Minden jót, Magyarország!

0
271

Fiúk, nem kellett volna. De most tényleg! Nem érdemeltünk meg titeket.

Még emlékszünk az első lépéseitekre. Amikor az új, szabadon választott parlamentben minden képviselőtársatok asztalára egy-egy narancsot tettetek. Azóta a narancs megrohadt. Nincs nála gyomorforgatóbb gyümölcs, amerre a szem ellát.

Akkor még kedveseknek látszottatok, fiatalnak, hamvasnak. És úgy hadartatok, hogy senki sem értette, mit mondtok. Talán ez volt a szerencsétek, és ez lett a Magyarország balszerencséje.

„Az idősek felélik a fiatalok jövőjét.” Emlékeztek? Ti mondtátok ezt is. Ha értettük volna, már akkor kihámozzuk belőle, hogy mi van bennetek.

Romlottság van bennetek, kapzsiság, hatalomvágy. Nem szép tulajdonságok, ti is tudjátok.

Sokan vagyunk, akik emlékszünk még az eredendő bűnre. Az államtól kapott székház eladására. És a gyalázatos mondataitokra, volt belőlük épp elég. „Csuhások, térdre!” Ezt kiabáltátok be a parlamenti padsorokból az éppen felszólaló kereszténydemokratáknak.

Ma meg? Hiszen tudjátok.

Kivonultatok az akkori kormány által szervezett trianoni emléknapról. Ma meg? Nyírő József, Wass Albert. Adjátok vissza a hegyeinket.

Ugye, az is megvan, hogy „ne mi kapjuk a legtöbbet?” Anikó asszony és üzlettársai.

Emlékeztek?
Mert mi igen.

A rendszerváltás talán legcinikusabb mondata is tőletek jött: „Mindenkinek alkotmányos joga hüyének lenni.” Tudjátok: Kaya Ibrahim, Joszip Tot. Lopott útlevelekkel vásárolt, bedőlt cégek. Schlecht Csaba, akit nem talált meg az ügyészség, pedig ott lakott a budapesti Klauzál téren. Még a telefonkönyvben is benne volt.

Régi szép idők. A Gripeneken is sokat kaszált valaki közületek.
Majdnem kimondtam a nevét.

Ma már nincs szükség ilyen olcsó trükkökre. Amit tesztek, azért törvényes, mert ti vagytok a törvény. Tiétek a föld, a kaszinó, a trafik, minden.

Ti vagytok ma a miniszterelnök, a házelnök, a köztársasági elnök. Csak a köztársaság nincs sehol. Soha még kollégiumi szoba ennyi közjogi méltóságot nem termett.

Ti vagytok itt minden: a milliárdos gázszerelő, a Nemzet Veje, a fehérvári futballklub tulajdonosa, Vajna Tímea férje. Ti vagytok a titokzatos, százholdas Habony.

Nagyon bejött nektek az élet, Fiúk! Mert ti még sohasem hazudtatok az embereknek.

Oktatás, kórház helyett stadionokat építettetek. Mert szeretitek a futballt. Mi is szeretjük, csak nem azt a fajtáját, amit ti játszotok: az egész pályás letámadásnak ezt a különös, fél-ázsiai változatát. Aminek az a lényege, hogy már a mérkőzés előtt, az öltözőben letámadjátok, és harcképtelenné teszitek az ellenfelet.

Aki számotokra nem ellenfél, hanem ellenség.
Hazaáruló, Soros által pénzelt idegenszívű.

Mostanra egyre többen tudják rólatok, amit sokan mindig is tudtunk: hogy belőletek kevesebb több lett volna. Valaha fiatal demokratáknak mondtátok magatokat, ám egy ideje már fiatalok sem vagytok.

Ezúton is minden jó kívánunk.
Nem nektek, Magyarországnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..