Kezdőlap Címkék FDP

Címke: FDP

Thüringia elsodorta a CDU elnökét

Váratlanul bejelentette lemondását a CDU elnöki posztjáról Annagret-Krann Karrenbauer: nem akar kancellárjelölt lenni, s a két tisztség együtt jár egymással. Német jelentések szerint a múlt heti thüringiai miniszterelnök-választási botrány áll a háttérben: az, hogy AfD-támogatással lett miniszterelnök az FDP jelöltje.

Nem akar indulni a kancellári tisztségért a jövő évi választáson – jelentette be a német CDU elnöke a párt elnökségi ülésé reggel – írta meg a Der Spiegel online verziója. Mivel Németországban a kancellár a kormányt vezető párt elnöke, az AKK-nak nevezett politikus döntése mindkét tisztséget érinti. Nyáron még levezényli a a kancellárjelöltséget a pártban, aztán távozik a CDU éléről. Angela Merkel kancellár kérésére a védelmi miniszteri posztot viszont megtartja.

AKK szavaiból kiderült, hogy a múlt heti thüringiai botrány miatt lép le. A keleti tartományban az addigi SPD-Balpárt-Zöldek alkotta kormányt új koalíció váltotta volna, és az egykori NDK utódpátjának politikusát az FDP embere váltotta volna. Csakhogy Thomas Kemmerichet úgy emelték a miniszterelnöki székbe, hogy a harmadik fordulóban a neonácinak tekinthető AfD visszalépett saját jelöltjétől és a CDU is – addigi tartózkodását feladva – Kemmerich mellé állt. (Ezzel egy mandátumnyi többséggel alakulhatott volna új kormány is.)

Általános vélemény szerint a CDU tudott az AfD cseléről, és lepaktált az AfD-vel. Az országos botrány láttán egy nap elteltével lemondott Kemmerich. A CDU a problémát új választással kívánja megoldani, de a helyi szervezet szembe helyezkedik a berlini központtal; az idő előtti választáshoz kétharmad kell a tartományi parlamentben, de ez a CDU nélkül nincs meg, csak az AfD-vel együtt. AKK a jelentés szerint azt mondta, hogy „rendezetlen kapcsolat van a CDU és az AfD, valamint és a baloldal között”. A CDU hivatalosan – és AKK is – mindeddig szigorúan elzárkózott mind a Balpárttal, mind az AfD-vel való együttműködéstől.

Krann-Karrenbauert 2018. decemberében emelték a CDU élére, ő Merkel egyik legrégebbi munkatársa, korábban a kormánypárt főtitkára volt. Merkel célja az volt három évi átmenettel gondoskodjanak az ő visszavonulásáról, ezért választották szét időlegesen a pártelnöki és kancellári tisztséget. AKK azonban nem bizonyult jó választásnak, nem sikerült megállítani a CDU térvesztését, és személyes „varázsa” is hiányzik a széles körű társadalmi háttérhez.

Kilencvenháromezer euró egyetlen napért

Türingiában Thomas Kemmerich, a liberális FDP helyi vezetője a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland szavazataival került kormányra. Egyetlen nap után lemondott miután Berlinben egyetlen pártközpont sem vállalta az együttműködést az Alternative für Deutschland párttal, melynek neonáci tagjai is vannak.

Szép pénzt kap Türingia miniszterelnöke, aki egyetlen napig volt igazán hivatalban. Ennek megfelelően féléves juttatásra van jogosultsága. Ez pedig nem kevés. A közszolgálati Deutsche Welle szerint

16 ezer 617 euró havonta

jár a miniszterelnöknek. Ezenkívül elszámolhat havonta 766 eurót személyes költségeire. Minthogy házas, ezért családi pótlékra is jogosult. Ez 153 eurót jelent havonta. Ez összesen 17 ezer 536 euró havonta. Türingiában a törvény kimondja, hogy a miniszterelnök minimum féléves juttatásra jogosult függetlenül attól, hogy hány hónapot töltött valójában a kormányfői székben. Ez 93 ezer 004 eurót jelent. Csinos összeg egyetlen napért!

Mi lesz most Türingiában?

Thomas Kemmerich lemondása ellenére ügyvezető miniszterelnök marad. Az egykori NDK-ban igen erős az Alternative für Deutschland befolyása. A szélsőjobboldali párt olyan áttörésre számít, amely meghozza neki a hatalmi posztokat. A liberális FDP, mely az egynapos miniszterelnököt adta, új választást akar. A többi párt még habozik, mert fél az Altetnative für Deutschland előretörésétől. Türingiában a helyi parlament kétharmadának kell megszavaznia az új választást .

Új szövetséget! – valóság vagy ijesztgetés

Megdöbbenéssel olvastam a kormánypárti Magyar Nemzetben megjelent „Új szövetséget!” című vezércikket. Feltűnő, hogy nem jegyzik a szerzőt, ellentétben a „Helyzet” nevű új rovat(?) többi cikkével, amiket a kormánypárt egy-egy elismert kiválósága írt. Ez az egyetlen írás, mely alatt szerzőként maga a kormánylap neve (Magyar Nemzet) szerepel, tehát a vezető párt (Fidesz) és kormánya (Fidesz-KDNP) álláspontját képviseli.

Az világos, hogy elkezdődött az EU parlamenti választási kampánya, és ennek része a vezető magyar párt kinyilatkoztatása, mely szerint az Orbán Viktor vezette Fidesz új irányt keres, ill. jelölt ki a jövőre nézve, amennyiben az európai néppárt kizárná sorából, vagy olyan helyzetet teremtene, mely távozásara kényszerítené a magyar kormánypártot. Hogy ebből mennyit ért és ismer a hazai választó, egyelőre nem tudni. Egy biztos, az ellenzék megnyugodhat, Magyarország vezető pártja és kormánya nem szándékozik elhagyni az Uniót, a felzárkózásra szánt pénzek eddigi forrásait. Sőt, mintha új ambíciókat adna

Orbánnak a kialakult európai és világhelyzet, elvégre a nacionalizmuson alapuló populizmus mindenhol feltörekvőben van. Viszont ellentétben a hazai felfogással, a populizmus politikai oldaltól függetlenül dekadens, haladásellenes.

Az utóbbi években a hagyományos parlamentáris (szociáldemokrata) baloldal vesztette a legtöbb szavazatot és szavazót világszerte. Ennek issza levét a magyarországi ellenzék is, mely sok kis pártra szakadt, és elveszítette az amúgy is évtizedek óta gyenge szakszervezetekkel a kapcsolatot.

Az utóbbi időben, mintha valami elindult volna a hazai sztrájkmozgalmak terén, de az is valójában nacionalizmuson alapszik, hiszen a külföldi cégek (multik) ellen irányul.

A magyar (Orbán holdudvarú, pl. Mészáros, stb.) tulajdonú vállalatoknál miért nem sztrájkolnak? Ott annyival jobban fizetik az alkalmazottakat, mint a „multiknál”? Eszerint Magyarország valóban jobban teljesít.

Ugyancsak tény, hogy a magyar ellenzék sehol sem lenne a Jobbik nélkül. Ez némileg hasonlít a német belpolitikához, ahol a legnagyobb ellenzéki párt az AfD (Alternatíva Németországért). A német helyzet azonban annyival másabb, hogy ott a pártok a választás kimenetelétől, eredményétől függetlenül, előre tudomására hozzák választóiknak, hogy kivel hajlandók koalícióra lépni. Világszerte ismeretlen az a magyar gyakorlat, hogy még a választás napja előtt „visszalépnek” a másik „javára” – anélkül, hogy a választó tudná, valójában kire is szavaz, szavazott. Tényleg, a hazai ellenzék által a szolidaritás és az összefogás jegyében meghonosított visszaléptetési cirkuszt a májusi EU-választáson is alkalmazni fogják az Orbán leváltására szövetkezők? Tudunk már valamit is az EU-választás magyarországi lebonyolításáról? Miben tér el, ha egyáltalán eltér, a bevett hazai gyakorlattól, ami rendszeresen elősegíti a Fidesz kétharmados győzelmeit?
Egyáltalán, mit tud az átlagmagyar az EU-ról, annak szervezeti felépítéséről? Sokszor hallani, hogy a „Fideszt már rég ki kellett volna rúgni a Néppártból”. Csakhogy nem egy pártról (a Néppárt) van szó, hanem egy parlamenti frakcióról (EPP), mely a néppárti értékeket szem előtt tartó, hasonló gondolkodású európai pártok csoportosulása.
A Néppárt saját meghatározása:
Az Európai Néppárt csoport (frakció) a legnagyobb és legrégebbi csoportja (frakciója) az Európai Parlamentnek. Gyökereink Európa alapító atyáihoz (Robert Schuman, Alcide De Gasperi és Konrad Adenauer) vezet vissza, és tagjai az EU tagállamaiból tevődnek össze.
(The Group of the European People’s Party (EPP Group) is the largest and oldest group in the European Parliament. Our roots reach back to Europe’s Founding Fathers – Robert Schuman, Alcide De Gasperi and Konrad Adenauer – and our Members come from all of Europe’s Member States.)

Tehát, a Magyar Nemzet vezércikkében szereplő Helmut Kohl-ra, mint “alapító atyára” még csak utalás sincs! Kohl nagy érdeme, hogy “jó időben, jó helyen” volt, és felismerte azt a történelmi pillanatot, amit a Vasfüggöny (a berlini Fal) lebontása jelentett. Egyesítette Németországot! Egy olyan labilis ideológiai pillanatban, amikor hónapokon át szovjet csapatok állomásoztak egy NATO ország (a volt NDK) területén, és Nyugat-Németország fizette az alakulatok és családtagjaik áttelepítését (új kaszárnyák építését) a Szovjetunióba. Az eurót is Kohl forszírozta, mint az egységes Németország valutáját. Hamis (hazug) az az állítás, hogy “A néppárt mára a beteg liberalizmus kiszolgálója lett….” Kohl ugyanis a szabaddemokratákkal (FDP) kötött koalícióval lett kancellár, és a francia szocialista Mitterranddal közösen építették (az egyesülő) Európát, melynek jelképei lettek. Magyarországon eleve elképzelhetetlen a “nagy koalíció”, azaz a két legnagyobb (bal- és jobboldali) párt közös kormányzása.

Ezek után, lássuk a Néppárt (EU) frakció tagjait: (kattints rá!)
Mint látható, Magyarország két párttal képviselteti magát: a Fidesz 10, a KDNP, pedig 2 mandátummal, azaz összesen 12 parlamenti képviselővel vesz részt a Néppárt munkájában. Romániát három párt is képviseli az európai Néppártban, az egyikük az RMDSZ. Szlovákiát két magyar párt is képviseli! A legtöbb néppárti képviselőt Németország adja 34-et, amiből 5 bajor (CSU).

Bármennyire is örülnének a kárörvendő Orbán-ellenesek, a Fidesz kényszerű vagy önkéntes távozásának, az mindenképp sajnálatos lenne, a májusi választások utáni európai parlamentáris erőviszonyok szempontjából. A Néppárt szavazatvesztése jelentősen csökkentené az EU-pártiak táborát és arányát az euroszkeptikusokkal szemben.
Ennél is

sokkal nagyobb baj lenne, ha az Orbán vezette Fidesz-KDNP a radikalizálódás útját választaná. De, ami még ennél is szomorúbb lenne, ha a várható választási eredmények azt jeleznék, hogy a (magyar) nép nagy részének ez tetszik.

A vezércikkben van még egy bökkenő. Az ijesztgetésen kívül nem egyértelmű az orbáni vízió. A Néppártnak (EPP) hátat fordítanak. OK. Viszont, helyette melyik frakcióhoz akarnak csatlakozni? Az olasz Salvini (Északi Liga), az osztrák FPÖ, valamint a francia Le Pen az ENF frakcióban van, míg a lengyel PiS (Jog és Igazságosság) az EKR-hez (Európai Konzervatívok és Reformisták) tartozik. Vajon melyik EP frakcióba (ENF vagy EKR) ülne át a Fidesz? Esetleg Orbán és a Fidesz kedvéért egy új frakciót alakítanak?
Lássuk a 750 fős jelenlegi EP összetételét:
(az alábbi felsorolásból vajon hány átlagmagyar ismeri az EP frakciókban működő magyar pártokat?)

Parlamenti többség (477):
EPP (217) Néppártok
(két magyar tagja van: Fidesz, KDNP)
(alelnök: Gál Kinga – Fidesz)

S&D (190) Szocialisták és demokraták
(két magyar tagja van: MSZP, DK )
(alelnök: Niedermüller Péter – DK)
ALDE (70) Liberálisok
(két magyar tagja van: Magyar Liberális Párt, Momentum Mozgalom)

Parlamenti ellenzék (273):
EKR (74)
GUE-NGL (52)
Zöldek (50)
EFDD (45)
ENF (39) – a „kemény mag”, az euroszkeptikusok frakciója, vezetőjük: Marine Le Pen
(egy magyar tagja van: Magyar Nacionalista és Konzervatív Párt – mely a Jobbikból lépett ki)
Független (14)

Hogy a jelenlegi helyzet mennyire fog megváltozni a májusi EP választás után, nem tudni, de sejteni lehet, hogy jobbratolódás várható, mivel feljövőben van a nacionalizmus, ami a múltban is Európa egysége ellen dolgozott. Az első világháborút követően kezdte Európa nyugati fele felismerni az európai egység fontosságát. Az alig 29 éves Richard Coudenhove-Kalergi 1923-ban jelentette meg “Páneurópa” című könyvét, mely megalapozta a Páneurópa mozgalmat és eszmeiséget. Célja egy olyan európai közösség létrehozása volt, mely politikai és gazdasági érdekközösségként megakadályozhatja egy újabb világháború kirobbanását. Már a 30-as évektől a mozgalom hirdetői között megtaláljuk Otto von Habsburgot, Konrad Adenauert, vagy Albert Einsteint is.
A Vasfüggöny árnyékában a Páneurópai gondolat volt az alapja az Európai Gazdasági Közösségnek (EGK) is. Tagja csak olyan ország lehetett, mely elért egy bizonyos gazdasági (jóléti) szintet. Ezt az elvet és gyakorlatot zavarta meg 1989, a kétpólusú világ és jelképe, a Vasfüggöny megszűnése, a szovjetrendszer felbomlása. A gazdasági feltételeket háttérbe szorította a politikai átalakulás, a gazdaságilag harmat gyenge volt szocialista országok felvétele. Egy önvédelmi mechanizmus jött létre, mely a fejlett (jóléti) társadalmakat (EGK) az euró zónába tömörítette, az újonnan felvetteknek, pedig előírták a felzárkózást, amihez jelentős anyagi támogatást biztosítottak.

A felzárkózás (30 év távlatából) keveseknek sikerült. A sikertelenek a nacionalizmusban és a politikai kalandorságban próbálják megtalálni a kiutat, miközben az európai, páneurópai gondolatot sutba vetik.

Helyette középkori romantikába menekülnek és mint a “keresztény Európa megmentői” tetszelegnek. Jólétről, jóléti társadalomról manapság nem esik szó. Sőt, az eddig jólétben éltek is úgy érzik hanyatlásnak indult megszokott életük, életszínvonaluk. Remélhetőleg a májusi választás majd választ ad merre is haladjon az egységes Európa.

A GroKo vége(?)

Németországban GroKo-nak hívják a nagykoalíciót (Große Koalition). Ennek a végét jelentheti ha a most vasárnapi tartományi választáson Hessen-ben, a hatalmon lévő kereszténydemokraták (CDU) nem kapják meg a kormányzáshoz szükséges támogatást. Ez a gondolat már a október 14-i bajor helyhatósági választáskor is felmerült, előrevetítve, hogy Merkel kancellárnak és kormányának valószínűleg új (országos) választást kell tartania. Ez nem a merkeli politika kudarcát jelenti, hanem a politikai paletta átrendeződését. Mindenekelőtt a szociáldemokraták súlyos szavazatvesztését országosan és tartományi szinten egyaránt. Igen, a baloldal, és annak vezető ereje a szociáldemokraták, csúfos vereséget szenvedtek országszerte. Bajorországban például egyszámjegyű (9,7 %) lett a végeredmény, mely (Nyugat-)Németország fennállása óta ilyen alacsony még nem volt! Ez pedig a berlini, központi, szövetségi kormány működését is veszélybe sodorhatja.

Hogy érhető legyen. Németül „Volkspartei”-nek (magyarul, szabadon kb. tömegpártnak) nevezik azokat a stabil és erős pártokat, amelyek a választásokon rendszeresen(!) 30 százalék feletti eredményt érnek el. Két ilyen néppárt (Volkspartei) volt eddig Németországban: a baloldali (SPD = szociáldemokraták) és a jobboldali („uniós pártok” = CDU/CSU). Ez a két formátum uralta a nyugatnémet politikai életet a Szövetségi Köztársaság megalakulása óta. Az első tíz évben (1949-59) az Adenauer vezette „konzervatívok” irányították az országot, és teremtették meg azt a szociális jólétet, ami a „gazdasági csodához” vezetett, és, amelynek értelmi szerzője az ugyancsak jobboldali, szociálisan érzékeny Ludwig Erhard (CDU) közgazdász volt. Ő vezette be, hogy a legmagasabb állami fizetés nem lehet több a legalacsonyabb állami fizetés 10-szerésénél. Mint gazdasági miniszter 1949-63 között ő alapozta meg a szociális piacgazdaságot, mely napjainkban is a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági rendszere.

A szociáldemokratákat fenntartással fogadták a hidegháború idején, különösen az amerikai megszállási hatóság. Történelmi tény, hogy a szociáldemokraták hajlamosak kiegyezni a Lenin-féle kommunistákkal, annak ellenére, hogy a zimmerwaldi konferencia (1915) óta a Lenin, majd Sztálin vezette kommunisták (Komintern) „ősellenségnek” tekintették a marxista alapok követőik. Lásd az eszerek (SZR = szociálforradalmárok) szó szerinti likvidálása (1918 január), majd 1945-től Kelet-Európa szerte a szovjet fegyverek árnyékában egyesített két párt (szociáldemokraták és kommunisták) tagjai közül a szociáldemokraták ellehetetlenítését, részben fizikai megsemmisítését. Ennek ellenére, a (nyugatnémet) szociáldemokraták a „keleti nyitás” (Ostpolitik) hívei lettek, mondván, ha a (szélsőbaloldali) moszkoviták keményvonalasak, akkor (a jobboldali) szociáldemokratáknak kell engedniük, az elnyomott népek helyzetének javítása érdekében.

Ez a politikai elgondolás szimpatikus lett Nyugat-Németországban, és részben a KGST országaiban (ha még van, aki ismeri ezt a rövidítést). Tehát, két „néppárt” (tömegpárt) uralta a nyugatnémet politikát. Harmadikként ott voltak a szabaddemokraták (FDP), akik sohasem érték el a 30 százalékot, viszont időnként a mérleg nyelve szerepét töltötték be. Azaz mindkét nagy párttal (SPD, CDU/CSU) hajlandóak voltak koalícióra lépni a stabil, folyamatos kormányzás érdekében.

A 1968-as diáklázadások megmutatták, hogy a fiatal értelmiség kételkedik a fennálló demokráciában. A hidegháború idején új mozgalom indult a környezetvédelem, a béke, és a női egyenjogúság érdekében, ami 1980-ban szövetségi szinten új párt, a Zöldpárt, megalakulásához vezetett. Ez volt a világ (akkor még) egyetlen olyan pártja, melynek fő célja a környezet védelme lett. Az USA-ban ma sincs ilyen párt, igaz, ott a környezetvédelem (különösen Kaliforniában) a helyi hatóságok, minisztériumok feladata, nem pedig egy politikai tömörülésé. A nyugatnémet Zöldek a 80-es évekre lettek helyi, tartományi és országos szinten parlamenti tényezők, új színt hozva az addigi politikai életbe. A tornacipős (környezetvédelmi) miniszter, Joschka Fischer, a parlamentbe pulloverben megjelenő képviselők, a tanácskozás alatt horgoló, kötő képviselő asszonyok, akik az otthonosság kedvéért cserepes virágot is hoztak magukkal. Mind-mind egy új kor jellegzetes figurái. Politikailag a szociáldemokratákhoz álltak közelebb, atomellenesek voltak. Érdekes, a Zöldek az NDK-át nem bírálták, szinte nem is akartak róla tudomást venni. A (berlini) Fal lebontása után jelent meg az NDK kommunista utódpártja (a Baloldal = die Linke) a politikai színtéren, majd napjainkra az ugyancsak volt NDK területén népszerű szélsőjobboldali formáció, a migráns-ellenes Alternatíva Németországért (AfD).

A tavalyi országos választáson sok szavazatot vesztett a két „történelmi” néppárt, és szétaprózódva, de megerősödtek az önálló kormányalakításra alkalmatlan pártok. No, meg amelyekkel a parlamentáris pártok eleve nem voltak hajlandók koalícióra lépni (die Linke, AfD). A kormányalakításra felhatalmazást kapott addigi kancellár asszony, Angela Merkel, úgy látta, hogy az addigi jól működött nagykoalíció mentheti meg az országot egy újabb általános választástól, ami milliókba kerülne, és megnehezítené a gazdasági életet. Hiszen, amíg nincs elfogadott költségvetés, addig a vállalkozások nem tudnak tervezni, nem tudják, mekkorák lesznek az egyes adóterhek, és az esetleges adókedvezmények. Merkel úgy látta, hogy ismét a nagykoalíció lehetne a legelfogadhatóbb megoldás. Fél év kellett, hogy fedél alá hozza a két néppárt (SPD, CDU/CSU) közös kormányzását, a nagykoalíciót. Ez a hagyományos felállás, azonban lassan korrodál, egyre kevesebb szavazati bázisa van mindkét oldalnak. Berlinnek a vészjelzést a bajor választás adta. Ahol, az addig 50 % feletti eredményt produkáló jobboldal (CSU) mindössze 37 százalékot ért el. Önámító sovány vigasz, hogy továbbra is a CSU a jobboldal legerősebb pártja Bajorországban, hiszen egyedüli kormányzásra képtelen! Ugyanakkor a berlini, szövetségi koalíciós partner, az SPD, még a 10 százalékot sem érte el – (bajor) tartományi szinten. Merkel, és a központi (szövetségi) kormány, Berlin, utolsó reménye Hessen, ahol most vasárnap tartanak helyhatósági választást, és ahol az előrejelzések szerint a CDU 28%, az SPD és Zöldek 20-20 %, az AfD 12%, a die Linke és az FDP (szabaddemokraták) 8-8 százalék várományosa. Tehát, a hagyományos „néppárti” 30 százalékot egyik párt sem éri el. Ezt Berlinben is látják, és már az új országos választások kiírását latolgatják, ahol kérdéses Merkel indulása.

A számok és a tények fényében a szociáldemokraták (SPD) borzasztó gyenge szereplése minden bajok okozója. Ugyanakkor a bajor példa mutatja, hogy feltörekvőben vannak a Zöldek, akik újabban (két héttel ezelőtt Münchenben) a polgári, keresztény és liberális értékek követőinek tüntetik fel magukat. Mintha a Zöldek felismerték volna a globális változást, a „jobbratolódást”, és ezért a természetszeretetet, a környezetvédelmet (alternatív energiaforrások), valamint az elesettek, rászorulók megsegítését valódi alternatívának tekintik a baloldaltól elforduló tömegek számára.

Stephen Elekes

Új választások jöhetnek Németországban

0

Németországban zátonyra futottak a koalíciós tárgyalások. Az eddig is kormányzó, a szeptemberi választásokon is a legtöbb szavazatot elnyerő CDU-CSU pártszövetség a zöldekkel és a liberálisokkal készült kormányzásra, de utóbbiak kihátráltak az egyeztetésből hétfőre virradóra. Angela Merkel meglepődött, de máris tájékoztatta az államfőt a kudarcról.

A Euronews tudósításából kiderül, hogy az FDP elnöke szerint nem jutottak dűlőre Németország modernizációja ügyében, márpedig egy szerintük rossz megoldásban nem kívánnak részesek lenni, akkor inkább egyáltalán nem vállalnak kormányzati szerepet. Christian Lindner úgy látja, fel kellene adniuk alapelveiket és minden mást is, amin évek óta dolgoznak. Úgy döntöttek, nem hagyják cserben a választóikat azért, hogy beálljanak egy olyan program mögé, amelynek helyességéről maguk sincsenek meggyőződve. Jobb sehogy sem, mint rosszul kormányozni. A viszontlátásra – ezzel fejezte be.

Angela Merkel ezt másképp látja. Őt váratlanul érte a liberálisok döntése. Azt mondta hétfőn hajnalban, hogy azt hitte, azon az úton haladnak, amely elvezet a koalíciós megállapodáshoz. Úgyhogy bár minden tisztelete a szabaddemokratáké, nagyon sajnálják, hogy nem találták meg a közös nevezőt.

Miután Angela Merkel nem vár a bejelentéssel, miszerint a tárgyalások kudarcba fulladtak, nyilvánvalónak látszik, hogy nem vállalkoznak kisebbségi kormányzásra a zöldekkel. És mivel a szocialisták egyelőre tartják magukat ahhoz, hogy ellenzékben maradnak, az a legvalószínűbb, hogy újabb választások jönnek Németországban. Elemzők szerint ez nem veszélytelen tekintettel a szélsőjobb jókora szeptemberi sikerére, illetve a politikai bizonytalanság gazdaságromboló hatására.

A megoldás embere

0

Az 59 éves Peter Altmaier igazi nehézsúlyú politikus Berlinben: Merkel kancellár általában rábízza a legfontosabb ügyeket. Most sem akármilyen nehézségű feladatot kap a kancellár asszonytól. Ráadásul nem csak rajta múlik, megoldja-e.

2012-ben neki kellett levezényelnie azt a programot, mely Németországot átállítja a nukleáris energiáról a megújuló energia forrásokra. 2015-ben pedig ő kapta a migráns dossziét. Megoldjuk! – mondta Angela Merkel kancellár a több, mint egymillió migráns érkezése kapcsán.

A feladat Peter Altmaierre várt, aki meg is oldotta a nehéz feladatot. Most, amikor a pénzügyek intézését bízza rá a kancellár asszony, akkor Emmanuel Macron francia elnök közös pénzügyminisztert akar az eurozóna élére. Wolfgang Schäuble ellenezte Macron reformjait, de ő távozik: a képviselőház elnöke lesz.

Merkel kancellár kedvezően nyilatkozott Macron politikai reformjairól Tallinnban, de fenntartásait hangoztatta a pénzügyi elképzeléseket illetően. Peter Altmaier a Saar vidéken nőtt fel, a francia határ mellett. Franciabarát politikus és elkötelezett európai. Ha ő lesz a közös európai pénzügyminiszter, az felgyorsíthatná az integrációt.

De egyáltalán nem biztos, hogy a kancellária miniszter sokáig pénzügyminiszter lesz Berlinben. Merkel kancellár a választások után csak nehezen tud kormányt alakítani. A koalíció az erősen jobboldali CSU-tól a liberális FDP-ig és a zöldekig terjed. Merkel mindenképp szeretné megtartani a pénzügyi tárcát saját pártjának, a CDU-nak, mert ez talán a legfontosabb ma Berlinben. Ahol Merkel kancellár úgy akarja felgyorsítani az európai integrációt, hogy közben ne növekedjenek a belső ellentétek az Európai Unión belül.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK