Kína is lép Észak-Koreával szemben

0
553

Kína korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései miatt. Peking az ENSZ-ben elhatározott szankciónak megfelelően lép.

Kína október 1-jétől évi 2 millió hordóra csökkenti az Észak-Koreának eladott kőolajtermékek mennyiségét, cseppfolyósított földgázt pedig egyáltalán nem szállítanak január elsejétől. Peking betiltja az észak-koreai textiláruk behozatalát. Ezek exportja Phenjan egyik utolsó fő külföldi bevételi forrása a sorozatos szankciók után. Kína a nemzetközi együttműködés jegyében már korábban lemondott az észak-koreai szén, vasérc, halászati termékek és más áruk megvásárlásáról.

Kína Észak-Koreának a legnagyobb kereskedelmi partnere és diplomáciai pártfogója volt mindeddig, de már jelezte, hogy „csalódást okozott” számára Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kormányzatának a külpolitikája.

Kína vásárolta eddig az exportált észak-koreai termékek mintegy 90 százalékát, ami azt jelenti, hogy fokozódó csatlakozása a szankciós politikához kulcsfontosságú annak sikeréhez

– írja az MTI pekingi tudósítója. Pekinget ugyanakkor nyugtalanítja, hogy az észak-koreai kormány összeomolhat a korlátozások miatt –teszi hozzá.

MTI/FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .