Címke: ellenzék

Gulyás Márton méltán elhíresült dokumentumfilmje óta nincs épeszű ember az országban, aki ne látná: a választási rendszerünk beteg. Nagyon beteg, tán gyógyíthatatlan is. Ilyenkor mondják azt az elégedetlenkedő sajtónak – amit Kocsis Máté már politikai ellenségnek is nevezett a minap – hogy „ha nem tetszik, mondj jobbat”.

Rendben van.

Mondok.

Elég sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne ezt a rosszul összerakott, választási körzethatárok átrajzolásától, részrehajló számítási rendszertől, kamupártoktól szenvedő eljárást legalább kicsit finomítani, igazságosabbá tenni. Persze azt én sem hiszem, hogy ez az én módszeremet valaha bárhol is be fogják vezetni – de érdemes elgondolkodni rajta.

Nem akarok dicsekedni, távol álljon szerény személyemtől, aki ismer, tudja, hogy úgyszólván sosem járok rózsaszirmokon és babérkoszorúban, de most valóban úgy érzem, figyelemre méltót alkottam. Megtaláltam a megoldást a demokrácia speciálisan magyarországi és általánosan vett, világméretű gondjaira is egyaránt.

Gratulációkat elfogadok, esetleg készpénzt, nemesfém tárgyakat és a tőzsdén kellőképpen magasan jegyzett értékpapírokat is, de ennél többről szó sem lehet.

No jó, akkor térjünk a tárgyra: hogy lehetne ebből a válságban kínlódó világból működő demokráciát csinálni?

Előrebocsátanám, hogy az alapötlet nem tőlem származik, hanem egy szerény, kétkezi cseh tőzsdegurutól, Karel Janecektől, ő már évekkel ezelőtt javasolt valami hasonlót, de New Yorkon kívül sehol sem alkalmazták, igaz, ott legalább sikerrel. Én már továbbfejlesztettem az ötletet és kissé egyszerűsítettem, ahol szükséges volt.

Egyszóval, a varázsszó: negatív voks.

Igen, kérem, negatív. Az országgyűlési választásokon. De az önkormányzatiakon is.

Hű, mondja erre harminckét választási szakértő, de lehet, hogy harminckétezer is van már ezekben a mostani időkben, hogy ez milyen visszaélésekre adna alkalmat!

Nem nagyobbakra, mint a mostani rendszer, és nem is lenne igazságtalanabb, viszont legalább árnyalná a választás eredményét.

Ugyanis most az a helyzet, hogy elégedetlenek vagyunk a kormány politikájával, összetételével és egyáltalában véve mindenével. Különböző mértékben, én például nagyon, mások kicsit, de olyan embert csak egyet ismerek, aki maradéktalanul elégedett volna, és az is szerkesztő az egyik kormánylapnál.

Próbálna meg nem elégedett lenni.

Mármost a mai rendszerben két módon tiltakozhatunk a kormány elhibázott döntései ellen: az egyik a tüntetés, a másik az, ha a választásokon nem rájuk szavazunk. Mondjuk én eddig sem rájuk szavaztam, de más meglehet, hogy igen.

Ha tüntetünk, ránk zúdul a kormánymédia, tornából felmentett, nemileg aberrált, de legalábbis alternatív szexualitású drogosoknak neveznek és a független magyar bíróság közmunkára ítél garázdaság szándéka látszatának előkészítése miatt. Vagy sorosista bérencnek és megtévesztett tömeghisztériásnak bélyegeznek, főleg annak érdekében, hogy a szerintük kevésbé tájékozott szavazórétegeket távol tartsák nézeteink megismerésétől.

Ha viszont választunk, pont azt tesszük, ami a kormány érdeke. Ugyanis a demokratikus választási rendszereknek egy alapvető baja van világszerte, de legfőképpen nálunk: az, hogy igent lehet mondani a voksoláson, nemet nem. Maximum távol maradhat az ember vagy leadhat egy érvénytelen szavazatot. Mármost ez jelen helyzetünkben úgy néz ki, hogy ugye nem tetszik a rendszer. Sebaj, mondaná a Logika, szavazz az ellenjelöltre. Logika barátunk elmegy jeget aszalni, ugyanis nem egy ellenjelölt van, hanem öt-tíz-húsz. A szerencsétlen választó leszavaz listán is, egyéniben is arra, akit a legkevésbé talál ellenszenvesnek, aztán valahogy győz a korábbi kormány. És az ellenzék pártjai kisebbségben jutnak a Parlamentbe.

Rossz a rendszer?

Nagyon, mondják az ellenzékiek, akik pártonként azt állítják, hogy csak ők az igaziak és egyedül üdvözítők, az összes többi párt hamisítvány és bérenc, és az összefogás csak az ő vezetésükkel elképzelhető, de akkor majd győz a nép, mindenki húszéves lesz, magas, szőke és jómódú, valamint az ellenségeinket megeszi a fene.

Mondom: nem egy ellenzéki párt beszél így az összes többiről, hanem mindegyik! Miért is? Mert ha egynek sikerülne valahogy maga alá gyűrni az összes többit, bedarálni, felemészteni őket, akkor a mostani kormányhoz hasonló teljhatalmat kaphatna. Épp ezért akármilyen rossz is a mostani magyar választási törvény, nincs egy olyan ellenzéki politikus sem, aki kiállna ellene, hiszen a saját maga majdani teljhatalmát kockáztatná.

Nem nehéz belátni, hogy ellenzéki összefogás sosem lesz, választási koalíció sem, itt mindenki a maga pecsenyéjét kovácsolja és mindenkinek a saját foga törik bele.

Épp ezt oldaná meg szerény javaslatom. Az igaz, hogy gyökeresen átalakítaná a politikai életet, és megszűnne a választók zsarolása, megszűnne az alkalmatlan ellenjelöltek szándékos állítása, egyáltalán, minden megváltozna – viszont lehetne sokkal demokratikusabb az élet. Persze, ennek a rendszernek is vannak hibái, elsősorban az, hogy ezzel is vissza lehetne élni, de csak valós tömegek támogatása esetén.

Javaslatom lényege tehát a következő: míg mostanáig a magyar választó két szavazatot adhat le, egyet egyéniben, egyet pártlistára, ezen kívül maradhat távol és tartózkodhat, a jövőben az lenne üdvös, ha négy szavazata volna: egy pozitív és egy negatív egyéniben és ugyanígy pártlistán is kétféle, igen és nem. Tehát szavazhatna nem csak arra, hogy kit „akar” megválasztani (nem egyszer megfelelőbb jelölt híján), hanem arra is, kit, kiket nem akar látni sem a politikában. És nem lenne köteles minden voksát felhasználni.

Hogy nézne ki ez a gyakorlatban?

Mondjuk én a főváros nyolcadik kerületében élek, nálunk a világon minden oldal és párt indul. Elmegyek szavazni, megnézem a választékot, ejnye, kritikán aluli, és akkor… beikszelek két NEM-et a Fidesz-KDNP-re egyéniben és a Jobbikra vagy a Mi Hazánkra listán, aztán két igent egyéniben és listán egy nekem rokonszenves ellenzéki pártra. Így sikerült a negatív véleményemet is kinyilvánítanom, igaz, annak is sikerül, aki velem ellenkező nézeteket vall. Mármost tény, hogy kisebb pártokat nagyon jól szervezett nagyobb pártok képesek volnának letörölni ebben a rendszerben a választási térképről, de ehhez az kéne, hogy valóban sok legyen a szavazójuk és azok legyenek nagyon fegyelmezettek. Másfelől viszont olyan, gyávaságból, közömbösségből eddig otthon maradó rétegek is elmennének szavazni, akiket a politika iránti ellenszenv mozgat, tehát átalakulna a végletekig eldurvult politikai élet és mindenki elkezdene viselkedni, hogy ne váljon vállalhatatlanná a dühös választók előtt – akik kicserépszavazhatnák még a listáról is, ha eléggé haragszanak mondjuk a nyugdíjpénztárak, a Liget, a CEU, az MTA, Paks kettő, a belgrádi vasút vagy bármi miatt.

Persze, ezt az ötletet soha és sehol nem fogják bevezetni, annak dacára, hogy a Janecek-kísérlet sikerrel járt New Yorkban: túl jó a módszer.

Nincs politikus, akinek érdekében állna egy igazságos rendszer kialakítása.

Különben nem csak Janecek pedzegette ezt a dolgot (igaz, nagyon másként, 6-4 arányú igen-nem voksolási lehetőséggel, önkormányzati ügyekben).

Hanem Robert Sheckley, a sci-fi mestere is.

Erről szól talán legjobb írása, a Tranai.

Nála a Bolygó Elnökének a nyakában függ egy hatalmas pecsét, ekrazitból, és ha bizonyos mennyiségűnél több választópolgár nemtetszését vívta ki a vezető, melyet rádiójelekkel tudnak közölni, egészen egyszerűen felrobban.

Kiváló megoldás ez is.

Akkor legyen ez a rendszer neve.

Mondom, köszönetnyilvánításokat, készpénzt, értéktárgyakat és nagyobb értékű kötvényeket azért elfogadok, ha valakiben túlteng a hála érzése.

De szobrot nem.

Azt könnyű felrobbantani.