Kezdőlap Címkék Egy centiméterre

Címke: egy centiméterre

Ismét kilépéssel fenyeget Orbán – szabálytalanul

„Egy centiméterre volt” a Fidesz attól, hogy kilépjen a Néppártból – mondta Orbán Viktor a tegnapi szavazásról. Már tavaly is erről beszélt, bár szabályosan így nem léphetnek ki így az EPP-ből.

Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége „elárult bennünket” – mondta Orbán Viktor az állami rádióba reggel. Arra utalt ezzel, hogy az Európai Parlament nagy részvétel melletti kétharmados többséggel, közte az EPP-ével is, elfogadta azt a határozatot, hogy Magyarországon és Lengyelországban romlott a jogállamiság állapota. Ezért úgy foglaltak állást, hogy folytatni kell a 7. cikkelyes eljárást, mert az eddigi eredménytelen volt.

Orbán azt mondta, csak azért nem léptek ki, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok „egyértelműen velünk voltak”, és a néppárti vitában úgy foglaltak állást, hogy ki kell állni Magyarország mellett. Egy kormányzópárt azért tartozik egy pártcsaládhoz Európában, hogy ha a hazájának szüksége van védelemre, segítségre, akkor legyenek szövetségesei.

„De ha a szövetségeseink elárulnak bennünket – mint ahogy többségében egyébként a néppárt is elárult bennünket tegnap -, akkor ott nincs keresnivalónk”

– tette egyértelművé a helyzetet.

Az azonban, hogy három komoly ország, a franciák, a spanyolok és az olaszok azt mondják, a magyaroknak van igazuk, ad némi reményt a változásra az EPP-ben. „Fogyatkozó, de még létező reményt. Egyébként ma reggel már nem lettünk volna tagok” – fogalmazott.

A tagsággal kapcsolatban tárgyalt Sebastian Kurz osztrák kancellárral, találkozni fog a CDU vezetőjével és Angela Merkel német kancellárral, és szeretne beszélni Donald Tusk néppárti elnökkel is, majd „döntést kell hozni”. Hangsúlyozta, az biztos, hogy „ez így nem maradhat”: ha nem áll ki az EPP Magyarország mellett, akkor

„új európai, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani”,

amihez lesznek szövetségeseik.

Szerinte egyébként

emögött is Soros György áll,

aki „a világ első számú oligarchája”, aki maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai tevékenységét és gyakorol befolyást az európai politikára. Abban nincs meglepetés, hogy az EP bevándorláspárti többsége – szocialisták, liberálisok, zöldek -, ahová a magyar ellenzék is tartozik, Magyarország ellen szavaznak, gyűlölik ugyanis a magyar bevándorlásellenes álláspontot.

Orbán tavaly márciusban, amikor az EPP felfüggesztette a Fidesz tagsági jogát, szintén arról beszélt, hogy kész kilépési nyilatkozat volt a kezében. Ezt csak azért nem adta át, mert sikerült elfogadtatnia, hogy a Fidesz és az EPP formailag közösen kezdeményezte a felfüggesztést. (Ebbe azért ment bele az EPP, mert a Fidesz azonnali kilépéssel és új európai parlamenti frakció alakításával fenyegetett egyoldalú kezdeményezés esetére.) Azután ezt magyarázták úgy, hogy „ők kérték” a döntést, amelynek következtében a Fidesz egyetlen tisztséget se kaphat a legnépesebb európai pártcsaládban, s ennek rendezvényeire se hívják meg őket.

Csakhogy a Fidesz alapszabálya rögzíti, hogy a párt az EPP tagja. Ezt kizárólag (rendkívüli) kongresszus módosíthatja, amit azonban legalább 30 nappal korábban össze kell hívni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK