A Néppárt jegeli a Fideszt

0
1293
Nem jutottak dűlőre. Schüssel, Tusk, van Rompuy és Pöttering. Forrás: Twitter

Maradhat a Fidesz párttagságának felfüggesztése a Néppártban – derül ki Paulo Rangel alelnök Twitter-bejegyzéséből. Donald Tusk tehát nem akarja dűlőre vinni a kérdést az EPP közelgő politikai közgyűlésén.

Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) új elnöke a pártcsoport európai parlamenti frakciójának ülésén bemutatta az EPP idei évre vonatkozó prioritásait, és azt mondta, hogy a helyzetet értékelő szakértői bizottság következtetéseit követően javasolja a Fidesz felfüggesztésének meghosszabbítását – írta a Twitteren Paulo Rangel, az EPP portugál alelnöke.

Az nem egyértelmű, hogy nem is tárgyalnak és csak egyszerű szavazást tartanak a Fidesz ügyéről az EPP soron következő politikai közgyűlésén (választmányán). Mindenesetre az EPP honlapján még semmilyen részlet sincs a február 3-4-i ülés napirendjéről.

Az már eddig is tudható volt, hogy a „helyzetértékelő bizottság”, vagyis a „három bölcs” nem tudott egységes álláspontot kialakítani arról, hogy mit javasoljanak Tusknak a Fidesz jövőjéről. Elméletileg három variáció volt: kizárás, a felfüggesztés visszavonása vagy meghosszabbítása. Az elsőhöz a jelek szerint hiányzik a meggyőző többség az EPP-ben (a déli tagországok pártjai ellenzik, a két német uniópárt megosztott). A teljes jogú tagság helyreállításához viszont a Fidesz túlságosan sok parazsat gyűjtött maga alá. Marad a nem döntés.

Ezzel a Fidesz marad az EPP-ben, de tagjai változatlanul nem viselhetnek tisztséget. És magán a közgyűlésen se vehetnek részt. Az persze nem kizárt, hogy Orbán Viktor mégis kiviszi a Fideszt az EPP-ből, bár ennek jelenleg több a hátránya látszik, mint előnye.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .