Kezdőlap Címkék Dr. Varga Ivett

Címke: dr. Varga Ivett

Gyorshír! – Felmentették a BKK vezérigazgatóját

A mai napon Karácsony Gergely felmentette dr. Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját. A főpolgármester megköszönte dr. Varga Ivett többéves munkáját, amelyet a főváros érdekében a Főpolgármesteri Hivatalban, majd a BKK stratégiai igazgatójaként, később vezérigazgatójaként végzett.

Karácsony Gergely sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a vezérigazgató asszony a cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel. A főpolgármester május 5-i hatállyal megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét, akitől elsősorban azt várja, hogy a jelenlegi nehéz pénzügyi körülmények között is biztosítsa a BKK kiegyensúlyozott szervezeti működését, illetve folytassa a budapesti közlekedés fejlesztése érdekében megkezdett munkát. – áll a Főpolgármesteri Hivatal által kiadott közleményben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!