Kezdőlap Címkék Fidesz

Címke: fidesz

Az Orbán rendszerrel való elégedetlenség egyre erősödik

Bár a pesszimisták biztosak voltak abban, hogy az utcai tüntetések iránti lelkesedést nem lehetett fenntartani, bár az ünnepek miatt a fővárosban a tüntetések között majdnem két hét telt el, és bár az időjárás rossz volt, ismét nagy tömeg gyűlt össze, hogy kifejezze elégedetlenségét az Orbán-rezsimmel. A tömeg lelkes volt, készen áll a harc folytatására.

A korábbiakhoz képest az elmúlt napokban Budapesten kívül más városokban is összegyűltek jelentősnek nevezhető tömegek. Szegeden január 3-án 2000 ember vett részt egy vonulásos tüntetésen; Pécsett, január 1-jén, 1500-ra tehető azok száma akik részt vettek a kormányellenes demonstráción. Mielőtt ezeket a számokat gyengítenénk, szem előtt kell tartanunk, hogy a szegedi és a pécsi lakosság körülbelül 10% -a a főváros népességének. Tehát ezek az arányok meggyőzőek. Talán még inkább lenyűgöző volt Tapolca (16.000 lakos) demonstrációja, ahol 400 ember jelentkezett be. Több mint 500 ember gyűlt össze Szolnokon, Hódmezővásárhelyen és Békéscsabán. Ez az utóbbi három város olyan terület, ahol a Fidesz az elmúlt évtizedben, jelentős erőfölényben van.

A korábban elrejtett elégedetlenség mára mindenki számára látható. Még azok a kommentárok is, akik a múltban azt mondták, hogy nincs remény arra, hogy Orbán Viktor rezsimjét a közeljövőben legyőzhetik, ma sokkal optimistábbnak tűnnek.

A budapesti tüntetésen számtalan beszédet mondtak különböző a szakszervezeti vezetők. Kordás László, a Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ) elnöke megismételte a szakszervezetek követeléseit, beleértve a „rabszolgatörvény” megszüntetését, a magasabb béreket, a jelenlegi „sztrájkjog” módosítását és a rugalmasabb nyugdíjba vonulás lehetőségét. Ami a szakszervezetek igényeit nyomatékossá tette, az ultimátumuk volt Orbán kormányához. Öt napot adtak a kormánynak, hogy felállítsanak egy delegációt, akik tárgyalhatnak a megoldás feltételeiről szakszervezeti vezetőkkel. Ha a kormány nem tesz eleget a követelésnek, országos figyelmeztető sztrájkot hirdetnek, mely január 19-én kerül megrendezésre. „A munkahelyeket, utakat és hidakat lezárjuk. Az ország működése megbénul, amelyért egyedül Orbán Viktor lesz felelős. ”Lehet, hogy ez nem az Orbán-kormány kedvére lesz, de így vagy úgy a kormánynak reagálnia kell a szakszervezetek igényeire.”

A szakszervezetek jelenléte a tüntetéseken egy bizonyos gravitációt kölcsönöz ezeknek az ellenzéki megmozdulásoknak, de kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a tüntetések sokkal többet jelentenek, mint a munkajog módosítása. Ők Orbán Viktorról és Fideszről szólnak. A tömeg tapsolt a szakszervezetek beszédeire, de a demonstráció valóban akkor éledt fel, amikor a későbbi felszólalók beszéltek a jelenlegi politikai rendszer eltávolításáról és a demokrácia és a köztársaság helyreállításáról.

A civil szervezetek képviselőiként Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza  közös beszéde következett. Fel kell lépni a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen, amelyek „az Orbán-rezsim alapját képezik. „A polgári engedetlenségért, a sztrájkhoz, a köztársasághoz!”

Végül a politikusok következtek. Molnár Csaba a DK-tól egyértelművé tette, hogy a végső cél az egész rendszer elleni küzdelem. Szerinte néhány másik fél, úgy gondolom, itt kifejezetten az LMP-re, és bizonyos mértékig a Jobbikra gondolt, kevésbé elkötelezett az ügyben. Csárdi Antal (LMP) például nem lépne túl a munkajog módosításainak hatályon kívül helyezésére és a szakszervezetek által támasztott egyéb igények megerősítésére. Ráadásul tegnap hallottam, hogy az LMP együttműködése a többi féllel nem teljesen átfogó. Az együttműködés szelektív lesz. Jakab Péter (Jobbik) erőteljes beszédet mondott, amelyben Orbán Viktort nevezte lókereskedőnek, aki piszkos üzletét az országa kárára vezeti, de gondosan elkerülte a rendszerváltás kérdését.

Tóth Bertalan (MSZP) talán a legjelentősebb bejelentést tette, ami arra enged következtetni, hogy most, hogy sikerült egységesíteniük a parlamenti pártok és az utcai emberek közötti egységet, itt az ideje, hogy „egységet hozzunk létre az Európai Parlamentben és a helyi választásokon. ”Ez a javaslat határozott ellenérzést válthat ki, és valószínűleg csupán az októberi önkormányzati választásokon fog megvalósulni. Az elmúlt napokban sokat hallottunk ezekről a tárgyalásokról a különböző pártok vezetőitől.

A Jobbik, az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd EP közös pártlistát nyilvánvalóan nehéz elképzelni, még akkor is, ha egy ilyen közös listának sok értelme lenne. Magyarországon, amely az Európai Unióban az egyik legmagasabb választási küszöböt jelenti (5%), hihetetlen számú szavazat veszne el, ha az összes közepes és a kis ellenzéki párt külön-külön futna az EP-választásokon. Megértem, hogy a pártok az EP-választásokat fontos lakmusz tesztnek tekintenék, mivel a választási eredmények bizonyítják pártjuk erősségét. Ha azonban nincs közös lista, akkor az eddigiekben többé-kevésbé elért egység elpárolog, amint megkezdődik az EP-választások kampánya.

Ha a jelenlegi hangulat még néhány hónapig lendületben marad, az egyesült ellenzék meglehetősen gyengítheti a Fidesz és a KDNP jelenlegi 12 tagú képviseleti arányát Magyarország 21-ből fős képviseletében. De az út hosszú és kemény lesz, és vannak olyan figyelmeztető jelek, amelyek a kis pártok, mint az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt, nem fognak együttműködni.

Tudom, hogy bizonyos körökben a Kétfarkú Kutyapárt nagyon népszerű, főleg a tagok gonosz humorérzéke miatt. Kovács Gergely azonban az észszerű politika szempontjából veszélyes ember. Egy közelmúltbeli interjúban azt mondta, hogy nem fog együttműködni a meglévő pártokkal, mert úgy véli, hogy addig, amíg léteznek, a Fidesz továbbra is hatalomban marad. Természetesen ez értelmetlen demagógia. Meggyőződése, hogy bár ezek a tüntetések gyengíthetik a Fideszt és az Orbán-kormányt, hosszú távon nem lesznek sikeresek. Ezzel a hozzáállással csak segíti a jelenlegi rendszert. Egyes közvélemény-kutatások szerint ez a „viccpárt” jelentősen csökkenti az ellenzéki pártok szavazatait. Ez a párt már nem vicc; komoly kárt okozhat.

Balogh S. Éva

Egy kérdésem Orbán Viktorhoz

Nem igazán tisztelt miniszterelnök úr! Ön azt ígérte, hogy tavaly év végén tart egy sajtótájékoztatót, amin lehet kérdéseket is feltenni. Ebből persze nem lett semmi, ezért én most így teszek fel egy kérdést. Persze rengeteg dolgot kérdezhetnék, végül azonban egy olyat választottam, amit talán még senki sem kérdezett öntől.

Mi a véleménye arról a pártról, amely rengeteg pénzért tömegével, ezrével hoz be az országba alig ellenőrzött, ezért részben igazán veszélyes migránsokat?

Hogy van-e erre bizonyíték?

Hát persze! A párt befolyásos vezetőihez kapcsolódó offshore cégekhez dőlnek a milliárdok. Arra is bőven van bizonyíték, hogy veszélyes emberek érkeznek Magyarországra és rajtunk keresztül az Európai Unióba, sőt, az Egyesült Államokba is. A szlovák rendőrség elit kommandója például egy olyan nemzetközileg körözött terroristát fogott el Kassán, aki magyar papírokkal érkezett hozzájuk. Az amerikai kormány pedig hivatalosan kifogásolta, hogy legalább 65 magyar papírokat használó ukrán és talán orosz bűnöző vízummentesen jutott be az Egyesült Államokba. Azzal a szaúdi milliárdossal, Pharaonnal pedig még a párt vezetője is találkozott, na meg a barátja és talán még a veje is üzletelt, aki a világ egyik legveszélyesebb terroristáját, Oszáma bin Ládent, az al-Káida vezérét is finanszírozta. Ezért aztán az FBI és az Interpol is régóta körözte, de a magyar hatóságokat ez nem zavarta.

Azt el kell ismerni, hogy a párt ügyesen terelte el erről a veszélyes bizniszéről a közvélemény figyelmét. Intenzív gyűlöletkampányt indított ugyanis az igazi menekültek ellen, akik pont a terroristák, vagy a háború elől menekültek – nem is hozzánk, csak legfeljebb rajtunk keresztül. Azzal is ijesztgették a magyar embereket, hogy az Európai Unió csaknem 1300 ilyen, de már ellenőrzött menekült ideiglenes befogadására akarja kötelezni Magyarországot.

Tegyük mindehhez hozzá, hogy ez a párt jórészt Soros Györgynek köszönheti a létrejöttét, a legtöbb vezetőjét kezdetben az amerikai milliárdos pénzelte!

Szóval, mi a véleménye erről a pártról, miniszterelnök úr?

Ja, hogy melyik pártról is van szó? Hát ha nem esett volna le: természetesen a Fideszről!

Túlélhető-e az Orbán-rendszer? – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Ha nem figyelünk oda, akkor hamarosan arról olvashatunk, hogy egypárti parlament lesz Magyarországon. A legfrissebb felmérések a tendencia erősödését mutatják; most már nem csak az ország Budapesten kívüli területe, de maga Budapest is behódol a kormánypártnak. A kutatást, tudom, illik óvatosan fogadni, hiszen a Fidesz-barát Nézőpont készítette, de sajnos az időközi választások eredményei nem tehetik optimistává azokat, akik áprilisban még váltásban reménykedtek.

Ma már vannak olyan települések, ahol ellenfél nélkül indul a Fidesz, de legutóbb vasárnap, Pakson is csak egy párt vállalkozott arra, hogy megméresse magát, azt se nagyon lehet nevezni ellenzékinek (Munkáspárt). Ennek megfelelően a Fidesz jelöltje majd’ 95 százalékkal hozta el a helyi képviselői helyet.

A fővárosban, a Nézőpont szerint, szintén megfordult a helyzet; az emberek ma már jobban bíznak Orbán pártjában, mint az ellenzéki erőkben. Nem kellett volna ennek feltétlenül így alakulnia, mondanám, de a mondásnak semmi értelme: valamiért szükségszerű volt, hogy a pártok azt az utat kövessék április 8-a után, amely biztosan a szétesés felé vezet.

De erről később.

Most koncentráljunk arra, hogy vajon merre viszi az országot az egyre erősödő Fidesz. Persze ezzel az erősödéssel is illik óvatosan bánni; az emberek politikai érdeklődése jelentősen csökkent, választási hajlandósága kifejezetten gyenge, ezért aztán ezek az időközi megmérettetések mutathatnának torz képet is. Vigasztalhatnánk magunkat azzal – már azok, akik nem kedvelik ezt a kurzust -, hogy a többség továbbra is a Fidesz ellen van, ami lehet – bizonyos szempontból – igaz, valóban a lakosság többsége nem nevezhető Fidesz-pártinak, csakhogy ez a többség egyelőre senki mellett nem áll, kiváltképp az ellenzéki pártok mellett nem.

Szomorúan mondom: Orbánnak igaza volt, amikor ellenzék-leváltó hangulatról beszélt; ez az érdektelenség pontosan azt mutatja, hogy a felnőtt lakosság senkit nem akar maga fölött látni. Korábban azt írtuk, mondtuk: apátia van, politikai csömör jellemzi az embereket, nem látnak alternatívát, ezért nem is adják oda szavazatukat az ellenoldalnak, ma ennél többet kell mondanunk. Azt, hogy a választók nem azért nem mennek el szavazni, mert nem látnak esélyes ellenjelöltet, hanem mert nem akarnak szavazni. A Fideszt nem szeretik, viszont senki mástól nem kapnak garanciát a biztonságukra. És itt nem pusztán a migránsokkal szembeni védelemre gondolok, nyilván arra is, hanem arra, hogy nincs más formáció, amelyben bízhatnak, hogy megőrzi a státus quo-t. Már ugyanis a Fidesz szinte teljes mértékben leosztotta a lapokat, ki-ki megtalálta a maga túlélési pozícióját, stratégiáját, egész egyszerűen félnek attól, hogy egy új vezetés erre képtelen lenne. Képtelen lenne, mert a Fidesz veresége békétlenséget hozna, olyan békétlenséget, amellyel szemben a többi politikai erő képtelen eredményesen fellépni, másrészt az elmúlt nyolc évben kivívott viszonylagos biztonság – munkahely, pici üzleti lehetőségek – is megtarthatatlanná válnának. És ez a helyzet rosszabb, mint az apátia, még a beletörődésnél is rosszabb; a passzivitás mögött tudatos cselekvés, fogalmazzunk inkább így: tudatos nem cselekvés rejlik. Maradjon minden így; nem támogatom őket – értsd: a Fideszt – a szavazatommal, de nem is megyek velük szemben.

Látja ezt a helyzetet, hogyne látná Orbán Viktor is, és ne legyen kétségünk: ki is fogja használni. Idejekorán meghirdette, hogy szeptembertől jelentős változások lesznek, és ugyan nem árulta el, hogy mikre gondol, de szinte mindenki elhelyezte ezeket a negatív oldalra. Vagyis: olyan lépéseket tervez a miniszterelnök, amelyek még tovább fogják szűkíteni a vele szemben állók mozgásterét, és még erőteljesebb hatalomkoncentrációt hoznak majd magukkal. A miniszterelnök, ha lehet fokozni hatáskörét, még erőteljesebben veszi kézbe az élet összes területét; a politikai, gazdasági és kulturális élet valamennyi szegmensét. Kövér László már szólt róla: újabb törvények szükségesek, olyanok, amelyek ezt a többpártinak látszó demokráciát simán lebontják, és teszik az eddiginél is egypártibbá; a pluralitás fenntartásának látszatával. Az Orbán által kiválasztott gazdasági szereplők hatalma is tovább erősödik és koncentrálódik, miközben az embernek az az érzése, hogy valójában minden a miniszterelnök kezében van. A Tiborcz-Mészáros Lőrinc páros közös piaci szerepvállalása és tőzsdei jelenléte azt mutatja: a korábban felhalmozott, állam által kistafírozott üzletek immár a szabad tőzsdei kereskedés részévé, ezért aztán átláthatóvá váltak; törvényesen gazdagodik, itt a szemünk láttára, az Orbán-család, és Mészáros is korrektül teljesítette azt, amit feladatul kapott. A politikai stabilitás után a miniszterelnök bízhat a gazdaságiban is; az ország elég jó állapotban van ahhoz, hogy a középrétegek féltve őrizzék, a fentebb felvázolt pozíciójukat, az itt-ott felbukkanó elégedetlenséget meg viszonylag könnyen tartja kézben a kormányfő. Nyugodtan tekintgethet egyrészt külföldre, hogy megteremtse ott is a tekintélyét, másrészt az itthoni kulturális életre, hogy a művészetek terén is megszerezze azt az elismerést, amelyre feltétlenül vágyik.

Ami a külföldet illeti: Orbán számára komoly hinterlandot jelent harmadszori kétharmados győzelme, no és persze az a tény, hogy hamarosan Európa-parlamenti választások lesznek; szükség lesz a Fidesz által biztosan szállított képviselői helyekre. Természetesen a kontinens józanabbik fele tart az orbáni populizmus erősödésétől, ugyanakkor a magyar politikus erejét és bátorságát mutatja, hogy ma már szembe mer szállni Európa erős embereivel, Merkellel és Macronnal is. Megteszi, mert támogatói is vannak; a szélsőségesen migránsellenes szereplők, éppen a magyarországi sikerei okán, erős partnert látnak Orbánban. És lássuk be: míg korábban kalandornak, az ország elveszejtőjét láttuk Orbánban, ma már nem mernénk ilyen magabiztossággal kijelenteni, hogy vereségre van ítélve. Nem pusztán azért, mert olasz, osztrák, német, cseh, lengyel partnerei vannak, hanem mert Európa továbbra sem találta meg a menekültválság megoldásának kulcsát. márpedig, mindaddig, amíg ez így van, a félelemkeltés módszere hatékony eszköznek bizonyul. Láthatjuk itthon is: az emberek akkor is félnek, ha egy darab migránst nem látnak az országban. Éppen ezért ezt a kártyát Orbán sosem fogja elengedni, sőt amennyire tudja, szétteríti. Mindezt a nemzeti létünk biztonságának leplébe csomagolva, ami persze teljesen hamis retorika, de működik. Orbánnak sokan elhiszik, hogy Magyarország ma a saját lábán áll, és noha a nemzetközi liberális körök önállótlanná akarják tenni, ő ezt megakadályozza. Feltételezem: ehhez a folyamatos manőverezéshez van szüksége egy erőteljesebb nemzetinek nevezett kultúrára; olyan művészekre, akik alkotásaikkal a magyar modell tükrözésével, megéneklésével, felrajzolásával bizonyítják a rendszer erejét. A kulturális önrendelkezés megteremtése, önmagában teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen kifejezés, de arra jó, hogy mögé bújva olyan rendszert teremtsenek, amely a kiválasztott embereket hozza helyzetbe, épp úgy, mint a gazdaság terén. Ebbe azonban, mondják az optimisták, bele fog törni Orbán bicskája; a művészvilágot, az alkotókat nem lehet a totális behódolásra kényszeríteni.

Meglátjuk.

