Kezdőlap Címkék Dés László

Címke: Dés László

Bródyval és Déssel kampányol a Jobbik ellen az Origo

Ismert művészekkel, fizetett hirdetésben kampányol a Jobbik ellen a Facebookon az Origo. Csakhogy a felvételek nem most, hanem az előző parlamenti választás előtt, 2014-ben készültek. Pokorny Lia és Dés László nem is tudott arról, hogy hirdetés készült a nevükben.

Ahhoz képest, hogy online újságról van szó, az Origo rendesen beleállt a kampányolásba a választások előtt. Eddig csak az állítólag Európában tomboló migránsokat bemutató videókat osztottak meg a Facebookon, ezzel erősítve a kormány retorikáját. A manipuláló, sokszor több éves, vagy akár nem is Európában készült felvételeket fizetett hirdetésben tették közzé a közösségi oldalon.

Ezúttal azonban egy ellenzéki párt ellen indítottak hadjáratot. Miután az elmúlt napokban több, a Jobbikot és Vona Gábort lejárató írást tettek közzé, már a Facebookon is kampányolnak a párt ellen.

Az összevágott felvételen Bródy János, Pokorny Lia és Dés László beszélnek arról, hogy miért ne szavazzunk a Jobbikra.

Az Origo mindezt fizetett hirdetésben terjeszti a Facebookon.

Egy egyszerű kereséssel azonban kideríthető, hogy a videóban látható felvételek nem most, hanem 2014-ben, az akkori választások előtt készültek a Szavazz a Jobbik ellen elnevezésű kampány keretében. Az eredeti videó itt látható, ebben a három művész mellett más ismert emberek is megjelennek:

Itt pedig az Origo facebookos hirdetése, amely csütörtökön jelent meg a közösségi oldalon A Jobbik ellen kampányoltak címmel:

A Jobbik ellen kampányoltak

Ők a Jobbik ellen kampányoltak

Közzétette: ORIGO – 2018. március 29.

Megkérdeztük az érintett művészeket is, hogy tudnak-e a videóról, és engedélyt adtak-e az Origónak a közzétételére. Pokorny Liát és Dés Lászlót értük el, ők tőlünk tudták meg, hogy felhasználták a korábbi felvételt.

Nagyon meglepődtek, és elmondták, hogy nem kértek tőlük engedélyt erre.

Dés László arról is beszélt, hogy felháborítónak tartja, hogy visszaéltek a felvétellel, és utánanéz az ügynek. Ha van erre lehetőség, lépéseket is tesz a portál ellen.

Ez volt ma – 2017. december 2.

0

MSZP: Új listája és új miniszterelnök-jelölt

Teljesen új kívánságlistával állt elő a Demokratikus Koalícióval folytatott tárgyaláson az MSZP – értesült a Független Hírügynökség. Értesüléseinket mindkét párt megerősítette, miként azt is, hogy az új listán a szocialisták nagyon erősen eltolták az arányokat saját maguk felé.Mint megtudtuk, a szocialisták a korábban közösen összeállított 106-os névsor helyett az MSZP javára eltolt javaslatot mutattak be a mostani tárgyaláson. A DK elnöksége tanulmányozni fogja a listát, s azt követően dönt arról, hogy merre lehet innen tovább lépni.

Megtudtuk azt is, hogy az MSZP-nek megvan az új miniszterelnök-jelöltje, de annak személye még vagy két hétig nem publikus. Mint ismert, a szocialisták december 9-én az eredetileg tervezett Kongresszus helyett csak egy választmányi ülést tartanak, amelyen bemutatják a választási programjukat. Elképzelhető, hogy a miniszterelnök-jelölt személyét is ott nevezik majd meg.

Nehéz elviselni, ami itt történik

Tíz éve tiltólistán van, nem játssza, nem szólaltatja meg őt az állami rádió és televízió, de ezt egyáltalán nem bánja, mert nem akarja a jelenlétével legitimálni azt, ami ott történik – mondja Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész. Afféle díszdemokratának tartja magát, akit azért hagyják nyugodtan beszélni, mert nem piszkál bele a hatalom ügyeibe, nem keresztezi szándékaikat. Szerinte akkor lenne változás, ha a művészek többsége egyszerre megszólalna, és tiltakozna és kifejezné azt, ami a valóság:

nem demokrácia az, ami itt van.

Dés, a Független Hírügynökségnek adott interjúban beszél arról is, hogy jövőre Esterházy estet fog rendezni; a tavaly elhunyt íróval, bár teljesen máshonnan indultak, minden tekintetben rokonlelkek voltak.

 

A nacionalizmus mindent visz

Fotó: Facebook

„A választást Soros-kampány nélkül is megnyerné a Fidesz. A nacionalizmus annyira mélyen él a (magyar) lelkekben, hogy a jelenlegi körülmények között az ellen – szinte – semmit sem lehet tenni” – mondja a Független Hírügynökségnek Stephen Elekes, a háromlaki politikai elemző, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa. Szerinte az EU hagyni fogja, hogy továbbra is szájhősködjenek (az illiberálisok), miközben az életmentő lélegeztető készülékre emlékeztető pénzforrásokat szép lassan elzárják, vagy annak lehetőségét meglebegtetik.

 

A szegények Magyarországa

Fotó: Flickr. (Viktorius2009

Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be a bérválság megoldása érdekében, lépésének a helyességét igazolja a Központi Statisztikai Hivatal által a magyar háztartások életszínvonaláról most közzétett kiadvány. 2011 és 2016 között a kétszeresére nőtt a dolgozó szegények száma Magyarországon. Tavaly már megközelítette a félmillió főt azoknak a száma, akik annak ellenére, hogy dolgoznak, nem tudnak kitörni a szegénységből.

AZ ADATOKBÓL VILÁGOSAN LÁTSZIK, HOGY AZ ORBÁNI MUNKAALAPÚ TÁRSADALOM A DOLGOZÓ SZEGÉNYEK TÁRSADALMA

– mutat rá az LMP közleménye. Hozzáteszi: az Orbán-kormány legfőbb ígérete az volt, hogy a vállalkozások tíz év alatt egymillió új munkahelyet hoznak létre. Ehhez képest 2011 és 2016 között a duplájára nőtt a dolgozó szegények száma, vagyis megélhetést nem adó munkahelyek jöttek létre nagy számban. Az Orbán-kormány hetedik évében sem éri el a minimálbér a létminimumot, a közmunkabér pedig mélyen a szegénységi küszöb alatt van.

Feljelent az Együtt

Feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen az Együtt azzal, hogy Orbán egy maffiafőnök a fideszes maffiaállam élén, aki társaival szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követett el.

Az RTL Klub 2017. november 28. napján 18 órakor sugárzott adásában Simicska Lajos vállalkozóval közölt riportot amelyben utalás történt arra, hogy bizonyos személyek 1990 és 2015 közötti időszakban megállapodást kötöttek, hogy szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követnek el. Az interjúból az is megállapítható, hogy a megállapodásban részt vevők közül egy személy később önként elállt a bűncselekmény illetve bűncselekmények elkövetésétől. A feljelentés mellett az Együtt a Legfőbb Ügyészségnél indítványozza, hogy az ügyben nyilatkozó Simicska Lajost és a nyilatkozatban megjelölt Orbán Viktort hallgassák meg az eljárás során.

Legyen a Néprajzi a Bálnában!

Fotó: Pixabay

A Párbeszéd szerint a – kormány pazarló költözési tervei miatt – hontalanná váló Néprajzi Múzeumot kell a Bálnába költöztetni. Így a Városliget zöldterülete is megmarad, mert nem kell  a múzeum számára – újabb természetrombolás árán – új kiállítóteret építeni.

Az átköltöztetés 15 milliárd forintba kerül – emlékeztet a Párbeszéd, hozzátéve: a Néprajzit eredetileg a Városligetbe telepítették volna, de most fölmerült egy sokkal értelmesebb megoldás: ha a kormány valóban megveszi a Duna-parti Bálnát, a nehezen kihasználható üvegpalota stílusos kiállítóhely lehetne a múzeum számára. Így az adófizetők is nyernének 19 milliárd forintot (az új Néprajzit a Ligetben 30 milliárdért tervezték felépíteni, a Bálnát pedig 11 milliárdért hirdetik), és a zuglói park fáit sem kellene feleslegesen kivágni.

Várja az adományokat  Mikulásgyár

Fotó: Flickr. (Laszlo Papp)

Az idén 22 napon keresztül vihetik az adományokat a Hősök tere közelében felállított adományozói központba. Ilyen hosszú ideig még sosem dolgoztak a Mikulásgyár önkéntesei, de a tavalyi akció tapasztalatai azt mutatják, hogy szükség van a hosszabb nyitvatartási időre. Évről-évre nagyobb az adományozói kedv. A Mikulásgyár már évek óta nemzetközi szinten is ismert és elismert.

A Mikulásgyár az idén 2017. december 1. és 22. között tart nyitva, az Ötvenhatosok terén, 9 és 21 óra között. De lesz kihelyezett üzeme a Lurdy Házban, országszerte a Toyota márkaereskedésekben és a Hungaroringen is. Aki nem tud személyesen elmenni, annak ajándékait a legtöbb postán ingyenesen átveszik, és a központba szállítja – tudatja a Mikulásgyár közleménye.

Izraeli támadás Szíria ellen

Fotó: Google Maps

Szombaton hajnalban az izraeli légierő az Al Kiswa katonai támaszpontot támadta Damaszkusz közelében. A szíriai légvédelem rakétákat lőtt ki és két izraeli rakétát megsemmisített. Néhány napja a BBC riportot közölt arról, hogy Irán berendezkedik az Al Kiswa támaszponton, amely mindössze 13 kilométerre van Damaszkusztól. A BBC a szíriai állami televízióra hivatkozva jelentette, hogy föld-föld végrehajtott ació nagy károkat nem okozott a támadás. Két rakétát megsemmisítettek. Az izraeli hadsereg nem erősítette meg a támadás hírét.

Korábban Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Avigdor Lieberman hadügyminiszter többször is megerősítette: nem tűrik el, hogy Irán katonailag berendezkedjen Szíriában, amely szomszédos Izraellel. Irán nem ismeri el a zsidó állam létét sem, ezért stratégiai ellenségnek tartják Jeruzsálemben.

Megszólaltak a nukleáris támadást jelző szirénák

2017. november 30. Kim Dzsong Un a Hvaszong-15 fellövésekor
(MTI/EPA/KCNA)

A növekvő feszültséget jelzi, hogy a hidegháború vége óta először szólaltak meg a nukleáris támadást jelző szirénák az Egyesült Államokhoz tartozó Hawai-on. Mostantól havonta próbajelzést adnak – jelentett a BBC. Mint a Fühü is folyamatosan beszámol róla: egyre feszültebbé válik a helyzet az észak-koreai nukleáris kísérletek nyomán.

Észak-Korea a héten újabb interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki, amellyel állítása szerint eléri az Egyesült Államok bármely városát. Phenjan – az ellene sorozatban hozott nemzetközi retorziók ellenére – nyár óta folyamatosan végzi az ilyen rakétakísérleteket, szeptemberben pedig egy földalatti nukleáris kísérletet is végrehajtott.

 

Nehéz elviselni, ami itt történik

Tíz éve tiltólistán van, nem játssza, nem szólaltatja meg őt az állami rádió és televízió, de ezt egyáltalán nem bánja, mert nem akarja a jelenlétével legitimálni azt, ami ott történik – mondja Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész. Afféle díszdemokratának tartja magát, akit azért hagyják nyugodtan beszélni, mert nem piszkál bele a hatalom ügyeibe, nem keresztezi szándékaikat. Szerinte akkor lenne változás, ha a művészek többsége egyszerre megszólalna, és tiltakozna és kifejezné azt, ami a valóság: nem demokrácia az, ami itt van. Dés, a Független Hírügynökségnek adott interjúban beszél arról is, hogy jövőre Esterházy estet fog rendezni; a tavaly elhunyt íróval, bár teljesen máshonnan indultak, minden tekintetben rokonlelkek voltak.

 

Kell önnek tartania attól, hogy a véleménye miatt hátrányt kell elszenvednie?

Már egy jó ideje nem kifizetődő politizálni… illetve van, akinek igen, akinek jól jön, ha beszél. De, ha az ember az elvei szerint és nem az érdekei alapján szólal meg, akkor az sosem kifizetődő… De hát mit tegyek, így szocializálódtam. Amikor 1974-ben elkezdtem a pályafutásomat, akkor sem volt másként. Pontosan lehetett tudni, mit gondolok a világról, de ilyen retorziók nem értek. Persze legyünk igazságosak: ennyire szabadon nem lehetett beszélni, akkoriban burkoltabban fogalmaztuk meg a véleményünket. A rádió jazz-szekciójában működő belügyes Kiss Imre, pontosan tudta, hogy én ki vagyok, mi a véleményem a világról és róla, ezért aztán ott szúrt ki velem, ahol tudott. Neki ugyanis volt lehetősége arra, hogy támogasson vagy tiltson. Majdnem mindenütt hasonló jelenségekkel és figurákkal találkozott az ember, egyedül a lemezgyárban alakult szerencsésen a sorsom, ott szerették a játékomat, a munkáimat. Huszonhét éves koromban csináltam az első lemezemet – ma ez nevetségesen hangzik, amikor már tizenévesek készítenek lemezeket -, s onnan kezdve folyamatosan tudtam dolgozni. Ha ez nem adatott volna meg nekem, akkor egész egyszerűen nem létezem. Így viszont játszott engem a rádió, mert voltak felvételeim. Nagy változást a rendszerváltozás sem hozott, annyi talán igen, hogy 2007 óta tiltólistán vagyok

Az mit jelent?

Hogy nem játssza a számaimat a közszolgálati tévé és rádió, illetve ne nevezzük annak ezeket: kormány-tévé és kormányrádió van, riporterek, valóságos újságírók helyett mikrofonállványok… Ezekben tehát nem szerepelhetek, még a nevemet se nagyon ejtik ki.

És ezt ön ilyen könnyedén tudomásul veszi?

Inkább úgy fogalmaznék: az felháborít, hogy ez a pártpropaganda az adófizetők pénzén folyik, közszolgálatnak hazudva, de szerepelni nem kívánnék ezekben a médiákban, mert csak legitimálnám azt a disznóságot, amit csinálnak.

Volt az életében olyan, hogy az elveit a háttérbe szorította az érdekei miatt?

Nem volt ilyen. Nekem mindig fontosabb volt az, hogy bele tudjak nézni a tükörbe. Mindig vannak választási lehetőségei az embernek, bár nekem kétségkívül szerencsém volt; a 2007-es évekre – amikor is még bőven szocialista kormányzás folyt, de a médiákban a hatalmat már szégyenszemre átvette a Fidesz –, szóval addigra már régen jelen voltam annyira a zenei életben, hogy ugyan ki lehet velem szúrni, de nem létezővé már nem tehetnek.

Mondhatjuk azt, hogy Dés László már van akkora művész, végülis Kossuth-díjas, Liszt Ferenc díjas, hogy nem mernek vele kiszúrni?

Mindent mernek, csak nem vagyok annyira érdekes…

Mi az, hogy nem annyira érdekes? Egy Dés László mindenképpen érdekes.

Nem, nem vagyok annyira érdekes.

Ez valami kishitűség önnél?

Nem, dehogy. Tényszerű. Az érdekes az, aki az érdekeikbe belepiszkít.

És ön nem ezt teszi?

Én afféle dísz demokrataként megszólalok itt-ott és elmondom a véleményem, ez nem tétel számukra. Az érdekes az, ha az érdekkörükbe valami akadály, valami piszok kerül.

Én viszont azt gondolom, ha Dés László megszólal, arra oda kell figyelni.

Tudja, ez akkor lenne érdekes, ha 35-40, vagy 100 muzsikus szólalna meg, 100-150 képzőművész, 200 író, vagy másként fogalmazok: ha Magyarország művészeti életének a jelentős része megszólalna, az érdekes lenne…

De a magyar művészek, nem mondom, hogy feltétlenül többségükben, meg vannak vásárolva, nem?

Nem, nem. Persze vannak olyanok is. De nem sokan A magyar könnyűzenei életben néhány zenekar és szólista jól él abból, hogy politizál, persze a kormány oldalán. De általában nem arról van szó, hogy megvásárolták az embereket, sokkal inkább arról, hogy elméleteket gyártanak önmaguknak arról, hogy a politika piszkos dolog; távol áll tőlem, mondják, hogy jövök én ahhoz, hogy kritizáljam, apolitikus vagyok, nem az én dolgom… És azért igaz is: egy demokráciában miért ne lehetne egy művész apolitikus, miért kellene neki politizálnia? Tulajdonképpen én sem politizálok, csak elmondom a véleményemet, azt gondolom, ennyivel tartozom magamnak, a közösségnek, amiben élek. Szóval, hogy van felelősségem. De mások úgy gondolják, hogy jobb a békesség, jobb csendben maradni. És igazuk van, mert az sokkal kényelmesebb. És persze van még egy praktikus szempontjuk, attól félnek, hogy megosztják a közönségüket, és potenciális rajongókat, kedvelőket veszítenek.

Egyébként ön szerint, ezek alapján, korlátozott szabadságban élünk?

Már régen tudjuk, hogy az nem demokrácia, ami itt van. Folynak ugyan viták, hogy autokratikus rendszer, vagy már-már diktatúra, de ez csak játék a szavakkal. Az biztosan állítható, hogy nincs sajtószabadság, a hatalmi ágak önállósága megszűnt, fékek alig vannak, az emberek félnek, egzisztenciális félelem van…

Művészi szabadság az van?

Olyan értelemben igen, hogy azt írok, amit akarok, mindenki azt ír, amit akar, de pontosan tudjuk, hogy működik ez: nagyon könnyen tönkre lehet tenni művészi karriereket, egzisztenciákat, hogy tűrt kategóriába teszik őket. Mára például egy politikai indíttatásból létrehozott művészeti alapítvány, amely a kultúrára szánt pénzek jelentős részét magához vette. Ez nem elég, minden kuratóriumban ott ülnek, ahol pályázati pénzeket osztanak el, tehát uralják a teljes terepet. Ez az MMA-nak nevezett konglomerátum a tagjainak jelentős havi apanázst folyósít, ami folyamatosan, évente emelkedik. Ennek semmilyen más feltétele nincs, csak tagnak kell lenni. Egy olyan szervezetben, amelynek működése indulásánál az elnöke kijelentette: külföldön vannak, akik úgy gondolják, hogy Konrád György magyar író. Még sok más rémséget és badarságot beszélt folyamatosan. Azért ennek tudtával belépni egy ilyen szervezetbe, ahhoz kell gyomor! És hogy a saját területemről beszéljek: a Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületből, tehát egy magánjogi szervezetből, egy nagyon nagy összeget zabráltak el, és tették át az NKA-ba, ahol aztán a saját embereik döntenek arról, hogy ki kaphat pályázati pénzt. Én például legutóbb nem kaptam. Egy három évig tartó, nagy formátumú zeneszerzői munkára pályáztam. Szóval így. De lehetne még beszélni a tévék, rádiók helyzetéről, szerepükről a művészeti szcénával kapcsolatban, a színházak helyzetéről, és így tovább és így tovább. Sokszor fordul elő, hogy író barátaimmal létrehozott estünkkel vidéki városokba azért nem jutunk el, mert a szervezők széttárják a karjukat, sajnálkozásukat fejezik, de közlik: azt nem engedhetik meg maguknak, hogy fogadjanak minket. Az állásukat kockáztatják. De nem akarok panaszdélutánt tartani…

Én viszem ebbe az irányba a beszélgetést.

Igen, de ez nem egy hálás pozíció.

Igen, értem én a felemelt mutatóujjat, és akkor fordítok a diskurzuson. Említette, hogy író barátaival a vidéket járja…

Pont azt mondtam, hogy csak szeretnénk járni, de nem mernek fogadni bennünket.

Igen, értem, pusztán abba akartam belekapaszkodni, hogy említette az író barátait, és erről jutott eszembe, hogy Esterházy Péterrel számomra olyanok voltak, mintha testvérek lennének…

Nagyon jó barátok voltunk.

Mi maradt meg önben ebből a barátságból?

Minden megmaradt. De hadd idézzem ezzel kapcsolatban őt, egy csodálatos bon mot-ját. Így hangzott: mi a különbség Isten és az édesapám között. A különbség jól látható: Isten mindenütt ott van, ezzel szemben édesapám is mindenütt ott van, csak itt nincs. Ez van Péterrel is, mindenhol ott van, csak konkrétan itt nincs.  Nehezen lehetne találni két olyan embert, akinek a családi háttere, a gyökerei annyira különbözőek, mint a mieink, és mégis tökéletesen ugyanoda jutottunk, gondolkodásban, és nem csak a művészetről, az irodalomról, zenéről, hanem politikáról, társadalomról, felelősségről, a közegről, amiben élünk.

Hatottak egymásra?

Igen, persze. Én egy kicsit radikálisabb voltam, szenvedélyesebb, ő mindig higgadtabb. Ő nagyon szerette az én szenvedélyességemet, radikalizmusomat, én meg nagyon tiszteltem az ő higgadtságát

Az ő nyelve, és az ön zenéje hogyan találkozott egymással?

Nagyon sok közös fellépésünk volt, 1991-ben kezdtük el. Éppen huszonöt éve voltunk szoros barátságban, amikor itt hagyott bennünket. Az Egyetemi Színpadon kezdtük, a Hrabal könyve című regénye akkoriban jelent meg, amelyben Charlie Parker a botfülű úristent tanítja szaxofonozni. Péter olvasott a könyvből részleteket és én voltam a szaxofonos, egyrészt a tehetséges, aki tanít, másrészt a tehetségtelen – az Isten -, akit próbálnak tanítani. Nagyon jól sikerült az este, így aztán elhatároztuk, hogy folytatjuk az együttműködést, függetlenül attól, hogy van-e utalás az adott szövegben a zenére, vagy nincs. Többnyire persze nem volt, de innentől kezdve nagyon sokat léptünk fel együtt. Egyszerűen megtanultam Esterházyul játszani. Neki nagyon erős nyelvi humora van, amit meg kellett tanulnom, mint ahogy az iróniát is. És a zenében ez a legnehezebb.

Miért, van a zenében humor?

Hogyne. Később Parti Nagy Lajossal is sokat léptem fel, és vele még tovább fejlesztettem ezt a zenei világot. Ő olvasott Fülkeforr – Magyar mesékből, én pedig folytattam zenében. Sokat tanul az ember az ilyen közönség előtti improvizációs helyzetekben. Van egy írása a Lajosnak, amely arról szólt, hogy egy metrón utazó pasinak megszólal, mégpedig a Himnusz hangján a telefonja – a kollégái tréfálták meg őt -, és a történet arról szól, hogy az utasok közül ki hogyan reagál erre a himnuszos telefonhangra. Én, természetesen a magam módján, tehát improvizatív módon, eljátszottam a Himnuszt. De nem jól fogtam meg a dolgot, a közönség azt hitte ironizálok, és nevetgéltek. A többi előadáson aztán korrigáltam a hibát, és úgy adtam elő, hogy minden este megállt a levegő. Ha nem így történik, azért én vagyok a felelős, a közönség ebben sosem lehet hibás. Ha nem nevet akkor, amikor kellene, és nevet amikor nem kellene, ott valami el van rontva. Nagyon érdekes, hogy miként tanulja meg az ember a színpadi létet, azt, hogy akkor és ott érje el a kellő hatást, amikor és ahogy kell.

Amikor Esterházyról beszélgettünk, azt mondta, hogy ön radikálisabb típus. Ez a radikalizmus a munkájában is jelentkezik?

A művészetben a radikalizmus azt jelenti, hogy valamilyen rendhagyó, a szabályoktól teljesen eltérő alkotás jön létre. Csakhogy ma már régen nincsenek szabályok. Egy olyan világban élünk, ahol egymás mellett rengeteg stílus létezik, egymástól teljesen eltérő zenék születnek, és ez a valóság. Régebben egy országnak, egy földrésznek, egy közösségnek volt közös zenei nyelve, mint például a reneszánsz, a barokk, a bécsi klasszika, és akkor a szerzők ebben a stílusban alkottak. A zsenik persze a szabályokat folyamatosan feszegették, a keretek azért vannak, hogy szétfeszítsük azokat, Mozart, Beethoven ezt tette, így aztán előbb utóbb, megszületett egy új stílus, ebben az esetben a romantika. Vagyis volt mindig egy egységes zenei nyelv, most viszont már nincs ilyen. Magyarul: nincsenek szabályok.

Saját magát hova sorolja?

Érdekes, ezt még soha nem kérdezték tőlem, és nagyon nehéz rá válaszolni. Azt mondanám, hogy olyan dzsessz-zenész vagyok, aki zeneszerzői tevékenységet is folytat a legkülönbözőbb műfajokban, és a dzsessz világát beépíti ezekbe. Talán ez az én egyediségem záloga. Ha van nekem olyan.

Tartozik ön valakihez, valakikhez? Azért kérdezem, mert úgy érzem, látom, hogy egyszerre van egy befelé forduló és kitárulkozó énje. Amikor Esterházyról, beszéltünk láttam, hogy milyen fontos önnek a barátság…

Hát ő pótolhatatlan. Azért is csinálok jövő nyáron egy Esterházy-estet… De a kérdésre válaszolva: én soha nem tartoztam semmilyen klubba. Én már a KISZ-nek sem voltam tagja, semmilyen pártnak, felekezetnek; egyszerűen nem tudok, nem akarok betagozódni. Teljesen független ember vagyok. Természetesen van családom, nagy családom van, gyerekek, unokák, testvérek… Saját választásaim vannak.

Ha fájdalmai vannak, kivel osztja meg, megosztja egyáltalán?

Van kit felhívnom, ha ez a kérdés, de inkább beleírom a fájdalmaimat a zenémbe.

Ez a mai világ egy fájdalmas világ az ön számára?

Nézze, van egy normális hétköznapi életem. Nem tagadhatom, sikeres ember vagyok, nem akarok álszerénykedni. A mindennapokban kiegyensúlyozott vagyok, aki, mondhatni elégedett a sorsával, ha viszont belegondolok abba, hogy miben élünk és abba, hogy a gyerekeim, az unokáim milyen életet kell, hogy éljenek, milyen jövő áll ellőttük, akkor elönti az agyamat – hétköznapi nyelven, a szar. Elképesztő és felháborító, ami itt történik, disznóságok, felelőtlenségek sora, és ezt azzal a felelősségtudattal, amelyet a családom, és az ország iránt érzek,(legyenek bármilyen nagy szavak) az iránt a közeg iránt, amiben élek és dolgozok, nehéz elviselni.

Dés László: Gyenge a magyar civil kurázsi

Dés László, Kossuth-díjas zeneszerző, muzsikus, a Vígszínházban bemutatott, A Pál utcai fiúk musical változatáért kapta a legjobb színházi zene díját a színikritikusoktól. Azt mondja, ebben a több mint száz évvel ezelőtti történetben, például az einstandolásban, a vörösingesek erőre építő militáris viselkedésében, sok minden benne van abból, amiben ma is részünk van.

– A Színikritikusdíj átadó gáláján elmondtad, hogy ez a már kevés szakmai díjak egyike. Huszonegy éve kaptad meg utoljára, A dzsungel könyve zenéjéért. Azt mondtad, hogy dolgozni kell érte keményen. Miért van szerinted kevés szakmai díj?

– Azért valószínűleg, amiért vékony a magyar civil réteg, gyenge a magyar civil kurázsi, amiért kevés a magyar mecénás. Még nem alakult ki az a jómódban élő kulturált polgári réteg, amelyiknek fontos már, hogy kortárs magyar képeket vegyen, támogassa a színházat, a képzőművészetet, a zenét, díjakat alapítson, és ezt aztán kitartóan végig is vigye, és hogy egyáltalán fontos neki a színvonalas kultúra. Hogy az életének elengedhetetlenül fontos része legyen. Azért kevés a valódi szakmai díj, amiért nincs még négyszáz éves gyepünk, mint az angoloknak. Hogy nem tudott kialakulni a megfelelő civil gondolkodás és öntudat, abban benne van már az, hogy a Horthy korszak sem volt egy nagy kultúrmecénás és demokrata, valljuk be őszintén, a gazdag zsidó polgárság volt az inkább, akiket legfőképpen érdekelt a művészetben a progresszivitás, a modernitás, az hogy menjen előre, ne ismételje önmagát. Gondoljunk csak a Baumgarten díjra, vagy Hatvany Lajosra. Ezt aztán ’38-tól elkezdve, a háború utánra is átnyúlva, a szocializmus évei alatt végképp sikerült szétrombolni. Úgyhogy sok-sok évtizedes hiátus keletkezett ezen a területen. Hogy a megfelelő egyensúly helyreálljon, arra a rendszerváltozás után sem volt különösebb törekvés a kormányzatok részéről. Ezért, ha a civil élet területén valami, mint a Színikritikusdíj már létezik több évtizede, az komolyan értékelendő!

-Manapság éppen azt éljük át, hogy a humán kultúrának nincs sok renoméja, akár az oktatásban is kevésbé fontosnak minősítik, közben pedig egy felmérés szerint az utóbbi nyolc évben mégis két millióval nőtt a színházlátogatók száma.

-A színház az a különleges műfaj, ami semmilyen módon nem pótolható, nem digitalizálható, nem másolható, nem lehet sokszorosítani.

– Előadások felvételét lehet sokszorosítani, csak ha valaki tévén, számítógépen néz színházat, az nagyon nem ugyanaz, mintha ott ülne a helyszínen, hiszen a színháznak éppen az a lényege, hogy egy légtérben kell lenni a művészekkel. Ennek ellenére mégiscsak igen fontosnak tartanám, hogy jóval több színházi közvetítés legyen.

– Igen, én is így gondolom, de akármilyen jó minőségben veszik fel az előadásokat, nagyon nehéz azt visszaadni, amit a színházban megtapasztal, érez a néző. Valami mindig elvész, akár a produkció lényege. Ellentétben a filmmel, ami arra van kitalálva, hogy egy vásznon vagy egy jó minőségű tévén nézzük, a színház valahogy meghal, eltompul, szürkül a képernyőn. Éppen azért, mert az egy élő műfaj. A gyerekeknél, a fiataloknál látszik igazán a színház semmivel nem pótolható hatása. Ők ma már, tudjuk jól, pár évesen kezelik a tableteket, az okos telefonokat, elképesztő videó-játékokat játszanak, minden sebesen változik, robban és zuhan, fantasztikus a látvány. És akkor elmennek egy színházba, vegyük például A dzsungel könyvének előadását a Pesti Színházban, ami nem egy kis színház, de maga a színpad az csaknem olyan, mint egy szoba, még zsinórpadlás sincs. Tehát leginkább eszköztelenül, puritánul lehet előadásokat csinálni, ahogy A dzsungel könyvét is, amiben alig van díszlet, és ami van, az két felvonáson keresztül nem változik.

– Miközben a gyerekek hozzá vannak szokva a szuper látványhoz.

– Erről van szó és mégis azok a gyerekek, akik fapofával nézik a fantasy horrorfilmeket a tableten, beülnek A dzsungel könyvére és elképesztő hatással van rájuk az, hogy a színészek különböző állatokat, akik természetesen emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, megjelenítenek, például egy kígyót Méhes László örökbecsű előadásában.

– Ő még mindig játssza ezt a szerepet?

– Sose volt más, ez a szerep soha nem volt lekettőzve, ezerkétszázszor játszotta el, ilyen még Amerikában sincs, mert ott is hármas szereposztások vannak musicalek esetében. A gyerekek magukon kívül vannak az izgalomtól, a meghatottságtól, az izgalomtól, a félelemtől, úgy átélik az előadást, ahogyan soha nem tudnak átélni egy videó-játékot.

– A videó-játékokon legyilkolnak akár több száz embert, és ez nyilván olyan nagyon mélyen azért nem érinti meg őket, miközben azt tudom, hogy ha A dzsungel könyvében meghal a Reviczky Gábor által alakított Balu, akkor ezen vannak, akik kiborulnak, többször előfordult, hogy bizonyos gyerekeket be kellett vinni a színfalak mögé és megmutatni, hogy de hát valójában nem is halt meg.

– Ez sokszor előfordult, meg kellett mutatni Reviczkyt a zokogó, kétségbeesett gyerekeknek. Hát pontosan erről van szó, rengeteg mesterséges robotkatona halála átélhetetlen, felfoghatatlan, érdektelen, egy ember halála viszont, amit hitelesen, hatásosan ábrázolnak valamilyen műalkotásban, akár hetekig hatással lehet ránk.

-A dzsungel könyve, miközben egy mese, azért arról is szól, hogy dzsungel törvények uralkodnak a világban, igen, van aki meghal, vagy aki öreg, azt ki lehet golyózni, aki gyenge, azt el lehet tiporni. Ez mennyire jön le a produkcióból?

– A nagy kamaszok már nyilván differenciáltabban látják és értik ezt a darabot, de a kicsik inkább csak érzik ezeket a dolgokat. Az nagyon érdekes, hogy nincs kimondva, hogy Balu meghal, de van egy dala, amiben elbúcsúzik, és azt mondja, hogy elmegy. A gyerekek mégis pontosan tudják, hogy mi következik azután, hogy ő fáradtan elmegy a semmibe. Tehát ezt a metaforikus beszédet és játékot pontosan értik és ez fantasztikus. Hogy aztán a halál tényével mit kezdenek, azt nem tudom, de őszintén szólva ezzel mi felnőttek sem nagyon tudunk mit kezdeni. Nem, vagy nagyon nehezen tudunk róla beszélni. Szerintem itt tettenérhető a színház pótolhatatlansága, hogy miközben tönkrement a videó és a DVD ipar, miközben a mozik alig tudják becsalogatni az embereket, miközben ahelyett, hogy elmenne valaki koncertre, már megnézi inkább a Youtubeon, és már a hagyományos könyv helyett e-könyv is van, a színházba viszont el kell menni, az előadást meg kell nézni.

– Elképesztő sikere lett A Pál utcai fiúk musical változatának. Szerinted miért? Mit sikerült ebben úgy eltalálni, hogy ekkorát robbanjon? Elsülhetett volna ez fordítva is, hogy ki a fenét érdekel már egy régi Molnár Ferenc kisregény?

– Így van, gondolhatták volna azt a nézők, hogy ez egy régi történet elavult eszmékkel, magatartásformákkal. Amúgy pont ellenkezőleg van, mint ahogy sokan elképzelik, hogy ugyan kérem, a Dés-Geszti szerzőpáros, ha az ismert sztori, A Pál utcai fiúk musical változatát megcsinálja, akkor ez csak siker lehet. Ebből a több, mint száz éve megírt regényből filmek, színpadi adaptációk készültek, köztük nagyon tehetségesek, Török Sándornak van egy remek színpadi verziója. A színházi variációk közül egyik sem lett olyan kiugró siker, amire máig emlékszünk. A mostani az első ilyen siker, tehát nem evidens ez. Ez sok jó döntés sorozatán múlott. Nagyon örültem annak, hogy Marton László rendező pont arra gondolt, amire én, ne játsszák gyerekek, ne játsszák nők. Játsszák fiatalemberek, akiknek még elhisszük, hogy bennük van az ehhez szükséges fiatalos energia, lelkesedés, kamaszos hév, ugyanakkor már tudnak profi módon játszani, és tudomásul vesszük, hogy ők a Pál utcai fiúk. Azt hiszem, hogy ez az első öt percben eldől. Azzal igen nagy gondban voltam, hogy milyen zenei nyelvet válasszak, hogyan induljak el. És rájöttem, hogy ezt az egyszerű, puritán történetet nem szabad agyonhangszerelni, agyoncizellálni. Úgy döntöttem, hogy gitárokra, dobra alapozok és kész.

– Akadt is, aki kifogásolta, ez annyira egyszerű zene, hogy azért ennél többet kinézett volna belőled.

– Igen, hát jó, tessék utánam csinálni. Éppen hogy erről van szó, adekvát döntéseket kell hozni. Két fontos dolognak kell megfelelni, hogy a zene „rajta” legyen a történeten, amit el akarunk mondani, és hogy szóljon a ma közönségéhez. És ha ehhez éppen nem bonyolult harmónia világ szükségeltetik, akkor nem szabad erőltetni. Mert hamis lesz, amit a zene sugall.

– A végkicsengést áthangszereltétek, hiszen a regényben az áruló Gerébnek megbocsátanak, visszaveszik a csapatba. Azért írtátok ezt át úgy, hogy nem veszik őt vissza, mert azt érzitek, hogy manapság akkora árulásokat követnek el, hogy ezt már lehetetlen megbocsátani?

– Így van, ezt a mai keményebb világra hangszereltük át, ahhoz képest, ami a 19. század végén volt, hiszen akkor játszódik a történetet, Molnár Ferenc gyerekkorának idején. Az eredeti regényben tizennégy évesek a Pál utcai fiúk. Ők még könnyebben megbocsátanak, a nagyobb srácok már kevéssé.

– Te miket nem tudsz mostanában megbocsátani?

– Hát nézd, van egy garnitúra, amelyik tudatosan, kitartóan, permanensen tönkreteszi az országot. Ez megbocsáthatatlan.

– Ez így elég általános, konkrétan mire gondolsz?

– Mondjam például az oktatást? Az maga a normális jövő záloga. Nem véletlenül ment el innen most már hatszázezer ember, ebből legalább négyszázezer fiatal. Ők azért mentek el, mert saját maguknak és különösen a gyerekeiknek élhetőbb, jobb jövőt akarnak. Nincs olyan területe a mindennapi életnek, ahol ne találkoznánk ezzel a rombolással.

– Tudsz olyan művet írni, amiben benne van az, amit ezzel kapcsolatban érzel?

– Igen, részint A Pál utcai fiúkban is benne van. Például az einstandolásban, vörösingesek erőre építő militáris viselkedésében, a gittegyletes szarakodásban. De most készülök egy nagy munkára, amiben reményeim szerint sok minden benne lesz ebből, holott egy 19. századi történet.

– Mi lesz ez?

– Nem árulom el. Mert még el se kezdtem írni, csak gondolatban foglalkozom vele, nem akarom elpénecolni a témát.

A Színikritikusdíjat szerintem kaphattad volna a Tennessee Williams darabból, A vágy villamosából írt, az Erkel Színházban bemutatott balettért is, csak azt valószínűleg sokkal kevesebb kolléga látta.

– Igen, és gondolom, kevesebb kritikusnak van hozzá affinitása, mert ez egy másik műfaj.

– Ennek egyébként sokkal bonyolultabb a zenéje, mint A Pál utca fiúké. Annyira nagy zenekar szükséges hozzá, hogy nem is játsszák élőben. Miközben áradoztál arról, hogy a színháznak élőnek kell lennie, szerintem a színházban a zenének is, ha fontos szerepe van, annak kell lennie. Inkább legyen sokkal kisebb zenekar. Engem, miközben nagyon tetszik amit komponáltál, zavar, hogy egy balett esetében magnóról halljuk a zenét.

– Engem is. Nem is a zenekar nagysága az igazi probléma, hanem a több műfajúság. A történet az én zenei elképzelésemben úgy kívánta, hogy legyen egy jazz kamarazenekar, ami azt jelenti, hogy egy jazzbőgősnek, dobosnak, ütőhangszeresnek, zongoristának, trombitásnak, szaxofonosnak, jazzcimbalmosnak ott kellene lennie a zenekari árokban. Aztán úgy éreztem, hogy a nagy New Orleans-i utcajelenetekhez szükségem van egy big-bandre is. Ez már plusz húsz fő, jó ebből a húszból vonjuk le az előbb felsorolt ritmusszekciót, mert az ugyanaz. De ezenkívül szükségem volt egy rendes nagyméretű szimfonikus zenekarra, és emellett még egy kortárs kamarazenei világra. Plusz van benne többféle énekhang is. Nem csak azért lett volna élőben megvalósíthatatlan, mert ennyi ember nem fér be egy zenekari árokba és borzasztóan bonyolult lett volna a hangosítás, hanem mert ennyi jó muzsikust nem tudsz lekötni egy próba- illetve előadássorozatra. Ez lehet, hogy az én hibám.
– Igen, erre azt lehet mondani, hogy oldd meg úgy a zenét, hogy élőben előadható legyen.

– Így viszont rendkívül sokszínű és plasztikus a zene, majd remélem, hogy megjelenik egy szvit ebből lemezen. Mivel vannak szép számmal reminiszcenciák, azaz ismétlődő motívumok, így a teljes anyagból lehet egy hatvan perces szvitet szerkeszteni. Azért ebből remélem, majd kiderül, hogy semmilyen zenei döntés nem volt véletlen.

Parádés epizódalakítások

Szidják a kritikusokat rendesen, meg jó néhány színész el is mondja, hogy ő aztán nem olvas kritikát, de valahogyan a Színikritikusdíj-átadóra mindig sok jeles művész összejön, immár 38. alkalommal, ezúttal a Budapest Bábszínházban. Kossuth-díjasokból is igen nagy volt a népsűrűség, ahogy ifjú tehetségekből szintén.

És tény ami tény, ezt a díjat valóban olyanok adják, akik rengeteg előadást látnak, minimum egy évadban kilencvenet, de többen bizony kétszáz körül is járunk. Vagyis van összehasonlítási alapunk, tán mércénk is. És amikor a díjak jelentős részét finoman fogalmazva sem szakmai alapon ítélik oda, akkor ez azért felértékelődik, amiről Dés László beszélt is, aki a kirobbanó sikerű A Pál utcai fiúk előadásának zenéjéért, a legjobb színházi zene kategóriájában szinte biztos befutó volt. Egy ilyen díjátadón, aminek rendszerint meglehetősen jó hangulata szokott lenni, a kritikusok és a művészek nem tűnnek ellentétes szekértáboroknak.

Fotó: Tóth Berta

Idén a Momentán Társulat volt az alapvető hangulatfelelős, tagjainak igencsak érzékük van az improvizációhoz, amibe bevonják a publikumot is. A legszebb az volt, amikor a kiváló dramaturgnak, nagyszerű embernek, Radnóti Zsuzsának, szerenádot adtak, miután megkapta az Életmű-díjat. De úgy, hogy a közönséget kérdezték, kinek, milyen tulajdonsága jut eszébe Radnótinak, akit az est rendezője, Göttinger Pál próbált is kicsit beszéltetni, ami nem ment könnyen, mert közismert szerénysége miatt jókora zavarban volt a nagy ünnepléstől. A Momentum tagjai ezeket a szavakat építették be leleményesen, kedves humorral a szerenádjukba.

Fotó: Tóth Berta

Az egész díjátadót Csőre Gábor színész vezette, de úgy, hogy ki sem jött a színpadra, csak a hangja volt jelen, azt játszotta, hogy ő tulajdonképpen el sem tudott jönni, de így is rengeteg mindenre reagált, és számtalanszor megnevettetett bennünket. Jó ötlet, hogy ezúttal háttéremberek adták át a díjakat, például súgó, ügyelő, rendezőasszisztens, jelmeztárvezető, így érződött, hogy ők is milyen szorosan a színházhoz tartoznak.

A legjobb előadás a miskolci Kivilágos kivirradtig lett, elképesztő társulati összmunkával, egyszerre 24 színész bámulatosan összehangolt színpadi jelenlétével, Rusznyák Gábor invenciózus rendezésével. Székely Kriszta két díjat is bezsebelt, a Kamrában színpadra állított Kaukázusi krétakör előadásáért a legjobb rendezésért, és ő lett a legígéretesebb pályakezdő is. Azért a második díj átvételénél már igencsak meghatódott, nehezen jöttek ki szavak a száján. Keresztes Tamás legjobb férfi főszereplőként jóféle iróniával abból csinált egészen pofás magánszámot, hogy sportot űzött belőle, hogy az Egy őrült naplója előadását, amiben egyedül áll a Jurányi deszkáin, ki mindenkinek köszönheti. Csomós Mari nehezen ment fel a színpadra, küzdött a lépcsőkkel, de utána kivirult, amikor a mikrofonhoz ért, és frappánsakat mondott.

Fotó: Tóth Berta

Lehetne még hosszan sorolni, ki mindenki, hogyan vette át a díját, mert ez kicsit embermustra is, ha úgy tetszik, egy díjátadás és egy díj átvétele, egy-egy epizódalakítás.

Megnézhető ki hogyan reagál arra, hogy nyert, mit mond magáról, a szakmáról, a kollégákról, akár néhány pillanatba ilyenkor belesűrűsödhet az egész személyiség, hasonlóképpen, ahogy a jó portréfotókba.

Utána pedig jön a borozás, pogácsázás melletti hosszú diskurzus, a Budapest Bábszínház nyáron otthonosabbá tett, megújult előterében. Aki ebbe belecsöppen, akár képzelheti azt is, hogy egységes a szakma, baráti a viszony. Közben persze dehogy, de akkor, éppen, ott, jól éreztük magunkat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK