Észak-Korea újabb interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet – a rakéta hatótávolsága olyan, hogy elérheti vele az Egyesült Államok területét. Az ENSZ főtitkára máris közleményben ítélte el a kísérletet. Az USA-ban már vannak, akik nekiálltak kardot csörtetni, de Trump egyelőre csak belpolitikai témájú megjegyzést tett az észak-koreai kísérlettel kapcsolatban.
Élesen elítélte Észak-Korea legújabb ballisztikus rakétakísérletét Antonio Guterres. Az ENSZ főtitkára által kiadott közlemény szerint Phenjan egyértelműen megsértette a Biztonsági Tanács határozatait és azt mutatja, hogy Észak-Korea teljes egészében figyelmen kívül hagyja a nemzetközi közösség véleményét.
A közlemény egyben óvja Phenjant a további hasonló lépésektől, és felkéri a feleket a feszültség enyhítésére.
– idézi a CNN.
Donald Trump amerika elnök belpolitikai célokra használta fel a hírt. Alig pár órája azt tudatta a Twitteren, hogy az észak-koreai rakétákísérlet után még fontosabbnak tartja a kormány és a hadsereg megfelelő finanszírozását. „A demokraták nem tarthatják a sereg finanszírozását az amnesztia és az illegális bevándorlás túszaként.”
After North Korea missile launch, it's more important than ever to fund our gov't & military! Dems shouldn't hold troop funding hostage for amnesty & illegal immigration. I ran on stopping illegal immigration and won big. They can't now threaten a shutdown to get their demands.
Mindenesetre a hírre Lindsey Graham republikánus szenátor a hírtelevíziónak egy potenciális konfliktusra figyelmeztetett Észak-Koreával, mint leszögezte:
“Ha háborúznunk kell, akkor háborúzni fogunk.”
Észak-Korea közép-európai idő szerint tegnap este újabb ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre, majd tudatta: hogy bebizonyította, már képes elérni az Egyesült Államok területét. A Hvaszong-15 típusú interkontinentális ballisztikus rakéta robbanófejjel is felszerelhető, 4475 kilométeres magasságba emelkedett, és 53 percnyi repülés után indítóhelyétől 950 kilométer távolságra, japán felségvizeken csapódott be.
Korábban a FüHü is rendszeresen beszámolt arról, hogy Észak-Korea az utóbbi hónapokban folyamatosan hajtott végre katonai célú kísérleteket, köztük nukleáris atomrobbantást is.
A Koreai-Félszigeten mintegy két hónapja már komoly feszültségek voltak hasonló észak-koreai kísérletek miatt. Augusztus 9-én Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, már a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Az észak-koreai bejelentés szerint a Kim Dzsong Un utasítására elvégzett teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és a kísérlet „tökéletesen sikeres” volt.
Észak-Korea július 4-én lőtte ki első interkontinentális ballisztikus rakétáját, július 28-án pedig a másodikat. Szakértők számításai szerint
A HVASZONG-14-ES TÍPUSÚ RAKÉTA HATÓSUGARA 10 EZER KILOMÉTER, VAGYIS ÉSZAK-KOREA ELÉRHETI VELE AZ AMERIKAI NAGYVÁROSOKAT, LOS ANGELEST VAGY AKÁR CHICAGÓT IS.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy héttel a második ICBM kilövése után egyhangúlag elfogadott határozattal újabb szigorú büntetőintézkedésekkel sújtotta Észak-Koreát. 2006 óta ez volt a Phenjan ellen foganatosított nyolcadik szankciós határozat, de a kommunista rezsimet mindeddig nem sikerült eltántorítani nukleáris és rakétaprogramja fejlesztésétől.
Hetven évvel ezelőtt ezen a napon jelentős fordulatot vett a Közel-Kelet történelme: ekkor tartották a Palesztina felosztásáról szóló ENSZ-szavazást. A nagyhatalmak azt hitték, hogy ezzel végleg megoldódik a „palesztinkérdés” és a második világháború borzalmait túlélő zsidóság számára egy sokkal nyugodtabb időszak veheti kezdetét. Ám nem így történt: habár korábban is voltak kisebb konfliktusok a két népcsoport között, ezek eltörpültek az 1947-es utáni eseményekhez képest.
Sokak véleménye szerint az ENSZ első „igazi főpróbája” az 1947. november 29-én tartott szavazás volt. Az alig három éve működő nemzetközi szervezet tagállamai ekkor döntöttek „Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervéről” , amely egy arab, egy izraeli állam létrehozását, illetve Jeruzsálem nemzetközi felügyelete alá helyezését jelentette. A tervezetre
33-an igennel voksoltak (köztük az Egyesült Államok és a Szovjetunió is), miközben 13-an ellene (az összes arab ország) voltak és 10-en pedig tartózkodtak.
Így megszületett az 181-es számú határozat: létrejött egy arab és egy izraeli állam, valamint Jeruzsálem városa különleges státuszt kapott (corpus separatum, vagyis a várost külön nemzetközi kormányzat és az ENSZ igazgatása alá rendelték).
Palesztina felosztásának terve 1947-ben. A térkép forrása: Wikimedia Commons.
Azonban hosszú vezetett idáig, Izrael (újra)megalapításának a gyökerei jóval távolabbra nyúlnak vissza, mint a holokauszt vagy az első világháború. Habár már a középkortól kezdve több zsidó rabbi és értelmiségi is szót emelt a „Szentföldre való hazatérés mellett”, egy önálló zsidó állam létrehozása a Palesztinában csupán elméleti szintben létezett, semmiféle gyakorlati (akár diplomáciai, akár jogi) megvalósítás nem követte az elképzelést. Az első személy, aki komolyan gondolta Izrael állam létrehozását, az az Osztrák-Magyar Monarchia területén született Herzl Tivadar volt. Legfontosabb művében, vagyis az 1986-ban kiadott A zsidó állam (Der Judenstaadt) rakta le a politikai cionizmus alapjait.
A cikk a tudományos szakirodalom hivatalos definíciója szerint értelmezi a politikai cionizmus fogalmát: egy olyan szekulárison és liberalizmuson alapuló ideológiai és mozgalom, amely bár nem függetleníthető a zsidó vallástól, elsődlegesen etnikai alapokhoz köthető, végcélja pedig Izrael állam megalapítása a Palesztinának nevezett régióban.
Theodor Herzl (Herzl Tivadar) – 1860-1904. A kép forrása: Link.
Ő részletesen kidolgozta egy zsidó állam megalapításának körülményeit, menetét és intenzív diplomáciai hadjáratba kezdett (még a török szultántól is kért segítséget), hogy külföldi támogatókat szerezzen Izrael megalapításához. Ám minden próbálkozása kudarccal végződött: még a zsidók többsége – ideológiai, gazdasági vagy vallási okokból kifolyólag – kritizálták Herzlt a nézetei miatt. Ő azonban továbbra is kitartott amellett, hogy Bázelben – az első Cionista Világkonferencia helyszínén – „megalapítottam a zsidó államot, mégha ezt ma hangosan mondanám, általános kacagással fogadnák” – írta le naplójába Herzl, majd nagy dacosan hozzátette:
„De ötven év múlva ezt mindenki be fogja látni Az állam lényege a nép állam-akarása.”
Utólag már tudjuk, hogy jövendölése majdnem napra pontosan bejött, de akkoriban nem úgy tűnt, hogy bárki is komolyan venné az elképzelését. Igaz, hívei közül sokan még Herzl életében alijáztak (zsidó kivándorlás) Palesztinába, főleg a kelet-európai térségből, ahol a zsidók ellen elkövetett pogromok szinte mindennapossá váltak. Csakhogy a XIX és XX. század fordulóján a Közel-Kelet korántsem volt kedvelt célpont a kivándorló zsidóság körében, mert rendkívül száraz és meleg éghajlati körülmények között kellett dolgozniuk, alacsony volt az infrastruktúra és nagyon sok betegség (kolera, tífusz) pusztított a környéken.
Ugyanakkor szükséges hozzátenni, hogy a helyi arabokkal való viszony – kezdetben legalábbis – korántsem volt rossz: nem egy arab földtulajdonos, rendszerint olyanok, akik nem ott éltek – eladta a földjeit az első-két kivándorlási hullámban érkezett zsidóknak. Sőt, az sem volt ritka, hogy a zsidók a helyi sejkektől vásároltak maguknak védelmet és kaptak támogatását az esetleges rablótámadásokkal szemben. Idővel viszont megromlott a két népcsoport közötti viszony, amit csak tetőzött az oszmán hatóságok fellépései is.
A megromlott viszony miatt zsidók is alapítottak saját milíciákat: ezen a Hasomer tagjai láthatóak. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Mindezek miatt sok alijázott zsidó inkább továbbvándorolt az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába vagy Ausztráliába. A zsidó kivándorlás lelassulását jól mutatta, hogy az első tisztán zsidó várost is csak 1909-ben alapították meg, amely a Tel-Aviv (jelentése tavasz dombja) nevet kapta. Palesztina lakossága az első világháború előtt így nézett ki: 700 ezer főt tett ki, amelynek 77 százaléka muszlim, 13 százaléka zsidó, és 10 százaléka keresztény volt.
Tel-Aviv, amikor még sivatag és sátortábor volt a helyén. A kép forrása: Link.
Az első világháború fontos lépcsőfok volt a cionizmus történetében: 1917-ben jelent meg a hírhedt – és november 2-án 100. évfordulóját ünneplő – Balfour-nyilatkozat. A brit kormány nevében Alfred James Balfour megígérte Lord Rotschild bárónak és a nagy-britanniai Cionista Szövetségnek és a zsidó népnek a „nemzeti otthon” megteremtését. Csakhogy a britek óvatosan fogalmaztak: kötelezettséget már nem vállaltak, Izrael hátarait nem jelölték ki és jogvédelmet ígért minden közösségnek.
Nagy-Britannia szerepe pedig a közvélekedésekkel ellentétben később is árnyalt volt: hol a zsidók mellé állt, hol viszont az arab országokat támogatta, de voltak időszakok, amikor mindkét népcsoport ellen egyszerre lépett fel. Például 1923-ban Palesztina brit mandátum alá került, Winston Churchill, akkor gyarmatügyi miniszter, kiadta a cionizmus Fehér könyvét, amelyben leszögezte, hogy London a „cionista igények támogatását nem helyezi az arab igények elé” és korlátozni akarta a bevándorlást. Aztán mégis tíz évvel később a brit politika nem görgetett akadályt az alijázás elé, amely jelentősen felgyorsult a harmincas évek eseményei – például Hitler hatalomra kerülése miatt – jelentősen megnövekedtek. Emiatt az egyensúlyozó politika miatt a brit katonák és állampolgárok kedvelt célpontjai voltak az arab támadóknak és a zsidó milíciáknak.
A második világháború után Nagy-Britannia továbbra sem állt egyértelműen az önálló zsidó állam létrehozása mellé, sőt, inkább „lepasszolta” azt: 1947 elején London bejelentette, hogy visszaadja a Palesztinára vonatkozó brit mandátumot és az ENSZ-nél kezdeményezte a „Palesztina-kérdés” rendezését. Ehhez hozzájárult az is, hogy a második világháború után egyre többször került fegyveres összetűzésbe a Palesztinában tevékenykedő zsidó milíciákkal. Brit politikusok tudták, hogy minden anyagi kiadás, adminisztratív lépés és katonai létszám növelése ellenére, képtelen sokáig fenntartani a Palesztina feletti uralmukat és a gyarmatbirodalom más, fontosabbnak tartott térségeivel kell foglalkozniuk.
Dávid Király Hotel felrobbantása 1946-ban. A 91 halálos áldozattal járó merényletet az Irgun nevű milícia hajtotta végre, amely már a második világháború alatt gyakran követett el támadásokat brit, de a még más zsidó milícia vagy szervezet ellen is. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Az ENSZ Közgyűlése 1947. április 28-án tűzte napirendjére a kérdést. Az Egyesült Államokban Henry S. Truman elnök azonnal kifejezte támogatását Izraelt illetően: így akarta „jóvátenni” elődje, Franklin Delano Roosevelt hibáját, aki szerint elég „közömbösen és tétlenül szemlélte” az európai zsidóság sorsát, miközben több arab vezetőnek – például Ibn Szaúd szaúdi – megígérte, hogy az Egyesült Államok csak az arabokkal való egyeztetés után fog állást foglalni a zsidó állam létrehozásának ügyében. Truman támogatásához hozzájárult még az is, hogy nagy az esélye annak, hogy a következő választásokon a zsidó szavazók majd rá adják a voksukat. Ezenfelül London és Washington közötti eltérő felfogás szintén közrejátszott: az Egyesült Államok bár a Szovjetunióval szemben és Európában fontos szövetségesnek tartotta Nagy-Britanniát, a „harmadik világban” kritikusan szemlélte a britek szerepét, amerikai tisztségviselők és politikusok többször elítélően nyilatkoztak arról, ahogyan London „a gyarmatai felett uralkodott”.
David Ben Gurion (1886-1973) . A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ennél viszont érdekesebb Szovjetunió szerepe, hiszen elsőre elég furcsának tűnhet, hogy az amúgy antiszemitizmusáról nagyon híres – és később a „cionista orvosok perét” folytató – Sztálin miért támogatta ennyire intenzíven az önálló Izrael létrehozását. A cionista mozgalmak és Moszkva közötti első kapcsolatfelvételre már a második világháború előtt sor került: Hájim Weizman (a Cionista Világszövetség akkori elnöke, majd Izrael első államfője) és Dávid Ben Gurion (1935 óta a Zsidó Ügynökség vezetője és majd Izrael első miniszterelnöke) gyakran találkozott Ivan Majszkijjal, a Szovjetunió londoni nagykövetével, aki biztosította őket arról, hogy a Kreml támogatja a kelet-európai zsidók alijázását Palesztinába, illetve „a Szovjetunió megértette a cionisták céljait és a háború után azok megvalósítása mellé áll”.
Andrej Gromiko, a Szovjetunió ENSZ-nagykövete 1947. május 14-én eleget tett a korábbi szovjet ígéretnek: szerinte a brit mandátum nem elegendő a zsidók megvédésére, ezért vagy egy demokratikus, közös arab-izraeli országot hoznak létre, vagy két különböző nemzetállamot, és ehhez kérte a nemzetközi közösség támogatását is. Ez a kijelentés páratlan nagy népszerűséget váltott ki a cionisták körében. Ám Sztálin korántsem „felebaráti szeretetből” vagy ” a zsidók számára jogos elégtétel miatt” támogatta Izrael létrejöttét.
Egyrészt abban bízott, hogy a kelet-európai – persze nem a Szovjetunióból, hanem a „felszabadított” országokból – megnő az alijázók száma, amely egyes becslések szerint 1947 végére már a 300 000-hez közelített. Így az új zsidó államban olyanok kerülnek, akik nem vagy csak rövid ideig tapasztalták meg a szovjet típusú „népi demokrácia áldásait”, pozitív véleménnyel lesznek majd a fasizmust legyőző Szovjetunióról és Palesztinában széleskörben terjeszteni fogják a szocializmus eszméit. Végül a helyi választásokon ezek a Moszkva-szimpatizáns csoportok megszerznék a hatalmat, s így az új közel-keleti állam a keleti blokk legfontosabb ideológiai és politikai szövetségesévé lépne elő.
Ez pedig önmagában egy óriási geopolitikai sikert jelentett volna: Szovjetunió egy értékes szövetségesre lelt volna a Közel-Keleten, mivel az arab államokkal nagyon rossz volt a viszonya, mivel
Sztálin minden arab vezető a „brit imperialista ügynöknek tartott”.
Az önálló Izraellel, és egy állandósuló közel-keleti konfliktussal meg lehetne osztani az „imperialisták figyelmét”, jelentősen meggyengíteni Nagy-Britannia szerepét a világban, illetve éket lehet verni London és Washington közé, ami évekkel később akár törésvonallá is kiszélesedhet. Végül pedig a Kreml abban is reménykedett, hogy a diplomáciai – vagy akár katonai – támogatásért cserébe benyújtja a „számlát”: egy szovjet haditengerészeti bázis létesítését a Földközi-tengeren.
Grominko felszólalásának és Sztálin támogatásának meg lett az eredménye: másnap létrehozták – 45 szavazattal 7 ellenében – az Egyesült Nemzetek Szervezetének Palesztinai Különleges Bizottságának” (United Nations Special Committee on Palestine – UNSCOP). A Palesztinával foglalkozó 11 tagú különbizottság feladata az volt, hogy megvizsgálja Izrael létrehozásának jogi kérdéseit és felmérte annak esetleges következményeit. Az ENSZ-ben szándékosan kihagyták a nagyhatalmakat, akik viszont a más országokon (például az Egyesült Államok a latin-amerikai, a Szovjetunió Csehszlovákia és Jugoszlávián) keresztül igyekeztek érvényesíteni az akaratukat.
Június 16-én a csoport tagjai Palesztinába utaztak, ahol interjúkat készítettek a helyi arabokkal, a brit hadsereg tagjaival vagy a kibucokban élő zsidósággal. A levont tapasztalatokból végül egy megoldási javaslattal álltak elő: augusztus 27-én az UNSCOP hét tagja megszavazta a Palesztina felosztásáról szóló ENSZ-tervezetet, de hárman – India, Irán és Jugoszlávia – elleneztek. Ők ugyanis egy olyan elképzelést támogattak, miszerint egy kétnyelvű, szövetségi államot hoztak volna létre Palesztinában.
Karikatúra a 181-es határozat megszületése után: Bármilyen más javaslat? – (Halál az arabokra. Halál a zsidókra)
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió igennel voksolt, Nagy-Britannia a tartózkodók között volt, miközben az arab államok élesen elítélték és nem fogadták el Palesztina felosztását. Ám ahelyett, hogy ez végleg megoldott volna a problémákat, helyette még inkább elmélyítette az ellentétet. Miután a britek bejelentették, hogy május 15-ig teljesen kivonulnak a térségből, ezért szinte mindenki számára világos volt, hogy elkerülhetetlennek tűnik az arabok és a zsidók közötti háború kirobbanása. A Zsidó Ügynökség és Hagana (Önvédelem) már korábban is diplomáciai hadjáratba kezdtek, hogy kézifegyvereket és modern hadieszközöket, mint vadászgépeket vagy harckocsikat, vásároljanak az európai országoktól vagy az Egyesült Államoktól.
Csakhogy miután Washington december 5-én fegyverembargó alá helyezte Palesztinát, amelyet később az ENSZ is támogatott, szinte lehetetlenné vált a nyugati haditechnológia és fegyverek beszerzése. Ezért végül a fegyvergyártásról híres Csehszlovákiához fordultak hadianyagért, amelyet meg is kaptak: 1948 eléjétől kézifegyvereket – a történelem sötét iróniája, hogy eredetileg ezeket a náci Németországnak szánták – adott el a zsidó milíciáknak. Nem sokkal később pedig vadászgépekkel, a szintén német gépekből továbbfejlesztett Avia S-199-el látta el a frissen alakult izraeli légierőt, amelyek nem kevés szerepet játszottak az első arab-izraeli háború alakulásában. Az arabok a briteken és a muszlim államokon – Törökország – keresztül fegyverkeztek és készültek fel az (első) arab-izraeli háborúra.
Habár az elmúlt hetekben elsősorban a művész- és kis részt a politikai világból érkezett molesztálási, illetve a szexuális zaklatás még súlyosabb eseteinek a híre borzolja világszerte a kedélyeket, ne higgyük, hogy az élet kevésbé exponált területein nem lenne ez éppen olyan komoly probléma. Már nemzetközi szervezetek is dolgoznak a megelőzésen, illetve kezelésen.
A nemzetközi szervezeteknél előfordult hasonló botrány tán leghíresebbje a Nemzetközi Valutaalap korábbi, 2007 és 2011 közötti – s ügyei miatt mandátumának kitöltése előtt távozni kényszerült – francia elnökének, Dominique Strauss-Kahn nevéhez fűződik. Volt, hogy hivatali hatalmánál fogva vette rá beosztottját szexuális kapcsolatra, de olyan is – s ebbe bukott végül bele –, hogy egy New-York-i szállodában letámadott egy ottani szobalányt.
Strauss-Kahn története(i) persze világszerte a címlapokra kerül(ek). Ha nem is kapott ekkora teret, de azért a világsajtó beszámolt például arról, hogy az idén az ENSZ bejelentése szerint július és szeptember között 31 állítólagos szexuális zaklatásos vád merült fel a világszervezet munkatársaival szemben, közel felük a menekültügyi szervezet embereit érintette, illetve 12 békefenntartó katonát.
Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa: a nevenincs „kisemberek” ügyei a legtöbbször még ki sem derülnek. De azért megtörténnek.
Erre is felhívja a figyelmet annak pusztán már a ténye is, hogy az IMF „testvérszervezete”, a Világbank most egy akciótervet tett közzé, amelynek a célja
„segíteni megakadályozni, illetve megfelelően kezelni a szexuális kizsákmányolást és abúzust, valamint a nemi erőszakot a nemzetközi szervezet által támogatott projekteknél”.
Az ügy érdekessége – ami bizonyítja, hogy korántsem újkeletű problémáról van szó, s mutatja, hogy már korábban is keresték rá a megoldást –, hogy nem a mostani Weinstein-hullámot lovagolja meg. Azzal csak véletlenül esik egy időbe. Ugyanis egy korábbi, a Világbank által finanszírozott ugandai közlekedési projektnél derült fény komoly szexuális visszaélésekre a projektre leszerződött cégeknél. Erre válaszként alakult meg tavaly a Világbankban egy munkacsoport, amely irányvonalakat dolgozott ki, s erre csatlakozott most rá az akcióterv, amely már konkrét lépéseket is sorol a teendők között.
Ne gondoljunk valami szenzációs újdonságokra – általánosnak hangozhatnak első hallásra, ám éppen ezért tanulságosak és átvehetők az élet más területein is. Már maga az a megközelítés is, hogy
„forrásokat kell biztosítani az ajánlások megvalósítására,
beleértve az oktatás, képzés és az ismeretterjesztés finanszírozását; továbbá egy két évre tervezett alap felállítását, amelyből az egyéb felmerülő költségeket lehet fedezni”.
Az akcióterv része egy módszertan kidolgozása olyan specialisták felkészítésére, akiknek a feladata az ilyen jellegű kockázatok felmérése a Világbank által támogatott projekteknél. Az alkalmazottakat és az ügyfeleket fel kell emellett készíteni a kockázatok kezelésére –
ehhez iránymutatást, tréninget, anyagokat és folyamatos képzést kell biztosítani.
Belső jelentési és reagálási protokollt kell kidolgozni a Világbank munkatársai számára az előforduló esetek kezelését segítendő. S végül, de nem utolsósorban a „civil” (azaz nem világbankos) szerződő felek számára is érvényes etikai kódexet kell alkalmazni, amely tiltja a szexuális molesztálást, abúzust, különös hangsúllyal a 18 év alattiakkal létesített szexuális kapcsolat tiltására. Erősíteni kell a panaszkezelési mechanizmusokat, a konzultációs lehetőségeket és biztosítani kell egy harmadik fél kontrolljának a lehetőségét is.
Izrael megkezdte az előkészületeket arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt kilépjen az UNESCO-ból – jelentette be az izraeli kormányfői hivatal.
Washington néhány órával korábban jelentette be, hogy 2018 végi határidővel kilép az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből, részben a szervezet állítólagos Izrael-ellenessége miatt.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő „bátor és erkölcsös” döntésnek nevezte Washington elhatározását,
és közölte: utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse elő Izrael kilépését az UNESCO-ból.
A közleményben megjegyezték: az UNESCO „abszurd színházzá” vált, ahol nem megőrzik, hanem eltorzítják a történelmet.
Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete úgy értékelte, hogy Washington kilépése az UNESCO-ból fordulópontot jelent az ENSZ-ben. Közleményében úgy fogalmazott: olyan új korszak kezdődik, amelyben immár meg kell fizetni az árát annak, ha valaki hátrányos megkülönböztetést alkalmaz Izrael kárára. Hozzátette: az UNESCO most már láthatja, hogy „az Izrael ellen hozott abszurd és szégyenteljes” határozatainak következményei vannak.
Danon szerint az Egyesült Államok Izrael mellett áll, és a két ország közötti szövetség erősebb, mint valaha.
Az afrikai helyszínen kell kezelni a menekült-problémát – erről nyilatkozott a párizsi Le Monde-nak az ENSZ menekültügyi főbiztosának afrikai megbízottja. Vincent Cochetel párhuzamot vont a szíriai és az afrikai menekültek között.
A szíriaiak esetében mindenki rájött arra, hogy elsősorban a szomszédos országokban kell megkeresni őket, mert oda menekültek, ott vannak a menekülttáborok. És most már ott van az ENSZ és megjelentek a civil szervezetek is, hogy segítsék őket. Pénz is van, hiszen az Európai Unió évi 3 milliárd eurót ad Törökországnak a menekült-egyezmény keretében.
Ez egyelőre hiányzik az afrikai menekültek esetében, bár az ENSZ tett erőfeszítéseket, hogy ne csak Líbiában, de korábban másutt is számba vegyék őket. Csádban például 83 500 menekültet tartanak nyilván, ami ugyan elvben nem tűnik soknak, de előre látható, hogy egyre többen jönnek, és a koldusszegény állam nem lesz képes megfelelően foglalkozni velük. Párizs segítséget ígért: személyesen Emmanuel Macron elnök foglalt állást 15 afrikai állam támogatása mellett, hogy a menekültáradat ne váljon kezelhetetlenné Líbiában, ahol már több mint 800 ezren vannak – többnyire rémes körülmények között.
Az ígéret nem elég
Ígéret bőven van, de a pénz kevés. Egyelőre Líbiában próbálják megállítani az inváziót. Olaszország fizet is ezért a helyi milíciáknak, majd persze benyújtja a számlát az Európai Uniónak. Rómában a belügyminiszter azt is felvetette, hogy Afrika számára is olyan csomag kellene mint az az egyezmény, melyet Angela Merkel kötött Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.
Csakhogy hatalmas összegre lenne szükség – minimum annyira, azaz 3 milliárd euróra, mint Törökország esetében.
Ahhoz azonban ennél is jóval több kellene, hogy emberi életkörülményeket teremtsenek abban a 15 afrikai államban, ahonnan a menekültáradat elindul Európa felé.
Kína korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései miatt. Peking az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően lép.
Kína október 1-jétől évi 2 millió hordóra csökkenti az Észak-Koreának eladott kőolajtermékek mennyiségét, cseppfolyósított földgázt pedig egyáltalán nem szállítanak január elsejétől. Peking betiltja az észak-koreai textiláruk behozatalát. Ezek exportja Phenjan egyik utolsó fő külföldi bevételi forrása a sorozatos szankciók után. Kína a nemzetközi együttműködés jegyében már korábban lemondott az észak-koreai szén, vasérc, halászati termékek és más áruk megvásárlásáról.
Kína Észak-Koreának a legnagyobb kereskedelmi partnere és diplomáciai pártfogója volt mindeddig, de már jelezte, hogy „csalódást okozott” számára Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kormányzatának a külpolitikája.
Kína vásárolta eddig az exportált észak-koreai termékek mintegy 90 százalékát, ami azt jelenti, hogy fokozódó csatlakozása a szankciós politikához kulcsfontosságú annak sikeréhez
– írja az MTI pekingi tudósítója. Pekinget ugyanakkor nyugtalanítja, hogy az észak-koreai kormány összeomolhat a korlátozások miatt –teszi hozzá.
New Yorkban a francia államfő Európa nevében közölte: szívesen látják az USA visszatérését a klíma egyezménybe, de azt módosítani nem hajlandóak! Irán ügyében ugyanilyen határozottan utasította el az amerikai álláspontot.
Amikor Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökévé választották, akkor a távozó Barack Obama Angela Merkel német kancellárt bíztatta: vegye át a liberális erők vezetését a nyugati világban. Angela Merkel húzódozott hiszen választások előtt állt és alkatától különben is idegen a vezéri szerep. Nem így Emmanuel Macron, aki New Yorkban keményen nekiment Trumpnak:
Nem tárgyaljuk újra a nemzetközi klíma egyezményt az USA kedvéért!
A párizsi klíma egyezmény mindenkit kötelez, abból nem engedünk !- hangsúlyozta a francia köztársaság elnöke New Yorkban, ahol felszólalt az ENSZ közgyűlésében. Korábban Rex Tillerson amerikai külügyminiszter utalt arra, hogy nem biztos Amerika kilépése a klíma egyezményből, ahogy azt korábban Trump elnök bejelentette. Ha lehet módosítani a feltételeket, akkor az USA esetleg nem mondaná fel a szerződést. Ami különben is lassú folyamat – négy évig tart. Vagyis tovább mint Trump elnöki periódusa. Macron most Európa nevében közölte: szívesen látják az USA visszatérését a klíma egyezménybe, de azt módosítani nem hajlandóak!
Irán ügyében ugyanilyen határozottan utasította el az amerikai álláspontot. Trump azon gondolkodik, hogy felmondja a nagyhatalmak és Irán nukleáris egyezményét. Ezt hat nagyhatalom írta alá: az USA, Kína, Oroszország, Nagy Britannia, Franciaország és Németország.
Emmanuel Macron szerint súlyos hiba lenne az egyezmény felmondása!
A francia elnök hitet tett a sokoldalú egyezmények mellett míg az USA elnöke mindig és mindenütt Amerika érdekével érvel.
Macron elnök az emberi jogokat is jóval hangsúlyosabban képviseli mint Donald Trump. A francia államfő hangsúlyozta az ENSZ közgyűlése előtt, hogy a muzulmán rohingya kisebbség üldözése elfogadhatatlan a nemzetközi közösség számára. Trump egy dolgot akar átvenni Franciaországtól: amikor július 14-én Párizsban járt, akkor nagyon megtetszett neki a nagy felvonulás a Champs Elysees-n. Hasonlót szeretne Amerikában is. Macron és az európaiak lelkesedése Trump ötlete iránt igencsak mérsékelt …
Túlbürokratizáltnak és nem hatékonynak nevezte az ENSZ-t Donald Trump a világszervezet megreformálásáról szóló tanácskozáson New Yorkban.
Az amerikai elnök az ENSZ megújítását sürgette, hogy megerősödve, a béke hatékonyabb őreként születhessen újjá. Azt mondta, a világszervezet költségvetése az ezredforduló óta 140 százalékkal növekedett, munkatársai létszáma pedig megduplázódott, de szerinte
„eredményessége nem áll arányban ezekkel a befektetésekkel”.
Azt mondta: „Az elmúlt években az ENSZ nem tudta kibontakoztatni teljes potenciálját a bürokrácia és a rossz gazdálkodás miatt”.
António Guterres ENSZ-főtitkár és Donald Trump Fotó: MTI/EPA/Justin Lane
Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint 128 ENSZ-tagállam aláírt egy 10 pontból álló politikai szándéknyilatkozatot, amely António Guterres főtitkárnak a világszervezet hatékony, értelmes reformja érdekében tett erőfeszítéseit támogatja. Felszólították benne a főtitkárt, hogy
tegye átláthatóbbá a szervezet működését és kiszámíthatóságát
a szükséges erőforrások tekintetében. Haley szerint „a változtatásra sürgető szükség van”.
Guterres megerősítette szándékát az ENSZ megújítására. Egyben köszönetet mondott Trumpnak támogatásáért.
Az Egyesült Államok az ENSZ 16 békefenntartó missziójának költségvetéséből, de a világszervezet általános büdzséjéből is a legnagyobb terhet vállalja.
Főleg a fegyveres konfliktusok és a klímaváltozás miatt terjed az éhezés a világban. Már 815 millió embert érint, köztük sok gyereket. Vagyis minden 9. ember éhezik.
Mintegy 155 millió öt év alatti gyerek alacsony növésű, 52 milliónak a testsúlya nem éri el a korosztályának megfelelő szintet, olvasható Az élelmezésbiztonság és táplálkozás helyzete a világon 2017 kiadványban. Mindeközben 41 millió gyerek túlsúlyos, ahogy sok felnőtt is. A vérszegénység leginkább nőknél gyakori probléma. A már említett okok mellett mindezekben az életmódbeli változások is közrejátszanak.
A jelentést közösen készítette a UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja), a WHO (Egészségügyi Világszervezet), a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete), az IFAD (Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap) és a WFP (Világélelmezési Program).
„Az elmúlt évtizedben a fegyveres összetűzések száma drámaian megemelkedett, ezek egyúttal sokkal komplexebbek is lettek”,
olvasható a közös előszóban, amelyben azt is írják, hogy az éhező és alultáplált gyerekek aránya a konfliktuszónákban a legmagasabb.
Éhínség tört ki Dél-Szudánban 2017 év elején és magas a valószínűsége, hogy újra megjelenik ott vagy máshol Afrikában,
például Nigériában, Szomáliában vagy Jemenben.
De sok más helyen, ahol egyébként béke van, a klímaváltozás és a gazdasági növekedés megtorpanása járult hozzá az élelmezési és táplálkozási helyzet romlásához.
Néhány éve Kenya Turkana régióját szárazság miatt sújtotta éhínség Fotó: MTI/EPA/Kurokava Daj
A 815 millió éhező közül
520 millió Ázsiában (a lakosság 11,7 %-a)
243 millió Afrikában (a lakosság 20 %-a)
42 millió Latin-Amerikában és a Karibi-térségben (a lakosság 6,6 %-a) van.
Vagyis
Afrikában minden ötödik ember éhezik.
155 millió öt év alatti gyerek magasságát tekintve elmaradt a fejlődésben, közülük 122 millióan háborús területeken élnek. 52 millió gyerek testsúlyát tekintve maradt el a fejlődésben.
Ezzel szemben a világon a felnőtt lakosság 13%-a, vagyis
641 millió ember túlsúlyos.
Mellettük 41 millió gyerek is túlsúlyos.
Komoly probléma a vérszegénység a szülőképes korú nők körében: ez 613 millió nőt érint, ami a teljes csoport 33 %-a.
A jelentés szerint
a 815 millió éhező emberből 489 millióan élnek konfliktuszónákban.
Az éhezés előfordulása a háború sújtotta országokban 1,4-4,4 %-kal magasabb, mint máshol. Ha emellett intézményi és időjárási instabilitás is jelentkezik, ez a szám 11-18 %-ra is nőhet.
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből, a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd a Csendes-óceánba csapódott. Emiatt összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.
A rakéta típusát még nem sikerült azonosítani, az első hírek szerint a dél-koreaiak az amerikaiakkal együtt vizsgálták az első percekben rendelkezésre álló információkat. Nem sokkal később dél-koreai katonai források a Jonhap hírügynökségnek elmondták:
körülbelül 3700 kilométeres hatótávolságú rakétáról van szó, amely mintegy 770 kilométeres magasságban repült.
A japán kormány elfogadhatatlannak nevezte kilövést. Összehívták az ENSZ BT rendkívüli ülését is, amelyet zárt ajtók mögött tartanak majd.
Észak-koreai rakétakísérlet augusztus 29-én. Fotó: MTI/EPA/KCNA
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter azt mondta: Kínának és Oroszországnak cselekednie kell.
„Kína szállítja a fűtőolaj nagy részét Észak-Koreának. Oroszország a legnagyobb foglalkoztatója az észak-koreai munkaerőnek”
– olvasható a közleményben, amelyet az MTI idéz.
James Mattis védelmi minisztert megkérdezték, hogy az Egyesült Államok milyen választ ad az újabb észak-koreai provokációra, Mattis csak annyit felelt:
„Erről egyelőre nem akarok nyilatkozni”.
Észak-Korea augusztus 29-én is ballisztikus rakétát bocsátott fel, az is átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott. Állításuk szerint hidrogénbombával is kísérleteztek.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
