Kezdőlap Címkék Fegyverzet

Címke: fegyverzet

5 milliárd eurós  uniós fegyverzettámogatás Ukrajnának

A brüsszeli Politico szerint az Európai Unió tagállamai hiába állítják azt, hogy az új 5 milliárd eurós alap Ukrajna fegyverzet ellátását segíti, mert valójában jórészt arról van szó, hogy a nemzeti alapon nyújtott támogatásokat ezentúl uniós segélynek tüntetik fel.

Németország, amely közölte, hogy a rá jutó 1,2 eurót esze ágában sincsen befizetni az uniós Ukrajna támogató alapba hiszen már 2,4 milliárd euró értékben szállított fegyvert az Oroszország által 2022 februárjában megtámadott országnak.

Pedig Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője azt írta az X-en, hogy

“ez az 5 milliárd eurós alap is jól mutatja, hogy az Európai Unió mindent megtesz azért, hogy felülkerekedjen Oroszországgal szemben.”

Németország eredetileg azt akarta, hogy száz százalékban írják le fegyver szállításait Ukrajnába, de végülis belement abba, hogy ez csak 50%-ban történjen meg. A franciák ragaszkodtak ahhoz, hogy csak uniós fegyvereket lehessen vásárolni ebből a pénzből, de kiderült: az Európai Unió gyárai nem tudnak elég lőszert előállítani. Ezért Csehország 800 ezer tüzérségi lőszert unión kívüli cégektől vásárolt, hogy így segítsen Ukrajnának. Magyarország nem küld fegyvert, de az ukrán tankok Magyarországon finomított orosz dizel olajjal harcolnak a fronton Ukrajnában.

Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn döntenek az 5 milliárd eurós fegyverzettámogatási alapról. A magyar diplomácia blokkol egy 600 millió eurós támogatási alapot Ukrajnának, és kérdés, hogy miképp szavaz Szijjártó Péter hétfőn. Február elsején az uniós csúcson Orbán Viktor kapitulált az ukrán segély csomag ügyében, de kérdés, hogy hosszú távon mit változtat ez a magyar diplomácia magatartásán Brüsszelben.

Putyin: készen állunk az atomháborúra

A választások előtt álló orosz elnök ezt nyilatkozta válaszul Macron elnöknek arra az ötletére, hogy NATO csapatokat lehetne küldeni Ukrajnába. Putyin hangsúlyozta, hogy csakis Oroszország védelmében vetne be atomfegyvert, de Ukrajna néhány tartományát ő már orosz területnek tekinti.

Putyin ugyanakkor azt állította, hogy “készen állunk a béketárgyalásokra”.

Mit mondott erről William Burns, a CIA igazgatója, aki korábban az USA nagykövete volt Moszkvában?

“Putyin csak színházat játszik” – jelentette ki a szenátus előtt.

“Ha viszont Ukrajna megkapná az amerikai támogatást, akkor ellen tudna állni Oroszországnak, és erősebb pozícióból tárgyalhatna az oroszokkal.”

Biden elnök 60 milliárd dollárt szeretne eljuttatni Ukrajnának, de Trump republikánus barátai ezt blokkolják.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette: Trump egy centet sem adna Ukrajna támogatására. A magyar miniszterelnök Floridában tárgyalt az USA ex elnökével, aki vissza szeretne kerülni a Fehér Házba.

Patyomkin herceg nyomában

Nagy Katalin kegyence Ukrajnában mutatta be kifestett világát a cárnőnek, és a hazugság ma is jól jellemzi mindkét felet a konfliktusban. Mind Moszkva mind pedig Kijev messze eltúlozza a másik fél veszteségeit, és elhallgatja a sajátját. Katonai szakértők szerint eddig mindkét fél körülbelül félmillió katonát veszített halottakban és sebesültekben – mondta Resperger István katonai szakértő az ATV Ostrom című műsorában.

William Burns CIA igazgató ugyan arról beszélt a szenátorok előtt, hogy Ukrajna képes kitartani 2024- ben, és azután támadni 2025-ben, de az amerikai katonai szakértők többsége nem osztja ezt a kincstári optimizmust. Szinte mindenki kizárja Ukrajna katonai győzelmének lehetőségét az orosz túlerővel szemben.

“Az orosz offenzíva következtében összeomolhat az ukrán front”

– írja Ben Barry katonai szakértő az International Institute for Strategic Studies oldalon, ahol kifejti, hogy “az oroszok a nagy emberáldozattal nem törődve előre akarnak nyomulni a fronton miközben az ukránoknak hiányuk van elsősorban tüzérségi lőszerből.”

A szakértő hozzáfűzi:

”az oroszok sok szerződéses katonát toboroztak, és felfuttatták a tankok termelését úgyhogy legkevesebb két évig pótolni tudják a jelentős veszteségeket.”

Mi a helyzet az ukrán oldalon?

“Az ukránok defenzívába szorultak, és ha nem kapják meg a kért korszerű fegyvereket a Nyugattól, akkor nehezen tarthatják magukat. Különösen nagyok a létszám gondok. A fronton harcoló katonák átlagos életkora 43 év. Zaluzsnij vezérkari főnök 500 ezer új katonát kért Zelenszkij elnöktől, aki ehelyett leváltotta őt, de a helyzet így lassan tarthatatlan lesz.”

Konklúzió: “ha nem érkezik meg a jelentős nyugati katonai segély, akkor fennmarad az orosz fölény, és folytatódik a véres háború, melyben egyelőre Oroszország van fölényben” – írja a szakértő az International Institute for Strategic Studies Military Balance+ oldalán.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK