Kezdőlap Címkék Előzetes

Címke: előzetes

Czeglédy Csaba még három hónapig előzetesben marad

0

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája ügyészi indítványra szerdán három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A bíró egy másik gyanúsított előzetesét is meghosszabbította három hónappal, egy harmadik esetében azonban elégségesnek látta a házi őrizet elrendelését. Az utóbbi döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

Az ügyben heten előzetes letartóztatásban, kilencen házi őrizetben vannak, egy gyanúsított pedig szabadlábon védekezhet.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek, valamint a céghálózat alján levő, strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A Fidesz Gyurcsány Ferenc strómanjának nevezte Czeglédy Csabát, akit a kormánytöbbség még a bírósági tárgyalás előtt parlamenti határozattal ítélt el. Budai Gyula kormánypárti képviselő szerint Czeglédynek az volt a feladata, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának, a DK-nak

A Demokratikus Koalíció közölte: beperli Budai Gyulát.

A párt szóvivője Gréczy Zsolt hozzátette, hogy a fideszes képviselőnek már többször kellett felelnie a bíróságon baloldali politikusok ellen felhozott rágalmakért.

Nézze meg a Star Wars 8. legújabb előzetesét!

0

Hajnalban, az NFL hétfői meccsének szünetében mutatták be a Star Wars 8. – Az utolsó Jedik legújabb előzetesét. A film decemberben kerül majd a mozikba, a jegyértékesítés is ma kezdődik (Magyarországon 10 órától).

A hetedik rész főszereplői, Daisy Ridley (Rey), John Boyega (Finn), Adam Driver (Kylo Ren) és Oscar Isaac (Poe Dameron) mellett a hírek szerint nagyobb szerepet kap Andy Serkis (Snoke), de visszatér Gwendoline Christie (Phasma kapitány), Lupita Nyong’o (Maz Kanata is). A „klasszikus” szereplők közül

utoljára láthatjuk Carrie Fishert

(Leia) – a jeleneteit még tavalyi halála előtt leforgatták.

Az újak közül Kelly Marie Tran (Rose Tico) és Benicio Del Toro (DJ) kapott fontos szerepet.

Vádlott lett a Pintérre utazó Jakubinyi

A férfi arra akart rávenni egy ügyvédet, hogy védencét győzze meg: vigyen külföldre néhány Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos iratot.

Az 58 éves J. Róbert idén márciusban kereste fel az ügyvédet, azzal, hogy polgári jogi kérdésben tanácsot kérjen. A személyes találkozón azonban előhozakodott a valódi témával, mégpedig, hogy vegye rá az emberölési kísérlettel vádolt férfit a külföldi útra. Az ügyvéd nemet mondott, ezért a másik előbb megfenyegette, majd 20 milliót ajánlott a munkáért.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy az iratok külföldre szállításával

miért pont ezt az embert szerette volna megbízni, amikor emberölés kísérlete miatt már folyik a bírósági tárgyalása, és csak nyomkövetővel engedték házi őrizetbe.

A debreceni férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai március 14-én fogták el. Luxusvillájában asztali számítógépeket, laptopokat, merevlemezeket, SIM kártyákat, pendrive-okat, CD-ket és a bűncselekményekkel összefügésbe hozható feljegyzéseket foglaltak le.

 A fuhu.hu úgy tudja, hogy J. Róbert nem más, mint Jakubinyi Róbert, aki a Gyurcsány-féle titkosszolgálat egyik legismertebb botrányának, az Egymásért Alapítvány ügyének kulcsfigurája.

Az alapítvány az adó elkerülése végett adományként tüntetett fel több milliárd forintnyi Ázsiából származó árucikket, mely nem sokkal később a hipermarketek polcain landolt.

A futár T. György, azaz Tanyi György lett volna, akit azóta 11 évnyi fegyházra ítéltek a Kerepesi úti ügetőn történt merényletkísérlet miatt, amikor is Lakatos Csaba fogathajtót akarták kivégezni. Tanyi két testvérét, Jánost és Józsefet is 8-8 évre ítélte a fővárosi Törvényszék, a negyedrendű vádlott négy évet kapott.

Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottból most vádlott lett, az elfogását itt nézhetik meg:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/a-miniszterre-utazott

 

 

 

Újabb előzetesről döntenek ma a Czeglédy-ügyben

0

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön, azaz ma dönt az újabb gyanúsított előzetes letartóztatásáról.

A szombathelyi férfi a Humán Operátor Zrt-hez köthető bűnszervezet keretében egy bodajki székhelyű iskolaszövetkezet vezetőjeként követett el költségvetési csalást.

A gyanú szerint a Dr. Czeglédy Csaba vezette Humán Operátor Zrt. többek 2015-ben és 2016-os is munkaerő közvetítői tevékenységet végzett több magyarországi munkáltató felé. Olyan számlázási láncolatot alakítottak ki, amelyben a Human

Operátor Zrt. a szerződésben vállalt kötelezettségét papíron több alvállalkozón keresztül látta el, valójában azonban a munkaerőt közvetlenül biztosította.

A számlázási lánc végén álló iskolaszövetkezetek, valójában nem végezték semmit, csak a fiktív számlák kiállítása volt a feladatuk, hogy a Humán Operátor Zrt. az általános forgalmi adóját csökkenthesse.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya kedden vette őrizetbe a szombathelyi férfi, aki két éve segített a 181 milliló forintnyi adó eltüntetésében.

Az ügyészség a férfi előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére hivatkozva indítványozta a 30 napos előzetest.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!