési csalással vádolták meg az addig közpénz-milliárdokat elnyert Kuna Tibort. Ezt maga az érintett mondta egy meglehetősen bizarr pünkösdista gyülekezeti beszédben, amelyről a 444.hu tudósított.

Kuna – cégein keresztül – a Rogán-féle politikai propaganda (például a Soros-kampány) egyik kivitelező sztárja volt, tavaly ők készítették a vizes vb reklámfilmjét is, másodpercenként négymillió forintért.

Most letöltendő börtönbüntetés és vagyonelkobzás várhat rá.

Azóta se derült ki, mi vezetett el oda, hogy nem csak teljesen körön kívül került, hanem büntetőeljárás is indult ellene.

Kuna arról beszélt fiatalok előtt, hogy Isten két tálentumot adott neki: nagy rakás pénzt és nagy rakás hatalmat és befolyást. „És én úgy éltem az életemet, hogy ezt a nagy rakás pénzt nagyon jól használtam. Isten szerint nagyon jól használtam” – mondta. De Isten hiába jelezte finoman, hogy új küldetése lenne számára, ő csak azzal a nagy rakás pénzzel foglalkozott, amit elképzelése szerint tőle kapott, de nem volt elég közvetlen a kapcsolata az Úrral.

Kuna szerint a sikerszéria azért szakadt meg most júniusban, mert miközben a közbeszerzéseken nyert pénzből másoknak segített, nem vette észre, hogy Isten más küldetést talált neki.

„Az úgy van, hogy ha a talentumodat nem használod, elásod, én elástam a másikat, azt elvette az Úr. Várt sokáig, évekig. Halkan súgta a fülembe, csak hát kit érdekelt, mert én annyira meg voltam igazulva, hogy én jól csinálom az „A” talemtumomat, hogy a másik a talentumommal nem törődtem semmit, jól elástam, hello, hello, ott van. És mivel Isten azt akarja, hogy ha életet kaptál, szolgálatot is kaptál, nem tenghetsz, lenghetsz, ezért azt mondta:

jól van, fiam, ha nem hallod meg szelíden, akkor meghallod keményen.”

A lelkiismereti és vallásszabadságba ez is bőven belefér, az is, hogy ostobácskán magyarázza a vele történteket, ahogyan másoknak pedig joguk van ezen nevetni – mondta az ismert vallásfilozófus a Független Hírügynökségnek.

Gábor György szerint ennél sokkal súlyosabb történet, az, hogy az augusztus 20-ai ünnepen az Országgyűlés épületére vallási szimbólumot aggattak ki. Olyan vörös színű Szent István-i zászlók voltak láthatók, amelyeken hatalmas kereszt látható (amelyről azóta kiderült, hogy az eredetin nem volt rajta).

A törvényalkotás nem hitelvek alapján történik,

a vallás nem válhat törvényalkotási normatívává

– szögezte le Gábor György. Az állam nem tehet különbséget egyház és egyház között, noha ezt már megtette évekkel ezelőtt, amikor az új egyházi törvényben kénye-kedve szerint ismert el vagy vonta meg ezt a státuszt – fűzte hozzá.

Még ha csupán szimbolikus is a vallási jelkép megjelenése, azt sugallja, hogy a vallás preferált szerephez jut az állam életében. De mindez azután, hogy az alaptörvénybe idén nyáron becikkelyezték, hogy „minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme”, ami viszont már nem szimbolikus, hanem valóságos cselekedet a vallásfilozófus szerint.

Ezek az apró lépések felfoghatók úgy is, hogy a kormány fokozatosan akarja

felszámolni az állam és az egyház alkotmányos szétválasztását,

aminek sorában okkal feltételezhető, hogy akár minden közintézményben kitetetik a keresztet.

Egyértelműen ez történik, legitimációs megerősítésre használják a vallást – válaszolta kérdésünkre Gábor György. Szerinte azonban ez éppúgy el fog tűnni, ahogyan annak idején a kötelező orosznyelv-oktatással történt.

Tízparancsolat helyett őrült lopás

A Fidesz szavazók igen jelentős része, afféle hívőként válik a párt rajongójává. Ahogy nem lehet bírálni az Örökkévalót, az Istent, az ő köreikben nem válhat a kritika tárgyává a Fidesz, Orbán Viktor pedig végképp nem ezt nyilatkozta Gábor György vallásfilozófus a Független Hírügynökségnek. Szerinte Kásler Miklós egyfajta megfelelésből beszél a Tízparancsolatról, de ezt csacska módon teszi.  Orbán Viktor Igazi diktátori tempójából érkezik ez a baljós üzenet: ha én úgy gondolom, még az udvari bohócból is lehet miniszter, aki olyanokat beszél, amiért az általános iskolás gyerekünkre is rászólnánk. Gábor György szerint az orbánmizmusnak még a félidejénél sem tartunk, ami azt is jelenti, hogy továbbra is az ellenségképzés lesz az egyik legfontosabb tevékenysége. Ami pedig a kereszténydemokrácia építését illeti: amit a magyar miniszterelnök tesz az ennek épp az ellenkezője.

 

Azt gondolom, hogy eljött a te időd…

Na… Várjál csak, a depressziómra gondolsz?

Nem egészen. Hanem arra, hogy most egy olyan minisztert kaptál, aki tényleg a te területedbe mászott bele.

A Professzor úrra gondolsz?

Persze. Azt reméltem, hogy én leszek az első, aki nálad rákérdez erre a tízparancsolatos ügyre, de mi tagadás, már hallottalak nyilatkozni, mások is nálad kötöttek ki. Szóval azt reméltem, hogy rajtad keresztül megértem, amit mond az új miniszter.

Én is szerettem volna megérteni, annál is inkább, mert az új miniszter úr, akiről nem tudom, milyen orvos, ám azt tudom, hogy jó szervező, és jó menedzser, de közben egynémely kijelentése aggodalomra ad okot. Mégpedig azért, mert ő felel a romokban heverő egészségügy mellett a romokban lévő oktatásért is, valamint a kompetenciájához tartozik a kultúra is, és azt kell tapasztalnom, hogy miközben duzzadó önbizalommal hivatkozik Bibliára, tízparancsolatra, ezt hibásan, tévesen, rosszul teszi. Nem akarom én őt bántani, sértegetni; ha valaki derék amatőrként mond csacskaságokat, az nem olyan nagy baj, de ha ezt már miniszterként teszi, akkor nevetségessé válik.

Mert mit hibázott Kásler professzor? Ugye ő azt mondta, hogy ha az emberek betartanák a tízparancsolatot, akkor kevesebb lenne a haláleset.

Szegény feje nem tudja, hogy a héber Bibliában három tízparancsolat van: Mózes 2. könyvének 20. fejezete, Mózes 5. könyvének 5. fejezete, s egy némileg eltérő szöveg Mózes 2. könyvének 34. fejezete. Melyikre gondol vajon?  Ezekről egyébként súlyos viták voltak egészen a 19. századig, hogy melyik lehetett a három közül az eredeti. Kásler professzor eközben nem tudja, hogy mi az a tízparancsolat, illetve, hogy melyikről beszél. Nem vagyok orvos, de nehezen tudom elképzelni, hogy ha valaki például nem készít magának faragott képeket, istenszobrokat, akkor megússza a rákos, daganatos megbetegedést. Ezek szörnyű mondatok, és nem pusztán azért, mert ostobák, hanem mert ezekkel a kijelentésekkel az egész szakmáját nézi le, az egész orvostudományt, amely azért az utóbbi években elég szépen fejlődött. Külföldön mindenképpen, idehaza nem tudom hogyan. De lenézi az orvosokat, akik nem a tízparancsolat alapján gyógyítanak, hanem a legkorszerűbb eszközökkel, a legjobb gyógyszerekkel. És lenézi a betegeket is, sőt, többet mondok: kifejezetten káros, amit tesz, hisz azok a betegek, akik valamilyen súlyos betegségben szenvednek, ettől kezdve ők és az értük aggódó szeretteik is úgy vélekedhetnek, hogy maguk tehetnek arról, hogy ilyen állapotba jutottak: vagyis ezzel komoly lelkiismereti terhet rak az amúgy is súlyos betegekre a leendő emberminiszter.

A tízparancsolatból különben melyik pontokra gondolhatott az új miniszter?

Például, hogy ne gyilkolj, mert valóban, ha nem gyilkolsz, akkor nem fog meghalni a másik. Szándékosan használom a gyilkolás szót, mert a héber nyelvű tízparancsolatban is így szerepel, a ne ölj, az egy rossz fordítás. Amúgy az ma már közhely, hogy a legtöbb betegségnek lehet lelki eredete, vagy pszichés-mentális vonzata. Ez is egy szakma, amely ennek feltárásával foglalkozik, de szerencsére nem úgy, ahogy ezt Kásler professzor elképzeli.

Kiváltképp, ha valaki hipochonder

Ja, mint én. Nem kicsit, nagyon. Szóval tudjuk ezeket a lelki összetevőket, de ezt nem lehet a tízparancsolatra kivetíteni. Ez kínos és nevetséges leegyszerűsítés. A tízparancsolat az ókori zsidóságnak, és ma már mondhatjuk, hogy az egész civilizált emberiségnek az alaptörvénye. Mondanám, hogy az alkotmánya, ha egyáltalán szabad még ezt a szót használni. Nem csupán egy népet, hanem az egész civilizált emberiséget alkotta meg ez az alapszöveg. Vagyis a civilizáció ezekre a parancsolatokra épül. S habár sokszor nem tartjuk be az egyes parancsolatokat (ki ezt, ki azt), globálisan betartja az előírtakat az emberiség, mert ha nem így lenne, ha folyton-folyvást megszegnénk, s ha nem minősülne egyik-másik ige be nem tartása devianciának, akkor már rég nem lenne az emberiség. Már rég felkoncoltuk volna egymást, nem lenne magántulajdon és így tovább, s mi sem beszélgetnénk itt most békésen, egymást meghallgatva, egymásra odafigyelve. Szóval a tízparancsolat rettenetesen fontos szöveg, de hogy ennek bármiféle kapcsolata lenne a halálos betegségekkel, az kifejezetten ostobaság.

Meglepte a Professzor önt?

Bizonyos értelemben nem. Nem, mert beleilleszkedik abba a trendbe, ahogy a magyar kormány, és más kormányok is a világban, egyre inkább a vallást, a hit érzületét próbálják politikai erőforrássá tenni.

Épp azt akartam kérdezni, hogy vajon milyen elvárásoknak akar megfelelni egy új miniszter, amikor erre a területre lép?

A tendencia megfigyelhető, például az oktatásban, ahogy az állam egyre inkább lerúgja magáról az iskolákat, és azokat megkaparintják az egyházak; ahogy az állami iskolákba beköltözött kötelezően választható tantárgyként a hittan; a kultúrában is preferált elemekké váltak a szakrális vonatkozások. Arról van szó, hogy Carl Schmitt nyomán meg kell képezni az ellenséget, azt az ellenséget, amelyhez képest, vagy amivel szemben én meghatározom, identifikálom önmagam. Ez azért fontos, mert nálunk boldogabb országokban a politika egy racionális diskurzus, ahol elmondod az álláspontodat az élet különböző területeiről, a másik is elmondja, és ez értelmes és racionális vitákat gerjeszt. Ezekből születhet racionális kompromisszum, vagy olyan helyzet, ahol a választó dönt kettőnk közül. Az ellenség viszont kiiktatja a politikai ellenfelet, hiszen ebben a pillanatban te ellenséggé válsz, azaz törvényen kívül helyeződsz. Olyasvalaki leszel, akivel azt teszek, amit akarok, hiszen én képviselem az egyetlen és igaz ügyet. Ebből következően te a rossz ügyet, vagyis egyenesen a sátánt képviseled. Te válsz a megtestesedett legfőbb rosszá. Ez a gondolkodás a vallási gondolkodásba illik bele. Ennek a lényege pedig az, hogy nem racionális. Ezzel természetesen nem minősítem, tehát nem azt mondom, hogy rossz, csak annyit, hogy ráción túli. Ebből a mezőből tehát a ráció kikerül, a politikai ellenfél ellenséggé válik, miáltal minden megtehető vele, alkothatok rá direkt törvényeket is, máglyára is küldhetem – a világtörténelem sok megoldást ismert mindebből. Mindennek mélyén pedig a legfőbb ellenséggé a szekuláris világ válik, az a világ, amely az erkölcseit, életszemléletét, gondolkodását, értékeit nem feltétlenül óhajtja transzcendens alapokra helyezni.  Ez az a világ, amely ugye szét akarja választani az államot és az egyházat, s ez az a világ, amely transzcendencia híján – az ő szemükben – romlott, erkölcstelen, dekadens; ez a szekuláris világ jelenti a legnagyobb veszedelmet. Hadd emlékeztessek arra, hogy nem is olyan régen egy rabbi egy rádióműsorban beszélt hosszan arról, hogy csak és kizárólag a transzcendens módon megalapozott erkölcs lehet a megfelelő, s aki nem ilyen alapokkal rendelkezik, az erkölcstelen. Ebbe az irányba mutat Kásler Miklósnak is a transzcendens elemekből összetákolt csacska nyilatkozata is.

És ez a fajta gondolkodás mélyen hat a társadalomra?

Arról beszéltünk, hogy a hit a ráción innen, vagy azon túl lévő területekre koncentrál. A legutóbbi választás azt bizonyította, hogy a Fidesz nevű pártalakulat már maga is kikerült ebből a politikai racionalitást hordozó mezőből, kvázi-szektaként működik. A Fidesz szavazók igen jelentős része – százalékot nem tudnék mondani – afféle hívőként válik a párt rajongójává. Ahogy nem lehet bírálni az Örökkévalót, az Istent, az ő köreikben nem válhat a kritika tárgyává a Fidesz, Orbán Viktor pedig végképp nem. Az így gondolkodók számára az ilyesfajta kijelentések további szellemi muníciót adnak, s egyfajta megerősítő ideológiai utánpótlást jelentenek. Egyébként, ha visszatekintünk az elmúlt nyolc évre, sok hasonló figurával találkoztunk. Emlékeztetnék például Kerényi Imrére, vagy Németh Szilárdra, és sorolhatnám, sokan voltak ilyenek. Az ember azt gondolná, hogy ez a sok csacska beszéd kontraproduktív. De nem az. Azt szokták mondani, hogy az ilyen szövegek csak arra valók, hogy eltereljék a figyelmet – teszem azt – Tiborcz István vagy Kósa Lajos viselt dolgairól. Lehet, hogy erre is jók, de alapvetően egy komoly hatalomtechnikai elem mindez Orbán részéről. Akár még pszichoanalitikus értelmezés is adható mindennek: az a célja, hogy bosszantson téged, kibillentse megszokott vagy otthonosnak vélt pozíciójából a gondolkodó embereket, az értelmiséget, a tollforgatókat, az elemzőket. Hogy egyszerűen értelmezhetetlen és megmagyarázhatatlan legyen számodra mindaz, amit addig evidenciának gondoltál.  Ne legyél képes racionális választ találni, interpretálni a történteket vagy az elhangzottakat. S ne is kíséreld meg megérteni, hogy egyszer csak az lesz a legfőbb szolga – a miniszter -, a területért felelős személy, aki ilyen marhaságokat mond reggeltől estig, vagy az lesz a fontos és nélkülözhetetlen ember, akiről mindenki tudja, hogy az emlegetett tízparancsolat melyik igéjét nem tartja be rendszeresen, mert a tízparancsolat olvasásakor mondjuk a „ne lopj” parancsolaton mindig valahogy átugrott a szeme. Orbán szándéka egyértelmű: ő, mint legfőbb patrónus megmutatja a klienseknek, az alattvalóknak, a cselédségnek, nekünk, mindannyiunknak, hogy azt tesz, amit akar, s hogy a megszokott vagy eddig legalábbis elvárt szabályokat úgy rúgja fel, ahogy csak kedve kerekedik arra. Igazi diktátori tempó és baljós üzenet: ha én úgy gondolom, még az udvari bohócból is lehet miniszter, aki olyanokat beszél, amiért az általános iskolás gyerekünkre is rászólnánk. A legfőbb kényúr teremtette ex lex állapot: itt a szokásokat, az elvárásokat és a következményeket (vagy a következmény nélküliséget), mindent-mindent a korlátlan hatalommal rendelkező, isteni-transzcendens megbízatással bíró fejedelem határoz meg. Nem súlyos hiba, ügyetlenség vagy szimpla lebukás, hanem szándékosan kitalált és kivitelezett hatalomtechnikai elem, hogy minden disznóság, a közpénzek lenyúlása, a legfőbb központi akarat szándékának megfelelően irányított pályázatok, a fejedelmi udvarhoz tartozó családok – amúgy a tízparancsolat szellemiségével tökéletesen ellentétes – meseszerű meggazdagodása, vagy mondjuk az, hogy egy kifosztott és lecsupaszított egészség- és oktatásügy mellett az elmebajnak és a politikai aljasságnak a végtermékeként kisvasutak és stadionok épülnek-szépülnek. Szóval pontosan kiszámított az, hogy mindez a szemünk előtt történjék: nem titokban, nem a színfalak mögött, hanem premier plánban, dobszóra, még a süket és a vak által is jól érzékelhetően. Legyen világos: azt teszek, amit akarok!

Mindezek mellett hova tegyük azt, amikor Orbán Viktor, vagy Kövér László folyamatosan a keresztény Európa védelmezőjeként nyilatkozik meg, vagy, mint legutóbb a pénteki rádióinterjúban a miniszterelnök arról nyilatkozott, hogy ő egyenesen kereszténydemokráciát épít.

Közelítsünk több irányból! Ami a „keresztény Európát” illeti, ennek a kifejezésnek sok értelme nincs. Egyrészt egy kontinens nem megkeresztelhető, a keresztségben az egyes ember, vagyis a személy születik újjá. De metaforikus értelemben sem keresztény Európa. Mert ez az Európa – a hagyományait és jelenét tekintve – zsidó is, s a humanizmus, a racionalizmus vagy – tetszik, nem tetszik – a felvilágosodás tanításaitól is meghatározott, továbbá vannak itt keleti és egyéb vallási irányzatok, aztán élnek szép számban agnosztikusok, ateisták, mindenféle ilyen-olyan ember. Szóval Európa – megint csak: tetszik, nem tetszik – plurális: plurális a nyelvekben, a hitekben, a politikai nézetekben, a kultúrában, a hagyományokban, a szokásokban és így tovább. Aki a kereszténység történelmi szerepét és hatását megkérdőjelezi, az egyszerűen ostoba, komolytalan, vagy gyanús hátsó szándékok mozgatják. De a fent felsorolt hagyományokat sem lehet megkérdőjelezni, vagy úgy tenni, mintha azok nem léteznének. Aki ezt teszi, az szintén ostoba, komolytalan, vagy gyanús hátsó szándékok mozgatják. Mondok egy példát: az eredetileg orosz forrásból, Putyin közvetlen környezetéből származó, ám a magyar kormányzat által is sűrűn hangoztatott „keresztényüldözés elleni fellépés” humanitáriusnak tűnő programja valójában meghatározó geopolitikai érdekekről szól. A szétesett orosz birodalom újrapozícionálásának szándékától vezetve a KGB-s kötődésű Putyin a komoly KGB-s kötődésekkel rendelkező orosz pravoszláv egyháznak, mint Krisztus egyetlen igaz egyházának ideológiai támaszát élvezve, s mint amely egyház hivatott megtisztítani a bűnös, erkölcsileg romlott és istentelen Nyugatot, expanzív hatalmi törekvését próbálja becsomagolni a keresztényüldözés elleni fellépés magasztos programjába. Az, hogy közben Oroszországban üldözik a keresztényeket (protestáns felekezetek, evangéliumi keresztények stb.), vagy Magyarország nagy barátainál, Törökországban, Azerbajdzsánban épp milyen súlyosan diszkriminatív keresztényellenes tendenciák figyelhetők meg, vagy akár hazánkban, ahol a 2011. évi egyházügyi törvény miként szűntette meg a kétharmados hatalomnak tetsző módon, visszamenőleges hatállyal (!) egyes keresztény egyházak egyházi státuszát és még sorolhatnám, az magyar kormánypozícióból a kutyát sem érdekli.  Ami a miniszterelnök óhaját illeti, vagyis hogy ő kereszténydemokráciát kíván építeni, ez több szempontból is elgondolkodtató. Egyrészt ez a hatalmas felismerés épp akkor született meg benne, amikor hazatért Brüsszelből, ahová kirendelték. Talán épp itt figyelmeztették őt arra, hogy mindaz, amit tesz, teljes ellentétben áll a kereszténydemokrácia elveivel, a Néppárt szellemiségével. Ezt ő a táncparkett megszokott és ripacskodó pávatáncos módjára odakint tudomásul veszi, nagyokat bólogat, majd hazajön, s bejelenti, hogy kereszténydemokráciát akar. Csakhogy a kereszténydemokrácia egyik eszmei alapelve épp a liberalizmus, az emberi méltóság fogalmának és az emberi jogok eszmeiségének középpontba állítása, a politikai és gazdasági praxis teljes és mindenki számára biztosított átláthatósága, a szubszidiaritás elve, a keresztény egyetemesség kozmopolita (!) gondolata, a perszonalizmus, az állam korlátozott szerepének hangsúlyozása, az egyháznak a liberális filozófiai hagyományból is jelentősen merítő társadalmi és szociális tanításának szem előtt tartása, a hatalmi ágak szétválasztása és így tovább. Csakhogy mire hazaérkezik Brüsszelből a küldetéstudatos miniszterelnök, addigra – s ehhez nem kell jóstehetség – a kereszténydemokráciából az ő fejében egy sajátosan értelmezett kereszténység-fogalom marad: valami ellenében kereszténység, kereszténység, oppozícióban mindazzal, ami nem keresztény, szubszidiaritás helyett központi hierarchia, egyetemesség helyett országhatárnál véget érő virágbokrétás, árvalányhajas keresztény nemzetállam, emberi jogok helyett jogtiprás, emberi méltóság helyett minden rétegnek kijáró megalázás, hatalmi ágak szétválasztása helyett vasmarokkal fogott szolga-ügyészség, és – hogy visszatérjünk a kiindulásra – a tízparancsolat valódi (és nem bohóckodós) komolyan vétele helyett őrült méretű lopások és rendszeresített hamis tanúságtételek.

Orbán tud hatni Európára? Meg tudja úgy törni, mint Magyarországot?

Én évekkel ezelőtt mondtam, sokan akkor ki is nevettek miatta, hogy Orbánt politikai avantgarde-nak tartom. Minden nagy gazdasági politikai, szociális, kulturális stb. mozgással szemben természetes módon születik meg annak ellentéte: a globalizációval, az univerzalizációval és a decentralizációval szemben a fragmentáció, partikularizáció és a centralizáció.  Az Európai Unió, amely minden hibájával és rémségével együtt a legfontosabb európai politikai fórum, mégis a sok megoldatlan problémájával, például a súlyos szellemi deficitről és politikai impotenciáról árulkodó, totálisan megoldatlan menekült- és migránskérdéssel maga kínálja fel az Európai Uniót egyre nagyobb szkepszissel szemlélő, s a fragmentációs és centralizációs megoldásokat hangoztató és követelő ellenfeleinek az „egyedül elfogadható” válaszok lehetőségét. Szembe kellene nézni például azzal, hogy Európa sosem volt igazán integratív, mindig egyfajta asszimilációs elvárás jellemezte: legyél olyan, mint én. Európa viharos történelme során leginkább a széttagoltságban, a nemzetállamok keretei között kereste a saját problémáira a válaszokat, egészen a csupán néhány évtizedes múltra visszatekintő, az Európai Unió egységében gondolkodó, legfőképp az eltökélt kereszténydemokrata szellemiségű (úgy bizony, kedves miniszterelnök úr!) alapító atyák víziójáig. Amerika nem a nemzetállamok történelmét írta, így aztán aki hétfőn megkapja a zöldkártyát, másnap már duzzadó öntudattal lobogtatja az Egyesült Államok zászlaját, vagy ölt magára „csillagos-sávos lobogós” (Stars and Stripes) pólót, miközben meglehet, még egy yest-t sem tud mondani, csak – teszem azt – spanyolul.

És hol van annak a vége, ami ma Magyarországon történik?

Hosszú ideig fog tartani. Ez sokaknak nem jó hír, a klientúrának és a Fidesz hívő tagozatának annál inkább: az orbánizmusból még mindig nem kifelé megyünk, hanem befelé, még nem értük el az alagút közepét sem, ahonnan látszódna a fény az alagút végén. Azért beszélek orbánizmusról, mert ezt én, egész Európát tekintve, egyre szervesebbnek, egyre erősebbnek és masszívabbnak és egyre terjeszkedőbbnek érzem. A bezárkózás és az irracionalitás tendenciáját, a „lét elviselhető könnyűségének” csalfa, ámde könnyű és gyors fogyasztásra alkalmas ígéreteit, a teljes megoldásokkal kecsegtető gondolattalanságot és szimplicitást. Eközben pedig az önmagára büszke Európa képtelen megfogalmazni azt, hogy mit kezdjen a migráns- és menekült-kérdéssel. Két dologban biztos vagyok. Az egyik az, hogy azt nem lehet tenni, amit Orbánék tesznek. A gyűlölet-kampány semmilyen valós megoldáshoz nem vezet, sőt kifejezetten kontraproduktív:  az ideérkezőt ezzel a fogadtatással mi tesszük azzá, amit képzelünk róla. (Pszichológia, első óra, első tananyag.) A problémát kezelni kell mindenképp, csak nem így. A gyűlölet-kampány legfeljebb arra jó, hogy önmagát definiálja a kormány valaki és valami mással szemben, hiszen önmagát definiáló saját teljesítmény nincs mögötte. Így tornyosodik fölénk a hatalmas ellenség, Brüsszel vagy Soros, vagy az asszonyainkat megerőszakoló migráns, vagy a belső idegen, vagy a biciklista, vagy a bélyeggyűjtő, mikor épp ki, megannyi egymást felváltó és egymást tetszőlegesen behelyettesítő  jolly joker. Holott Európának ezt kezelnie kellene, ámde ez egy összetett feladat, időigényes, vagyis olyan, amely az egyre inkább csupán választási ciklusokban gondolkodó európai politikusoknak nem kimondottan kecsegtető. Az, hogy a bevándorlók ide tartanak, abszolút emberi dolog; vagy azért jönnek, mert ellehetetlenül a helyzetük, vagy mert csak jobban akarnak élni. Mint ahogy magyarok százezrei is azért mennek el itthonról, mert jobban akarnak élni. Talán egy újabb Marshall-terv segíthetne. Marxnak abban igaza volt  – ha szabad egyáltalán még rá hivatkozni -, hogy a tőke nem képes semmilyen önkorlátra. Ámde el tudnám képzelni, hogy a tőke, mondjuk jövedelmének egy százalékát befekteti egy világalapba, ebből – bár a világgazdaság egészét tekintve mindez kis pénz –, mégis hatalmas összeg jöhetne össze, amiből be lehetne indítani, a politikai megoldásokat követően, amelyek nem a nyugati demokráciák modelljeit másolnák le, hanem alkalmazkodnának a helyi vallási-civilizatorikus hagyományokhoz, még akkor is, ha közben itt mi nagyokat fintorgunk, s persze politikai megoldást találni egyes nagyhatalmak sanda vagy kifejezetten aljas szándékaira, szóval ez az összeg szolgálhatná ennek a világnak nem a megsegítését, hanem a beindítását: munkahelyek teremtésével, mezőgazdaság fejlesztésével, a helyi egészségügy és oktatás támogatásával és így tovább, hogy akik ott élnek, azoknak ne kelljen útnak indulniuk a boldogabb vagy biztonságosabb élet reményében.

De Magyarországon ellopnák ezt a pénzt.

Ez kulcsfontosságú: hogyan lehetne ezt átláthatóvá, ellenőrizhetővé tenni. Erre nincs ötletem: mindenütt lopják a pénzt, ne legyenek illúzióink, jelen pillanatban Magyarországon vagy az emlegetett világban sokkal nagyobb volumenben és pofátlanabbul. De ahogy a Marshall-terv is jó befektetés volt, hiszen a romokban heverő Európát kellett felfuttatni, ami a tőkének is hosszú távon érdeke volt, mert újabb piacokat talált, fizetőképes keresletet és így tovább. A cél biztonságossá és élhetővé tenni az említett országokat, hogy a többség helyben maradjon, a saját hagyományának, kultúrájának, civilizációjának, anyanyelvének világában. De ismétlem: ehhez nem a demokrácia exportjára van szükség, ez csak újabb katasztrófákhoz vezető tévedés és hiba lenne.  Hiszen, látható, még Európába és az Európai Unióban is sokféle és egymástól meglehetősen eltérő demokrácia-fogalom él egymás mellett.

Azzal kezdtem a beszélgetésünket, hogy eljött a te időd.  Most azzal kell befejeznem, hogy tévedtem: nem jött el a te időd.

Kampánybeszéd a templomban, avagy a szekularizációt minden nap gyakorolni kéne

0

Erősen szuggesztív beszéddel buzdított a Fidesz-KDNP helyi jelöltjének támogatására Németh László, a hódmezővásárhelyi Szentháromság-templom plébánosa a Szent István Király római katolikus templom vasárnapi szentmiséje után. A misére ellátogatók létszámából ítélve akár karácsonyi nagymise is lehetett volna, ám ezen a vasárnapon nem a vallásgyakorlásé volt a főszerep.

Az országgyűlési választások közeledtével egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy mennyire átjárja mindennapi életünket a pártpolitika. Ezek a tapasztalatok szinte sosem előremutató, közösségépítő jellegűek, hanem pontosan a társadalom szétszakadásának illusztrációi. Elég csak Őcsényre gondolnunk, ahol az éveken át békében, egységben működő közösség két táborra szakadt a pártpolitika mentén, majd az incidens egészen a polgármester megfenyegetéséig és kisebb tettlegességig fajult.

Van azonban egy hely, ahol egy szekuláris államban soha, semmilyen körülmények között nem lenne szabad, hogy helyet kapjon a pártpolitika: ez az Isten háza.

A gyakorlatban ez persze nem így működik, az egyházak mindig politizáltak, hazánkban, Magyarországon is. Ennyire deklaráltan viszont ritkán áll ki valaki a hívek elé, mint Németh László tette vasárnap Hódmezővásárhelyen. A “Szavazzanak a Fideszre!” ugyan nem hangzott el szó szerint, viszont a kormány egyháztámogatásának méltatása után a hívek saját lelkiismeretük szerinti szavazásra buzdítása gyakorlatilag ezzel egyenértékűnek tekinthető.

A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot

– mondta egyebek mellett Németh László.

Az esetnek természetesen előzménye is van. Február huszonötödikén időközi polgármester-választást tartanak Hódmezővásárhelyen, az ellenzéki pártok pedig mind a január elején színre lépett Márki-Zay Pétert támogatják. Márki-Zayról és a jelöltség bejelentése után az utcájában megjelent térfigyelő kameráról már írtunk korábban, viszont a civilben közgazdászként tevékenykedő családapát azóta állásából is kirúgták. A gyanús körülményeket tetézte, hogy Németh László plébános beállt a fideszes jelölt mögé, majd vasárnap megtartotta hírhedt beszédét.

A pártpolitika destruktivitását talán semmi sem példázza jobban, mint a független jelölt és a plébános kapcsolatának hirtelen változása: nemcsak hogy ismerték egymást, mert Márki-Zay a plébánia világi elnökeként is dolgozott, hanem Németh még külön kezet is rázott vele az elhunyt polgármester, Almási István temetésén.

Most pedig már ott tartunk, hogy

az egyház embere hamis vádaskodással és a nyolcadik parancsolat megszegésével gyanúsítja a nyáj előtt a szintén hívő katolikus férfit, csupán azért, mert az kiábrándult a kormányból, nem tartja összeegyeztethetőnek velük keresztény értékrendjét és változást akar.

Márki-Zay Péter portálunk megkeresésére elmondta, hogy ugyan a kétezres évek elején részt vett olyan misén, ahol a szószéki prédikációból kiderült, hogy a pap a szocialistákkal szimpatizál, de konkrét jelölt támogatására való felhívással ezidáig még egyszer sem találkozott templomban.

A vasárnapi incidens dacára a független jelölt meglepően pozitívan tekint a jövőre. Sokan elmentek a misére és úgy véli, hogy az egyházközsége nagyon nagy számban kiállt mellette. Hangsúlyozta, hogy mellette álltak ki, nem pedig a politikai nézetei mellett, hiszen ez a kiállás nem jelenti azt, hogy rá is fognak szavazni. Ez szerinte a személye melletti és a politika templomba vitele elleni kiállás volt.

“A támadás mögött álló politikai erőknek be kell látniuk, hogy támadásuk sikertelen volt. Remélem a jövőben a templomon kívül hagyják a politikát.”

– nyilatkozta Márki-Zay a Független Hírügynökségnek.

Németh László plébánost többszöri megkeresésre sem tudtuk elérni, annyit viszont tudunk róla, hogy Márki-Zay az atyáért való imára szólított fel hétfő estére Facebook-oldalán.

NE HAGYJUK, HOGY GYŐZZÖN A GONOSZ!Még csak 10 napja vagyok közszereplő, de a gonosznak az az áradata, amit már ennyi…

Közzétette: Márki-Zay Péter – 2018. január 14.

 

A plébános atya vasárnapi beszédével kapcsolatban Gábor György vallásfilozófust kérdeztük arról, hogy eddig mennyire volt jelen a politika a templomokban.

A vallástudomány doktora szerint az egyházak mindig politizáltak, viszont ez a mostani eset rendkívül újszerű volt annyiban, hogy

a plébános beárazta a krisztusi tanítást.

Nem azt mondta, hogy támogassák a kormányt, mert közel áll a keresztény tanításhoz, a keresztényi értékekhez, hanem azért szavazzanak rájuk, mert pénzt kapnak tőlük.

“Az első, aki valorizálta a krisztusi tanítást, az Júdás volt: harminc ezüstre árazta be.”

– mondta Gábor György, aki úgy véli, hogy nem ez az, amit egy egyházi embertől elvárna az ember. Szerinte arról kéne beszélnie például, hogy ki tett a legtöbbet a közjóért, az oktatásért, az egészségügyért, ki segítette az elesetteket, nem pedig arról, hogy ki tömte számolatlanul az egyházba az állami pénzeket.

A vallásfilozófus egyébként természetesnek veszi, hogy az egyházak politizálnak. A különböző ügyekben való állásfoglalás egy új vélemény a témában, amely differenciáltabb szemléletet eredményezhet. Az már egy más kérdés Gábor szerint, hogy az egyházak elvihetik-e a politizálást a pártpolitika irányába.

Véleménye szerint egy egyházi személy abszolút pártpolitizálhat, de ehhez két dologgal tisztában kell lennie.

Egyrészt tudomásul kell vennie, hogy ha az egyház nevében politizál, akkor a politika mezejére lép és onnantól kezdve ki van téve támadásoknak, minthogy – értelemszerűen – ugyanazok a szabályok érvényesek rá, mint mindazokra, akik a politika és a politizálás szereplőivé válnak.

Másrészt pedig

számolnia kell azzal, hogy az illető így megosztja a híveket.

Ez súlyos esetben akár egyházszakadáshoz is vezethet, mint például akkor, amikor a protestánsok szerint a katolicizmus a pápai állam politikai szócsövévé vált, elevenítette fel nekünk a protestantizmus születését a vallásfilozófus. Szerinte, amikor az örök értékeket az evilági közvetlen értékek cserélik fel, abban a pillanatban az aktuálpolitika mentén osztják meg a nyájat, de ekkor nem a vallásos hitük, hanem az egyházba vetett hitük fog megrendülni az embereknek.

Gábor György továbbá úgy látja, hogy

Magyarországon egyre kevésbé beszélhetünk szekuláris államról,

Németh Lászlónak pedig végtelenül hálásak lehetünk, hogy vallomással felérő módon tárta fel, mennyire és milyen módon vett részt az állam az egyház és a hitélet támogatásában.

“A szekularizációt minden nap gyakorolni kéne. Hiába van hivatalosan, papíron elválasztva az állam és az egyház, ha nem ez történik a valóságban.”

– vélekedett Gábor, aki szerint csak akkor vehet részt az állam az egyházak finanszírozásában, ha azok közszolgálati funkciót ellátó intézményt, például kórházat vagy iskolát tartanak fent, de az állam nem tehet plusz kedvezményeket, annyit adhat csak nekik, mint mindenki másnak, akik hasonló közfeladatokat látnak el.

“Ez az, amit a Fidesz-KDNP-kormány naponta sért meg.”

– zárta a kialakult helyzet értékelését a filozófus.

 

(A borítókép illusztráció, az MTI fotójának szerkesztett változata.)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK