Címke: Demeter Márta

Nyugodtan lehet nagyképű a miniszterelnök, legalább is így érzi, vagy ez derül ki fennhéjázó válaszából, egyelőre semmi nem látszik veszélyeztetni hatalmát. A napokban megjelent közvélemény-kutatási adatok egyre növekvő Fidesz-fölényről tudósítanak, így aztán teljesen felesleges komolyan venni az ellenzék támadásait, mint ahogy az egész parlamenti színpadot. Az a válasz, amit a hétfői ülésszakon Demeter Márta támadására adott, nagyjából pontosan megmutatja, mennyire becsüli Orbán Viktor az országgyűlést, mennyire tartja komolyan vehető helynek, és persze azt is, mennyire becsüli a politikai ellenfeleit. Az történt ugyanis, a már említett Demeter Márta, hajdanvolt szocialista, most LMP-s képviselő  csak annyit közölt a kormányfőnek és csapatának, hogy ülni fognak, mert korruptak és maga a miniszterelnök jelenti a legnagyobb biztonsági kockázatot, stb… Nem állítom, hogy erre a vádra könnyű válaszolni, amúgy pedig Orbán viszont támadással szokott, most azonban – lehet, hogy Demeter Mártára még nem talált semmi terhelőt -, mindössze annyit mondott:  boldog karácsonyt…

A Fidesz frakció természetesen hihetetlenül boldog lett főnöke ötletessége hallatán, hálás röhögéssel honorálták a bon mot-ot. Fogadom, nem volt közöttük egyetlen ember sem, akiben fölmerült volna: ezt azért még se.  Még se kellene a képviselők házában, bármily brutális is egy támadás, ostoba, látszólag humorosnak tűnő válaszokat adni, mert persze messze még az a börtön, de sajnos nincs jelen a demokrácia sem. Ezért aztán börtön egyelőre csak az ellenzék képviselőinek áll ki, és ez mindaddig így lesz, ameddig az Orbán-klientúra gyakorolja a hatalmat. Itt és most nem is mennék bele a Jobbik-féle büntetésbe, az azért még sem börtön, a vörösiszap ügyét azért megemlíteném; az rendben van, hogy egy halálos áldozatokkal járó súlyos balesetet úgy zárnának le, hogy az esetnek nincs felelőse, de az sem járja, hogy a büntetést a Fidesz igényeinek és megrendeléseinek megfelelően igyekezzenek kiszabni.

De hagyjuk most a vörösiszapot, másfajta iszapban kell mostanság elmerülnünk, éppenséggel abban, amelybe az ellenzék vezet bennünket. És ugye ami – mint említettük -, megengedi a miniszterelnöknek, hogy fölényeskedő legyen.  Előbb az örök barátságot fogadott két párt mutatott ajtót egymásnak – az Együttről és a Párbeszédről beszélünk -, majd szocialisták által keblükre ölelt Karácsony Gergelyt utálta el a Demokratikus Koalíció, majd az Együtt valamelyik tagja szivárogtatott ki kompromittáló hanganyagot a hirtelen meggyűlölt korábbi partnerről. (Csak úgy mellesleg: ma már majdnem mindenki tudja, melyik magát politikusnak tartó szereplő házalt a felvétellel, s sorok írója is, de mert bizonyítani nem tudja, nem írja le a nevet, de a becsületről papoló, erkölcsöt hirdető társak sem. Ő maga meg nem jelentkezik, ugye Balázs? )

Ezek után vajon mi a meglepő abban, hogy Solymáron, egy amúgy teljesen lényegtelen, egyetlen választó kerületben tartott önkormányzati választáson, hiába az ellenzéki összefogás, a Fidesz magabiztosan nyer? Az lett volna a váratlan, ha, egy amúgy fideszes körzetben sikerült volna nyerni. De lehet-e nyerni, akkor, ha az ellenzék nap, mint nap azt üzeni a választóknak: ránk aztán ne szavazz, mert csak egymás lejáratásában vagyunk képzettek, és ezt, ha véletlenül kormányra kerülnénk, akkor is magas szinten produkálnánk.

Lám, lám mi sem vagyunk különbek – hogy fejedelmi többest használjak – a miniszterelnöknél; gúnyolódunk, fölényeskedünk, nagyképűsködünk, ha az ellenzékről van szó. Pedig nem szeretnénk. Szeretnénk arról beszélni, hogy most végre itt az esély, hogy leváltsuk ezt a – tényleg – korrupt társaságot, de ha ezt írnánk, az olvasók nevetnének ki bennünket.  (Persze lehet, hogy jobb lenne, ha nevetnének, mert most inkább sírnak…)

Már nincs négy hónap sem a választásokig, és bizony erős optimizmus – vakság? – kell ahhoz, hogy higgyünk valamilyen pozitív végkifejletben. Pedig akadnak olyanok, akik látnak reményt, akik azt gondolják, hogy a Karácsony-Kunhalmi kettős végsősoron jó üzenet lesz a választóknak; hogy ha ebből nem is alakulhat ki a közös lista, közös miniszterelnök-jelölt, azért a koordinált indulás meglesz, és a végén közelít majd egymáshoz a Demokratikus Koalíció, az Együtt, az LMP, meg a Momentum is. Nem mondom – visszatérve az alanyi fogalmazáshoz -, hogy ehhez ne kellene, normál ésszel felfoghatatlan pozitív világlátás, de fogadjuk el: vannak ilyenek is, sőt: adjunk ennek is egy pici esélyt. A K und K páros még fel is vidíthatna bennünket: egy népszerű, fiatal politikus, és egy fiatal, energikus nő, jól mutatna a plakátokon, sugározhatnák együtt a  jövőt, jelezhetnék együtt az öregedő Orbán felett elmúló időt. Igen ám, de ott van a másik oldalon Szél Bernadett, vagy éppen Gyurcsány Ferenc, akik egyelőre csak saját magukat látják, a maguk szempontjából érthetően. Ebből vajon hogyan lesz kormányváltás?  Vagy legalább – ahogy Fodor Gábor fogalmazott – a Fidesz megszorítása?

Ne válaszoljunk a kérdésre.  Adjunk egy hetet  – nem magunknak, hanem az ellenzéknek. Adjunk egy hetet: vajon eltelik-e úgy ez a hét nap, hogy nem hoz magéval újabb botrányokat, ellentéteket, árulásokat?  Ha igen, már az is nagy dolog lenne. Már egészen közel kerülünk a karácsonyhoz. Ha viszont ez sem sikerül, nevessünk együtt a miniszterelnök poénjain, úgy lehet némi esélyünk a túlélésre.

Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!