Kezdőlap Szerzők Írta Giczy György

Giczy György

Avatar
2 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Kódolt kudarc?

Politikához értők és érdeklődők körében, ha ellenzéki érzelműek, osztatlan népszerűségnek örvend a főpolgármester-jelöltek előválasztásával kapcsolatos elképzelés. Hiszen a pártokat ígéret köti, hogy azt az egyetlen jelöltet fogják támogatni, aki az előválasztást megnyeri.

Hogy akiknek a jelöltjei lemaradnak, vajon elveszítik-e lelkesedésüket  –  ismerve az ellenzéki erők egymás közti feszültségektől terhes viszonyát  –  ebben a tekintetben azonban lehetnek kétségeink. Annál is inkább, mert a jelöltek vitái során felszínre kerülnek azok ellentétek, amelyektől a tényleges főpolgármester-választás során nemcsak a résztvevő pártoknak, hanem a fővárosi vezetést megváltoztatni akaró választóknak is el kell tekinteniük. Ami természetesen ismét nehezen megoldható feladat. Már csak azért is, mert az előzetes megállapodások ellenére a főpolgármester-jelöltek tekintetében „túltermelés” tapasztalható.

Lehet erre nagyvonalúan azt mondani  –  teheti  ezt a jelölt is, meg a választó is  -, hogy örülni kell a gazdag választéknak. És mindaddig gondolhatja így, amíg van remény arra, hogy ő maga vagy az általa favorizált személy lesz az előválasztás nyertese. De már most, a jelöltek vitája során is kiderült, hogy azért nem tudnak felhőtlenül örülni egymásnak.

Mivel az ellenzéki főpolgármester-jelöltek programjai nem állnak szöges ellentétben egymással, ezért az előválasztási vitákban még az is megfogalmazódhatna, hogy szívesen tanulnak egymástól. S még az is, hogy   –  habár a főpolgármesteri szék betöltéséről van szó, de még inkább a jelenlegi városvezetés megváltoztatásának az igényéről  –

ellenzéki győzelem esetén ezek a jelöltek mindannyian szerepet kaphatnának a főváros megújításának feladatában. Hiszen a főpolgármestert mindig egy stábnak kell segítenie.

Noha a viták természetüknél fogva inkább a különbségekre irányulnak, de azért nem kellene nélkülözniük a résztvevők egymás iránti nagyvonalúságát sem. Meg kellene nyilvánulnia annak, hogy a végső cél mégsem egymásnak a legyőzése, hanem valóban a városvezetés megváltoztatása. Hiszen ez mégis csak egy előválasztás. De talán éppen ez hiányzik a legjobban a jelölt-állítással kapcsolatos huzavonákból, és ennek nyomán a jelöltek vitáiból is. Hogy az előválasztást a helyén kezeljék. Próbatételként, amely akár eggyé is kovácsolhatná a végső soron azonos céllal küzdő résztvevőket. Akkor a vita az lenne, aminek lenni kellene: az ellenzéki együttműködés demonstratív pillanata. Ez idő szerint azonban nem ebbe az irányba mozdulnak a dolgok, inkább az ellentétes előjeleket mutatják.

Ezért aztán lehetnek kétségeink az előválasztást követő események kimenetelét illetően is.

Higgyük el, hogy a résztvevő pártok az előválasztás eredményét tiszteletben fogják tartani és szokásuktól eltérően nem keresnek kifogást, hogy kibújhassanak együttműködési kötelezettségük vállalása alól, de még mindig fennmarad a kérdés, vajon miként tudják a jelöltek iránt érzelmileg is elkötelezett választóikkal elfogadtatni azt a másik párt által jelölt személyt, aki az előválasztáson győzedelmeskedett?

A kérdésfelvetésnek a létjogosultsága abból a lépten-nyomon szembeötlő tényből származik, hogy minden pártnak van rajongói tábora. A kormánypártnak a legnépesebb, az ellenzéki pártoknak kisebb, de nem kevésbé elfogult; a kritikát, még a legenyhébbet is indulattal elutasító fan-clubja. Az idetartozók a legaktívabb résztvevői mindenféle kampánynak. Nehezen mozdulnak rá egy másik párt jelöltjére, hiszen elkötelezettségük a saját pártjuk iránti feltétlenségben gyökerezik. S ha egyszer a pártjuk indított egy jelöltet, akkor az előválasztás eredmény sem biztos, hogy képes változtatni a korábbi álláspontjukon.

A pártok rajongói tábora veszedelmes méhraj: ez tartja életben a pártokat és ugyanez tartja távol a rajtuk kívül létező egyedeket, akiket idegennek, ellenségnek tekint. Egyszerre megtart és elriaszt.

Ezért a tényleges választási kampányban a csalódottságuk miatt  –  ami természetesen nem a pártjukra, hanem valamilyen más, akár kitalált tényezőre irányul   –  semmiképpen sem vesznek részt akkora aktivitással, mint amennyire a saját jelölt érdekében tennék. Inkább a jelöltjük kudarcának okait fogják magyarázni, s azt, hogy a többi ellenzéki párt milyen alávaló módon gátolta meg az egyetlen igazán alkalmas személy indulását. És persze hivatkozni fognak a kormánypárti trollok beavatkozására, melynek természetesen az a célja, hogy nem a legalkalmasabb, hanem legalkalmatlanabb ellenzéki jelölt legyen Tarlós kihívója.

Talán érdemes volna visszaemlékezni azokra az azóta elhalkult véleményekre, amelyek korábban jelezték, hogy az előválasztás egy azon párton belül szokott eredményre vezetni. Akkor ugyanis nem állítja megoldhatatlan vagy legalább is nehezen leküzdhető feladat elé a választókat. Hogy korábbi elkötelezettségüket egy újabbra váltsák. A politikusok erre gyakorta képesek, de a választók kevésbé. Hogy mégis így alakult a helyzet, az abból adódik, hogy politikusaink csak önmagukból tudnak kiindulni. És ez, mint annyiszor, ezúttal is alighanem kevésnek fog bizonyulni.

A jó kormányzás tapintatos titkai

Féltve őrzött titkai mindenkinek lehetnek, ezért a kívülálló kutakodása egy jól nevelt társadalomban illetlennek minősül. És azt is tudjuk, hogy nemcsak az egyéneknek, hanem egy kormányzatnak is lehetnek titkai, amelyeket főként a nemzetbiztonsági szempontok szoktak indokolni.

De azt végképp nem értem, hogy egy repülőgép utas-listájának nyilvánosságra hozatala milyen nemzetbiztonsági érdeket sérthet, tekintve, hogy az utasok között egy gyermek is helyet kapott, akinek titoktartása több, mint kétséges. Ismerve a gyerekszáj mindent kimondó őszinteségét erősen vitatható, hogy a titok továbbra is titok marad. De ha valami nem értünk, azt mindenképp be kell látnunk, hogy a halandó állampolgárnak nem is kell mindent értenie.

A fóti Gyermekváros jövője viszont még a kormányzattal szemben tapintatos és kellően mértékletes érdeklődésű állampolgárt is foglalkoztatja. De ez is titkos, s mivel ennek aligha lehet nemzetbiztonsági oka, ezért feltételezhetően az üzleti titok kategóriájába tartozhat. Az viszont elég nagy baj – mondhatnám: skandalum -, ha a Fóton élő gyermekek sorsa üzleti megfontolások szerint alakul. Ilyen jellegű transzakciónak csak a kárvallottjai lehetnek. Ámde ebben sem lehetünk biztosak, meg kell elégednünk azzal a jámbor bölcsességgel, hogy a jövő nem ismert eseményeket tartogat a mi számunkra is, miért lenne ez másként a Gyermekváros lakóinak jövőjét illetően. Bizalommal rá kell hagyatkoznunk a közismerten keresztény-nemzeti elkötelezettségű kormányzatunkra, amely akkor is, ott is gondoskodik rólunk, amikor és ahol mi nem vagyunk kellően informáltak, s így aztán igazi meglepetésként érhet a hatalom jótéteménye.

Ezért nem tudhatjuk – és ennek okát még én is értem! -, hogy hová rejtették előlünk az utóbbi két-három évben hozzánk érkező, mintegy hatvan-hetvenezer migránst. És ennek összefüggésében az is értető, hogy a magyar származású venezuelaiak érkezéséről is csak az ellenzék felelőtlen kutakodása nyomán tudhatunk. Mert minek fölöslegesen izgatni a magyar állampolgárt, aki egy szabadságharc hősének képzeli magát, sőt, a CÖF keresztes lovagjának, aki nemcsak a hazáját védelmezi, hanem a kereszténységet is a titkokhoz hívatlanul odatolakodó ellenzékkel és az országba betolakodni szándékozó idegenekkel szemben?

Az is természetes, hogy a titkok avatott ismerőjének, a kormányzatnak van lehetősége megmondani, hogy ki a magyar, ki a magyar származású, ki a kedvelt és ki az elutasítandó, a veszélyes migráns. (Az mindenképp veszélyes, aki nem tud letelepedési kötvényt venni!) És persze azt is az állampolgár és a kormány kölcsönös tapintata alapján kell értelmeznünk, hogy a közkedvelt szövetségesek közül ki lett áruló. Ezért kerül azonos platformra – egyéni tetszésüktől és merőben különböző szerepvállalásuktól függetlenül – Simicska, Pálinkás és Navracsics, hogy csak a legismertebbeket említsük.

S ha valaki valamit még mindig nem ért, annak majd a kormányzati propaganda korifeusai meg fogják magyarázni! Hiszen ezek a kétségtelenül széles látókörű emberek még azt is szemrebbenés nélkül be tudják bizonyítani, hogyha egy szervezetbe tartozunk és ez a szervezet felfüggeszti a tagsági jogainkat, az győzelem. Miért? Mert lehetett volna rosszabb is. Innen nézve a pofon már nem is pofon, hanem simogatás, sőt, ha jobban meggondoljuk, inkább biztató vállon veregetés. Mit lehet ezen nem érteni? Ha valaki mégsem, az magára vessen!

Másrészt: ki gondolhatja komolyan, hogy az állampolgárnak mindent meg kell tudnia és mindent meg kell értenie? Ha ilyen illúziókba ringatnánk magunkat, ideje kijózanodni. El kell olvasni az „Igenis, miniszter úr” című könyvet (Egy kabinetminiszter naplója), amely a tévelygőket útbaigazítja. Kiváltképp azokat az anyagi természetű visszaélések felkutatására szakosodott ellenzéki képviselőket, akik a korrupció eltitkolásával vádolják a kormányzatot. Idézzük:

„ – Azt akarja ezzel mondani – kérdeztem -, hogy a kormány politikája az, hogy hunyjunk szemet a korrupció fölött? – Szó sincs róla, miniszter úr! Még elgondolni is szörnyűség. Ez soha nem lehetne a kormány politikája! Legfeljebb a kormány gyakorlata.”

Az említett könyvben ennél egyetemesebb útmutatását is érdemes idézni:

„Bernard megkérdezte, mi a bajunk a nyílt kormányzással. Nem hittem a fülemnek. Arnold azt hitte, viccel… Arnold rendkívül világosan fejtette ki, hogy a nyílt kormányzás, fogalmi ellentmondás. Vagy nyitottak vagyunk – vagy kormányzunk. Bernard szerint egy demokratikus ország állampolgárainak joguk van tudni a dolgokról. Elmagyaráztuk neki, hogy valójában ahhoz van joguk, hogy ne tudjanak róluk. A tudás nem más, mint cinkosság és bűnrészesség. A tudatlanság bizonyos fokig méltóságot ad. (…) Arnold igen helyesen hozzáfűzte, hogy ha az emberek nem tudják, mit csinálsz, akkor azt sem tudják, mit csinálsz rosszul.”

Ebből az idézetből az is kiviláglik, amit a politikai elemzők sem értenek, hogy a kormányzatnak miért is van a tudatlanság méltóságát büszkén viselő, széles körű, rendíthetetlen hűségű és nyugodt lelkiismeretű szavazóbázisa…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK