Kezdőlap Címkék Csillag István

Címke: Csillag István

Csillag: Orbán nem számít az uniós milliárdokra ebben a ciklusban

Az Orbán kormány maffia módszerekkel akar kiszorítani két német építőipari céget Magyarországról – írta meg nemrégiben a Der Spiegel.

A Heidelberg Materials és a Schwenk Zement levelet kapott egy, az Orbán kormányhoz közelálló vállalkozótól, hogy szívesen beszállna a két német cég magyarországi vegyes vállalatába a Duna-Dráva Cement Kft-be. Minthogy a németek nemet mondtak, az Orbán kormány több rendelettel is megnehezítette a Duna-Dráva Cement Kft. életét olyannyira, hogy a cég veszteségessé vált. Egy kereszténydemokrata (CDU)/ képviselőhöz fordultak Németországban, aki a Der Spiegelnek beszélt az Orbán kormány maffia módszereiről.

Eddig német cégeket az Orbán kormány megkímélte, mert Merkel kancellárral volt egy megállapodása Orbán Viktornak, és ezt a magyar miniszterelnök be is tartotta, mert tudta, hogy hatalma jelentős részben a német kancellártól függ.

Olaf Scholz kancellárral is megpróbált megállapodni Orbán Viktor, de szemmel láthatóan sikertelenül. Elsősorban ugyanis Olaf Scholz kancellártól függ, hogy megjönnek-e az uniós euró milliárdok. Csillag István, a Medgyessy kormány gazdasági minisztere úgy nyilatkozott a Klubrádióban, hogy Orbán Viktor lemondott arról, hogy ebben a ciklusban megjönnek az uniós pénzek, és ezért ment neki a viszonylag nem túl jelentős német cégeknek. A nagyok mint az Audi, a BMW vagy a Volkswagen továbbra is stratégiai partnerei az Orbán kormánynak, amely jelentős állami támogatást nyújt nekik.

Hogyan támogatják a német cégek Orbán maffia államát?

Nemrég erről is véleménycikket közölt a hamburgi Der Spiegel. Scholz kancellár is hamburgi, sokáig a kikötőváros főpolgármestere volt.

A Der Spiegel ebben a cikkben azt írja, hogy olyan óriások mint az Audi, a Bosch, a BMW, a Rheinmetall, a Thyssen Krupp euró milliárdokat fektet be Magyarországon, és ezzel támogatja Orbán maffia államát.

A német vélemény az időzítés miatt érdekes hiszen a német óriások évtizedek óta fektetnek be euró milliárdokat Magyarországon, és kapnak jelentős kormányzati támogatást ehhez. Míg Merkel kancellár idején szép csendben együttműködés folyt az Orbán kormány és Németország között, most épp ellenkezőleg: eljött a bírálat ideje. Egyszerre csak a Der Spiegel is felfedezi az Orbán kormány maffia módszereit, melyeket 2010 óta alkalmaz magyar vállalkozók ellen. Csillag István rámutat arra, hogy a német óriások olykor külföldi bírósághoz fordulnak, és ott nyernek is: például az RTL.

A médiaóriás és az Orbán kormány viszonya mint cseppben a tenger mutatja be a furcsán aszimmetrikus viszonyt Magyarország és Németország között.

Orbán Viktor elhatározta, hogy megszerzi az RTL Klubot, Magyarország legnézettebb televízióját. Meg is indult a szokásos offenzíva a célbavett intézmény megfélemlítésére, megadóztatására végső soron elüldözésére. Csakhogy az RTL Klub mégiscsak maradt Magyarországon, és továbbra is független, gyakran bírálja az Orbán kormányt. Mi történt? Az RTL csúcsvezetői Merkel kancellárhoz fordultak: állítsa már le a magyar maffiózó miniszterelnököt! Csodák csodájára Orbán Viktor, a nagy utcai harcos, meghátrált. Merkel mama egy két figyelmeztető mondata rádöbbentette:

eddig és ne tovább!

Matolcsy felelős az inflációért

Az egykori gazdasági miniszter, aki fiatal korában együtt küzdött a reformokért Matolcsy Györggyel a pénzügyminisztériumban, élesen kritizálta a Nemzeti Bank elnökének öndicsérettől hemzsegő írásait, melyeket a kormánypárti sajtó lelkesen közöl. Matolcsy olykor bírálja a kormányt is, de mondanivalójának lényege: soha ilyen jó nem volt Magyarországon mint a nemzeti együttműködés rendszerében.

Miért szabadultak el az árak?

Magyarország uniós rekorder az infláció terén – hangsúlyozta Csillag István a Klubrádióban. Ezért pedig Matolcsy György kétszeresen is felelős. Egyrészt azért, mert még gazdasági miniszterként ő inditotta el azt a gazdaságpolitikát, amely két kézzel szórta az euró milliókat betonba. Ma már Matolcsy bírálja emiatt a kormányt mondván, hogy vasba fektet be és nem agyba, de ennek a gazdaságpolitikának ő volt a végrehajtója az évtized elején. Másrészt pedig milliós olcsó hitelekkel szórta meg a haverokat és kábította a népet olcsó lakáshitelekkel. Mindez halálos CSOK – hangsúlyozta Csillag István egykori gazdasági miniszter, aki rámutatott arra, hogy épp emiatt szárnyalnak az építőanyag árak, amelyek erősítik az inflációt.

Ugyanott tartunk mint a Kádár korban

Akkoriban azt tartották közgazdász körökben: a reformok arra kellenek, hogy megoldják a problémákat, melyek a szocializmus nélkül nem jöttek volna létre.

Most súlyos inflációval küzd az ország, és Matolcsy megpróbálja áthárítani a felelősséget Varga Mihály pénzügyminiszterre, de ez gyerekes dolog. Bűnbakot keres ahelyett, hogy vállalná a felelősséget és főként, hogy megvalósítható megoldást kínálna.

Persze Csillag István sem bővelkedik használható ötletekben.

Arra pedig az egykori reform közgazdászok végképp nem tudnak felelni: miért nem jutott sehova az 1968-ban megkezdett gazdasági reform Magyarországon miközben az 1978-ban elindult kínai reform az abszolút mélypontról indulva versenyképes világhatalommá tette Kínát.

Bréking nyúz, február 21. – Tudósítás a másik valóságból

0

Migránsok lepték el a kormánysajtót, szinte mindenhol több cikkben is foglalkoznak velük. A Magyar Idők „migránsszótárról” ír, az Origo a menekültpolitikája miatt rengeteget bírált Ausztráliát látná Magyarország partnerének, miközben a portál főszerkesztője nem saját lapjának, hanem a 888-nak írt. A Ripost pedig örömujjogva számol be a fizetésekről.

Az Origo új partnert talált Magyarországnak: Ausztráliát

„Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt vasárnapi évértékelőjében, hogy az illegális bevándorlás elleni küzdelmünkben nem vagyunk egyedül, és közösen fogunk harcolni, hogy Soros Brüsszelben és az ENSZ-ben bemutatott tervét megfékezzük. Ennek érdekében hazánk nemzetközi szövetségeseket keres. Most az ausztrál külügyminiszter jön Magyarországra. Annak az országnak a külügyminisztere, amelyik az egyik legkeményebb és legeredményesebb harcot folytatja a migrációval szemben. (…)

Francois Crépeau, a migránsok emberi jogaival foglalkozó ENSZ-jelentéstevője még 2016 novemberében elítélte Ausztrália bevándorláspolitikáját, embertelennek nevezve.

Crépeau felkereste a naurui és pápua új-guineai menekülttáborokat is, utána Canberrát azzal vádolta meg, hogy fogva tartja a migránsokat, ami ellentétes a nemzetközi joggal.

Arról természetesen nem beszélt, hogy a táborokban milyen veszély is fenyegeti a menekülteket. Nyilvánvalóan semmilyen.

Láthatjuk tehát, hogy a bevándorláspárti politikusoknak a legkisebb mértékben sem tetszik, ha egy állam megvédi a saját határait. (…)

Canberrát az elmúlt két évben továbbá azzal vádolták, hogy fizet az indonéziai embercsempészeknek azért, hogy visszavigyék a migránsokat a származási helyükre.”

Közben az Origo főszerkesztője megint inkább a 888-ra írt

„Az LR-nek van egy egészen kóros része is. Néhány LR-képviselő úgy gondolta, hogy unalmas lenne még öt évet ellenzékben lehúzni. Jó, jó, ezzel minden hagyományukat, eszményüket elárulják, de kormányközelben lesznek. Így megalakították a konstruktív ellenzéki csoportot: van, aki a kormány tagja, és van, aki egyszerűen csak megszavazza a fontosabb törvényeket.

A bukott szocialista gazdasági miniszterből magát centristává átoperáló Emmanuel Macront elnökké választották, és bár rekordnépszerűtlen, a jobboldalnak kétségtelenül ártott a konstruktív LR-csoport. Ilyen árulás nyilvánvalóan demoralizál egy politikai közösséget.

Macron semmire nem kötelező gesztusokat tesz az áljobboldal felé. A valódi jobboldal ellen harcol, a lényeges kérdésekben persze nem enged, ilyen a migráció ügye is. Vagy a börtönök.”

Migránsszótárat talált a Magyar Idők!

„Különleges szótárral segíti az Európába tartó migránsokat egy Soros György támogatását élvező szervezet. Az úgynevezett Refugee Phrasebook arab és fárszi kifejezések folyamatosan bővülő gyűjteménye a hozzájuk tartozó fordításokkal angol, német, magyar, valamint több balkáni nyelven. (…)

A kifejezéseket témakörönként gyűjtötték össze. Az egyik ilyen az egészségügy, több mint száz olyan fordulattal, mint a megerőszakoltak, hüvelyi gombafertőzés, bipoláris vagyok, öngyilkos gondolataim vannak vagy az, hogy utoljára két napja éltem nemi életet.”

A Pesti Srácok ellátogatott egy beszélgetésre Csillag Istvánnal

„Az egykori SZDSZ-es Csillag István éppen akkor volt gazdasági és autópálya-miniszter, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök eleresztette híressé vált mondatát: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Okkal feltételeztük tehát, hogy okosakat fog mondani gazdaságügyi kérdésekben a Budai Liberális Klubban, és a baloldali szakértő valóban akkorát alakított, hogy csak azt sajnáltuk, ennyire kevesen hallották az előadását. Az „igen, de” típusú érvelése legalább annyi rokon vonást mutat Tamás Gáspár Miklóséval, mint az 1994-es SZDSZ az MSZP-vel. Csillag sikeresnek, mégis rossznak tartja a kormány gazdaságpolitikáját, és szorgalmasan felmondta a szélsőliberális gazdaságpolitika gyakorlatban megbukott lózungjait. Dicséretére váljék viszont, hogy nem is tagadta, sokkal fontosabbnak tartja a nemzetközi nagyvállalatok profitmaximalizálását, mint a magyar dolgozók tisztességes bérezését.”

Valósággal ujjong a Ripost a fizetések miatt

„Még sosem volt példa egy év alatt ek­kora bér­eme­lésre – mond­ják az elem­zők a ta­va­lyi évről. És a fi­ze­té­sek idén to­vább nőnek! (…)

Jó hír, hogy a bérek sokkal gyorsabban nőnek, mint ahogy romlik a pénzünk: az inflációt is figyelembe véve 10,3 százalékos a reálbér-növekedés! (…)

A béremelések idén tovább folytatódnak, erre számít a kormány és az elemzők is, akik a nettó bérek további 8-10 százalékos emelkedését várják – vagyis idén még egy havi fizetéssel több pénz marad a zsebünkben…”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!