Új oktatási törvényt fogadtak el Ukrajnában, amely előírja, hogy közép- és felsőfokon az oktatás nyelve kizárólag az ukrán lehet. sérti a Kárpátalján élő kisebbségek, köztük a magyar kisebbség anyanyelvhasználati jogát, ez pedig számos ponton nemzetközi szerződésekbe ütközik.
A Polgári Világ Pártja szerint Magyarország kormánya ismét
az erő és nem a diplomácia hangján igyekszik a nemzetközi vitás kérdéseket rendezni.
Ha a magyar kormány törekedne a jó szomszédi viszonyra, nem fordulhatna elő az sem, hogy Erdélyben magyar nyelvű iskolákat zárnak be. Az a harcias erőpolitika ugyanis, amely a magyar belpolitikában sikeresnek tűnik a FIDESZ céljainak elérésére, az nemzetközi szinten kifejezetten károsan hat, így
a határainkon kívül élő magyarok számára jelentős hátrányokat okoz
az élet minden területén, többek között a magyarságuk megélésében is.
A Polgári Világ Pártja felszólítja a magyar kormányt, hogy a határon túli magyarok érdekében haladéktalanul kezdeményezzen tárgyalásokat a magyarlakta területek nemzetiségi oktatásának nemzetünk számára optimális, békés rendezése érdekében, mert ez az egyetlen lehetséges útja a magyarság újraegyesítésének.
„Kétszáz évig nem kell hozzányúlni” – mondta a beruházásért felelős Wachsler Tamás 2014 márciusában, a Kossuth tér átadásakor. A nemzet főterének átalakítását 2011-ben határozta el az Orbán-kormány, és bár, mint a Fidesz-hatalom idején szokásos, itt is több ünnepélyes átadás történt, a hivatalosnak ezt a 2014. március 15-it kell tekinteni, a választásokra készülve, ugye.
Nos ez a kétszáz év alaposan lerövidült: a volt MTESZ székház helyére épülő képviselői irodaház építkezése megkívánta, hogy a Kossuth tér egy részét máris fölbontsák. Az új épületnek, amely a metróállomás mellett húzódik, már látszanak a körvonalai, mint ahogy az is: nem csupán egy, mindjárt két házat bontottak le. Az eddigi tudósítások 9 milliárdos beruházásról beszélnek, de parlamenti körökben ennek dupláját, 18 milliárdot említenek. Az építkezés nagy ütemben zajlik, a tervezett átadás jövőre, vagy 2019-ben lenne. Készül a sokat emlegetett alagút is; a képviselőknek, ha elkészül a mű, már nem kell az utcán csámborogniuk, netán autókat kerülgetni, villamost elengedni, esetleg jelzőlámpa zöldjére várniuk: ezen a titkos alagúton át közelíthetik meg munkahelyüket, az Országgyűlést. Addigra már kizárólag az övék lehet; a kormány, értsd: Orbán Viktor és csatolt részei (Rogán Antal, Lázár János, Semjén Zsolt) elhagyják a Parlament épületét, hogy fölköltözhessenek a Várba. A Karmelita Kolostor, Orbán Viktor, illetve a leendő kormányfő új irodájának átalakítása eredetileg 8.2 milliárd forintba került volna, a 444.hu idén áprilisban készült beszámolója szerint már 21 milliárdnál tartottak és ehhez társul még az Orbán dolgozószobájára költendő 3.9 milliárd forint.
Vagyis: hogy a Kossuth-téri 9 milliárd esetleg valójában 18 milliárd, egyáltalán nem lenne meglepő.
Hanem az a kétszáz év, amit Wachsler jósolt, mindenképpen az: vajon az alagút miatt, vagy a túloldalon folyó munkálatok miatt kellett feltúrni a Kossuth-tér nemrég elkészült területének egy részét, elpusztítani a zöldfelületeket és a nemrégiben rendezett terepet?
Miközben a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc vezérletével, kedden Molnár Csaba hangján, nagy intenzitással belekezdett a választási kampányba, addig a többiek ehhez képest viszonylag csendben vannak. Természetesen nem beszélünk a Fideszről, amely több szólamban – kormány, párt, frakció – van jelen folyamatosan, viszont más pártoknál még nem látszik miként is lendülnek neki a politikai ősznek.
A Fidesz, ahogy azt a FüHü jelezte: a kerítés köré építi 2018 áprilisát; hogy milyen jól gondolkodnak erről, azt jól bizonyítja, szinte minden párt ráugrott a témára, azaz sikerült tematizálni megint a közbeszédet.
A DK pártszavazással rajtol, ami – amúgy – lényegében Gyurcsány Ferencről és a szocialistákról, másként Botka Lászlóról szól. Az első kérdés ugyanis így szól:
Egyetért-e abban, hogy a Demokratikus Koalíció ne kössön megállapodást más párttal közös választási indulásról, ha ennek az a feltétele, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ne szerepeljen a közös listán.
A második kérdést már nem is érdemes ideírni, hisz az öt napig tartó pártszavazás – szeptember 8-13. – a dolog lényege. Annak deklarálása, hogy a várható eredmény, amelyről ne legyenek kétségeink, végképp, immár DK oldaláról is, lehetetlenné teszi Botka számára az előrelépést.
Persze
abban eddig se hihetett senki, hogy a DK feladja elnökét, csak azért, hogy teljesítse a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének kérését.
Az MSZP politikusa olyannyira megkötötte magát ebben a kérdésben, elmulasztva az utolsó, augusztusi szegedi fórumon a kihátrálást, hogy szinte el is lehetetlenítette a tárgyalásos megoldást. (Gyurcsány azt állította egy televíziós műsorban, hogy felhívta a szegedi polgármestert telefonon, de az durván lerázta őt…) Persze tudjuk: soha ne mondj nemet, azaz, előfordulhatnak váratlan fordulatok, de most a tendencia nem ez. És ez a mostani DK-s pártszavazás sem ebbe az irányba mutat.
Ez viszont azt jelenti, hogy ismét a szocialistákon a figyelem: mit lépnek ebben a helyzetben.
Mit tesznek akkor, amikor már a kampány beindult és nekik elsősorban az üzeneteikkel kellene foglalkozni.
Úgy döntenek, hogy elhagyják a pártokkal való megegyezés lehetőségét, avagy változatlanul a Gyurcsány nélküli forgatókönyvben gondolkodva akarják elérni a közös listát és az egyetlen demokratikus ellenzéki egyéni indulót a 106 körzetben?
MTI Fotó: Soós Lajos
A FüHü forrásai szerint
a legnagyobb gondot változatlanul a budapesti MSZP jelenti.
Egy múlt heti jelentés szerint a megyei elnökök fórumán egyhangú támogatást kapott Botka, ezt az információt azonban többen is cáfolták, sőt akadt olyan Botka-támogató is, aki kétkedve fogadta az állítást. A fuhu.hu ezzel kapcsolatban arról tudósított, hogy több megyei elnök bírálta a jelöltet, a legélesebben a budapesti.
Az ellentmondások miatt a tanácstalanság: hogyan és mit kellene lépni? Vannak, akik arra biztatják Botkát, amennyiben hiteles az egységes vidéki támogatás, hogy élezze ki a helyzetet, és akár szakításig vigye a budapesti véleményvezérekkel a kapcsolatát. Ezzel ugyan meglehetősen nehéz helyzetbe kerül a fővárosi egyeztetéssel megbízott Tóth József, hiszen ő is tudja,
nem létezik csak budapesti megállapodás, kizárólag országosan hajlandóak a pártok egyezséget kötni,
de az állóvizet csak így lehet felkavarni. Egyesek szerint ugyanis itt már régen nem Gyurcsányról van szó, sokkal inkább azokról az egyéni ambíciókról, amelyeket az inkriminált politikusok a Gyurcsány-ügy mögé bújva akarnak megvalósítani.
Természetesen egy ilyen szakítás elképesztő kockázatokkal jár a párt szempontjából. A fővárosi MSZP tagjai talán egységesnek nem mondhatóak, de az bizonyosnak látszik, hogy a többség úgy látja: a DK nélkül indulásért nagy árat fognak fizetni. Ma Budapestet, ahogy arról Horváth Csaba tájékoztatta a FüHüt, képes lehet az ellenzék megnyerni, de kizárólag összehangolt kampány és indulás esetében. Meglehet: Horváth kijelentése túlságosan ambiciózus, az azonban bizonyos, hogy
ha a pártok egymás ellen indítanak jelölteket, az fölényes Fidesz-győzelmet eredményez.
Botkán a sor újra: belevág-e egy ilyen kalandba vagy sem? Kiélezi a konfliktust újra a budapesti vezetők egy részével, vagy nem? Ha nem teszi, akkor is ott marad a levegőben a kérdés: hogyan tovább? Gyurcsány lépett; pártszavazáson fogják őt pajzsra emelni, Botkának is lépni kell, de nem túl bő a választék, amerre indulhat.
„Orbán vagy a kerítés lebontása” a jövő évi parlamenti választás igazi, és nem kis tétje – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, immár harmadik éve tart az a „tömeges migrációs invázió”, amely alapjaiban fenyegeti Európát, egyes előrejelzések szerint pedig a következő években további 60 millió migráns indulhat el a kontinens felé Afrika felől.
„Szeretnénk megőrizni Magyarországot a magyarok országának”
– tette hozzá Hidvéghi Balázs.
A „másik oldalon azonban már felsorakozott a Soros-társulat, és mindannyian egyértelművé tették, hogy ők készek elfogadni a tömeges migrációt” – figyelmeztetett a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Hidvéghi Balázs ezután a „Soros-társulat”-hoz sorolta Botka László, Gyurcsány Ferencet, az Együttet, Vona Gábor meg szerinte opportunista.
A Fidesz kommunikációs igazgatója a nagyobbik kormánypárt számít arra, hogy utcai zavargások lehetnek az őszi választási kampányban.
„Naivitás azt gondolni, hogy Orbánékat el lehet takarítani; 2018 ebből a szempontból végképp eldőlt” – mondta a FüHü-nek Békesi László volt pénzügyminiszter, aki 1998 óta már „csak” szakértőként vesz részt a közéletben, de akinek a szavaira ma is odafigyelnek, s nem csak a szakma.
Határozottan nem lát lehetőséget sem Bokros Lajos 500 napos programjának sikerére, sem a demokratikus ellenzék összefogására, s mint mondja, a gazdaságpolitikai programjaikat, elképzeléseiket, deklarációkat látva, kizárt a programok összefésülése is. Talán a DK és MOMA kivétel.
A választások közeledtével egyre erősödik a választói igény az összefogásra. Tekintsünk most el politikai szempontoktól, vegyük pusztán a gazdasági programokat, pontosabban azok híján azt, amit a demokratikus ellenzék egyes pártjainak gazdasági elképzeléseiről tudunk. Ezek alapján, Ön lát esélyt az összefogásra?
Két dolgot szeretnék előre bocsátani. Az egyik, hogy nem sorolom a demokratikus ellenzék közé a Jobbikot. Részint, mert nem demokratikus, hanem egy fasisztoid párt, amely a szélsőjobboldali nacionalista választókért harcol a Fidesz-szel. Zárójelben jegyzem meg:
nem zárom ki, hogy szoros választási eredmény esetén a Fidesz gond nélkül koalícióra lépne a Jobbikkal,
hiszen emlékezzünk csak rá, milyen vidáman vette be a kormányba a Torgyán-féle Kisgazdákat is. Az, hogy a Jobbik mit mond a gazdaságpolitikáról tulajdonképpen amúgy is érdektelen, hiszen amit akarna, azt amúgy is csak a Fidesszel koalícióban lenne képes megvalósítani. A másik, hogy a demokráciákban amúgy is a legkevésbé a gazdasági programok alapján döntenek arról választók, hogy hova ikszelnek. Ennek ellenére érdemes összehasonlítani a pártok programjait, pontosabban inkább azok irányait, hiszen többé-kevésbé kidolgozott gazdasági programmal egyedül csak a Demokratikus Koalíció és a Bokros Lajos féle Modern Magyarország Mozgalom, a MOMA rendelkezik. Mindennek tudatában, lát-e esélyt a gazdasági programok, elképzelések összefésülésére, s ez alapján egyfajta összefogásra?
Erre a válaszom határozott nem. Ráadásul a választások tétje sem szakpolitikai jellegű, habár messze nem mindegy, hogy a későbbi győztes milyen konkrét elképzelésekkel, célokkal kezd bele felhatalmazás esetén a kormányzásba. Ami biztos: a magyar politikai, gazdasági és társadalmi helyzet megváltoztatása még a legjobb szakpolitikai koncepciók, programok mentén sem valósítható meg a rendszer gyökeres megváltoztatása nélkül. Azokra a károkra, amelyeket a Fidesz 2010. óta okozott, az általa kialakított rendszernek a keretei között nem lehetnek jó szakpolitikai válaszok: ha marad az alapvetés, a filozófia, az intézményrendszer, akkor a megváltozó eszközök sem képesek alapvető változást elérni.
Óriási tévedés, hogy egy zseniálisan kidolgozott gazdaságpolitika elég ahhoz, hogy maga mögé állítsa a többséget a választásokon, mert az állampolgárokat nem ez érdekli, ők
érzelmi alapon döntenek, különösen egy olyan demokráciában, amelyben a vélemények manipulálásának döntő szerepe van.
De egy másik indokot is fel tudok hozni a határozott nemre: amennyire a nyilvánosságra hozott publikációk, információk alapján meg tudom ítélni, a demokratikus ellenzéki pártok gazdaságpolitikai elképzelései között kibékíthetetlenek az ellentétek. Némileg árnyalva a képet: egyedül a DK és a MOMA programját tartom összefésülhetőnek.
„Agyrém, hogy balról akarják előzni a Fideszt”
Arra persze egy interjú terjedelme nem elég, hogy pontról pontra végig vegyük ezeket az eltéréseket, de gondolom, tipizálni azért lehet a döntő különbségeket.
Az ellenzéki pártok egyik csoportja semmi mást nem akar gazdaságpolitikájával, mint megváltoztatni a meglévő elosztási viszonyokat és azok eszközeit. Tiszta agyrém, hogy balról akarják előzni a Fideszt, amely eleve abszolút túlelosztás-párti, s nagy szerencséjük van, hogy ezt a nemzetközi körülmények is lehetővé teszik a számára. Ám garantált csődhöz vezetne, ha eszközök hiányában még rá is tennének erre egy lapáttal. Értem én, hogyne érteném, hogy minden ellenzéki párt meg akarja változtatni ezeket az aberrált, szélsőségesen durva társadalmi szétszakadáshoz vezető elosztási viszonyokat.
De a gazdaságpolitika nem egyenlő az elosztáspolitikával!
Alapvetően téved az, aki szerint elég csak az elosztás alapvető elemeihez – a többi között a fiskális és a jövedelempolitika elemeihez, ez utóbbin belül az adó-, a bér- és a szociálpolitikához – nyúlni. Az ilyen kommunisztikus elosztási programok esetében mindig a háttérbe szorul a megtermelhető jövedelmek létrehozásának a programja, meg nem lévő eszközöket akarnak elosztani, és senki nem foglalkozik azzal, hogy a forrásokat is ki kell termelni ahhoz, hogy egészségesebb legyen a társadalom és fenntartható legyen a gazdaság.
Azzal kezdte ezt a választ, hogy az ellenzéki pártok egyik csoportja. Milyen más csoportok vannak, s azokat mi jellemez?
A másik csoport gazdaságpolitikájának a fókuszában ugyancsak szimpatikus célok szerepelnek, amelyeket lehetne is támogatni, ha lenne realitásuk: ez az a csoport, amely erőteljes zöld programot állít a középpontba. Ez globális ügy, s fontos is, de azért balgák lennénk, ha azt hinnénk, hogy egy akkora ország, mint Magyarország alapvetően képes lenne befolyásolni a főbb folyamatokat. Az persze már más kérdés, hogy vannak konkrét ügyek, amelyekkel kiemelten kell foglalkozni – ilyen például az energiagazdálkodás, Paks 2, aminek egyébként nem a környezetre gyakorolt hatása a fő veszélye, hanem az, hogy feleslegesen ismét egyoldalú függőségbe sodorja – hosszú időre – az országot a kiszámíthatatlan orosz birodalommal szemben.
S van egy harmadik típusa ezeknek demokratikus ellenzéki programoknak, legalábbis az eddig nyilvánosságra hozottak alapján: az eléggé sok elemében zavaros, harmadik utasnak minősíthető kinyilatkoztatások, amelyek elsősorban globalizáció-, tőke- és piacellenes koncepciónak minősíthetők. Ennek különféle elemei keverednek, mást mond az LMP, mást a DK és megint mást az MSZP, miként – ha indul egyáltalán – az Együtt is, a Momentum meg nem mond semmit erről – igaz más konkrét elképzeléséről sem.
Az újraelosztás több oldala
Említette, hogy nem szabad kizárólag az elosztás oldaláról meghirdetni az újraelosztást. Konkrétan mire gondol ez alatt?
Vegyük például a béremelés kérdését. Részben valóban objektív gazdasági körülmények miatt, részben erőteljes manipuláció, a torz elemzések terjesztése miatt
olyan kép alakult ki, hogy Magyarország a teljesítményéhez képest rettenetes bérlemaradásban szenved az uniós országokhoz képest.
Ezért az elosztáspolitika első célja ennek a résnek a szűkítése, egyfajta bérfelzárkóztatási program, s ebben az ellenzéki pártok is hasonlóan vélekednek, mint Orbánék – az egy kivétel Bokros pártja. Vannak egyszerűen szélhámos koncepciók, például a Pogátsa-féle „új egyenlőség” című ötletroham. Ezek a béreket és jövedelmeket kizárólag vásárlóerőként kezelik, olyan, vásárlásra, megtakarításra, beruházások finanszírozására alkalmas eszközként, amely keresletet teremt, s hozzájárul a gazdasági növekedéshez, s ezért üdvözlendő. Megjegyzem, hogy valóban van egyfajta kényszerhelyzet, hiszen valamit kell kezdeni a versenyképes munkaerőbázis iszonyú hiányával, de azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a bér- és a jövedelem egyben kitermelendő költség is! Fedezetet kell rá teremteni a termelési, szolgáltatási folyamatban! Ha ezzel az oldallal nem foglalkozunk, akkor lufit fújunk. Ha az állam központilag beavatkozik a folyamatokba különféle programokon keresztül – mint a minimál bér, a szakmunkás bérminimum vagy a garantált bérminimum –, akkor mi lesz azokkal a vállalkozásokkal, amelyek ezt nem tudják kitermelni? Minden valódi termelékenység növelés nélküli béremelés következményeként először jön az elbocsátás, majd a termelés/szolgáltatás szűkítése, s végül jön a csőd – ez pedig szűkíti azt az erőt és potenciált, ami hozzájárulhatna a gazdasági növekedéshez, tehát öngyilkos lépés.
S a magyar gazdaságban elvétve akad a multikon és beszállítóikon kívül olyan cég, amely képes kitermelni a bérfelzárkóztatás fedezetét.
Nem szólva arról, hogy alapvetően hazug és elhibázott, hogy ugyanazért a munkáért nálunk ugyanannyi bért kellene fizetni, mint másutt: a kérdésnek azon kell eldőlnie, hogy a konkrétan felhasznált élőmunka egy egysége mennyi új értéket hoz létre! Bizony nálunk ez a mutató a német gazdaságénak a hatoda, s negyede az osztrákénak. Ráadásul az elmúlt hét évben a termelékenység Magyarországon 0,7 százalékkal nőtt, miközben a reálbérek és -jövedelmek több mint 20 százalékkal bővültek, azaz nyílt az olló, a kibocsátott teljesítmény már most sem áll arányban a bérekkel. Ezt tovább folytatni agyrém lenne!
Perverz az adórendszerünk
Az ellenzéki pártoknak az adórendszerrel kapcsolatban elég markáns nézeteik vannak. Az is az újraelosztás része. Ezeket hogyan látja?
Tény és való, nem tartható – sem a terhelés abszolút mértékét, sem a belső eloszlását tekintve – a kiépített perverz adórendszer. Amely kiemelten jutalmazza a magas jövedelmet, semleges a közepessel szemben és erősen terheli az alsó harmadhoz tartozó adóalanyokat. Amúgy is jövedelempolarizáció van, s erre ráerősít a rossz adórendszer. Abban igazuk van az ellenzéki pártoknak, hogy progresszív adórendszert kell bevezetni, kérdés, milyen legyen ez a .progresszió, de ez már szakmai kérdés. Ez azonban csak egy része a dolognak.
Itt az ideje egy egységes, értékalapú, de progresszív vagyonadó rendszer bevezetésének,
amelyben meg kell szüntetni a hatalmas vagyonok ingyenes, családon belüli öröklésének a lehetőségét is. Bizonyos, a normál életfeltételeken felül felhalmozott vagyontömeget szintúgy progresszív adóval kellene sújtani, s az ebből az államkincstárba befolyó összegek ellensúlyozhatnák az extramagas áfa, a diszkriminatív ágazati különadók fokozatos csökkentését.
Akkor nem is lát elfogadható gazdaságpolitikai programot?
Lehet, hogy az én tapasztalatom, elméleti felkészültségem következménye, de igazán koherens, modern, az ország számára valóban hasznos gazdaságpolitikai programja csak a minimális támogatottságú MOMA-nak van. Bokros Lajos koncepciójához világos célok és eszközök is tartoznak. Sajnos azonban nem látok esélyt arra, hogy megvalósuljon Bokros 500 napos választási programja, pedig az teljes joggal két lépcsőben gondolkodik: abban, hogy az első lépcsőben magát a rendszert kell megváltoztatni, helyreállítva a demokratikus, jogállami kereteket és intézményeket, s amikor ez megvan, akkor kell reparálni mindent, amit csak lehet, majd ezután a pártok programjai alapján választásokat tartani. Sajnos teljesen reménytelen, hogy a többség e mögé álljon!
Brutális harc a baloldalon
De hát miért?
Egyrészt egy brutálisan erős, nagyon csúnya és primitív eszközökkel folytatott hatalmi harc zajlik a baloldal vezetői pozíciójáért.
Az MSZP azért küzd, hogy legalább a megmaradt választói bázisát képes legyen megtartani,
ezt egy erőteljes baloldali fordulattal látja elképzelhetőnek megvalósítani, s ezért szakít a modernizáció elvével, nem programot hirdet, hanem politikai-elvi kinyilatkozást tesz, amelynek rendkívül sok elemével egyet lehet ugyan érteni, de nem rendeli mellé az eszközöket.
A DK is ugyanezért a választói tömegért harcol, de ennek a pártnak a programjában már vannak eszközök is a célok mellett. Ez a program nem annyira balos, bár néhány kérdésben – bérfelzárkózás, a minimálbéremelés ötéves ütemezett programja, stb. – ők is kikacsingatnak, de nem annyira durván, mint a szocialisták például az alapjövedelemmel. Mindkét gazdaságpolitika program, elképzeléscsomag, deklaráció egyetlen célt szolgál – a dominancia megszerzésének a célját a baloldalon –, s ezért nem is állja ki a reális kritikát, de hát valójában ők tudják a legjobban, hogy egyiküknek sincs esélye arra, hogy programjuk megvalósítására felhatalmazást kapjanak a választóktól. Így lényegében bármit mondhatnak. Az olyan, a racionalitásokat többé-kevésbé azért figyelembe vevő párt, mint az Együtt, az LMP és a Párbeszéd – ha egyáltalán túléli még ezt a választást – nem fésülhető össze sem a DK-val, sem az MSZP-vel, de mégis figyelni kell rájuk, már csak azért is, mert az ellenzéki választói bázis megosztására alkalmasak.
Nincsenek meg a kormányváltás feltételei
Ezek szerint nem lehet kormányváltás?
Meggyőződésem, hogy nincsenek meg ennek a feltételei. Mélyen megrendítőnek tartom, hogy marad a Fidesz, amelyet gazdasági oldalról nem fenyeget semmi olyan veszély, hogy jelentős veszteség érné, válság vagy éppen drámai életszínvonal romlás alakulna ki. Ellenkezőleg, miután 2020-ig még kitartanak az Európai Uniós támogatások, ezek csak segítik a kormányon maradást.
Az uniós pénzek jelentik a lélegeztetőgépet a Fidesz és a magyar gazdaság számára.
Ennek minden jel szerint 2020-ban vége szakad.
De az már a következő választáson éreztetheti a hatását. Tény, a következő uniós költségvetési ciklusban a kohéziós támogatások drasztikusan csökkenni fognak, s akár meg is szűnhetnek. Emellett az agrártámogatások mechanikus, mennyiségi, földalapu rendszerét minőségi fejlesztések utáni, nem automatikusan járó támogatási szisztéma válthatja majd fel, ami érdekes módon fogja érinteni az új magyar nagybirtokos oligarchiákat, akik ma lényegében kapavágás nélkül kapják a tízmilliárdos EU támogatásokat. Ennek lehet majd pozitív hatása is, elindulhat egyfajta földforgalom, hatékony kisbirtokokok kialakulása. Nem az így kieső uniós források pótlása lesz a fő kérdés, hanem az, hogy mi lesz a viszonya Magyarországnak az új Európával. Része akar-e lenni, s ha igen, mely áramlathoz akar tartozni, hajlandó-e a minden bizonnyal uralkodó csoportba törekedni, amely a mainál lényegesen nagyobb integrációt, összefogást feltételez, a nemzeti hatáskörök csökkentését.
Ez euróövezeti tagságot is feltételez. Érettek vagyunk mi rá?
A technikai feltételeket már most teljesíteni tudnánk, akár most beléphetnénk az ERM II-be, a csatlakozás előszobájába, a kérdés inkább úgy merül fel, hogy mikor lenne előnyös számunkra a csatlakozás. A válasz: csakis megfelelő gazdaságpolitika esetén, de Orbánék bezárkózó, diszkriminatív, az erőforrások újraelosztására támaszkodó gazdaságpolitikája közepette semmi értelme nem lenne, hiszen csakis a teljesítőképességet akadályozná, nem csökkenne a leszakadásunk, nem tudnának nálunk hatni az euróövezet előnyei. Ráadásul a mai árfolyamingadozással kezelhető feszültségek egyben lecsapódnának az árakban. De ha megváltozna a rendszer, s a normális gazdaságpolitika esélyei beláthatóvá válnának, akkor érdemes lenne belevágnunk. Az euróövezethez való csatlakozásról azonban érdekes módon – Bokrosékon kívül – senki nem is beszél.
Ám aki nem csatlakozik a többséghez, az marginalizálódni fog, hiszen vége az Orbánék által hirdetett „nemzetek Európájának”. Szerintem lesz az EU-ban egy olyan leszakadó csoport, amelynek tagjai nem hajtják vége a fiskális konvergenciát – ilyenek lesznek például a mediterrán országok, s
lesznek az euro övezeten kívüli EU tagok, akik leszakadnak a fejlett magtól, köztük Magyarország,
ha csak Orbánék ki nem provokálják a kirúgásunkat, vagy ki nem lépnek. 2020 előtt ilyenre azonban nem fog sor kerülni.
Korábban azt említette, hogy nem lát olyan gazdasági kényszert, amely a jelenlegi kormány bukásához vezethetne. Azért idehaza sem minden gazdasági szereplő lehet elégedett.
Az én egyik nagy tévedésem és csalódásom az, hogy meg voltam arról győződve: nem lesz ekkora tolerancia a Fidesz mindent sárba tipró politikájával szemben. Azt gondoltam, fellázadnak egy ponton a bankok, a multik – de tévedtem, kiderült, számukra mindent felülír a hosszútávú gondolkodás. A multik megalkusznak, s nem vonulnak ki, ők kihúzzák a változásig, mert tudják, ez a rendszer sem tart itt örökké – addig pedig megkötik a saját kis alkuikat, számukra csak az a lényeg, hogy nyereséget termeljenek, visszajöjjön a befektetésük, megmaradjanak a piacaik, a kivívott pozícióik.
Visszatérve a Fidesz számára biztos alapot jelentő gazdasági környezet kérdésére: a világgazdaság felől sem látszik számukra veszélyes trend, s idehaza rövidtávon nincsenek egyensúlyi gondok. Tény, hogy ebben következetesek voltak és eredményesen csökkentették a magyar gazdaság külső sebezhetőségét, finanszírozási kitettségét.
Két lehetséges kimenetel
Mindezzel azt is mondja, hogy örökké fog tartani a Fidesz-kormányzás?
Csak két momentumot látok, amely véget vethet ennek a rezsimnek. Az egyik belső meghasonlás, ami minden ilyen autoriter rendszer esetében bekövetkezik. A Fidesznél is könnyen belátható. A belső összetartást és így stabilitását nem kis mértékben az a hihetetlen anyagi érdekeltség alapozza meg, amellyel Orbán a kezében tartja a támogatóit; van ebben minden, a konkrét támogatásoktól kezdve az adókedvezményeken át, a piaci pozíciók biztosításáig. Az egyik oldalon a védelem, a másik oldalon pedig a versenytársak lejáratása, az állam teljes kisajátítása, a kontroll elleni védelem. Ez nagyon erős stabilitást ad, de éppen ez a gyengéje is ennek a rendszernek, ugyanis
amint elfogynak az elosztható erőforrások, a meglévő pozíciókhoz, vagyonokhoz, jövedelmekhez kell hozzányúlni,
s ez 2020, az uniós források csökkenés, elapadása után erősödik majd fel. Kialakul egy érdeksérelem, és kérdés, mikor éri el azt a kritikus tömeget, amely már képes felrobbantani a NER-féle mai monolitikus tömeget. Ezt nem lehet megjósolni, de kódolva van a rendszerben, szerintem a következő, 2022-es választásokra alakulhat ki.
És mi a másik momentum?
A másik a jól ismert dél-amerikai, argentin forgatókönyv: kritikus tömeget ér el a társadalom elégedetlensége, ami egy gazdasági válság esetén polgárháború szélére sodorja az országot. Ne adj isten, hogy ilyen bekövetkezzen nálunk!
Normál, demokratikus választás eredményként semmi esélyt nem lát kormányváltásra?
Nem, már csak azért sem, mert még ha össze is jönne egy nagy összefogás a demokratikus ellenzéki oldalon, s a sok elaprózott kis párt helyett összeállna egy hiteles választási párt, szakmai programmal, szakértő kormánnyal – ez talán még nem annyira lehetetlen –, de akkor sem lehet a fordulatot végrehajtani demokratikus módon. Hiszen
a Fidesznek a hatalom az az eszköz, amely nélkül nem tudja megúszni a büntetőeljárást, megtartani a harácsolt vagyont.
Ők tehát az életükért küzdenek. A hisztéria, az állandó fenyegetettség fenntartása, a széleskörű militarizálás az oktatástól kezdve a hadseregig egyazon célt szolgál: hogy ha kell, fel lehessen függeszteni minden demokratikus jogot, ki lehessen hirdetni a szükségállapotot, erőszakkal lehessen fellépni. S ne legyenek illúzióink: nem riadnának vissza az erő alkalmazásától. Naivitás azt gondolni hogy Orbánékat el lehet takarítani. A 2018-as választás ebből a szempontból sajnos már eldőlt.
Az a párt, amelyik saját politikai céljai érdekében a szélsőségeket erősíti, illetve nem határolódik el tőlük, az a demokráciát gyengíti – ezt mondta 2007. szeptember elsején a Független Hírügynökségnek Budai Bernadett akkori kormányszóvivő.
Előtte Navracsics Tibor azt mondta, Gyurcsány Ferenc kijátszotta az antiszemita kártyát a Fidesszel szemben azért, hogy elterelje a figyelmet az alapintézmények összeomlásáról, ami rossz kormányzása következménye.
Budai Bernadett szerint az ellenzéki politikus nyilatkozata azt mutatja:
a Fidesz nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a miniszterelnök számos példán keresztül bizonyította a fennálló veszélyt.
Ezek pedig még 2002 előttről származnak, azaz olyan időszakból, amikor Gyurcsány Ferenc nem hogy miniszterelnök, de még a kormány tagja sem volt.
Navracsics Tibor a Fidesz akkori választmányi ülésén beszélt arról is, hogy
Gyurcsány Ferenc „ámokfutásában” előbb-utóbb magára marad,
mert az SZDSZ már világossá tette: nem partner abban, amit a miniszterelnök az utóbbi időszakban művel. De Navracsics Tibor szerint a szocialisták józan erői is belátják előbb-utóbb, hogy a kormányfő megnyilvánulásai vállalhatatlanok.
Hiteles alternatívával lehet leváltani a polgári Magyarország ígéretét felrúgó, hitelét vesztett Fideszt 2018-ban – erről Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje beszélt pártja értelmiségi holdudvarának zártkörű találkozóján.
Az emberek félnek, mert a kormány működése a középkori feudalizmusra hasonlít, ahol a miniszterelnök a földesúr, akitől ugyanúgy függ Mészáros Lőrinc, mint egy közmunkás. Ráadásul 27 éve nem jelölték ki a gazdaság, az egészségügy és az oktatásfejlesztés célját és irányát sem – tudósított az ülésről a Hír TV.
„A Fidesznek a gyenge pontja, hogy már nem hiteles.
És itt jön a másik rész, a hiteltelen Fidesszel szemben hiteles alternatívát kell felmutatni. Ez a Fidesznek a gyenge pontja” – szögezte le.
Vona Gábor szerint az egészségügy helyzetében látványos változást hozna a háziorvosi ellátás rendbetétele, ahogy azonnal nőne a kis- és közepes nyugdíjak vásárlóereje is. Hozzátette: a béremelés és a problémás ágazatok felzárkóztatásának első és legfontosabb feltétele egy szigorú, antikorrupciós politika.
Az eseményen több ismert ember is részt vett, azonban felvételt készíteni nem lehetett róluk. Ám nem mindenki rejtőzködik – emlékeztet a Hír TV, hiszen a Jobbik másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy
Steinmecz Ádámot, Athén olimpiai bajnok vízilabdázóját indítják egyéni jelöltként a Somogy megyei Marcaliban.
A Hír TV értesülései szerint Steinmecz Ádám után több, eddig rejtőzködő ismert ember is nyíltan vállalná szimpátiáját a Jobbik felé és elindulnának egyéni képviselőként 2018-ban.
Nem történt változás a pártversenyben a nyár során, a Fidesz-KDNP augusztusban is megtartotta magabiztos előnyét, míg az ellenzék támogatottsága stagnált – áll a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában. Egy, a héten megjelent másik felmérés szerint a magyarok többsége le akarná váltani a jelenlegi kormányt.
A Nézőpont Intézet 2000 fő személyes megkérdezésével készült pártpreferencia-kutatása alapján a teljes felnőtt népesség 30 százaléka támogatta a kormánypártokat, a Jobbik szimpatizánsi tábora 11 százalékos, az MSZP-tábor a teljes felnőtt népesség 7 százalékát teszi ki, míg a DK 4, az LMP és a Momentum pedig 2 százalékon áll. Az Együtt, a Fodor Gábor által vezetett Liberális Párt és a Kétfarkú Kutya Párt tábora egyaránt 1 százalékos, a Párbeszéd viszont augusztusban sem érte el a mérhetőségi szintet.
Forrás: Nézőpont Intézet
Mi lenne ma a listás eredmény?
A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciája) a Fidesz-KDNP 43 százalékon áll. A Jobbik a listás szavazatok 22, míg az MSZP 12 százalékát érné el. A DK ezúttal 7, az LMP és a Momentum 5-5, a Kétfarkú Kutya Párt és az Együtt 2-2, a Liberálisok pedig 1 százalékon állnak.
Kormányváltást akarók többségben
Némileg más képet fest a Závecz Research Intézet e héten közzétett közvélemény-kutatásának az eredménye. A kormány távozását az emberek 43 százaléka, 3,5 millió ember szeretné. Ez a csoport rendkívül heterogén, sokféle politikai nézet követőit, számos párt híveit találhatjuk meg közöttük. Az ellenzéki pártok támogatóinak túlnyomó többsége – 90-97 százaléka – 2018-tól új vezetést kíván az ország élén látni. A Jobbikosok közül 1 millióan, az MSZP táborában közel 750 ezren szeretnék, ha a Fidesz-kormány a jövő évben elbúcsúzna. További 10 ellenzéki párt – benne a DK és az LMP – összesen 1 millió kormányváltó támogatóval rendelkezik. Rajtuk kívül még a pártpreferenciával nem rendelkezők közül 800 ezren szeretnék azt, ha a parlamenti választások után más venné át a kormányzást.
A széttagoltságon kívül – olvasható a közleményükben – még az aktivitás mértéke is nehezíti a kormányváltás esélyeit. A Fidesz hatalmon maradását pártolók 45 százaléka mutat részvételi hajlandóságot, a távozást óhajtók körében az aktívak aránya valamivel kisebb, 41 százalékos. Még ennél is nagyobb a különbséget a bizonytalan választópolgárok elszántságában. Azon pártnélküliek, akik az Orbán-kormánynak további négy évet adnának, 34 százalékban mennének el voksolni. A kormányváltást szorgalmazó, pártpreferenciával nem rendelkezők körében a részvételi szándék ennél jóval alacsonyabb, 24 százalékos.
A magyar politikai élet Orbánon túli részét már évek óta az foglalkoztatja, hogyan lehetne Orbán Viktor hegemón szerepét megingatni. (Azért írtunk Orbánon túli részt, mert – mint arról a fuhu.hu is beszámolt – a Fideszen belül is vannak tényezők, akik a miniszterelnök bukására spekulálnak.) Ez a buktatási lehetőség ma még szabad szemmel egyáltalán nem látható, már csak azért sem, mert bár az ellenzék abban egységes, hogy Orbánt le akarja taszítani a trónjáról, de a belső háborúk – pártokon belül és pártok között – megvívása fontosabb számukra, mint a közös akarat egységesítése, cselekvésben.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Talán ezért is reménykednek sokan Simicska Lajosban, a volt barát ádáz ellenfélként az egyetlen veszély hordozója a kormányfő számára. Ezzel kapcsolatban viszont igen erősek a fenntartások; a minap például Lendvai Ildikó értekezett hosszan a Népszavában arról, mekkora hiba, hogy egyesek –a többség? – Simicskában látják a megmentőt. „Akár Saulusnak, akár már Paulusnak tekintjük Simicskát, a rendszer, amelyben élünk, az ő édes gyermeke/…/ Neki a személy az ellensége, nekünk a rendszer” – írja Lendvai. És azt is hozzáteszi: nem örülne, ha végül egy gengszterháború szabadítaná fel az országot.
Gengszterháború ide, gengszterháború oda, ma mégis csak úgy tűnik:
talán Simicska Lajos kezében van az a titkos fegyver, amely a rendszert magát is megdönti.
Azt persze Simicska is pontosan tudja, tájékoztatta a fuhu.hu-t egy az oligarcha belső köreiben is mozgó informátor. „Hazai pályán egyszerűen nem lehet legyőzni Orbánt” – fogalmazott, utalva arra, hogy ma minden olyan pozíciót birtokol a Fidesz elnöke, amely hivatott lenne arra, hogy bizonyos helyzetekben vizsgálatot indítson.
„Ezek az emberek a végletekig hűségesek, azt is hamisításnak mondanák, amit a saját szemünkkel látunk.”
Ami persze azt is jelenti, hogy azok az akciók, amelyeknek mostanság tanúi voltunk, például a közterületen ingyenesen elhelyezett plakátok, még bolhacsípésnek sem számítanak az orbáni rendszerben. Hogy mennyire nem, azt máris nyilvánvalóvá tette a Polt Péter vezette ügyészség; semmilyen kivetnivalót nem lát abban, amit más választási csalásnak ítél meg. „Szükség van ezzel együtt ezen tények bemutatására, hogy lássa a nagyközönség, mi is történik ebben az országban. Hogy
messze nincs jogegyenlőség,
itt vannak egyenlőbbek az egyenlők között” – foglalta össze a magyarországi helyzetet forrásunk. Az ebből adódó logikus kérdésre, hogy ezek szerint nincs eszköz Orbán Viktorral szemben, a megbuktatása egyenlő a lehetetlennel, meglepetésre nemmel válaszolt.
„Magyarországon, Magyarországról ez valóban kivitelezhetetlen, ám a nemzetközi térben annál nagyobb az esély”
– fogalmazott. És nem arról van szó, hogy külföldről fogják elvégezni azt, amit a magyar választóknak kell, tette hozzá, hanem arról, hogy ha külföldön elindul egy vizsgálat, például mondjuk Svájcban, és bizonyos mozgásokra, pénzekre, vállalkozásokra, ügyekre kell magyarázatot adni, mert azok az ottani jogszabályokat sértik, akkor már nemzetközi térben diszkreditálódik a magyar miniszterelnök, olyan politikussá válik, akivel a nemzetközi világban senki nem óhajt találkozni.
A fentiekből következően azt is igyekeztünk megtudni partnerünktől, hogy vajon Simicska Lajosnak vannak-e ilyen információi és nemzetközi kapcsolatai. Erre már nem kaptunk választ, csak egy sejtelmes mosolyt és annyit: ő csupán egy lehetséges receptről beszélt.
Néhány évvel ezelőtt még kevesen gondolták volna, ami mára valósággá vált: Orbán Viktor pártja, a Fidesz rendre jobbról előzi egykori szövetségesét. De úgy is mondhatjuk, hogy a Jobbik előzi középről a Fideszt,
Vona Gábor és a Jobbik amúgy Orbán Viktor „köpönyegéből” bújt elő: a Jobbik akkor még ifjú elnöke a Szövetség a Nemzetért polgári körben – ennek a körnek volt tagja Orbán Viktor is – kezdte a politizálást.
Az azóta eltelt években – nem minden alap nélkül – számosan összeboronálták a Fideszt a Jobbikkal, ám egy ideje, különösen a G-nap után, látványosan megromlott a két párt viszonya. Mióta Simicska Lajos, Orbán egykori barátja, harcos- és üzlettársa Orbán ellen fordult, a már nem is tagadja, hogy a Jobbikot támogatja. Egyre inkább úgy tűnik,
a két jobboldali párt háborúja már több egyszerű cicaharcnál.
S bár a politikában is érvényes a Soha ne mondd, hogy soha elve, minden jel arra mutat, hogy ez az egykor gyümölcsözőnek indult kapcsolat annyira elmérgesedett, hogy innen már valóban nincs visszaút.
Ilyen előzmények után fordultunk rá 2017-re, amikor is nyilvánvalóvá vált, hogy – legalábbis hogy a szólamok szintjén – a Fidesz már szélsőségesebbnek tekinthető, mint a Jobbik.
Legutóbb Vona Gábor az ATV stúdiójában nem csupán azt jelentette be, hogy kész bocsánatot kérni a zsidóságól és a cigányságtól, de amire talán kevesebben kapták fel a fejüket, ám legalább ennyire meglepő: a Jobbik elnöke a pártja által favorizált bérunió érdekében akár magyar hatásköröket is átadna Brüsszelnek.
Ez utóbbi gondolat merőben új a Jobbik szóhasználatában. Magyar hatásköröket átadni Brüsszelnek – egy ilyen gondolat nemcsak a Fidesznél de vélhetőleg a Jobbik sok szimpatizánsánál is kiveri a biztosítékot. Abba most nem mennénk bele, hogy a bérunió megvalósíthatatlan, amit nyilván a Jobbikban is tudnak, ily módon nem tekinthetjük másnak, mint a potenciális választókra kacsintó populizmus megnyilvánulásának.
Azért, mielőtt a szükségesnél is megengedőbb hangulatba ringatnánk magunkat, a teljesség igénye nélkül
vessünk egy pillantást a Jobbik elmúlt években elkövetett „csínytevéseire.”
2015-ben Kulcsár Gergely jobbikos képviselő beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe. Hogy a hatás teljes legyen, egy fényképfelvétellel is borzolta a jóérzésű emberek idegeit, amelyen a politikus a vascipők mellett pózol, és a jobb keze hüvelykujját felfelé tartja. Szöveget is mellékelt a fotóhoz: Kulcsár Gergely közölte, hogy „egy kis feltöltődésre” vágyott, ezért látogatta meg a Duna-parton, a képen látható vidám helyet”.
2012. novemberében Gyöngyösi Márton, a Jobbik külpolitikai szakértője a gázai konfliktus kapcsán csinált botrányt. A képviselő a magyar országgyűlésben azt mondta: eljött az ideje, „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.”.
2012. márciusában egy helyi konfliktus miatt magukat polgárőrnek nevezett gárdisták meneteltek Gyöngyöspatán. A Jobbik nagygyűlést is tartott a falu főterén, majd mintegy kétezren végigmasíroztak a cigánysoron.
2012. szeptemberében Orosz Mihály Zoltán Érpatak jobbikos polgármestere az általa háborús bűnösnek nevezett Netanjahu izraeli kormányfő és Simon Perez izraeli elnök bábuinak jelképes felakasztása előtt a polgármester egy papírból összetákolt, szabadkőműves jellel súlyosbított izraeli zászló taposott szét a csizmájával.
Hab a tortán, hogy Novák Előd, a párt azóta eltávolított alelnöke 2014. októberében egy Európai Uniós zászlót is elégetett.
Van hát mit jóvátenni, és van miért bocsánatot kérni. Kérdés persze,, hogy azok, akiket megbántott a Jobbik, elhiszik-e Vona pártjáról, hogy valóban megjavult. Másként fogalmazva: mi kell ahhoz, hogy a mostaninál is többen gondolják azt, hogy már nem a Jobbik, hanem, a Fidesz a rosszabbik rossz.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
