Az USA újra akarja szabályozni a kapcsolatait az Európai Unióval. Erről nyilatkozott a látogatás kapcsán az Egyesült Államok brüsszeli nagykövete a Politico című lapnak. Sondland Lengyelországból adott telefon interjút, ahova elkísérte Mike Pence alelnököt. A lengyelek persze Donald Trumpot várták, de ő maga helyett az alelnököt küldte. Nem véletlenül …
Trump tanácsadói újragondolják az egész európai diplomáciát
Ez derült ki Biarritzban is, ahol Trump meglepően józanul szerepelt és kompromisszum késznek mutatkozott Irán és Oroszország ügyében. Meghívást fogadott el Angela Merkeltől noha eddig mindig kihagyta Németországot, ha Európában járt.
Trump Oroszországot szeretné visszahozni a nyugati nagyhatalmak közé, hogy ezzel csökkentse Kína szoros szövetségeseinek a számát. Ez a törekvése szinkronban van az európai nagyhatalmak elképzeléseivel. Ezért nem látogatott Trump Lengyelországba, ahol nem kíván támaszpontot sem létesíteni. Ukrajnában pedig csökkenteni akarja az USA elkötelezettségét. Ukrajna katonai támogatása során figyelembe veszi Oroszország érzékenységét.
Trump új lapot akar nyitni Európával
Ezért Pompeo külügyminiszter kizárólag az új EU vezetőkkel találkozik. Junckerrel és Tuskkal nem. Mindenekelőtt Ursula von der Leyennel kívánja megvitatni az USA – EU viszonyt, amely döntő fontosságú az egész globális gazdaság szempontjából. Kérdés persze, hogy mit jelent mindez a kereskedelmi ellentétek terén. De Biarritzban sikerült előzetes megállapodást kötni az úgynevezett GAFA adó ügyében vagyis Trump a korábbinál jóval kompromisszum készebbnek mutatkozott, és ez lehet akár kedvező előjel is az USA és az EU kapcsolatában.
John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó három olyan államot keresett fel, melyek létfontosságúak Moszkva stratégiai biztonsága szempontjából: Ukrajna és Moldávia után Fehéroroszországban is látogatást tett egy magasrangú amerikai vezető. Minszkben több mint húsz éve nem láttak vendégül ilyen fontos amerikait hiszen az USA úgy könyvelte el Lukasenko rendszerét mint mely Putyin rendíthetetlen szövetségese.
Ukrajnában és Moldáviában olyan vezetés jutott hatalomra, mely távolodni kíván Moszkvától és közeledni az Európai Unióhoz és az Egyesült Államokhoz. Fehéroroszország mindeddig kitartott Putyin mellett. Vajon Bolton látogatása nem hoz-e fordulatot ott is? Ukrajna és Moldávia elsősorban azért fordult a Nyugathoz, mert onnan remélt támogatást súlyos gazdasági problémáinak a megoldására. Oroszország maga is számtalan gazdasági gonddal küzd és nemigen képes arra, hogy komoly támogatást nyújtson bárkinek is. Az amerikaiak ígérhettek pénzt Lukasenkonak arra az esetre, ha kicsit eltávolodna Moszkvától és közeledne a Nyugathoz.
Az EU és az USA versenyt fut Oroszországért és a másik három államért
Sem Brüsszel sem Washington nem akarja, hogy az oroszok Kínával fogjanak össze a Nyugattal szemben. Ezért is merült fel újra Putyin meghívása a nagyhatalmak csúcsértekezletére. Trump már kerek-perec kijelentette, hogy meghívja Putyint Miamibe. Macron elnök ezt az EU nevében ellenezte. A francia elnök ugyanis feltételhez kötné Putyin meghívását.
Macron csúcstalálkozót szervez Ukrajnáról. Ezen az Európai Uniót a francia elnökön kívül a német kancellár képviselné. A másik két résztvevő Oroszország illetve Ukrajna elnöke lenne. Ennek a konferenciának az eredményétől tenné függővé Macron francia elnök azt, hogy Putyin részt vehessen a nagyhatalmak következő csúcstalálkozóján, melyet jövőre Miamiban (USA) rendeznek meg.
Javult az EU imázsa a magyarok szemében a kormányzati gyalázkodás dacára, és hiszünk jövőjében is. Az euró támogatottsága viszonylag magas és elsöprő többség EU-állampolgárnak tartja magát. Menekültügyben is reális a magyar közvélemény – a felmérésben.
Az európaiak optimistán tekintenek az EU helyzetére, öt éve nem volt ilyen pozitív a felmérés eredménye – áll az Európai Bizottság számára készült friss Eurobarometer felmérésről készült közleményben. A részletadatok láttán azt tehetjük hozzá ehhez, hogy
mi, magyarok szeretjük az Európai Uniót.
Az új Eurobarométer felmérés eredményeiből az derül ki, hogy a polgárok a gazdaságtól a demokrácia helyzetéig minden területen jóval nagyobb arányban tekintenek pozitívan az Európai Unióra. A 2014. júniusi felmérés óta most születtek a legjobb Eurobarométer-eredmények.
A felmérést az európai választásokat követően, 2019. június 7. és július 1. között végezték a 28 uniós tagállamban, valamint az öt tagjelölt országban 27 464 fő megkérdezésével. Magyarországon 1038 embernél jártak.
A főbb megállapítások közül kiemelhető, hogy az euró még soha nem élvezett ilyen nagy támogatást, az éghajlatváltozás pedig uniós szinten a polgárokat foglalkoztató második legfontosabb kérdéssé lépett elő, míg az első a bevándorlás maradt.
Bízunk az EU-ban
Az EU-ba vetett bizalom utoljára 2014-ben állt ilyen magas szinten, és továbbra is meghaladja a nemzeti kormányok vagy parlamentek iránti bizalmat.
A legutóbbi, 2018. őszi Eurobarométer felmérés óta 23 uniós tagállamban nőtt azok aránya, akik pozitívan vélekednek az EU-ról, az átlag 45 százalék. A legszembetűnőbb ez a növekedés Cipruson (47, +11), Magyarországon (52, +9), Görögországban (33, +8), Romániában (60, +8) és Portugáliában (60, +7). Vagyis
a folyamatos hazai gyalázkodó ellenpropaganda dacára hazánk fiai szemében jelentősen nőtt a közösségbe vetett bizalom.
Javult az unió imázsa
Külön rákérdeztek az EU imázsára is. Ez is javult az elmúlt években: 2018 ősze óta kettő, 2014 tavaszához képest pedig tíz százalékpont növekedés volt megfigyelhető, így a pozitív vélemények aránya az elmúlt 10 évben tapasztalt legmagasabb szintre emelkedett, az átlag 45 százalék.
Forrás: Európai Bizottság
Itt három lehetőség (pozitív, semleges, negatív) közül választhattak. Semlegesen a válaszadók 37 százaléka (2018 őszéhez képest +1 százalékpont), negatívan pedig kevesebb mint egyötödük (17, -3 százalékpont) vélekedik az EU-ról, ez utóbbiak aránya tíz éve nem volt ilyen alacsony.
Magyarországon 52 százalék szemében pozitív a kép, ami plusz 9 pont tavalyhoz képest,
semleges 37, mínusz 1, rossz 11, jelentősen, 8 ponttal kevesebb. Egy tavaly év végi felmérés (Publicus) szerint 68 százalék ma is belépne az EU-ba.
Pozitív jövőkép
Az európaiak többsége optimista az EU jövőjéről (61 százalék, +3 százalékpont), és csupán 34 százalékuk (-3 százalékpont) borúlátó. Magyarország a középmezőnyben van 68 százalékkal, és jóval az átlag alatti (28 százalék) a pesszimisták aránya.
Forrás: Európai Bizottság
Nem meglepő az Egyesült Királyság (47) véleménye a Brexit körüli huzavona közepette és a kiszakadási népszavazás után. Meglepő viszont a franciák borúlátása (50 százalék a korábbi 45 után).
Szeretik az eurót, jól áll a gazdaság
Jó hír az européereknek, hogy rekordszinten az euró támogatottsága is. A gazdasági és monetáris unió és az euró támogatottsága új rekordot ért el, miután az euróövezetben a válaszadók több mint háromnegyede (76 százalék, +1 százalékpont; 2014 tavasza óta +9 százalékpont) nyilatkozott úgy, hogy pozitívan vélekedik az unió közös valutájáról.
Az EU egészét tekintve az euró támogatottsága stabilan 62 százalékon áll. Magyarországon az átlag alatti az érték (57 százalék), aminél korábban – nem feltétlenül uniós tudakozódásban – mértek már többet is (tavaly májusban az EU még 59 százalékot mért, igaz, idén júniusban pedig 66 százalékot). A közös valuta értékét persze igazán azok érzik, akik ezt használják, ahogyan az a grafikán is látszik.
Forrás: Európai Bizottság
Több, mint egy éve egyre hangosabb a magyar kormány válságot jövendölő kommunikációja.
Nos, ez – eddig – nem győzte meg a magyarokat, akik a második legnagyobb arányban (72 százalék) teljesen jónak látják az EU gazdaságát,
és csak 22 százalék tartja rossznak. Ez ráadásul tavaly ősz óta plusz 7, illetve mínusz hét százalékpont változás.
Uniós állampolgárok vagyunk
Arról is tudakozódtak, hogy uniós állampolgárnak tartják-e magukat a tagországokban élők. Az erre adott válaszok (84 százalék teljesen, 26 egyáltalán nem) nem csak az uniós átlagnál (73, illetve 26) sokkal jobb, hanem
élesen ellentétben áll a kormányzat bezárkózó, a „nemzetek Európáját” hirdető álláspontjával és konfliktuskereső gyakorlatával.
Uniószerte a szabad mozgást, munkavállalást és letelepedést tekintik az EU legfőbb vívmányának. Nálunk a 83 százalék még az uniós átlagot (81) is meghaladja. Meglepő viszont, hogy mennyire alulértékelt (vagy nem megtapasztalt) a határok nélküli utazás előnye. A magyarok mindössze 42 százaléka mondta, hogy részesült ebben a vívmányban (az EU-átlag 56 százalék). Valószínűleg a sokak számára elérhetetlen külföldi utazás állhat a háttérben, mert az EU-n belüli olcsóbb mobilozás előnyére hazánkból mindössze 38 százalék helyeslés érkezett.
Problémák itt és ott
Sokat mondó az válaszsor, amelyet a legfontosabb kérdéseket firtató kérdésekre adtak az emberek.
Az EU-ban egyre fontosabb szerepet kap az éghajlatváltozás és a környezetvédelem,
de uniós szinten továbbra is a bevándorlás aggasztja a leginkább a polgárokat – még az erőteljes (2018 ősze óta 6 százalékpontos) csökkenés után is a válaszadók 34 százaléka ezt jelölte meg első helyen. Az éghajlatváltozás, amely 2018 őszén még az ötödik helyen állt, mára a második legfontosabb kérdéssé lépett elő egy erőteljes (6 százalékpontos) növekedés után.
Amikor a magyarokat kérdezték, tőlük is kétféle választ vártak. Az egyik az, hogy saját országukban, a másik pedig hogy az EU-ban melyek a legégetőbb problémák. Honfitársaink meglepő realitásérzékről tettek tanúbizonyságot annak ellenére, hogy mindent elönt a pozitív és a negatív propaganda.
A magyarok szerint mindennél messze legnagyobb baj az egészségi és szociális biztonsággal van: 45 százalék, a 21 százalékos EU-átlaggal szemben.
Ezt követi az infláció, megélhetési költségek (32 százalék, a 28-ak átlagában ez 21).
A bevándorlás csak a harmadik legfontosabb kérdés (megosztva a nyugdíjüggyel). Ezt 17 százalékban jelölték meg hazánk legfontosabb kérdéseként (miként a többi országban is saját magukra nézve). Az EU egésze számára ez 49 százalékban fontos kérdés a magyarok szerint, a 28-ak átlaga ebben 34 százalék. A terrorizmus nálunk a sor alján van szinte azonos (5, illetve 6 százalékkal) a saját országnak és az EU-nak fontos kérdésként. Ugyanez 23, és 18 százalék, amikor a közösséget érintően kérdezték a magyarokat és a többi országban élőket.
Sajtóhírek szerint a korrupciós ügyeket vizsgáló bizottság egyik alelnökének Deutsch Tamást, míg a jogállamisági ügyekkel foglalkozó alapjogi bizottság egyik alelnökének Hidvéghi Balázst jelölték.
Eörsi Mátyás keresetlen egyszerűséggel bohócnak nevezte a Klubrádióban Orbánt, akit szerinte meg sem említettek Timmermans elnökjelöltségének bukása kapcsán, csak a visegrádiakról esett szó. Erről Molnár Csaba korábbi kampánya jut eszembe, aki az ATV-ben is, a Klubrádióban is, újságcikkben is azt adta elő jól tájékozott EP-képviselőként, hogy Orbánt Brüsszelben senki sem veszi komolyan, ő csak itthon erős, Brüsszelben az európai politika páriája, akinek nincs befolyása az ügyekre.
Az elmúlt napok ennek ellenkezőjéről szóltak. Manfred Webert, a Néppárt csúcsjelöltjét nemcsak Orbán és a többi visegrádi ország miniszterelnöke, de Macron francia elnök is elutasította, így került le a megválasztása a napirendről. Az Európai Parlament frakciói viszont mindenképpen ragaszkodtak a csúcsjelöltek elvéhez, akik a nyilvános kampányban ismertették az Európai Unióra vonatkozó elképzeléseiket az európai választókkal, és amelynek jegyében öt éve a Néppárt által jelölt Jean-Claude Juncker lett a Bizottság elnöke. Ezért állapodott meg az osakai csúcson Macron és Merkel Timmermans szocialista csúcsjelölt személyében, akit a kampány és korábbi biztosi tevékenysége alapján jól ismerhettek az európai polgárok. Ez a javaslat a visegrádi négyek és Olaszország ellenállásán bukott meg. Igaz, nélkülük is meglett volna a kettős többség (az országok számát és lakosságszámát tekintve), mégsem szavazták le a visegrádiakat és Olaszországot.
Merkel azt nyilatkozta: nem választhatunk elnököt százmillió európai polgár ellenében. Így jutottak el – alighanem Macron kezdeményezésére, Merkel egyetértésével – Ursula von der Leyen személyéhez.
A német kormány minisztere, a CDU alelnöke nagyszerű asszony, felvilágosult politikus, a nacionalizmus, mindenféle kirekesztés határozott ellenfele. Azzal tele van a magyar internet, hogy von der Leyen az Európai Egyesült Államok híve, aki a Bundestagban – Merkeltől eltérően – igent mondott a melegházasságra. Arról kevesebb szó esik, hogy mennyire kritikusan reagált Trump megválasztására, vagy, hogy amikor Wehrmacht-szimbólumok kerültek elő a Bundeswehr egyes laktanyáiban, von der Leyen minden ilyesmit megtiltott azzal, hogy a Bundeswehr a náci Németország hadseregével semmiféle kontinuitást nem vállal, csak a Hitlerrel szembeni ellenállók öröksége a kivétel. Nemigen van olyan politikusa a CDU–CSU-nak, akinek nézetei távolabb állnának Orbánétól, mint éppen ő. Vannak olyan politikusok a CDU-ban, akik bírálták Merkel menekültpolitikáját, de ő mindig kiállt mellette.
Az Orbán által megfogalmazott hármas kritériumnak, hogy az új vezető legyen bevándorlás-ellenes, akarja megőrizni Európa keresztény jellegét és legyen híve a „nemzetek Európájának”, a legkisebb mértékben sem felel meg.
Azok a Fidesz-támogatók azonban, akivel Orbán el akarja hitetni, hogy általa támogatott személy lesz az Európai Bizottság új elnöke, keveset tudnak erről.
Mégis: Ursula von der Leyen mint bizottsági elnök jobb lehet Orbánnak, mint Timmermans lett volna. Egy dolog, hogy milyen politikai nézeteket vallott a CDU alelnökeként, a Merkel-kormány minisztereként, és egy másik dolog, hogy mit fog képviselni, mit képviselhet majd bizottsági elnökként. Timmermanst korábbi állásfoglalásai elkötelezték a jogállam lengyelországi és magyarországi felszámolásával szemben, a menekültkérdés humánus kezelése mellett. Ebbéli elkötelezettségét európai tévénézők milliói előtt adta elő a csúcsjelöltek vitáiban az EP-választás előtt, és korábban EU-biztosként is egyértelművé tette. Von der Leyen nincs ilyen módon elkötelezve, tehet olyan engedményeket bizottsági elnökként, amilyeneket személyes politikai nézetei alapján nem tenne meg.
Be kell tehát látnunk: Orbánnak, akit Molnár Csaba rendszeresen az európai politika páriájának, Eörsi Mátyás legutóbb bohócnak nevezett, sikerült megakadályoznia Timmermansnak, Macron és Merkel közös jelöltjének bizottsági elnökké választását. Sok év kitartó munkájával hozta létre és erősítette meg a visegrádi kormányok szövetségét, és politikai szövetséget kötött Matteo Salvinival, az olasz kormány erős emberével. Az a reménye, hogy a szélsőjobbnak az Európai Parlamentben lesz blokkoló kisebbsége, nem valósult meg.
Az Európai Tanácsban, a huszonnyolc miniszterelnök döntéshozatalában viszont ezt, ha számszerűen nem is, politikai értelemben sikerült megteremtenie. Amikor az őt kiszolgáló „elemzők”, a kormánymédia kommentátorai arról beszélnek, hogy győzött Brüsszelben, nem minden alap nélkül mondják ezt.
(Miközben persze félrevezetik hallgatóságukat, amikor hallgatnak a jelöltek politikai karakteréről.)
Orbán már lerombolta a magyar jogállamot, a magyar demokráciát, és ezekben a hetekben is öles léptekkel halad tovább ebben az irányban. Átgondoltan épített fel az országban egy önkényuralmi rendszert. Joggal véli úgy, hogy egy erős, föderatív Európai Unióval, amelynek építésén az Unió nyugat-európai vezetői munkálkodnak, rendszere nem férne össze. El van szánva arra, hogy lerombolja a föderatív elemeit megtartó és bővítő Európai Uniót, és ebben is ért el eredményt, amikor blokkolta bármely, a föderatív Európa modelljét követő csúcsjelölt megválasztását. Megvolt ehhez Brüsszelben is az ereje. Súlyos konfliktust váltott ki a Bizottság és a Parlament között, sőt a német kormánykoalíció pártjai között is. Ez akkor is így van, ha az új tisztségviselők nézetei legalább olyan távol állnak Orbánétól, mint elődeikéi. Brüsszelben sem bohóc, nem pária, hanem elszánt , és szövetségeseket szerezni is képes ellenfele a föderatív Európai Uniónak.
Kevés nagyobb hibát követhetünk el a politikában, mint ha alábecsüljük politikai ellenfelünk erejét. Aki páriának, bohócnak nevezi Orbánt, ezt a hibát követi el. Rosszul teszi.
Július elsejétől hat hónapig Finnország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az észak-európai állam Romániától veszi át, majd januárban Horvátországnak adja tovább a tisztséget.
Az EU-hoz közel 25 évvel ezelőtt, 1995-ben csatlakozott Finnország 1999 és 2006 után immár harmadszor látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet.
Helsinki már véglegesítette „Fenntartható Európa, fenntartható jövő” mottójú programját, amelyben a közös értékek, a jogállamiság erősítését, az éghajlatváltozás elleni küzdelem előmozdítását, a kontinens biztonságának fokozását, illetve az EU versenyképességének növelését tűzte ki célul.
Mint kiemelték a finn elnökség honlapján: „A nagyhatalmi versengés és az asszertív unilateralizmus fokozódóban van, a nemzetközi szabályalapú rendszert kihívások érik. Annak is szemtanúi vagyunk, hogy megkérdőjeleződnek az EU közös értékei, mi több, az egyik tagállam a közösség elhagyására készül.”
„Meg kell óvni az európai integráció sarokköveit, a békét, a biztonságot, a stabilitást, a demokráciát és a prosperitást” – írták.
Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai jövő csütörtökön Helsinkibe látogatnak, ahol a finn prioritásokról egyeztetnek.
A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest vesztett korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy az Európai Tanácsnak már saját elnöke van, a külügyi tanács üléseit pedig az elnöklő állam külügyminisztere helyett már az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.
Magyarország 2011 első felében töltötte be először az Európai Unió elnökségét, és 2024-ben kerül ismét sorra.
Ha hinni lehet a lap információjának Manfred Weber minden igyekezete kevés volt: Macron elnök ellenállása végzetesnek bizonyult, melybe állítólag Angela Merkel is elfogadott.
Nem Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje lesz az Európai Bizottság következő elnöke – erről állapodtak meg a konzervatív lap értesülése szerint az EU Oszakában, a G20-csúcstalálkozón tartózkodó állam-, illetve kormányfői.
Meg nem nevezett forrásra hivatkozva írja a lap, hogy az EU-tagállamok vezetői valamint az Európai Parlament a következő két napban egyeztetnek arról, hogy a Orbán Viktor réme, nevezetesen a szociáldemokraták csúcsjelöltje, a holland Frans Timmermanst jelöljék e a bizottság élére vagy esetleg az EPP jelöl másik személyt.
Azt nem tudni a kereszténydemokraták állítanak e új jelöltet. Weber környezetéből se megerősíteni, se cáfolni nem voltak hajlandóak a vereséget. Most aztán az a kérdés, hogy beállnak e a szociáldemokrata Timmermans mögé megmentve a „Spitzenkandidat-rendszert.
Három egyéb jelöltről is hallani. Elsősorban az EU Brexit-ügyi főtárgyalóját, Barniert, aki francia és élvezi Macron elnök támogatását, másodikként emlegetik a bolgár Krisztalina Georgievát, aki a Világbankot ügyvezetőként vezeti, és Andrej Plenkovic, horvát kormányfő is befutó lehet ebben a sokesélyes játszában.
Vasárnap a rendkívüli uniós csúcson tisztázni kellene minden személyi kérdést.
Macron, aki hangadónak tűnik az osakai egyeztetések során – holott a tárgyalásokon a lengyel Tusk elnököl – áttörést vár meg kell állapodniuk azok személyében, akiket az Európai Bizottság, az Európai Tanács élére, és az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pozíciójára javasolnak.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint közelebb a megoldás, egyben arra is figyelmeztet, hogy szükség esetén többségi alapon is meghozzák a döntést, a V4-ek és egyes balti államok ellenvéleménye mellett.
Tizenöt évvel az Unió nagyszabású bővítése után az EU még erőteljesebben érzi inkább úgy, hogy ez két fél Európa létezik, nem pedig egy egész.
Ezzel a nyugat-európaiak még mindig azokra a közép- és kelet-európai tagállamokra utalnak, amelyek 2004-ben vagy azt követően csatlakoztak, de még ennyi idő után sem váltak teljes mértékben „európaivá”.
„A közép- és kelet-európai országok egyre kevésbé képesek összhangban működni a nyugat demokráciájával, ilyen például Magyarország, amely semmilyen összhangot nem talál az EU status quo-val”.
Az EU nem volt felkészülve arra, hogy reagáljon a jogállamiság kelet-európai kihívásaira. Ma sincsen hatékony válasza azon országok megnyilvánulásaival szemben, amelyek elhagyva a demokrácia alapértékeit még populizmussal is súlyosbítja az egyébként is aggasztó tendenciákat.
A közép-európai populisták nagy része arra hivatkozik, hogy az EU a 2004 utáni csatlakozott államokat másodosztályú polgárként kezeli, és nem veszi komolyan őket.
Szóval, hogyan jutottunk ide? A felelősség egy részét ésszerűen meg lehet állapítani a csatlakozó államok hozzáállását tekintve.
Számos kormányzatuk az EU-csatlakozás után megállt a demokratizálódásban, a harmonizálási jogszabályalkotásban; kényelmes társutasokká váltak, nem haladtak tovább a megkezdett úton. Mindez elkerülhetetlenül politikai és gazdasági visszaeséshez vezetett. Pontosan ezek a kormányok szólaltak fel a leghangosabban ellenkezve a menedékkérők kötelező befogadási kvótái ellen a migrációs válság idején. Méghozzá helyenként olyan hangnemben, amely a rasszizmus jól ismert, bevett nyelvezetét használta.
Ebben a „régebbi”, demokratikus hagyományok szempontjából jobban beágyazott EU-tagok is hibásak.
A korábbi bővítési körökben az osztrák, spanyol vagy portugál diplomatákat az idősebb államok „patronálták”, megtanították nekik az unió működési elveit. Ez azonban nem történt meg sem 2004-ben, sem azt követően. A volt szocialista országoknak időre van szükségük, amíg elfogadják a tényt, hogy a jogállam az EU alapvető építőköve. Néhány új tagállam hamar megszokta az uniós szabályok és politikák közös írásbeli nehézségeit, mások kevésbé. Figyelembe véve a meredek tanulási görbét, aligha meglepő, hogy a rájuk váró feladatokat néhányan alárendelt helyzetnek érzékelik, és végül ők kezdeményezték a mostani „lázadást”.
Visszatekintve könnyű látni, hogy mindkét fél alábecsülte, miszerint a 2004-es bővítési folyamat mennyire különbözik a korábbi folyamattól. A múltban a bővítés főként az azonos politikai blokk országainak behozatalára irányult – az emberek gyakran utaztak egymás országaiba, egymás hagyományait és történeteit olyan alaposan ismerték, amely egyszerűen nem igaz a korábbi szovjet blokk államaira.
A keleti-nyugati kapcsolatok elmélyülésének még mindig elsődleges visszatartó eleme az ismerethiány kezelése, amely, mint kiderült, generációs projekt lesz.
A nyugati tagállamok inkább hajlamosak a türelemre, a közös alapok keresésére és a kompromisszumok megkötésére, lévén, hogy egyazon család tagjairól van szó.
A sok félreértés oka, hogy a keleti-nyugati szakadék nem kapott sokkal következetesebb megoldási eszköztárat, mint a többi EU-választóvonal – például a nagy és a kis országok között, vagy Észak és Dél között. Egyszerűen kevésbé érthető, mivel a két fél nem ismeri egymást.
A jó hír az, hogy a károk helyreállítására most komoly szándék mutatkozik. Bár valószínű, hogy túl késő a csatlakozás után 15 évvel a patronálás fogalmával előhozakodni, viszont hasonló hatás érhető el a „ikerintézményekkel”. Olyan intézményi kereteket kell létrehozni ahol az érdekek átfedik egymást. Jelenleg a régebbi EU-tagok túlságosan könnyen állíthatják azt, hogy a közép-európaiak inkább blokkolják, mintsem elősegítenék közös politikák megvalósítását.
Az EU reméli, hogy a keleti-nyugati viszony javításával képes túlélni, megoldani a válságot, vagyis azokat az erőket is konszolidálni, amelyek jelenleg inkább megpróbálják az Uniót széttépni.
Politico/Tomáš Valášek a Carnegie Europe gondolkodó tanszékének igazgatója
A németek a legnagyobb felvevői a ruhaimportnak, amelynek fő szállítója Kína. A nem meglepő adat mellett azért érdekes, hogy számottevő kivitel is zajlik az EU-ból, bár háromnegyede a többi tagállamba kerül.
Tavaly 166 milliárd euró (53 ezer milliárd forint, több, mint a teljes magyar éves GDP) értékű ruha érkezett az EU-ba, amelynek 51 százaléka a közösségen kívülről származott – derül ki az Eurostat friss adatsorából. Ez öt év alatt 25 százalékos növekedés.
A németek veszik…
Noha a közvélekedés szerint a fejlett gazdaságokban jobbadán már kipusztult a ruházati ipar, a számok mégis azt mutatják, hogy nem így van. Tavaly 116 milliárd euró (37 ezer milliárd forint) értékben exportáltak ilyen cikkeket az unióból, de ennek 77 százaléka egymás közt talált vevőre. Itt 2013 óta 36 százalék a kivitel gyarapodása.
Az EU-n kívüli ruházati import első számú felvevőpiaca Németország, 2018-ban 17 millió euró értékben. Vagyis
több, mint minden ötödik eurónyi ruhatermék a közösség vezető gazdaságába került.
Őket követi Nagy-Britannia (15 százalék), Spanyolország (14) és Franciaország (12 százalék).
… a kínaiak szállítják
A nem uniós országokból érkező ruhák importja – nem meglepően – főként Kínából származott (27 milliárd euró, a behozatal 32 százaléka). Jóval lemaradva Banglades (19 százalék), Törökország (12), India (6), Kambodzsa (5), Vietnám (4), Marokkó és Pakisztán (egyaránt 3 százalék).
Az EU-s ruhaexport tehát javarészt „házon belül” zajlik. Az ezen kívüli export mezőnyét Olaszország vezeti, amely a közösségen kívüli kivitel 36 százalékát mondhatta magáénak tavaly (miközben a behozatali rangsor vége felé található 9 százalékkal). Ennek kevesebb, mint fele a németeké és a spanyoloké, a franciáké már csak 12 százalék.
Az EU-ról szokás azt mondani, hogy ha állathoz hasonlítanák, vagy a fejőstehén, vagy a bűnbak kerülne szóba először. Előbbi azt is jelenti, hogy keveseknek jut eszébe, hogy az ő saját pénzét is költi az EU, és ezért épp olyan fontos ezt a pénzt jól, mint amilyen fontos belőle minél többet és minél gyorsabban elkölteni. Ugyanakkor az EU strukturális alapjainak elköltését 80%-ban a tagállami hatóságok bonyolítják le és ellenőrzik, akik utóbbiban érdekeltebbek.
A csalás és a szabálytalan felhasználás nyomán ugyan vissza kell fizetni a helytelenül elköltött összegeket, de ezek az adott országban újra felhasználhatóak. Ez logikus egyrészről, mert az ország nem veszít azon, ha hatóságai csalást vagy szabálytalanságot fedeznek fel, de ha ugyanezek a hatóságok fedezik a szabálytalankodókat vagy csalókat, azon sem veszítenek. Végül pedig, jelenleg csak a tagállamoknak van módja bűnügyi vizsgálatot lefolytatni és csak a tagállami vádhatóságok citálhatják bíróság elé az elkövetőket. Ezeknek a hatóságoknak pedig nem mindig prioritás az uniós pénzekkel elkövetett csalások vizsgálata és elítéltetése. Az OLAF ezirányú ajánlásainak kevesebb mint fele nyomán indulnak vizsgálatok. Ahol pedig a bíróságok erős állami befolyás alatt állnak, ott nagy annak a kockázata, hogy végül nem ítélik el a vétkeseket.
Az EU pénzügyi érdekeinek védelme nagyrészt az EU intézményeire hárul, pedig a tagállamok adófizetőinek pénzéről van szó. A Bizottság ellenőrzési mechanizmusai, az Európai Számvevőszék és az EU Csalás elleni hivatala, az OLAF mellett most két további megoldás van kialakulóban.
Az Európai Ügyészségről sokat lehet mostanában hallani
Végül önkéntes, úgynevezett „megerősített együttműködés” formájában alakul meg 2020-ig, és az egyes országokban végzett tevékenységének végrehajtói az adott országból delegált szakemberek lesznek az ország bűnüldöző hatóságainak támogatásával. Az Európai Ügyészség tehát már elkövetett cselekmények szankcionálását hivatott megerősíteni, olyan mértékben, ahogy a létrehozó tagállamok hajlandóak voltak megengedni.
A másik folyamatban lévő kezdeményezés az ú.n. Jogállamisági mechanizmus, amelynek szempontunkból érdekes eleme a bíróságok, illetve általában az igazságügyi rendszer függetlensége. A szankció itt akár előzetesnek is nevezhető: amennyiben egy tagállam igazságügyi rendszere nem alkalmas az EU-pénzek elcsalóinak hatékony szankcionálására, akkor csökkentik a strukturális alapoknak az adott ország rendelkezésére álló összegét. Itt csak egy kockázatra hívnám fel a figyelmet: az EU az országot bünteti a vétkesek helyett, és ezáltal mind imázsa, mind a felzárkóztatás célja csorbát szenved.
Sokkal hatékonyabb lehetne a megelőzés
Az EU saját költései területén már létezik az előzetes ellenőrzés. Az előzetesen ellenőrzendő tranzakciókat kockázatelemzés alapján választják ki, ez az ellenőrzésre fordított többletforrások hatékony felhasználását biztosítja. Miután ehhez jogosultságok is szükségesek a források mellett, csak állampolgári nyomás kényszerítheti ezt ki. Ennek többféle módja van, nem a legkönnyebb, de a legkomolyabb jogi következményekkel járó az Európai Állampolgári Kezdeményezés. Nemrég indult is egy, amely erre irányul.
Ha egy kezdeményezés eléri a legalább 1 millió aláírást (ebből legalább hét országban egy, az ország méretétől függő minimumot), a szervezőknek lehetőségük nyílik arra, hogy az Európai Parlamentben, közmeghallgatás keretében ismertessék a kezdeményezésüket, az Európai Bizottság pedig megfogalmazza és megindokolja, hogy az “Állítsuk meg az EU-s pénzek elcsalását” polgári kezdeményezésre válaszul milyen intézkedésekre fog javaslatot tenni.
Az aláírások gyűjtéséhez az Európai Bizottság egy biztonságos (a hoszting országának információbiztonsági hatósága által tanúsított) onlájn rendszert bocsát rendelkezésre. Az oldal itt található. A rendszer előnye, hogy lakóhelytől függetlenül minden európai állampolgár alá tudja írni, ki kell választani azt az országot, ahol élnek vagy amelynek állampolgárai (a szabályok országonként eltérőek) megadni az adatokat, és ez egy újabb szavazat az erős Unió mellett.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
