Kezdőlap Címkék Defacto blog

Címke: defacto blog

Előbbre jutunk-e a tenyésztett „nemzeti tőkésekkel”?

Sokan figyelmeztetnek arra, hogy nem lesz jó vége a versenyképesség szempontjából (se) annak, hogy irányítottan, valódi verseny nélkül nyerik a megbízásokat a politikai kedvencek. Korrupciókutatók után itt egy újabb elemzése az uram-bátyám világ árának.

Nincs nap, hogy ne érkezzen hír arról, éppen hol és milyen állami megbízást nyer el a felcsúti zseni, a nemzeti vej vagy a kötélbarát (és a körülöttük csoportosuló kör). Ezek piactorzító hatásáról, például a törvényszerű drágulásról szól a 20 ezer építőipari közbeszerzést vizsgáló elemzés a Korrupciókutató Központ Budapest részéről, amely arra lyukad ki, hogy átlagosan 21 százalékkal voltak olcsóbbak a valódi versenyben elnyert megbízások.

A sima korrupciótól a jövővásárlásig

Mostanában pedig azt láthatjuk, hogy ezek az érdekeltségek egyre másra veszik be magukat stratégiai ágazatokba úgy, hogy magántulajdonú (esetleg külföldi) cégeket vásárolnak fel. Olykor súlyos kétségeket ébresztve aziránt, hogy egy multinacionális cég valóban üzleti megfontolás miatt válik meg a jelen és főleg a jövő ágazatában ténykedő leányától, amikor a teljes informatikai profilt átengedi Mészárosnak.

Ezzel a kérdéssel foglalkozik, igaz, nem magyar indíttatásból, hanem Olaszország példáján egy amerikai tudóspáros tanulmánya, amelyet a Defacto blog foglalt össze (és tett közérthetővé).

Haverok vagy érdemek?

A munka azt a kérdést járta körbe, hogy melyek a sikeres országok. Azok, amelyekben az előre jutásban a kapcsolatoknak van inkább nagy szerepük, mint a tudásnak és szorgalomnak, vagy amelyekben ez a rátermettségtől, hozzáértéstől és szorgalomtól függ. Más szóval a meritokratikus, az érdemeken alapuló vagy az uram-bátyám társadalmak (a haveri kapitalizmus – crony capitalism) jutnak-e messzebbre.

A szerzőket tehát Olaszország példája gondolkoztatta el. Az olasz gazdaság a világháború után nagyon gyorsan növekedett. Az olasz egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) a 80-as évek végére elérte Németországét. A 90-es években, és különösen az ezredforduló körül azonban a fejlődés megtorpant és Olaszország egyre inkább lemaradt Európa sikeresebb országai mellől.

Az ábra a termelékenységet hasonlítja össze. Azt, hogy egy óra alatt mekkora értéket (GDP-t) állít elő egy ország.

Forrás: De facto

Az látható, hogy 2017-re minden ledolgozott munkaóra több, mint 60 dollárral növelte a GDP-t Németországban és kevesebb, mint 48 dollárral Olaszországban. Ez a különbség megmutatja, hogy Németországban a munkavégzés mennyivel hatékonyabb a fejlettebb technológiáknak és a jobb szervezésnek köszönhetően (is).

Magyarország, valamint a maradék visegrádiak (Szlovákia, Lengyelország és Csehország) átlagos termelékenységének változása is látható. Ahogyan Olaszország Németországhoz képest, úgy

Magyarország is egyre jobban leszakadt a régióban

az elmúlt 25 évben. Míg a 90-es évek közepén a szlovák és a lengyel gazdaság is fejletlenebb volt, mára Magyarország lett a régió sereghajtója.

Úgy, tegyük hozzá, hogy 2010-ig relatív leszakadást szenvedtünk el, a trendvonal emelkedő volt, csak a többieké meredekebb, 2010 után viszont a magyar érték stagnált, a V3-ak elhúztak. (A De facto nem vizsgálja az ábrán a Magyarország esetében látható kis mértékű felfelé ívelést a görbe végén. Mi csak sejtjük, hogy a versenyképességi felmérésekben 2010 után megállapított folyamatos lecsúszást némileg ellensúlyozták a felpörgő nagy értékű nyugati beruházások, amelyek összeszerelő-üzem jellegükkel együtt is felfelé húzták a gazdaság hatékonyságát.)

A folyamatos lecsúszás

Az amerikai szerzők rámutattak arra, hogy ebben az időszakban a világgazdaság átalakulására nagy hatással volt az információ-technológiai (it) forradalom. Mi van, ha a meritokrácia különösen fontos a nagy átalakulások idején? Lehetséges, hogy ebben az átalakulásban teljesítettek jobban azok az országok, ahol a legtehetségesebbek, és nem a legjobb kapcsolatokkal rendelkezők voltak vezető pozícióban?

Ennek eldöntésére egy nagy mintás nemzetközi felmérés segítségével konstruáltak egy mutatót, amellyel össze tudták hasonlítani, mennyire voltak fontosak a képességek az előre jutáshoz a 18 vizsgált országban az elmúlt 20 év alatt.

A grafika azt szemlélteti, hogyan alakult ez a mutató Németországban, Olaszországban, és a visegrádi országokban az elmúlt évtizedben.

Forrás: De facto

Nem meglepő, hogy a mutató szerint az egész időszakban Németország a legmeritokratikusabb. Talán valamivel meglepőbb, hogy e mutató szerint Olaszország rosszabb, mint bármelyik visegrádi ország. Sajnos, az ábra azt is jól illusztrálja, hogy Magyarország a többi visegrádi ország alatt teljesít ebben a mutatóban (is), és egyre közelebb kerül az olasz szinthez.

Az it-szektor a lakmuszpapír

A szerzők statisztikai módszerekkel azt is összehasonlították, hogy a vizsgált 18 gazdaság szektorának termelékenységnövekedésében mekkora szerepe volt az it-forradalomnak 1995 és 2006 között. Az eredmények azt mutatják, hogy

a kevésbé meritokratikus országok fejlődésében a különbség éppen azokban a szektorokban a legnagyobb, amelyekben az új technológiának a legfontosabb a szerepe.

Úgy tűnik tehát, hogy a technológiai forradalom gyümölcseinek learatásában különösen fontosnak bizonyult, hogy a vállalatok élén a rátermettségük alapján kiválasztott vezetők álljanak. (És akkor ismételjük meg, hogy Magyarországon a Mészáros-féle 4iG nem csak a nem mellesleg német távközlési óriás informatikai cégét veszi meg, hanem azóta már több, egyenként is milliárdos közpénzes megbízásokat kapott.)

Igazságtalan és demoralizáló, de kit érdekel?

Egy társadalom, ahol a kapcsolatok többet érnek a tudásnál és a szorgalomnál, igazságtalan és demoralizáló – vonja le a következtetés a De facto. Ráadásul a legújabb kutatásokból kiderül, hogy ez nem csak a közhangulatnak, hanem az ország alkalmazkodóképességének, és így a gazdasági növekedésnek is árt.

Tehát a magyar politikai és gazdasági elitnek már csak ezért is arra kéne törekednie, hogy az uram-bátyám világ helyét egy meritokratikusabb kultúra vegye át Magyarországon. Azt mi tesszük hozzá: ennek realitása jelenleg igen csekélynek látszik. Különösen annak fényében, hogy az érdemeken alapuló felfogást otthon előre helyező országok politikai és gazdasági döntéshozói másutt inkább az üzleti lehetőséget látják a haveri kapitalizmusban.

A jobban kereső a tb-től is többet kap

Jövedelmi és területi egyenlőtlenségek vannak a tb-kiadásokban. Aki többet keres, az az államtól is többet kap ellátásra. Az okokat a kutatók még keresik.

Meglehetősen nagy egyenlőtlenségek vannak a társadalombiztosítás költéseiben, elsősorban a jövedelem szerint, de egyes megyék között is – derül ki a defacto blog kutatási eredménye szerint.

Széttartó költések jövedelem szerint

Az adatok azt mutatják, hogy téves az a (logikus) előfeltevés, hogy a szegényebb, rosszabb egészségi állapotú emberekre költ többet a társadalombiztosítás. (Amiről meg kell jegyeznünk, hogy valójában már nem társadalombiztosítás, járulék helyett adóból működik, és nincs garantált ellátás ennek fejében).

A kereseti és az egészségügyi kiadási adatokat összevetve ennek éppen ellenkezője igaz: a magasabb keresetűekre a tb is többet költ. Azt persze a kutatók is elismerik, hogy van ok annak feltételezésére, hogy

egy nyíregyházi szakmunkás nem ugyanolyan ellátást kap, mint egy budapesti informatikus.

Az első ábra azt mutatja be, hogy az egyes jövedelmi tizedekbe esőkre mennyit költ a tb országos átlagban. (Statisztikai módszerekkel kiszűrték a kor és a nem hatását a kiadásokra.)

Forrás: defacto

A grafikon azt szemlélteti, hogy a magasabb keresetű dolgozók egészségügyi ellátására többet költ a tb, mint az alacsonyabb keresetűekére. A 9. tizedben (ahol egy átlagos menedzsert találunk) például 15 százalékkal többet, mint a 3. tizedben (ahol egy átlagos bolti pénztárost találunk). A kutatók nem térnek ki arra, ami pedig egyéb adatokból tudható, hogy a legfelső jövedelmi decilis átlaga „lefelé húz”, amennyiben sokan nem az szja hatálya alá tartozó fizetésből húzzák a legtöbb jövedelmet, hanem például cégtulajdonosként osztalékból, illetve befektetések hozamából.

…és területenként

Az egyenlőtlenségek – ahogyan egyéb területeken is – földrajzi megoszlásban is megtalálhatók a tb-kiadásokban. A következő grafikon azt mutatja, hogy néhány megyében hogyan alakulnak a költések a jövedelmi tizedekre bontással összevetve.

Forrás: defacto

Tehát Budapesten az ugyanolyan keresetű emberek ellátására többet költ az állam, mint Győr-Moson-Sopron megyében és Szabolcs-Szatmár-Beregben. De többet költ a magasabb keresetű budapestiekre, mint az alacsony keresetű fővárosiakra, és többet a magasabb keresetű szabolcsiakra, mint az alacsonyabb keresetű szabolcsiakra.

A vonalak meredeksége viszont nem egyforma: úgy tűnik, hogy

a kelet-magyarországi megyében szorosabb az összefüggés a jövedelmi helyzet és az egészségügyi költések között, mint a fővárosban.

Vagyis Szabolcsban nagyobb az egyenlőtlenség a tb-kiadásokban, mint Budapesten vagy Győr-Moson-Sopron megyében.

Összefoglalva tehát az „ingyenes” egészségügyben a jobban keresők mégis több vagy drágább ellátást kapnak. Arra viszont a kutatók se találják a választ ezekből a számokból, hogy mi okozza ezeket a mintázatokat. Az ellátás eltérő elérhetősége? A különböző emberek preferenciái vagy informáltsága? Lehetséges például, hogy a jobban keresőknek inkább vannak kapcsolataik az egészségügyben dolgozókkal, így hamarabb fordulnak orvoshoz, vagy a jobban keresők több hálapénzt tudnak fizetni, cserébe több vagy drágább ellátást kapnak? Esetleg az egyes jövedelmi tizedekbe eső dolgozóknak eltérő az egészségi állapotuk? – sorolják a kérdéseket.

A lehetséges válaszok nyilván igen összetettek. Például februárban 422 tartósan betöltetlen háziorvosi körzetet regisztráltak, az üres fogorvosi szolgálatok száma 255 volt. Ezekre a tb se költ teljes körűen, legfeljebb a helyettesítések mértékében. Ezek jobbadán az amúgy is rosszabb helyzetű térségekben találhatók, az itt élők százezrekre jutó ellátások értékében nyilvánvalóan megjelenik ez is. Feltételezhető, hogy nekik a jövedelmi különbségeknél nagyobb mértékben jut kevesebb pénz a tb-ből.

Feleannyi fogyatékkal élőt alkalmaznak, mint amennyit kellene

A cégek nem töltik ki a kötelező foglalkoztatási kvótát a megváltozott munkaképességűek alkalmazásában. Inkább fizetnek sok pénzt, noha anyagilag is jobban járnának, ha igyekeznének leküzdeni a gátakat a munkaerő-hiányt enyhítendő.

Törvény írja elő jó régen, hogy a munkaadók 25 fő felett alkalmazzanak megváltozott munkaképességűeket (akik aránya 11 százalék körüli, annyi, mint az EU-átlag). Ennek ellenére munkát végző hányaduk nem éri el a teljes foglalkoztatási arány egyharmadát. Ez az abszolút foglalkoztatási rátát tekintve azt jelenti, hogy körülbelül minden ötödik megváltozott munkaképességű dolgozik.

A kvóta kétharmada betöltetlen

Pedig ezzel nem járnak jól a cégek se – derül ki a defacto blog írásából. Tavaly inkább kifizettek több, mint 90 milliárd forintot, ahelyett, hogy az egyre növekvő munkaerő-hiányt ebből a forrásból is enyhítenék. Az előírás szerint a legalább 25 főt alkalmazó munkaadónak – beleértve az állami intézményeket és non-profit szervezeteket is – jelentős összeget kell befizetnie rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába,

ha a megváltozott munkaképességű dolgozók aránya nem éri el a létszám öt százalékát.

A szabályozás jelenleg 20-25 ezer fővel növeli a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. A közvetlenül a 25 fős mérethatár feletti vállalatoknak átlagosan lényegesen több megváltozott munkaképességű  alkalmazottjuk volt (körülbelül 0,6) mint a határ alattiaknak (0,3), ami azt tükrözi, hogy a rehabilitációs hozzájárulás jelentős ösztönzés a vállalatok számára. A megváltozott munkaképességű alkalmazottak száma azonban a mérethatár felett is jóval elmarad a kötelező foglalkoztatási szinttől (ami egy 25 fős vállalatnál 1,3).

Inkább fizetnek jó sokat

A tavaly munkát végző ilyen honfitársaink száma tehát 20-25 ezer, a rehabilitációs hozzájárulási bevételek friss adatai alapján azonban a kvóta nagyobb része, körülbelül 65 százaléka továbbra is betöltetlen (a költségvetési és non-profit szektorban is 55 százalék körüli). Vagyis 2018-ban a kötelező foglalkoztatási szintből mintegy 75 ezer ember hiányzott.

Az üres álláshelyek után a munkaadók hatalmas összeget, 2018-ban

mintegy 92,3 milliárd forintnyi rehabilitációs hozzájárulást fizettek az államkasszába.

Annak ellenére, hogy a munkaadók rengeteget spórolhatnak, ha a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése helyett megváltozott munkaképességű embert alkalmaznak – írják a defacto blog szerzői. Sőt, ha egy kötelező álláshelyre egy félállású embert vesz  minimálbér körüli keresettel, a vállalat még akkor is olcsóbban jön ki, ha az illető munkájának nincs hozzáadott értéke.

Forrás: defacto blog

A grafikonból kiolvasható a vállalatok megtakarítási lehetősége. Ha egy munkáltató nem teljesíti a kötelező foglalkoztatási szintet, 2019-ben álláshelyenként havonta majdnem 112 ezer forintot kell fizetnie. Ez több, mint az a legalacsonyabb bérköltség, amellyel a kötelező álláshely betöltése esetén számolni kell: egy minimum heti 20 órában dolgozó, minimálbért kereső alkalmazott havi bérköltsége a járulékokkal együtt mintegy 90 ezer forint.

A munkaadók ráadásul a rehabilitációs hozzájárulás megspórolása mellett az esetek többségében

jelentős mértékű adókedvezményt is kaphatnak,

ami további megtakarítást eredményez.

A blog szerzői is kitérnek a cégek ódzkodásának okaira. Egyik lehetséges magyarázat, hogy a fogyatékos vagy tartósan beteg emberek iskolázottsága átlagosan viszonylag alacsony, és közülük sokan nem is keresik a munkalehetőséget. Amiben persze közrejátszik, hogy sokan nem is tudnak  segítség nélkül munkát vállalni. És természetesen nagy az előítéletek szerepe is az uniós átlagtól messze elmaradó foglalkoztatási arányban.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!