- Hirdetés -
Kezdőlap Címkék Czeglédy

Címke: czeglédy

Dobrev Klára „teljes fegyverzetben” tanúskodik – Friss: Dobrev sajtótájékoztatója

0
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága tanúként idézte be péntekre Dobrev Klárát, aki a kihallgatás után elmondta, hogy azt csak azért rendezték...

„A politikai hatalom gyilkossági kísérlete a bírói hatalom fölött”

0
Országgyűlési határozat mondta ki Czeglédy Csaba bűnösségét.  A Demokratikus Koalíció szerint ez nem más, mint a politikai hatalom gyilkossági kísérlete a bírói hatalom fölött. Gréczy...

Magyar nyelv napja az Országgyűlésben

0
Rendhagyónak is mondható módon kezdi meg ma négynapos  ülését az Országgyűlés: elsőként a magyar nyelv napjára emlékeznek a délután 1 órai kezdést követően. 2011 óta emlékeznek...

Az igazmondó Origo

0
Tizenegy embert megkárosítani gazemberség.  Ha a káruk mindösszesen 802 822 forint, sok. De társadalmilag még mindig kevésbé káros, mintha egy portál ennél nagyságrendekkel több embert...

Dagad a Czeglédy-botrány

0
Ismét növekedett a "Gyurcsány Ferenc korrupciós botrányának" nevezett Czeglédy-ügy gyanúsítottjainak száma: csütörtökön a bíróság elrendelte újabb három gyanúsított előzetes letartóztatását.  Elfogadta a nyomozási bíró a Csongrád...

Gyurcsány beperelte Budait

0
Gyurcsány Ferenc beperelte Budai Gyula fideszes képviselőt, egykori elszámoltatási biztost, aki a szerdai sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció pártelnökét tette felelőssé a Czeglédy-ügyért, amely szerinte a...

Lapszem – 2017. október 5.

0
Ma az Aurélok ünneplik névnapjukat, és éppen 100 éve, 1917. október 5-én született a Kossuth-díjas író, Szabó Magda is. Róla ide kattintva olvashat, de...

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben

0
Az ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását. Serfőző Katalin, a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte, a gyanú szerint a férfi a bűnszervezetet vezető Czeglédy Csaba...

Újabb előzetesről döntenek ma a Czeglédy-ügyben

0
A Csongrád Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön, azaz ma dönt az újabb gyanúsított előzetes letartóztatásáról. A szombathelyi férfi a Humán Operátor...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!