Kezdőlap Címkék CT

Címke: CT

Lapszem – 2017. december 12.

0

December 12-e, kedd van, Gabriella napja, nézzük, miről írnak a mai újságok.

Havas Henrik politikai játszmáról beszél

A zaklatási botrány miatt felfüggesztett Havas Henrik a Magyar Nemzetnek azt mondta: politikai támadásnak értékeli a vádakat. Azt nem tudja, hogy az ATV belső vizsgálata még idén lezárul-e. Pert akar indítani az „összes olyan sajtótermék ellen, amelyik tényként kezeli a zaklatást”,

arról viszont még nem döntött, hogy az őt zaklatással vádoló két volt valóságshow-szereplőt is beperli-e.

Azt is mondta: egy lelkes, fiatal ügyvédet választ majd.

Sokan fűtenek környezetszennyező módon

A Népszava arról ír, hogy a települések több mint felén közepes vagy súlyos a lakossági fűtésből származó légszennyezés, az energiaszegénység a települési önkormányzatok csaknem 80 százalékát érinti. A lap a WWF Magyarország kutatása alapján azt írja:

a középületek hőszigetelésének, nyílászáróinak és fűtési rendszereinek állapota lehangoló,

harmaduknak semmilyen szigetelése nincs, az ablakok és az ajtók fele közepes vagy rosszabb állapotban van, a kazánok helyzete pedig csak kicsivel jobb.

Ötvenezer CT-vizsgálat daganatgyanú miatt

A Magyar Idők szerint ötvenezer olyan betegnél végeztek 14 napon belüli CT-vizsgálatot, akinél daganat gyanúja merült fel. A vizsgálatoknál

a várakozási idő csökkentését leginkább a szakemberhiány hátráltatja.

Az átlagos várakozási idő egy CT-vizsgálatra 2-4 hónap.

Egyre nagyobb bevételt hoz a boreladás

A Világgazdaság azt írja, hogy az évi 8-10 millió palack bort értékesítő áruházláncok 5-7 százalékos bevételnövekedéssel számolnak az idén.

Van, ahol a forgalom harmadát az ünnepi időszak adja.

Egy palack bor ára átlagosan ezer forint körül van, a legtöbben vörösbort vesznek (48 százalék), ezután jön a fehér (35 százalék) és a rozé (17 százalék).

CT és MR központot adtak át a 13. kerületben

0

Az önkormányzat saját forrásból költött 800 millió forintot a diagnosztikai centrumra. Ilyen korszerű CT és MR berendezés nincs máshol az országban, egész Európában is csak néhány van belőlük. A kerületi lakosoknak ezután legfeljebb két hetet kell várniuk az ilyen vizsgálatokra, amelyet ingyen vehetnek igénybe, szakorvosi javaslat alapján.

Az önkormányzat közleménye szerint a kerületi betegek CT vizsgálatainak több mint 90 százalékát legalább 13 egészségügyi intézményben végezték. A fennmaradó 10 százalékon majdnem félszáz egészségügyi intézmény CT laborja osztozott, gyakran vidéki kórházak is. Ugyanez volt a helyzet az MR kapcsán.

Mostantól viszont elég a Visegrád utcai Szakrendelőbe menni.

Az új CT berendezés a legkorszerűbbek közé tartozó, úgynevezett Revolution HD CT. Szakemberek szerint ez biztosítja a ma elérhető legmagasabb felbontást a CT diagnosztikában. A berendezéssel bármilyen CT vizsgálat – a legegyszerűbbektől egészen a legnagyobb kihívást jelentő kardiológiai vizsgálatokig – gyorsan, nagy felbontásban elvégezhető.

Az új CT
Fotó: 13. kerületi önkormányzat

Az MR készülék is csúcstechnológiájú, japán gyártmányú SIGNA Voyager 1.5T MRI. Nem csak az országban, de a régióban is ez az első belőle.

Ez az egyetlen MRI-készülék Magyarországon, ami teljesen digitális.

A gépen elvégezhető az összes olyan klinikai képalkotó vizsgálat, amely a nemzetközi irányelvek alapján a klinikai gyakorlatban szükséges.

Az új MR
Fotó: 13. kerületi önkormányzat

A kerületi lakosok ingyen vehetik igénybe a vizsgálatot, amennyiben a szakorvos ezt szükségesnek látja.

A várólista legfeljebb két hét.

A további vizsgálatok számát és díját a koncessziós cég szabadon és önállóan állapítja meg. Az ezekből származó bevétel teljes egészében őt illeti. A szerződés öt évre szól.

A Diagnosztikai Centrum létrehozásának előkészítésébe a kerület magyar radiológiai szakembereket is bevont, az ő javaslataik alapján állították össze a közbeszerzési tendert. A pályázatot a VMD Kórházi Technológiai Zrt. nyerte.

Az OEP operatív szerveként működő Többlet-kapacitás Befogadási Bizottság 2015 áprilisában és 2015 szeptemberében is elutasította a létrehozandó centrum közfinanszírozásának kérelmét, ezért

a beruházás mellett az üzemeltetést is kerületi közbeszerzési tendert követően kell megvalósítani.

Ezt a pályázatot a Sonogram Orvosi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., valamint a Medi-Host Prevenció Foglalkozás-egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. konzorciuma nyerte meg.

Tóth József, a kerület szocialista polgármestere azt mondta: „Az eltelt húsz évben a kerületünkben 1 millió négyzetméter, vagyis nagyjából 20 ezer lakás, illetve 1 millió négyzetméter kereskedelmi szolgáltatóegység épült.

Ma minden negyedik-ötödik lakásvásárló a 13. kerületben szeretne letelepedni.

Az elmúlt években mintegy 70 ezer munkahelyet teremtettünk. Mindehhez az önkormányzat minden szolgáltatásának magas szinten kell lennie.”

Arról is beszélt, hogy ennek fontos eleme az oktatás, a szociális és egészségügyi ellátás. Szerinte utóbbit az önkormányzat öt szempontból tudja befolyásolni:

  • Az épületek szempontjából a tízéves korszerűsítési program második ciklusában járnak.
  • A műszerfejlesztés területén támogatják a cseréket, a modernizációt.
  • Humán erőforrás szempontjából jól állnak, bár évente 500-800 orvos hagyja el az országot, a kerületi orvosi hálózatban csak időszakos hiányok vannak.
  • A primer prevenció területén finanszírozzák például a fiúknak szóló HPV elleni oltást, csecsemőknél pedig a rotavírus ellenit.
  • A szekunder prevenció területén főleg a stroke-szűrésre helyezik a hangsúlyt.

Tóth József azt is mondta: az egészségügyi koncepciójuk fontos eleme az emberközpontúság, vagyis az, hogy a szolgáltatások személyre szabottan, ne gépiesen működjenek.

Tóth József
Fotó: 13. kerületi önkormányzat

Arról is beszélt, hogy igazságtalannak tartja, hogy bár a CT és MR készülékek többségükben a járóbeteg-ellátásban dolgoznak – amely elsősorban önkormányzati terület –, mégis a magáncégek, olykor magánorvosok óraszámait, vagyis a gépek üzemeltetési idejét finanszírozza az állam. A tervezett önkormányzati óraszámokat viszont nem, ezért kellett az új központ üzemeltetésébe külső céget bevonni.

Azt mondta:

kerületi szinten, éves átlagban 10 ezer fő érintett CT és MR vizsgálatban,

amelyek sokba kerültek, ráadásul hónapok kellett várni rájuk, pedig sokszor kulcskérdés a gyors diagnózis. Ezért döntöttek az új centrum létrehozásáról, amely 800 millió forintba került.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK