500 milliárd eurós mentőcsomagban állapodtak meg az eurozóna pénzügyminiszterei – kétnapos maratoni vita után. Ennél sokkal többet vártak a koronavírus által leginkább sújtott tagállamok: Olaszország, Spanyolország és Franciaország. Az Európai Központi Bank szerint is legkevesebb 1500 milliárd eurós mentőcsomagra lenne szükség.
Nincs koronavírus kötvény
A legnehezebb helyzetben levő eurozóna tagok mint Olaszország, Spanyolország , Franciaország és Görögország olyan euró kötvénycsomag kibocsátását követelték, amely jelezte volna, hogy Németország és a többi jobb helyzetben levő állam garanciát vállal az ő adósságaikért is. Ettől Németországban elzárkóztak, mert ily módon romlana Németország megítélése a nemzetközi piacokon.
„Szűkülne ezzel a cselekvési mozgásterünk!”
– hangsúlyozta Marcus Söder. Bajorország miniszterelnöke vállalta magára a német elit érdekeinek nyílt képviseletét. Merkel kancellár viszont azt hangsúlyozta: Németországnak érdeke, hogy egész Európa megerősödve kerüljön ki a válságból. Németország mentőcsomagja majdnem kétszer akkora mint az az 500 milliárd eurós mentőcsomag, melyet megszavaztak a nehéz helyzetben levő eurozóna tagok támogatására.
Az Európai Unió eddig 2000 milliárd forintos támogatást nyújtott hazánknak a járvány és a válság kezeléséhez, most azonban egy újabb, ennél is nagyobb európai segítség körvonalazódik. – Jelentette ki a Demokratikus Koalíció képviselője Dobrev Klára, az EP alelnöke.
Az EU foglalkoztatásért felelős biztosa az Európai Munkahelyvédelmi Alap létrehozására tett javaslatot. Erre az EU 100 milliárd eurót szán, ebből lehetne megvédeni a magyarok munkahelyeit és pótolni a kieső fizetésüket.
A Demokratikus Koalíció támogatja az európai polgárok, köztük a magyarok fizetésének pótlására javasolt európai intézkedéseket. Nekünk, magyaroknak is jár, hogy járvány idején ne bocsássanak el senkit, hogy ne maradjon senki fizetés nélkül. A DK szerint ha Orbán Viktornak egy kicsit is fontos Magyarország és a magyarok élete, akkor támogatnia kell az uniós javaslatot, hogy a bajba került magyar dolgozók európai segítséggel jussanak fizetéshez. Ez lenne a minimum azok után, hogy ma az Orbán-kormány az egyetlen Európában, amely egyáltalán nem pótolta az emberek kiesett fizetéseit. Ha már Orbán és a kormánya nem segített, legalább hagyja, hogy az EU segítsen!
Az Európai Unió tagállamai arra törekszenek, hogy maximális készletekkel rendelkezzenek a korona vírus elleni háborúban, ezért több ország leállította az exportot. Németország tiltja a kivitelt, Franciaország kormányzati ellenőrzés alá helyezte a cégeket, Itáliában engedélyt kell kérni az exporthoz.
Miközben sok államnak érvényes szerződése van maszkok és egyéb védőfelszerelések behozatalára sok ország tiltja vagy engedélyhez köti az exportot! Erre mutatott rá Belgium egészségügyi minisztere amikor az uniós miniszterek vésztanácskozást tartottak. Ausztria, a balti államok és Luxemburg sietett csatlakozni.
„Hiány esetében kötelező a szolidaritás!”
Ezt hangsúlyozta Hollandia egészségügyi minisztere. Elvben mindenki egyetértett, de a gyakorlat mást mutat: a nemzeti szempontok elsőbbséget élveznek! Érdekes módon indokolta a nemzeti önzést Jens Spahn német egészségügyi miniszter: „jelenleg a maszkok a piacon nem oda kerülnek, ahol a leginkább szükség lenne rájuk! Az kap maszkot, aki a legtöbbet fizet érte! Ezért Németország kezdeményezte az uniós export leállítását. Amíg ez bekövetkezik, addig életbe léptettük a német export tilalmat!”
Lesznek azért kivételek – mondta Németország egészségügyi minisztere. „Egyéni kérések alapján továbbra is exportálunk maszkokat, természetesen elsősorban a szomszédos államokba!” – mondta Jens Spahn egészségügyi miniszter.
Óriási a túlkereslet
Erre hívta fel a figyelmet Thierry Breton uniós biztos, akihez az ipar ügyei tartoznak. A napokban összehív egy tanácskozást, hogy megvitassa a gyártó cégekkel: hogy lehetne gyorsan növelni az exponenciálisan növekvő kereslet kielégítését?! Mindenki az eddiginél gyorsabb reakciót sürgetett. A németek, görögök és portugálok azt indítványozták, hogy jöjjön létre egy olyan uniós platform, amely azonnal közölné minden tagállam intézkedéseit a korona vírus elleni háborúban. Jelenleg ugyanis nincs idő a koordinációra, mert olyan gyorsan tör előre a korona vírus járvány Európában.
Több pénz kell az Európai Unió ambiciózus céljainak az eléréséhez, ha globálisan versenyképes uniót akarunk!
Ez Lengyelország álláspontja, melyet Mazowiecki miniszterelnök kifejtett a sikertelen 30 órás maratoni vitában a 2021-2027-es költségvetésről. Megírta olvasói levélben a londoni Financial Timesnak is, hogy mit gondol erről. Legutóbb pedig a Facebook oldalán ismertette álláspontját , mely nem igazán meglepő hiszen Lengyelország a legnagyobb haszonélvezője az uniós alapoknak.
„Vessünk véget annak, hogy megosztottak legyünk fukar és nagyvonalú tagállamok, Európáért lelkesedő és euroszkeptikus országok között. Eurorealistáknak kell lennünk egy ambiciózus Európa érdekben”! – ezt írta a Facebookon Lengyelország miniszterelnöke.
Ez szépen hangzik, de mit jelent a valóságban? A befizető országok ugyanis nem akarnak többet befizetni pedig Nagy Britannia távozásával lyuk maradt a költségvetésben. Nekik Morawiecki miniszterelnök azt üzente a Financial Timesban, hogy nagyon is szépen profitálnak a szegényebb uniós államok piacaiból, így végső soron igen jól jártak, mert a nyugatiak többet nyertek mint amennyit visszafizettek.
Morawiecki kormányfő arra utal, hogy a fejlettebb nyugati rész beruházásai több profitot hoznak mint amennyit azután a gazdagabb befizető államok uniós támogatásként a keleti szegényebb résznek nyújtanak.
„A különbségtétel nettó befizetők és nettó haszonélvezők között ezért igazságtalan!”
Ez a fő érve Lengyelország kormányfőjének, aki minél nagyobb uniós költségvetést szeretne – Magyarországgal és több más tagállammal együtt.
A Financial Timesban a lengyel kormányfő a visegrádi négyek példáján keresztül mutatja meg, hogy mire gondol valójában.
„2010 és 2016 között a négy visegrádi állam a GDP-je 1,5-4%-át kapta meg uniós támogatásként. Ebben az időszakban osztalékban és más formában az Európai Unió 15 állama, amely 2004 előtt is tag volt, a GDP-jük 4-8%-át vonták ki ebből a térségből.”
A visegrádi országok hatalmas export piacot jelentettek a többieknek. „2007 és 2013 között 96 milliárd euró plusz exportot jelentettek a nyugati országoknak a visegrádi államok, melyeket a kohéziós alapokból támogattak.”
A lengyel kormányfő utal arra is, hogy a brüsszeli bizottság elnökasszonya, Ursula von der Leyen egy globálisan versenyképes Európai Uniót akar. Ez pénz nélkül nem megy! – hangsúlyozza Morawiecki miniszterelnök.
Vasárnap a lengyel kormány szóvivője megerősítette : kitartanak amellett, hogy több pénz kell az uniós mezőgazdasági és kohéziós alapba! Piotr Müller kormányszóvivő határozottan megismételte a lengyel álláspontot: „azért nincs megállapodás a költségvetésről, mert mi 17 tagállammal együtt magasabb előirányzatokat akarunk vagyis a nyugat-európai országoknak többet kellene befizetniük az Európai Unió kasszájába!”
Hazaárulás vagy hazafias tett az uniós forrásokat a jogállamisághoz kötni? Ne siessenek a válasszal, mert messze nem olyan egyszerű, mint az elsőre tűnik! Sőt, a jobboldali véleményhuszárokat és kormányzati kommunikációs inasokat is óvom attól, hogy zsigerből a hazaárulással tegyék egyenlővé a Magyarországnak járó források visszatartását, hiszen Orbán Viktor 2006-ban (akkor még ellenzéki pártvezetőként) maga követelte ugyanezt a néppárti frakció előtt szónokolva.
Lassan tehát a testtel és óvatosan a minősítésekkel, mert hamar saját vezérükre hullhat vissza. A kérdést pedig nem véletlenül teszem fel, hiszen jelenleg is zajlik a következő hétéves uniós költségvetés előkészítése. Az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács új elnöke, a belga Charles Michel a napokban egy olyan új javaslattal állt elő, amely ugyan egy fokkal előnyösebb Magyarország számára: a kohéziós források borítékja például vastagabb lehet a korábban javasoltnál, de így is komoly veszteségeket szenvedünk el a NER politikája miatt.
Orbán Viktor annak persze részben örülhet, hogy az uniós kifizetéseket az EiT elnöke úgy kötné a jogállamiság tiszteletben tartásához, hogy nem a források blokkolásának feloldásához, hanem eleve a kifizetések felfüggesztésének elrendeléséhez kellene minősített többség a Tanácsban. Az állam- és kormányfők most csütörtökön ülnek össze Brüsszelben, hogy többek között erről is tárgyaljanak.
Szeretném világossá tenni, hogy nem fogok megszavazni olyan hétéves költségvetést, amely kibúvót ad a renitens kormányoknak; amely megtűri és hagyja, hogy például a fideszes oligarcha-kormány szétlopja és saját céljaira fordítsa a magyar embereknek járó uniós forrásokat. Egyelőre sikerrel megküzdöttünk azért, hogy az eredeti költségvetési javaslattól eltérő módon jóval több – bár személyes véleményem szerint még így sem elégséges – fejlesztési forrás jusson, például Magyarország számára. Ebben az Európai Parlament progresszív többsége – a szociáldemokraták, a néppártiak, a zöldek és a liberálisok – közösen léptek fel, világossá téve az Európai Tanács vezetője felé: abszolút többségünkkel meg fogjuk vétózni a büdzsét, ha bizonyos feltételek nem teljesülnek, így például a kohéziós források érdemi növelése.
A jogállamisági kritérium és az azzal kapcsolatos mechanizmus szintén elengedhetetlen, hiszen rendszerszintű az európai értékek fenyegetése és az uniós források ellopása.
Nekem a magyar emberek érdekeit kell képviselnem, ezért meg kell védenem minden egyes eurocentet, amely nem a magyar emberek életének javítását szolgálja, hanem a Fidesz családi maffiájának kasszájában köt ki. Olyan mechanizmusokat kell, hogy találjon az Unió, amely a korrupt kormányzatokat megkerülve, közvetlenül biztosít forrásokat. A Fidesz hiába vagdalkozik a jogállamisági kitétel ellen, nagyon egyszerű a probléma megoldása: tessék visszatérni a tisztesség talajára, betartani a jogállami normákat és beszüntetni a rendszerszintű állami korrupciót.
A Fidesz legjobban tenné, ha haladéktalanul csatlakozna az Európai Ügyészség intézményéhez, ezzel is bizonyítva elhivatottságát az átláthatóság és az uniós közpénzek tisztességes felhasználása iránt. Ilyen egyszerű.
Mi a Fidesz helyett is megküzdünk a Magyarországnak járó források növeléséért, az viszont egyedül a Fideszen múlik, hogy ezek lehívását blokkolni fogják-e a jövőben. Nekem nincs és nem is lehet más lehetőségem, mint a rendelkezésemre álló eszközökkel biztosítani, hogy a magyar embereknek járó fejlesztési források ne tűnjenek el útközben a kormányzati közpénzszivattyúban.
A címben szereplő kérdésre tehát a válasz csak egy lehet. Az uniós források kifizetésének esetleges felfüggesztése nem hazaárulás, sokkal inkább hazafias tett, hiszen ezzel megakadályozható, hogy a magyar embereknek járó közpénz egy korrupt állami maffiaszervezet kezébe kerüljön.
Egy tisztességes és józan világban épp az merítené ki a hazaárulás fogalmát, ha a haza javát szolgáló támogatásokat tudatosan ellopják. Óvatosan tehát a szavakkal! Főleg azoknak, akik visszaélve hatalmi pozíciójukkal évek óta könyékig túrnak a közösség vagyonában.
Az Európai Unió az ENSZ-ben egységesen lép fel általában, ezért a többi 26 tagállam diplomatáit módfelett idegesíti, hogy Magyarország kiénekel a kórusból! Megakadályozza az egységes álláspont kialakítását például az izraeli-palesztin vitában.
Trump elnök közel-keleti béketervét, mely igencsak kedvez Netanjahu miniszterelnöknek, az Európai Unió elveti mint nem reális megoldást, amely figyelmen kívül hagyja a palesztinok érdekeit. Orbán Viktor miniszterelnök viszont nagyon fontosnak tartja, hogy ne menjen szembe sem Trump elnökkel sem pedig Netanjahuval ebben az ügyben. Különösen azért nem, mert Benjamin Netanjahu kulcsszerepet játszott abban, hogy végül az Egyesült Államok elnöke fogadja Orbán Viktort, aki nagyon fontosnak tartotta ezt a találkozást.
A magyar külön út nagyon szúrja a többi uniós diplomata szemét, de az ENSZ-ben a magyar diplomaták hangsúlyozzák: egyértelmű utasítást kaptak arra, hogy blokkolják a közös európai álláspont kialakítását ebben az ügyben! – írja a francia közszolgálati portál, az RFI. Az eredmény? Az uniós nagykövet nem beszélhet New Yorkban. Helyette az egyik tagállam nagykövete adja elő az EU mínusz Magyarország álláspontot. Legutóbb ez a portugál nagykövet volt.
Mit szól ehhez Josep Borrell?
Az EU külügyi főképviselője csak decemberben vette át a hivatalát. Volt fontosabb dolga is mint ezzel foglalkozni. A 26 tagállam diplomatái viszont úgy vélik: Josep Borrellnek kellene nyomást gyakorolnia Orbán Viktor miniszterelnökre annak érdekében, hogy az EU végre egységes álláspontot képviselhessen. Addig a magyar kormányfő kedvenc szerepében tündöklik: messze fontosabb szerepet játszik mint amit Magyarország méretei sejtetnek a világpolitikában. Egyidejűleg pedig elmondja az amerikai és az izraeli diplomáciának , hogy értük harcol az európaiakkal szemben. A hazai közvéleményt pedig megörvendeztetheti a szuverenista álláspont újabb sikerével, amelynek értelme ugyan nincs, de szimbólumnak megteszi…
Jól megmutatta a brexit kampány, hogy hova vezethet el hazugságokon és csúsztatásokon alapuló politikai folyamat a demokráciában – hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki a brit kilépés kapcsán az uniós reformok fontosságáról beszélt.
Az Európai Uniónak versenyképesnek kell lennie az Egyesült Államokkal és Kínával, ezért nem kevesebb hanem több Európára van szükség – jelentette ki a liberális francia elnök.
Nem lehet egyszerre kint és bent is lenni
Erre figyelmeztette Nagy Britanniát és mindazokat, akik szeretnék élvezni az Európai Unió előnyeit anélkül, hogy részt vállalnának a problémák megoldásából. A britek ugyanis szeretnék megőrizni a nagy 500 milliós piac előnyeit, de nem akarnak befizetni a közös kasszába és nem kívánják betartani az uniós szabályokat. A britek kiléptek, tehát nem illetik meg őket az uniós jogok sem! – hangsúlyozta Macron elnök.
Ebben az évben tárgyalások folynak London és Brüsszel között arról, hogy miképp szabályozzák az Európai Unió és Nagy Britannia viszonyát. Macron kemény kijelentései azt mutatják, hogy az Európai Unió példát akar statuálni: meg akarja mutatni mindenkinek, hogy a kilépés nem jó üzlet. Boris Johnson azt ígérte választóinak, hogy előnyös egyezményt harcol ki Brüsszelben miközben szabadkereskedelmi szerződést köt az Egyesült Államokkal. Gazdasági fellendülést ígért a brit polgároknak, de ezt nehéz lesz betartania. Közben pedig Skóciában és Észak Írországban felerősödtek a hangok: inkább az Egyesült Királyságból lépjünk ki mint az Európai Unióból!…
Legkevesebb 1,6 millió fontot – mintegy 640 millió forintot – keresett Őfelségének az a miniszterelnöke, aki megrendezte a brexit népszavazást 2016-ban. David Cameron híve volt Nagy Britannia uniós tagságának, de meg akarta zsarolni Brüsszelt. Túlságosan is jól sikerült.
A népszavazás Nagy Britannia kilépése mellett döntött. A legutóbbi választáson pedig Boris Johnson kormányfő arra kapott felhatalmazást, hogy hajtsa is végre a kilépést. Január 31-e volt Nagy Britannia tagságának utolsó napja. Idén még folynak a tárgyalások, de az év végén formálisan is befejeződik az Egyesült Királyság uniós kalandja – akár meg tudnak állapodni az együttműködés új formájáról Brüsszellel akár nem.
David Cameron egy óra alatt 120 ezer fontot keresett
A most közzétett adatok szerint Nagy Britannia ex miniszterelnöke 4,8 millió forintos órabért kapott New Yorkban amikor ott a pénzügyi világ vezetőit tájékoztatta. David Cameron pechére pont aznap tették közzé cégének adatait amikor Nagy Britannia elbúcsúzott az Európai Uniótól. A brit polgárok távolról sem jártak olyan jól mint David Cameron: életszínvonaluk stagnált és most úgy érzik, hogy a semmibe ugranak.
A skótok maradni szeretnének
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Skóciában a megkérdezettek 51%-a inkább az Egyesült Királyságból lépne ki mint az Európai Unióból. Nicola Sturgeon asszony, Skócia főminisztere új népszavazást sürget a függetlenségről mondván: amikor azt a skótok korábban leszavazták, akkor még szó sem volt brexitről. A skót parlament felszólította Boris Johnson miniszterelnököt, hogy jelöljön ki időpontot a népszavazásra. Boris Johnsonnak esze ágában sincs ilyesmit kockáztatni, de előbb vagy utóbb kezdeni kell valamit a skót problémával, mely azzal fenyeget, hogy az Egyesült Királyság éppúgy bomlásnak indulhat mint az Európai Unió.
Péntek este tizenegykor London elbúcsúzott az EU-tól. Ez még a maradni akarók közül is sokaknak fellélegzés, mert vége a kötélhúzásnak. A neheze azonban csak ezután jön, mert 11 hónap alatt kellene megállapodni olyan kétoldalú szerződésről, amelyet évek alatt szoktak tudni kidolgozni. A „kemény” Brexit tehát koránt sincs kizárva, ahogy „Kis”-Britannia se.
Negyvenhét év után este tizenegykor, itteni idő szerint éjfélkor Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból. Az ezt rögzítő határozatot csütörtökön írta alá a kormányokat képviselő Európai Tanács, azután, hogy az EU és az Egyesült Királyság január 24-én aláírta a megállapodást, az Európai Parlament pedig szerdán, brüsszeli kétnapos plenáris ülésén tartott szavazásán jóváhagyta.
Szívszorítóak azok a képek, amelyek a brit képviselők búcsújával járó EP-ülésen készültek a maradáspártiakról.
Forrás: EP, Thierry Roge
Sokak valószínűleg ekkor döbbentek rá arra, hogy vége. Lezárult egy korszak, ami után teljes a bizonytalanság.
Forrás: EP, Thierry Roge
Természetesen voltak olyanok is, aki örültek annak, hogy elvesztették munkájukat az EP-ben. Ők a brexiterek, akik arra tették fel karrierjüket, hogy kiviszik az országot Európából.
Forrás: EP
Akárhogyan történt is,
a kilépés három évi szenvedés végére tesz pontot.
A 2016 nyári népszavazáson szűk, 52 százalékos többségre tettek szert a Brexit hívei, elsősorban a vidéki, észak-nyugati Britannia lakossága. Azóta parlamenti szavazások sora élezte a helyzetet. Theresa May háromszor se tudta átvinni a parlamenten a 2018 novemberében az EU-val aláírt kilépési megállapodást, de
a többség azt is megtiltotta, hogy egyezség nélkül hagyják el a közösséget.
May végül belebukott ebbe, utódjának, Boris Johnsonnak pedig tavaly decemberben előre hozott választás kellett ahhoz, hogy a patthelyzet kimozduljon valamerre. Az elfáradt ország végül jelentős többséget szavazott meg a konzervatívoknak, akik új szerződést alkudtak ki az EU-val.
Átmeneti idő kezdődik, de meddig?
Éjféltől tehát az Egyesült Királyság nem része az EU tagállama, hanem unión kívüli országnak tekintendő. A megállapodás hivatalosan biztosítja az Egyesült Királyság rendezett kilépését az unióból. Kiterjed a polgárok jogaira, a pénzügyi elszámolásra, az átmeneti időszakra, az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyvre, a Ciprusról, illetve a Gibraltárról szóló jegyzőkönyvre, valamint a kiválással kapcsolatos egyéb kérdésekre.
A megállapodás hatálybalépésével december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődik. Ennek célja az, hogy hosszabb idő álljon a polgárok és a vállalkozások rendelkezésére az alkalmazkodáshoz. Britannia képviselői elhagyják az Európai Parlamentet és az uniós intézményeket, és semmilyen hatásuk se lesz az EU döntéseire, és egyelőre kötelesek alávetni magukat a közös jogszabályoknak, ráadásul továbbra is fizetniük kell a közös költségvetésbe.
Az átmeneti időszak alatt
megállapodásra kell jutni a jövőbeni kapcsolatokról
olyan ügyekben, mint a kereskedelem szabályozása (a két fél közötti szabadkereskedelem), a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés, az adatvédelem, a gyógyszerekkel kapcsolatos szabályozási kérdések, a repülésbiztonság, a közúti árufuvarozás, a védelem- és biztonságpolitika vagy egyes halászati kérdések.
Az átmeneti időszak egy alkalommal – egy vagy legfeljebb két évvel – meghosszabbítható, ha erről a két fél július 1. előtt megállapodik. Ám
a hosszabbítást Boris Johnson miniszterelnök kizárta.
Már a korábbi választási kampányban azzal érvelt, hogy ezt meg akarja tiltani a kormánynak és a parlamentnek egyaránt, amit aztán el is fogadtatott az alsóházzal.
Ez teljesen érthetetlen, mert nem csak az EU figyelmeztetett arra, hogy ilyen átfogó szerződést képtelenség 11 hónap alatt elfogadni, hanem a gyakorlat is azt mutatja, hogy az efféle megállapodások évekig tartanak. Ráadásul az előkészítő lépések miatt a tényleges egyeztetések március előtt aligha kezdődhetnek el az EU és Britannia között.
A lényeg csak ezután jön
Mint írtuk, hivatalosan rendezett kilépést tesz lehetővé Britannia számára a megállapodás. Az igazság azonban az, hogy a meccs csak ezután kezdődik. A Johnson által kialkudott
keretmegállapodás csak az alapokat tette le a későbbi szerződéshez.
És ennek egyik sarokpontjának életképessége is rendkívül kétséges.
Az egyezség alapja az, hogy nem állíthatják vissza a fizikai határt a korona részét alkotó Észak-Írország és az EU-tag Írország között; ez a 22 évvel ezelőtti nagypénteki megállapodás része, lezárandó a több évtizedes belháborút. A Johnson-féle megoldás
a határt a tengerre vinné Észak-Írország és Nagy-Britannia közé.
A harmadik országokból Észak-Írországba érkező termékekre a brit vámok vonatkoznak, az EU-ba, tehát Írországba menőkre viszont az uniós tarifa. Az árukra vonatkozó áfa-szabály pedig érvényben marad Észak-Írországban. Vannak még előírások állat- és közegészségügyi területeken is, valamint az északír parlament később szavazhat az uniós jog alkalmazásának fenntartásáról.
Jelenleg
„csak” azt nem tudjuk, mi lesz a majdani szabadkereskedelmi egyezményben.
Az egyik a kanadai modell lehetne, amelynek alapján mennyiségi kvótákat és vámokat állapítanának meg, illetve legalábbis az áruk esetében kölcsönös hozzáférést kapnának az EU-val egymás piacához (ezt egyébként hét évig tárgyalta az EU és Kanada, Japánnal és Dél-Koreával is 2-4 évig). A másik lehetőség a „norvég minta”, amelyben benne maradnának az egységes piacban. Ez azonban a brexiterek rémálma, mert lényegében kilúgozná a kilépést: fenn kell tartani a tőke, a munkaerő, a szolgáltatások és az áruk szabad áramlását, befizetési kötelezettségük lenne a közösbe, és az EU jogát se hajíthatnák el. Vagyis úgy mennének, hogy ténylegesen maradnának az EU-ban.
A kanadai modell (vagy más megoldás) esetében azonban az EU számára fennáll a veszélye annak, hogy Britannia szabadon alakítja azon szabályait például adókban, támogatásokban, szabványokban, a szociális és a munkajogi előírásokban, amelyekkel egyoldalú előnyt szerezne a közösséggel szemben.
Ez utóbbira példa Johnsonék azon terve, amely szerint a jövőben az EU-ból érkező munkavállalókra az ausztrál típusú pontrendszert léptetnék életbe, bizonyos csoportokat kizárva a munkavállalásból. Erről az EU-ban máris közölték, hogy nem fogadják el.
Mégis a semmibe hullanak?
Ahogyan az az Európai Parlament honlapján is olvasható, olyan társulási megállapodást tart célravezetőnek, amely négy pillérre támaszkodna: kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok, belső biztonság, külügyi és biztonsági együttműködés, tematikus együttműködés például a kutatásban vagy innovatív projektekben.
Guy Verhofstadt, a liberális frakció vezetője, egyébként a kilépési megállapodás EP-beli ügygazdája az ősszel több nyilatkozatban plasztikusan fogalmazta meg álláspontjukat. Eszerint „nem vagyunk hülyék”, megvédjük vállalkozásainkat, gazdaságunkat és egységes piacunkat.
Más szóval, az EU számára az idézett négy alapelv egy csomagot alkot, amiből nem enged szemezgetni – ezt egyébként már korábban, a Theresa May-féle tárgyalásokon világossá tették. Vagyis ha Britannia vámok és kvóták nélküli együttműködést akar, annak ára van.
Ha ezekben a kérdésekben nem tudnak dűlőre jutni, akkor belátható időn belül
előáll az a helyzet, hogy Nagy-Britannia mégis csak megegyezés nélkül lép ki az EU-ból.
Jelenleg annyi biztos, hogy már az átmeneti időben is az Egyesült Királyságban lakó európaiak folytathatják tanulmányaikat, dolgozhatnak, ellátásokat kaphatnak és családjukat kivihetik maguk után. Ugyanez vonatkozik az Európában élő 1,2 millió britre. Az uniós polgárok tartós letelepedést kérelmezhetnek a következő időszakban.
Kis-Britannia veszélye
A brit kormány számára azonban nem csak, a jelenlegi ismeretek szerint, megoldhatatlannak látszó gazdasági-kereskedelmi megállapodás tűnik kemény diónak. Ennél sokkal rázósabb a belső viszonyok várható átrendeződése. Kezdetben csak a skótok kezdtek el (ismét) mozgolódni. Hat éve ugyan tartottak népszavazást a Britanniában maradásról, amit 55 százalékban a maradók vittek el. Csakhogy ekkor még legfeljebb ígéret volt David Cameron akkori tory miniszterelnök részéről, hogy esetleg referendumot tartanak az EU-tagságról.
Amit aztán 2016-ban írt ki, hogy kifogja a szelet a brit politikai élet legnagyobb szélhámosa, Nigel Farage UKIP-jának vitorlájából – hogy aztán általános meglepetésre (alighanem Farage számára is) a hazugságokkal teletűzdelt kampány végén a többség, ha szűkösen is, de a kilépésre szavazott. Skóciában azonban 62 százalék a maradásra voksolt.
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök azóta sokszor hangoztatott érvelése szerint Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándékuk ellenére London „kirángassa” őket az EU-ból. Ennek megfelelően többször arról beszélt, hogy
nekilátnak a Britanniából kiválásról szóló népszavazás előkészítésének,
ami után visszavételüket kérik az EU-ba. Ehhez a londoni kormány hozzájárulása kell, amit Boris Johnson nemrég hivatalosan is elutasított. Arra hivatkozva, hogy a 2014-es referendum „egy teljes nemzedéknyi időre szólt”. Ami, az előzmények ismeretében, meglehetősen hamisan csengő érv, s kérdés, hogy meddig tud ellenállni London az esetleg még tovább erősödő skót közhangulatnak. (Azt most hagyjuk, hogy egy ilyen kiválás milyen próbatétel elé állítaná a nemzetközi közvéleményt az önálló Skócia elismeréséről.) Az utóbbi hónapokban pedig
egyre komolyabb az ír-északír egyesülés gondolata is,
amely szintén népszavazásba torkollhat. És a kicsiny Wales is mozgolódik, a közhangulat mintha ott is uniópártivá fordulna.
A meglehetősen előkészítetlennek látszó Brexit tehát könnyen elvezethet Nagy-Britannia széteséséhez. Ahhoz, hogy talán nem is túl sok idő elteltével Anglia egymaga marad.
„Magyarország elveszett” – ezzel a címmel közölt szokatlanul terjedelmes esszét a német liberális lap, és szerzőként Beda Magyart tüntette fel, akiről a bevezetőben közölte: ez álnév, amelyet a szerző, aki korábban a CEU-n dolgozott, azért választott, hogy védje magát és környezetét, de valódi személyazonossága a szerkesztőség számára ismert.
A szerző megállapítja: Magyarország öngyilkosságot követett el az EU ügyetlen segítségével, és a többi tehetetlen uniós tagállam szeme láttára. A demokrácia haláltánca úgy kezdődött, mint ahogyan az már egyszer lejátszódott a 20. században: az emberi jogok, sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége, a tudomány és a művészet a politika játékává lett, a tényeket a nemzeti identitás elleni támadássá értelmezik át, a gyűlölet és a törvénysértés morális imperatívusz.
A szélsőjobb eszmék újraéledéséről az EU is tehet, mert az unió a be nem avatkozás jelszavával pénzt szivattyúz az országba, és ezzel biztosítja egy olyan politikai vezető uralmát, aki elvesztette a kapcsolatát a valósággal.
Ezzel egyben hagyja, hogy az illető lerombolja az egész országot. Hideg polgárháború folyik, és okoz egyre megbékíthetetlenebb megosztottságot. Magyarország mai állapotában jelöltként sem jöhetne számításba az uniós csatlakozásra – írta a szerző, és ecsetelte a sajtó, az emberi jogok, az igazságszolgáltatás helyzetét, a kormánypropaganda működését, valamint azt, hogy választások ugyan még vannak, és szabadok, de egészen nyilvánvalóan nem tisztességesek.
Szánalmasnak nevezi a szerző a gazdaság helyzetét:
az uniós pénzekből és befektetésekből 4-5 német konszern tartja mesterségesen életben, és a közzétett adatok aligha felelnek meg a valóságnak.
Orbánnak a lefölözésen kívül nincs, és nem is volt felismerhető gazdasági terve – írta a szerző, és ismertette a gazdasági és a szegénységi adatokat. Az EU által Orbánnak átutalt heti 87 millió euró egyenesen 4-5 oligarcha zsebébe vándorol. Szól a cikk a gyülekezési szabadságot korlátozó törvényről, az állami televíziónál a télen történtekről és a közigazgatási bírósági rendszer bevezetéséről, amelyben az igazságszolgáltatás függetlenségének legvégét látja. Az ország a sajtó és a lakosság brutalizálását tekintve a harmincas évek szintjén van, csakhogy nincs baloldali mozgósítás, és – egyelőre – nincsenek napirenden a politikai gyilkosságok és letartóztatások, hacsak nem mégiscsak a kormány keze van néhány igen gyanús halálesetben – írta a szerző, és ismertette ezeket.
Orbán tevékenységének fő célja a társadalmat megosztó témák keresése, és ennek érdekében beterítette az országot a második világháború óta példátlan, fasisztoid gyűlöletkampányokkal, amelyekkel hosszabb ideje az Európai Unióból való távozást készíti elő arra az esetre, ha már nem igazán fizetődik ki számára asz uniós tagság.
Részletezi a cikk azt is, hogyan tették meg Soros Györgyöt fő ellenségképnek, és hogy milyen történelmi gyökerekhez nyúl vissza Orbán, amikor Soros, az EU és a gonosz erői – azaz a zsidók – ellen uszít. Részletesen szól a cikk a megosztottságról, arról, hogy a Fidesz és ezzel a szélsőjobb ideológia hívei az országra leselkedő halálos veszélynek tekintik a baloldali liberális címke alatt összefoglalható, heterogén és szétforgácsolódott ellenzéket, amelyhez ma már a szélsőjobb gyökerű, de időközben centristább és békülékenyebb módon fellépő Jobbik is tartozik. A Jobbik időközben rájött, hogy a Fidesztől jobbra már nem maradt levegő számára, hisz azt a teret a Fidesz tölti ki.
A társadalmi táborok között a jobboldal minden egyes győzelmével mélyült a szakadék, amelynek eredete a messze múltba nyúlik vissza, amikor az idegen megszállás a „mi” és a többiek közötti megkülönböztetés mentalitását segítette elő.
A másik oldalon álló árulók és a többiek ellen védekező „lázadók” közötti polarizálódás általános meglepetésre 1989 után új köntösben jelent meg: nem a demokráciáért tüntetők és a volt kommunisták, hanem a liberális és konzervatív erők között. Az egyik oldalon állnak a Horthyra hivatkozó „igaz magyarok”, akik mindenkit magyarellenesnek tekintenek, aki más véleményen van, mint ők; és ez nem csak a politikai ellenzékre vonatkozik, hanem a „baloldali liberális erőkre”, az LGBTQ közösségre, zsidókra, romákra, külföldiekre és „külföldbarát erőkre” is. Ugyanakkor a baloldal egyes részei is mélyítik a megosztottságot. A szerző itt is a történelmi gyökereket elemzi, majd megállapítja: a törvények figyelmen kívül hagyása a rafináltság jele és széles körben elfogadott, az állam kijátszása nem becstelenség, mi több, társadalmi elismertséget ad, különösen, ha az személyes előnyöket szül. Orbán és a Fidesz arisztokratikus magatartása a felsőbbrendűség érzésén nyugszik, hogy született magyarként őket nem kötik a törvények, és megbecsültségüket nem munkából és érdemekből szerzik. Vagyis: huszároknak érzik magukat, de úgy élnek, mint a betyárok.
A szerző hosszan és részletesen elemezte a Fidesz nyelvezetét, jelképeit és értékeit, és megállapítja:
a 2010-es választás óta a konzervativizmust elnyelte az orbánizmus, amelyet sem szabályok, sem törvények, sem erkölcsi parancsolatok nem tarthatnak fel.
Orbán illiberális gyűlöletretorikája villámsebesen terjedhetett, és módot adott arra, hogy jobbra tolja az EU-t, mert nagyon sokáig sem az EU, sem az Egyesült Államok, sem a nemzetközi szervezetek nem mondták fel az együttműködést a magyar kormánnyal. Csak nemrég szánta el magát az EPP a Fidesz tagságának felfüggesztésére, amelyet hazafelé diadalként propagál a kormány. A lépéssel az EPP tökéletes lehetőséget teremtett Orbánnak arra, hogy elhalaszthassa döntését, és kivárja az európai választás eredményét. Amennyiben megerősödnek a jobboldali pártok, Orbán ki fog lépni az EPP-ből, és a jobboldali tábor élére áll, ha nem, akkor a konzervativizmus megmentőjeként, újra megerősödve marad a pártcsaládban, de addig is belülről bomlasztja azt. Az általa okozott egész felfordulás azonban csak a figyelemelterelést szolgálja arról, hogy továbbra is zavartalanul sikkassza el a közpénzeket és kiélje hatalomvágyát. Nem szabad esetlegesnek tekinteni Orbán lépéseit, mert van bennük rendszer – írta a szerző, és beszámolt a CEU, valamint az MTA ügyéről, és ezek, valamint a közigazgatási bíróságok megalakításának példáján mutatta be Orbán Viktor „pávatánc” módszerét.
Rámutatott:
2018-ban Orbán belpolitikailag nem csak a választást nyerte meg, és terjeszthette ki hatalmát, propagandagépezete hatékonyságát, hanem a félelem, a gyűlölet és a verbális agresszió zavarba ejtő mértékét hozta létre.
Például sem a Soros elleni kampányai, sem beszédei nem kimondottan antiszemita töltésűek, de a magyar társadalom kulturális kontextusában félreérthetetlenül megjelenik az antiszemitizmus, és a világ szemet huny efelett – írta a szerző, és az antiszemitizmus fokozódását mutató ismert adatokat hozott fel.
A „Kiút Európa számára” című fejezetben az esszé megállapította: a világra látszólag nyitott Budapest vonzó felszíne alatt egy elvérző demokrácia romjai rejlenek, és ha netán sikerülne is Orbánt holnap elzavarni, akkor is legalább két-három generációnyi idő kellene ahhoz, hogy új életre keljen az a Magyarország, amelyet a szerző és kortársai még ismertek. Talán a távoli jövőben helyrehozható lesz az a hatalmas kár, amelyet Orbán az állami intézményekben, az oktatási és egészségügyi rendszerben, a kulturális életben, színházakban, irodalomban, művészetekben, tudományokban és a kutatások terén okozott, de
a mai generációk életében már nem hozható helyre a gyűlölet, a rasszizmus, a szétrombolt társadalmi kohézió és az öntelt, pimasz gazemberség, amelyet elfogadott a társadalom.
„Ezért meg kell állapítani, hogy Magyarország elveszett. De az EU és a tagállamok még megmenekülhetnek” – írta a szerző.
Megállapítja: az EU-nak több alkalma is lett volna arra, hogy megvonja a támogatásokat, de arra hivatkozott, hogy nem avatkozik be a belügyekbe. Ha az EU kiközösítette volna Orbán Viktort, talán nagyon hamar Európa-baráttá lett volna. A gazdasági összeomlás kétségtelenül nagyon fájdalmas lett volna, de az állami intézmények legalább megmaradtak volna. A gazdaság egyelőre még botladozik, de Magyarországon mindent teljesen elölről kellene kezdeni, elölről fel kell építeni az intézményeket, a jogrendszert, a társadalmi, együttműködési és kommunikációs struktúrákat, amelyek ma mind romokban hevernek, miközben a szükséges tudást elűzték az országból, vagy nyugdíjazták. Ma már késő ahhoz, hogy az uniós pénzek megvonása hatással legyen, mert Orbán uralmi rendszerre kevesebb forrással is működőképes és fenn tudja tartani magát, különösen, ha a német iparral az EU-tól függetlenül is meg tudja kötni az alkuit.
Nem kell az ellenzék irányváltásától tartania, és attól sem, hogy az általa kialakított véleménymonopólium körülményei között tudatváltozás következne be.
„Így Magyarország a széthullás felé sodródik. Ennek ellenére azonban segítene, ha az EU legalább a pénzmegvonás forgatókönyvével szorítaná sarokba Orbánt. Ez lehetővé tenné az unió számára, hogy ellenőrzése alá vonja a pénzfolyamokat, és Magyarországon uniós hatóságot hozzon létre a pénzügyek, valamint a megrendelések kiadásának ellenőrzésére, továbbá, hogy kialakítson egy uniós bíróságot, amely gondoskodik arról, hogy az ország tartsa magát az uniós alapjoghoz.
És nem utolsó sorban indíthatna egy szabad tévé- és rádióadót, hogy ellássa a lakosságot független híradással. Még jobb lenne, ha az EU felhagyna azzal, hogy Magyarországot továbbra is demokráciának tekintse, és annak bizonygatásával, hogy ez nem diktatúra. Az EU intézményei és az egyes tagállamok kitartanak meggyőződésük mellett, hogy egy demokrácia meg tudja védeni önmagát. Pedig már régen nyilvánvaló, hogy nincs gyengébb államforma a demokráciánál, amelyben mindenki indulhat politikai tisztségért.
Tény, hogy a demokráciának ez a gyengéje egyben nagy ereje is, mert a rendszer viszonylag gyors korrekcióit teszi lehetővé. Ám csak a történelmi visszapillantás teszi lehetővé annak felismerését, hogy egy demokrácia elérkezett-e, és ha igen, mikor érkezett el ahhoz a ponthoz, ahol elkezdődik önrombolása.
Ideje a jó példaképekre hivatkozni, és megtanulni, hogyan működik az ellenállás, és hogyan kell harcolni a felvilágosodásért, az emberi jogokért, a parlamenti vitákért és a nemzetközi együttműködésért. Itt az ideje, hogy az emberi jogokról szóló diplomáciai tárgyalások helyett, amelyek úgy tesznek, mintha az ilyen értékek alku tárgyát képezhetik, mindenki komolyan vegye a hatalomsóvár, vérszomjas, tekintélyelvű politikusokat. Az Európai Unió egy jelentékeny részén a szélsőjobboldaliak már magukhoz ragadták a nyilvános diskurzust, de a többség még az egységes, toleráns és együttműködésre épülő Európa mellett van. Még – figyelmeztetett a szerző.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