Mint ahogy meglátjuk azt is, hogy az ellenzék meddig zsugorodik még tovább. Ungár Péter új szlogent hirdetett: eddig az összefogás mantrája körül mozgott az összes ellenzékinek nevezett párt;  Ungár hirtelen szakított a korábbi úttal, és az egyéni boldogulás politikáját hirdette meg. Vagyis: innen kezdve, szerinte, csak abban lehet bízni, ha az ellenzéki oldalon is felnő egy erős párt, amit úgy is megfogalmazhatunk: az a párt lesz a Fidesz kihívója, amely képes felfalni a többieket. A módszer ugye ki van próbálva: a Fidesz, Orbán Viktor, éppen ezt az utat járta, szép módszeresen számolta fel a jobboldali pártokat, meghagyva egyet, egy tökéletesen Fideszbe simuló pártot, a KDNP-t, amelynek látszólagos önálló léte az egyház miatt volt lényeges számára. Ungár gondolata, tehát nem lenne rossz, talán a pénze is megvan hozzá, legfeljebb az a karizma hiányzik, amely Orbánban megvolt, megvan. Ráadásul, noha – mint említettük – az ellenzéki pártok „nanosodása” folyamatos, felszámolásuk, még sem megy olyan egyszerűen, mint ahogy a jobboldali formációké ment. (A jelen állapot alapján üzenném Ungárnak: bízza ezt csak rá magukra a pártokra, elvégzik a feladatot, élükön saját csapatával, az LMP-vel.)

Nem kellett volna ennek feltétlenül így alakulnia, térek most vissza egy korábbi állításomhoz. Budapesten az április 8-i választások lényegében ellenzéki sikert hoztak, olyan eredményt, amelyre alapozva el lehetett volna kezdeni az építkezést. Nem ezt tették, és ez az esély – úgy látszik – elúszott. Nem látjuk, hogy mi adódik helyette. Mi, ki lesz az, ami megakadályozza, hogy a totális  Orbán-hatalom épüljön ki, és rögzüljön hosszú évekre. Nem látszik ötlet sem az ellenzéki pártok, de a lényegében térdre kényszerített civil világ részéről sem. Mintha ők is csak a túlélésben bíznának, miközben a Fidesz-világban nekik legfeljebb akkor van helyük, ha behódolnak, az Orbán által rájuk osztott szerepet játsszák el. Ha ezt vállalják – élhetnek, ha nem, az enyészet vár rájuk. Ha vállalják – léteznek. De ha léteznek, akkor meg minek.

Öt hónappal ezelőtt, a kétharmados vereség dacára, optimistábbak voltunk.

Tordai: Orbán csak a tolvajlást papírozza le a törvényhozásban – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Orbán Viktor legfeljebb egy hataloméhes pártelnök, de jó esetben is csak „úgynevezett miniszterelnök”, s nem valódi kormányfő – közölte a magyar parlamentben hangos botrány közepette Tordai Bence. A Párbeszéd képviselője szerint egy hazája iránt elkötelezett államférfi felhatalmazás nélkül nem írja át az ország alkotmányát, egyoldalúan nem módosítja a választási törvényt, hazaáruló módon nem adósítja el az országát, de legfőképp nem tekinti ellenségének az ellene szavazó honfitársait. 

 

Átgondolt politikai megfontolásból, vagy inkább hirtelen jött ötlettől vezérelve tagadta meg Orbán Viktortól a miniszterelnöki címet, s nevezte őt szimplán pártelnöknek?

Nem csupán fricskáról van szó, tudatosan megterveztem ezeket a parlamenti felszólalásokat.  Ugyanis Orbán Viktor miniszterelnöki hatalmát 2011 óta illegitimnek tartom, mert

Orbán és társai nem kaptak felhatalmazást az alkotmány átírására, a választási törvény Fideszre szabására, vagy a független hatalmi ágak bedarálására.

Mégis megtörtént, ráadásul érdemi társadalmi vita nélkül. Igaz, érdemi vitát nem is vállalnak, mert csak a nyers erőt ismerik. Ez viszont nem eredményez társadalmi értelemben vett legitimációt. De azt is hozzá kell tennem, hogy nem a hatalom legalitásával van bajom, hiszen formálisan betartották a törvényalkotás folyamatát, amely jogilag megalapozta a fideszes pártállam kiépítését, illetve lehetővé teszi a közpénzek folyamatos eltüntetését.

Ön persze nyilván tudja, hogy Orbán és a pártja az érvényben lévő törvény alapján nyert, feltétlen kijár neki a miniszterelnöki megszólítás.

Hiszek a szavak erejében, s ha már nem csak egyedül én, hanem velem együtt milliók lesznek, akik nem mondják miniszterelnöknek Orbán Viktort, akkor tényleg nem lesz miniszterelnök. Azért kell a hatalmát állandóan megkérdőjelezni, nehogy bárki azt higgye, hogy a Fidesz-vezér uralkodása megváltoztathatatlan természeti törvény. Sokan azt gondolják ugyanis, hogy Orbán Viktor megingathatatlan és leválthatatlan. Ezt a kikezdhetetlennek tűnő tekintélyt szeretném lerombolni.  Elsősorban azzal, hogy pártelnöknek, és nem miniszterelnöknek nevezem, mert Orbán Viktor saját pártja, s nem az ország érdekeit tartja szem előtt. Nekem az a célom, hogy milliók mondják és adják írásba a szavazófülkében, hogy Orbán többé nem miniszterelnök.

Elég nagy baj az, hogy már van egy generáció, amely csak az Orbán-rezsimet ismeri.

Önnek nem ez az első tekintélyt leromboló akciója, Orbán Viktort korábban már nevezte Putyin csicskájának, aki önként és dalolva menetel a Putyini úton. Ez egy új politikai stílus megnyilvánulása lenne?

A „csicska” kifejezés nekem is ízlésem ellen való, de ezt a szót Simicska ürügyén a Jobbikkal szemben kezdte el használni Orbán és a Fidesz.

Ugyanakkor képtelenség indulatok nélkül beszélni a nemzet sorsát egy évszázadra is meghatározó paksi atomerőmű bővítésről.

Ez a beruházás ugyanis semmibe veszi a nemzeti érdeket, fenntartás nélkül kiszolgálja a putyini érdekeket, ilyen értelemben valóban csicskázás, ráadásul nyilvánvalóan hazaárulásnak minősül. Ilyen politikával szemben szerintem megengedhető, sőt kötelező egy drasztikus stílus, ami még mindig nem áll arányban azzal a politikai bűncselekménnyel, amit a kormány elkövet az országgal szemben. Ezért a stílusért engem kitiltottak a parlamentből, de ez nem fájt, illetve még büszke is voltam rá, mert felhívtam a figyelmet a Fidesz bűnös politikájára, ami egy lelkiismeretes ellenzékinek mindenképp kötelessége.

Gondolom, nem csodálkozott, amikor Kövér László remegő bajusszal megvonta öntől a szót, de meglehetősen idegesen reagáltak a Fidesz elkötelezett hívei, különösen a kormányzati sajtó. Ámbár Orbán Viktor arcán legfeljebb gúny volt. Ez megzavarta önt?

Nem, de tudom, hogy annak a csávónak teflonból van az arca, lepereg róla minden.

A hazai sérthetetlenségének vélt, vagy valós tudatában úgy viselkedik, mintha az ellenzékkel nem is kéne foglalkoznia.

Egész pontosan felhívta a figyelmet arra az alig vitatható tényre, hogy az ország megválasztotta őt miniszterelnöknek.

Ez igaz, de az is eredmény, hogy az egész holdudvarnak bizonygatnia kell most, hogy Orbán a miniszterelnök. A Parlamentben pedig úgy tesznek, mintha a Ház méltósága követelné meg a rendreutasítást, holott az országgyűlés tekintélye az elmúlt nyolc év kormányzása miatt rogyott meg.

A Fidesz jól láthatóan arra használja a törvénygyárat, hogy lepapírozza a tolvajlást.

A héten is frusztráló mennyiségű törvényt terjesztettek be, amely mind ezt a célt szolgálta. Pontosan tudni lehet, hogy például a toronyházakról szóló paragrafusokat a MOL és a GTC érdekében alakítják át.  Ha pedig a sporttörvényhez nyúlnak hozzá, akkor lehet valószínűsíteni, hogy a Vajna – vagy rövidesen a Mészáros Lőrinc – kezében lévő TV2-nek juttatnak milliárdos összegeket a közvetítési jogokon keresztül. A legtöbb jogszabály mögött van olyan gazdasági érdek, amellyel valamelyik kormánypárti oligarchát akarnak pártérdekből, vagy személyes megfontolásból milliárdokhoz juttatni. Tehát minden paragrafus konkrétan forintosítható.  Ha ezt az ellenzék kimondja, akkor persze megkapja a magáért a kormánypárti sajtótól. Ezen a héten engem támadtak, még a TV2 Mokkáját is bevetették ellenem, mert támadni merészeltem a miniszterelnököt.

Ami talán meglepő, hogy ön baloldalról is kapott kritikát, Tamás Gáspárt Miklós szerint meg kéne adnia a tiszteletet a parlamentnek. Valamint illő lenne elismerni, hogy ha nem is tisztán, de a Fidesz nyerte meg a választásokat. Magától nem gondolt erre?  

Akkor szoktam az etikettet betartani, s a tiszteletet bárkinek megadni, ha azt megérdemli, tehát ha az erkölcsi szabályok azt előírják.

Amíg a parlamentben – mint említettem – szinte csak a lopások lepapírozása zajlik, addig az etikett követése üres rítus.

A Parlamentnek az elismerést ki kéne vívnia. Ha már illendőségről beszélünk, azt a kérdést kell feltenni, hogy illik-e a képviselőknek hatalmi pozícióból arcátlanul az emberek szemébe hazudni, a választáson szerzett felhatalmazással illik-e a jogállamot és a demokráciát lerombolni? Illik-e kísérletet tenni a szólásszabadság felszámolására? Lehet, hogy a miniszterelnököt nem illik a hatalomgyakorlásáról keményen számon kérni, de a felsorolt, politikai bűncselekménynek is beillő, joggal való visszaélést sem illik elkövetni. Tudni kell, hogy a választási törvény egyoldalú megváltoztatása, tehát a választási kerületek átrajzolása, a kétfordulós választás megszüntetése, a győzteskompenzációnak nevezett abszurd jogintézmény bevezetése önmagában is a Fidesznek kedvezett, s ezért nyerték meg kétszer is kétharmaddal a választást, miközben az ország nagyobbik fele az ellenzéket támogatja. Véleményem szerint egy ilyen törvény Fidesz általi megszavazása sem éppen illendő.

Mit szól ahhoz az érvhez, hogy ön is ugyanazon törvény alapján ülhet a parlamentben, mint Orbán Viktor? Ha ő úgynevezett miniszterelnök, akkor ön úgynevezett képviselő?

Azt nem vitatom, hogy Orbán Viktor jogszerűen ül a parlamentben, s a kormányalakítását sem jogilag kérdőjelezem meg. De miután képtelen egy ország miniszterelnökeként viselkedni, szimbolikusan megtagadom tőle a címet. S szeretném, ha sokan csatlakoznának hozzám.

Viszont ha a kormányfőt valóban idegen ügynöknek tekinti, – ahogy TGM állítja – akkor nem interpellálni kell, hanem feljelenteni, vagy forradalmat indítani ellene, nem pedig bio-díszletként üldögélni a parlamentben. Ezt elfogadja?

Nagyon örülnék, ha ilyen egyszerű lenne, hogy a mi feljelentésünk alapján az ügyészség tisztességes nyomozást kezdene. Erre azonban Polt Péter ügyészsége alatt semmi esély nincs Magyarországon.  A magam részéről a forradalmi utat elutasítom, számomra elfogadhatatlan gondolat, hogy vérontás legyen az országban. Ami pedig a kérdés másik részét illeti: a bio-díszlet nem kiabál, nem tiltakozik, ahogy én tettem. Persze a parlamentben az ellenzék valóban tehetetlen, amíg a Fidesznek kétharmados többsége van, semmilyen döntést sem tudunk meggátolni. Nincs rájuk befolyásunk;

az érvek tökéletesen hidegen hagyják a hatalom embereit.

Úgyhogy tovább csonkíthatják a demokráciát azzal, hogy átalakítják a gyülekezési törvényt, s elfogadják a magánélet védelméről szóló jogszabályt. 

Úgy tűnik, parlamenti úton a mai rezsim aligha változtatható meg, mert ahhoz szabad nyilvánosság kellene. Ennek ellenére bízik a demokratikus választásban?

Nincs más út, de ne felejtse el, mi, a változást akaró ellenzék vagyunk a többség – erről nekünk, politikusoknak sem lenne szabad megfeledkeznünk. Ha az ellenzéki pártok okosabb stratégiákat követnek, akkor már a tavaszi választáson sem szerez a Fidesz kétharmados többséget, de még az is lehet, hogy egyszerű többséggel sem kerül kormányra.  Ehhez természetesen ellenzéki együttműködésére lett volna szükség. De hiszek benne, hogy a kormány demokratikus úton leváltható.

Mégis Orbán Viktor a legnépszerűbb magyar politikus, miközben elfogadja a nagy tiltakozást kiváltó Stop Soros törvényt. Nem a bukott ellenzéket kéne bírálnia?

Kétségtelen, az ellenzék a választáson megbukott, most először a saját sorainkat kéne rendezni, miközben a Fidesz erőteljesen alakítja az ellenzéki pártok belső életét is.

Mi, a Párbeszédben nem estünk egymásnak, de remélem, hogy a többi párt is összeszedi magát az őszi parlamenti nyitányig. Látok kedvező fejleményeket: az ellenzék mára felismerte, hogy iszonyúan durva pofont kapott a választáson. Ma egyre inkább bajtársi közösségben dolgozunk, s lassan kialakul az ellenzéki együttműködés gyakorlata is. A kutatás szabadságát például minden ellenzéki párt fontosnak tartja, s kiállt a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésének szabadsága mellett.

Visszatérve a miniszterelnöknek feltett, szemtelennek szánt felvetésre. Magára a kérdésre már rég nem emlékszik senki, legfeljebb arra, hogy ön valamiért sértegette Orbán Viktort, tehát csak a vircsaftra. Volt így értelme?  

Természetesen. Kétségtelen, a balhéra többen emlékeznek, de azért elég sokan megjegyezték, hogy Orbán Viktor politizálása miatt az ország kétezer milliárddal kevesebb pénzhez juthat a következő uniós költségvetésből. A balhés felszólalásom erről szólt, s most is erről beszélek, vagyis Orbán károkozásáról.

Kétezer milliárd, hihetetlen összeg. Egy felelős miniszterelnök ilyen mértékű veszteséget soha nem okozna a hazájának. Ezért sem tekinthető valódi miniszterelnöknek Orbán Viktor.

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 3. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz tudatta a magyar emberekkel, hogy az ellenzék a rendkívüli üléssel folytatta a színészkedést: nekik csak a hatalom megszerzése és a pillanatnyi politikai balhé a fontos. Az Orbán Viktor megdöntése projektet finanszírozó globalista elit is egyre kedvetlenebbül szemléli, hogy tehetségtelen ripacsokra pazarolja a pénzét. A Echo TV-ből pedig megtudhattuk, hogy a baloldal most arra használja a Nagy Imre ügyet, hogy a saját bűneit eltakarja.

Az ellenzéknek csak a balhé a fontos

A Fidesz-frakció szerint az ellenzéki pártok a csütörtökre összehívott rendkívüli üléssel folytatták a színészkedést: nekik nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a „pillanatnyi politikai balhé” a fontos.

A nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az ellenzéki pártok egyszer már „lebuktak”, amikor „gyenge színészi teljesítményt nyújtva, áldozatként” próbálták feltüntetni magukat a köztelevízió épületében.

Csütörtökön pedig újra „lebuktak”, hiszen az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg – tették hozzá.

Azt is írták, hogy az ellenzék decemberben erőszakos eszközökkel próbálta megakadályozni az Országgyűlés munkáját, nem törődve azzal, hogy a „balhé” közben saját korábbi javaslatát, így az ápolási díj megemelését sem szavazta meg.

Úgy fogalmaztak, az ellenzéknek nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a „pillanatnyi politikai balhé” fontos.

Soros György pénzéből szerveznek erőszakos utcai megmozdulásokat, és Soros-pénzből fizetett aktivisták közreműködésével támadtak a rendőrökre és az Országgyűlés épületére a karácsony előtti napokban. Ezen Soros György által finanszírozott akciók egyetlen célja, hogy az európai parlamenti választások után újra bevándorláspárti többsége legyen az Európai Parlamentnek – értékelte a Fidesz-frakció. (MTI: Fidesz: az ellenzéki pártok folytatják a színészkedést)

A globalista elit is egyre kedvetlenebbül szemléli, hogy tehetségtelen ripacsokra pazarolja a pénzét

A fennálló rendszerrel szembeni ellenállás azok részéről, akik maguk is részesei annak, fából vaskarika. Országgyűlési képviselők, legális pártvezetők, önkormányzati képviselők maguk is részei a fennálló rendszernek, így annak megdöntésével saját magukat is megdöntenék. Egyébként is: ellenállni egy politikai rendszerrel szemben a hatályos jogszabályok maradéktalan betartásával – vagyis jogszerűen – demokráciában csak egyetlen módon lehetséges: ellenzéki politizálással és aktív képviselői munkával. Politikai munkával az adott jogi kereteken belül.

Az országgyűlési képviselői mentelmi jog biztonságos védelmében hőbörögni, jogszabályokat megszegni nem ellenállás, hanem joggal való visszaélés. Néhány, minden jó ízlést nélkülöző képviselői megnyilvánulás pedig egyenesen visszatetsző bunkóság. Ezt már nemcsak a magyar választópolgárok tolerálják egyre nehezebben, hanem az „Orbán Viktor megdöntése projektet” finanszírozó globalista elit is egyre kedvetlenebbül szemléli, hogy tehetségtelen ripacsokra pazarolja a pénzét. (Magyar Idők: A rendszer elleni lázadás fából vaskarika)

A baloldal most arra használja a Nagy Imre ügyet, hogy a saját bűneit eltakarja

Ismét epét hányhat az ellenzék, hiszen Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről a két ünnep között eltávolították és átkerül a Jászai Mari térre, a korábbi Marx és Engels szobor helyére. Nagy Imre emlékművének a helyén pedig a vörös terror áldozatainak emlékműve lesz látható. Az ECHO TV Sajtóklub 2.0 című műsorában Szarvas Szilveszter úgy fogalmazott: Nagy Imre politikai karrierje nem ’56-ban kezdődött hanem ’44-ben. A Sajtóklub 2.0 csapata: Falusi Vajk, a 888.hu publicistája Oláh Gellért, a 888.hu újságírója és Dezse Balázs, a PestiSrácok újságírója.

Tudni kell azt, hogy a kommunisták, amikor lehetőségük van rá, kivégzik egymást. Ez a baloldal meg az MSZP problémája, de nem a miénk. A baloldal most arra használja a Nagy Imre ügyet, hogy a saját bűneit eltakarja. Ez a posztkommunista baloldal, élén Gyurcsány Ferenccel, aki nem tudja, hogy miként viszonyuljon ’56-hoz, most belekapaszkodik ebbe az ügybe, hogy kimossa a saját felelősségét ’56 bűneiből. (Echo TV: Sajtóklub 2.0)

Katalin világa

Narancs riadó van a kormánymédiában, minden energiát a pajzsokra koncentrálnak, a hídon a parancsnok gondterhelten sétál fel-alá: Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára interjút adott. Nehéz percek ezek a Birodalmi Flottánál, óriási zavar támad az Erőben és Vader nagyúr is ilyenkor szokott admirálisokat fojtogatni.

Pedig hát Novák államtitkár empatikus, nőiesen lágy személye nélkül nem is tudom, mihez kezdenénk. Csak tippelni merném, hogy esetleges hiányát netán észre sem vennénk, esetleg néhány lőtéri kutya szólamlana fel a Holdhoz váratlan eltűnése esetén, de ebben sem vagyok halálosan bizonyos. Sokat tesz ő az ifjúságért, még többet a családokért, ha még tetszenek emlékezni, tavaly novemberben ő vetette volt fel, hogy egyedülálló hölgyeknek ne lehessen gyermekük, és ha lehet, csináljanak vissza minden válást is, mert ez roppant üdvös lenne.

„Az, hogy valaki azt gondolja egyedülállóként, hogy neki joga van ahhoz, anélkül, hogy lenne párja, neki joga van ahhoz, hogy neki gyereke legyen, és ezt a jogot vívja ki magának, az a gyermek oldaláról megközelítve megfosztja a gyermeket attól, hogy neki édesanyja és édesapja legyen.”

Sajátos megközelítés, meg kell mondanunk, de úgy tűnik, a hölgy politikai reputációján fikarcnyit sem rontott. Persze, az összes magyar válás érvénytelenítése okozna némely jogi diszharmóniát, különös tekintettel a lépés után meglepő gyakorisággal felmerülő többnejűségre és többférjűségre, érzelmi szempontból sem hinném, hogy bárki elfogadná, miszerint vissza kell mennie esetleg már meggyűlölt volt házastársához, de Novák Katalint ez nem érdekli, ő nem emberekkel, hanem tömegekkel dolgozik.

Ez lehet a kulcsa minapi nyilatkozatának is

A Magyar Hírlapnak adott interjúban érdekesen fejezi ki együttérzését azzal a már nem kevés emberrel, akik nem értenek egyet pártunkkal és kormányunkkal. Hát lássuk, mit mond.

„A jelenlegi parlamenti ellenzék színvonala minden eddiginél alacsonyabb. Soha nem volt ennyire destruktív és silány. Nehéz lehet azoknak, akik valamiért nem tudják támogatni a kormánypártokat, mert úgy látom, egyik ellenzéki párt sem kínál számukra valós alternatívát. Gondoljon bele, hogy ez azt jelentené, hogy azok közül kellene valakiknek vezetni ezt az országot, akik most valóságshow-t játszanak az utcán, színészkednek és provokálnak, és méltatlan módon viselkednek. Az a benyomásom, hogy nem is a magyar embereknek akarnak üzenni, hanem a külföldi médiának. A színházukhoz a nemzetközi sajtó hálás közönség.”

Azt értem, édes hölgy, hogy fáj önnek, nagyon fáj, miszerint a nemzetközi sajtó nem az ön küszöbén tolong, egymást félretaszigálva, virággal és bonbonnal a kezében, interjúért esdekelve, de elárulok egy titkot: nem is fog. A sajtónak, főleg a nemzetközinek farkastörvényei vannak, melyek szerint ha valaki egy kicsit sem érdekes, akkor azzal a valakivel egy kicsit sem foglalkozunk. Majd, ha bukfencet hány január közepén a Baross téren, fürdőruhában, és utána átugrál pár tüzes karikán, akkor: de akkor is csak a színes hírek közé kerülhet be, nem a politikai rovatba. Ez egy igen-igen kemény világ, dear.

Novák Katalin egy másik, párhuzamos világban él

Hogy mégis, miért foglalkozom most az ön felkent államtitkári személyével? Nos azért, mert rájöttem: ön egy másik, párhuzamos világban él. És ezért nem érti, mi történik ebben a miénkben. Hogyan jut át minden áldott nap sérülés nélkül az Einstein-Rosen hídon, közkeletűbb nevén a féregjáraton? Fogalmam sincs, ez eddig csak filmsorozatokban sikerült, de a NASA vagyont fizetne önnek a titokért.

Hölgyem, ön azt tételezi fel nyilatkozata alapján, miszerint „azok, akik valamiért nem tudják támogatni a kormánypártokat” rajonganak a mostani ellenzékért és annak minden képviselőjéért. Az egy dolog, hogy ki miként látja az MTVA székházában lezajlott eseményeket, ön például „valóságshow”-nak, én kissé árnyaltabban tekintek rájuk, de az kétségbevonhatatlan, miszerint ön újból a klasszikus fideszes fegyvert kapta elő: a formális logikát.

Azt mondja: lám, milyenek „ezek”, szaladgálnak (persze, ha egyszer a maguk emberei kergetik őket, nem csatacirkálók, hogy bevárják a gorillákat), és lám, „ezek” kéne képviseljék a népet?

Asszonyom: vagy ezek, vagy mások, speciel ez a kérdés még kidolgozásra vár. Az alapvető problémát nem az ellenzéki politikusok iránti rajongás okozza, ön elmaradt még 2014-ben, bár akkor sem beszélhettünk kultuszról velük kapcsolatban (vagy, ha mégis, azt inkább hívnám kicsiny szektának). Az önökkel elégedetlenek egyre növekvő tömege nem azt akarja feltétlenül, hogy „ezek” vezessék.

Hanem azt akarja, egyre inkább és egyre harsányabban, hogy maguk ne.

Az önök szakértelméről és valóságismeretéről eleget mondanak a hírek Gulyás Gergely sértegetésétől a CÖF levelén át, melyet a már visszavonult Judith Sargentinihez címeztek egészen Kásler emberminiszter korábbi terápiás tízparancsolatáig. Elég rápillantani a sajtójuk bármelyik címlapjára, elég belenézni, belehallgatni a közmédiába, hogy az ember meggyőződjön róla: maguk teljesen és tökéletesen alkalmatlanok az ország vezetésére, annak okából, hogy egyik felük gügye idióta, másik felük hétpróbás, hazug gazember. Azt már önre bíznám – hiszen udvariasság is van a világon – a két lehetőség közül hova sorolja felkent személyét és munkatársait.

Tehát: ne üljünk fel a fideszes formállogikának, amely már annyi rossz döntésbe hajszolta Magyarország népét.

Nem arról van szó, hogy vagy ők kormányozzanak, vagy a mostani ellenzék. Az majd kialakul.

Nem is lenne jó, ha ennyiről lenne szó csupán.

Szó arról van – és ezért szánom azokat, akik valamiért képesek támogatni a kormánypártokat – hogy a jelenlegi vezetés semmiképpen se őrizze meg hatalmi helyzetét hosszú távon. Ha engem kérdeznének, technokrata, párton kívüli ügyvezető kormányt javasolnék, míg konszolidálódik a helyzet, de nem engem kérdeznek.

Ezt még majd meglátjuk.

De kedves Katalin, a kérdés csak a maguk párhuzamos világában hangzik úgy, hogy „vagy ők, vagy mi”.

A valós világban az a helyzet, hogy: ti semmiképp!

Örvendek, ha segíthettem eligazodni ennek a világnak a bonyolult ügyeiben.

A többit majd meglátjuk.

A Fidesz megakadályozta a parlament rendkívüli ülésén a vita megtartását

0

Az ülést az ellenzéki pártok, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd, valamint független képviselők kezdeményezték, tervezett napirendjén – az interpellációs blokk mellett – egyetlen határozati javaslat szerepelt. Arató Gergely, a DK képviselője ebben annak megállapítását kérte az Országgyűléstől, hogy tavaly december 12-én szabálytalanul zajlott a szavazás a rabszolgatörvényről az ülésteremben, továbbá december 16-17-én jogtalanul léptek fel erőszakosan az ellenzéki képviselőkkel szemben a köztelevízió székházánál.

A Fidesz bojkottja miatt a tanácskozáson így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el, amelyekre a kormány nem is reagált. Az Országgyűlés nem volt határozatképes, a napirendet nem fogadták el, az ülést a levezető elnök lezárta.

Az Országgyűlés rendkívüli ülését követően a parlament ellenzéki képviselői közös sajtótájékoztatót tartottak:

Az ellenzéki képviselők – a Jobbik és az LMP kivételével – esküt is tettek a közös sajtótájékoztatón. A parlament lépcsőjén megfogadták, hogy közösen mindent megtesznek a tüntetéseken követelt öt pont megvalósításáért. Követelték a rabszolgatörvény visszavonását, a kevesebb rendőri túlórát, a független bíróságokat, az európai ügyészséghez való csatlakozást és a független közmédiát. Elítélték az ellenzéki képviselők fizikai bántalmazását.

A sajtótájékoztatón Tóth Bertalan MSZP-elnök azt mondta, hogy folytatják az ellenállást. A szombatra meghirdetett összellenzéki tüntetésről azt mondta, mindenkit várnak délután 14 órára a Hősök terére.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke pedig arról beszélt, hogy azonnali választ követelnek a kormánytól arról, mi történt az MTVA székháznál, hogyan bántalmazhattak országgyűlési képviselőket. „Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, egységes az ellenzék, egységesen lépjünk fel.”

Hadházy Ákos független képviselő azt hangsúlyozta, hogy a közmédia nem független, márpedig független közmédia, bíróság és ügyészség nélkül nem lehet választásról, parlamentről beszélni.

Az LMP társelnöke, Keresztes László Lóránt arról beszélt, szimbolikus, hogy a kormánypártok nem mentek el a rendkívüli ülésre, szerinte ez azt mutatja, ennyire érdekli őket az emberek sorsa. Azt ígérte, az ellenzék a jövőben is együtt mozog, nem hátrálnak.

A jobbikos Jakab Péter szerint gyáva kormány regnál, nem mer szembenézni a néppel és az ellenzéki képviselőkkel. Az igazi változást a gyártósorok mellett lehet elérni, támogatják a szakszervezetek sztrájkfelhívását. „Az utcán, az üzemekben lehet meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, ha a parlamentben nem hajlandóak dolgozni” – mondta.

Gyurcsány Ferenc DK elnök az országot eláruló kormányról beszélt, szerinte „eljött az ideje a lázadásnak”. Azt kívánta az országnak, legyen ereje „fellázadni Orbán rendszerével szemben”. „Nem egy törvénnyel szemben, egyik vagy másik szabállyal szemben, de mindazzal, amit az elmúlt években, az ország szégyenére megvalósítottak.” Az ellenzéki pártok közötti viták szerinte természetesek egy demokratikus jogállamban, de most másodlagosak, mert egy országromboló kormánnyal szemben kell küzdeni.

Szél Bernadett amiatt tiltakozott, hogy Kövér László házelnök megakadályozta vendége,  Buzinkay György momentumos politikus beléptetését a Parlamentbe. Szél szerint ez már csak látszatdemokrácia, „a Fidesz verőlegényekkel tartja mederben a folyamatokat”. „Ez a rendszer már rég nem az, aminek hívják, ez nem köztársaság, ez nem demokrácia, ez nem jogállam.”

A momentumos Fekete-Győr András szerint 2019 az ellenállás éve lesz. A tiltakozás folytatódik, „kézzel-lábbal küzdeni fogunk, hogy visszavonassuk a túlóratörvényt”. A vasat „addig ütik, amíg meleg”, sőt, azt ígérte, „forrósítani is fogják”. „2019 az ellenállás éve lesz.”

Tölgyessy: Aligha érjük meg az Orbán-rendszer végét – 2018 (szubjektív) legjobbjai

„Mi lesz veled Magyarország?” – címmel tartott előadást Tölgyessy Péter, aki elsősorban a választások után várható politika alakulásáról beszélt. Az alkotmányjogász a választási kampányról csak annyit mondott, hogy egyetlen igaz mondat sem hangzott el, lényegében a hazugságok versenye volt. Tölgyessy szerint az nem tudható, hogy mikor lesz vége Orbán Viktor hatalmának, de valószínű, hogy a kormányfő nem választáson fog elbukni, és a leváltása egy újabb rendszerváltás lesz.

Az apály lehangoló, mert a tenger mellett mindent ellep a sár, a parton tetemek, s a sirályok dögökre vadásznak. S persze a hányódó ladikok egymásnak verődnek, ahogy a peckes jachtok is könnyen széthasadnak.  Az apály hangulata az elmúlást idézi, van ugyan kikötő, ahol még lehet hajózni, de mégis az iszap, a vég, a pusztulás dominál. És a reménytelenség.

Pontosan ilyen apály idején vagyunk most Magyarországon – idézte fel tengerparti élményét Tölgyessy Péter, aki szerint a mai politikai rendszer a vázolt az apály berendezkedése.

A magyar társadalom a nyolcadik éve létezik ebben az apályos reménytelenségben. De

Tölgyessy szerint nemcsak bennünket ejtett foglyul valaki, hanem a világban is érzékelhető folyamat résztvevő vagyunk.

Gyengült a középosztály, s emiatt a legsikeresebb országokban is megjelentek a demokrácia bajai. Romlik az életszínvonal, teret nyer az irracionalitás, ezért elvetik a régi elitek tudását és politikáját, s megjelennek az új politikai erők, amelyek megoldást ugyan nem adnak a társadalom bajaira, de megsimogatják az emberek buksiját. Ezért aztán tömegesen lehet szavazni erre az új, populista elitre. A térségünkben még nagyobb a baj, mert a válságfolyamat nem egy már létező demokráciát, vagy sikeres kapitalista rendszert támadott meg, hanem egy félig működő berendezkedést pusztít el.

Ezért a legtöbb európai országban, sőt, szinte mindenütt, jelen van az a fajta politika, ami nálunk. A lengyelek lényegében ugyanaz csinálják, ami nálunk történik – pedig sokkal sikeresebbek, mint mi – de a térség többi országa is ezen az úton jár, hisz Robert Fico populizmusának van ugyan sajátos nemzeti vonása, de a lényeg hasonlít az Orbán Viktor politikájára. Ez a populistának nevezett folyamat a 2008-as válság idején indult, s azt lehet mondani, hogy ’45 óta a legnagyobb válsága a világkapitalizmusnak és a demokráciának.

Tölgyessy szerint ebbe a trendbe illeszkedik a „mi kis berendezkedésünk”, amelynek a legnagyobb mestere Orbán Viktor, aki mesterien építi fel az apály rendszerét. Pedig ilyen időben nehéz egyben tartani egy országot. Tőlünk keletebbre, Ukrajnában vagy Oroszországban soha nem sikerült a piaci kapitalizmus és a demokrácia alapján stabilizálni a helyzetet, ezért arrafelé még zavarosabb idők vannak, a káosz az úr! Mi talán kelet és nyugat határán vagyunk, az alkotmányjogász azt reméli, hogy a határ „innenső” oldalán.

A politikai zseninek kikiáltott magyarok azonban gyalázatos és szánalmas választási kampányt hagynak maguk mögött.

A kampány utolsó heteiben egyetlen igaz mondat nem hangzott el,

de – Tölgyessy szerint – nemcsak a kormánypártok hazudtak folyamatosan, hanem az ellenzék is. A Fidesz azt szajkózta, hogy féljünk, rettegjük, mert jönnek a migránsok és megesznek bennünket, elveszik a munkánkat, megerőszakolják kislányunkat, feleségünket. Az ellenzék pedig megállás nélkül azt hajtogatta, hogy mindenért Orbán Viktor a hibás, azt próbálták elhitetni, ha nincs Orbán, akkor boldog lesz az ország, s még iskolára is jut pénz. A két hazugság versengett egymással. Egészen elképesztő volt az elbutulás. Arról nem is beszélve, hogy az ellenzék pártjai is gyalázták egymást.

Előadásában Tölgyessy felidézte a rendszerváltás óta eltelt évtizedeket, s megállapította, hogy a térségben a magyarok csalódtak legelőször a rendszerváltásban. Ezen aligha lehet csodálkozni, mert amíg a szomszédos államok a 2004-et megelőző évben 20-28 százalékos fejlődést produkáltak, addig mi mindössze 9 százalékkal növekedtünk. Ami természetesen befolyásolta az életszínvonalat, s amíg a politikusok először ki merték mondani, hogy a nyugat sem lehet mindenben példa, addigra a választók már rég kimondták.

Amerikai kutatások bizonyítják, hogy a magyarok fordultak el legjobban a kapitalizmustól és a demokráciától, s talán a nyugati szövetségi rendszertől is.

Tehát a rendszerváltás megítélése nálunk a legrosszabb, még Ukrajnában és Oroszországban is kedvezőbbnek tartják a változást. Itt pedig sokan azt mondták, hogy jobb volt a kommunizmus alatt.

Erre a jelenségre természetesen azonnal politikát kezdtek építeni, a közélet porondján vívott élet-halál harcot folytatók között azonnal megjelentek azok, akik „másfajta” politikát kezdtek ígérni. Köztük van Orbán Viktor, aki hallatlanul érzékeny a változásokra, s aki nagyon jól ismeri a magyarokat. A változás következményeként a parlamentből kisöpörték a kádári elitet, s megjelent a Jobbik, illetve az LMP. A változás irányát figyelve egyértelmű, hogy a magyar társadalom hétköznapjaiban alig vannak olyan minták, amelyek a kapitalizmushoz, vagy a demokráciához igazodnának. A magyar családok zöme tekintélyelvű, paternalista, s a férfiaknak Orbán visszaadta az előjogaikat. De hierarchikusak az iskolák és a munkahelyek is, Orbán ezeknek is visszaadta paternalista előjogaikat. Ez meghozta az emberek számára az „otthonosság” érzését.

A baloldali kormányok a fogyasztást igyekeztek stabilizálni, s az életszínvonalat emelni. Ezzel szemben Orbán pénz helyett ellenséget ad. Ha majd megszűnik a félelem a migránsoktól, akkor majd lesz valaki más, akitől retteghetünk.

A miniszterelnök hallatlanul hatékonyan gazdálkodik az emberek félelemérzetével.

A váratlan hódmezővásárhelyi győzelemig érzékelhető volt, hogy az ellenzék sejtette: nem tudják a Fideszt legyőzni. Az oppozíció leginkább a mandátumok számának növelésére rendezkedett be, nem pedig a választási sikerre. A közönség reménykedett, elhitte, hogy jön a Szél-, a Karácsony-, vagy épp a Vona kormány, miközben esélytelen, 10 százalék körüli pártokról van szó. Szemfényvesztés volt az egész. Ámbár az Orbán Viktor rendszere stabilnak tűnik, de képes szinte pillanatok alatt összeomlani, ezt a kormányfő pontosan tudja. Az egész hódmezővásárhelyi történet egy ilyen kormánybukásnak tűnt.

Kétségtelen, a fővárosban kétharmados többséget szerzett az ellenzék, de az új pártok nem igazán szerepeltek jól. A kádári gyökerű baloldal nyerte el a mandátumok többségét, de 2010 óta folyamatosan vesztes szériában van.  A Jobbik nem tudta megismételni korábbi sikerét, az LMP pedig bár három mandátummal növelte jelenlétét, továbbra is törpepártnak számít, a Momentum pedig a parlamentbe sem került be. Valójában semmi realitása nem volt a Fidesz legyőzésének, s sajnos újra ott maradtak a parlamentben azok, akik eddig sem voltak képesek a Fideszt leváltani. Tölgyessy azt hangsúlyozta, hogy Magyarország azért maradt el térségbeli versenytársaitól, mert a kádári gyökerű politikától az ország nem tud megszabadulni. Némi ellentmondásnak látszik, hogy Magyarország lemaradása 2010 óta gyorsult fel, amihez nincs köze a kádári gyökerű politikának.

Tölgyessy Péter nem tudja elképzelni, hogy ez a jelenlegi ellenzék valaha képes lenne Orbánt legyőzni.

Az oppozícióban lévő pártok ehelyett egyre mélyebbre kerülnek, már három választást vesztettek el. A sikertelenségben nagy szerepe van a megmondóembereknek, és a nyomásgyakorló csoportoknak is.  A Fidesz rendszeréről azt mondta, hogy apály idején ilyen politika működik. Ráadásul Magyarországon nehéz demokráciát csinálni.” Nincs követhető modell sem, mind a rendszerváltás idején. Orbán rendszere addig működőképes, amíg a megteremtésében közrejátszó feltételek adottak, mint például a középosztály válsága, a kilátástalanság. De a hatalom maga is beleszaladhat a „késbe”, ugyanis ritka, hogy az ilyen rendszer kitölti az idejét. Az előadó szerint a magyarok előbbre jutásához dagályra lenne szükség, tehát nemzetközi fellendülésre, ami elemi erővel repítené fel az országot is. Egyelőre azonban az apály ideje van, de készülni kell, s ha valóban eljön a dagály ideje, akkor lesz ismét Magyarország.

Előadása után kérdésekre is válaszolt Tölgyessy Péter. Paks bővítése szerinte leginkább arról szól, hogy építéséből a kormány pénzt tud lenyúlni. Egyelőre más nem indokolja a fejlesztést, hisz van energiánk, s ráértünk volna az atomerőműről nyolc év múlva dönteni.

Iszonyú a korrupció Magyarországon, ez a társadalom hétköznapjainak is része. Ezért ítéli el olyan nehezen a magyar nép a korrupt politikusokat, erkölcsileg igazán nem is tud felháborodni, legfeljebb irigykedni.  Viszont a kormánypárti korrupció olyan határokat is átlépett, ami már közfelháborodást okozott. Ezért indultak jelentős társadalmi csoportok a Fidesz ellen. Mindez adott némi muníciót az ellenzéknek, s ennek köszönhető az ellenzék fővárosi és hódmezővásárhelyi sikere.

Emellett a kormánypárt nem ismerte fel: Magyarországon nem szabad dölyfös vezetőnek lenni. Itt a Fidesz vezetői úgy viselkednek, mint a kistelepülések feltörekvő urai. A magyar elit soha nem volt ilyen, ha ezen nem tudnak változtatni, abból nagyon súlyos gondok lehetnek.

A bajok legfőbb oka, hogy gyengén teljesít a magyar társadalom; például az osztrák építőiparban ugyanannyi embert foglalkoztatnak, mint nálunk, de teljesítményük hatszorosa a magyarnak. Ebben minden benne van.

A magyarok azt hiszik, hogy ha jól ikszelnek a szavazóhelyen, akkor jobb lesz az életük.

Nem hiszik el, hogy ez csak arra ad lehetőséget, hogy elinduljunk a jobb élet felé. Semmi többet.

Orbán és a Fidesz sikerének titka

Orbán Viktor sikeres politikus. Pártja, a Fidesz háromszor egymásután kétharmadot szerzett, az utolsó három választáson rajt-cél győzelmet arattak.

Most ne kérdezzük, hogy mennyire volt törvényes, ahogyan nyertek, mennyi volt benne a gyanús elem, a szabálytalanság. A megszállt és hazugságokra használt média, a Fidesz érdekei szerint átírt választási körzetek és választási honlap (rendszer?) meghibásodása.

Ezeket a kérdéseket nem most, hanem a maguk idejében kellett volna feltenni. És – ebből a szempontból, de tényleg csak ebből – most az sem érdekes, hogy milyen az ellenzék. Gyenge, szétesett, egy része a Fidesz tenyeréből eszik – akik nem, azok lassú kivéreztetésre vannak ítélve.

Ne kérdezzünk semmi olyat, amivel nem jutunk közelebb a tárgyhoz, vagyis ahhoz, hogy miért sikeres Orbán Viktor és a Fidesz. Nem abban az értelemben sikeresek, hogy jót tettek volna az országgal. Mondjuk, ha fejlesztették volna az egészségügyet, növelik az oktatás színvonalát, csökkentik a szegénységben élők számát. De semmi ilyet nem tettek, épp ellenkezőleg: talán az Orbán-kormány által mostanság preferált Horthy kormányzó idején volt ennyi szegény ember az országban, mint most. Az egészségügy romokban – a legutóbbi napok fejleményei, a Honvéd kórház sürgősségi osztályán történtek csak a jéghegy csúcsa. Az oktatás a padlón, aki teheti, elsősorban a politikai és a gazdasági elit tagjai, magániskolába járatja a gyerekeit.

Mégis, ha egy választáson a Fidesz elindul – néhány egészen ritka kivételtől eltekintve – nyer.

Szokás erre mondani, hogy nem Orbán alakította át Magyarországot, hanem az ország termelte ki magának Orbánt. Ha nem őt termelte volna, talált volna magának másik uralkodót. Horthy Miklóst, Kádár Jánost is milyen szépen megtalálta magának a nép. Jellemző, hogy a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is Orbánhoz fordult, volna oly kedves visszaállítani a vasárnapi boltzárat. A kormánynak persze esze ágában sincs teljesíteni a kérést, egyszer már majdnem megégette magát ezzel az ostoba ötlettel, le is söpörte most gyorsan az asztalról. De jellemző a helyzetre, hogy a miniszterelnököt kérik egy olyan intézkedés meghozatalára, ami nem az ő személyes kompetenciája. Elintézhetjük mindezt azzal, hogy ez egy ilyen ország. Szabadnak gondolja magát, bátornak és szabadságszeretőnek, miközben, amikor csak módjában áll, beáll a sorba.

Azt is szokták mondani, hogy Orbán minden más magyar politikusnál jobban ismeri a magyar néplélek természetét. Tudja, hogy mit gondolnak az emberek, és el is mondja neki. Bözsi néninek – Helló, röfik! – például megígéri, hogy ha a számok úgy alakulnak, akkor emelni fogja a nyugdíját. Nem fogják, hanem fogja. Ő, Orbán Viktor.

Az igazság ennél azért talán és remélhetőleg árnyaltabb. Az ország nem elhanyagolható hányadának valóban egy bölcs, gondoskodó vezető kell. És egy olyan, biztonságot nyújtó állam, amely elosztja a közös javakat. Eldönti, hogy kinek mennyi jár. Mindenkinek érdemei szerint jár, de abban is az állam dönt, hogy kinek mekkorák az érdemei.

Ez is benne van a pakliban. És még sok minden más. Például a szerencse. Az utolsó szocialista kormány idején volt egy nagy világgazdasági válság, amit az akkori kormány nem tudott jól kezelni. Orbánnak idáig ebben is szerencséje volt: 2010 óta gyakorlatilag konjunktúra van a világgazdaságban, jönnek az uniós pénzek, amelyekből ő és barátai, valamint egy nem túl széles, de azért nem is jelentéktelen réteg jól él. Nincsenek nagyon sokan, de ahhoz épp elegen, hogy Orbán és társainak a hatalmát biztosítsák.

Orbán Viktor és a Fidesz hatalmát egyelőre nem fenyegeti semmilyen veszély. Amerre a szem ellát, ők vannak mindenütt. A politikai ellenzék lejtmenetben, a világgazdaság – bár vannak borúlátó jóslatok – egyelőre működik. És hiába a megannyi éles pengeváltás Brüsszellel, az Európai Néppárt, különösen a közelgő választásra tekintettel, mindig ki fog állni Orbánék mellett. Kellenek a Fidesz szavazatai, és ez minden európainak nevezett értéket felülír. Jogállamiság, sajtó- és szólásszabadság, fékek és egyensúlyok: fontos dolgok Európában – a szólamok szintjén.

Egyszer persze minden véget ér. Orbán Viktor és a Fidesz hatalma sem tart örökké. Hogy meddig menetel győztesen a sereg, azt ma még nehéz megjósolni. Leginkább azokkal lehet egyetérteni, akik azt gondolják, hogy sokáig, de a végén, ahogyan azt a pártállam esetében is láttuk, a ma még bivalyerős hatalom nagyon gyorsan fog összeomlani.

Halottgyalázó élmunkások

Illenék valami emelkedett témával foglalkozni az év vége alkalmából, a világegyetem tágulásától a kategorikus imperatívuszig, különös tekintettel mindkettőnek a török tévésorozatokra gyakorolt hatásával, csak hát ez mégis hírlap, hírrel foglalkozik, vagy a hír visszhangjával, légyen bár az év utolsó napja, akkor is. A hír pedig most is az, ami tegnapelőtt: eltávolították Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről.

Nyilván nem tőlem tetszenek megtudni, de lássuk, mi következik ebből a tényből? Nézetem szerint elsősorban szimbolikus jelentősége van, a Fidesz mindig imádta a szimbolikus politizálást, most azt üzeni ezzel Orbán Viktor, aki szó szerint fél lábával Nagy Imre koporsójára hágva emelkedett a magyar politikába, hogy most már semmi szüksége sem indokokra, sem elődökre, kidobja az ősök viaszképmását, mint egy hitehagyott római patrícius, mától indoklás nélkül tesz, amit akar.

Mondjuk ez sok jót nem jelent, de lényeges változást sem a dolgok menetében.

Undorítóbb azonban, hogy a kormánysajtó keselyűi már köröznek Nagy Imre emléke fölött: két nap alatt három írásban gyalázták a mártír-miniszterelnököt. Mondjuk három hónappal korábban még magasztalták volna (sőt, tették is), de a következetesség luxusát ők nem engedik meg maguknak, ők nem vitorláznak a sajtó vizein, hanem viszi őket a szél, és bárhová is érkeznek, utólag mindig tudják, hogy épp oda indultak. Csak ennek jó vége nem szokott lenni, mármint az efféle elvtelen tányérnyalásnak, de hát lássunk példákat!

Az első keselyűmadár Nagy Imre sírján Bálint Botond volt, a Pesti Srácoktól, aki szerint „Óriási hibát követünk el, ha megbocsátunk Nagy Imrének!” Már a cím erős: tessék elképzelni ennek az embernek az akaraterejét, önfegyelmét, mellyel ezt a bizonnyal szívéből fakadó véleményét harminc éven át titkolta! De most, most végre kiírhatja magából, enyhül a sajgó, eleven seb, mely mindvégig lelkében égett (ja, akkor is, amikor október 23-i vezércikket írt).

Azt mondja: „Ha jól tudom, vagy jól sikerült a nyomok eltüntetése, vagy Nagy Imre saját kezűleg nem ölt.” Jól tudja, uram, nem ölt, ellenben képzeljük el ugyanezt a mondatot Kalkuttai Teréz anyával: rá is pont annyira és ugyanolyan sértően érvényes, mint Nagy Imrére. De folytatja:

„Nagy Imre bűneit semmiféle gesztus, semmiféle hőstett nem teheti jóvá, nem teheti meg nem történtté. Óriási hibát követtünk el, amikor megbocsájtottunk neki. Ezzel a megbocsájtással azt mondtuk, hogy voltak rendes kommunisták is. Hogy a kommunisták meg tudnak változni, hogy van megbocsájtás a kommunistáknak.”

Érdekes világképe lehet az úrnak. Ugyanis abban az időben, őszintén vagy sem, majd’ minden felnőtt magyar állampolgár így vagy úgy kommunistának mondta magát, de legalábbis szimpatizánsnak, illetve ha mégsem, akkor kellemetlen helyen tartózkodott, meglehetősen sokáig. Ezen épp Nagy Imre enyhített volt. Nagyon nehéz volna azt mondani, mondjuk Kövér László vöröskatona nagyapjáról, miszerint bölcs előrelátással helyezkedett így 1919-ben, hogy majd később belülről bomlaszthassa a rendszert. Hogy Nagy Imre kommunista volt? Igen, a maga módján. Hogy ezért lehetett miniszterelnök? Nos, azt maga sem gondolja komolyan, hogy ha Nagy Imre nincs, Hruscsov Mindszenty bíboros miniszterelnökségét támogatta volna…

Igen, Nagy Imrével a legnagyobb bajuk a mai keselyűknek a világnézete. Tegnap még nem volt baj, ma az: rövidesen meggyalázzák majd Angyal István és a többi, 1956-ban bevallottan baloldali forradalmár emlékét. Már várom, mikor veszik elő az igen rosszemlékű Fehér Könyvet annak bizonyítására, hogy 1956-ot voltaképpen a volt tőkések, földesurak és az egyház (melyik egyház? Valamelyik, mindegyik, bármelyik) követte el, senki más – ugyanis érdekes módon a mai magyar rezsimnek most épp úgy érdeke ezt állítani, mint annak idején Kádárnak.

De menjünk tovább. Hosszú, unalmas, ámde legalább méltatlan írás a Mandineren, „Rövid kurzus Nagy Imréről” címmel. Azért hosszú, mert a cím jelzi, hogy rövid. Bezony ebben is Nagy Imre a két lábra állt patás Ördög, több ok miatt azért is, mert – amnesztiát adott a politikai elítélteknek. Hát, amint látom, szerzőnknek semmi sem elég, az amnesztiát is sokallja. Akkor azonban nem tudom, kettőjük közül ki is a sztálinista: ő vagy Nagy Imre? Idézzük:

„Az 1953-as amnesztia nem vonatkozott a legtöbb politikai elítéltre. A szabadon engedettek nem kapták vissza ingóságaikat, nem térhettek vissza lakóhelyükre. (…)1954 őszétől kezdték szabadon engedni a koncepciós perekben elítélt kommunistákat és szociáldemokratákat.”

És csak őket? Szerzőnek ajánlanám figyelmébe bizonyos Faludy György „Pokolbéli víg napjaim” című kötetét, ugyanis Faludy is akkor szabadult, onnét (Recskről) szabadult, de valahogy a leglazább kategorizálás mellett is képtelenség őt akár kommunistának, akár szociáldemokratának nevezni. Költő, író, műfordító, az volt, de pártember soha. Ezzel a magvas gondolattal azt a Faludyt kommunistázta le a Mandiner, aki annyi csodás átkot szórt a sztálini terrorra. És ha lenne a Mandinernek orosz verziója, abban Szolzsenyicint kommunistáznák.

De jöjjön még egy nagy durranás jobbról, megint a Pesti Srácoktól, egyenesen az öregágyúból, ugyanis megszólaltatták a harci tarackok legrozsdásabbikát, Stefka Istvánt is. Ő már világosan bemutatja a baloldaliaktól mentesített 1956 hivatalos ikonosztázát:

„Pongrátz Gergely, Tóth Ilona, Hegedűs László, a mentős, Wittner Mária, Regéczy-Nagy László, Obersovszky Gyula újságíró, Tollasi Ilona,  Végvári Vazul, a szerzetes, Pákh Tibor, Mansfeld Péter…”

Mondtam, hogy Angyal István ki fog esni a kegyekből. A jellemes voltáról és elveihez minden áron való ragaszkodásáról roppant kevéssé ismert Stefka most is brillírozott: ha halottgyalázás esetén egyáltalán használható ez a kifejezés. Kommunistázás, a mártír emlékének sárba tiprása… nincs is már gyomrom elemezni.

Az ember elmereng a honi politika játékain. És ha holnap valamiért nem Nagy Imrére kell haragudni, hanem másra? Mondjuk Hunyadi Mátyásra? Róla mit írnak majd? Hogy gyanús származású, vaskezű feudális önkényúr volt, aki kíméletlenül adóztatta népét? És ha netán Kossuth kerül majd a célkeresztbe? Előszedik a Zemplén megyei árvaszék homályos pénzügyeit?

Elő bizony. Pocsék emberek aljas írásai, amiket csak részben pénzért, nagyobb részt inkább külön jutalom, karrier, hatalom reményében követnek el.

De a dolgok logikája mégsem csorbul.

Az Orbán-rendszer szembefordult Nagy Imre és 1956 emlékével.

Kik álltak melléje?

(Igaz, a legtöbben már korábban melléje álltak).

A Kádár-huszárok.

Mondom én, lesz itt még új kiadása a Fehér Könyvnek is.

Ha csak csoda nem történik az új esztendőben.

Csodát kívánok 2019-re, mindannyiunknak.

Más úgysem segít rajtunk.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK