Ma egy pécsi bíróságonvéget ért az az elkeseredett „pingpongjátszma”, amely a menekültügyi hatóság és a bíróság között folyt egy sokat szenvedett emberrel. Menekültként ismerték el Alekszij Torubarovot, akit Putyin rezsimje üldözött el hazájából. – – hozta a döntést tudomásunkra a Helsinki Bizottság.
A Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének pere megjárta az Európai Unió Bíróságát (EUB) is, amely általános érvénnyel mondta ki: a bíróságnak akkor is joga van védelmet adni, ha a kormány hatósága ezt nem tenné. A mai pécsi ítélettel hazai bíróság először alkalmazta az EUB döntését. Torubarov győzelme reményt ad most számos más menedékkérőnek is, akiket önkényesen zárnak el a menedékjogtól.
Ám annak ellenére sem kapott menedékjogot a hazai hatóságtól, hogy arra világos iránymutatást adott a magyar bíróság.
Ezt a menekültügyi hatóság azért tehette meg, mert a kormánytöbbség 2015-ben elvette a bíróságoktól azt a több évtizedes lehetőséget, hogy maguk is megadhassák a menedékjogot.
Négy éven át csak arra volt joguk, hogy kimondhassák, ha a hatóságok jogellenesen döntöttek, de nem változtathatták meg a döntést. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a menekültügyi hatóság akár szó szerint ugyanolyan elutasító határozatokat hozhatott, amelyeket a kérelmezők újfent megtámadtak, majd a bíróságok ismételten jogsértőnek találtak, de a menekülők helyzete nem rendeződött. Ezek a meddő „pingpongjátszmák” éveken át folytak a menekültügyi hatóság és a bíróságok között.
A 2013 decembere óta itt élő Torubarov is többször járt így. Az ő kálváriáját látva a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája harmadjára ráunt a hatóság packázására, és – a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének javaslatát elfogadva – az Európai Unió Bíróságához fordult 2017 szeptemberében. Arra kért választ, megfelel-e az uniós jognak a 2015 óta élő szabályozás, amely elvette a bíróságoktól az érdemi döntés a menedékjog odaítélésében.
Idén júliusban aztán a luxembourgi bíróság kimondta: ha a hatóság figyelmen kívül hagyva a bíróság döntését – új ténybeli alap nélkül – ugyanolyan határozatot hoz, mint előzőleg, akkor a bíróságnak mellőznie kell a megszorító szabályt, és másodjára magának kell megadnia a menedékjogot.
Ez Torubarov perében azt jelentette, hogy ma a pécsi bíróságnak egyetlen dolga lehetett: kimondja, hogy a hazájában üldözött orosz férfi menekültügyi védelmet kap Magyarországon. Így is történt: a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelét hat év után menekültként ismerték el. Az ítéletnél azt is figyelembe vette a bíróság, hogy az orosz férfit Ausztriában bérgyilkos támadta meg, Csehországból pedig törvényellenesen küldték vissza Oroszországba.
„Mindannyian szívből örülünk annak, hogy Alekszij végre menedékjogot kapott. Ennek kellett volna történnie már az első alkalommal is. Mert ki a menekült, ha nem ő, akinek volt bátorsága nemet mondani az őt megsápolni akaró hatalmasságoknak és fellépni ellenük, amiért aztán bebörtönözték, kifosztották és elüldözték. Sok mindent kellett itt is elviselnie, nem akármilyen nyomás alatt élt az utóbbi hat évben” – nyilatkozta a pécsi ítélethirdetés után az orosz férfit képviselő Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.
Az Európai Unió Bíróságának döntése és a mai Torubarov-ítélet reményt ad más menekülőknek is, akik menekültügyének bírósági felülvizsgálatát addig függesztették fel, amíg eldől végre, a bíróságoknak van-e joguk ahhoz, hogy a menekültügyi hatóságok rossz döntéseit érdemben kijavíthassák. Most már befejezett tény: igen, van joguk hozzá, sőt bizonyos körülmények esetén kötelességük. Ezt jogvédőként és állampolgárként is üdvözülni kell.
Az Európai Unió luxemburgi bírósága helyt adott Ausztria kifogásának a német autópályadíj ellen. A Bundestag Merkel vezette parlamenti többsége a bajor CSU kezdeményezésére fogadta el az autópályadíj bevezetését azzal, hogy annak összegét a német autósok számára a gépjárműadó csökkentésével kompenzálják, a külföldiek viszont nem részesülnek kompenzációban.
Azért kellett ezt így csinálni, mert az előző 2013-as választási kampányban, amelyben a CSU előállt az autópályadíj ötletével, a CDU, illetve személy szerint Merkel azt ígérte, hogy egyetlen német autósra sem hárítanak az autópályadíjjal többletterhet. A két ígéret konfliktusát oldották fel azzal, hogy a Bundestag döntésével úgy akarták bevezetni az autópályadíjat, hogy a németek számára kompenzálják. Az Európai Bizottság ezt hosszú tárgyalás után helybenhagyta. Ausztria azonban kifogást emelt, és a bíróság – magyar kifejezéssel – elkaszálta azt.
Mi ebben az érdekes számunkra? Egyetlen dolog. A megegyezés az autópályadíjról a 2013-as koalíciós megállapodásban született meg. Akkor úgy tervezték, hogy 2016. január 1-étől vezetik be. Azután addig húzódtak a tárgyalások Brüsszellel, hogy 2020. január 1-i bevezetés szerepelt a kormány tervében. Most erről kellett lemondaniuk. Tehát:
a németek mindaddig nem vezetik be az intézkedést, amíg nem rendeződik a Brüsszellel folyó egyeztetés.
Ugye tudjuk, hogy az Orbán-kormány a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésétől az étkezési utalványok hazai monopóliumáig minden, az EU normáival ellentétes intézkedését azonnal bevezeti, kész helyzeteket teremt, és utána kezdődik el a vita Brüsszellel, majd a per a luxemburgi bíróságon. A bírákat addigra már nyugdíjazták, már nem jönnek vissza. Az étkezési utalványok esetében Orbán azzal válaszol a bíróság döntésére, hogy megszünteti azok adókedvezményét, így már senkinek sem érdemes azokat forgalmazni. Csak két példa arra – sokat idézhetnék – hogy az Orbán-kormány kész helyzeteket teremt, és lehetetlenné teszi, hogy érdemben érvényesüljenek az EU normái. A kicsiny, gyenge német állam ezt nem engedheti meg magának, és nem teremt végleges helyzetet, amíg meg nem születik Brüsszelben vagy Luxemburgban a végleges döntés. Magyarország viszont erős, szuverén.
Erős duplát kérek, ma szükségünk lesz az eszünkre, különben sosem értjük meg, miről is van szó – vagy, amint majdnem mindenki, félreértjük. Szóval, kezdjük ott, hogy ez a Manfred Weber okos embernek tűnik, politikusban és szállásmesterben ritka is az ilyen. Most például olyan ötlettel áll elő, ami ugyan nem kifejezetten Orbán Viktor ellen született – de ha elfogadják, rajta (is) csattanhat az ostor.
És mielőtt azt mondanánk, hogy ügyes, tegyük félre a kis hungarocentrikus világképünket, mely szerint csakis nálunk van élet és mindent kizárólag a saját szempontunkból vagyunk képesek tekinteni, vegyük tudomásul: nem, nem kizárólag a magyarországi és speciálisan a Fidesz javára történő korrupció ellen született a javaslat. Másokra nézve épp úgy veszélyes lehet, ugyanis Weber egy forradalmian új eszmével állt elő.
Nevezetesen azzal, hogy ha már vannak törvényeink, tartsuk is be őket.
Ne tessék most azt mondani, hogy feltalálta a csőben a lyukat: az Unió területén ahány tagállam, annyi jogrendszer, de még ezeket a helyi jogrendszereket sem mindig tartják tiszteletben a nemzeti kormányok, sőt: mifelénk például inkább nem, mint igen, ahogy azt a Sargentini-jelentés is bizonyította.
Weber javaslata szerint fel kéne állítani egy kilenc tagú testületet (azért jó szám a kilenc, mert páratlan és osztható hárommal, így nem jöhet ki ötven-ötven százalékos döntésképtelenség, de kialakulhat benne kétharmados abszolút többség), állna pedig ez a testület tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, valamint az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból. És az lenne a dolga, hogy ellenőrizze a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban.
Pontosabban: a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a német szövetségi alkotmánybíróság egy köztiszteletben álló egykori bírájával, Udo di Fabióval a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív német vasárnapi lapban közösen közzétett írásában fejtette ki, hogy a testületet azzal a feladattal kellene megbízni, hogy kétévente az EU valamennyi tagországáról készítsen a jogállamiság érvényesülését vizsgáló elemzést.
Na bumm, elemezzenek csak, ameddig akarnak, mondaná az ember, legfeljebb kilenc embernek szép fizetése lesz. Az ám, de Weber ötlete szerint hatáskörük is lenne!
A testület sárga lapot mutatna fel – a fociból kölcsönzött módszerrel – ha a jogállamiság sérülésének alapos gyanúját állapítja meg. Az Európai Bizottság (EB) ebben az esetben jogállamisági eljárást indítana az adott tagországgal szemben.
Ellenben a jogállamiság komoly, súlyos sérülése esetén piros lapot mutatna fel! Ebben az esetben az ügy az Európai Unió Bírósága elé kerülne, az EB pedig szankciókat javasolna az EP-nek és a tagállami állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsnak arra az esetre, ha az Európai Unió Bírósága elmarasztalja az adott tagországot. Ezeket a büntetőintézkedéseket csak az EP vagy a tanács többségi, adott esetben minősített többségi döntésével lehetne megakadályozni. Ilyen döntés hiányában a szankciók a bíróság ítéletének kihirdetése után automatikusan életbe lépnének.
Manfred Weber és Udo di Fabio az elképzelést összekötötte az EU-s támogatások kifizetésével. A hitelminősítő intézetek országjelentéseivel párhuzamot vonva azt írták, hogy a független jogi elemzői tanács nyilvános jelentései a jogállamisági hitelképesség megállapítására szolgálnának, és ez a hitelképesség lenne a feltétele az EU-s támogatások maradéktalan kiutalásának. Mint írták, az úgynevezett strukturális támogatási alapokból járó támogatások egy részét vagy egészét vissza lehetne tartani, ha az adott tagállam közigazgatásában korrupció mutatkozik, vagy ha nem tudnak szabadon dolgozni a médiumok.
Ez
Magyarországon különösen fontos lehet, ugyanis a kohéziós alapok folyósítása 2020-ban lejár, és csak a strukturális alapok támogatására számíthat a magyar gazdaság.
Weber szerint a jogállamiság a garancia a működőképes és korrupciótól mentes közigazgatásra, a független igazságszolgáltatásra, az alapjogok érvényesülésére, mindarra, ami elengedhetetlen a személyi sérthetetlenséghez és az élő demokráciához. Azonban a jogállamiság sérülésének veszélyére utalhat az is, ha oligarchia alakul ki, amelyben a piac erőit politikai eszközként használják, vagy ha akadályozzák a vélemény-, és a sajtószabadságot.
Patthelyzet, mondhatnánk, ugyanis ha pénzt akarunk látni, be kell majd tartanunk a törvényeket, függetlenek kell legyenek a bíróságok, szabad a sajtó és bizony fontosak lesznek az alapjogok is – ráadásul a weberi ötlet alapján sokkal, de sokkal gyorsabban lehet leállítani mindenféle pénz folyósítását, mint most, mikor ez egy minimum másfél éves procedúra, amelyet az érintett állam menet közben ezerféle módon megtámadhat. És alakulhat úgy a helyzet az Európa Parlamentben, hogy ez a támadás sikerrel is jár.
Fel is horgadt a magyar kormánypárt az ötletre, ha egyelőre még nem is tudják pontosan, mit kéne mondaniuk. De Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tegnap este már mondott valamit az ügyben az M1-en. Szerinte:
„Nyilvánvaló, hogy a valódi cél, hogy a bevándorlásellenes országokat bármikor meg tudják büntetni. A szabad államok hasznos és előremutató szövetsége helyett a nemzetállamot büntető, birodalomépítési elgondolások formálódnak.”
Hát Bakondi mester sosem volt a legélesebb kés a kormány fiókjában, az is biztos, de most a szokásosnál is nagyobb marhaságokat beszélt. Ugyanis azt mondta ezzel a felröffenésével – és kormányszinten más reakció még nem is érkezett – miszerint ez a testület kizárólag a „bevándorlásellenes” országokat, „nemzetállamokat” büntetné.
Másként szólva, kizárólag a „bevándorlásellenes” (micsoda hülye kifejezés, majdnem mindegyik állam ellenzi a nem szabályozott bevándorlást, de ez illik a kormányzati propagandába) országokban tapasztalható korrupció, egyedül ezekben sérül a jogállamiság, a sajtó szabadsága, ezekben nem tartják be az alapjogokat?
Bakondi mester, végül is kinek az oldalán áll maga?
Ej, nem csodálkoznék, ha korán nyugdíjba küldenék, pedig kár lenne érte, kiváló ügynök volt…
Ráadásul Bakondi, miután így megvádolta a tulajdon kormányát mindenféle csúnyasággal – ilyen esetben csak azt lett volna szabad mondani, hogy „állunk elébe, nálunk ilyesmi nincs, a Sargentini-jelentés hazudik” – még figyelmeztetett is:
„Nagyon komoly tétje van az EP-választásnak!”
Ritka dolog, hogy mi ketten bármiben is egyetértsünk, mármint a Bakondi meg én, de magam is így látom.
Csakhogy… ezt a testületet akkor állítják fel, ha a baloldali tömb győz az uniós választásokon?
Vagy akkor, ha a jobboldali, hiszen a javaslat jobbról, a Néppárt részéről érkezett?
Nem, kérem. Ennek a testületnek a létrehozása nem a választás eredményétől függ, hanem attól, hogy a bármiféle összetételű EP elfogadja-e a javaslatot, ha beterjesztik eléje. És van egy olyan érzésem, hogy ha csoda nem történik: el fogja fogadni.
Ez ugyanis mindenfajta korrupciót és jogsértést büntet, minden oldalon,
arról már senki sem tehet, hogy a populistáknál jóval gyakoribbak ezek a bűnök, mint a normális demokráciákban.
Ráadásul maga a testület sem lehet politikai erők játékszere: a meghatározás szerint a politikai spektrumot tekintve plurálisan kiegyensúlyozott lenne, és tagjainak szakértelme, illetve függetlensége révén kezelni lehetne azokat a reflexeket, amelyek kiváltják, hogy az érintettek a nemzeti szintű jogállamisági hiányosságok európai vizsgálatát belpolitikai célokat szolgáló eszközként használják Brüsszel ellen.
Tehát nem a jobb- vagy a baloldalról van szó, nem egyik vagy másik oldal kíván előnyt kovácsolni egy ilyen testület működéséből, nem a Néppárté vagy az ALDE-é lesz a karmesteri pálca: hanem az Unió üzembiztos működése miatt kell megalakítani.
Hogy ez kellemetlen lehet a mai magyar politika számára?
Kellemetlen bizony, de épp olyan zsenáns lett volna a tegnapi, tegnapelőtti görög vezetésnek, elvégre ők sem mentek a szomszédba egy kis korrupcióért, jogsértésért. Nem szándékosan Orbán Viktorra szabták ezt a zakót, az már érdekes véletlen, hogy tökéletesen illik rá (és mint ilyen, ez életében az első ruhadarabja, ami áll is rajta valahogy).
A magyar kormány most baklövések sorozatát fogja elkövetni, ha tiltakozik az ötlet ellen: minden felháborodott, sértődött ellenvetés csak tovább bizonyítja az ellene felhozott vádakat. Hiszen ha nem lenne vaj a fején, nem is tiltakozna a kalaplevétel ellen.
Úgy kellett volna kormányozni, hogy ne legyen félnivalójuk – és nem, kérem, nem új törvények betartásáról van szó, ellenkezőleg, arról, hogy a régieket kellett volna tiszteletben tartani.
De még a magyar törvényeket is folyamatosan megsértik, pedig azokat épp ők hozzák.
Mondom: úgy kellett volna élni, hogy szó ne érhesse a ház elejét.
Most már késő.
Az Unió megunta, hogy hülyének nézik, kizsebelik, és most már tesz a szemtelen rablás ellen.
A tiltakozás most beismerés: tessenek valami mást, valami okosabbat kitalálni, míg még nem késő.
„A devizahiteleseket megtévesztették, mert a bankok nem mondták el nekik világosan, hogy a hitel nagy kockázata miatt a kölcsön visszafizethetetlenné válhat. Az árfolyamkockázat miatt a törlesztő részletek ugyanis az adósok teljes bevételét is meghaladhatják! ” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek az Adóskamara alapítója. Ravasz László ügyvéd szerint a devizakárosultak számára halvány remény, hogy az Európai Unió Bírósága az adósoknak kedvező ítéletet fogalmazott, amikor kimondta: a hitel felvevőit mindenképp tájékoztatni kellett volna a devizakölcsönök összes kockázatáról. De ez nem történt meg! Ezzel is magyarázható, hogy az adósok a 300 milliárd forintnyi hitelt ma is képtelenek fizetni. Eddig 50 ezer ember vesztette el új lakását, negyedévente 1500 embert lakoltatnak ki. Több százezer család – 280 ezer nyugdíjas – küzd jövedelem letiltással. Ravasz László szerint a devizaadósoknak még a magyar törvények szerint is perek ezreit kellene megnyerni a bankokkal szemben, de a hazai bírói kar a kormányzati elvárást teljesíti, amikor ezekben a perekben nem az adósoknak ad igazat.
Az adósoknak kedvező döntést hozott az Európai Unió Bírósága, amikor kimondta, hogy a magyarországi devizahitelt felvevőket a bankoknak kötelességük lett ügyfeleiket a kockázatokról tájékoztatni Egy ilyen ítélet új helyzetet teremt a hazai devizaperek kimenetelében?
Igen, ámbár jó az esély arra is, hogy az európai bíróság egyébként pozitív döntését a hazai bíróságok a kormányzat nyomására nem hajtják végre. Ugyanis a Kúria a magyar törvények alapján eddig is eljuthatott volna ugyanerre az álláspontra. De nem tette. Így aztán nagy a veszély, hogy a hazai legfőbb bírói fórum képes egyetlen jogegységi döntéssel megváltoztatni az uniós bíróság határozatát, s akkor a devizahitelesek újra pácban maradnak. Nem lehet véletlen ugyanis, hogy a hitelkárosultak itthon a mai napig nem tudnak a bankokkal szemben pert nyerni. De reménykedjünk, talán a következő időben valóban lesz erre esély.
A politika ugyan néhol valóban kikezdi a bíróságok függetlenségét, de ma még tartja magát az álláspont, amely szerint a magyar bíróságok függetlenek. Miért gondolja, hogy a kormány képes befolyásolni egyes döntéseit?
Nézze, az Európai Bíróság kizárólag a jog oldaláról vizsgálta meg a devizahitelezés problémáját, s az európai jogértelmezésen keresztül adott rá megoldást. Viszont Magyarországon a devizahitelezés nem jogi, hanem politikai probléma, s megoldása is csak a politika döntésére változik.
Már a devizahitelek bevezetése 2001-ben is politikai döntésre született. Az első Orbán kormány pénzügyminisztere, Varga Mihály győzelemként ünnepelte a devizahitel felvételének lehetőségét. Rá egy évre a szocialista kormányfő, Medgyessy Péter – bár tisztában lehetett a veszélyeivel – azért nem szüntette be, mert nem merte vállalni a népszerűtlen döntést. A külföldi valuta alacsony kamata ugyanis lehetővé tett egyfajta életszínvonal emelést, amire a gazdaság akkori állapotában egyébként nem volt lehetőség. Pedig a baloldal 2002-ben a szociális rendszerváltás ígéretével, vagyis osztogatással nyerte a választást. Medgyessy ki is ürítette az államkasszát, amit Gyurcsány Ferenc a gazdaság felpörgetéséből adódó adóbevételekből igyekezett újra feltölteni. A növekedési spirál elindításához szükség volt a devizahitelezés lendületére. Az alacsony kamatok reményében a lakást vásárolni akarók is ezt vették fel, miközben a külföldi bankok elzálogosították a hazai lakásállomány jelentős részét; mindez a magyar hatóságok orra előtt, tehát tudtukkal és beleegyezésükkel történt.
Miután 2008-ban már az adósok százezrei nem tudták fizetni a hiteleket, s a bankok is féltek, hogy pénzüket soha nem kapják vissza, kiegyeztek az állammal, s akkor forintosították a devizahiteleket. Az intézkedést azonban akkor nem hajtották végre, mert az adósok nem tagadták meg a hitelfizetést. Pedig a tartozásuk megsokszorozódott, ugrásszerűen szaporodtak az emberi tragédiák, ezrek kerültek az utcára. Majd 2010 után a pénzügyminiszter, Matolcsy György paktumot Patai Mihállyal, a Bankszövetség elnökével. Ennek lényege, hogy Orbánék engedélyezték a bankoknak az extraprofit behajtását. Cserébe a bankok finanszírozták Orbánék hatalmon maradását. Így aztán a lakosság fizette meg a Fidesz hatalmon maradását.
A bíróságok pedig meg akarnak felelni a kormányzati elvárásnak, ezért a devizaügyekben beadott összes keresetet elutasítják. Ha a bírói kar nem asszisztálna, akkor a károsultak a hitel részleteinek megtagadásával rákényszeríthették volna a kormányt, hogy az állam és a bankok közötti paktumot rúgják fel. Ez csak azért nem következett be, mert a propaganda azt harsogta, hogy abban az esetben bedőlnek a bankok, s vele az ország gazdasága; ezért maradhatott szilárd a hatalom is.
Térjünk vissza a konkrét ügyhöz, az Európai Bíróság egyedi ügyben nem dönt, tehát az ítélete alapján Magyarországon folytatódik a per az OTP és két devizakárosult, Ilyés Teréz, illetve Kiss Emil között. Az Európai Bíróság döntése alapján tehát nem tekinthetjük ténynek, hogy a két magánszemély megnyeri majd a pert?
A devizaadósoknak már a magyar jogszabályok szerint is régen meg kellett volna nyerni ezt a pert. Mégis elbukták az összes devizahitel ügyben indított keresetet, mert – mint mondtam – a vita nem jogi, hanem politikai érvek alapján dől el. Az uniós bíróság döntése kétség kívül alkalom lehet arra, hogy a továbbiakban a bíróságok a jogszabályok alapján, s ne a politikai érdeke szerint döntsenek a vitás ügyekben.
A bíróság döntése szerint a hitelt felvevőnek már a kölcsön-igénylés időpontjában tudnia kell, hogy mit vállal. És azt elég sok bank jelezte, hogy az alacsony kamatozású devizahitelnek van árfolyamkockázata. Miért gondolja, hogy minden pert a károsultak nyernének?
A szerződésnek nem az árfolyamkockázatra való figyelmeztetés elmaradása a legfőbb hibája, természetesen az is lényeges. Azt jól tudjuk, hogy az évezred első évtizedében a forint kamata nagyon magas volt, a bérek pedig igen alacsonyak, tehát a jövedelmek nem fedezték a törlesztő-részleteket. Az alacsony kamatozású devizahiteleket a magas összköltséggel járó forint hitelek helyett ajánlották a bankok. Az árfolyamkockázat ugyan csökkentette a kamatelőnyt, de nem szüntette meg. A bankok az ígérték, hogy az alacsony kamat előnye mindig magasabb lesz, mint az árfolyamkockázat hátránya. Tehát azt ígérték, hogy a devizakölcsönök mindig előnyösebbek lesznek, mint a forintban felvett hitelek.
Így utólag már tudjuk, hogy a devizaárfolyamok drámai módon elszaladtak, s az ebből adódó veszteség sokkal jelentősebb lett, mint az alacsony kamatból származó előny.
Pedig a hitel felvételkor még egy olyan táblázatot toltak az ügyfél orra alá, amely egyértelműen azt mutatta, hogy a forinthitel magas, a deviza pedig alacsony kamatozású, s ez így is marad. Persze, hogy mindenki az utóbbit vette fel, hülyének számított, aki a forinthoz ragaszkodott.
Ma pedig már az is előfordul, hogy a devizahitel törlesztő részlete meghaladja a fogyasztó teljes jövedelmét. Ennek a kockázatnak is benne kellett volna lenni a szerződésben?
Igen, feltétlen. Arról kellett volna tájékoztatni az ügyfelet, hogy a komplex kockázat esetén könnyen visszafizethetetlenné válik a hitel, vagyis az ügyfél bármikor fizetésképtelenné válhat. Ez viszont hiányzik a szerződésekből.
Talán, mert a bankok sem tudhatták előre, legfeljebb sejtették, hogy lehet itt nagyobb árfolyamingadozás. Továbbá a hitel felvevőnek is van felelőssége, nem gondolja?
A hitelt felvevőnek akkor van felelőssége, ha tudja, hogy mit vállal a kölcsön felvételekor. Ezt mondja ki az Európai Bíróság, tehát ha az adós sejti, hogy a tízmilliós adóssága akár harminc millióra is felmegy, akkor eszébe nem jut ilyen pénzt elfogadni. Egyébként Lengyelországban azért nem dőltek be ezek a hitelek, mert ott tisztességesen jártak el a bankok. Ahogy ment fel az árfolyam, a hitelező vitte le a kamatot. A kettő nagyrészt kompenzálta egymást, s a törlesztő részletek ott nem nőttek olyan borzasztó mértékben.
Viszont az árfolyam nagyon durván megemelkedett, némi kamatcsökkentés ezen aligha változtathatott volna.
Ez tévedés. A magyar bankok is megtehették volna, hogy a kamatot csökkentik, amikor az árfolyam növekedett. Gondoljon bele, hogy egy időben a svájci frank kamata a mínusz tartományba volt, ezt itthon senki nem követte. Nálunk tehát egyértelműen azért dőltek be a hitelek, mert az alkalmazott úgynevezett „ikeremelés” tisztességtelen. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az árfolyamot, hanem a kamatot is folyamatosan emelték a bankok, emiatt a hitelek visszafizethetetlenné váltak.
Az Európai Bíróság az érvényben lévő „fogyasztói irányelvekre”alapozta a döntését, amikor azt állította, hogy a hitel felvevőnek tisztában kell lennie a kockázatokkal. A hitelek felvételekor érvényben volt ez az irányelv Magyarországon?
Igen, ezért is állítom, hogy
a devizahiteleseknek a hazai törvények értelmében is meg kellett volna nyerni a perek többségét.
Ugyanis a hitelt felvevők a bankban a jövedelmi viszonyaiknak megfelelő, tehát megfizethető hitelt kértek, de nem azt kaptak. A bankok azon kívül, hogy nem teljesítették a kölcsönkérők kérését, nem vállalták a jogkövetkezményeket sem, viszont a veszteséget az adósra hárították. Mindezt a magyar hatóságok, a Pénzügyi Felügyelet és a Magyar Nemzeti Bank hallgatólagos beleegyezésével tették.
Gondolom, hogy egykori bíróként talán azzal nem ért egyet, amit a civilek és a banki károsultak mondanak, hogy az Európai Bíróság döntése után minden devizahitel törvénytelen.
Dehogynem. Ha szó szerint vesszük a törvényeket, akkor egyetértek. Ha ugyanis átnézzük a magyar devizahitel szerződéseket, akkor azok nem felelnek meg a magyar törvényeknek sem. A bankok ráadásul az akkor hatályos magyar törvények szerint szerződést szegtek, mert olcsó, megfizethető hitelt ígértek, amit nem biztosítottak. Hiszen végül a többszörösébe került. Hangsúlyozom: ez a magyar jog szerint is szerződésszegő magatartás, amelynek a jogkövetkezményeit már rég ki kellett volna mondani.
Mi lehet a jogkövetkezmény?
Vissza kell állítani az eredeti állapotot, tehát a felvételkori árfolyam és a felvételkori kamat érvényes, ezt kell alkalmazni. Ennyi.
A hírek szerint az Európai Bíróság döntése után a Kúria összeült, mert értelmezni akarja a döntést. Egyelőre nem tudjuk, hogy mire jutott a legfőbb bírói fórum. Ön sejti már?
Várhatóan születik egy úgynevezett „jogfejlesztő jogegységi döntés”, aminek az eredeti célja az, hogy bizonyos ügyeket a különböző szintű magyar bíróságok azonos módon ítéljenek meg. Véleményem szerint azonban nem ezt a célt szolgálja majd a Kúria döntése, hanem a bírói testületen keresztül a politikai érdeket igyekeznek majd „bevinni” a bírói döntésekbe. A politika megfogalmazza a célt, jelen esetben, hogy „a devizahiteles perekben a károsultak nem nyerhetnek”. A kormány és a bankok között megszületett paktumot viszont azért sem lehetett törvénybe iktatni, mert a nép kitekerte volna a Fidesz nyakát. Ezért a jogszabályba nem foglalható politikai érdeket „jogegységi döntésekkel” teszik szalonképessé. magyarul: megmondják a bíráknak, hogy milyen döntést kell hozni!
Ne felejtse el, hogy az egyik Ítélőszék fordult az Európai Bírósághoz, amely ez alapján hozott devizahiteleseket védő ítéletet. Lehet, hogy a bírák ennyit tehetnek?
Ez legfeljebb partizánkodás! Hisz tudjuk, hogy a devizahiteles perekben a károsultak 98 százalékának keresetét elutasították a magyar bíróságok. Vagyis a rendszer működik, a politika is elérte a célját:
Magyarországon nem tudtak pert nyerni a becsapott devizahitelesek! A Kúria ugyanis megfelelt annak az elvárásnak, amelyet a kormányzat megfogalmazott.
Ez volt eddig, de most van egy hangsúlyos Európai Bírósági döntés. Nem változhat a helyzet?
Nézze, a magyar bírói kreativitás határtalan. Előfordulhat, hogy az unió bíróságának a döntését is negligálják. Ezért is mondom, hogy a devizakárosultaknak fel kell kötni a gatyát és harcolni kell! Ki kell állni azért, hogy a Kúria a jog oldalán maradjon, és ne a kormány által megfogalmazott politikai utasításokat hajtsa végre. Ha ez megtörténik, akkor előfordulhat, hogy európai normák szerint bírálják el a devizahitelesek ügyét. A legjobb esetben felülvizsgálják az összes devizaperes eljárást! Ismétlem: ezért harcolni kell, másként ez nem megy.
Ez nem lesz könnyű, hiszen a mai napig 900 ezer ügyben van végrehajtás, és az érintettek nem is igen tudnak az Európai Bíróság döntéséről, mert a kormánykézben lévő lapok, a közmédia, a kereskedelmi rádiók sora, tehát a magyar nyilvánosság elég szűkszavúan, vagy egyáltalán nem számolt be róla. Gondolja, hogy így is lehet harcolni?
Ilyen sajtóviszonyok között nehezen, de kapitulálni akkor sem szabad. A magam részéről nem adom fel a harcot. Ha működne a hazai nyilvánosság, akkor a hatalomnak minimum magyarázkodni kéne, amit nem szeret.
Ön egyébként nyugalmazott bíró, kétszer is elmozdították, s szokatlan módon az Alkotmánybíróság helyezte vissza a bírói pulpitusra.
Első ízben 2012-ben fegyelmivel rúgtak ki bíróságtól, mert leírtam, hogy milyen visszaélések vannak a bíróságokon. Az Alkotmánybíróság viszont 2012-ben megállapította, hogy „ötvenes évekbeli módszerekkel” távolítottak el a bírói karból, ezért visszahelyeztek korábbi szolgálati helyemre. 2016-ban viszont már egészségügyi alkalmatlanság miatt távolítottak el.
Mi történt?
A bíróságon szó szerint kitörték a nyakamat. A tárgyaló teremben egy 15 éves széken ültem, amelynek támlája 2009-ben eltört, s beleestem a radiátor mellé, emiatt majdnem tolószékbe kényszerültem.
Véletlen munkahelyi baleset, de ki a felelős?
Nincs üldözési mániám, mindenesetre a sérülés miatt kiszuperáltak. Tudomásul vettem, nem akartam teljesen tönkremenni.
Ön tehát nyugalmazott bíróként úgy látja, hogy Magyarországon az adósság- spirálba keveredett emberek százezrei politikai okokból, kormányzati nyomásra nem nyerhetnek a bíróságon. Akkor miért ment el ügyvédnek, s miért képvisel a bíróság előtt devizahiteleseket?
Azért, mert hiszek abban, hogy ügyvédként – emellett az adóskamara alapítójaként – másokkal együtt végig tudom vinni a devizahitelesek harcát. Az Európai Bíróság döntése reményt is ad arra, hogy ha a károsultak társadalmi érdekvédelmét ki tudjuk alakítani, akkor képesek leszünk a bíróságokat rákényszeríteni, hogy csupán a jog, és ne pedig a hatalom politika utasításai alapján ítélkezzenek.
Ezen túl, a hatalomnak is szeretnénk jelezni, hogy már nem érdemes újra belenyúlni az ügybe, mert sokkal nagyobb lesz a politikai veszteség, mint amennyit a hatalom megtartásával nyerni lehet az ügyön. Érzékeltetni szeretnénk, hogy ha a politika a jelenlegi stratégiáját folytatja, akkor ebbe az ügybe bele fog bukni.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Igen, ámbár jó az esély arra is, hogy az európai bíróság egyébként pozitív döntését a hazai bíróságok a kormányzat nyomására nem hajtják végre. Ugyanis a Kúria a magyar törvények alapján eddig is eljuthatott volna ugyanerre az álláspontra. De nem tette. Így aztán nagy a veszély, hogy a hazai legfőbb bírói fórum képes egyetlen jogegységi döntéssel megváltoztatni az uniós bíróság határozatát, s akkor a devizahitelesek újra pácban maradnak. Nem lehet véletlen ugyanis, hogy a hitelkárosultak itthon a mai napig nem tudnak a bankokkal szemben pert nyerni. De reménykedjünk, talán a következő időben valóban lesz erre esély.
