Kezdőlap Címkék Cyber Services Zrt.

Címke: Cyber Services Zrt.

A gátlástalan hírhamisítás nálunk folyamatos

A magyar választást az oroszok hamis hírek gyártásával és terjesztésével igyekeznek befolyásolni. Jelenleg 200-250 olyan hírportál van, amely álhírek forgalomba hozatalával foglalkozik – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Frész Ferenc információbiztonsággal foglalkozó szakember, aki szerint ilyen álhírekkel a magyar kormány is riogatja a választókat. Ugyanakkor a nyugati hatalmak titkosszolgálata is megpróbál hatással lenni a hazai országgyűlési választásokra. Az amerikai, vagy európai hatalmak elsősorban a kormány elmúlt nyolc évben elkövetett korrupciós bűncselekményeiről gyűjtött ismereteiket hozzák nyilvánosságra. Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. igazgatója szerint azonban a valós tényeket kevesen hiszik el ma Magyarországon; talán, mert kevesen jutnak hozzá.  

 

Az oroszok manipulálták már az amerikai választást, próbáltak az európaira hatást gyakorolni, előfordulhat, hogy a magyar szavazást is igyekeznek befolyásolni?

A magyar választás rendszerét értelmetlen lenne feltörni, mert ilyen módon az eredményt befolyásolni úgysem lehet, hiszen a voksolás nálunk papíron történik, csak az eredményeket közlik elektronikusan. Az Egyesült Államokban viszont az elektorok kiválasztása kifejezetten elektronikus hálózaton keresztül történik, ezért is volt értelme a rendszert valós időben támadni. Ezen kívül felmérések igazolják, hogy az amerikai választók kétharmada a Facebookról tájékozódik, tehát ezen keresztül a választás közben, valós időben tudták befolyásolni a szavazókat. Nálunk viszont mások a tájékozódási szokások, az állampolgárok – elsősorban a vidéken élők – döntően a nyomtatott sajtóból, a köztelevízióból és rádióból, s nem a közösségi médiából tájékozódnak.

Vagyis külföldről nem is lehet a magyar parlamenti választásokba beavatkozni?

De lehet. Elsősorban olyan módon, hogy a kampányban résztvevő versengő erők politikai üzeneteit felerősítik. A választási küzdelemben a Fidesz által leggyakrabban használt kulcsszó a „migráns”, a „stop- Soros”, az „ENSZ”, és természetesen „Brüsszel”. Ezeket a kifejezéseket az orosz kézben lévő portálok vég nélkül szajkózzák, vagyis „rájátszanak” a kormányzat üzeneteire. Ezen túlmenően az orosz internetes oldalak kreálnak is híreket, a legtöbb esetben ezek hazugságok, rémhírek, de lényegében alátámasztják az aktuális magyar kormány idegenellenes felfogását. Ezek a hírek aztán bekerülnek a hazai médiába, eleinte olyan színvonaltalan oldalakon keresztül, mint a 888 vagy a Lokál. De nem egy alkalommal az ellenzéki sajtó is közölte már az oroszok által kitalált álhírt, s végső soron ez felerősíti a kormányzati kommunikációt.

Egyébként pedig

néhány jól megfogalmazott rémhír képes rettegésben tartani a társadalmat.

Ma már tele van a média a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények, vagy az általuk elkövetett nemi erőszak, esetleg készülő terrormerényletek híreivel. Ezek a legtöbbször kitalált, de érzékletesen előadott történetek bekerülnek a magyar állami médiába, ezzel tulajdonképpen hitelesítve azok tartalmát. Ez rendkívül veszélyes és a legtöbbször szándékos befolyásolás.

De a közölt hírekről utóbb rendre bebizonyosodik, hogy hazugságok. Ez nem hitelteleníti a közszolgálati médiát?

Kétségtelen, a közölt információkról kiderül, hogy valótlanok, de a hír addigra már félelemben tartja a társadalmat. Az első ijedség után hiába derül ki, hogy hamis volt a közlés, a félelmet már nem lehet kitörölni az emberek agyából. Ráadásul a kormányzat érdekeinek megfelelő álhírek többsége eljut a nagy befolyással rendelkező nyomtatott újságokba is, s akik ebből tájékozódnak, azok ezt készpénznek veszik. Eszükbe sem jut, hogy azokat esetleg a Putyini propagandagépezet gyártotta le, amelynek érdekében áll a hatalmon lévő Orbán-kormány hivatalban tartása. De a paksi beruházás kapcsán is gyakran megjelenik olyan cikk, amely az atomenergia előnyös felhasználását ecseteli, ilyen módon szinte észrevétlen módon manipulálja az emberek agyát a paksi bővítés mellett.

Vagyis az orosz média „baráti, elvtársi” módon csak besegít az állami médiának, illetve a hazai oligarchák által birtokolt televízióknak, rádióknak vagy nyomtatott lapoknak a hamis hírek gyártásába.

Így van, lényegében házhoz szállítják a félrevezető információt elsősorban a vidéken élő nyugdíjasoknak, akik egyébként csak állami médiából és a vidéki nyomtatott lapokból tájékozódnak, tehát az hiszik el, amit ezekből látnak, hallanak, olvasnak. Az általános migránsozás közé simán „befér” az álhír, amihez a képet a mai technikával össze is ollózzák. A korrektebbek ugyan közlik, hogy a „migráns fejbe rúgott egy kislányt” című kép csak illusztráció, de a legtöbb szerkesztőség ezzel sem tölti az időt. A hírhamisítás nálunk gátlástalan és folyamatos, s miután a jelenlegi kormány kommunikációja tartalmilag is hasonló, ezen álhírek kiszűrése szinte lehetetlen.

Van fogalma arról, hogy hány portál gyártja a hamis hírt, ami aztán a vázolt módon bekerül a mainstream médiába?

Közel 200-250 olyan online portált ismerünk, amely hamis hírekkel mérgezi a közéletet.

Ezeket lehet szűrni, van már olyan böngészőbe épített modul, ami figyelmeztet, ha olyan oldalra téved az olvasó, amelyek rémhírek terjesztésével foglalkoznak. De semmit sem lehet tenni, akkor, ha ezek a hazugságok bekerülnek az M1 csatorna műsoraiba, vagy az Origó nevű egykor hiteles portál közli, vagy akár az Index, esetleg a 444, mert néha ez is előfordul. Mindez ugyancsak alátámasztja és hitelesíti a kormány üzeneteit, mert az ilyen információ kiszedhetetlenül bevésődik az emberek tudatába.

Vagyis a kormányzati portálok is gyártják az álhírt?

Megdöbbentő mennyiségben. Legutóbbi kézzelfogható példa az ügyvéd esete, aki kikérte az államra szállt ingatlanok listáját, majd kisvártatva a magyar kormány Facebook oldalán(!) megjelent a hír: azért gyűjtik az elhagyott lakások címlistáját, hogy oda Soros György nevében migránsokat telepítsenek. A közösségi oldalakon való megosztással a kormányhoz lojális olvasók – több százezren – azonnal tovább osztják, még akkor is, ha sejtik, hogy ez nem igaz. Egy ilyen akcióval

a kormány maga is fake news, dezinformáció gyártóvá válik, s elfogadja a létjogosultságát a kampányban.

Biztos benne, hogy az emberek minden elhisznek, vagy szellemi védekezésre képtelenné váltak már?

Még a hivatásos szerkesztők sem mindig tudják megkülönböztetni az álhírt a valóstól, hisz több száz kilométerről aligha lehet megállapítani, hogy a migránsok valóban megerőszakoltak-e valakit, vagy sem. Ezért mindenkinek kötelessége lenne megvizsgálni a forrás hitelességét. Érdemes körülnézni több portálon is, megerősítik-e a történteket, az eset állítólagos helyszínén is közölték-e ugyanezt, vagy sem. De még ez sem könnyű, mert előfordul, hogy egy rémhírkeltő blog írását először átveszi az orosz média, majd ugyanazt a hírt az orosz szerkesztőség amerikai egysége is átveszi, amivel lényegében hitelesíti. Innen már egyenes az útja a magyar szerkesztőségekbe. Aprólékos munkával még így is felfedezhető lehetne a hamisítás, de sem a magyar hírfogyasztó, és sajnos még az újságírók sem rendelkeznek megfelelő nyelvtudással, ami ebben segítene. Ha pedig egy ország be van zárva a saját nyelvébe, akkor bármit meg lehet vele etetni.

Korábban azt mondta, hogy az utóbbi hetekben megjelenő, a magyarországi kormányzati korrupciót leleplező hírt valamelyik külföldi titkosszolgálat, közte az amerikai is nyilvánosságra hozhatta.  Ezt komolyan mondja?

Természetesen, de a szolgálatok által nyilvánosságra hozott hír nem kitalált, hanem hivatalos közlés. Tehát nem fake news, hanem előveszik azokat a hónapok óta gyűjtött információkat, amelyekről eddig nem beszéltek. Úgy próbálják befolyásolni a magyar választásokat, hogy az elmúlt nyolc évben felhalmozódott korrupciós bűncselekményekről szóló ismeretüket nyilvánosságra hozzák.

Úgy gondolja, hogy azok a belpolitikát érintő tények, mint a kormányfő veje, és az Elios lámpaügylete, amelyekből Tiborcz István milliárdokra tett szert, vagy Mészáros hihetetlen milliárdja, Kósa Lajos és a csengeri asszony ezermilliárdja, esetleg Kósa anyukájának 800 milliárdja, vagy disznóhizlaldája érdekli a külföldi országok titkosszolgálatát?

Persze, de azért érdemes azt is észrevenni, hogy a felsoroltak nem kitalációk, hanem tények. Egy részükben már nyomozás is kezdődött, azonban olyan mértékben van tele a magyar média szennyel, hogy ezek az ügyek már relativizálódnak. Normális körülmények között ugyanis bármelyik felrobbantaná a közvéleményt, de miután naponta tíz korrupciós botrány kerül be a köztudatba, súlyuk viszonylagos marad, mert a hírfogyasztók már fásultak.

Vagyis az emberek nem tudnak már különbséget tenni a tények és a kitaláció között?

Pontosan, illetve inkább a rémhírt hiszik el, mert azt a kormánykommunikáció alátámasztja. Ezzel szemben Kósa 1300 milliárdos ügye felfoghatatlanul sok. Valószínű erre mondta Piszkos Fred, amikor egy nagyobb összegről volt szó, hogy mondjon inkább 20 dollárt, mert annyit már láttam.

Csak feltételezhető, hogy az amerikai, vagy az európai titkosszolgálatok leplezhetik a magyar korrupciós ügyeket. De miért is tennék? Ellensúlyozni akarják az orosz befolyást, vagy bele akarnak szólni a magyar belpolitikába?

Azért igyekeznek a nyugati nagyhatalmak befolyásolni a magyar belpolitikát, mert megítélésük szerint a kormányzat oroszbarát külpolitikát folytat. Úgy tekintenek Magyarországra, hogy az a NATO és az Európai Unió tagjaként orosz érdekeket szolgál. Ha az elmúlt nyolc évet megvizsgáljuk, akkor ez sokak szerint bizonyítható, s ezt tükrözi Orbán Viktor rendkívül rossz nemzetközi megítélése is. A külföldi titkosszolgálatok úgy gondolják, hogy mindezen akkor tudnak változtatni, ha a mostani „berendezkedést” megmozdítják, s megpróbálják a kétharmados túlhatalmat gyengíteni.

De ha jól értem, akkor az olvasónak ebben a hírek okozta „zajban” nincs semmiféle segítsége, fogódzója, mert nincs olyan fix pont, amelyben bízni lehetne.

Ez így van, kampány üzemmódban van az ország, minden szereplő, tehát az ellenzék és a kormány is saját nézeteit szajkózza, nincs objektív kapaszkodó. Pedig a mindenkori kormány kötelessége lenne olyan forrásokról gondoskodni, amely segíti a hiteles tájékoztatást. De ez ma nem történik meg Magyarországon.

A kormány már évek óta migránsokkal riogat, miközben nincsenek is gazdasági bevándorlók – illetve csak a hivatalos politika által, pénzért letelepítettek vannak, – a Fidesz pedig lényegében program nélkül kampányol. Ez nem tűnik fel a szavazóknak?

A Fidesz hívei ezt észre sem veszik, a többiek nyilván hiányolják, de ők nem számítanak. Ma minden kocsmában a migránsok ügye van napirenden, ezen vesznek össze az emberek, közben a kórházak működésképtelensége, illetve a rossz iskolarendszer szóba sem kerül. Ez nevezik kampány üzemmódnak. Kampány idején az amerikai nép is külső ellenséget választ, a belpolitikai kérdéseket igyekeznek elkerülni. Ez történik nálunk is, mert olyan mértékű már az őrület a migránsozás, sorosozás, s egyebek miatt, hogy lassan már semmi mással nem foglalkozik az ország. A valós tények pedig nem befolyásolják a választók tisztánlátását.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!